Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-05-08 / 18. szám

Mint egy gyorsan pergő színes film kockái, úgy vonul el előttünk még egyszer Koppenhága sokszínű világa, ahogy a Rómából Stockholmba tartó gyorsvonat ablakából még egy utolsó pillantást vetünk az egyre távolodó dán fővárosra. Vonatunk nemsokára újra a hajóra fut, mely másfél óra alatt Koppenhágából a nagy svéd kikötővárosba Malmőbe továbbítja a rajta sorakozó vonatokat. Az idő kellemes, a kilátás kitűnő így mindannyian a félig nyitott fedélzeti teraszon .helyezkedünk el, s élvezzük a tiszta horizont ezernyi látnivalóját. Mintha nem is ugyanaz a tenger lenne, mely néhány napja annyira meggyötört és csúffá tett bennünket. A tenger felszíne akár a Balatoné s a fehér sirálysereg jókedvű vijjogással röpköd a korlátok felett. Nagyforgalmű országút ez a keskeny tengerszoros: hajó hajó hátán szeli a végtelen kék tükör színét, a kis bárkától az óceánjárókig, a vízjárművek nagy családjának valamennyi ága képviselve van. Felejthetetlen a látvány, ahogy a láthatár peremén kirajzolódik az ősi és mégis modern nagyváros, Malmö képe. Mintha nem is mi haladnánk, hanem a kikötő közeledne. Kikötöttünk. Hajdan vámvizsgálatra használt alumíniumpultok hosszú folyosói közt megyünk keresztül, de sehol egy rendőr, vámőr, de még portás sem látható. A Skandináv Államok közt nemcsak hogy vízumkényszer, de útlevélkötelezettség sincs, s így a malmöi háziasszonyok szívesen járnak a koppenhágai piacra, ahol az élelmiszer lényegesen olcsóbb. Senki sem törődik vele, a svédek úgy tartják, ami veszik a vámon, térül a hajójegyen. Csak arról tudtuk, hogy Svédországban járunk, hogy a fehérkereszt itt nem piros, hanem kék lobogót díszít, s a jobboldali közlekedés helyett balra hajts van.

Svédországban vagyunk, ebben a hatalmas területű természeti kincsekkel megáldott 7,5 millió lakosú országban. Már több mint másfél évszázada békében él, s csupán gazdagodott azoknak a háborúknak következtében, melyek során csaknem egész Európa újra és újra romhalmazzá vált. Óriási területű sokarcú ország. Európa negyedik legnagyobb kiterjedésű állama. Több mint 1600 km hosszúságú, tavakkal tarkított területének déli partjait még az aránylag enyhe éghajlatot biztosító tenger mossa. Északi területei meszsze, a sarkkörön túlra, az örök hó és jég birodalmába nyúlnak. Az ország 44 millió négyzetkilométer területéből csupán 9 % azaz alig 4 millió hektár a podzolos talajú szántó, mégis igen nagy várakozással készülünk e látogatásra. Égetett a kíváncsiság, miképp lehetséges, hogy az ország lakosságának alig 10 %-át foglalkoztató mezőgazdaság csaknem az egész élelmiszerszükségletet fedezni tudja. Érdekes, hogy mezőgazdasági dolgozó létünkre több ismerettel bírunk iparára és általános adataira, mint mezőgazdaságára vonatkozólag. Itt tudtuk meg, hogy az ország traktorállománya 200 000 körül mozog, s egy traktorra 20 hektár szántó, egy kombájnra 50 hektár, egy fejőgépre átlag 8 tehén jut. Azt sem tudtuk, hogy 100 hektáronként 59 szarvasmarha, 45 sertés, 190 baromfi esik. Mezőgazdasági termelésének háromnegyed része az állattenyésztésből származik.

Míg a dán mezőgazdaságra vonatkozóan tele voltunk évtizedeken keresztül felgyülemlett illúziókkal, a svéd mezőgazdaság az ismeretlenségbe burkolózva élt valamennyiünk tudatában.

