Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-06-26 / 25. szám

•Lehet-e kombinációkkal fokozni a takarmányfehérje biológiai értékét?

A ponty táplálkozásában nagy jelentőségű a fehérje, amely szervezetébe juttatja a testének felépítéséhez és gyarapításához szükséges alapanyagot. A fehérjét ebben a hatásában más tápanyag pótolni nem képes, a felvett szénhidrátok és zsírok csupán az anyagcsereforgalomhoz szükséges kalóriát nyújtják. Fölös mennyiségben felvett fehérje ugyan hasznosul az energiaforgalomban, de kihasználása rossz, majdhogy kárba nem vész. Helyes táplálásról csak akkor beszélhetünk, ha a táplálék fehérjekomponense optimális és helyes arányban van a felvett szénhidrát és zsír mennyiségével.

A pontyos tógazdaságban ebben a vonatkozásban komplikált viszonyokkal találkoztunk, itt nem lehet a sertés vagy szárnyashizlalás mintájára dűs fehérjetartalmú erőtakarmányt etetni, hiszen természetes táplálék nyújtotta a hal számára a fehérjét. Hogy az állatok táplálásában oly fontos táparányt a kellő szinten lehessen tartani, gondoskodni kell arról, hogy a pontyos tógazdaságban a természetes haltáplálék mennyiségét fokozzák.

Helyi, időjárási és egyéb körülmények hatására gyakran előfordul, hogy az életfontosságú tápanyagok helyes aránya a takarmányozás következtében megváltozik. Így például, ha csökken a természetes táplálék mennyisége, és a pontyok főként a takarmányra vannak utalva, ez a helyzet erős népesítésnél már nyáron is előállhat, és őszre még nehezebbé válik a halak megfelelő fehérje-ellátása. A fehérjekérdés jelentősége a pontyos tógazdaságok intenzitásának fokozásával előtérbe kerül. A fehérje problémát trágyázással kell megoldani. Gondoskodni kell arról, hogy főként a kritikus időszakban fenntartható legyen a szükséges természetes táplálék szint.

Az-állati és növényi fehérjék — mint ismeretes — aminosavakból állanak; vagy tíz olyan aminosav létezik; melyet az állati szervezet más fehérjékből előállítani nem tud. Ezek az úgynevezett esszenciális fehérjék nem hiányozhatnak az étrendből, ellenkező. esetben súlyos élettani zavarok keletkeznek. Az általánosan elterjedt helytelen véleménnyel szemben meg kell állapítani, hogy az állati . és növényi fehérjék alapvető szempontból nem különböznek egymástól és hiba a növényi fehérjét alacsonyabb értékűnek minősíteni!! Igaz viszont az a vélemény, amely szerint az állati fehérjék általában kiegyenlítettebb mennyiségben tartalmazzák az esszenciális aminosavakat, nagyobb bennük a különféle összetételű anyagok száma.

Hogy a természetes táplálékban jelentkező, többnyire átmeneti jelentőségű minimum _ idejében is juttathassunk a pontyoknak eszszenciális jelentőségű fehérje-adagot, azt nemcsak trágyázással lehet elérni, hanem olyan takarmánykeverékekkel, egyszerű kombinációval, mely aminosav kiegészítő értékű. Ilyen keverékek, kombinációk ma már rendelkezésre állanak, helyesebben ismerjük azok összetételét, melyektől a kellő hatást várjuk. Ilyen elsősorban a búza + kukorica 1:1 arányú keveréke, mely tekintélyes mennyiségű esszenciális fehérjét juttat a ponty szervezetébe, de csak alig kisebb értékű a rozs + kukorica ugyancsak 1:1 arányú kombinációja, mely ugyan valamivel kevesebbet tartalmaz az esszenciális fehérjék különféle fajtáiból, ugyanakkor azonban a biológiailag fontos leucin és izvoleucinból, a fenilal^ninból és valinből valamivel többet.

Laboratóriumi viszonyok és ellenőrzés mellett félreismerhetetlenül kimutatható volt a kukorica + búza keverék fokozott értéke. Rendkívül fontos ennek a kombinációnak viszonylag nagy és kiegyenlített 'aminosav tartalma. Ezek az anyagok fokozzák a természetes haltáplálékban foglalt fehérjék biológiai értékét.

