Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-10-30 / 43. szám

Az ENSZ jubileuma

Húsz évvel ezelőtt, amikor a második világháború viharfelhői elszálltak Európa egéről, a világ hatalmai másodszor tettek kísérletet egy olyan világszervezet felállítására, amelyben a különböző nemzetek, sőt hatalmi csoportosulások között felmerülő kérdéseket tárgyalások útján lehet megvitatni, illetve rendezni.

Azok az országok, amelyek részt vettek az Egyesült Nemzetek Szervezete megalapításában, igyekeztek hasznosítani a Népszövetséggel kapcsolatos tapasztalatokat, s valóban meg is tettek mindent, nehogy az új világszervezet a Népszövetség sorsára jusson. Mégis voltak időszakok az ENSZ húszéves történetében, amikor már hallani lehetett vészjósló hangokat.

Annál örvendetesebb az a tény, hogy ezek a borúlátó jóslatok nem váltak valóra. Az ENSZ életképessége erősebbnek bizonyult, mint sokan hitték, vagy legalábbis igyekeztek elhitetni a világ közvéleményével. Az ENSZ húszéves történetének talán legsúlyosabb problémája, hogy nem volt képes mindig lépést tartani a világban végbemenő változásokkal. A legjelentősebb ebből a szempontból a leszerelési albizottságon végrehajtott alakítások sorozata, miközben az ENSZ mindig egy lépéssel elmaradt a tényleges helyzet mögött.

Az USA meghátrálása az úgynevezett pénzügyi konfliktusban, amivel vagy-vagy elé akarta állítani a világszervezetet, — abban a hitben, hogy az Egyesült Államok hatékony közreműködése nélkül nincs ENSZ — tulajdonképpen értelmes lépés volt. A világszervezetben bekövetkezett változások felmérését jelentette, s ami a leglényegesebb: egy nagyhatalom,

méghozzá a legagresszívebb nagyhatalom alkalmazkodása az új helyzethez.

összegezve: önmagában az a tény, hogy húszéves az ENSZ, korunk egyik biztató jele. A béke megőrzésére alapított szervezet életrevalósága, a békéhez fűződő erős és sokoldalú —

néha ellentmondásos — összekapcsolódásából táplálkozik.

A szovjet békepolitika újabb bizonyítékai

Az elmúlt hét során szovjet államférfiak részéről két fontos megnyilatkozás hangzott el. Szombaton Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB első titkára beszédet mondott Kijevben azon az ünnepi ülésen, amelyen átnyújtotta az Arany-Csillag érmet, amellyel a fasiszta Németország legyőzésének 20. évfordulóján tüntették ki a hős várost.

Brezsnyev elvtárs méltatta Kijev és egész Ukrajna hősi helytállását a hitleri fasizmus elleni harcokban. Külpolitikai kérdések kapcsán a szónok többek között ezeket mondotta:

— Népünk nagy építő terveinek megvalósítása tartós békét tesz szükségessé, megköveteli, hogy szilárdan érvényesüljön a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének elve. Az imperializmus agresszív aktivitásának fokozódása megnyilvánul abban Is, hogy különböző területeken úgynevezett lokális konfliktusokat idéz elő. Ha nem sikerül idejében eloltani ezeket a tüzeket, azok fellángolhatnak és általános nukleáris tüztengerré változhatnak. Ezért a szovjet emberek a világ többi haladó millióival egyetemben határozottan követelik, hogy szűnjék meg az amerikaiak vietnami rablóháborúja — hangoztatta Brezsnyev elvtárs.

A másik fontos diplomáciai megnyilvánulás Gromiko szovjet külügyminiszter havannai látogatása és megbeszélése a kubai vezetőkkel. Ezt követően Gromiko beszédet mondott a havannai televízióban és a két országot kölcsönösen érintő politikai és gazdasági kérdéseken kívül behatóan foglalkozott az időszerű nemzetközi helyzettel is.

A Szovjetunió és a forradalmi Kuba előtt azonos célok lebegnek: közös meggyőződésünk, hogy Marx és Lenin nagy tanítása diadalmaskodik. Ellenfeleinknek pedig ezt üzenjük: meg-TALÄN HELYÉNVALÓ, ha már az ■ elején rámutatunk, mennyire fontos azoknak a problémáknak elemzése, melyek az alábbi nagy ázsiai országok népesedési helyzetéből adódnak. A Kínai Népköztársaság lakossága — több mint 700 millió ember; Indiáé — több mint 500 millió, Japáné több mint 100 millió ember; Pakisztáné közel 100 millió ember. Együttvéve tehát másfél milliárd ember — vagy más szóval: a föld lakosságának a fele.