Autóbuszunk égy vadonatúj, alig pár hónappal ezelőtt üzembe helyezett hatalmas szálló, a St. Jörgen előtt állt meg. Ilyen pazarul berendezett, s a technika minden vívmányával felszerelt szállót még nem láttunk. Mind az épület egésze, mind a legapróbb részletmegoldások a legszigorúbb

minőségi követelmények kielégítésével történtek, akár az asztalosmunkáról, akár a fürdőszoba-csempe hajszálvékony nyílegyenes figuráiról, vagy bármely szerelési munkákról van is szó. Minden rendelkezésre áll, csupán fizetni kell: a szobában televízió, melybe, ha egy svéd koronát dobsz, egy órás üzemelés keretében 5—6 állomás műsora közt válogathatsz.

A folyosókon cipőtisztító-automata, mely 25 őre bedobása ellenében csodálatosan tisztára keféli a legsárosabb lábbelit is. A szoba felszerelései közt a rádión, lemezjátszón, telefonon, jelzőórán stb. kívül tucatnyi apró felszerelést és kelléket talál az ember, képeslapot, levélpapírt, írószert, cukorkát, speciális mosószereket, zsilettpengét, mindenféle pipere- és illatszert stb. Mindennek az ára a szoba árában foglaltatik. A hatalmas ablakból gyönyörű kilátás nyílik az ősi városra, ahol a gazdag múlt emlékei harmonikus egységbe olvadnak a legújabb időkben óriássá duzzadt modern ipari és kereskedelmi gócpont építészeti alkotásaival. Kikötője mintha a tengerjáró népek nagy találkozóhelye lenne, annyiféle hajótól és hajóstól hemzseg itt a tenger és a part egyaránt. Utcáin óriási forgalom zajlik. A belváros impozáns épületeinek többsége még az elmúlt századok ízlését tükrözi, de ahogy távolodunk a város központjától, úgy kerül túlsúlyba az új és a modern, az üveg és a vasbeton meghökkentően merész formákban történő alkalmazása. Még sohasem láttam a betonkor betonesztétikájának ilyen monumentális

bemutatóját. Mintha az eljövendő évtizedek városépítészetéből kapnánk ízelítőt. Az ipari negyedben csupa üveg és betonkombinációval megépített óriási csarnokok sorakoznak a bőven fásított környezetben. Mindenfelé aprócska tavak, körülöttük bokrok és cserjék, partjukon és tükrükön rengeteg vadkacsa, Szelídebbek, mint nálunk a galambok.

Itt is ugyanolyan széleskörű a karácsonyi előkészület, akár Dániában, csak taián még sokszínűbb a díszítésmód. Nemcsak színes villanykörték égnek, hanem a házak homlokzatán elhelyezett díszesen kovácsolt fáklyatányérokban, égő gázlángok is lobognak. A mulatóhelyek bejáratát egész éven át ilyen lobogó fáklyák ékesítik. Az üzletek zsúfoltak, mint Dániában, csak az árak alakulása különbözik. A svéd korona 37 °/o-kal magasabb átváltási árfolyamú, mint a dán. Ez azonban távolról sem jelenti, hogy az árak és bérek ugyanígy alakulnak a dániaihoz. A textil és bőrárú itt csaknem ugyanannyiba kerül, mint dán koronában. Olcsó azonban a gyarmatárú és a különböző műszaki jellegű cikkek. Olcsó a kakaó, a kávé és a déli gyümölcs. Drága a cigaretta, a szeszes ital és a piperecikk. Húsz cigaretta legkevesebb 5 korona, de van 8 koronáért is. A bor ára 18—30 korona literenként, a pálinkáé 40—50 korona. A lakosság öntudata és az állam iránti viszonya itt is igen magas szinten áll. A nép előzékeny, de jóval hidegebb az egymás iránti viszonya, mint a barátságos Dániában. Lehet, ez csak azért tűnt így, mert míg Dániában csaknem mindenki beszél németül, a svédek általában csak svédül tudnak. Hiába, a 150 éves béke nem tette szükségessé, hogy más népek nyelvét elsajátítsák. A svédek életmódja, szokásai, sőt még konyhájuk is nagyon hasonlít a dánokéhoz. A szállóban épp divatbemutató volt, de nemcsak a manekeneken levő modellek, de a közönség öltözete is megütötte voln a divatbemutató kényes igényeit. Az emberek meglepő módon, könnyen öltözködnek. A könnyűt nem csupán a ruhák mennyiségére, de a tényleges súlyára is értem. A télikabátok többsége, szinte súlytalan, kötszövött anyag műanyagból lévő habszivaccsal bélelve, mely olyan könnyű, mint a pehely. Szokatlan volt, hogy egész Malmőben csak a közülünk valók viseltek prémes kucsmákat vagy nehéz bőrkabátokat. Mi úgy véltük, hogy a magas északra utazva az embernek a sarki hideg dühével kell számolni, s nem is képzeltük, hogy az enyhe levegőjű déli parton ennyire kellemes időt találunk.