Nagy hiba volna, ha a tógazdasági kísérlet nem venne tudomást ezekről a felismerésekről és nem venné igénybe ezeknek az egyszerű takarmány kombinációknak gazdasági lehetőségeit. A búza + kukorica keverékek mellett a kutatás szorgalmasan vizsgálja egyéb takarmánykeverékek hatását. A halak fehérjeháztartásában bizonyos esszenciális aminosavak biztosítására olyan időkben, amikor plankton-minimum van, a természetes táplálék olyan kevés, hogy sem mennyiségileg, sem pedig minőségileg nem tudja az igényt fedezni még erőteljes trágyázás esetében sem.

A tógazdasági gyakorlatban kerülni kell azt, hogy a pontyok elsősorban az egynyarasok az őszi időszakban mint fehérjebázisra, kizálólag takarmányra kényszerüljenek. Legfontosabb, hogy a ponty ősszel is gyarapodjék testsúlyban anélkül, hogy ennek oka a zsírszövet túlképzödése lenne, a halak kövér zsírbundája nemcsak előnyös lehet a teleléskor, hanem különösen a fiataloké hátrányos is.

A takarmány nyújtotta nyers-* protein biológiai jelentőségét kiegészítő tulajdonságait nem szabad figyelmen kívül hagyni. A kétvagy háromnyaras ponty szovjet és német kutatók vizsgálatai szerint évente több mint 1300 gramm árvaszúnyog-álcát vesz fel, ez a nagy mennyiségű Chyronomusálca 86—107 g értékes nyersproteinnel egyenlő. A szénhidrátban gazdag, de viszonylag fehérjeszegény pontytakarmánynak 2,5 kg-ja is legalább a 3—3,5-szörösét tartalmazza ennek e nyersprotein mennyiségnek, amiből nem nehéz arra a felismerésre jutni, hogy megfelelő takarmány-kombinációkkal a halak fehérjeszükségletét, ha nem is egészben, de jelentős részben fedezni lehet. (k)

(U. Liedérnék a DFZ XI/9.

számában megjelent; tanulmányai nyomán)

A versenyző szakácsok türelmetlenül várják a „horgászzsákmányt“.

(Foto: CTK)

Az országoskor

A háromnapos országos horgászverseny a Dyje folyón, Znojmó közelében, esős időben, magas vízállás közepette zajlott le 11 hattagú horgász-csapat részvételével. A horgász-versenyen Jugoszlávia és a Német Demokratikus Köztársaság is képviseltette magát. A kifogott halmennyiség mintegy 60 kilót nyomott. Pisztrángból összesen negyven darab került horogra. Az országos verseny győztese a prágai Edvard Hrdel; a verseny női győztesei: a brnói Ruzena Zelinková és a bratislavai Helena Lórencová. (ze)

Az öreg MacDonald farmja —

egy nyugati nóta szerint — telis-tele volt pulykákkal, kacsákkal, tehenekkel, lovakkal, disznókkal, juhokkal, de egyetlen gép sem volt látható. Valószínű tehát, hogy a Mac Donald farmot eladták, vállalkozó kedvű ember vette meg, aki az állatállományból minden fölösleges darabot kiselejtezett, kifutót épített a legelő felé, etetőberendezést szerzett és most malacneveléssel és takarmánygabona termesztésével keresi pénzét. Szegény MacDonald a mai piaci viszonyok mellett erre nem volna képes. Gyermekei eltűntek a farmról, ahol most traktorok, kombájnok, fejőgépek stb. végzik a munkát.

Az amerikai mezőgazdasági termelés ma egyre nagyobb pénzösszegeket és több gépet igényel, hogy kisebb munkaráfordítással nagyobb termést érjen el. A farmok száma állandóan csökken, a nagy elnyeli a kicsit. Jelenleg az 1935-ben nyilvántartott farmoknak csak a fele létezik; csupán 1954 és 1959 között egymillió farmot számoltak fel.

