Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-01-16 / 2. szám

Bár a délkelet-ázsiai térségben eléggé feszült nemzetközi légkör alakult ki, elmondhatjuk, hogy rendkívül sokoldalú diplomáciai tevékenység van kibontakozásban, illetve folyamatban, ami jogos bizakodással tölt el mindenkit. A Podgornij elvtárs vezette szovjet parlamenti küldöttség törökországi látogatásától. Péter János magyar külügyminiszter párizsi megbeszélésein át egészen Szató japán miniszterelnök washingtoni útjáig vezet a sorrend.

Mielőtt azonban részletesebben szólnánk ezekről a tárgyalásokról, vizsgáljuk meg közelebbről Indonézia ENSZ-böl történt kilépésének hátterét, s ha már a krónikával Ázsiában tartunk, a legújabb dél-vietnami fejleményeket is nézzük át.

Indonézia kilépett az ENSZ-bői

Az 1965-ös évben megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő világszervezet történetében ez az első eset, hogy a ma már köze) 120 tagot számláló ENSZ-böl egy ország önkéntesen lép ki. Indonézia kormánya visszavonhatatlanul bejelentette kilépését a szervezetből. A hivatalos indokolás: a

Biztonsági Tanács két nem állandó tagjának egyik helyére ez év január 1-töl Malaysiát választották be. (Tavaly egész éven át Csehszlovákia töltötte be ezt a helyet.)

Kétségtelen, hogy Indonézia kormányának lépése nagy meglepetést keltett világszerte. ENSZ-körökben az utolsó pillanatig nagy erőfeszítések történtek arra vonatkozólag, hogy rábírják Sukarno elnököt elhatározásának megváltoztatására. U Thant főtitkár személyes üzenetet intézett az indonéz elnökhöz, de minden kísérlet hiábavalónak bizonyult.

Indonéz részről az indokolás fő motívuma az hogy közvetlen szomszédságában az angolok által összetákolt Malaysiái Államszövettség léte, az angol érdekek megerősödése és befolyásuk állandó fokozása rendkívül veszélyezteti e térség békéjét és függetlenségét. Ezt a tényt természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni, s az is igaz, hogy Malaysia létrehozása a neokolonializmus tevékenységének tipikus példája. E politikai irányzat ellen pedig nemcsak ebben a térségben, hanem Afrikában és Latin-Amerikában óriási harcok folynak.

De menjünk tovább: Malaysiát a szomszédos Amerika-barát Fülöpszigetek sem ismerik el s ez az ország mégsem lépett ki Malaysia Biztonsági Tagsága miatt az ENSZ-böl. Tovább: a szocialista államok és több más ország sem ismeri el Tajvant, amely a . Kínai Népköztársaságot megillető helyet bitorolja az ENSZ-ben és a Biztonsági Tanácsban is, s ezek az orszá3 gok mégsem lépnek ki az ENSZ-ből. Ellenkezőleg: a szocialista országok diplomáciai tevékenysége óriási erőt fejt ki annak érdekében, hogy változtasson ezen a helyzeten és a Kínai Népköztársaság foglalja el a helyét az ENEZ-ben.

Összegezve tehát, Indonézia ENSZ- tagságának megszakítása gyengíti az imperialista és gyarmatellenes erőket a világszervezetben nem pedig erősíti azt, ahogy Diakarfában egyes tényezők hirdetik. A Sukarno-kormány döntése tehát nem a legszerencsésebb lépés a világszerte egvre erösbödő neokolonializmus ellen folytatott harcban.

Egyelőre marad a saigoni kölönc

A Johnson-kormány küloolitikai tevékenységének egyik leqnagvobb fekélye, a dél-vietnami válság, továbbra is kölöncként nehezedik a Fehér Ház ..nyakára“. Hogy bizonyítékul a legilletékesebb egvikét hozzuk fel, idézzünk néhánv sort az amerikai kormányhoz közel álló New York Times idevonatkozó cikkéből: „Johnson elnöknek alapos okai lehettek arra, hogv kongresszusi üzenetében szépítgesse a dél-vietnami kérdést. Ahelyett. hogy az Egyesült Államok cáfolnák, hogy ezt vagy azt a megoldási formát támogatná Dél-Vietnamban, félreérthetetlenül ki kel! jelentenie: nem válik egy életképtelen frakciós kormány rabjává, amely sem háborút viselni, sem békésen tárgyalni nem tud.“

Miközben azonban Washingtonban is egyre borúlátóbban ítélik meg a sa'goni kormány helyzetét, dél-vietnami hadihajók — bizonyára amerikai jóváhagyással — provokációkat követtek el a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. A taylori elgondolás árnyéka tehát tovább kísért, ami azt jelenti, hogy a dél-vietnami szeny-r nyes háborút terjesszék ki a Vietnami Demokratikus Köztársaság területére