(Folytatjuk)

Beszéljünk a dévérkeszegről

Hazánkban a keszegféléket (Ábra-’ mis) négy faj képviseli: a bagolykeszeg (Abramis Sapa P.), a dévérkeszeg (Abramis L.), az éva- vagy szilvaorrú keszeg (Vimba vimba L.) és a laposkeszeg (Abramis ballerus). Nálunk főként dévérkeszeg néven ismerik, de vannak vidékek, ahol bárdkész'eg, dévér, lapátkeszeg, lapika, platyka, széleskeszeg, szélhajtókeszeg, feketeszárnyú keszeg, fahegykeszeg, keszege, lapkő, laposka, Szt. Györgykeszeg, tyiszaga, dorozsmáskeszeg vagy vereskeszegnek nevezik.

Törzse hosszú és viszonyítva a többi fajhoz — beleértve a többi keszegfélét is — igen magas. Az úszók sötétszürkék, hálóban könnyen sérülnek, véressé válnak. A fej — a testhez mérve — kicsi. A száj hátrafelé lejt, ferde metszésű, kicsi, soha nem éri él a szem vonalát és mindig bajusztalan. Táplálkozás alkalmával harmonika-szérűén képes kitüremkedni, mint a pontynál tapasztalható. Kitűnően alkalmazkodott az iszapban való turkálásra, táplálék keresésére. A hasoldal az alfélnyílásig éles kiképzésű. A test oldaláról erősen lapított. A fiatal példány színe ezüstös szürke, az idősebbé sárgás-szürke, vagy sötét, attól függően, hogy milyen víztipusban él. Hasi tájéka világos, fehéres. Háta olajzöld színű. Testét kerekded pikkelyek fedik.

Valamennyi számottevő folyó és állóvízben megtaláljuk. Ipari szennyvizekkel mérgezett folyókban viszonya lag jól tartja „állásait“. A vizek jel-1 lemző parti és fenék hala.

Rendszerint ötnyaras korban ivar-11 érett. Május elejétől június közepéig ívik, vagyis amikor a víz hőmérséklete tartósan 17—20 C fokra emelkedik. Már az ívást megelőzően a hím orrháti részén, testoldalán és az úszókon fehér nászkiütések, ún. dorozsmák jelennek meg. A dorozsmák tulajdonképpen erőteljes burjánzásnak indult felhámsejtek, melyek kezdetben lapos alakúak és fehér színűek, s később kúpossá, sárgává válnak.

A nőstényen — vagyis az ikrásön — az ívást megelőzően apró, vörös foltok jelennek meg. Csoportosan, több részletben ívik. ívás alkalmával — testsúly kg-onként — 45—50 ezer ikrát rak. Az ikra általában 1,5 mm átmérőjű, enyhén sárgás. Az ikrát rendszerint növényekre, kövekre rakja. A ragadós ikra jól rögződik. Vízijén megduzzadva 2—2,5 mm átmérőjű. A kikelt lárva 3,9—4 mm hosszú. A lárva mindaddig mozdulatlan állapotban marad a növényen, kavicson, talajon stb. míg a szikzacskó teljesen fel nem szívódott'.