A megmaradottak közt találhatjuk a Wimmler házaspár 175 acre kiterjedésű (mintegy 60 hektár) gazdaságát. Ez a farm Kelet-Wiscounsin tejben gazdag vidékén fekszik. Wimmlerék jól élnek, egészen másként, mint ahogy a városi ember képzeli a farmerekről. A kiépített nagy autósztrádák, hűtőszekrények, a telefon és a televízió éppen úgy megváltoztatták a farmerek életstílusát, ahogy a gépesítés és szakosítás a mesterségüket. A fő épület bejárata fölötti tábla szerint itt „Richard Wimmler — tejtermelő“ székel, és ez a meghatározás minden tekintetben pontos. Dick első osztályú tejgazdasága talán a járás legjobb teljesítményű kis „tejgyára“. Wimmlerék rendszerint 45—55 tehenet fejnek. A rozsdamentes acélból készült csővezeték a tejet a fejőgépből nagy hűtőtartályba vezeti, a kitakarított istállókból önműködő gépek szállítják az állatok másik termékét egyenesen a trágyaszórókba. Dick egész csordája, több mint 100 darab borjúval, üszővel és tinóval kint nevelkedik a cementkifutós legelőn, egy 30 méteres etetővályú mentén, amely a silóból automatikusan töltődik.

Az etetővályú naponta körülbelül négy órányi takarmányhordást takarít meg — magyarázza a gazda. Az idő pénz, Dick pedig keresni akar. Csak így tarthatja fenn magát.

— A mai árak mellett nem vásárolhatok takarmányt — mondja; — azért fektetek tekintélyes összegeket talajmegmunkáló berendezésekbe, hogy saját termesztésű takarmánnyal rendélkezzem. *

S hogy gépei teljes mértékben kifizetődjenek, további 55 acre földet bérelt, amelyen piaci veteményeket, azaz konzervborsót, csemegekukoricát és búzát termeszt. Bár kalmár módon gazdálkodik, mégis érezni rajta a parasztot, amint esténként az istállóból vagy az ólakból jövet leveti magáról a trágya vagy. szilázs illatától terhes ruhát. Levetkőzik, lezuhanyozza magát, színes sportinget, vászon-Egy a kevesek közül

nadrágot öli, mielőit ban vacsorához ül.

(Irta: N. MOTHNER) a nagy konyhé-Mindent összevetve Wimmlerék lényegesen jobban élnek, mint a farmercsaládok nagy többsége, hiszen ők a farmerek ökonómiai kritériuma szerint a „vagyonosok“ közé számítanak. Évi 22 500 dollárnyi bruttójövedelmükkel az amerikai farmtulajdonosoknak abba a 8,6 %-os csoportjába osztályozzák őket, amely az Egyesült Államokban a mezőgazdasági termelés felét produkálja. A siker fokmérőjét ma a mezőgazdaságban a termelés intenzitása határozza meg. A létra legfelsőbb fokán a maximálisan gépesített, szakosított, szinte gyárüzemszerű farmok csoportját találjuk; ezek az összes farmoknak 3 %-át képezik, de a teljes mezőgazdasági termelésnek több mint 30 °/o-át termelik. Közvetlen utánuk következik a Wimmlerékhez hasonló farmerek csoportja. A létra alján hiábavaló erőfeszítésekkel küszködik az amerikai farmerek 44 °/o-os tömege, amelynek tagjai alig érik el a 2500 dolláros évi összjövedelmet. Túl szegények, így nagyon gyéngén vannak felszerelve ahhoz, hogy bírják a versenyfutást. Kapaszkodnak ugyan a létrán, de valószínű, hogy lecsúsznak róla és abbahagyják a gazdálkodást.

Különös, hogy a farmerek telkeinek és épületeinek az értéke 1940 óta 500 %-kal emelkedett. Ugyanakkor azonban az adósságuk is 200 V» -kai nagyobb. A gazdaságokba beruházott összegek hatszor nagyobbak, háztartási berendezésük értéke pedig megkétszereződött. A mezőgazdasági talaj nagy értéke és a gépek magas árai következtében a mezőgazdasági termelés nagy összegeket igénylő iparággá vált. Ma már Amerikában nincs helye becsvágyó fiatal házaspárnak, aki néhány hold földdel és egy pár lóval hajlandó lenne hozzáfogni a gazdálkodáshoz. Ezek ökonómiai szempontból sem kívánatosak. Nem okoz tehát meglepetést, ha megtudjuk, hogy ma Amerikában a farmerek átlagos életkora 50 évnél magasabb. Dick Wimmler 31 évével kivételt, képez- . . .......

