Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-07-03 / 26. szám

Á szocialista mezőgazdaságért! Bratislava, 1965. július 3. Ara 80 fillér XV. évfolyam, 26. szám. Felkészültek az aratásra Amíg az ország éléskamrájában, Csallóköz alsó és középső területén földművesek és katonák ezrei harcol­nak az ár ellen, Dél-Szlovákia többi részén parasztságunk szinte megszáll­ta a földeket. Kapára vár a gyomtól elborított cukorrépa, kukorica és a többi kapásnövény. Ugyanakkor napi­renden van a lucerna második kaszá­lása, betakarítása. Mindkét munka­folyamat végzése sürgős, egyformán fontos. Jó lenne, ha aratás kezdetéig pontot tehetnénk a végére. NEHÉZ LESZ AZ ARATÁS Rendes körülmények közt' június 29-én Péter-Pál napján „szakad“ a gabona töve, miután kezdetét veszi az aratás. Idén azonban olyan időket élünk, melyre emberemlékezet óta nincs példa. Az időjárás csúfosan be­leszólt a földművesek kártyájába. Nem elégedett meg a vetés, növényápolás és takarmánybetakarítás késleltetésé­vel, de árvíz, valamint talajvíz formá­jában keseríti a szántóvető életét. S ez a tény az aratási munkákra is rányomja a bélyegét. Sok a megdőlt össze-vissza kuszáit gabona, erős a szalma, így embernek, gépnek nehéz lesz a munkája. Talajvizes területeken elül a kombájn, így könnyebb gépek­kel, vagy kézzel kerül sor a gabona kaszálására. Az alávetéses gabonaföl­deken ugyancsak hasonló a helyzet. A csapadékdús tavasz kedvezett az alávetett lucerna fejlődésének, több helyütt térdig ér. Kár lenne taposás­sal tönkretenni, mert kedvező nyár esetén egy kaszálással hozzájárulhat a takarmányalap szilárdításához. Ugyanakkor azonban a véget nem érő eső hátráltatta a vegyszeres gyomirtást. Számos helyen kiperme­tezett vegyszer nem tette tönkre a gyomnövényt, minek következménye­ként júniusban messziről sárgított a határ. Kövér, elburjánzott vadrepce uralja a tavaszi kalászosokat, amely szintén hátráltatja majd a gépi ara­tást. A nehezítő körülményeket figye­­lembevéve az idei gabonabetakarítás fokozott felkészültséget, szorgalmas munkát követel. tésekkel, amelyekből már kijutott a tavaszon. Első és legfontosabb intézkedés, hogy aratásig minden gép kijavítva, készenlétben álljon. Bár alkatrész hiánnyal küzdenek a gépjavító üze­mek, a jó szervezés révén ezzel a munkával elkészültek. A tavalyi évvel ellentétben idén előkerül minden gépi és kézi alkalmatosság, amivel vágni lehet a gabonát. Nemcsak a nagytelje­sítményű SZK 3-as és 4-es kombájn munkájával számolnak, de a kévekö­­tőkkal, rend- és marokrakókkal, vé­gül a kézikaszákkal is. Az aprólékos szervezésre jellemző, hogy a hárító­gépek mellett az egyszerű kézi fa­­gereblyék biztosítására is gondoltak. Jelszó: amint a gabona beérik, minden — Pár nap múlva megkezdjük az aratást — mondja Láb ai Zoltán, a nagykéri szövetkezet jiatal csoport­vezetője. (H. Zsebik Sarolta felvétele.) eszközzel teljes erőbédobással föld­műves és brigádos az aratást, a ke­nyér betakarítását szorgalmazza. KASZÁS KERESTETIK GEREBLYÉTÖL A KOMBÁJNIG Az elmondottak szellemében vitat­juk az aratásra való felkészülést En­gel elvtárssal, a galántai pártbizott­ság mezőgazdasági titkárával. Annak ellenére, hogy az elmúlt években a já­rás területén már nem volt csúcs­munka az aratás, mert a gépek és az új technológia nagymérvű alkalma­zása révén idejében zsákba került a szem, idén a szövetkezetek és állami gazdaságok oly gondosan szervezik a munkát, mint még soha. Érthető a gondoskodás, a termésféltés, mert saját és az ország kenyeréről van szó. Csallóköz, valamint számos árvíz súj­totta területen a gabona a víz mar­taléka lett, ezért a meglévőt minden körülmények között meg kell menteni, a legkisebb veszteséggel betakarítani, hogy ezzel is csökkentsük a kár nagy­ságát. Hiszen számolni lehet az idő további szeszélyeivel, újabb meglepe­Huszonötézer hektár gabona aratása vár a galántai járás