Sok a kümcselés Nyugaton

Szato, japán miniszterelnök washingtoni útja mintegy nyitányként szolgál a nyugati diplomáciai gépezet fokozódó tevékenységében. Az amerikai—japán kapcsolatok elég sok olyan vitás kérdést tartalmaznak, amelyek szükségessé tették a nemrég hivatalába lépett új japán kormányfő amerikai útját. Közismert például az amerikai atomtengeralattjárók nemrégi csúfos „vendéglátása“ Japánban, továbbá az állandóan ismétlődő tiltakozó tüntetések Tokióban és más nagyobb japán városokban az amerikai befolyás felszámolásáért stb. Johnson részérói pedig az amerikai politika távol-keleti pozícióinak megerősítése állt előtérben.

Az atlanti tábor országainak politikai életében, Erhard nyugat-német kancellár január 19-én sorrakerülő párizsi útja több szempontból is igen fontos esemény. A Bonn—Párizs tengely megrepedezett falain ugyanis most mind nyugat-német, mind francia részről igyekeznek betömni valamit a résekből. Önmagában az a tény, hogy Wilson brit miniszterelnök közelgő honni látogatását megelőzően Erhard Párizsban kénytelen letenni a garast, a francia kezdeményezés bizonyos érvényesüléséről van szó. Azt meg hivatalos nyugat-német körökben sem titkolják, hogy Bonn — a washingtoni magatartás miatti csalódás következtében — természetszerűleg ismét erősebben orientálódik Párizs felé. (Az MLF néven ismert közös NATO-flotta tervének amerikai részről történő huzovonáiára gondolunk). S végül tegyük fel a koronát minderre: de Gaulle nem az Elysée- Dalotában, .hanem a külföldi vendégeknek kijáró nagy megtisztelés színhelyén, a Rambouillet-kastélyban fogadja Rajna-parti vendégét, ami a francia tábornok külsőségekre adó magatartását tekintve nem lekicsinylendó dolog.

A békés koegzisztencia újabb győzelmei

A szocialista országok külpolitikájának alapját a különböző társadalmi rendszerű államok közti békés egymás mellett élés gondolata vezérli. E politika gyakorlati megnyilatkozására helyesebben megteremtésére az utóbbi napok során is számos példát hozhatunk fel.

Elsősorban art a Londonban és Moszkvában egyaránt hivatalos közleményt említjük, amelynek értelmében Koszigin szovjet miniszterelnök ez év tavaszán Angliába, majd ezt követően Wilson angol miniszterelnök a Szovjetunióba látogat.

A Podgornij elvtárs vezette szovjet parlamenti küldöttség törökországi látogatása pedig igen jelentős esemény a két szomszédos, de politikai szempontból teljesen eltérő utat követő ország életében. A legmagasabb szinten létrejött hivatalos megbeszé-Budapest büszkesége, az új Erzsébet-híd

léseken kívül a szovjet küldöttség számos gyűlésen és baráti eszmecserén vett részt, amelyeken Törökország és a Szovjetunió jó szomszédi kapcsolatai létrehozásának óhaja hangzott el. Ezt a célt szolgálja az a hír is, hogy Gürsel tábornok, török köztársasági elnök és Inönü miniszterelnök elfogadták a szovjet kormány meghívását és későbbi időpontban ellátogatnak Moszkvába.

Párizsban először Manescü román, majd Péter János magyar külügyminiszter folytatott hasznos eszmecserét francia kollégájukkal. Ugyancsak párizsi eredetű az a találgatás is, hogy de Gaulle tábornok ez év folyamán valószínűleg a Szovjetunióba látogat.

A szocialista országok kormányai tehát továbbra is kezükben tartják a diplomáciai kezdeményezést, ami igen jó jel az 1965-ös esztendő kezdetén. (tg)

Foto: Geleta-Tükör-T" c.sensziuvHK vaiasz csou

felhívására. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya egyet ért' a Kínai Népköztársaság javaslatával, hogy a világ kormányai együttesen vitassák meg az atomfegyverek megsemmisítéséről és az atomháború veszélyének kiköszöbülésről kötendő megállapodást.-4- Nem sikerült megtörni az amerikai dokkmunkások sztrájkját. Hírügynökségek egybehangzó beszámoz lója szerint, a sztrájkolok új kollektív szerződés megkötését követelik, miközben a kormány már egyszer alkalmazta az ún. Taft-Hartley tör* vényt, amely kényszerítheti a sztrájk beszüntetését. Ezúttal, azonban már nem álltak munkába a dokkmunkások.

