Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-10-30 / 43. szám
is a vvcáfyita *< 1^1 ÄR A RÉGMÚLT KOROK EMBERE * * is megfigyelte, hogy bizonyos virágok más és más időben nyílnak, a hajnal, a reggel, a dél, a délután bizonyos óráiban. A virágok nyílásának időhöz kötött szabályszerűsége késztette Linnét, hogy saját megfigyelései lapján élő virágórát állítson össze, amelynek segítségével egy virágos réten vagy a kertben zsebóra nélkül is eligazodhat az ember, A virágóra negyvenöt növénye természetesen csak akkor jelzi megközelítően az időt, ha szép, derült az ég, az átlagoshoz közelálló a légnyomás és a levegő páratartalma. A virágóra növényei közül a legkorábban reggel három óra körül virágzik a réti bakszakáll, 4 óra tájban feslik a kék virágú katángkóró bimbója, de 11 óra körül már becsukódik. Öt órakor nyílik a háromszínű szulák, 6 órakor a sárga tavirózsa és a gyermekláncfű, de 9 óra körül már összeborul virágja. Korán bontja ki szirmait a vadrózsa is, és délután 6—7 óráig látogatják virágait a poszméhek. Reggel 7 órakor a kerti saláta, 8 órakor a mezei tikszem, 9 órakor a mályva, 10 órakor a sárga nőszirom, nem sokkal később a madársóska, délben pedig a felálló pimpó nyitja szét virágát. A nap minden órájának van néhány jellegzetes növénye, amely megfelelő viszonyok között, szinte meghatározott időpontban virágzik. A délután nyíló virágú növények közül a méhpilis 4 órakor, a muskátli egyik faja, a Pelargonium triste 6 órakor, a szagos csészekürt, az estike, a mécsvirág, a maszlag 7—8 óra között készülődik feladatára, hogy a beporzást elősegítve gondoskodjék utódairól. A megfigyelések szerint általában azok ä virágok, amelyekben sok a virágpor, valamivel később nyílnak és korábban záródnak, mint a kevés virágporú virágok. Minden növény virága különbözőképpen reagál a környezeti behatásokra. Ennek nincs szigorú szabálya, mert például azt a feltevést, hogy napfény szükséges a virág kinyílásához, megdönti, megcáfolja egyes növények napnyugta után bekövetkező virágzása. A virágóra növényei közé tartozik a körömvirág egyik faja, a Celendula pluvialis. Száraz, derült időben reggel 6—8 óra között nyílik, délután 4—6 órakor összecsukódik, ellenben, ha esős az idő és borongós a reggel, zárva marad fészkes virágzata. E tulajdonsága miatt került az időjós növények közé. A régi 8 GYÜMÖLCS • ZÖLDSÉG • VIRÁG füveskönyvek sok olyan növényt említenek, amelyeket időjóslásra használtak. Gyűjtőnevük „plantae meteorologiae“ volt. Közülük immár régóta az egész földkerekségen ismert és időjóslásra egyes vidékeken még ma is használatod Erodium, a gémorr néhány faja, különösen a bürök- és a gerelyes gémorr, amelyet órafűnek is neveznek. A növény magjának csőre van, s ennek a mag beérésekor, ha kiszárad, öt-hat csavaros görbülete van, de a szálak vége egyenes. Ha a levegő párás, nedves, a szálak csavarulatai lassanként kibontakoznak, és óramutatóként forognak a magtartó körül. A mag csőrének ez a tulajdonsága adta azt az ötletet az időjárást jelző készülék elkészítéséhez és ennél a szálak érzékenységét még azzal is fokozták, hogy szőrös felhámukat éles borotvával lekaparták, és 10 keskeny sávra osztott, számokkal ellátott papírkorongra erősítették. A sávok mellé írt számok jelezték a nedvesség fokát. Ez a primitív meteorológiai készülék természetesen nem azonnal mutatta a nedvességet és ennek erősségét, de némi tájékoztatást adott arról, tehát jósolt. Időjós növény a hajkának, illetve az árvalányhajnak, a Stipának egyik faja, amely eleven fű néven is ismeretes. A növény alul csavart toklászát egy papírlapra erősítik, a hegyét vízszintes irányba hajlítják, hogy mutatóul szolgálhasson, és már készen is van a hygrométer. A toklász