A nevezett országokról rajzolt kép azonban nem volna teljes, ha nem említenénk meg, hogy a mai világ két legerősebb állama, a két szupernagyhatalom: 1. a Szovjetunió, amely az említett országokhoz földrajzilag, és így ebből eredően gazdasági és politikai érdekekkel van kötve, 2. az Amerikai Egyesült Államok, mely — ellentétben a Szovjetunió földnejzi viszonyaival — az ázsiai nagy országokhoz imperialista gazdasági, politikai és katonai érdekeivel kapcsolódik. És természetes, mint volt világhatalom, ide tartozik Nagy-Britannia is, mivel egykori világuralmának gazdasági, politikai és katonai alapját, illetve erejét a szóban forgó országok képezték. A szigetországot még napjainkban is széleskörű gazdasági kötelékek fűzik a fenti országokhoz, bár sokat abból kénytelen volt átengedni, először (a nemzeti felszabadító mozgalmak következtében) az ottani népnek, másodszor (a konkurrenciós harcban elfoglalt gyengébb pozíciója következtében) az amerikai monopóliumoknak. A szóban forgó földrész ellentmondásokkal telt szférájában némi szerepe még Franciaországnak is maradt.

A jelenlegi nemzetközi viszonyok színképében tehát a világ tárgyalt része vulkanikusnak tűnik. A hasonlat teljes mértékben ül, mert nemcsak szaporulati, szociális és politikai mozgására érvényes, hanem az egyes államok belső és egymás közti konfliktusaira is, s így a vulkanikus légkör esetleges rezdülése — mindkét esetben — azonnal a világpolitika érzékeny pontjává válik. (Példa erre az indiai—pakisztáni konfliktus.) Azt hiszem, hogy planétánkon napjainkban senkinek sem lehet közömbös — még a legparányibb és legtávolabbi állam népének sem! —, hogy mit akar Földünk lakosságának fele, mind ahogyan az sem,' milyen tervei vannak a közel

ÁZSIA PROBLÉMÁI

Sok ember,

nagy gondok

vagy a távolabbi jövőt illetőleg. Számunkra, vagyis az országaikon kívül élők számára, nem mindegy: mit vár, mit akar önmagától, mit tőlünk.

Japán — a második világháborúban elszenvedett katasztrofális veresége ellenére is — hihetetlen gazdasági fejlődésen ment keresztül, hisz a háború után a gazdasági ranglétra elfoglalt alacsony helyével szemben ma a kapitalista világ negyedik legerősebb, gazdaságilag legfejlettebb országává vált. Az Egyesült Államok iránti viszonyában — itt az uralkodó körökre gondolunk — még eléggé tisztességtudóan viselkedik (bár már kevésbé, mint tíz évvel ezelőtt). A szomszédos országok iránti viszonya — politikai értelemben — sem túlságosan feltűnő, a figyelmet jelenleg még arra helyezi, hogy „csendesen“ szerezze meg gazdasági pozícióit. A Szovjetunióval szemben azonban területi igényeket támaszt.

A térség többi „százmilliós“ országa a gyarmatosítók felett aratott győzelmük után különböző szociális-ökonómiai utakon indult el. A népi Kína a szocialista utat választotta, míg a többié nem üt el olyan forradalmian a múltban jártétól, noha ilyen vagy olyan formában a nem kapitalista fejlődés útját is próbálgatják. Legkifejezőbben — Kína mellett — ez talán Indonézia esetében áll fenn. Japán kivételével azonban valamennyiükről elmondható, hogy — összehasonlítva a világ gazdaságilag legfejlettebb országaival — gazdasági színvonaluk alacsony, s fejlődésük lassú. Ipari és mezőgazdasági termelésükből eredő javaikkal csak nagy nehezen tudják fedezni a lakosság alapszükségleteit és a valóság az, hogy gazdasági fejlődésük üteme messzi elmarad a lakosság szaporulata mögött.

