Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-05-01 / 17. szám

á „száguldó riporter“

Nyolcvan éve született E. E. KISCH

Bárta Lajos:

SZERELEM

Március tizenegyedikén a komáromi járási Megyercsen, a bálványl magnemesitő állomás üzemi klubjának nemrég megalakult itjúsági színjátszó-csoportja, Holton Gyula géplakatos és kombájnos rendezésében bemutatta Barta Lajos „Szerelem“ című színjátékát.

A darabot verseny keretében játszották, melyet a Pozsonyban székelő Megnemcsítő Vállalat szervezett meg, vidékeken működő különböző mezőgazdasági üzemeinek dolgozói között. Összesen kilenc csoport indult a versenyben, közöttük három magyar. Minden résztvevő könyvajándékban részesült, a három első helyezett díjazást kapott, a győztes csoport serleget is nyert.

Elismerésre méltó, hogy léteznek üzemek, melyeknek vezetői így viszonyulnak ifjúsági problémáinkhoz. Ilyen módszerekkel vonják el ifjú munkásaikat kocsmától, italbolttól és terelik figyelmüket olyan irányba, mely eléggé nem is méltatható. Csak akkor értékelheti az ember ezt az igyekezetei kellően, amikor már ott ül a megyercsi száz személyt befogadó moziterem valamelyik sorában — immár a harmadik előadáson — és figyel.

Az előadás nem jobb, de nem is rosszabb bármelyik vidéki színiátszócsoport teljesítményénél. Csak akkor tudatosítjuk, hogy mégis több az átlagosnál, ami lejátszódik előttünk, amikor átböngésszük a szereposztást. Szalay — Torna László traktoros. Szalavné — Bohus Helena, Nelli — Forgács Irénke, Lujza — Rcdecs Mária, Bös'ce — Erős Giziké a növénytermesztésben dolgoznak, tizenhat-tizenhét évesek.

Biky — Erős Gáspár, Ifjú Bikv — Filó Mátyás, Katonatiszt — Beke Imre, Komoroczy — Molnár András — traktorosok. Fukszné — Leli Emma, temetkezési vállalkozó — Beke Tibor, Postás — Torna József kocsis, valamint az ifjúsági kör elnöke.

Előadás előtt keresetlen szavakkal Torna József köszöntötte nyugdíjba vonuló öreg mesterüket, megköszönte fáradozását és ajándékkal Is kedveskedett neki. Előadás után. elénekelték az ifjúsági himnuszt. A darab szempontjából ez taián fölösleges volt, de jellemezte törekvésüket és hitüket.

Az előadás, bár nem volt mentes a kezdeti hibáktól, de azért itt-ott elérte sok élvonalbeli csoport színvonalát. Főleg a rendező munkáját kell pozitiven értékelnünk, akinek ugyan nem ez volt az első rendezése, de lelkesedése friss volt mintha ma kezdte volna ő is, mint a többiek.

Az előadás után elbeszélgettünk a szereplőkkel, rámutattunk néhány kirívó fogyatékosságra, a szereplők s a rendező meghallgatták tanácsainkat. Sértődöttségnek, nagyképűségnek nyomát se találtuk, mert a megyercsi ifjúsági klub tagjai szerények, és ha tovább is ezen az úton haladnak, feltétlenül eljutnak kitűzött céljukhoz.

Az előadás legfőbb elégetlensége talán éppen fiatalságukból eredt. Kellő tapasztalatok híján még nem tudták áthidalni személyük és a színpadi figuráik között tátongó hatalmas távolságot. A jövőben egyéniségükhöz közelebb álló szerepeket, darabokat kell választaniuk. Tanácsadói segítséget is kérhetnek a CSEMADOK-tól, Népművelő Intézettől, vagy akár a területi színháztól. Mesterségbeli tudást csakis ezáltal szerezhetnek. Ha megteszik s lelkesedésük sem hagy alább — felfigyelhető eredményeket könyvelhetnek majd el a hazai magyar műkedvelő színjátszásban. Kevesebb tárgyat raknak majd az amúgy is parányi színpadtérre és a kosztümöket is jobban összehangolják. Kolton Gyula személyében olyan vezetőre találtak, aki tiszteli és szereti azt, amit csinál. Azonkívül olyan vállalat alkalmazottai, amelynek vezetői között értelmes, céltudatos és felelősségteljes emberek viselik gondját a mezőgazdasági vonalon dolgozó fiataloknak.

