Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-06-19 / 24. szám

Szövetkezeti klubok a falusi népművelés szolgálatában Panaszkodnak a fiatalok, az Idő­sebbek, panaszkodnak a népművelési szervek. Mindenki panaszkodik, hogy sok helyen gyenge a népművelés, és a falu kulturális életének színvonala. A fiataloknak nincs hol összejönni, pedig sok helyen szép, tágas, új mű­velődési otthon épült az utóbbi évek­ben és a szórakozás, vagy művelődés lehetősége mégsincs megadva a la­kosságnak. Hogy miért, erre nagyon könnyen megtaláljuk a választ. Legtöbb esetben az az ok, hogy nincs szakképzett népművelési dol­gozó, aki ezekben a falvakban a nép­művelési munkát irányítaná. A munka legtöbb helyen a falusi művelődési otthon vezetőjére hárul, aki a helyi tantestület tagjgi közül kerül ki és csak mint önkéntes dolgozó végzi ezt a munkát. Természetes, hogy ezek az önkéntes dolgozók kevés időt tudnak szentelni arra, hogy a falu kulturális életét irányítsák, és közülük a leg­aktívabb sem képes mindazt a munkát elvégezni, mely a falu kulturális éle­tében szükséges. Munkájuk rendsze­rint kimerül abban, hogy elkészítik a falu kulturális tervét és a művelő­dési otthon anyagi ellátottságáról gondoskodnak. A tapasztalat azt mu­tatja, hogy ezek az emberek még a legkevesebbet sem tudják megtenni annak érdekében, hogy falvainkon biztosítani tudjuk a kulturális és tár­sadalmi életnek azt a színvonalát, amely városainkban van. Az elmúlt években történtek már intézkedések, hogy ezek a problémák végre megoldódjanak. Nagyobb fal­vainkon szövetkezeti klubok megala­kításához fogtak és ettől várták a javulást, mely be is következett olyan helyeken, ahol helyesen oldották meg a szövetkezeti klub kérdését. Jóné­­hány példát lehetne felsorolni, ahol szövetkezeti klub létesült és a helyi kultúrházat teljes felszerelésével át­vette a szövetkezet. A kezdet minde­nütt szép volt, csak a folytatással van baj. A szövetkezet vezetősége legtöbb esetben úgy oldotta meg a szövetke­zeti klub vezetését, hogy odahelye­zett egy nyugdíjast, aki a nyugdíj mellett csekély jutalmazásért hajlan­dó volt a művelődési otthon körüli munkát is elvégezni. Színdarabokat természetesen ezután a változás után is rendeztek a faluban, hiszen ez a tömegszervezetek munkája volt ép­pen úgy, mint azelőtt. A klub meto­dikai irányítását egy bizottság hiva­tott betölteni, amelyben helyet kap­tak a szövetkezet vezetőségének tag­jai, valamint a faluban működő isko­la- és kulturális bizottság. Így tehát a falu kulturális és népművelési hely­zete nem javult a klub megalakításá­val, hanem rosszabbodott. Kezdődtek a siralmak a tömegek közönyéről és arról, hogy nem érdemes valamit tenni, mert senkit sem érdekel a munkájuk. A szövetkezet kulturális alapja pedig továbbra is azt a célt szolgálta, amit eddig: a kiránduláso­kat és a reprezentációt. Mi történt volna, ha akad a faluban egy szakképzett népművelési dolgozó, akit a szövetkezet elfogadható havi fizetéssel a klub élére állít és az biz­tosítja a klub keretén belül a falu kulturális és társadalmi életét? Ter­mészetesen, hogy mindehhez szükség volna a szövetkezet kulturális alap­jának helyes felhasználására, ami ke­vés helyen van meg. Mire van tehát szükség ahhoz, hogy igazi klubéletet lehessen teremteni a szövetkezeti klubokban? Egy alapkö­vetelményre már rájöttünk: havi fize­téses, népműveléshez értő klubveze­tőre, technikai berendezésre a külön­féle szakkörök számára és jó szerve­zésre. Mi a szövetkezeti klub vezető­jének munkája a klubban? Mindenek­előtt