Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-08-21 / 33. szám
SELLYE!JÖZSEF: Patakon át vezetett az út Szeretőm« szomszéd Tn! ban lakott Patakon át vezetett hozzájuk az út. A rövid országűt-darab hldját azon a tavaszon építették, beton hidat teremtettek a régi fahíd helyére. Elzár* ták az országutat, hogy senki arra meg ne bolygassa az építés sürgős munkáját Az éjszakában is vöröslámpás 'Jé! mutatta, hogy tilalom arra járni. Volt egy másik hid is a patakon, de áhhoz vagy két kilométert kellett ke* rülni észak felé. Dűlőúton kerültek oda a gyalogosok és a szekerek. De énnekem nem akarődzott kerülgetni a messzeséget. Olyan az ember, hogyha legény* bmber, hogy inkább siet a lányhoz a csőkért, semhogy lassan menjen. Különösen, ha tizennyolc éves a legény. Inkább választja a rövid, nehéz utat, mint a hosszú könnyűt és olyan a paraszflegény, hogyha a lánytői megyen, akkor is síét, mert reggel szántani kell menni vagy herét kaszálni, és a munka nehéz, hogyha az ember keveset alszik éjszaka. Ha visszafelé jöttem a lánytői, akkor la siettem. Aludni. A fahidat már szétszedték. Csak pár pallót hagytak a mélységen keresztül, munka közben a kőművesek és útmunkások azon közlekedtek a két part között. Teherrel is meg teher nélkül is, de csak ők. Olyan kőműves-állványféle alkotmány volt ez az átjáró. Lent a vízparton egy deszkasőpa volt, abba szokták elrakni a munkások szerszámjaikat éjszakára. Egy ember ott vigyázott minden éjszaka arra a sopára, hogy valami elvetemedett gé* zengúzok semmit el ne lophassanak belőle; se csákányt, se lapátot. Arra nem kellett volna vigyáznia, hogy azokon a pallókon munkaidő után senki ne járjon át, mert olyan párán* csof soha senkitől nem kapott, de ő arra is vigyázott. Olyan ©gynémelyik ember, hogy amikor munkanélküli koldussorából valami szolgai állásba jut, akkor ő abban diktáló úr akar lenni. Az a bakter is csak azért kapott' fizetést, hogy vigyázzon a sopában lévő szerszámokra és cementzsákokra, de ő megtoldotta vigyázó dolgát és szigorúan megparancsolta az egész világnak, hogy azt a rövidebb utat a szomszéd falu felé messze elkerülje. Járjon azon a távolabbi kerülő úton mindenki, aki a két falu között akar járni. No megállj csak, te bakteri Olyan volt az én természetem, hogy nem bírta el az ilyen tilalmakat. Ezer más tilalmat szegtem meg, hát né szegtem volna meg azt' a tilalmat, amit egy közönséges bakter állított elém? Meg aztán, amint mondtam, mindig sietésre hajszolt valami. Odafelé menet a csókos vágy siettetett, visszafelé menet meg az a másik, az alvásvágy. No és engemet akart megállítani a bakter tilalma. Odafelé mindig világosan mentém, kilestem hát csak, hogy a bakter mikor tér be valamiért' a sopába. Amíg ott teti-vetl, addig én gyorsan, ügye* sén átléptem, högy se még he halljon, se meg ne lásson. Visszafelé jövet, sötét is volt azokon az éjszakákon, hát nem láthatott meg a holdtalan ég alatt De az egyik éjszakán mégis fél* ébredt arra, hogy lépéseim megkoppannak a pallókon. Fölébredt és mindjárt kurjantott is: — Ki az? Olyan kérdőrévőnó, blyan halálos fenyegetésű volt a hangja, hogy szinte kikiabált belőle a gondolkozásmódja és az akaratát kifejező másik kur* jantás is: — Megöllek, fe kis emberke, aki olyan bátorságot vettél velem, hatal* massal szemben, hogy megszegted tilalmamat! £n aznap játékos kedvvel mentém el szeretőmtől. Azon az estén sok édes csők pecsételte meg regényes szép legényéletemet. Háf megriadtam volna akármilyen fenyegetéstől is?. Nem 11 Visszakurjantoftam bátran, hangé* un: — Kísértetek járnak most érré, félhetsz az erejüktől, te jámbor halandó. . Ügy