Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-02-06 / 5. szám
S mivel már amiyít bizfaííak, hogy a hétköznapokat is látni kellene, azt a munkát, amíg a bemutatóig eljutnak, míg a szerep (már amikor) valóban művészi élménnyé válik és a színpadon azt látja a közönség ami a szerző, a rendező és a színészek szándéka volt, elhatároztam, hogy meglátogatom a Komáromi Magyar Területi Színházat. Megborotválkoztam, nyakkendőt kötöttem, a cipőmet is kifényesítettem, a szokásos Bystrica helyett kubai cigarettára pazaroltam a pénzem — s nekivágtam a színház hétköznapi rengetegének. Mit csinálnak a színészek nappal? Aki még nem volt délelőtt a színházban, azt gondolja, pihennek. Ez a látszat. A valóság az, hogy ... Hát mi is a valóság? Az igazgató, Krivosik István a mai nap, egy csütörtök munkáját, pontosabban munkaprogramját' sorolja. — Délelőtt' tíztől próba. Hogy ez meddig tart, az a rendezőtől függ. Ilyenkor a bemutató előtt néha délután háromig is elhúzódik. Ezenkívül ma diákelőadás lesz háromtól. — és tovább? — Este nyolctól újra próba és előadás valamelyik faluban. Ennyi egy nap, egy szürke csütörtök, a színházban ... ☆ A rendezők általában makacs emberek. A MATESZ vendégrendezője Viktor Lukác, aki Arthur Miller Pillantás a hídról című drámáját rendezi, kiváltképpen az. A színház társalgójában megkértem arra, hogy engedjen be a délelőtti próbára. Tiltakozott. Megpróbáltam elhitetni vele, hogy nem írok egy sort sem arról, ami a próbán történik. Ez sem használt. Mit tehettem? Leültem a társalgóba a színészek közé és vártam a jószerencsét. Közben ilyen gondolatok motoszkáltak a fejemben: Eljöttem, hogy egy dráma születését lássam, s íme nézhetem az asztal lapját, a hamutartót vagy a faliújságot, mert a rendező szuverén joga, hogy a próbán az történik, amit ő akar. De minderről mi a véleménye az igazgatónak, s egyáltalán: évek óta miért hívnak a próbákra, ha végül nem láthatom azokat. Még szerencse, hogy a színészek vidám emberek, különben nekibúsulhatnék a világnak, amúgy magyarosan. Tehát a társalgó... Az egyik színésszel beszélgetek. Mondom neki, hogy régen nem láttam már a színpadon. A választ egy kesernyés mosoly kíséri. — Pedig sokat játszom. Epizódszerepeket ... — S miért?' — Az epizódszerephez jó színész kell — mondja, s szája szögletében újra ott az előbbi mosoly — legalább is így mondják. — S ebbe ilyen nyugodtan bele lehet törődni? — Végül megszokja az ember. Igen. így is lehet fogalmazni. Csakhogy ez a felszín. Valamit sejtek, valamit, ami a szavak mögött, ami a kesernyés hang mögött lapul. — Nem hinném, hogy ez a lényeg. — Kételkedsz? — Persze. — Lehet, hogy kiestem valakinek a kegyeiből. — Ez is létezik? — Miért ne? De lehet, hogy csak azért van így, mert nincs megfelelő partnerem. Tudod a színházban minden összefügg. így kell érteni a dolgokat. Megszólal a mikrofon. A szereplőket hívják a színpadra. Most a két „tengeralattjáró“ következik. A színészek jönnek-mennek, közben tréfálnak, ugratják egymást. — Te minek jöttél be — kérdik az egyik érkezőt —, ma nincs próbád?! — Tudod — válaszol a kérdezett —, ma már annyi szépet láttam, hogy egy csúnya alakot is meg kellett néznem, hogy a lelki egyensúlyom helyrebillenjen ... Áz ám! De mi lesz az én lelki egyensúlyommal? Csak ülök itt, hallgatok, mintha semmi dolgom nem lenne. Persze ez is valami. Vajon mi történne. ha mégis megnézném ezt a próbát. Már bocsásson meg Viktor Lukác. nem azért jöttem ide, hogy itt tétlenül üljek. Van ennek a színháznak másik bejárata is. Ezt már a lépcsőkön mormolom magam elé s egy perc múlva a balkonon ülök. Pereg a színpadon Miller drámája. Ezt a próbát „futtató-próbának“ nevezik, amit azt jelenti, hogy az egész drámát végigjátsszák