Tizenhét éves'volt, amikör apja Halála után átvette a farmot, négy évvel később kölcsönt vett fel, hogy megvásárolhassa testvére örökségi részét. Ma azonban igen kockázatos vállalkozásra szánná magát, aki Dickről venne példát. Bár, Dick középiskolai tanulmányait nem fejezte be, sokáig látogatta a Wiscounsini egyetem által felnőttek számára szervezett esti tanfolyamot, hogy elsajátítsa a korszert mezőgazdasági technikát. Felszerelés seket kölcsönzött, műtrágyákkal kis sérletezett, megtanulta, hogy takarés koskodhat pénzzel és idővel azáltal, hogy maga végzi el a különböző gépjavításokat. Birtokát mintegy 100 000 dollárra értékeli, négyszer annyira, mint amennyit annak idején apja fizetett érte. Főkönyvében azonban évi 22 500 dolláros bruttóbevételböl csak 6500 dollár jelzi a tiszta jövedelmet, amennyit apja tett félre évenként. Csakhogy ebből a pénzből ma sokkal kevesebbet vásárolhat, mint annak idején az apja. Évente 2000 dollárt fordít adósságok fedezésére (a birtok még mindig 32 600 dollárral van terhelve). Üzeme a kiadásokon kívül 100 dollárt fizet biztosításokra, s csaknem ugyanennyit adókra.

Wimmlerék nincsenek elkeseredve, mint a wiscounsyni farmerek, akik nem győzik hangsúlyozni, hogy ma Amerikában az élelmiszer a legolcsóbb áru. Szidják az új költséges csomagolási technikát, a nagy önkiszolgáló boltok tulajdonosainak alkudozásait és a tejtermék-kereskedelmi alkalmazottak magas bérezését. Elkeseredésükben így panaszkodnak: „minek' törjem magam heti hetvenkét órás munkával, hogy 100 000 dolláros beruházás mellett pl. 700 dollárt keressek, amikor egy áruház sofőrje minden befektetés nélkül 10 000 dollárt keres évente.

Wimmlerék nem fizetnek házbért, saját termékeiket fogyasztják, csibékkel vagy malacokkal már nem kifizetődő vesződniük. A szorgalom és takarékosság vidéken annyira érdekelt erényei mindig érvényesek számukra, de pénzt csak ott fektetnek be, ahol azt kifizetőnek találják. Margie, a feleség, jó háziasszony, mindent maga készít, a legbüszkébb azonban varrótudományára. Saját ruháin kívül férjének és gyermekeinek is ő varrja fehérneműjét.

Minden gépesítés ellenére a gazdálkodás még mindig sok nehéz munkát igényel; Dick naponta reggel fél hétkor kel és késő este végez. Mesterségét szereti, de szerinte ez nem jelenti azt, hogy fiának is farmernek' kell lennie. „Ha Bryan valami megfelelőbbet találna magának, nyugodtan hátat fordíthat a farmnak."

Növények szerepe

az élet kialakításában

Földünk csillagkörától kezdődően főbb százmillió év telt el, mígnem az első egysejtű növények megjelentek. Ezek megkövesedett maradványai azonban — a későbbi korok növényzeteitől eltérően — nem maradtak meg, mivel az akkor uralkodó roppant nagy hőség minden életnyomot megsemmisített. További évmilliók (kb. 1500 millió év) folyamán ezekből az első, kezdetleges, egysejtű növényformákból alakult ki a mai csodálatosan gazdag növényvilág.