Az ikra kikeléséhez, 18—20 C fokon — 3 napra van szükség.

Legintenzívebben a nyári hónapokban táplálkozik, súlyát ilyenkor növeli a leggyorsabban. Egyesek állítása szerint téien nem fogyaszt semmit: vizsgálataink szerint viszont táplálkozik télen is. Igaz, télen a táplálék sokkal tovább stagnál a bélben, mint nyáron — ami a lecsökkent anyagcserével magyarázható.

Ilyen gyönyörű fogás — 9 kilós süllő — örvendeztette meg a Szapi Állami Halgazdaság dolgozóit

(Z. Kruzinskf felvétele)

Tekintve azt, hogy a csoportos életet kedveli, így táplálkozni is csapatosan jár. Táplálék keresése közben az iszapot felkavarja, s így tartózkodási helye aránylag könnyen felismerhető. A fiatal, zsenge ivadék erőteljesen keresi táplálékát. Kezdetben zooplanktont, majd 30 mm-es testhoszszúság elérése után fenéklakókat, a benthos szervezeteit fogyasztja. Darabonként fogja meg az eléje úszó planktonszervezeteket, a fenéklakó állatokat — bár ez utóbbi esetben sokszor algacsomókat is felszippant. Az állati eredetű táplálék mellett igen jelentős szerepet tölt be a külön! Te hínárfajok (pl. Myriophyllum) fogyasztása is.

Lapos testformája következtében a vízben viszonylag kis ellenállásba ütközik. Aránylag rövid idő alatt nagy távolságokat képes megtenni. Nem hiába tartják róla, hogy kóborló, bolyongó hal és azonnal szétterjed oda, ahonan előző napokban gyérítették, halászták. P. B.

Ahol nem kegyvesztett

növény a kukorica

Az utóbbi időben egyes mezőgazdasági elméleti vagy a gyakorlatban még csak rövid ideje dolgozó szakemberek részéről olyan megjegyzések is elhangzottak, amelyek kétségbe vonták a kukorica értékét, holott közülük többen még nem is olyan régen a kukorica mellett tették le a garast. Érthetetlen, hogy akadnak emberek, akik egyik végletből a másikba esnek. Pedig tudomásul vehetnék, hogy nálunk, Dél-Szlovákiában a kukorica termesztését nem tegnap, sem pedig tegnapelőtt kezdték parasztjaink, hanem ezt a műveletet immár mintegy 200 esztendeje folytatják jó eredménnyel. Ez föltétlenül a kukorica mellett szól.

Tény, hogy ma a nagytáblás mezőgazdasági termelés időszakában fejlett állattenyésztést és a szükségletnek megfelelő hústermelést kukorica nélkül el sem képzelhetnénk. Ezzel persze nem azt akarom hangsúlyozni, hogy csak kukoricát termeljünk, hanem azt, hogy minden olyan növény termesztésére szükség van, amelyek hozamukkal és a bennük rejlő takarmányértékkel eredményezöbbé, ökonómiai szempontból hasznosabbá tehetik állattenyésztésünket. Ez viszont kizárja a sablonszerű elgondolások lehetőségét, amelyekből már az előző években is komoly nemzetgazdasági károk származtak. Mindenesetre én azt a nézetet vallom, hogy ahol a kukorica a takarmányok királynője, ott föltétlenül részesítsük előnyben, ahol pedig más takarmánynövény nyújt jobb eredményt, ott azt kell besorolnunk a vetésforgóba előkelő helyre.

Nem vitás, hogy a termelési gyakorlatnak még sokat kell tanulnia, elsajátítania a mezőgazdasági elmélettől, de ez ugyanúgy érvényes fordítva is. Miért mondom ezt? Azért, mert csakis szoros együttműködéssel lehetséges a valamirevaló eredmény elérése.

