Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-04-17 / 15. szám
A családért Mostanában sokat vitatkoznak arról, hogy hivatalos szerveink beavatkozhatnak-e az elhanyagolt, rosszul élő család életébe. Sok szó esik a részégeskedő apák vagy a felelőtlen, züllött szülők problémájáról is. A helyi nemzeti bizottságok sokszor tétlenül nézik ezt a jelenséget arra hivatkozva, hogy nincs joguk senki magánéletébe beleszólni. Azt hiszem az nem így van, hiszen társadalmunknak nem mindegy milyen körülmények közt nőnek fel a gyerekek, milyenné formálódik az új nemzedék. Jóakarattal a falu vezetői sokat tehetnek, javíthatnak egyes családok helyzetén. Ennek bizonyítására hadd számoljunk be a dióspatonyi HNB ez irányú tevékenységéről. Hodosi Lajos, a nemzeti bizottság titkára nyilatkozott a kényes kérdésről. — Nem hiszem, hogy nincs olyan falu, ahol ne akadna néhány kirívó eset. Mi hat családot tartunk számon, ahol bizony komoly zavarokat okozott az iszákosság. Mind a hat helyen vannak gyerekek is, tehát nem nézhetjük tétlenül a részeges apa garázdálkodását, hogy durva a feleségével, gyermekeivel szemben. — Mit tudnak tenni hivatalos úton az ilyen felelőtlen szülőkkel szemben?! — Először is tudomást kell szerezni a tényállásról, ami nem olyan egyszerű. Gyakran, mivel a feleség inkább eltitkolja, a szomszédoktól tudjuk meg. Ha látjuk, hogy tényleg súlyos a helyzet, mindent megteszünk a család megmentése érdekében. Első lépésünk a figyelmeztetés. Három-négytagú bizottság elé hívjuk az illetőt és jóindulatúan elbeszélgetünk veié. Feltárjuk előtte, hogy viselkedésével milyen károkat okoz a társadalomnak, magának és gyermekeinek. Sokszor ennyi is elég neki és számos esetben már egy beszélgetés hatására megváltozott. Ha azonban a megfigyelési idő alatt — ami két-három hétig tart — újra az alkohol hatalmába kerülne, rábeszéljük, hogy családja érdekében menjen alkoholelvonó kúrára. — Csak a rábeszélés eszközeivel élhetnek? — Csak azzal. Akaratuk ellenére csak kivételes 'esetbén vitethetjük be, de meggyőzéssel is szép eredményeket értünk már el. Tavaly sikerült néhányat leszoktatni az italról, akiknek azóta rendezettebbek lettek családi körülményeik. Jelenleg csak négy súlyosabb esetről tudok a faluban. A dióspatonyi HNB vezetői a cél érdekében még azt is megtették, hogy a vendéglő vezetőinek megtiltották egyes emberek kiszolgálását tömény itallal, legfeljebb sört kaphatnak. Persze, buzgólkodásuk nem jár mindig kellő eredménnyel, méri van olyan is, akin egy elvonókúra már nem segít. Komoly és kényes munkát*végeznek a dióspatonyi HNB dolgozói s amint látjuk, nem eredménytelenül. —ké— Húsz cserép muskátlim van — írja özv. Zilizi Menyhértné, Peredről — nem tudom, hogy mi baj érte őkéi. Leveleik elhalnak, valamilyen élősködő tönkre teszi. Hogyan gátolhatnám meg a betegség továbbterjedését? A muskátli lévélbarnülása, elhalása többféle okra vezethető vissza. A muskátli fodrosodása például abban mutatkozik meg, hogy a levéllemezen görbülések, felhólyagosodások támadnak, halványabb, sötetebb foltok láthatók. A levéltetvek terjesztik. Sárgafoltosság esetén a fiatal leveleken kezdetben kicsi, halványsárga foltok jelennek meg, ezek később élénkebb sárga színű kerék vagy csillagalakú foltokká nagyobbodnak. A foltosodást ievélszáradás követi, s főleg a levéltetvek ellen kell védekezni. Erre legjobb a foszfotion készítmény, melyet megvásárolhat a járási székhelyén, ez esetben Galántan, drogériában vagy festéküzletben. Ha a növény majdnem teljesén lombját’ veszti, baktériumos.megbetegedés okozta a bajt. Ez apró kerek, átlátszó olaj vagy zsírszerű foltokban mutatkozik, de előidézhet szabálytalan barna foltokat is. A későbbiek folyamán a foltok összefutnak a leveleken, megbámulnák és