szálka a légkör nedvességi fokozataihoz képest hosszabbodik vagy rövidül. Hasonló jelenség figyelhető meg a hazánkban is honos leveles moha körte képű magtokján, illetve annak girbegörbe rövid nyelén is. Ez ha nedves, vagy párás a levegő, megduzzad és kötélszerűen csavarodik össze, ha pedig a páratartalom csökken, kibomlik és megvékonyodik. Nemcsak az időjárás változására következtettek egyik-másik virág kinyílásából, vagy összecsukódásából, esetleg a növény valamelyik részének különleges, szembetűnő mozgásáról, életmegnyilvánulásából, de az évszakok korai vagy kései beköszöntésére is. Népünk több olyan növényt ismer, amelyeknek idő előtti bő virágzása rövid nyarat és hoszszú, kemény telet jelez. Az ökörfarkkóróról például azt tartja a néphit, hogy ha a nyár vége felé kisarjadzik és másodszor virágzik, nagy és erős tél várható, de zord telet jelez az is, ha a komló hajtásain szokatlanul sok a tobozszerű termés. A múlt század végén igen érdekes növényre hívták fel magárjegyzékeink a növénykedvelők figyelmét, és megjegyezték róla, hogy „csodálatos időjós“, mert leveleinek különleges elhelyezkedésével órákkal előbb jelzi, hogy milyen időjárásra kell elkészülni. Időjárást jósló képességét a következőkben foglalták öszsze: Ha a tetszetős virágú növény apró, finom levélkéi felfelé állnak, az átellenes levélpárok pedig 45 fokos szöget alkotnak, az ég huzamosabb felhőtlen marad, tehát szép időre van kilátás. Ha a levélkék vízszintesen szétterülnek, változó időjárással kell számolni. Ha a levélgerinc alá hajlanak a levélkék, esni fog. Ha viszont meredeken lefelé csüngenek, biztosra vehető a tartós esőzés. Vihar esetén a levelek összkunkorodnak,- a bekövetkező ködösödést a levélgerincek görbülése jelzi. Abban az időben sokat foglalkoztak a növény levélkéinek különös mozgásával. Angliában a Walesi herceg — a későbbi V. György — óhajára a növények különlegességeivel foglalkozó tudósok behatóan kísérleteztek ezzel a növénnyel, és a kísérletek megerősítették időjósló képességét. Ausztriában J. Nowack, természetkutató tíz évig tanulmányozta a növényt. Ő is meggyőződött arról, hogy á növény előre jelzi az időjárás változásait, de azt is megállapította, hogy levélkéi közvetlenül a földrengések, valamint, bányaomlások előtt is „jeleznek“ úgy, mim: az időjárás változása előtt. Ennek a különös, világszerte nagy feltűnést keltő növénynek a neve Abrus precatorius. Linné nevezte el így. Abrusnak azért, hogy kifejezésre juttassa levélkéinek finomságát, precatorius-nak, vagyis közbenjárónak, könyörgőnek pedig azért, mert magjából ott,, ahol őshonos, az asszonyok imaolvasót vagy nyakfüzért készítenek. Az abrus — amelyet olvasófának, német Paternostererbse neve napján miatyánkborsónak vagy imádkozó bokornak is neveznek, — a pillangósvirágúak családjába tartozó növény, alacsony növésű, kúszó’ cserje. Hazája India, de a trópusokon mindenütt előfordul. Van olyan faja is az eddig ismertek közül, amely az Antillákon honos. Hónalji fürtökben álló, sápadt, bíborszínű, pillangós virágai tetszetősek. Zömök, hüvelyes termésében három-négy, élénkpiros, kemény, gömbölyű, a borsónál valamivel nagyobb mag van, amelynek köldöke fekete foltú. A különböző meteorológiai készülékek, de magának a meteorológiai szolgálatnak a kiterjesztése éppen úgy háttérbe szorította ezt az időjós növényt is, akárcsak a „barométervirágokat“, amelyek a múlt; század végén Párizsból terjedtek el világszerte. Művirágok voltak csupán. Vászonból készítették, kobaltókoliriddal megfestették, s ezért színüket a levegő változó nedvessége szerint megváltoztatták. Ha nagy volt a levegő nedvességtartalma, rózsaszínűvé váltak, száraz levegőben megkékiiltek, de időjárás változást nem jósoltak.