felkelti a lakosság érdeklődését a klub munkája iránt és igyekszik megnyerni a tömeget a klub számára. Ezt természetesen a falu fiatalságával kezdi, hiszen a fiatalokat a legköny­­nyebb megnyerni azzal, ha szórako­zást biztosítunk számukra. Az utcáról és a kocsmából el kell végre hódítani a falusi fiatalokat és rávezetni őket az alkoholmentes társas szórakozásra, biztosítani számukra a vasárnap dél­utáni zenés táncos összejöveteleket, a társas televiziónézést, megalakítani számukra azokat a szakköröket, ame­lyek iránt érdeklődnek. A tömegek ilyen úton való megnyerése után át lehet térni az ideológiai-nevelő mun­kára és a szakmai továbbképzésre. Természetesen felmerül a kérdés, honnan vegyék a szakembereket. Ahol van lehetőség a szövetkezeti klub megalakítására, ott szakember is akad. Ezen a népművelési szakkáder hiányon a Szlovákiai Népművelési Intézet is igyekszik segíteni. Ebben az évben megindul a kétéves Népműve­lési Intézet magyar nyelven. Ha ez az iskola évente csak 20 szakembert ad is a népművelésnek, 4—5 év múlva már sok jól működő szövetkezeti klub lehet falvainkban, amelyek mezőgaz­daságunkat és népművelésünket szol­gálják. BABUSEK KÁROLY (Dunaszerdahely LÉPCSŐK (Tóth Gyula felvétele) Batsányi emlékest Kassán A CSEMADOK kassai járási bizott­sága mellett, ez év februárjában meg­alakult a Batsányi-kör. Ez a néhány lelkes, irodalmat kedvelő kis közösség céljául tűzte ki, hogy irodalmi esté­ket rendez különböző irodalmi évfor­dulók alkalmából. Ezeken az irodalmi estéken igyekeznek megismertetni és népszerűsíteni a magyar irodalom ki­magasló képviselőin és azok alkotá­sain kívül a csehszlovák és a világ­­irodalom nagyjait és műveiket. A Batsányi-kör tevékenységének körét nemcsak Kassára akarja korlátozni, hanem vidéki körutakat is rendez, hogy a járás községeinek irodalmi és kulturális igényeit kielégíthesse. A Batsányi-kör tagjai megemlékez­tek Jókai születésének 140. évfordu­lójáról és ha szerény keretek közt is, de értékes előadással hódoltak a nagy magyar mesemondó emlékének. Márciusban rendezte meg a kör az első nagyobb szabású, gondosan meg­szervezett és várakozáson felül sike­rült Ady-estjét. Az est sikerének legfőbb bizonyítéka a CSEMADOK nagytermét zsúfolásig megtöltő hall­gatóság. Amint mondják, evés közben jön meg az étvágy. A Batsányi kör tagjai a kezdeti sikereken felbuzdulva újabb, nagyobb vállalkozásba kezdtek. Névadójuk, Batsányi János a nagy forradalmi költő halálának 120. évfor­dulója alkalmából emlékestet rendez­tek ez év május 27-én Kassán a Mű­vészetek Házában. A gondos szervezőgárda nemcsak illusztris előadókról és szereplőkről gondoskodott, hanem a telt házat is biztosította. A kultúrát szerető, iro­dalom-kedvelő hallgatóság soraiban nemcsak kassaiak voltak, hanem Aba­­ra, Királyhelmec, Rozsnyó stb. vidéki magyarsága is. Eljött a vidék, hogy áldozzon annak a forradalmi költő emlékének, akit munkásságának jó néhány esztendeje Kassához kötött és akinek emléktábláját 1963-ban he­lyezték el és leplezték le a kerületi nemzeti bizottság hivatalának falán. Az emlékest vendégei között ott voltak Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Illyés Gyula, Dobos László, Turczel Lajos, Cselényi László, Rácz Olivér és Tőzser Árpád, dr. Szabó Rezső, a CSEMADOK főtitkára, úgyszintén a párt, a kerület’, a járás és a város képviselői is. , Az ünnepi szónok dr. Keresztúry Dezső irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, aki Batsányi életét és munkás­ságát méltatta. Az értékes, nem min­dennapi