elhalnak. Megelőzheti a bajt, ha a muskátli lombjára nem kerül víz és talaját is aránylag szárazon tartja. Levélfoltosság ellen sikerrel alkalmaznak foszfortrágyázást. Nem árt, ha kicseréli a virág talaját'. .Jót tesz, ha mészkőtörméléket kever bele. A megváltozott életkörülmények magukkal hozzák a környezet megváltozását is. Környezetünk egyik legfontosabb része a lakás és annak berendezése. A lakás- és bútortervezőknek sok lényeges változtatást kellett megvalósítaniuk mind a lakások alaprajzát, mind berendezését illetően, hogy a mai ember otthona valóban megfeleljen a modern lakáskultúra követelményeinek. Sok a célszerűtlenül berendezett lakás. Ha bepillantunk egy-egy falusi szobába látjuk, hogy még nagyon sok a pótolnivaló. Sokszor előfordul, hogy a több helyiségből álló lakásokban is csak az egyik szobában vagy éppen a konyhában szorong az egész család. Miért? A lakás helytelen berendezése miatt. A hálószobában ugyanis nincs hová leülni, az ágyakon magasan tornyosodik az ágynemű. Rendszerint megfelelő magasságú asztal sincs, tehát nem tanulhatnak itt a gyerekek sem a magukat továbbképző felnőttek. Ez a helyiség kimondottan alvásra szolgál. Ahol három-négy szobás a lakás, ott ez nem is kifogásolható. A kétszobás lakásokban (nálunk pedig a többség ilyen), viszont nagyon célszerűtlen. Az ilyen lakásokat legalkalmasabb úgy berendezni, hogy mind a két helyiség használható legyen nap közben is. Az egyik szobát pl. berendezhetjük varia-bútorral, a másikat pedig kombinálható egységes szobabútorral. A heverőkön napközben kényelmesen ülhetünk (1. kép) összetolva pedig fekhelyül szolgálnak (2. kép). Otthonunk az elmúlt évek során új tárgyakkal is gazdagodott. Ilyen például a televíziós készülék. Ma már ezzel is számolnunk kell, Biztosítsunk megfelelő helyet részére, valamint rendezzünk be kényelmes pihenősarkot, ahol nyugodtan végignézhetjük a TV-adást vagy rádiót is hallgathatunk. nyelmet biztosítja. Az ún. lakáskultúra azonban egy egész sor további tényező összessége. Ide tartoznak pl. a lakáskellékek, dísztárgyak, a szőnyeg, függöny, díszpárna, a lakás színei, s itt nemcsak a falak színéről van szó, hanem a bútorhuzatok színéről is. A színek hatással vannak hangulatunkra, ezért mindig nagy gonddal kell megválasztani őket. Talán nem fontos külön hangsúlyozni, hogy a lakás színeinek összhangban kell lennie, és nemcsak a színeknek, hanem valamennyi lakáskelléknek, a bútorhuzatnak, függönynek, szőnyegnek, a díszpárnák huzatainak stb. Pl. modern mintás szőnyeghez nem veszünk rózsás függönyt, apró mintás bútorhuzathoz nem használunk feltűnően nagy mintás dekorációs anyagot. Modern heverőre nem teszünk rózsás vagy virágmintás díszpárnát. A szép utáni vágy tehát nem korlátozódik csupán a bútorokra, hanem kiterjed a lakáskellékekre, dísztárgyakra is. Tehát esztétikai szempontból ezek is kifogástalanok legyenek. Ne felejtsük el, hogy a lakáskellékek és dísztárgyak éppen úgy tükrözik otthonunk kultúráltságát, mint az egész lakás berendezését. Parraghy Johanna Lehet-e gyermeke az azonos vércsoportú házaspárnak? („Fiatalaszszony“ jeligére). Laikusoktól hallotta, hogy azonos vércsoportú házaspárnak nem lehet gyermeke, illetőleg ha születne is, életképtelen lenne. Mivel férjével azonos vércsoportúak, a közlés nagyon nyugtalanítja mindkettőjüket. A leghatározottabban kijelenthetjük, hogy a négy fő vércsoporthoz tartozók — A, B, AB, 0 vércsoportúak — házasságából csoportazonosság esetén semmiféle károsulás nem származhat, a teherbe esésnek és a terhesség kiviselésének semmiféle akadálya nincs és ilyen ok magzati életképtelenséget sohasem okozhat. A négy fő vércsoport mellett azonban lényeges lehet a magzatra nézve az Rh tényező ismerete. Az emberek nagy része Rh pozitív, míg kis