Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-08-21 / 33. szám

A kihasználatlan tartalékok feltárása Emellett igen fontos a termelés jó minősége és hogy minden körülmé­nyek között alkalmazkodjék az áru értékesítésének követelményeihez. Noha a selejt több helyütt csökkenő irányzatot mutat, az ebből követke­ző veszteségek még mindig teteme­sek. A sajtótájékoztató megállapította, hogy az idén sem teljesítjük a be­ruházási építkezések tervét. Az állam a piac áruellátására és a szolgáltatásokra is nagy gondot fordít. A fő feladata a hiánycikkek csökkentése, valamint a szállítások idejének lerövidítése, különösen a di­vatcikkek és a műszaki újdonságok terén. Richard Dvofák pénzügyminiszter végezetül hangoztatta, hogy az idei természeti katasztrófák okozta károk több milliárdra rúgnak és a helyre­­állítási és újjáépítési munkák fede­zésére lényegesen meg kell javíta­nunk a kihasználatlan tartalékok fel­munkahelyen kiránduláson sportolásnál .fejkendő nélkülözhetetlen 2 SZABAD FÖLDMŰVES 1965 augusztus 21. Gyorsul az újjá­építés üteme Gútá n Augusztus 15-e, vasárnap. A gútai búcsú napja. Máskor ilyenkor a szo­kottnál jóval népesebb volt a falu. Messzi tájakról is eljöttek a rokonok, ismerősök, jóbarátok. Ünnep volt ez a javából. A körhinta reggeltől késő estig röpítette a gyerekek ezreit. A futballpályán rendszerint sorsdöntő mérkőzésre került sor. Utána reggelig tartó népmulatság volt. A munka dandárjának közepén is időt szakított magénak a falu népe. Hiába, búcsú csak egyszer van egy évben! Idén szomorú volt a gútai búcsú. Az ünnepet munka váltotta fel. Az árvíz sújtotta falu kétharmadát újjá kell építeni, s ez nem kis feladat. Közel 2000 rombadőlt, illetve súlyosan megrongált ház várja a kőműveseket, ácsokat, villanyszerelőket stb. Késlekedésre nincs Idő. A védnökséget vállalt járások segítsége mellett ott van tettre kész ifjúságunk első csoportja is. Jelenleg 86 ifjú önkéntes segít a romok eltakarításánál, a megrongált iskolák, köz­épületek helyreállításán. A faluba visszatért több mint háromezer ember fáradtságot nem ismerve munkálkodik. Rohamosan közeleg a tél, ismét meleg otthonokat kell terem­teni. Az államunk által nyújtott nagyvonalú segítség mellett azonban sok­­apró-cseprő probléma merül fel naponta, mondhatnánk óránként is. Min­denkivel szinte képtelen lenne külön-külön foglalkozni. Ezért a múlt hét pénteki nyilvános pártgyűlés igen jó alkalom volt a hogyan és merre szám­talan kérdéseinek tisztázására. A máskor zeneszótól és jókedvű mulato­­zóktól hangos kerthelyiség a választottak és választók kérdés—feleletétől volt zajos. Tartalmas, ésszerű, rendkívül hasznos gyűlés volt ez. Gután örvendetesen gyorsul az újjáépítés üteme. Bár a falu jelentős részét még mindig víz borítja, ahol lehet, megindult az újjáépítés. A több száz vagon építőanyag sok sok mesterkezet igényel. Belőlük még mindig nagy hiány mutatkozik. A helyi lakosság tenniakarása, kitartása, közismert hangyaszorgalma méltó bizonyíték arra, hogy a jövőévi búcsú már a gazdag termést jelentő koszorú és az újjáépítésben szerzett nagy sikerek jegyében telik el. (tg) A mindenkit érdeklő kérdéseket megvitatott nyilvános pártgyülés részvevői. Prágában Richard Dvorak pénz­ügyminiszter sajtótájékoztatón is­mertette azokat a feladatokat, ame­lyek az idei természeti katasztrófa AKSZT elnökségének ülése A Központi Szakszervezeti Tanács elnökségének szerdai ülésén a nép­gazdaság tervszerű irányításról