Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-09-11 / 36. szám

Szeptemberi teendők E hónap ©lején legfőbb ideje, hogy a méhész annyi élelemmel lá/ssa el családait, hogy az elegendő legyen egészen a tavaszi hordásig. Ezt a feladatot csak akkor oldhat­ja meg helyesen, ha ismeri a csa­ládok állapotát. Ezért tudnia kell: 9 telelőképes-e a család, 9 milyen erős a család, 9 hány kereten teleltetheti be a családot, 9 van-e a családnak saját kész­lete és mennyi. Olyan család, amelynek nincs anyja, vagy az már elöregedett, esetleg más hibája végett képtelen elegendő pete lerakására, nem té­­lelőképes. Kívánatos, hogy a család augusztus végén legalább 40 dm* Hasítással rendelkezzen. Amelyik családban nincs legalább 30 dm* fiasitás, nem telelőképes. Az Ilyet' egyesíteni kell más családdal vagy ketté kell osztani a szomszédos családok között. A téli készletek kiegészítése előtt cukorszörpös etetéssel kell a csa­ládokat leszűkíteni. Minden kere­tet, amelyiket a méhek nem^takar­­nak be sűrűn, távolítsunk el a köl­tőtérből. Csak annyi keretet ha­gyunk bent, amennyit a család sű­rűn ellep. Szem előtt kell tartani, hogy ez idő tájt a családokban még sok öreg méh van, amelyek elöre­gedés, kimerülés végett majd ki­esnek. Ezáltal a méhekkel nem le­pett lépek feleslegesen maradná­nak a költőtérben. Az ilyen hely­zetben beadott készlet a téli idő­szakban egyáltalán nem jönne szá­mításba, mert a fészken kívül eső éleség szabadon méhek nélkül len­né. A költőíérbén meghagyott kere­tek mézkészletét’ becsüljük fel. A lép mindkét oldalán talált fedele­­zett 3—3,5 dm* terjedelmű méz­készlet kb. 1 kilónak felel meg. A készletekéi ki kell egészíteni, _— amint azt már föntebb is említet­tük. A tapasztalat azt muiátja, hogy télre s kora tavaszra a csa­ládokban annyiszor másfél kilo­gramm készletnek kell lennie, ahány keretet a fenti feltételek be­tartásával meghagytunk a család­ban. Ha tehát hét keretre szűkí­tettük a családot, akkor 10,5 kiló készlettel teleltetjük be. Ez a nor­­malizált B-rendszerü méretekre vonatkozik (25X40 cm). Nagyobb méretű kereteknél a nagyságnak megfelelően több készlettel látjuk el a családot. (Balogh-méretü kép­tárakban például egy-egy keretre 1,75 illetvé 2 kg készletet számí­tunk.) Milyen aránnyal keverjük a cukrot vízzel? A szörp készítéséhez szükséges vizet fölmelegítjük. Teljesén fölös­leges fölforrakil. Melegen, állandó keverés mellett annyi kristálycuk­rot szórunk a vízbe, hogy két liter­re 3 kg cukor jusson. Ha tehát 30 kg cukrot akarunk a méhekkel feletetni, akkor 20 liter vizet me­legítünk. A tapasztalatok alapján ez az arány a legmegfelelőbb. így a méheknek sokkal kevesebb vizet kell elpárologtatniuk, mintha a cukrot 1:1 arányban hígítanánk. A fontitől sűrűbb szörpöt nem ta­nácsos készíteni, mert a készletek a sejtekben hamarabb kristályo­sodnának, s télen a méhek szom­jaznának. Az oldatot addig kell kevernünk, amíg a cukor teljesen fél nem ol­dódik. A repülés beállta után aztán a szörpöt az etetőbe öntjük, s be­adjuk a családoknak. Amelyik csa­ládnak például 2 kg saját' készleté van, s hat kereten teleltetjük bé, annak 7 kg cukrot adunk szörp formájában, hogy összesen 9 kg készlete legyen (B-típusú kapíá­­rakban). Az etetéssé! siessünk, hogy szep­tember 10-ig, de legkésőbb 15-ig