ugyanúgy, mintha már a közönség előtt volnának. Különbség azonban még akad. Egy-egy jelenetet újra játszanak, ha a rendező elképzelése még nem „ül“. Én viszont ülök, ha nem is valami kényelmesen, de annyi baj legyen. ☆ Este nyolc óra. A volt tiszti pavilonban Fejes Endre Rozsdatemetőjének próbája folyik. A Rozsdatemetőt Konrád József rendezi és májusban a Jókai-napokon lesz a bemutató. Ehhez csak annyit, hogy ide legálisan jöttem, nem úgy mint a Pillantás a hídról próbájára. Nem azért említem ezt, mintha a különbséget akarnám lemérni, de hallgatni sem lehet róla. Már a kivételezések miatt sem. Múlik az idő. A próbaszínpadon a keresztelő-jelenet már vagy hatodszor próbálják újra. A rendező utasításokat osztogat, magyaráz. — Gyerünk vissza, ahhoz a „puffhoz“ — mondja. És visszamennek a „puffhoz“ ... Előttem egy hosszú asztalon kellékek. Özsdi gyertyatartó, papírrőzsák, edények, kis- és nagy poharak, cseresznyéslepény műanyagból, csodálatos össze-visszaságban . A színpad sarkában Ferenczy Anna, a jövendő Pék Mária ül, s olyan alázatosan várakozik mint egy kisgyerek. Alázat. Szó. Könnyű kimondani vagy leírni, mégis azt hiszem, ebben a szóban egyesül az a sok munka, elhatározás, amely a szerepből művészi alakítást formál. Talán ez volna egy csütörtök tanulsága és összegezése: alázat a munka iránt. Gál Sándor A „Pillantás a hídról“ három főszereplője: Budiás Ida, Bugár Béla és Zakál Gyula. tan fordította félre pirosra gyűlt arcát. A kombájn egyre jobban távolodott, simán, egyenletesen haladt. Jóllehet, a tábla egyenetlen, buckás volt, Alekszej, mintha csak valami hatodik érzékkel előre megérzett volna minden egyes emelkedőt, hiba nélkül váltogatta a vágás magasságát. Néhány kör után végre megállt. Két szorosan 'egymáshoz kötözött kordély gurult oda hozzá, ő meg, színig töltve a kast gabonával, leszökkení a földre, s átengedte helyét a kormánynál a megszégyenülten hallgató, Ivánnak. Afanaszij Szergejevics, aki eddig únott arccal üldögélt a hordó víz tövében, nem állhatta meg szó nélkül: — Ezt jól megkaptad, brigádvezető! ... Kszenyija pillái mögül diadallal fékintett Zinára, és nem tudta visszafojtani kuncogását. Afanaszij Szergejevics a szemével szigorúan feléje vágott, mire megperdült a sarkán, és visszafutott a hizlaldához. Vidám volt, s olyan jól érezte magát. Már régen elment Alekszej, széffoszlottak az égen a felhők, Ivan, a Klepov táblán learatta a rozsot, és átment egy másik, távolabbi táblára — de Kszenyija még egyre mosolygott. Este megint kint ült, Mihaillal a zelnice-meggybokor alatt, de egy szót sem hallott abból, amit a legény mondott; füle a távoli harmonikaszót figyelte, s szívébe nyugalom költözött. A következő napokban valóban nem találkozott, Alekszejjel. A fiú nem jött ki többé a telepre, s ő is mintha megfeledkezett volna róla. Ha mégis eszébe jutott, a fejét csóválta, és nyájasan elmosolyodott. Esténként szándékosan tovább maradt a hizlaldában; Mihail mindennap megjelent, s Kszenyija abban reménykedett, nem győzi kivárni, és visszamegy a városba. De bármilyen későn ért is haza, mindig ott találta, türelmesen várakozva a kiskapunál. — Kedves, jó testvérem, ne haragudj, nem akarlak többet látni — mondta neki egy ízben —, kérlek, utazz vissza. Mihailt' meghökkentette a váratlan kérés: — Hogyhogy utazzak visza? Hiszen J 4. Madách-kiállítás nyílt meg a még szabadságom van! Nem, testvé- Jkrakkói Slowacki Színházban. 