szóló kormányrendeletet vitatták meg, majd a pionírok szakszervezeti üdültetése terén fennálló helyzetet ismertető be­számolóról tárgyaltak. A beszámoló szerint egyre több gyermek üdül szakszervezeti pionír-táborokban. Míg 1955-ben mintegy 60 ezer gyermek részesült ilyen üdülésben, 1964-ben már 304 ezer gyermek töltötte a szün­idő egy részét pionír-táborban. A For­radalmi Szakszervezeti Mozgalom je­lentős eszközökkel járul hozzá az iskolaköteles gyermekek üdültetésé­hez. A Központ) Szakszervezeti Tanács megvitatta a dolgozók szakszervezeti üdültetéséről, s átszervezéséről szóló beszámolót is. Több óvatosságot! Augusztus 7-én délelőtt a perbetei EFSZ földjén vagyunk, s egyszer csak munkatársunk felkiált: — „Ég a ka­zal!" Száz méternyire egy félig kész szal­makazal és vele együtt mintegy 100 méter hosszúságban kivontatott szal­ma vált pillanatok alatt a láng marta­lékává. A tüzet műszaki hiba okozta. A haj­lómotorból egy kis szikra pattant a kazal tövébe és lángra lobbantotta. Egv kis ővatlanság és az anyagi károk mellett emberéletek is forogtak koc­kán. A tanulság: az eddiginél még fokozottabb figyelemmel kell végez­nünk az aratási és cséplési munkála­tokat, a gépeknél szakemberek legye-­­nek és tartsuk be a védelmi előíráso­kat, hogy elejét vegyük a hasonló ese­teknek. PÁLINKÁS ISTVÁN (Perbete)- .V - ■{'.»■' r*. okozta károk elhárítása során felme­rültek. A pénzügyminiszter elmon­dotta, hogy a népgazdaság vala­mennyi ágában mutatkozó tartalékok mozgósításától gazdasági életünk fel­lendítése várható. Az előző évek eredményeinek ösz­­szehasonlítása alapján megállapítást nyert, hogy a társadalmi és szemé­lyes fogyasztás növekedése az akku­muláció és a szükséges tartalékok rovására lényegesen meghaladta a nemzeti jövedelem növekedésének ütemét. A munkatermelékenység növeke­déséből az utóbbi időben némi ja­vulásra következtethetünk. Ez a kö­rülmény arra mutat, hogy a tarta­lékok kihasználása igen előnyös. Az árvízvédelmi kormánybizottság ülése Űj házat építünk a romok helyén. Az elmúlt napokban tartotta Prá­gában ülését az árvízvédelmi kor­mánybizottság, amely megvitatta az árvíz sújtotta dél-szlovákiai területek újjáépítéséről szóló beszámolót. A bizottság számos új intézkedést foganatosított az újjáépítés érdeké­ben. Ezentúl az eddiginél több nagy­teljesítőképességű szivattyú áll az árvízvédelmi szervek rendelkezésére, meggyorsítják az elárasztott városok és községek fertőtlenítését, a mar hasznavehetetlen épületek lebontá­sát stb. További intézkedések célja a szük­séges építőanyag, különösen tégla, tetőcserép, épületfa, padlódeszka stb. szállításának meggyorsítása és külö­nösképen az, hogy az árvízkárosultak még a téli hónapok beállta előtt > megfelelő lakáshoz jussanak. A kormánybizottság többek között a Földművelésügyi Minisztérium fel­adatává tette, hogy adjon utasítást az árvíz sújtotta területen szükséges kutak gyors fúrására és a gátak megerősítésére. Az ezzel kapcsolatos munkálatoknak ez év november 30- ig kell befejeződniük, mert csak így válhat lehetővé az esetleges tavaszi árvizek elhárítása. A kormánybizottság megvitatta az árvíz sújtotta „területeken az új tan­év megnyitásával kapcsolatban szük­séges intézkedéseket, s a belkereske­delmi miniszter beszámolóját a la­kosság ellátásáról. A dél-szlovákiai árvízkárosultak támogatása céljából nyitott folyó­számla már meghaladta a 123 millió koronát. A trebisovi járás az élen Rohanva múlnak a napok. A ka­lászosoknak