földműveseire. A munka elvégzését 124 saját kombájn segíti majd. Az olomouci, pardubicei és a prerovi járásból 101 kombájnt várnak segítségül. Ugyanakkor a ga­lántai gépállomás 20 SZK—4-es kom­bájnt kapott a Szovjetunióból, melye­ket a gépállomás legjobb kombájnosai két műszakban üzemeltetnek, össze­sen tehát 245 kombájn vágja majd a gabonát. A kisebb aratógépek munkád jával nem számolva 105 hektár aratás« jut egy-egy kombájnra. S annak elle­nére, hogy az elmúlt években számos nagyteljesítményű gép 150—200 hek­táron is learatta a gabonát, idén a kézi aratásra is felkészültek. Az aratás szervezésével foglalkozó gyűlésen, ahol a szövetkezetek és ál­Míg a esteséi gátszakadásnál a Duna elszabadult vizének megfékezésén fá­radoznak, Medvénél a tábori konyhán szorgos asszonyok fázik az ízletes ebe­­. t (N. Kovács István felv.) lami gazdaságok vezetőin kívül részt vettek az ipari üzemek képviselői is, aprólékosan megvitatták mind a gépi, mind a kézi erőre vonatkozó teendő­ket. Az üzemek képviselői megígérték, körülnéznek portájukon, megkeresik a kaszaforgató embereket, s azokat küldik brigádmunkára a szövetkezetek számára. Fő SEGÍTSÉGET A KOMPLEXBRIGÁDOKNAK Ami a brigádsegítséget illeti, a já­rás vezetői nagyon helyesen döntöttek amikor a fő támogatást a komplexbri­gádoknak technikusok és gépszerelők személyében nyújtják. Nagy súlyt fek­tetnek a vándorműhelyekre, azok sze­mélyzetére, pótalkatrészek biztosítá­sára, hogy minél kevesebb legyen a gépkiesés aratás idején. A védnöki üzemek, valamint a ka­szaforgató munkásokon kívül az üze­mekben dolgozó adminisztratív erők 20 százalékának kötelezővé tették a brigádmunkát, már most a növény­­ápolás, takarmánybetakarítás, majd aratás idején. A járás és a szövetkezetek vezetői számítanak az árvízsújtotta csalló­köziek segítségévéi is. Szívesen látnák őket körükben, hiszen a szomszédok segítsége mind szorosabbra fűzi az együttérzést és barátságot, mélyre a falujából elmenekült lakosságnak a jövőben szintén nagy szükségé lesz. EBÉD ÉS FRISSÍTŐK AZ ARATÓKNAK Az aratók élelmezése és frissítők felszolgálása a Jednoiára tartozik. E téren már néhány éves tapasztalattal rendelkezik. Tavaly is 28 szövetkezet 2800 dolgozója részére főztek meleg ételt' és szállították az ebédet a mun­kahelyre. Idén harminc szövetkezet 3000 tagját szeretnék élelmezni és frissítőkkel ellátni. A Jednota erre az alkalomra engedményeket tesz a szö­vetkezeti tagok részére. Az ételek ára a vendéglői árakhoz hasonlítva 40 százalékos árcsökkentést is elér­het. MIND EGY SZÁLIG Nem kell hangsúlyozni, hogy idén a szalma betakarítása semmivel sem kisebb feladat, mint a szem termésé. Nagy szükség lesz a szalmára mind takarmányozás, mind aljazás szem­pontjából. Ezért a szalmaössz'ehúzás és kazalozás végrehajtása kell hogy párhuzamosan történjen az aratással. Jó szervezéssel elérhető, hogy a szal­ma mind égy szálig időben kazlakba kerüljön. A galántai járásban a talajvizes he­lyeken amint hozzáférnek az idő előtt megszáradt gabonaneműeket a szalma kedvéért learatják — legyen az árpa­szalma, vagy aljazó. Utána másodnö­vényeket vetnek, ez pótolja az elő­­veteményt. Már csak napok választanak él ben­nünket a nagy munkától. Bár legtöbb helyen még zöldek a gabonák, a múlt héten beköszöntött nyári meleg siet­teti az érést, az első kaszavágást. Nem tudjuk milyen idő köszönt ránk, ezért körültekintően, fokozott figyelemmel szervezzük az aratási munkákat’, hogy ne érjen bennünket meglepetés. SÁNDOR GÁBOR Emberek a gáton A medvei hídfő épületében elszállásolt ármentesítö bizottság vezérkara feladatul kapta a kulcsodi gátszakadás likvidálását, illetve a Duna-víz Csalló­közbe való beömlésének megakadályozását■ Ezen a szakaszon száznál is több tehergépkocsi torlaszolóanyagot helyeztek készenlétbe, hogy a panell-betonút elkészítése után az előkészített anyagot a szakadásba