1906- rem, a mi utunk már egymásba futottéban itt tartották meg Az ember tra- Isten is úgy akarja, hogy együtt él- Jgédiájának lengyelországi bemutatójünk. _ Íját. — Nem büntethet meg ennyire az J 4. Kétnapos ülésszakon emlékeztek Isten! — tiltakozott hevesen, Ksze-\meg Tbilisziben a Grúz Tudományos nyija. Meg fogja hallgatni az imád-J Akadémián N. J. Marr akadémikus, a Ságomat. lkiváló szovjet nyelvész és régész — Nyugodj bele', testvérem. — Mi- J születésének 100. évfordulójáról, hail szomorúan ingatta fejét. — Há- J 4. Az 1964. évi Schiller-díjat a nyuromszáz rubelt adtam ki a jegyre, hát Jgat-németországi Mannheimban ünnehagyná az Isten, hogy feleslegesen Jpélyes keretek között adták át Golo kidobjam? Engem maga, Vaszilij test-J Mann történésznek, Thomas Mann vér hívott ide, az ő kívánsága, hogy J fiának. hozzám gyere, hiszen a ti gyülekeze-J 4. Az elmúlt év legnagyobb sikerét tetekben nincs fiatal vőlegényjelölt, Jkétségtelenül Robert Woods New téged meg ideje férjhez adni. Ez aWork-i szobrász kiállítása aratta. A szüleidnek is szíve szerint lenne, hi- Jtárlat bezárásakor a közönség a szobszen milyen sokkal tartoztok a gyü-Jrokat mind egy széliig — megette, lekezetnek? Miből akarjátok vissza- J Woods szobrai ugyanis marcipánból fizetni? Én meg szépen mindent meg- J készültek. fizetnék helyettetek... J 4- A francia irodalom 10 ezer — Minek fizetnél? — csodálkozott, Jfrankos nagydíját egy eddig ismeret-Kszenyija. — Nem kell nekünk a tej len francia lány nyerte, „Egyetlen pénzed. Keresek én, majd kifizetem \ vágyam" című könyvével. A lány magam. ^könyvében elmondja, hogy tehetsé— Vigyázz, ha elmondom, Vaszilij Jgesnek érzi magát, de a napi munkatestvérnek, aligha fog megdicsérni. Jideje olyan hosszú, hogy nem jut ideje — Csak ne ijesztgess. Magam bo-Jírni. Ezután rövid fejezeteket közöl rulok le a lába elé... Hiszen én szé-Jelképzelt müveiből. Most a nagydíj pen kérlek, utazz vissza, te meg ... Jbirtokában feltehetően módja lesz — Aztán kihez fogsz férjhez men- J végigírni megkezdett műveit. ni? — kérdezte kétségbeesetten,J 4. Valentyin Alekszandrovics Sze- Mihail. — Valami vénemberhez, igen? Jrov orosz festőművész születésének Kszenyija hirtelen megsajnálta. Só-Jidei, századik évfordulóját a Békehajtott, és könnyedén megérintette a J világtanács határozata értelmében az karját: Jegész világon megünneplik. Moszkvá— Értsd meg, nem szeretlek. Mi-J ban az emlékévet a Bolsoj Tyeatrban féle élet lenne szerelem nélkül? Meg'tartott ünnepséggel nyitották meg. még korai is nekem a férjhezmenés.J 4. Berthold Brecht „Puntila úr“ — Majd megszeretsz, Kszenyija, J című darabja rendezése elismerésemegszeretsz, — kiáltotta reményked- J képpen Georges Wilsonnak, a Théatre ve, Mihail, s mind a két kezével meg-J National Populaire igazgatójának ítélragadta a lány kezét —, hiszen afte a Dominique-nagydíjat a díj zsűlelkem olyan végtelenül jó! A férj-Jrije Párizsban. hezmenés pedig sosem korai. j 4- A londoni Christie aukcióházban Kszenyija visszahúzta a kezét', szóJ márciusban került árverésre Rembnélkül felállt, és bement a házba. Jrandt 1650-ben alkotott Titus című — Biztos valami komszomolistátj festménye és Velasquez: Don Juan szemeltél ki magadnak! — kiáltottaJ de Calabazas című képe. A két festutána elkeseredett, siránkozó hangon?mény értékét 300 ezer fontra bea legény. (Folytatjuk)? csülik. ^Xidturális híreit/ Sáros nagy fiáról Negyvenöt éve, 1920 februárjában sírt nyitottak a kis kelet-szlovákiai falu, Jernye, temetőjében. Az elhunyt akarta így. Nagyon szerette Sárost, és ha az élet el is sodorta szülőföldjéről, ott kívánt megpihenni. A halott utolsó fekhelye fölé egyszerű fakeresztet emeltek, azt ami a sírnak ma is csak egyetlen dísze. Az elhunyt neve Szinyei Merse Pál. A jernyei kastély utolsó gazdája volt. Magyar nemes, főispán fia. Mégis egészen más valaki, mint a magyar nemesek általában voltak. Ö is élhette volna a felvidéki földbirtokosok léha és tunya életét — de ezt a könnyű, gondtalan életet elvetette magától és felcserélte a művészek keserű kenyerével. 