Egy szó, mint száz: érik az embert örömök, ha fáradozik is érte és lelkesedni tud, amikor olyasmivel találkozik, mint amivel én találkoztam március 11-én a Komárom melletti Megyercsen. DT

A világirodalom kevés olyan termékeny, sokoldalú íróval dicsekedhet, mint amilyen a prágai születésű Elgon Erwin Kisch volt.

1885. április 29-én született. Fiatal korában versekkel próbálkozott, de csakhamar „átnyergelt“ a prózára. Első regényeiben szeretett szülővárosáról, az arany Prága proletárjairól ír megrázó hűséggel. Ismerte a két világháború közötti munkanélküliek sorsát. Együtt hált a hajléktalanokkal az éjjeli menedékhelyeken, együtt sorakozott velük a levesosztókban, a napközi melegítőkben és együtt hasogatta velük a jeget a befagyott Moldván. Színházban volt statiszta, felcsapott hajóslegénynek, megízlelte a komlófésülők savanyú kenyerét. Minden értesülését első forrásból szerezte, saját bőrén szenvedte végig a szegények megpróbáltatásait. Ebben rejlett műveinek fesztelen tárgyilagossága, realitása, ennek köszönhette könyveinek egyre fokozódó népszerűségét. A széles néptömegek rajongtak írásaiért, a vállakozók sanda szemmel figyeltek fel ősszinteségére.

Kisch regényeit és útleírásait csaknem valamennyi kultúrnemzet nyelvére lefordították, magyarul is jóformán valamennyi műve megjelent, jóllehet Horthy Magyarországán „bélistára“ helyezték. Okot szolgáltatott' erre elsősorban a „Jegyezd fel, Kisch!“ című megrendítő dokumentációs műve, amelyben a maga meztelenségében tárta fel az első világégés szerbiai hadjáratának teljes csődjét, a munkás-paraszt-bakák kíméletlen bevetését eleve kilátástalan hadműveletekbe és az osztrák-magyar vezérkarnak bárgyúsággal és kegyetlenséggel határos tehetetlenségét.

mert egyedül ő tudja, mit érdemel. Vajon így szenvedett-e Krisztus is, aki emberi kínokat vállalt magára? „Adj erőt, Uram“ — suttogta magában lázasan Kszenyija; most nem gondolt se Alekszejre, se Mihailra, se a maga bánatára. Most nem erről volt szó, hanem a hitről, s csupán erre az egyre gondolt: helyt kell állnia, nem szabad engednie az ördög kísértésének, aki Ivan Filippovics szájából beszél. Szeméből valami bamba makacsság sugárzott.

— Mindenkit megtagadok, apámat, anyámat, de nem tagadom meg Jézus Krisztust! — kiáltotta.

Ivan Filippovics elképedve bámult rá, s arcán sajnálat és fájdalom tükröződött'.

— Hát ezért jöttem én, hogy rávegyelek, tagadd meg Krisztust? — kérdezte. — Dehogy, Mindent a maga idejében. Csak azt az egyet mondd meg nekem: hozzá akarsz-e menni. ahhoz az emberhez, akit neked a szekta kijelölt? Igen vagy nem?

Kszenyija hallgatott.

— Ne rontsd el az életedet', Kszenyija, ne hagyd, hogy becsapjanak, legalább tavaszig várj, majd akkor... majd akkor meglátjuk.

Leült, kezét halántékára szpritőtta, és kétségbeesett hangon mondta, most már nem is Kszenyijának, hanem saját magának:

— Nem, ha ez megtörténik, sohasem fogom magamnak megbocsátani. Hát mit csináltak itt az emberek, hogy tudtak nyugodtan aludni? Mert soha sincs időnk semmire, mert az ilyesmi ráér, majd azután... És most mit tegünk?... Az isten szerelmére, nézz már föl, Kszenyija! — kiáltotta.