huhogtam a szavakat, hogy ijesztő bagolyhanghoz hasonlítsak. Azt tudtam, úgy ismertem, hogy nem fog megijedni a szavaktól, még hogyha a sötétség miatt láthatatlan is vagyok. De miért ne játszhattam vol* na véíe ebből a TátKatatTan mésszfaégből? Fölbolygattam bann« a tilalmat diktáld embert, akinek a tilalmát, Ima semmibe se vették. Szapora szaladással esett utánam. Én nem akartam elszaladni, — dé ugyanakkor a büntetés veszedelmét is el akartam kerülni, mert minek kelljen rólam a faluban valakinek olyat tudni, hogy ügyetlen voltam és a bak* tér megfogott a hídon? Még egyet huhogtam: — Senki se érjen a lélék nyomába, mért belehull a feneketlen mélységbe. Azzal elrántottam helyéről a két pal* lót. A bakter siető buzgalmában nem láthatta és nem hallhatta azt a sietve végzett munkát, amelyiknek nyomán mély szakadék vágódott el kettőnk közé a patak felett. Szavaimra már egészén dühös lett. Ki is szaladt belőle a megmutató szó aközben, hogy utánam szaladt: — Megölöm, aki vélem játszik!! Nem ölhet meg, szegény. Nem láttam, de hallottam, hogy nagyot csob* bánt ott lent medrében a patak vize. Az ember ijedten kurjantott Aztán prüszkölt. Aztán hatalmasakat káromkodott, mint aki egy csöppet sé fél attól, hogy istenkísértő vad szavai miatt rászakad az ég fekete boltozata. Nem volt mély a patak vlzS. Embermély se volt, a bakter könnyén kimászott belőle. Aztán hallottam, ahogyan mormogó hangokkal elvonult a sopája felé. Átöltözni éa megszáradni a fürdő után. Hazamentem nyugalomban. Néhány csillag pislogott az égén, de a hold csak jóval éjfél után kelt amaz áprilisi időben. | Simító Tibor versei ij Kis újvári cigányleány Kis újvári cigányleány l1 jár a temetün... ■I - Gondol-e még néha rtám I1 régi szeretőmT Í — Kérdi-e még olykor ette, álmok idején, sápadt csillagom keresvet mi’ csinál szegény ?- Szokott-e még látni délben, ha megáll a nap, ha a forró nyári szélben <[ csókok szállónak? — • - Gondol-e rám kora reggel i vágyak tavaszán, f gondol-e még szeretettel, i sztvbOl, igazánT — — Mint én reá, gondol-e rám • slrba-epedOnT...— Kis újvári eigányleány jár a temetőn. Epigramma | Telt lép az élet — kipereg lassan, forog a kerék; ! a maradt mézet hol a királynő eszi a kasban, hol meg a herék. Dacsi réndőrfőkutya igen jónévü ® családból származott. Anyja a közismert Ella von Mannheim volt, aki Hessendorf báró kastélyában élte napjait. Igen szemrevalóan tudta hegyez* ni a fülét és gyönyörű, hosszúszőrü szürke bundát viselt. Atyja ugyancsak jómódban élt, elégedett volt és boldog. Blitz von Taussenlakernak hívták' és Kotter csendőrőrnagy vendégszeré* tétét élvezte, aki Hessendorf bárónak jő barátja volt, gyakran ellátogatott a báró kastélyába. Blitz von Taussen* laker szürkésfeketé bundát viselt, helyenként barna foltokkal tarkítva. Személyének különös bájt kölcsön* zött nemesen megnyúlt orra. Egy napon Blitz von Taussenfaker elkísérte Kotier csendőrőmagy urat Hessendorf báró kastélyába és a lépcsőn mégismerkedett Ella von Mannheimmal. Körülszaglászta, és ezzel megpécsé* telődött ismeretségük. A házikisa6zszony Blitz von Taussenlakert a szóm* szédos udvarba vezette, ahol kiteker* ték néhány csirkének a nyakát' és á kastélyba már mint jegyesek [fértek vissza. Ettől a naptól kezdve a látogatások gyakrabban ismétlődtek. Blitz von Taussenlaker fáradhatatlanul igyekezett szolgálatokat tenni Ella von Mannheimnak. Egy Ízben például fél süvegcukrot vitt neki; amit' odahaza csent el a konyhából. Ella a kertben elásta az ajándékot-, időnként kikaparta, csemegézett belőle. Rendkívül értelmességét bizonyítja, hogy amikor esni. kezdett, a cukrot a csűrben