120 éve, 1845. július 4-én született, de a művészi életpálya mellett már korábban, az eperjesi gimnáziumban döntött. Lett is belőle felháborodás a családban! Mezei tanár úrnak valóban sokat kellett vitáznia a szülőkkel, míg a keserű pirulát lenyelték és c,''-i"°dték Nagyváradra! Hallatlan valami! A főispán fiából egyszerű festő lesz! De a tehetséges fiú nem állt meg az ország határainál sem — nemsokára már Münchenben tanul. Mesterei és példaképei Piloty és a francia Courbet volt. Sok keserűségben volt része. Otthon egyszerűen nem akartak róla, illetve az általa képviselt, akkor modern impresszionista irányról hallani sem! Mennyire becsmérelték a ma már világhírű Majálist, melyen emlékezetből festette meg Münchenben a jernyei park egyik részletében letelepedett bohém társaságot! És mennyit kellett lenyelnie a Pacsirtáért! Lyka Károly azonban bátran hirdette: Szinyei Merse Pál a modern magyar képírás úttörője. Halála negyvenötödik évfordulóján már senki sem vitázik felette, neve ma már világmárka. Büszkék vagyunk rá, hogy a mi földünknek nemcsak szülötte volt, de azt világhírű vásznain is megörökítette. Rengeteg képe sárost ihletésű. A Jernye, a Pipacsok a búzában, a Veranda, a Hóolvadás, az Alkonyat, a Szurkos fenyő, a Virágzó almafák, az Ősszel, a Sziklás táj és a többiek mind örökértékű bizonyítékai annak, hogy a nagy mester sohasem szakadt el Sárostól, ahová ha csak tehette, visszatért, de annak is, hogy Sárosra emlékezett vissza másutt is, ahol a képeket festette. Mert nem mind festette meg odahaza Sároson. Az idén amikor Szinyei Merse Pálnak kettős jubileumi éve van — elgondolkozhatunk afelett, vajon mi is olyan szeretettel emlékezünk-e a nagy festő-forradalmárra, mint ő szerette a mi földünket. Vajon megörökítettük-e nevével a kastélyt, melyben élt, és vajon nem érdemelne meg már síremléket az a hely, ahol nyugszik? Mártonvölgyi László Á Könyvbarátok Klubjában 1965-ben megjelenő könyvek A prágai és bratislavai Politikai Könyvkiadó népszerű Könyvbarátok Klubjának ötödik évfolyamába léptünk. A magyar nemzetiségű tagok kérelmére 1965-től a kiadói programban magyar nyelvű könyvek is helyet kapnak. A Könyvbarátok Klubjának mindenki tagja lehet, aki a tizenhat cseh, tizennégy szlovák és hat magyar nyelvű kiadványból legalább öt különböző könyvet megrendel. A Könyvbarátok Klubja valamennyi tagja a naptári év végén ingyenesen jutalomkönyvet kap. A magyar nemzetiségű tagok saját Ízlésük szerint választhatják ki a jutalomkönyvet, akár szolvák vagy cseh nyelvű kiadványt is. A magyar jutalomkönyv (terv) Teodor Fis: „Duklai éjszakák“ című regénye, a szlovák nyelvű Espinosa: „A szélhámosok kikötője“, a cseh kiadvány pedig Lavreckij: „Pancho Villája“. A magyar nemzetiségű tagok a kiadói programban szereplő könyveket' tetszés szerint választhatják ki, mégpedig a magyar, szlovák vagy cseh nyelvű kiadványok közül bármelyiket, úgyhogy összesen legalább öt különböző könyvet kell megrendelniük. A megrendelt könyveket a tagok 10 százalékos kedvezménnyel kapják, s a postadíjat is a kiadóvállalat téríti. A magyar nemzetiségű tagok számára az 1965-ös esztendőben a következő könyvek kerülnek kiadásra: Juraj ZVARA: A nemzetiségi kérdés marxista megoldása A magyar nemzetiségű állampolgárok nemzetiségi kérdésének megoldásával foglalkozik ez a munka. Témáját a CSKP dél-szlovákiai nemzetiségi politikájának eredményeiből meríti. L. A. BEZIMENSZKIJ: Hitler tábornokai A német tábornokok úton-útfélen hangoztatják, hogy a háborús bűnökért egyedül Hitlert terheli a felelősség, őket nem. Bezimenszkij leleplezi ezt a hazugságot, amelyet a b-nni revansisták és imperialista pártfogóik oly nagy