százaléka Rh negatív. Azonosság it sem jár semmiféle káros hatással. Ha azonban az anya Rh negatív, az apa Rh Mzitív, akkor ez a különbözőség már a magzatra nézve károsító hatású lehet. Ezért ma már minden terhes asszonynál meghatározzák az Rh tényezőt is, szükség esetén a férjét is, és ha eltérést észlelnek, akkor fokozott figyelemmel ellenőrzik a terhességet. A szülés után az újszülöttet azonnal kezelésbe veszik és a legkorszerűbb gyógyel.i; rással védik meg az esetleges károsodásoktól. „Miért fázom“ jeligére. A levelében leírt tünetek nem adnak pontosabb képet betegségének lényegéről. A váltakozó hidegrázás és izzadás arra mutat, hogy valamilyen ókból naponta hőemelkedése van. A hőemelkedésnek azonban számtalan oka lehet, amit röviden nem lehet elmondani. Minden bizonnyal idült gyulladásos folyamatról van szó, mélynek okai Csak gondos kórházi kivizsgálással állapíthatók meg. Dr. Somogyi János Kucsera Szilárd A jól berendezett lakás csak a ké-A bor nem gyógyítja meg a sertést Ment, mindégéi? Furfangos Péter az úton. Elgondolkozva bámult' maga elé. Lógatta a fejét nagyon, de anynyira, hogy hátulról csak a hosszú nyakát lehetet? látni. Mögötte ment a csorbadzsi mihaszna fia. Elhatározta, hogy megtréfálja Furfangos Pétert, és úgy nyakon vágta, hogy annak még a sapkája is lerepült a fejéről. Nem is hinnétek, hogy akkoríájban micsoda agyafúrt fickók voltak a csorbadzsik fiacskái! A mostaniak bizony elbújhatnak mellettük! Durvák voltak ezek a naplopók, és párjukat ritkították minden komiszságban. Szégyent nem ismertek, és sohasem szólalt még bennük a lelkiismeret szava. Még az ördögtől sem féltek, mert tudták, hogy az apjuk mindig ott áll mögöttük; az apjuk meg még az ördögnél is rosszabb, majd megvédi őket. Az iskolát kerülték, a munkát utálták, semmiféle mesterséget nem tanultak. Naphosszat a faluban ténferegtek, akár a kóbor kutyák. És ha estéiig nem sikerült legalább egy gyereket megríkatniok, vagy valakivel is rosszat tenniök, hát szinté belebefégedtek, úgyhogy éjszaka nem jött álom a szemükre. Ez a keserű igazság jár? Furfangos Péter eszében, amikor lehajolt a sapkája után. Nem tudta, mitévő legyen. Hiszen szegény ember létére félt a gazdag csorbadzsik bosszújától. Kinél keresse az igazát? Elhatározta, hogy elmegy a pópához, és elmondja neki a rajta esett sérelmet. Felvette a sapkáját — jó poros lett — lerázta, és a pópa háza felé irányította a lépéséit. Amikor odaért, látja, hogy ott' ül a pgpa a tornácon ’egy gyékényén, és éppen prédikációját írja. Elmondta néki Furfangos Péter a történteket. A pópa meg csak a fejét csóválta: — Éj, Péter fiam, mit törődsz az ilyen csekélységgel? Ha találkozom azzal a huncut zsivánnyal, megkérem majd, hogy vendégeljen meg téged égy kancsó borral. Ha azt mégiszod, majd megbocsátod a sértést! Ezzel a pópa újra a prédikációját’ írta tovább. Amikor Furfangos Péter megértette, hogy a pópa a gazdag csorbadzsi fiát veszi védelmébe, nagyon elkeseredett, és egy hatalmas nyaklevest adott a pópának. — Ha úgy gondolod, az a helyes — mondta neki — hogy a sértést a bor teszi jóvá, akkor most én adósod vagyok egy kancsó borral! Kérd el tehát a csorbadzsi fiától a nekem járó bort, és köszöntsed őt fel, helyettem , is, annak örömére, hogy jól nyakon vágtalak. De el ne feledd: a bor nem teszi jóvá a sértést!. Sportolók Gargó Samu Ragló Buda Vergyő Etel Heti étrend Sárkányépítés Hát az igazán egyszerű dolog! öszszekötsz két hurkapálcát a közepén és X alakban szétnyitva ráteszed egy ív írópapírra. A pálcákat a négy sarkon enyves papírdarabbal leragasztod, kiálló végüket rövidre töröd s a felső kettőre zsineget, az alsó kettőre hosszú színes kreppapír szalagokat kötözöl. Nagyobb sárkányt legjobb hatszögletűre építeni. Fogj három darab 40— 60 cm