A klorofil-tartalmú növények megjelenése előtt földünk légkörében szabad oxigén úgyszólván egyáltalán nem volt, mint ahogy a földkéreg mélyebb rétegeiben ma sincs. Oxigén csak a növények fotoszintézise révén kezdett felhalmozódni a légkörben, s hatalmas széndioxid mennyiség felbontásával érte el a mai 23,1 %-ot kitevő részarányt. Tekintettel arra, hogy a Föld légköre kb. 5200 billió tonna, súlyú, az ebben levő növényi eredetű szabad oxigén súlya eléri az 1200 billió tonnát. A felvehető állapotú oxigén megjelenése Földünk életének további fejlődése szempontjából a legsorsdöntőbb esemény volt. A légkör oxigéntartalmának növekedésével fokozódtak az életjelenségek is. Gyorsabb üteművé vált a zöld növények fotoszintézise, növekedése és szaporodása. A növények mind több és több szerves anyagot halmoztak fel testükben. A szerves anyagoknak, mint tápanyagoknak ez a felhalmozódása tette lehetővé azután a különféle állatok tömeges megjelenését, ugyanis az

álladók a táplálkozás szempontjából közvetve vagy közvetlenül teljesén a növényekre vannak utalva.

A növények ezt az állatvilág életfenntartásához szükséges óriási menynyiségű szerves tápanyagmennyiségét főképp a légköri széndioxid asszimilációjával termelik. Légkörünk széndioxid tartalma átlagosan 2100 billió kg. Ez a mennyiség azonban ingadozik, mivel ebből a növények évente megközelítőleg 60 billió kg-ot felhasználnak. Ha ez a folyamat csak egyirányú lenne, akkor a légkör széndioxid készlete 35 év alatt teljesen felhasználódna, s a fotoszintézis további folyamata megszűnne. Ez természetesen minden élet megszűnését is jelentené Földünkön. Vannak tehát ellenkező irányú folyamatok, amelyek a felhasznált széndioxidot állandóan pótolják. Ezek közül a legfontosabb a növényi és az állati lélegzés, az égési folyamatok, a vulkánok működése, valamint az alsóbbrendű növények (baktériumok, gombák) erőteljes életműködése következtében történő erjedés és rothadás.

A zöld növények állandó oxigéntermelő szerepe tehát a legfontosabb, mivel oxigén nélkül semmiféle szerves élet, tehát sem emberi, sem állati élet nem képzelhető el. Ezzel azonban nem fejeződik be a növényvilág hatalmas szerepe. A növényvilág közvetve, mint geológiai és talajképző tényező is óriási feladatot tölt be a földfelszín kialakításában. A növények termelte szabad oxigén jelenléte folytán az élettelen természet adottságai Is megváltoznak. A mindenütt jelenlévő oxigén kémiai hatása (oxidáció) következtében jelentékenyen fokozódott a hegyképző szilárd kőzetek mállása. Az így keletkezett laza tömeg a rajta megtelepülő növények gyökereinek és az egyéb alsóbbrendű növényi szervezeteknek hatására további lényeges átalakuláson ment át (talajképző folyamat), ennek következtében alakultak ki a növények egyik létfeltételét képező talajok.

Mind a növényi, mind az állati élet második alapfeltétele a hő. A napsugárzás 4/5-e infravörös hűsugarakból áll, ezek majdnem hiánytalanul jutnak el a Földre, amely azokat elnyeli. Az elnyelt hőmennyiség kisugárzással jut a talaj feletti légrétegekbe, ahol a növényi élet tulajdonképpen lezajlik. Ezt a kisugárzott hőenergiát, valamint a közvetlenül ható napfényenergiát köti le és raktározza szervezetében, lombjának asszimilációjával sokszáz millió év óta a növényvilág. A mai fejlett technikával rendelkező civilizáció is az évmilliókkal ezelőtt élt’ ősharasztfélékben felhalmozott, majd föld alá került és szénné alakult napfényenergia elhasználásán alapul.

Dr. Parraghy Pál

Mamutcsontból épült ház

Szovjet kutatók Brjanszk környékén, Jugyinovo falu közelében, történelem előtti korból származó több mint 25 000 éves kunyhót fedeztek fel. A kunyhót 3,5 X 4,5 méter alapterületen mamutcsontból építették. Ez eddig az egyetlen, mamutcsontokból épült emberi hajlék a világon. Az értékes lelet most a Belorusz Múzeum egyik látványossága. M. Sz.