befejezzük. Ennek sok az előnye. A készletek felszedésével s besűrí­tésével még az öreg méhek lesznek elfoglalva, amelyek rövid időn be­lül amúgy is kiesnének a családból. Az elraktározott készletet a család még a hideg beállta előtt" befedé­­lezheti. A fiatal méhek, amelyék' szeptember első felében kelnek, nem fogyasztják erejüket a beadott szörp besűrítésére, de a nyílt .Ha­sítás etetésére sem, mert az élé­ség minden üres sejtet elfoglalt, s az anya kénytelen a nagybani petézés beszüntetésére. S ez így helyes. A fiatal dolgozók tartsák meg erejüket tavaszra az álcák etetésére. Az így megkímélt fiatal méhek jelenléte biztosítja aztán a lendületes fejlődést, ami a hozam szempontjából igen lényeges. Etetés közben gátoljuk meg á rablás lehetőségét. Ezért csak este, repülés után etessünk. Az esetleg kifolyt szörpöt a kaptárról vizes ronggyal töröljük le. Az etetés megkezdése előtt ä röplyukakaí megfelelően leszűkít­jük, s helyzetükön azután tavaszig már semmit' sem változtatunk. Svancer Lajos Tudnivalók a családok egyesítéséről A méhész gyakran kerti! olyan helyzetbe, hogy fel kell oszlatnia néhány családot, de még többször előfordul, hogy a fiasításos kerete­ket az egyik családból a másikba helyezi. Az utóbbi beavatkozás kü­lönösen akkor válik szükségessé, ha a fejlődés egyik-másik család­ban annyira előrehaladott, hogy az rajzásra készülődik. Ilyenkor cél­szerű a rajzást megelőzni azáltal, hogy bizonyos mennyiségű fedett fiasításű lépet kiveszünk a család­ból, s azokat gyengébb családokba akasztjuk. Ugyanakkor a gyenge családból kiveszünk egy nyílt fia­sításos keretet, s azt a rajzásra készülődő családba helyezzük. Ez­által nagyrészt meggátoljuk ezt a családot abban, hogy további 5000 —7000 fiatal méhhel szaporodjon, s a nyílt fiasításű lép beakasztása által lehetőséget nyújtunk a dajka­­méheknek a fiasitás etetésére. A gyenge családot ugyanakkor felja­vítjuk, mert állománya rövidesen szaporodik, másrészt megkíméljük a fiatal dajkaméheket a nyílt fia­­sítású álcák etetésétől. Magától értetődő, hogy ilyen mű­veletet csak olyan családokban hajthatunk végre, amelyek egész­ségi állapota kifogástalan. Ha a méhésznek méhekkel meg­szállt kereteket kell egyik család­ból a másikba áthelyeznie (akár van a lépekben fiasitás, akár nincs) gyakran aggódik, hogy talán vere­kedésre kerül sor és sok dolgozó méh veszti életét. Adam Kehrle angol méhészmes­ter a következő eljárást ajánlja: Hosszú évek során sikerrel alkal­mazza és eddig soha nem került sor kölcsönös öldöklésre a méhek között. Azt a családot, amelytől a lépet (lépeket) el akarjuk venni, vala­mint azt a családot is, ahová a lá­pét áthelyezzük, kitakarjuk, hogy nappali fény hatolhasson be a lép­­utcákba. Nem szükséges, hogy a nap sugarai a léputcákat érjék. Ez a művelet tehát borús időjárás al­kalmával is végrehajtható. Csak hordástalan időben volna szükséges a családokat szitával ellátott ke­rettel takarni, hogy idegen méhek ne férhessenek a kitakart család­hoz, majd 10—12 perc után kivesz­­szük az áthelyezésre szánt keretet, s átakasztjuk a másik kaptárba. Tanácsos azon a helyen, ahová a lépet beakasztjuk már előzőleg helyet készíteni, hogy a beakasz­­tásra kerülő lép és a család lépjei közt necsak a normális 10 mm-es léputca legyen. A helyet szélesebb­re kell