á széna alá rejtette, hogy el né ázzon. Viszonzásul vőlegényének pézsma* patkányokkal kedveskedett, amelyek' a közeli halastóból származtak és nagyon Ízlettek a derék Blitznek. Szép időben fogócskát játszottak az uradalom rétjein és erdőiben. Ebből a kölcsönös áldozatkészségen alapuló viszonyból származott e világra Bácsi. A farkaskutyák rendszerint öt köly* köt vetnek. Ebben az esetben azonban ismerőseik nagy meglepetésére csak egy gyermek született’. Az őrnagy űr és a báró űr versen* gett az újszülöttért. A báró ugyanis, előrelátván az örvendetes családi ese'ményt, még megtörténté előtt' egy kölyköt az őrnagy úrnak ígért’. De összesen csak egy kiskutya volt. Akéf úriember nem látott más kiutat’ — pábajt vívtak a legszigorúbb feltételek mellett. A kutyakölyök azé lesz, aki túléli a másikat. A párbaj napjának réggélén a két 'ellenfél könnyezve vett búcsút hű hitvesétől. Az őrnagy úr még a délelőtt folyamán bekopogtatott a báróné sza* Ionjába, mondván: — Méltóságos asszonyom, bátorkodtam eljönni a kiskutyáért'. — A férjem? — sikoltoft a báróné. — Ledöftem őt! — jelentette ki az őrnagy, férfiasán leküzdve elérzéke* nyülését. Hazavitte a kiskutyát és elkeresztelte Bácsinak. Feltette magában, hogy a tragikus körülmények között szerzett ebet az emberi társadalom szolgálatára neveli, képessé teszi arra, hogy kinyomozza az elvetemült \ 2 SZABAD FÖLDMŰVES X963, augusztus 21. Jaroslav Hasek: Miért nem léptetik elő Bácsit? Kétségnek nem volf helye ... Mind* azonáltal, egy ilyen köztiszteletben álló férfi... A csendőrőrmester a professzor vállára tette kezét, már kezdte is monda* ni: „A törvény nevében amikor észrevette, hogy Bácsi váratlanul berohan a házba. Csakhamar visszajött', szájában a naptárral._ A kalendáriumot letette a földre, á meglepett csendőrök lába 'elé. N ézik, olvassák: „Április elseje.“ Azóta Bácsit nem léptetik eló, mert a közbiztonsági szervek szolgálatban — de nyilván szolgálaton kívül is — nem sok megértéssel viseltetnek az áprilisi tréfák iránt. a fiatalember és az öregre kacsiní hamiskásan. — Ügy igaz azT — fogja a szói az öreg, s kényelmesen élhelyezkedik az ülésen. — Jól megy ... Mini az óra... Ez bizony szép ... Jól felvitte isten a dolgodat, Ferkó, fene nagy funkciód lehet! _ ^ — Fenéket?... A szövetkezei fehé* nészetében dolgozom__A feleségem meg könyvelő ... Ennyi az egész ... Elhallgatnak. Suttogó duruzsolással Lovicsek Béla: T U$4$ütíty fűi a kocsi, mintha visszafelé szalad nának az útmenti fák, oszlopok. Ai öreg Kossuth-cigarettával kínálja Ferit, maga is rágyújt. —■ Hát a rigófüttyre emlékszel-« még, Ferkó? — kérdi. — Emlékszem bizony — feleli elkomorodva Feri. Bereczék az alvégen laktak annak idején. Kicsi volt a házuk, szűk az udvaruk. A ház faránál hatalmas, terebélyes lombú diófa állott. Néha két zsák dió is megtermett rajta. Az volt minden vagyonuk. Meg a dolgos kezük. Télen érdőirtásra, tavasszal, őszszel napszámba jártak, nyáron meg részes aratással keresték meg kenyerüket. Ha szűk volt a termés, vékonyabb szelet kenyér jutott, be a bő esztendő sem nyújtott annyit, hogy valami nagyon dúskálhattak volna a kenyérben. De azért megvoltak. Bereczék olyan emberek voltak, akik a virágban, dalban szerették a szépet, emberben, állatban tisztelték és becsülték a jót, a házban, udvarban szerették a rendet, égen a felhőt, mezőn az illatot, és nagyon szerették a kacagást. Valósággal megszépítette őket, és olyan jóízűen tudtak kacagni, hogy a könnyük is kicsordult. És nagyon szerették a diófa lombja között tanyázó rigópárt. Lelkendezve mondogatták: a mi rigónk így repült, « mi Csavargónóta Ne-nebojsza