A lány összerezzent és elfordult.

Odakint az udvaron megnyikordult a kiskapu, s valaki bekiáltott:

— Van itt valaki?

Ivan Filippovics kiment a pitvarba.

— Jő reggelt — hallatszott egy vidám fiatal hang. — Magát már ismerem, maga az elnök.

— Eltaláltad — felelte Ivan Filippovics. — Én ellenben, már megbocsáss, de nem emlékszem rád.

— Én meg Pityirkov vagyok, a jáiáai Komszomol-bizottságtól. Az új

A már természetéből eredően szókimondó, megalkuvást nem ismerő írót a burzsoáziát kiszolgáló hatóságok természetesen nem szívelték, mert csakhamar felismerte a lenini út helyességét és a világ első szocialista állama mellett foglalt állást. Kisch már 1925-ben ellátogatott a Szovjetunióba s onnan visszatérve megírta nagy feltűnést keltő művét „Cárok, pópiák, bolsevikok“ címen. A „Titokzatos Kiná“-ban megjövendölte Ázsia újjászületését, a „Csillaglobogós paradicsomban" pedig leplezetlen kíméletlenséggel ecsetelte az amerikai „igazságszolgáltatást“, miután előzőleg lecsukatta magát a hírhedt Sing- Sing fegyházba. Külföldi riportjain kívül azonban vissza-visszatért szülővárosának tárgyköréhez. Ennek egyik részlete az „Akasztófa Toncsi mennybemenete" című fejezet, amelyben a prágai alvilág egyik lápvirágának „halál utáni megboldogulását“ ironizálja mesterien.

Az idők távlatában bízvást állíthatjuk, hogy Egon Erwin Kischnek csaknem valamennyi műve világsikert éri el. Vannak azonban kevésbé ismert’ élményei, kalandjai is, amelyeket csak bizalmas baráti vagy szaktársi körökben mondott el. Ezek egyikét alkalmam volt meghallgatni Prágában, íme:

„Kártyavétők és jósnők jövendölésében sosem hittem. De ahogy a vak tyúk is talál szemet, néha a jóslat is beteljesedik. 1935-ben Ausztráliából történt visszatérésem előtt azt jövendölte tenyeremből egy ottani jősnő, hogy ötvenedik születésnapomat a szemétdombon fogom ünnepelni. Én persze jót nevettem a nem éppen hízelgő beharangozáson, de ezúttal a jósnőnek volt igaza. Visszajövet Európába a Toulon melletti Les Sablettes nevű kisvárosban pihentem ki a hosszút út fáradalmait és lábtörésemet. Mint vérbeli író persze állandó anyagi zavarokkal küszködtem, amit' akkor gépírőnőm is jól tudott. A jő lélek megszánt és tapintatosan egy 500 frankos bankjegyet helyezett íróasztalomra amúgy is szűkös „készleteiből“, de én észrevettem, vissza akartam neki adni a pénzt, ő meg nem fogadta el. Ide-oda tologattuk a bankót, másról beszélgettünk, megfeledkeztünk róla. Gépírónőm végül is szedelőzködni kezdett, az asztalomon lévő felesleges papírokat összetépte és a papírkosárba hányta. Közben a szálloda titkára a szoba bérét jött „inkasszálni“. Mivel nem volt miből fizetnem, hozzá akartam nyúlni a kölcsönkapott ötszázashoz, amelyet otthagytam az íróasztalon. Legnagyobb rémületemre megtudtam, hogy derék gépírónőm valószínűleg azt is összetépte a papírokkal együtt és hogy a

instruktor. Mi van itt ezekkel a széktísokkal? Csencov akkora felhajtást csinált... Itt az a szektás lány?

— Nono, óvatosabban, fiatalember

— suttogta haragosan Ivan Filippovics. — Odabent van. Kszenyijának' hívják.