előadást a hallgatóság mind­végig nagy figyelemmel kísérte. A CSEMADOK rozsnyói énekkara Mikus Imre karnagy vezetésével Bat­sányi—Kodály dalokkal gyönyörköd­tette a megjelenteket. Jancsó Adrian­­ne és Béres Ferenc budapesti előadó­művészek Batsányi verseket, Batsá­­nyi-dalokat és népdalokat adtak elő. Illés György, a Csehszlovák Rádió kassai stúdiójának koncertmestere és Kende János, a kassai Állami Színház karnagya Bartók: Szonatina és Román táncok zongora kísérettel előadott hegedűszámai is nagyban emelték az est sikerét. Az emlékest érdekességeihez tar­tozik még annak a három írónak: dr. Keresztúry Dezsőnek, Fábry Zoltán­nak és Forbáth Imrének a találkozása, akik 49 évi levelezés után ez alkalom­mal ismerték meg egymást szemé­lyesen. KISS JÁNOS (Kassa) OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Értesítjük olvasóinkat, hogy a felszabadulási pályázatot lezártuk, s a beérkező pályaműveket már nem soroljuk be a közlendők sorá­ba. A pályázat értékeléséről és eredményeiről tájékoztatjuk olva­sóinkat. A SZERKESZTŐSÉG Feltételezhető-e aktív kulturális te­vékenység állami mezőgazdasági üzemekben? A válasz erre az üze­mek többségében határozott „nem“. A jelenlegi helyzet, miután az álla­mi gazdaságokon és kisebb munka­helyeken is stagnál a kulturális ne­velőmunka, szinte megerősíti ennek az állításnak az igazát. És mégsincs ez így teljesen! Igazolást nyert, hogy a mezőgazdasági üzemekben is ki­fejthető kulturális tevékenység. Spa­­cincében zajlott le ugyanis a Bra­­tislavai Magtermesztő és Magneme­sítő Vállalat mellett működő színját­szó csoportok fesztiválja V. évfolya­mának záró fordulója. Valóban már ötödik éve állnak versenyben egymással a vállalat ál­lomásai, a Prágai Magnemesítő Vál­lalatok Szövetsége igazgatójának vándorserlegéért. A kezdeményezés e versenysorozat megrendezésére 1960-ban indult a Bucany-i Magne­mesítő Állomás kémiai laboratóriu­mának dolgozói részéről, akik ver­senyre hivták a testvérüzemek bri­gádjait, hogy a műkedvelők színpa­dán is megmérkőzzenek egymással. A gondolatot a vállalat igazgatósága és a szakszervezeti csoport is felka­rolta. És a „hamis próféták“ olyan gyakran hangoztatott vészharangja az egymást követő nehézségek, aka­dályok ellenére — amelyek különbö­­sen a múlt év végén tornyosultak a száj- és körömfájás nyomán bekö­vetkezett gyülekezési tilalom által — a vetélkedő mégis fennakadás nélkül folyt le azóta minden évben. Ez a művészi verseny lényegesen elősegíti a munkakollektívák össze­kovácsolását és főleg a hosszú téli estéken hasznos tevékenységre ösz­tönzik a fiatalokat, nem is beszélve arról, hogy mennyire felkelti a dol­gozókban az aktív kulturális munka iránti érdeklődést és hozzájárul a falu kulturális felemelkedéséhez. Térjünk azonban vissza Spacincé­­re, ahol a nyugat-szlovákiai kerület magnemesítő állomásai és a mag­­termesztő állami gazdaságok több­ségének küldöttségei jelenlétében az ötödik évfolyam kilenc együttesének három legjobbja lépett fel. A hely­beli állami gazdaság és a Buőany-i Magnemesítő Állomás együttesei nagy meglepetésről gondoskodtak. A spacinceiek Bukovcan ismert és közkedvelt vígjátékát adták elő iga­zán lendületesen, a buéanyiak pedig a francia R. Thomas „Csapda“ című bűnügyi játékával arattak megérde­melt sikert. A bíráló bizottság mind­két együttest az első díjjal tűntette ki. Ebben a zsűriben, bárcsak vál­lalatbeli előadásokról volt szó, — ezúttal is, mint eddig minden évben — komoly művészek és szakemberek ültek, mint pl. Ernest Strednansky, a Csehszlovák