buzgalommal támogatnak. F. K. KÁUL: Az Eichmann-ügy A kitünően szerkesztett izgalmas könyv feltárja, milyen kapcsolatok voltak Eichmann és Bonn között. A felsorakoztatott tényanyag csak a fontos elvi megállapítások alátámasztására szolgál. EGRI Viktor: Megmondom mindenkinek Egri Viktor államdíjas író regényében művészien és magas irodalmi szinten eleveníti fel a Szlovák Nemzeti Felkelés dicső napjait. Élénken, meggyőzően és színesen írja le e napok eseményeit, ahogy azokat egy partizán látja, aki részt vett a harcokban az első napoktól kezdve a felszabadulásig. Dimitrij NAGISKIN: Bonivur szive A keret, amelyet Nagiskin regényének ad, az intervenció nehéz napjainak ábrázolása, amely a fiatal forradalmi Oroszország ellen irányul a Távol-Keleten. Ilyen történelmi háttérben alakul ki a regény főhősének, Vitalij Bonivurnak a sorsa. Dusán HAMSIK — Jifi PRAZÄK: Bombamerénylet Heydrich ellen Két szlovák kiadás után magyar fordításban is megjelenik ez a könyv, amely külföldön is élénk visszhangot keltett. Többek között folytatásokban közölte egy szovjet és egy nyugatnémet folyóirat is. Teodor FIS: Duklai éjszakák című könyve egyelőre tervjavaslat. A jutalomkönyv kiadása annak jóváhagyásától függ. Készülődnek a népművelési dolgozók A többi munkaszakaszok mellett a Bratislava-vidéki járás népművelési dolgozói is készülnek az előttünk álló esztendőben rájuk háruló feladatok elvégzésére. A népművelési otthonok tevékenysége az idén hazánk felszabadulásának 20. évfordulója jegyében zajlik le. Kiveszik részüket az évforduló ünnepségeinek előkészítéséből, azonkívül előadásokon ismertetik hazánk felszabadulásának részleteit, és megemlékeznek a Szovjet Hadsereg szerepéről. A népművelés súlypontja továbbra is a dolgozók általános műveltségének a fokozására irányul. A nemzeti bizottságokkal karöltve a falu, a mezőgazdasági dolgozók kulturális életének színvonalasabbá tételét tűzték ki feladatul. A kulturális és népnevelő munka elmélyítése érdekében az idén megrendezik a népművelési dolgozók járási konferenciáját, amelyen a küldötteknek alkalmuk nyílik a népművelés terén szerzett tapasztalatok kicserélésére. Egyúttal kitűzhetik a következő feladatokat. A népművelés színvonalának megjavítását szolgálja majd a tervbevett közvéleménykutatási akció a dolgozók általános műveltségi színvonalának a megállapítására. A közvéleménykutatás eredményeit nagyon jól hasznosíthatjuk a népnevelő munka hatásosabb megszervezésében. A mezőgazdaság szakaszán kifejtett népnevelő munka a szocialista mezőgazdaság ökonómiájának és a haladó munkamódszerek alapelveinek elsajátítására irányul. Nem szántak azonban másodrendű szerepet az ideológiai nevelésnek sem. Ezzel kapcsolatban főleg a munkaerkölcs, és az egymáshoz való viszony megjavítását tartják szem előtt. Néhány helyen — Vereknyén Éherhardon és Hamuliakovóban — szlovák nyelvtanfolyamokat szerveznek a magyar lakosság számára. A legtöbb községben ezenkívül egészségügyi felvilágosító népi akadémiákat, egész sor előadást, beszélgetést, és tapasztalatcseréket szerveznek. P. L. A bemutatók után mindig ezt hallottam: — Ti (mármint az újságírók) eljöttök a bemutatóra, megnézitek az előadást, s ennek az egy előadásnak az alapján értékelitek a munkánkat. Volt néhány ellenérvem, amit vagy elismertek, vagy nem. Voltak emiatt viták, amelyek semmit nem változtattak a lényegen. A viták hevében ilyen kijelentés is elhangzott: „A színház csak ráfizet az újságírókra.“ (Ez az ingyen jegy miatt volt.) Sőt, már azt is megértem, hogy — négyünket — kitessékelt az egyik buzgó színházi vezető a bemutatóról. Szóval így vagyunk. Én és a színház. De azért nem haragszunk egymásra. Színészek, csütörtökön SZABAD FÖLDMŰVES \ 3 1965. február 6.