még jelentős része ka­szára és csépdésre vár, máris nya­kunkon van az ősziek talajélőkészl­­tésének és vetésének ideje is. . ilyenkor önkénytelenül a múlt esz­tendő jut az ember eszébe. Hogyan és mint volt tavaly? Ha jól émiék­­szem, kerek három héttel voltunk előbbre a gabonafélék betakarításá­val. Igaz, hogy Közép- és Kelet-Szlo­­vákia elég gondot okozott a ter­ménykiesés végett. Bárhogy is volt, az idei év gabonafélékből még az esős idő ellenére is kedvezőbb, mint az elmúlt esztendő. Tavaly augusztus közepéig 221 000 tonna gabonával többet gyűjtöttek be felvásárló szerveink, mint idén ugyanez időre, mert a nyugat-szlo­vákiai kerület járásai, a senicai és a trencsóni járásokon kívül augusz­tus közepére már 100 %-Öh álltak a tervteljesítéssel. Most pedig egyet­len járásunk sem tart a százasnál. Tavaly ebben az időben Szlovákiá­ban csak egy járás, a cadcai nem kezdte el a gabonafelvásárlást, idén pedig az ilyen járások száma öt. Az okot már ismerjük. A fölvásárlás tekintetében jelenleg is a nyugat-szlovákiai kerület vezet (augusztus 15-i adat) 29,5 %-os ered­ményével. Utána sorrend szerint a kelet-szlovákiai kerület (24,7 %), és végül a közép-szlovákiai kerület 11,3 %-kal következik. Az elmúlt évek során már szinte hagyománnyá vált, hogy a nyugat­szlovákiai kerület valamelyik járása verekedte magát az élre, s ebben a kerületben dőlt el az elsőbbség sor­sa, most azonban a tőketerebesi já­rás tört az élvonalba 58,6 %-os ered­ményével, annak ellenére, hogy eb­ben a járásban elég gondot okoz a gabonafélék elraktározása. Az ottani járási szervek mégis módot találtak a zökkenőmentes begyűjtésre. A má­sodik szlovákiai helyezett Trnava 46.9 %-nál tartott 15-én, s a sörárpa felvásárlása terén azt mondhatjuk, hogy az első helyet tartotta 57 %-os eredményével. E téren a második hely 50,9 %-kal Galántát illeti. A mezőgazdasági üzemek igyekez­nek a sörárpa mielőbbi eladására, hiszen mázsájáért a rendes felvásár­lási ár mellé 20 korona prémiumot is kapnak. Igaz, hogy idén nagyon kevés volt az első osztályú sörárpa, de az esős időjárás után a másod­­osztályú is nagyon jó eredménynek számít. A felvásárlást előrelendlti a járá­sok közti begyűjtési verseny, amely­re államunk 170 ezer koronát sza­badított fel a legjobbak meg jutalma­zására. Az utóbbi esőmentes napok na­gyon kedveztek a gabonafélék be­takarítására, s egyben felvásárlására is. Nagy időmegtakarítást értek el azzal például, hogy a learatott, ki­csépelt gabonát nem kellett szárít­­gatai; hanem az .állami ■ normának megfelelő nedvességtartalom mellett .kitisztítás után tüstént vihették az állami begyűjtő raktárakba: Ez idő1 tájt a felvásárlók minősé­gileg kiváló gabonát kapnak. Külö­nös gonddal kezelik a vetésre szánt anyagot, hogy mire szükség lesz rá, kéznél legyen. Az árvíz sújtotta Csal­lóköz vetőmagtermesztő gazdaságai ugyan nem teljesíthették feladatai­kat, mégis elegendő vetőmag áll rendelkezésükre, mért segítik őket. Szlovákia összes járásainak mező­­gazdasági üzemei. A gabonafelvásárlás tekintetében talán itt Nyugat-Szlovákiában na­gyobb lendületet vehetnének az új­vári, Közép-Szlovákiában pedig a ri­maszombati és. losonci járásokban. Hisszük, hogy ez minden biztatás nélkül rövidesen megtörténik. Dicsé­ret illeti azonban a dunaszerdáhelyi, galántai, nyitrai, tapolcsányi és a michalovcei járás mezőgazdasági üzemeit, valamint felvásárlóit példás munkájukért. Türelmetlenül várjuk, hogy a tereljesi és a trnavai