felé csuda csősz van, a bajsza helin csupa szösz van, a botja hegyit veti-hányja, bitangot ölelget a lánya! Ga-galántai Rőt Elemérnek a lányai jó tele mérnek, öt icce, kupába, rezesbe, babám, a szobádba vezess be! Csi-csilizszegi Vadkacsa-kútba' se víz, se iszap, csak a duva, a hajnali hold belenéz, ni, de angyali ott heverészni! rigónk így fütyült, a mi rigónk sárga tolla a legszebb, a mi rigónk az isten egcsodálatosabb madara! ... Amikor narmatos nyári hajnalokon rázendítet* :ek a rigók, Bereczék felültek az ágy* >an, cinkosan egymásra pislogtak és jyönyörűséggel hallgatták a rigók füttyét... Így hát az egész szegényes *letük teli volt valami megfoghatatlan tisztasággal és költészettel... Ferkó azon a nyáron töltötté be ti* sénhetedik életévét. Magasnak elég gonosztevőkéi, így akarván jóvátenni vétkét, hogy legjobb barátja az ő keze által múlt ki a világból. A kutyát Kap* panos csendőrőrmesternek adta nevelésre, és ráparancsolt alárendeltjére, hogy idomítsa példás rendőrkutyává. Kappanos nagy kedvvel fogott munká* hoz. A tisztavérü farkaskutya rövidé* sen kitűnő előmenetelt mutatott mesterségében és ügyesen tépte le a nadrágot a lefülelt csavargókról, akiket a csendőrség a réndőrszolgálatra kiszemelt ebek nevelésénél és idomíts* sánál használt fel. A vak' is láthatta, hogy ä íérmeszét Bácsiba sűrítetté annak az öt farkaskutyának az intelligenciáját, akiknek vele együtt kellett volna szü* letniük. Egy nyugalmazott öreg szám* 'tantanár kedvtelésből szívesen élszórakozott' vele, megállapította, hogy a kutya bámulatos számtani tehetséggé! bír és nevezetesen a geometriában is annyira jártas, hogy az még a kutyánál is szokatlan. Amikor Bácsi iizenfegy hónapos volt, már értett a négy* zetreemeléshez és a gyökvonáshoz. Tizenhárom hónapos korában sajátos módszerrel, amelyet’ az agg profeszszoron kívül senki más nem ismert, bonyolult egyenleteket oldott meg öt' ismerétlennel. Az öreg professzor dicsekedve szók* ta mondani, hogy Bácsi még a Ludolf* félé számot’ is elugatja. Annyi azonban hivatalosan is bebizonyítást nyert, hogy orrával homokba rajzolta Pythagoras tételét. A rendőrségi szolgálatban is túltett társain. Kétéves korában ő leplezte le Novotny Magda régóta keresett gyilkosát, amikor az utcán, séta közben, se szó, se beszéd beleharapott egy jól öltözött úriember lábikrájába. Az úriember megijedt, és égy véletlenül arra vetődött csendőr tüstént letartóztatta. Az őrszobán vérző lábbal beismerő vallomást tett. Fél évvel később Bácsi elfogta Kisch bankár gyilkosát. Ekkor ünnepélyesen főkutyává léptették elő. \# agy égy hétfel Bácsi előléptetése * után Rakovnyik vidékén titokzatos tolvajlást követtek el. A Krakovec hegy tövében, az erdő mélyén, a bozótban egy vashidat talál* tak, amely nyilván tolvajlás útján ke* rült oda. Ez a feltevés később beigazolódott, mert az egyik legfontosabb útvonalon hiányzott egy híd. A tettes alighanem az éj leple alatt rejtette zsákmányát a bokrok közé, hogy alkalomadtán feltűnés nélkül hazavihesse. Az elvetemült bűntett általános felháborodást keltett. Szerencsére a nyo* moző hatóságok idejében megtalálták az egyedüli helyes megoldást: a bűntett színhelyére hozatták Bácsi rend* őrfőkutyát. Bácsi végigszaglászta a bokrokat, majd a közeli országút néhány kilo* méterkövét s végül tüzetesen orrhegyre vette a vashidat is. Aztán lehajtott fejjel lassú ügetéssel útnak indult árkon-bokron át. A közbiztonsági szervekről patakzott a veríték, minden erejüket meg kellett feszíteniük, hogy a kutya nyo* mában maradjanak. így haladtak keresztül hegyen-völgyön, majd kacska* ringósan ismét vissza a