zúdítsák. Katonák, civilek, szlovákok, csehek, magyarok százai harcolnak az elemekkel ezen a szakaszon is. Nem kevesebb, mint 4.50 civil és ezernél jóval több katona védi a medvei gátszakaszt. — Honnan hordják az anyagot? — kérdezzük Nemec alezredest, a hidászok parancsnokát. — A követ Magyarországon keresztül Dévénytől szállítjuk ide, hogy mire elérkezik az idő, kéznél legyen. Az alezredestől még azt is megtudtuk, hogy kivezényelt egységei 12 km-es szakaszon védik a főgátat. Nyárodon Sebő Gézával, a HNB elnökével, és Csicsai István pártelnökkel a nemzeti bizottság épületében székelő helyi ármentesítö bizottság munkája felöl érdeklődtünk. Mindkettőjükön meglátszott, hogy a válságos napokban éjt nappallá téve dolgoztak, irányítottak és most kimondhatatlanul fáradtak. Elmondták, hogy emberfeletti erővel dolgozott mindenki, s a gátszakadás után beömlő víz fölt art áztat ásónál 300 tehergépkocsi segédkezett. A Szap—< Balony térségében húzódó S — 6-os kanális közti 5,5 km-es szakaszon ember­ségből jól vizsgázott a Takács ezredes vezénylete alatt álló 1000-nél jóval több főt számláló főiskolai különítmény. Ez az osztag rohammunkával rövid időn belül gátat emelt és meghiúsította a terjedő víznek a faluba való be­törését. Takács ezredes megjegyezte, hogy a Komensky egyetem diákjai és a falú dolgozói közt igen jó viszony alakult ki. Váll, váll mellett küzdöttek a falu megvédésénél és ez sikerült. Már a veszély közeledése előtti órákban eltávolították a faluból az öre­geket, asszonyokat, gyerekeket, s biztonságba helyezték a szövetkezet jó­szágát is. A férfiak mind egy szálig odahaza teljesítenek szolgálatot. Itt is 12 km-es szakaszon védik a Duna felöli főgátat. A gátőrségbe 10 embert soroltak a falubeliek közül, a többi pedig főiskolás, s további húsz ember állandó készenlétben van, ha netalán valahol sürgős beavatkozásra lenne szükség. Mindezt három váltásban végzik. — Hány buzgárt likvidáltak mostanáig? - kérdezzük az ezredest. Gondol­kodik, mosolyog egy sort, majd ezeket mondja: — Olyan sokat, hogy számszerűleg nem is tudom mennyi volt. Itt most a munkát minden eszköz legjobb kihasználása szerint értékeljük. Mindenki igyekszik erejéhez és tudásához mérten a legjobbat nyújtani, hogy hozzá­járuljon a károk terjedésének megakadályozásához. Most ez a legfontosabb. — hai — A Takács ezredes vezérlete alatt álló főiskolai alakulat egységéinek egy csoportja a Nyára dot védő gát építése közben emberségből kitűnőre vizsgázott. Segítenek A Kelet-szlovákiai Kerületi Nem­zeti Bizottság Tanácsának felhívására a kerület valamennyi részében fel­mérték a Nyugat-Szlovákia árvízsúj­totta lakosságának nyújtandó segítség lehetőségeit, mind erkölcsi, mind anyagi szempontból. # A többi között a terébesi járás 51 vagon szénát, 163 vagon szalmát, 76 vagon cukorrépaszeletet, s több tonnányi silótakarmányt bocsát a kárvallottak állatállománya ellátá­sára. 0 Az egyes mezőgazdasági üzemek közül kitűnik még a Zemplínska Tep­­lica-i Állami Gazdaság, amely öt va­gon szénával járul hozzá az árvízsúj­totta területek mezőgazdasági Üze­meinek takarmányellátásához, és ugyanennyi szalmát is ad. A Leleszi Állami Gazdaság ugyanakkor 30 vagon répaszeletet és 10 vagon szalmát, a Michaíanyi Állami Gazdaság 12 vagon szalmát és 50 vagon répaszeletet ad a rászorultaknak. 0 A Járási Ipari Vállalat dolgozói többféle bútort készítenek 20 ezer korona értékben. Hasonló segítségei nyújt még az illető járás sok más üzeme, vállalata. # A michalovcei járásban az ipari és mezőgazdasági üzemek ugyancsak segítő kezüket nyújtják a bajbajutottaknak. Tíz vagon gabonát, 22 vagon szénát, 110 vagon szalmát, 80 ezer téglát, 300 ezer salakbeton­kockát, 1000 négyzetméter parkettet, ötezer padlódeszkát, több vagon épü­letiét stb. (B, Nemcek)' A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK HETILAPJA

Next

/
Thumbnails
Contents