készíteni, hogy az idegen lépek közti utcák legalább 20 milli­méteres távolságúak legyenek, így további 5—6 percig várunk. Ezalatt gyakran tapasztalhatjuk, hogy az idegen méhek egymásba kapcso­lódnak, hidakat, láncokat alkotnak. Ebben az állapotban a lépeket már a megszokott távolságba helyezzük és a családot betakarjuk. Ezután már minden rendben van. A nappali fény nyugtatólag hat a méhekre, egymás iránt békülé­­kenyebbek, s a felerősítés, egyesí­tés simán végrehajtható. Hálásak lennénk azoknak a mé­hészeknek, akik az ilyen eljárásnál várakozásunk ellenére, az esetle­ges verekedésről értesítenének bennünket. Felesleges leszögeznünk, hogy bizonyságot kell szereznünk az­iránt, hogy az átakasztandó lépek­­kel együtt ne vigyük a család any­ját is a másik családba. Ez esetben föltétlenül verekedésre kerülne sor s a kerettel átakasztott anyát egész biztosan megölnék a méhek. —s— Kincs olyan jó, ami jobb ne lehetne! A szlovákiai meliorációs szövetkeze­tek fennállásuk első öt esztendejétől fogva nagyon hasznos feladatot telje­sítenek. A talajjavítás terén rájuk háruló szakaszon 479 978 000 korona értékű munkát végeztek el a három szlovákiai kerület mezőgazdasági üze­meiben. Ezzel bizonyították, hogy szükség van rájuk. Pár héttel ezelőtt a közép-szlovákiai kerület egyik legnagyobb meliorációs szövetkezetét, a feíedit látogattuk meg, hogy betekintést nyerjünk mun­kájukba. Tóth Bélától, a szövetkezet egyik' agronómusától kaptunk útbaigazítást munkaterületükkel, valamint tervtel­­jesítésükkel kapcsolatban. Az agro­­nómus elmondta, hogy ez a meliorá­ciós szövetkezet 57 766 hektárt gondoz és 101 tagja van. A megalakulástól kezdve számos hasznos akcióból vál­laltak részt, azaz hozzájárultak a me­zőgazdasági üzemek termelési átlagá­nak növeléséhez. Az előbbi esztendőkben 135 hektá­ron bevezették a trágyaleves öntözést, 471 hektárnyi vizenyős területről le­csapolták a vadvizet, 45 panelbeton­­silógödröt építettek 20 000 m5 befo­gadóképességgel, s ezenkívül több tiz kilométeren rendbehozták a patakok, folyók, levezetőárkok stb. medrét. Az 1963-as éstzendőben 473 hektá­ron végeztek rekultivációt s ebből a területből 168 hektárt már az elkö­vetkező évben besoroltak a szántó­földi vetésforgóba. Rá egy évre 1964- ben már 1134 hektárt rekultiváltak, amelyből 371 hektárt kapcsoltak be a szántóföldi művelésbe. Kétségkívüll, hogy a feledi meliorációs szövetkezet a környező mezőgazdasági üzemekben az elmúlt időszakban igen hasznos munkát végzett. Különben erről be­széljenek a tények. Nézzük meg közelebbről például mit hozott a tornaijai szövetkezetnek a talajjavítás. A feledi meliorációs szö­vetkezet ebben a mezőgazdasági üzemben 34 hektáron végzett talaj­javítást. A terület bokrokkal teli, ke­véshozamú, egy hektáron 40 mázsa zöldtömeget nyújtó föld volt. Ha egy mázsa zöldtakarmányt 8 korona má­zsánként! állandó árban számolunk, akkor egy hektárról nem több, mint 320- korona értékű anyagot takarítot­tak be, ami nem nagyon érte meg a befektetést és a fáradtságot. Eszerint a 34 hektárról betakarított termés összértéke csak 10 800 korona volt. A talajjavítás befejezése után a szö­vetkezet 24 hektáron silókukoricát termesztett 600 q/ha-s eredménnyel (1 q/8 Kcs) a végeredmény pedig nem kevesebb mint 115 200 korona lett. Maradt még 