járások­kal együtt a felsoroltak közül me­lyik éri el elsőként a 100 százalékot. & Törvények-rendeletek ^ Hozzájárulás a magántulajdonban lévő gümökóros szarvasmarha-állomány eoészséaessé tételéhez A Szövetkezeti nggytenyészetekben a gümökóros szarvasmarha egészségi állapotának feljavítása, főképp a leg­utóbbi esztendőkben, értékes sikere­ket mutat fel. Ezt a kedvező fejlődést azonban komolyan veszélyezteti az a tény, hogy a közös tenyészetekben ismét felüti fejét a szarvasmarha gü­­mőkór. Ennek egyik oka, hogy a fer­tőzés forrása még megtalálható az egyénileg gazdálkodók tulajdonában levő állatok között. Annak érdekében, hogy az egészsé­ges tenyészetekre veszélyes Ilyen fer­tőző gócokat megszüntessék, a Mező-, Erdő- és Vfzgazdaságügyi Miniszté­rium és a Pénzügyminisztérium — az Állami Biztositő főigazgatósága által — olyan intézkedésekben egyeztek meg, amelyek a magánszektorban tar­tott szarvasmarha egészségi állapotá­nak mielőbbi feljavítását célozzák. Az Állami Biztosító az egyénileg gazdálkodók istállóinak fertőtleníté­sére és aszanálására bizonyos összeg­gel hozzájárul. A feltétel, hogy olyan auanenyeszxoroi van szó, atu a gu­­mőkóros szarvasmarhát eladja és he­lyette egészséges állatot vesz. Az olyan állattenyésztőknek, akik nem így cselekszenek, ezt a hozzájárulást nem fizetik ki. A vásárolt egészséges szarvasmarhát haszonértéke szerint biztosítani is kell. Gümökóros állatokat tartó egyéni gazdálkodóknak az Állami Biztosító ott adja meg ezt a pénzügyi támoga­tást, ahol ez a tény a gümökóros fer­tőzés veszélyét jelenti a szövetkezeti állatállomány számára. Ezt a hozzá­járulást a háztáji gazdaságban tehenet tartő földművesek is megkaphatják. A hozzájárulás összegét az Állami Biztosító illetékes felügyelősége ha­tározza meg a járási állategészségügyi intézmény javaslatára. A hozzájáru­lást az állattenyésztő kérvénye alap­ján adják meg, amely kérvényben fel­tünteti az istállózott szarvasmarha számát, mennyi fertőtlenítő anyagot használt fel, mi mindent javítottak meg az istállóban (pl. a falak és a padlózat)', milyen kiterjedésű falfelü­letet vakoltak be, hányszor és milyen területet meszeltek át stb. A kér­vényben számszerűleg kifejezik az istálló fertőtlenítésének és javításá­nak költségeit. A járási állategészség­ügyi intézmény azután igazolja, hogy jz istállóban hatásos fertőtlenítést végeztek. Á magántulajdonban tartott szarvas­­marhának a gilmőkórtól valő mentesí­tése érdekében és hogy ez a kór a ■cözségekben ismét el ne terjedjen, ä járási állategészségügyi intézmény, ä mezőgazdasági termelési igazgató­ság, a helyi nemzeti bizottság, az epy séges földművesfizövetkezet és az Ál ami Biztosító járási felügyelősége megegyeznek a legcélszerűbb intéz­­<edésekben. A járási állategészség­ügy! intézmény az érdekelt szervek tudomására hozza, mely községekben van gümökóros szarvasmarha, A he­­yi nemzeti bizottsággal megegyezve tfielöll a beteg állatok elszállításának dőpontját, valamint a leghatékonyabb fertőtlenítés és aszanáciő módozatait. Ennek az akciónak megszervezésében i helyi nemzeti bizottság és az egy­séges földművesszövetkezet nyújt se­­jitséget. Az előbbiekben ismertetett, tehát a magánszektorban levő gümő­­<óros szarvasmarha-állomány felszá­molását érintő intézkedések 1965, április 1-től 1965. december 31-ig van­nak érvényben. (D) (A Mező-, Erdő- és Vízgazdasági Minisztérium Közlönyének 22/ 1965 számú részlete alapján.)

Next

/
Thumbnails
Contents