Televízió rendezője, vagy Vlado Durdík, a Szlovák Nem­zeti Színház művésze. A magyar előadásokkal bemutat­kozó három együttes közül a bíráló bizottság külön díját kettő kapta meg: a Nyárasdi Magnemesítő Állo­más kollektívája, Egri: Házasság cí­mű előadásáért és a Nagymegyeri Magtermesztő Állami Gazdaság bál­­ványi részlegének együttese Barta Lajos „Szerelem“ című színművének bemutatásáért. Elismerésben része­sült áz Űszori Magtermesztő Álla­mi Gazdaság sámoti részlegének együttese is. A három magyar együttes számos akadályt leküzdő igyekezete is arról tanúskodik, hogy igenis lehetséges és érdemes mezőgazdasági üzemben is kulturális tevékenységet folytatni. A nyárasdiak már „hagyományok­kal" is büszkélkedhetnek. Benevez­tek már az első három évfolyamba is, bár akkor még kezdődnek számí­tottak. Tavaly azonban nem tudták összeállítani együttesüket, sőt, az idén még a benevezések lezártakkor is úgy tűnt, hogy ez évben nem kép­viseltetik magukat a vetélkedésben. Végül azonban mégis győzött ben­nük az igyekezet, hiszen nem akar­tak szégyenben maradni. Az együttes összekovácsolásáról Móric Mária gondoskodott, A rendezést és Júlia szerepét Esztergályos Margit, egy fiatal tanítónő, lelkes műkedvelő vállalta, még fáradtan a CSEMA­DOK rendezésében színrekerült Gyárfásdarab „Kisasszonyok a ma­gasban“ izgalmaitól. A kollektíva munkájába az üzemi párt- és szak­­szervezet elnökei Lépes Lajos és Frühvald Ferenc is bekapcsolódtak az által, hogy szerepet vállaltak Egri „Házasság“-ában. Gazdag tapaszta­lataival hasznos segítséget nyújtott Fojtik Teréz is. Ezek után aztán már nem volt hiány színészekben és Huszták mérnök, a vállalat vezetője is nagy érdeklődéssel látogatta a próbákat. És hogy milyen eredmé­nyes munka folyt le ezeken a pró­bákon, arról tanúskodik a már em­lített díj is, amellyel az együttest kitüntették. Külön megtiszteltetés­ben részesült Esztergályos Margit is, aki Spacincében E. Supcik mérnök kezéből vette át az egész vetélkedés legjobb színészi teljesítményért járó díjat. Más volt a helyzet Megyercsen. A szervező bizottsághoz a meghatá­rozott időn belül onnan sem érke­zett nevezés, mégpedig azért, mert a bálványi gazdaság igazgatóságán nemcsak az igazgató, de még az üzemi bizottság sem sokat tudott az együttes létezéséről, az együttes maga pedig nem értesült a versenyről. Csak miután a szervező bizottság tag­jai jöttek a helyszínre, hogy megálla­pítsák, tényleg hiányoznak-e lehetősé­gek a gazdaságban egy együttes bene­vezésére, akkor „fedezték“ fel ezt a színjátszó csoportot, amely egy öreg műkedvelő, Kolton Gyula kezdemé­nyezésére alakult meg. ö toborzott maga köré megfelelő számú szerep­lőt a növénytermesztő csoportból a „Szerelem“ előadására, s ezek közül rajta kívül csak Molnár András szokta meg már a színpad légkörét. A színjátszó csoportok versenye az­tán megtette a magáét és ez az együttes nemcsak a helyi EFSZ szín­padán, hanem a szomszédos közsé­gekben is átütő sikert aratott elő­adásával. Megint más volt a légkör Sámo­­ton. Megyercs és Nyárasd községek. Sámot viszont csak tanya. Ott aztán igazán csak az állami gazdaság kis, szegényes felszerelésű klubhelyiségé­ben találkozhattak a kultúrára éhe­zők. A CSISZ szervezet tagjai azon­ban a hosszú téli estéken nem akar­tak unatkozni. Gondoltak egy na­gyot és két kilencedik osztályos diáklánnyal — gazdasági dolgozók gyermekeivel — esztrádegyüttest ala­kítottak. Lelkesedésük nem ismert határt és a helyi tanyai iskola taní­tója Walter Weitscher vette őkét szárnyai alá. Néhány