10 hektáros terület, ahol lent termesztettek. Itt a főtermék és a melléktermék pénzértéke 7600 ko­rona volt. A felsoroltakból nem ne­héz megállapítani, hogy koronákban mennyi a különbség. Ismerjük az előző évek hozamának pénzértékét, és az új eredményeket. Tegyünk összeha­sonlítást. Bizonyos, hogy a talajjaví­tás, bár nem valami olcsó dolog, mégis kifizetődött a tornaijai szövetkezet­nek. Mert az említett művelettel több mint tizenegyszeres eredményt ért el. Más szóval a 34 hektáros följavított terület már az első esztendőben any­­nyi terméket nyújtott, amennyit ugyanez a terület följavítás nélkül 11 és fél esztendőn belül nyújtott volna. Ez hát a különbség. A melioráció terén hasonló jó példa több is akad a rimaszombati járásban. Például a meliorációs szövetkezet többek közt a rimaszécsi egységes földmúvesszövetkezetben is végzett rekultivációs munkát, összesen 30 hektárt tettek termőbbé. Itt a munká­latok megkezdése előtt hektáronként csak 382 korona értékű terméket tud­tak betakarítani, de már a befejezés utáni esztendőkben 957 koronát hozott a följavított terület hektárja. Mindezek a feledi meliorációs szö­vetkezet közreműködésével jöttek létre, ezért (dicséret illeti az ott dol­gozó munkaközösséget. A föntebb megjelölt eredményeken kívül azon» ban helytelen lenne, ha elhallgatnánk az általunk észlelt hiányosságokat, amelyek főleg a szervezés terén mu­tatkoznak meg. Komoly hiba például, hogy a szövetkezet nem teljesítette az 1965-ös évi félévi tervét. Persze magyarázatot lehet találni (objektív tényezők, esőzés, gépkiesés, alkatrész­­hiány stb.). Többé-kevésbé ezek való­ban fennálló okok, amelyek akadá­lyozhatják a terv zavartalan teljesí­tését. De jobb szervezéssel, a tervfel­adatok átgondoltabb beütemezésével, tehát számolva az esetleges objektív nehézségekkel, igenis, megoldható a terv teljesítése. Fentebb megemlítettük, hogy a szö­vetkezetnek száznál több tagja van. Éppen akkor jártunk Feleden, amikor a meliorációs szövetkezet taggyűlést szeretett volna tartani, de a tagok nem jöttek össze. A választmány egyes tagjai szidták a távolmaradó­kat. Azt hajtogatták, hogy mindenkit értesítettek. Persze kérdés, hogyan történt az értesítés; személyes láto­gatás alkalmával, vagy körlevéllel? Minden esetre az értesítésnek az első változata a helyénvaló, mégpedig azért, mert a tagok így érzik, hogy gondoskodnak róluk. Ilyenkor a láto­gató konkrét segítséget nyújthat ta­lajjavítási kérdésekben, másrészt a személyes látogatás már eleve kötele­zővé teszi a jelzett gyűlésen való részvételt. De vajón várhatnak-e eredményt a körlevéltől, s egyáltalán vajon elolvassa-e azt valaki? A ta­pasztalat' azt mutatja, hogy a körlevél a legtöbbször elolvasás nélkül a sze­métkosárba kerül. Cgy látjuk, hogy a feledi meliorá­ciós szövetkezet vezetői és tagjai közt személyes kapcsolatok hiánya végett fordulhatott elő a tagok távolmara­dása, s ezt a kapcsolatot semmiféle’ adminisztratív Intézkedéssel nem hoz­hatják helyre, de aprólékos minden­napi meggyőzéssel annál inkább. HOKSZA ISTVÁN Hogyan szüntették meg Dániában A SZARVASMARHA-TENYÉSZETEK­NEK a hasznosság növelésé tekinte­tében 'egyik legnagyobb akadályozója a TBC. Ismeretes, hogy ez a lappangó betegség a atehenék laktációnkénti tej­átlagát' 300—500 literrel csökkenti, emellett