Ha mérlegre lehetné tenni és mérni az eredményeket és a hiányosságokat, a mérleg serpenyője az eredményeket illetően föltétlenül a gyakorlat javára billenné. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági elméletben nálunk még mindig akad javítanivaló bőven.

A napokban egy olyan szövetkezetét látogattam meg, ahol a kukorica nem kegyvesztett növény. Már évek óta tudatosan termelik jó eredménynyel. Ez utóbbit hangsúlyozni kívánom, mert a tornaijai szövetkezetben sem voltak mindig ilyen jó eredmények. Természetesen valahol kezdeniük kellett. A kezdet éve pedig az 1961-es volt.

A szövetkezet telepére érve, elbeszélgettünk. Vizsgálgatfam, fürkészgettem az arcokat. Bató János a szövetkezet elnöke és Basa László agronómus minden kérdésemre őszintén felelt. Aztán azt is megtudtam, hogy tavaly a kegyetlen szárazság ellenére is terven felül egy egész millió és néhányszáz ezer koronával túlszárnyalták a bevételi tervet. Jó érzés ezt hallani, különösen akkor, amikor az állattenyésztés is remekelt. A kukorica megtette hatását.

Náluk a kukorica a királynő

— Amióta tudatosan és komolyan foglalkozunk a kukoricával, azóta évente tartalékunk is maradt. Tavaly például a szárazság következtében minden takarmánynövény cserben hagyott bennünket, csak a kukorica maradt hű hozzánk — jegyezte meg Bató elvtárs.

Mint ahogy már említettem, a kukorica termesztése eleinte nem nagyon ment ebben a szövetkezetben sem, de a mezőgazdasági szaktanintézet tanárai, Kiszling elvtárs vezetésével megtanították a tornaljaiakat a termelés hogyanjára. Kezdettől fogva (1961) az iskola és a szövetkezet közt olyan csendes vetélkedés-féle folyik. Ez azonban nagyon hasznos, mert ebből a szövetkezetnek haszna van. Például az 1961-es évben a szövetkezet 49 hektárján 29, az iskola által gondozott 15 hektáron pedig 40 q/ha átlag szemtermést értek el. Ez időtől kezdve évente jobb eredményeket könyvelhettek el. Tavaly, mikor a szárazság következtében árpából csupán 15 mázsás hektárátlagot értek el, ugyanakkor a kukorica 57 hektáron 35 q/ha-t, az iskola által gondozott terület pedig (13,5 ha) 42 q/ha-t eredményezett morzsolt állapotban, s ez utóbbi hibrid vetőmag kukorica volt, amiért a szövetkezet jő árat kapott.

Mindamellett a silókukorica termesztésére is nagy gondot fordítanak. Például 1965-ben 37 hektáron 300 q/ha-s, addig tavaly 47 hektáron már 550 q/ha-t takarítottak be és vermeltek el ebből a kiváló minőségű takarmánynövényből.

Termelési feltételek

A talaj és az éghajlati viszonyok a tornaijaj körzetben nagyon kedvezőek a kukoricára. A tornaijai szövetkezetben azonban még sok javítanivaló akad a szervesanyag visszapótlás tekintetében. Ez még a múltból ered, amikor sem takarmányfélékből, sem pedig szalmából nem termett elegendő. Ennek következtében érthető, hogy a trágyatermelés is „szünetelt“. A szalmára szükség volt a takarmányozásnál. Aljazónak csupán a kazlak tetejét és alját használhatták. így 1961-ben istállótrágyázatlan ipari trágyákkal ellátott magágyba vetették a kukoricát. A következő esztendőben persze már istállótrágyát is adhattak a földnek, s 1963-ban monokultúrába, 1964-ben pedig ismét szervesanyaggal ellátott talajba vetettek.