Az eltérő szociális-ökonómiai formációk közepette a rendkívül robbanékony specifikumok különbözőképpen nyilvánulnak meg, de a specifikum valamennyi állam esetében, mint objektív tényező, utat kell hogy nyisson valamiféle megoldásnak: lehetséges ez a már meglévő formáció keretében, kívüle, de — szélsőséges esetben — ellene is. A „vulkanikus" tényezők hatásukat, persze, a „százmilliósok" külpolitikájában is éreztetik. Nemzeti és állami öntudatuk — ami a gyarmatosítók felett aratott győzelem és a politikai függetlenség természetes következménye — a fentiekben ismertetett tények hatása alatt egyre jobban nacionalista vonásokat vesz fel és hol leplezetten, hol leplezetlenül — de mind önmaguk, mind más nemzetek iránt — féktelen sovinizmussá és nagyhatalmi ambíciókkal fajul. Igyekezetük azonban az első esetben a minden hájjal megkent gyarmatosítók hátrahagyott mérgező almájának ellentétébe kóstol, a másik esetben pedig a történelem körforgásának jelenlegi bűnös ingoványába süllyed, melyből a néhány évezredes földrészen sohasem volt hiány.

Dinamikus problémáik megoldásába a taglalt országok az utóbbi időben már az atomfegyvereket is bekapcsolják. Markáns példa erre a népi Kína két atombomba-kísérlete, valamint az, hogy a kínai—indiai ellenségeskedés következtében az indiai parlamentben is megerősödött az atomfegyver követelése. Az utóbbi időben a világsajtóban napvilágot látott hírek szerint Indonézia és Japán, is atomfegyvergyártásra készül. Ha elgondolkozunk mindezen és afelett is, hogy tíz évvel ezelőtt a népi Kína, India és Indonézia a bandungi konferencia fő kezdeményezői és szervezői voltak, mely — mint ismeretes — óriási szerepet játszott az imperializmus ellenes és a békés egymás mellett élés elveit valló harmadik világ formálódásában, akkor elmondhatjuk, hogy e világrész békekilátásai korántsem reményteljesek.

A térség légkörére — példa erre az indiai—pakisztáni fegyveres konfliktus, az indiai—indonéziai kapcsolatok rosszabbodása stb. — igen kedvezőtlen hatást gyakorol az egyre növekvő kínai—indiai antogonizmüs, mivel elvonja az itt élő országok figyelmét a közös feladatnak — az imperialista éllenes harcnak a folytatásától. A nacionalista szenvedélyek hullámain ugyanakkor jő lehetőség nyílik az egyes országok jobboldali elemeinek és köreinek ahhoz, hogy aljas mesterkedésbe kezdjenek. Különösen az amerikai imperializmus számára nyújt mindez — lásd Vietnam, Laosz ^stb. jó terepet a „munkálkodásra“. Am még ennél is megdöbbentőbb, hogy a következetesen semleges külpolitikát folytató India célpontja lett a népi Kína és Indonézia haragjának, valamint az, hogy e két ország könnyebben szót értett Pakisztánnal, mint Indiával, holott Pakisztán mint a CENTO-nak, mind a SEATO-nak a tagja, bár kapcsolata a két imperialista katonai tömb iránt az utóbbi időben meglazult. Amint az itt elmondottakból látjuk, nagyon bonyolultak Ázsia nagynépességű országainak problémái.

Az a földrész tehát, mely egy és fél milliárd embert számlál és amely húsz évvel ezelőtt még a világpolitika központját képezte, napjainkban maga, mint nemzetközi politikai szubjektum, a világesemények befolyásolására törekszik. A történelmi jelentőségű távlatok — talán nem is olyan messzi távlatok! — szempontjából rendkívül fontossága különösen az alábbi két ténynek van. Az ottani haladó erők — de különösen a kommunista pártok — tudatában vannak annak, hogy mekkora felelősség hárul rájuk országuk jövőbeni szociális-ökonómiai fejlődéséért, de annak is, hogy országaikat a nemzetközi megbecsüléshez csak a proletár internacionalizmus és a nemzetek közötti baráti együttműködés, nem pedig a rosszindulatú hegemonisztikus és sovinista-nagyhatalmi ambíciók segíthetik hozzá. A másik tény pedig az, hogy az őket körülvevő országok, de főleg a szocialista országok számára, fontos, hogy megakadályozzák a világimperializmus e térségre tervezett manővereit, hogy elejét vegye abbeli igyekezetének, hogy a prímás szerepét játszhassa a szocialista társadalmi rendszeren belül jelenleg fennálló ellentétes nézetek húrjain, ugyanígy a nemzetközi kommunista mozgalom és a „harmadik világon" belül. A. S.