az ilyen állat vágási értéke is jóval alacsonyabb, mint az egész­ségesé. A fiatal marhánál a súlysza­­porulaí-csökkéníés a fertőződés stá­diumától függőén eléri az 5—15 %-oí. Ezenkívül a betegség következtében nagyban lerövidül a tehenek hasznos­ságának ideje is, méri az állatok 25— 30 %-át jóval élőbb ki kell selejtezni, mint eredetileg kellett volna, s az ilyen betegségben szenvedő szarvas­­marhák nemcsak az egészséges álla­tokra, de' a környezetükben dolgozó emberekre is felettébb veszélyesek. Dániában attól az időtől fogva, ami­óta teljesén megszüntették a TBC-t és gátat vetettek a további fertőződés lehetőségeinek, jóval nagyobb tejélé­­kenységet érnek el, mint annakelőtte. A jelenlegi évi országos tejátlag 4 %-os zsírtartalom mellett elérte a 3500—4000 Hfért. A tej, vaj, s a kü­lönböző sajtok az ország mezőgazda­ságának főt'érmékéivé váltak, s nagy­­részüket külföldre szállítják. Nálunk mért nincsenek hasonló eredmények legalább a mezőgazdasági üzemek nagyobbik felében? Tán érré nem rendelkezünk megfelelő feltéte­lekkel? Dehogyis nem rendelkezünk. Azonban nálunk eléggé nagy_ hiba, hogy elhanyagoljuk a legfontosabb tenyésztői munkát, a fiatal állatok leg'elős nevelését. Egészséges utódo­kat máskülönbén nem nevelhetünk. Emellett nem törődünk eléggé a te­henek legelős tartásával sem, ami föl­tétlenül egészségi állapotuk leromlá­sát eredményezi. Nagyon természetes, hogy a dániai állattenyésztők kiküszöbölik annak a lehetőségét’, hogy valamelyik beteg­­gyanús állat' törzskönyvezésre kerül­jön. Erre azért is nagyon vigyáznak, meri általában a betég égyedektől származó, ám magas hasznosságúnak mutatkozó állatok sokkal kényeseb­bek. mint a többiek. Szerintük egyol­dalúan fejlődnek és kevésbé élíen­­állóak a betegségekkel szemben, tehát továbbtényésztésük nem előnyös. Dá­niában a magas hasznosságra töreked­ve egyes üzemék már az elődök (fia­tal szarvasmarhák) kiválasztásánál nagyon szigorúan járnak el, s ebben mindig az egészségi állapotot veszik kiindulópontnak, majd ezt követőleg a már ismert többi tényezőt vizsgál­ják. Persze, országos viszonylatban a TBC már nálunk is a teljes felszámo­lás előtt áll, de a fertőzött állatok száma egyes gazdaságokban még min­dig nagy. Bizonyos, hogy Dániában is volt olyan időszak, amikor, egyes te­nyészetekben a szarvasmarha-állo­mány 70—80 %-ban tuberkulózissal fertőzött volt, s ezáltal a tejelékeny­­ség csupán 1800—2000 liter közt moz­gott lakfációnkénf. Nem is régén, te­hát 1948-ban a Sjaelland elnevezésű szigeten megállapították, hogy a szarvasmarhák összlétszámának 3 %-a TBC-s. Hasonlóan a Fyn szigeten 3—5 %-os fertőzést észleltek. Az egyik félszigeten pedig a teheneknek 35 %-a TBC-ben szenvedeti. A szak­emberek abban az időben elhatároz­ták, hogy ezt a lappangó betegségei 5—8 éven belül likvidálni kell. A TBC teljes megszüntetésében talán éppen a tej felvásárlási áránál foganatosí­tott különbségek segítettek a legjob­ban, mert amíg az egészséges álla­toktól származó tejért teljes árat fi­zettek, addig a beteg tehenektől piac­ra juttatott tejért kevesebbet adtak a termelőknek. Ezekütán a dániai szarvasmarha­tenyésztő gazdaságok vezetői az állat­egészségügyi szolgálat dolgozóinak közreműködésével kiűzték az állo­mányból a betegséget, és más üze­mekből