Ni

Latin-Amerikában a gazdasági fejlődés kulcsa a földreform

Latin-Amerika az USA-tóI, illetve a Rio Grande folyótól délre fekvő, általában spanyol, portugál és francia nyelvű országok és gyarmati, illetve félgyarmati területek gyűjtőneve. Húsz önálló ország tartozik hozzá. Latin-Amerikában körülbelül 200 millió ember, a Föld összlakosságának 6,7 %-a él. Területe a szárazföldnek mintegy 15 %-a.

Az Egyesült Nemze!ek Élelmezési és Mezőgazdaság! Szervezete (FAO) adatai szerint az ottani országok lakosságának közel kétharmada tartósan éhezik és hiányosan táplált. Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) pedig megállapítja, hogy a lakosság 40 %-a analfabéta. Az egy lakosra eső évi átlagos jövedelem 275 dollár körül ingadozik. A csecsemőhalandóság igen magas, több millió olyan ember él ott, aki nem ismeri a villanyt, sohasem látott iskolát és orvost.

Latin-Amerika egyik legkomolyabb szociális és gazdasági problémája a mezőgazdaság, hiszen a lakosság nagyobb hányada él ebből és a körülbelül 25 milliónyi bérmunkásnak is több mint a fele mezőgazdasági munkás. Másrészt főleg az utóbbi időben az ottani országok jellegzetes termékei, a kávé, a gyapot, a kakaó és a gabona, valamint a hús értékesítését nehézségek gátolják. A megművelt (vagy parlagon hagyott) földterület nagyrésze a nagybirtokosok, a külföldi társaságok, az állam és igen jelentős hányadban a katolikus egyház kezén van.

Nyilvánvaló, hogy Latin-Amerika szociális és gazdasági ellentmondásai a monokultúrás mezőgazdaság és a latifundiumok fennállása mellett a föld tulajdonjogában létező nagy különbségekből is származnak. A mezőgazdasági termelés nem tart lépést a lakosság számának gyarapodásával.

A földreform szükségessége

A mezőgazdasági probléma megoldásának egyedüli útja Latin-Amerikában is a földreform. Hogy megfelelő képet alkothassunk, íme néhány adatot közlünk az egyes országok mezőgazdaságáról:

ARGENTÍNA

Világviszonylatban jelentős a búzatermelése — 1959-ben a világexport 9,2 %-a innét származott. Az 1934— 1938-as években 19,3 %-kal részesedett a világ búzaexportjából, de később jelentősen csökkent a búza vetésterülete. A 30 millió hektár szántóból 25 millió ha a nagybirtokosoké. Az összes mezőgazdasági földterületnek majdnem fele a gazdaságok 7,5 %-ához tartozik. A kisgazdálkodók (számuk az összes gazdaság 34,3 °/o-át tesz ki), az egész földterületnek alig 1 %-át mondhatják magukénak! Az ország területének 41 %-a legelő, mindössze 11 %-a a szántó és 36 %-a erdő, mégis a vidéki lakosságnak 60 %-a földnélküli. A földművesek nyomoráról szemléltető bizonyíték, hogy a vidéki családok összjövedelme évi 159 dollár, ami még az ottani viszonyok között is itjen kevés.

BRAZÍLIA

Az ország területének elenyésző részét kb. 8,2 %-át művelik meg. Az extenzív legeltető állattenyésztés következtében az összes mezőgazdasági. terület 46,5 %-át a legelők képezik.

A 40 millió vidéki közül csak 2 millió mondhat magáénak elenyésző művelhető földet. A megművelhető föld kétharmadán 150 000 nagybirtokos gazdálkodik. A mezőgazdasági lakosság 80 %-ának nincs földje és kénytelen bérlőként dolgozni, a termelés feléért, sőt gyakran kétharmadáért.

PERU

A 11 milliónyi lakosság felé indián. A mezőgazdaság a lakosság 64 százalékát foglalkoztatja Területének csak 1,4 %-a áll művelés alatt, ebből is 67 %-ot az 1000 hektáron felüli földesurak birtokolnak. A földreform Peruban valamennyi oolitikai párt programpontjai között szerepel.

ECUADOR

Itt is a lakosság fele mezőgazdasággal foglakozó indián. A földek megmunkálásánál elterjedt a „huacipungo“, félig jobbágyi bérleti rendszer. Ez azt jelenti, hogy a bérlők a nagybirtokos tulajdonosok földjét is megművelik és feleségeik, lányaik évenként egy hónapot teljesen ingyen a nagybirtokon cselédként dolgoznak. Az indián gyerekek a feudális nagyurak csordáit őrzik. A korbácsolás mindennapos dolog, sőt megtörtént, hogy a nagybirtokos „saját indiánjait“ tüzes vassal megjelölte, mint az állatokat.

Iterjedt módszer a feles művelés, tehát a termésnek legalább fele a nagybirtokost' illeti. (Hasonló módszer honos Peruban, Venezuelában és más ottani országokban.)