Kszenyija széles arcú, izmos fiatalembert látott az ajtó keretében; orcáján sárgás pehely, tekintete gondterhelt, mozdulatai határozottak.

— Jó reggelt — mondta a fiú —, szóval te vagy az? Hát mondd el, mi történt. Csencov azt mondja, ezek a szektások a sarokba szorítottak, erőnek erejével férjhez akarnak adni... Micsoda barbárság, a fene egye meg! Ne félj, majd mi megvédünk. Szóval megvertek?

— Senki sem verte meg — felelte helyette Ivan Filipovics, és fölvonta a szemöldökét.

— Nem? — Pirtyikov hangja szinté csalódottan csengett. — No, mindegy, erre még visszatérünk. Hanem most azt mondd meg nekem: a múlt héten itt a kolhozban tartottam egy felvilágosító előadást a vallásról. Ott voltál? Érdeklődtem; nem voltál ott... Meg azt mondják, táncolni se jársz, se moziba, nem is olvasol. A moszkvai kirándulást is lemondtad. Hallod, ez így sehogy sincs jól. Te magad fordulsz el tudatosan az élettől. Bár azt mondják, dolgozni jól dolgozol. Jól dolgozik, Ivan Filippovics?

— Ide figyelj, nem jönnél el inkább máskor? — Ivan Filipovics igyekezett legyűrni haragját, de ökölbe szorított keze és vörös arca mutatta, mennyire nehezére esik.

— Miért? — Pirtyikov csodálkozva nézett rá.

— Úristen, mit akarnak tőlem? — kiáltotta kétségbeesetten Kszenyija.

— Menjenek innen, elegem van mindnyájukból ...

— Hallod, türtőztesd magad ... — kezdte volna Pirtyikov, de Ivan Filippovics megszorította a karját.

—Jól van, hagyd abba. Te aztán segítettél.

Kikísérte Pirtyikovot az udvarra, és ismét visszajött.

— Ne törődj véle, Kszenyija, egy

papírkosarat a személyzet nemcsak kiürítette, hanem el is fuvarozta a városi szemétdombra. Lóhalálban nyargaltunk hát mindketten a város határába és kétórai turkálás után megtaláltuk a bankót — részletekben. Annyi baj legyen! összeragasztottuk és csekély levonással beváltottuk. De eszembe jutott az ezúttal beteljesedett ausztráliai jóslat: ötvenedik születésnapomat valóban a szemétdombon ünnepeltem.“

Egon Erwin Kisch könyveit a nácik annak idején máglyán égették el. Milyen elégtételt jelentett a jeles író számára, hogy még megélte a Győzelmes Februárt! És hogy csak azután, 1948. március 31-én jött el érte a kérlelhetetlen halál!

Grek Imre

O A bécsi ünnepi hetek vezetősége, tekintettel a nagy érdeklődésre, háromról négyre emelte a moszkvai Nagyszínházi balettegyüttese előadásainak számát. A szovjet társulat a Legenda a szerelemről, a Chopiniana és a Hattyúk tava című balettel szerepel majd Bécsben.

© A Magyar Művészek Aranykönyve című hanglemezsorozat új felvétellel gazdagodott: Somlay Artúr

'emléklemezt adtak ki, amelyen a művész Petőfi-, Vörösmarty-, Arany- és Juhász Gyula-verseket sza%ral.

O Sergio Corbucci olasz rendező cowboy-filmet készít a Hamlet nyomán, Hamlet the Kid címmel. Johnny Hamlet,a film hőse colttal a kezében mondja el a híres monológot a filmen.

O A hamburgi múzeum a római császárság idejéből származó görög szobrot vásárolt, amely — idáig meg nem cáfolt feltevések szerint — a szakálltalan Arisztotelészt ábrázolja 50 éves korában. Igaz, hogy a görög filozófusok mind szakállasok voltak és a leírások Arisztotelésznél is említést tesznek a szakállviseleEről. Az ápolt, elegáns külső és a markáns vonás a száj körül azonban ráillik Nagy Sándor nevelőjére. Arisztotelész 50— 55 éves korában a macedón király udvarában élt, ahol nem volt divat a szakállviselet. A feltevések szerint ekkor vált meg szakállától és portréját Nagy Sándor Lyszipposz görög szobrásszal készíttette el.