vásárolt egészséges állatokkal helyettesítették a veszteségeket. Az egészséges környezet (napfény, levegő stb.) megtették a kellő hatást. S most Dániában a szarvasmarhanevelést el sem tudnák másképp képzelni, mint legelőn való tartással, vagy esetleg tágas karámokban. Nemcsak a nappali órákban, de éjjel is, kora tavasszal egészen a téli időszakig kint vannak az állatok a szabadban. Érdekes, hogy elléshez sem hajtják haza a tehene­ket, hanem azok künn, a szabadban hozzák világra az utódokat. Dániában ezt is magától értetődőnek tartják. Rövid ideig Traisen farmtulajdonos­­nál gyakornokoskodtam Sjaelland szi­geten Skaelslejör kikötővároskában. A környező tenyésztők ennek a farm­nak a „Guldagergaaod“ nevet adták. Ez magyarul körülbelül azt jelenti, hogy aranybánya-farm. Itt évente hektáronként 200 kg 40 %-os kálisót, 420 kg szuperfoszfátot és 120 mázsa trágyalét adtak minden hektár lege­lőre. De nemcsak itt, hanem a kör­nyező farmokon is hasonlóan gazdál­kodtak a legelőkkel, s ez lehetővé tette az évi tehenenkénti 4300 literes 4,25 zsírszázalékos tejmennyiség elő­állítását. Itt mindenütt naponta kétszer fej­nek (reggel, este). Egyesek az istálló­ban. mások pedig egyenesen a lege­lőkön elhelyezett fejőállásokban, vagy söpákbari, hogy az állandóan flsztá levegőjű helyen az állomány jól fej­lődjön. A teheneket nemcsak az állan­dó jellegű legelőkön, dé á főtermékek után befüvesített szántóföldeken is legeltetik. Mindenütt á termelés gazdaságos» ságát' tartják szem előtt. Kiszámítot­ták például, hogy milyen kölíségg'é! járna a zöld herefélék hazaszállítása, amelyeknek víztartalma 40%-Is ter­jed. Ogy számoltak, hogy ha minden pótkocsira 30 mázsa zöldtömegeí rak­nak, akkor több mint 24 mázsa vizet szállítanának haza. Száz tehénre na­ponta 50 mázsa zöldtömegre lenne szükségünk, s 180 legeltetési napra 90 vagon zöldtakarmányra, amelynek nagy része víz. A szállítás a fölrakás­sal együtt nagyon megdrágította vol­na a takarmányozási költséget, ame­lyet’ legeltetéssel tettek olcsóbbá. így jóval kevesebbe került a tej előállí­tása. Ma a legeltetést úgy oldják meg, hogy több szakaszra osztják a legelő­­területet, villanypásztorral kerítik bé az éppen használatos részt, vagy pe­dig minden egyes tehenet hosszú lánccal karóhoz kötnek, s ’ezek körbén csak azt a területet legelhetik le, ameddig a lánc elér. Dániában telje­sen eltekintettek a szabadon való (nálunk még most is divatban levő) legeltetéstől, hogy az állatok tönkre ne tapossák a növényzetet. A borjakat születés után 3—4 hétre ugyancsak a legelőre hajtják. Meglátogattunk egy gazdaságot, ahol a hetes borjak éjjel is (födél nélkül) az anyjukkal együtt a szabadban voltak, ugyanakkor ott olyan hűvös volt", mint nálunk a Suma-­­vában késő ősszel. Kint tartják to­vábbá az igáslovakat, a csikókat, és az anyakocákat is. A TBC gyors likvidálását' szolgálta az is, hogy Észak-Jütlandban néhány farmtulajdonos üszőnevelő szövetke­zetei létesített a TBC-s tehenektől elválasztott borjak egészséges kör­nyezetben történő felnevelésére. Ezek mellett a feltételek mellett aztán va­lóban magas termelékenységű, kiváló egészségi állapotú teheneket nevel­hetnek. Lényegében ezt bizonyítják ma a dániai tejtermelő gazdaságok eredményei. (ZNjj a szarvasmarha TBC-t?

Next

/
Thumbnails
Contents