* * *

A földreform törvényszerű szükségességét Latin-Amerikában főleg két tényező követeli meg:

elsősorban fel kell számolni a birtokjogi igazságtalanságokat —•

az egész földterület 90 %-át, a 10 %-ot kitevő birtokos csoport bitorolja, ebből a 1,5 %-nyi nagybirtokos réteg az összes föld 65 %-át mondhatja sajátjának. Másodsorban meg kell oldani a lakosság élelmezését.

Mint említettük, a lakosság száma 1960-ban elérte a 200 milliót, 1965- ben a 252 milliót és a számítások szerint 1975-ben több mint 300 millió ember él majd Latin-Amerikában. Az extenzív latifundista mezőgazdaság azonban nem tart lépést a növekvő szükségletekkel.

Milyen megoldásokat keresnek

Az Egyesült' Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete is foglalkozott már a földreformmal. A konferencia azonban nem értett egyet a kubai küldöttség javaslatával,

hogy államosítsák az összes külföldi magán mezőgazdasági vállalatot. E javaslat és más tervek elutasítása megmutatta, hogy a többi Latin-Amerikai ország hivatalos képviselői nem akarják a föld tulajdonjogát igazán demokratikusan és radikálisan megoldani. Viszont tény az is, hogy Latin-Amerikában ma már senki sem merészeli nyilvánosan elutasítani a földreform szükségességét. A mezőgazdasági munkások, a kisbirtokosok követelik a félfeudális maradványok felszámolását, főleg a latifundiumok felosztását és a termelési viszonyok megváltoztatását. A földreform éppen ezért a belpolitikai harcok egyik fő problémáját is képezi. A földreform szükségességét az Egyesült Államok is hangsúlyozza, természetesen olyan földreformra gondolnak, mely nem érintené a hazai nagybirtokosok és külföldi monopóliumok gazdasági érdekeit. A „földreform“ az ö elképzelésük szerint abban állna, hogy a meg nem művelt földet felvásárolnák és fokozatosan felosztanák a kisparasztok és a földnélküliek között. A latifundiumokat csak az önkéntesség és a teljes anyagi térítés alapján, azt is csak részben, osztanák fel.

Ez a terv nem vezethet az agrárkérdés megoldásához, sőt tovább mélyítené a földművesek nyomorát. A felosztásra kerülő föld ugyanis a távoli, utak nélküli országrészeken fekszik. Ezen kívül a földművesek nem rendelkeznek olyan tőkével, hogy az így szerzett földet jól megművelhetnék.

Az egyedüli ország, ahol a földművesek sokévi harca némi eredményeket hozott — természetesen Kubán kívül — az Mexiko. Ott a földreform két részben valósult meg. A földreform végleges megoldását azonban különböző politikai okok, a külső beavatkozás és a hazai oppozíció megakadályozta. Az elmúlt 45 évben Mexikóban 56 millió hektárt osztottak fel, ami a földterület 15 százaléka. A többi latin-amerikai országhoz viszonyítva

éz jelentős eredmény, de mindemellett a vidéki lakosságnak négy ötödé még nem rendelkezik elégendő föld-« del, másfélmilliónak pedig nincs föld-«

je.

Bolíviában az 1953-as sikerek után ismét a külföldi monopóliumok és a nagybirtokosok gátolják a földreformot. Guatemalában pedig ahol már volt földreform, az 1954-es amerikai monopolista beavatkozás és a haladó erők megdöntése után minden a régi kerékvágásban maradt". Argentínában kb. 4000 földművesnek jutattak földet, de Frondizi elnök hatalomrajutása után nem folytatódott a földreform.

A kubai forradalom győzelme vK* szont több latin-amerikai országban ismét rákényszeritette az uralkodó rétegeket, hogy foglalkozzanak a földreformmal.

1959 júniusában a brazil parlamentben is megvitatták azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében állami földön 400 000 család kapott volna 1.84 millió hektárt. De Goulart elnök kor-« mányának megdöntése után is nyíl3 vánvaló, hogy az új brazil kormány sem térhet ki a földreform kérdésé elöl.

Chilében és Venezuelában a nép3 tömegek nyomására 1960-ban jóvá3 hagyták a földreform törvényét, mely a parlagon heverő föld felosztásán kívül azt is megengedi, hogy a nagybirtokokat is felparcellázzák, ha tulaj3 donosaik nem művelik rendesen.

A kubai példa szemléltető módon megmutatta, hogy a következetes földreform csak a munkásság és a földművesség szilárd szövetsége útján valósítható meg, közös harc révén.

E cél valóraváltásának fontos fel-' tétele a latin-amerikai marxista-leninista és munkáspártok igyekezete, hogy a földreformot a széles imperialista ellenes harc részévé tegyék. Csakis így, ezen az úton lehet megvalósítani a latin-amerikai dolgozók egyik legnagyobb vágyát — a következetes földreformot. (MP)