egyfelvonásQS darabot taníttatott be velük, ame­lyek előadásával a fiatalok nemcsak a tanyai lakosokat, hanem a kör­nyékbelieket is szórakoztatták. Jó munkájukról az elődöntő bíráló bi­zottsága is meggyőződhetett, miután tanúja volt gútori előadásuknak. Az igyekezet, hogy ott legyenek a ve­télkedőn a fiatal kezdőknek szárnya­kat adott. Nagyon jól esett nekik az is, hogy Halász bácsi, az éjjeli őrük, aki jól játszik harmonikán, melléjük állt. Hogy milyen lelkesítő hatást gya­korolt a műkedvelők versenye, arról a királyfaiak esete is tanúskodhat. Királyfán, ahol az utóbbi évek fo­lyamán erősen visszaesett a kulturá­lis élet, a vetélkedő kibővítésének hírére a fiatalok szocialista munka­brigádja Betka Stiglicová és Klenov­­sky mérnök állomásvezető irányítá­sával összeültek és miután megvi­tatták az ügyet, táncegyüttest alapí­tottak. Ravasz Imre traktoros vál­lalkozott, hogy gondoskodik zenéről. Betanultak néhány csárdást — és a vetélkedő táncversenyének díja Ki­rályfára került. Amint látjuk tehát mezőgazdasági üzemeinkben nagy lehetőségek nyíl­nak a kulturális, művészi munkára. Ez azonban lelkes szervező közremű­ködését is megköveteld, mégpedig az aktívan működők soraiból, vagy a helyi pedagógusok, illetve kultúr­­munkások részéről. Az utóbbiak azonban ezúttal vezetőikkel együtt (a járási művelődési otthonokban) országos méretben okoztak csaló­dást; teljesen elhanyagolták a mű­kedvelő versenyt. Pedig elsősorban az ő feladatuk lett volna egy kis életet önteni a mezőgazdasági üze­mek elhanyagolt kulturális tevé­kenységébe. Sajnos, sok helyen hiányzik a ve­zető gazdasági dolgozók és az üze­mek szakszervezeti dolgozóinak meg­értése, jóindulata is. Ezért találha­tók „fehér foltok“ a Bratislavai Magnemesítő és Magtermesztő Vál­lalat állomás-hálózatában is. A dió­szegi nemesítő állomáson, ahol még nem is olyan régen nemcsak színját­szó csoport működött, hanem más értékes művészi programokban is gyönyörködhettek, ez évben még a műkedvelő verseny mellékágazatai­ba sem tartották érdemesnek bene­vezni. A Lévai Magtermesztő Ál­lami Gazdaságban fölöslegesnek tar­tották a vállalat alkalmazottait ér­tesíteni a versenyről és még az utol­só fordulóra sem küldtek el senkit. A kosútiak, akik tavaly még két színjátszó együttessel szerepeltek, az idén „száz százalékos“ távollétükkel bizony senkit sem örvendeztettek meg... A vállalat vezetősége és a műked­velő verseny tervező bizottsága terv­be vette, hogy rendszeres segítség­gel lehetővé teszik majd e „fehér foltok“ betöltését és bebizonyítják, hogy a kulturális munka minden mezőgazdasági üzemben felvirágoz­tatható. Ezért írtak ki ez évben első díjat az lakalmazottak részére, azok legszélesebbkörű bekapcsolódása ér­dekében. E bekapcsolódás alatt azonban csak a tényleges munka vagy legalább a segédszemélyzethez való tartozás érthető. Első ízben ezt a díjat a Horné Chlebany-i Magne­mesítő Állomás (tapolcsányi járás) szerezte meg, miután az ottani dol­gozók 13 százaléka vett részt ebben, a mezőgazdaságban eddig nehezen meghonosodó versengésben. Az em­lített százalékarány elérése most már a többi állomás, sőt a tisztító állomások és a magtermesztő állami gazdaságok célja is az egész kerü­letben. Minden esetre ideje lenne, ha a többi mezőgazdasági szervezetben is fontolóra vennék a helytelen né­zetek és „megindokolások“ tárgyta­­lanságát, s a kulturális passzivitást végre eredményes művészi tevékeny­ség váltaná fel. L. Fiala, (Fordította: SM) SZABAD FÖLDMŰVES 13 1965. június 19,

Next

/
Thumbnails
Contents