Az indonéziai események menete napról napra 'erőteljesebb jobbratolódást mutat. A kommunista pártot az ország legfonto. sabb részeiben a hadsereg vezetői illegalitásba kényszerítik, sok párttagot és baloldali személyiséget eljogtak. A jelek azt mulatják, hogy a politikai hatalmat is befolyásolja Suharto tábornok az új hadsereg-főparancsnok. Sukarno elnök (jobbról) egyensúlypolitikája még nem birkózott meg a belső ellentétekkel.

# Az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhívása az indiai—pakisztáni fegyverszünet betartására. Mint ismeretes, a Kasmír körüli fegyveres összetűzések újból kiújultak. Ennek kapcsán ülést tartott a Biztonsági Tanács, amelyen Fedorenko szovjet küldött a fegyverszünet betartására hívta fel a figyelmet és bírálta U Thant főtitkárnak az ENSZ-megfigyelők bizottságainak szervezésével kapcsolatos álláspontját.

# Ausztria ünnepelt. Á szomszédos Ausztriában kedden ünnepelték a második világháború óta először hivatalosan az államünnepet. Október 26-á határkő Ausztria történetében, mivel tíz évvel ezelőtt ezen a napon fogadta el az osztrák parlament a semlegességre vonatkozó törvényt és ezzel megszűnt az ország megszállása. Az évforduló alkalmából nagyszabású ünnepségekre került sor.

# Letette az esküt az új. nyugatnémet kormány, A sok huzavona után kedden véglegesen megalakult a bonni kormány, melynek élére ismét Erhard került. A kormánynak 22 tagja van. Maguk a nyugat-német lapok is némi borúlátással ítélik meg a koalíciós tárgyalások eredményeit és Erhard kormányának bizonyos bel- és külpolitikai nehézségeket jósolnak.

# A Közös Piac országainak felhívása. A Brüsszelben tartott külügyminiszteri értekezlet felhívta a francia kormányt, ne bojkottálja a Közös Piac szerveinek munkáját és vegyen részt a minisztertanács rendkívüli ülésén. A határozat ugyanakkor kilátásba helyezi, hogy a szervezet engedni fog a franciák mezőgazdasági követeléseinek.

# Nők a világbékéért! Á Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség tanácsának salzburgi jubileumi ülésén valamennyi világrész 200 képviselője vett részt, amelyen felhívást tettek közzé a vietnami háború azonnali befejezéséért és a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján való rendezéséért.

9 Nobel-díjat kapott az ENSZ Gyermekalapja. Az 1965. évi Nobel- Békedijat. az ENSZ Gyermekalapjai (UNICEF) kapta. A szervezet 1950- től a gyengén fejlett országok gyermekeit segítette. A díj egy aranyérem és több mint 50 ezer dollár.

# Üjabb néger tüntetések az USA- ban. Martin Luther King, az ismert amerikai néger vezető azzal a felhívással tért vissza Angliából, hogy a polgárjogok harcosainak meggyilkolása a szövetségi bíróságok jogkörébe tartozzon. King kijelentette, hogy a szórványos tüntetések után újabb nagyarányú négertüntetésekre kerül sor, amennyiben a szövetségi kormány nem biztosítja a színesbőrű amerikaiak alkotmányba foglalt jogait.

# Kiújultak a tüntetések Dominikában. Santo Domingó-i jelentések szerint az Amerikaközi fegyveres erők csapatai elfoglalták Camano ezredes alkotmányos erőinek volt övezetét, ami a fővárosban széleskörű tiltakozást váltott ki.

SZABAD FÖLDMŰVES 9

1965. október 30.

A diplomáciai tevékenység széleskörű kibontakozása jellemzi napjaink külpolitikai eseményeit. Közülük elsősorban az Egyesült Nemzetek Szervezete megalapításának 20. évfordulója kapcsán elhangzott beszédek és a nemzetközi helyzet értékelése érdemel említést.

Kijev város kitüntetése alkalmából Brezsnyev elvtárs beszéde és Gromiko külügyminiszter kubai, valamint a francia külügyminiszter szovjetunióbeli látogatása a szovjet diplomácia élénk tevékenységét bizonyítja. A maga nemében figyelemre méltó esemény még Wilson angol miniszterelnök rodéziai látogatása is, amely a két afrikai értekezlet mellett kiemelkedő eseménynek számít.

ingathatatlan az az alap, amelyre a szovjet és a kubai nép barátsága épült.

Interjúja befejező részében Gromiko a kubai vezetőkkel folytatott megbeszélések eredményeit méltatva utalt a nemzetközi események és a nemzetközi problémák azonos értékelésére és arra, hogy a Szovjetunió és Kuba egyformán törekszik a testvéri barátság erősítésére és az együttműködés elmélyítésére.