hosszú nádszálat vagy egyenes jázminvesszőt, középen kösd össze őket és zsineggel keretezd a vázat körül. Utána fektesd színes selyempapír vagy vékony csomógolyó papírlapra, rajzold körül, majd a zsineg mellett ujjnyi ragasztó nyelveket hagyva vágd körül a papirost. A nyelveket kend be ragasztóval s ragaszd le őket a zsinegen áthajtva. A sárkányt szereld úgy, hogy a szélet a másik oldalról, tehát ne a léces oldalról kapja. Három zsinegdarabot fogj egybe, — egyiket a papír közepén átszúrva, a vázlécek találkozási pontjához, a másik kettőt két szomszédos léchez kösd, — s ehhez kötözd a hosszú feleresztő zsineget. A két lécvéghez beszabdalt papírból sodort füleket köss, a fennmaradó kettőhöz pedig a' farokzsineg tartóját kötözd, amelyekre szintén beszabdalt papírcsíkot ragaszthatsz. A farok négyszer, hatszor hosszabb legyen, mint a sárkány átmérője és zsinegbe hurkolt húsz centiméteres papírcsíkokból álljon. A végén papírbolyt csüng. Minél hosszabb, súlyosabb a farok, annál biztosabban áll a sárkány a levegőben. (nsz)' Ha az egyes névjegyek betűit helyes sorrendbe rakjátok, megtudjátok, hogy a névjegyek tulajdonosai milyen sportot űznek. Rejtett üzenet Karcsi ezt a zenei témái'! siet küldte barátjának: Kedves Öregem! Veled első találkozásunkkor közöltem egy zeneszám ősi változatát. Azt sem ártana rossz napokon alkalmasint pengetni közös ismerőseinknek. Régi álmok nemes dallamai után láthatjuk: nem is mások ezek gyönyörűségnél! Üdvözöl Nógrádi Karcsi Vasárnap: Zöldségleves, marhahús vadasan, zsemlyegombóccal, képviselőfánk. Hétfő: Lebbencsleves, sült burgonya töltve. Kedd: Bableves kolbásszal, sonkás tojásomlett. Szerda: Sárgaborsóleves, ízes palacsinta. Csütörtök: Rizses zöldségleves, marhapörkölt galuskával, fejes saláta. Péntek: Paradicsomleves, túrós csusza. Szombat: Gulyásleves, sós lepény. GYORSVACSORÁK Sült burgonya töltve. Hozzávalók: 10 darab egyenlő nagyságú burgonya, 2 tojás, 10 dkg szalonna, 10 dkg sonka, 5 deka reszelt sajt’, zsír, só, kevés tej. A szép nagy burgonyákat meghámozva a sütőben mégsütjük, egyik végét levágjuk, a belsejét kivájjuk, a kivájt részeket szitán áttörjük és kévés tejet adunk hozzá. Lábosba teszszük és egyenletes tűzön keverve hozzáadjuk a kockára vágott kemény tojásokat, szalonnát és sonkát. Sózzuk, belekeverjük a reszelt sajt’ felét és megtöltjük a kivájt burgonyákat, a megmaradt sajttal a tetejét meghintjük. Néhány percre forró sütőbe tesszük, savanyúsággal tálaljuk. Zöldborsós rántotta. Hozzávalók: 10 tojás, 30 dkg zöldborsó, 5 dkg vaj, 1 dl tejföl, só, zöld petrezselyem. A zöldborsót vízben puhára főzzük, leszűrjük és tűzálló tálba téve vajjal átforrósítjuk. Ha a vaj forrni kezd, belekeverjük az előzőleg tejföllel és sóval összehabart tojásokat, s ha a keverék megszilárdul, melegén tálaljuk. Lángos paprikás krumpliból. Az előző napról megmaradt paprikáskrumplit burgonyanyomón átnyomjuk. 1 dkg élesztőt kevés tejben megkelesztünk, az átnyomott burgonyával és annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy a tészta ne legyen túl lágy. Egyórai pihenés után kisujjnyi vastagságúra nyújtjuk, négyszögletes darabokra vágjuk és forró zsírban mindkét oldalát pirosra sütjük. Alkalmas főzelék mellé feltétnek is, de teával önálló vacsora lehu£. IMi érte a muskátlit? Meafeitések - nyertesek Az április 3-ki szám Számhelycsere gyerekrovatában megjelent rejtvények he- ; lyés megfejtése: Egy kis földrajz: Afganisztán, Algéria, Andorra, I Ghana, Indonézia, Nor- I végia, Románia — NIAGARA. Nagy magyar költő: Berzsenyi. Megfejtéseiteket — lehetőleg levelezőlapon — csütörtökig adjátok postára! Az április 3-iki rejtvényeink helyes megfejtéséért a következő pajtást jutalmazzuk: Román Pál, Taksony \ 4SZABAD földműves 1963. április 17.