Idén a növény ellátására a szervesanyag mellé ipari trágyákból mint pl. káliumból 4, foszforból ugyancsak 4, nitrogénből pedig 3 mázsát adtak hektáronként s a növényápolás időszakában folyékony ammóniával is serkenteni fogják a növényt.

— Mit tart fontosnak a kukorica termesztésénél? — kérdem az agronómust.

— Fontosnak tartom a tarlóhántás utáni szakszerű őszi (28—30 cm) mélyszántást, tavasszal a magágy időben történő megmunkálását és a bőséges ipari trágya ellátást, mert ez? a kukorica nagyon meghálálja. Tavaly az összes ipari trágyánkat az Agroléttel szórattuk ki. Áz elvégzett műveletért hektáronként 28 koronát fizettünk. Ugyanez hagyományos módon 45—50 koronát vett igénybe. Szerintem a kukorica termesztésénél az önköltség is igen fontos tényező.

Tavaly például a vetést 70X35 cm-es sor- és tőtávolságra végezték, majd a talajt hengerelték, s amikor a kukorica kikelt, azonnal sarabolták, hogy megbontsák a talaj hajszálcsövességét s ezáltal megőrizzék a nedvességet. A második sarabolást követte a folyékony ammőniázás, majd az egyelés és a szükség szerinti porhanyítás. Az említett föltételek mellett az elmúlt esztendőben 68,60 korona összköltségráfordítással termelték a kukorica mázsáját.

A szántó 18 %-án kukorica

A tornaijai szövetkezetben a szántóterület 33 %-án takarmánynövényeket termelnek. Ennek 18 %-a szemes és silókukorica;

*— Mit etettek félén a szarvasmarhákkal? — kérdem a zootechnikusf.

— Jó minőségű kukoricaszilázsf, szecskázott szalmát és kevés abrakot. Ha nem lett volna szemes és silókukoricánk ... arra még gondolni is rossz, mi történt volna az állatokkal.

Bizony, most tavasszal fölbécsülhetetlen értéket jelent, hogy az állatok erőnléte kitűnő. Nem pazarolják az energiát, hanem az elfogyasztott takarmányokat a lehető legjobban értékesítik.

Sokhelyütt azon fáj a szövetkezeti vezetők feje, hogyan kellene megoldani a termelés növelését. Ahöl évekkel ezelőtt is ésszerűen gondolkoztak, ott nincsenek különösebb nehézségek. Mindenekelőtt hasznosítani kellett az adott éghajlati és a talajviszonyokból eredő lehetőségeket. Ahol ezt tették és teszik, ott nem maradt el az eredmény. A tornaijai körzetben példa erre a helybeli szövetkezeten kívül a gömöri, az abafalvai és több más szövetkezet is. Persze, nehézségekkel és rendellenességekkel még ma is találkozhatunk, de azok már más természetűek, mint valaha voltak. Már ezekben a szövetkezetekben nem okoz különösebb gondot az állatok átteleltetése, mert biztos termést nyújt a kukorica, s mellette pillangósokat és hüvelyeseket is termelnek.

A szaktanintézetnek köszönhetjük

Basa László agronómus lelkesen beszél az utóbbi évek eredményeiről:

— Kiszling eltársnak és munkatársainak köszönhetjük, hogy évről évre kisebbek a takarmánygondjaink. Idén például már 40 mázsás hektárátlag szemterméssel számolunk kukoricából.

Ez az agronómus nyíltan föltárta a valóságot. Vannak, akik nem így tesznek. Ez viszont nem lényeges. Fontos, hogy elegendő takarmányuk legyen, s ahol még most tavaszon is bőven akad kukoricasiló és több vagonra tehető szemeskukorica — mint a tornaijai szövetkezetben — ott minden ok megvan a bizakodásra. Szerintem nagyon jó érzés lehet a szövetkezeti vezetők és az egyszerű tagok számára, hogy van egy növény, amelyre mindig számítani, alapozni lehet.

Hoksza István

3 SZABAD FÖLDMŰVES

1965. május 8.