Végül, de nem utolsósorban kell szólnunk Couve de Murville francia külügyminiszter hivatalos szovjetunióbeli látogatásáról, aki szovjet kollégájának ez év nyarán tett hivatalos franciaországi látogatását viszonozza. Sőt, ennél többet is jelent: az egyre önállóbb francia külpolitika újabb bizonyítéka is. „De Gaulle megnyitja országának kapuit Kelet felé“ — hangoztatják kétségbeesetten a nyugatnémet lapok. Tény, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetet a nyugati államok közül Párizs értékeli a legreálisabban, ami főleg az amerikaiak vietnami agressziójának elítélésében, a német kérdés rendezésének a szocialista országok felfogásához közelálló megítélésében, Kína ENSZ-tagsága sürgős helyreállításának támogatásában és nem utolsósorban a szocialista országokkal való kapcsolatok kiszélesítésének törekvéseiben nyilvánul meg.

A szovjet—francia kapcsolatok kedvező fejlődése tehát távolról sem szorítkozik csak a két országot érintő gazdaságpolitikai kérdésekre, hanem szélesebb alapokon juttatja kifejezésre a békés koegzistencia lehetőségének elvét.

Afrika a nemzetközi érdeklődés előterében

A „fekete földrész“ régen volt olyan fokozott diplomáciai tevékenység, illetve érdeklődés középpontja, mint napjainkban.

A fontossági sorrend megállapítása nélkül szóljunk először az egyre súlyosabb rhodéziai fejleményekről. A kérdés már ismeretes olvasóink előtt: a mintegy 4 millió színesbőrű lakosság felett uralkodó 200 ezernyi fehér telepes érdekeit védő Smith—kormány a függetlenség egyoldalú kikiáltásával fenyegetőzik, ami a gyakorlatban legális fajüldözéshez vezetne.

A kérdés olyannyira válságossá vált, hogy Smith londoni sikertelen tárgyalásai után maga Wilson angol miniszterelnök ment el Rhodéziába, hogy személyesen próbáljon beavatkozni. Kissé azonban paradoxnak tűnik, hogy a múltban Anglia milyen könnyen „rendezte“ lázongó gyarmatait, ha nem az ő szájíze szerint cselekedtek Gondoljunk csak Adenre és. Jemenre. S most, amikor a „lázadók“ fehérek, csupán gazdasági rendszabályokhoz

kíván folyamodni, s még ott sem határozottan.

Az Accrában befejeződött afrikai csúcsértekezlet azonban határozottabban foglalt állást a rhodéziai kérdésben. A Ghana fővárosában tárgyalt afrikai állam- és kormányfők felszólították a világszervezetet, nyilvánítsa a függetlenség egyoldalú kikiáltását a nemzeti békét veszélyeztető cselekedetnek Dél-Rhodéziában, továbbáaz ENSZ tegyen meg minden, a helyzet által igényelt lépést annak érdekében, hogy többségi kormány jöjjön létre Rhodéziában. A határozat felszólítja Angliát is: függessze fel a déi-rhodéziai alkotmányt, vegye kezébe a terület igazgatását, akár erőszak árán is, bocsássa szabadon a politikai foglyokat, rendezzen alkotmányos értekezletet minden politikai erő bevonásával és ez az értekezlet dolgozza ki az új alkotmányt, a szabad választások biztosításával együtt.

Kérdés, vajon a Brit Nemzetközösség országai részéről megnyilvánuló ellenállás és a rhodéziai kormány egyoldalú intézkedései és fenyegetései következtében két malomkő közé került Wilson melyik félnek enged, hiszen bármely lépés súlyos csapást mérhet Anglia gazdasági és politikai tekintélyére.

Afrika harmadik fontos eseménye a november 5-re kitűzött afro-ázsiai értekezlet előkészítése, amelyre eddig a 65 jelentkező állam döntő többsége bejelentette végleges részvételét. A Kínai Népköztársaság először az értekezlet elhalasztása mellett döntött, legújabban pedig közölte, hogy amenynyiben mégis megtartják, nem vesz részt az értekezleten.

A „második Bandung“-nak is nevezhető igen jelentős nemzetközi tanácskozáson bizonyára nemcsak a két földrész államainak sajátos problémáit vitatják meg, hanem napirendre kerülnek az egész nemzetközi helyzetet érintő kérdések is. (tg)