leszerelt hídhoz, ki az országútra, majd újabb vargabetűkkel keringtek a tett helye körül, összesen vagy öt óra hosszat. Bácsi végre határozott, egyenes irányt vett. A nyomozó szervek bá* múlva követték, s megdöbbenve látták, hogy magabiztosan berohan atyai barátjának és tanítójának, a ma'tema* tika becsületben megőszült nyugalma* zott professzorának házába. Az ősz tanférfiút a kertben találta, a méhes előtt, és fülsiketítő ugatással támadt rá, félreérthetetlenül.kifejezésré juttatva, hogy megtalálta az elvetemült tettest. A buszmegálló mellett fiatal meggy* fa áll, alatta pirosra mázolt padocska. A pádon dús, hófehér bajszú bácsi pihen. Lába mellett élére állított új bőrönd. Szemére húzott kalapkarimája alól nézelődik. Nem sok a látnivaló. A volt járási székhely forgalma jócskán megcsappant, mióta másik város* ba költöztették a járási hivatalokat. Előveszi a zsebóráját, megnézi, majd rágyújt, és tovább nézelődik.^ Véletlenül most elég melegén tűz á napocska. Igaz, ilyenkor aratás idején az a dolga, de ebben az esztendőben bizony elég szűkmarkúan osztotta a sugarait. Mintha más dolga sem volna, mint bújocskát játszani a felhők között. Egy vajszínű Octávia áll még a járda közelében. Negyvenöt év körüli, fiatalos mozgású férfi lép ki belőle és a közeli üzletbe megy be. Nem* sokára csomaggal tér vissza, és be* teszi a kocsi hátsó ülésére. Rágyújt. Közben a bácsira pillant, de csak úgy futólag. Aztán megáll a gyufát tartó keze és jobban szemügyre veszi a bácsit. Elmosolyodva feléje lép. — János bátya! Hát maga? Néz, néz az öreg egy ideig sebesebben pislogva, majd bizonytalanul megszólal. — No', nézd csak! Alig ismerek rád!, A... a Berecz Ferkó vagy, ugye?... Az hát, persze hogy az. Most már emlékszem rád. Kezet fognak, méregetik egymást'. — Honnan cseppent ide, János bátyám ? — Hát Magyarországról, hiszen tu* dód ... Látogatóba jöttem. Mondom egy kicsit körülnézek, elbeszélgetek a régi ismerősökkel, mert nagyon megderesedtem már, kerül-fordul be* kopog a kaszás, fs vége mindennek, nem láthatom a szülőfalumat. Bizony, tizennyolc éve már, hogy áttelepültünk, azóta nem jártam itt. Most meg hirtelen belémállt valami, el kellett jönnöm, hát itt vagyok. Várom a buszt, azt mondják tizenegykor megy. — Ne várakozzon, elviszem én szívesen a kocsimon, János bátya. Berecz Feri elkapta a bőröndöt, betette a kocsiba, az öreg is beszállt, és elindultak. — Tiéd ez a kocsi, Ferkó? — Van annak, aki nem költi a pénsef szoknyára, italra! — nevei fel mayaa wu, ub ni eicrje nem nayywi érett még meg a kaszanyélre, Ferkó azonban erősködött, hogy bírja ő már a kaszát. Majd Etelka, a legidősebb lánytestvére felszedi utána a markot, apa után meg a tizenöt éves Katinka, így a családban maradhat az egész aratórész. Évek óta Kovács Jánosnál arattak. A gazdasszony jól főzött, és nem sajnálta az aratótól a kosztot. Néhanapján egy-egy üveg bort is hozott ki a tarlóra, méghozzá vizes törülközőbe csavarta, hogy ne langyosodjon meg a forró nyárban. A gazda is elégedett volt Berecz Gábor munkájával. Kis tarló maradt a kaszája után, a kalászt nem hagyta szét, és olyan szép kévét látott, mint a tojás. És ami nagyon fontos, iparkodott: a kihunyó meg a felgyűlő csillag a mezőn találta, s mindig idejében végzett az aratással. Aztán meg az asztagrakást is nyugodtan rábízhatta. Olyan asztagot, mint Berecz Gábor, kevés ember tudott rakni. Arra aztán jöhetett hetes eső, nem ázott be. Kovács János ugyan kissé gyengéi* lette Ferkót kaszásnak, de azért beleegyezett. Csupán annyit jegyzett meg: nem szeretné, ha utolsók lennének a faluban. S a Berecz család megkezdte az ara*