© Az idei cannes-i filmfesztiválra 26 ország jelentette be részvételét. Május 12-e és 27-e között 36 játékfilmet mutatnak be a cannesi fesztivál-moziban. A zsűri elnöke André Maurois, valamint Olivia de Havilland amerikai filmszínésznő lesz.

O A kijevi filmstúdióban fogják forgatni a Felettünk a Dél Keresztje című filmet, amely a szovjet délisarki repülők életét' mutatja be.

kissé forró féjű a fiú... Csak arra kérlek, várj egy kicsit, ne csinálj ostobaságot... És még valamit: menj ki a hizlaldába, nézd meg Krizantémot. Lehetőleg ne ülj mindig idehaza.

— Jól van, kimegyek.

De nem ment sehova, se aznap, se másnap.

Alighogy távozott Ivan Filippovics, megjelent az ajtóban Vaszilij Tyimofejevics. Kszenyija sohasem látta még ilyen jéghidegnek a szemét, ilyen keménynek az arcát, ilyen vértelennek az ajkát.

— Ki Volt ez? — kérdezte, érdes hangon.

— Az elnök. A Krizantém, a kocám beteg. Arra kért, nézzem meg — felelte Kszenyija.

— Neked imádkoznod kell. Istenre gondolni, te meg ... te meg egy disznóra gondolsz! Tudom, mit fecsegtél tegnap, hogy erőszakkal akarnak férjhez adni. Ugyan ki? Talán én? Mi? — Lassan közeledett a lany felé, az arca tüzelt, orrnyerge elvörösödött. — Megtagadod az engedelmességet az Úrnak? Hallod, ne hozz szégyent a testvérekre, úgyis örül a világ, ha nyelvére vehet minket! Vedd tudomásul: vége a türelmünknek, kirekesztőnk a gyülekezetből, majd, fürödj meg a világ szennyében. Kitagadunk!

— Ne, testvérem, ne! — suttogta rémülten Kszenyija. '

— Akkor imádkozz, feledkezz meg mindenről, egyedül az Űr éljen szívedben! Térdre, bűnös!...

A lány térdre rogyott', és mormolni kezdte az imát. Vaszilij testvér leült az ablak elé, és monotón hangon olvasta a Bibliát. Kszenyija sokáig imádkozott, de ma nem hozott megnyugvást az imádság. Csak halálos fáradságot érzett minden porcikájában, és megint azt a rettenetes nyomást a fejében, de sem megbékélést, sem azt a felemelő, boldog rajongást, amely rendszerint elfogta imádkozás után. Hirtelen úgy tetszett neki, valaki áll az ajtóban és őt nézi; felemelte a fejét, és megpillantotta Alekszej elkínzott arcát. A fiú sírt. Könnyei mély redőket véstek sápadt szája köré.

'(FolytaíEjuk.)

A nemrég lezajlott Magyar Filmhét négy alkotása némi ízelítőt adott a múlt év magyar filmterméséből. Jó átlagszínvonalú és középszerű filmeket láthattunk, kitűnő szereplőkkel, emlékezetes színészi alakításokkal és kulturált, de nem kiemelkedő rendezéssel. Valamennyi kedvező fogadtatásban részesült, ami a magyar filmek népszerűségére nálunk jellemző. Mai számunkban az Új Gilgames és a Pacsirta címűt, a következőben pedig a Négy lány egy udvarban és az Igen című filmeket ismertetjük.

Az Új Gilgames András Ida és Solymár József forgatókönyvéből készült, Szemes Mihály rendezte, Hegyi Barnabás fényképezte.

A téma nem új. Ki tudja hány változatban látott már napvilágot. A film ezúttal egy rákkőrházba vezet el, a halál árnyékában reményt vesztett emberek közé. A főhőst, a gyógyíthatatlan kór már-már teljesen közömbössé, kiábrándulttá teszi. Nem hisz kezelőorvosának, nem bízik felépülésében, míg nem találkozik egy csupa-varázs fiatalasszonnyal — a szerelemmel. Ebben a szép érzelmi kapcsolatban lassan visszanyeri munkakedvét („civilben“ néprajzkutató). A cél, a tenniakarás, a szerelem legyőzi a halálfélelmet.

A téma vonzó, de sok buktatót is rejt magában. A filmen egy szép szerelem vonulhatna végig, ha ezt a forgatókönyv és a rendező eléggé elmélyülten ábrázolná. Mert bizony néhány érzékletesen megkomponált, költőien szép jelenet hatásán ront egy-két közhelyszerű dialógus, érzelgős pillanat.

Szuverén színészi munka Darvas Iván és Dómján Edit kettőse. Darvast hosszú éveken át hiányolta a magvar filmgyártás. Visszatérte szinte újrafelfedezésnek számít. Színészi egyénisége örvendetesen megizmosodott. Lilla szerepében méltó partnere Dómján Edit. Rokonszenves alakítás még Pécsi Sándor kezelőorvosa és Dallos Szilvia ápolónője. Remek, szinte mikro-jellemrajzot ad Ascher Oszkár az egyik páciens villanásnyi szerepében.

A Pacsirta irodalmi alapanyagát Kosztolányi Dezső regénye szolgáltatta. Huszty Tamás a forgatókönyv írója, Ranódy László rendező és illés György operatőr az író művészetének szeretetével, jó stílusérzékkel adaptálja a regényt a film nyelvére. A film

nem illusztrálja, hanem nagy művészi erővel eleveníti meg a regényt. Ritkán látni ilyen műgonddal rendezett és fényképezett sajátos atmoszférájú, lírai telítettségű filmet. S mindez végigvonul a film valamennyi kockáján: a kezdő képsoroktól a zárójelenetekig. Nem véletlenül fedezték fel a tavalyi cannes-i fesztivál szakemberei a film csehovi hangulatát, atmoszféráját. Az elismerést még megtetézte a legjobb férfiszínészi alakításért járó díj, amelvet Páger Antal érdemelt ki Vajkay Ákos szerepének nagyszerű megformálásáért. Tehát a forgatókönyvíró-rendező-operatőr-főszereplő négyes és a többi rangos közreműködő együttese eredményezte ezt a szép filmet.

Már a nyitóképek hangulata is sejteti a film sajátos légkörét. A századeleji magyar kisváros nyugdíjas levéltárosának és feleségének kiúttalan, állóvíz-életében változás áll be: csúnyácska lányuk, Pacsirta rokonai látogatására utazik. Távollétében a szülők vendéglőben, színházba, úri társaságba járnak, barátságokat újítanak fel, s közben szörnyű felismerésre döbbennek: Pacsirtát nem szeretik, tehernek érzik kezdettől fogva s menekülnek még a gondolattól is, hogy ezt bevallják saját maguknak és egymásnak. Erre is először a lány levele, majd Vajkaynak a „Párducok“ asztaltársaságával eltöltött duhaj éjszakája után kerül sor, amikor kiábrándul osztályából és a dzsentri életformából is.

A film visszafogott dráma'ságánál fogva nem ábrázolja látszólagosan, hanem inkább érzékelteti, sejteti hősei drámáját, magábahulló, eseménytelen zárt világát.

Páger Antal Vajkay figurája külön tanulmányt érdemelne. Szinte már nem is játssza, alakítja a szerepet, hanem éli. A szereppel való átlényegülés ragyogó példáját nvújtia ez a csodálatosan nagv művész. Hasonlóképpen szólhatunk Tolnai Kláriról is. Érdekes alakítás Nagy Anna Pacsirtája. A „Párducok“ asztaltársaságát' képező Bessenyei Ferenc, Tompa Sándor, Greguss Zoltán és Darvas Iván is jellegzetes figurát formál.

Kován« r ains

SZABAD FÖLDMŰVES 13

1965. május 1*