Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-08-08 / 64. szám
Kiállítás - bemutató - vásár Ebben az évben közel 700 000 kíváncsi ember látogatott el Liberecbe, hogy megtekintse a tökéletes árucikkek bemutatóját, a minőségi árukból vásárolhasson, részt vegyen a divatbemutatókon és a szórakoztató műsorokon, ahol a legnevesebb művészek szerepeltek. A hagyományos Libereci Bemutató Vásáron nem kevesebb mint 500 vállalat állította ki termékeit. A textiláruk, ruházati cikkek, lakásberendezési kellékek, üvegtárgyak, bizsutéria, keramika és háztartási villanygépek mellett művészi alkotásokat, játékokat és más tárgyakat is felsorakoztattak. Gazdag választékban találtakba látogatók víkendházakat, sportfelszereléseket és turistakellékeket. Mi hívja, csalogatja az ország minden részéről az embereket Liberecbe? Szocialista társadalmunkban egyre jobban, kulturáltabban szeretnénk élni. A kulturáltabb életmód egyik jelentős része a tökéletesebb ruházkodás, a korszerűen berendezett lakás, a kényelmesebb pihenés. Arra kíváncsiak Liberec három héten keresztül ünepi díszben várta a látogatók sokaságát. A napokban többször megrendezett divatbemutatókat ezrek kísérték nagy figyelemmel. hát az emberek, mit hordanak majd az elkövetkező évben, milyen közszükségleti újdonságokat gyártanak üzemeink s természetesen a vásári láz is vonzza a látogatókat. A kiállítás megrendezése példás, évről-évre ízlésesebb. Nemcsak a 60 000 négyzetméternyi területen van minden kitűnően megszervezve, hanem július 18 és augusztus 9-e között az egész város a bemutató vásár jegyében él. A múltban főleg kiállítás jellege volt a bemutató vásárnak. A látogatók csak megtekinthették mit vásárolhatnak majd az elkövetkező évben. Sok esetben azonban hiába keresték a kiállításon látottakat, az sohasem került a piacra. Ebben az évben, amellett, hogy a kiállított tárgyakról kikérték a közönség véleményét, azt tűzték ki célul, hogy az árucikkek legtöbbjét azonnal megvásárolhatják, avagy megrendelhetik, amelyet néhány napon belül elküldenek a megadott címre. így gondolták, de a valóság nem ezt igazolta. A kiszélesített eladási lehetőség sem tudta a vevők igényét kielégíteni, és bizony sortállást, tülekedést láthattunk, ha valamilyen különleges árucikk érkezett az elárusító helyekre. Amellett sok olyan árucikk egész halmaza nem talált vevőre, amelyet inkább kiárusítási céllal hozott kereskedelmünk a vásárra, mintsem újdonságot. A szervezők azzal magyarázkodtak egyes keresett árucikkek hiányával kapcsolatban, hogy nem számítottak ilyen látogatottságra. Avagy a falusi vagy kisvárosi embereknek újdonság az is, amit a nagyobb városokban nemigen vásárolnak. Ezek bizony nagyon vérszegény indoklások. Azt hiszem, a Libereci Bemutató Vásáron csakis újdonságokat kellene árusítani. Ügy készüljön fel a közszükségleti cikkeket gyártó iparunk, hogy ha megkétszereződik a látogatók száma, akkor is időben lehessen pótolni az eladott árucikkeket. Nemcsak egy bemutató vásáron, hanem általában rugalmasabban lehetne gyártani az újdonságokat, lépést tartva a külfölddel. Sok áru más országokban már divatjamúlt, amikor mi újdonságként rukkolunk ki vele. Úgy tűnik, hogy az erőlködések ellenére is a látogatottság nő csak a bemutató vásáron, de lényegében egyhelyben topogás tapasztalható. Mi mozdíthatná ki a Libereci Bemutató Vásárt, illetve üzemeinket a lassú tempójú fejlődésből? A konkurrencia. A KGST nemrégiben tanácskozott a közszükségleti cikkek szélesebbkörü kicseréléséről a tagállamokon belül. Vajon nem lenne-e jobb, ha a jövőben Liberecben nemzetközi méretben állítanának ki közszükségleti cikkeket ? Ha összemérnék az erőt és a látogatók A prostéjovi ruhagyárban készítik a legdivatosabb öltönyöket, kosztümöket. százezrei véleményével állapítanánk meg, mit hozunk be a szocialista országokból, illetve a külföldi szakemberek azt, mit importálnak a kiállított árukból. Ezáltal minden bizonnyal jelentősen növekedne a bemutató jelen-A vásár rendezői műsorról is gondoskodtak tősége. Természetesen ez széleskörű lehetőséget biztosítana a vásárlátogatóknak, szakembereknek és összehasonlításra és ez minden esetben a minőséget, gyártási gyorsaságot segíthetné elő. Tóth Dezső Ébredés Fiilekpüspökni Hét év után újból feléledt Fiilefepüspökin a kulturális élet, győzedelmeskedet a lakosság körében a kultúra iránti felelősség. Hiszen megszokták ott már a különféle rendezvényeket. Alig múlhatot el egy táncmulatság műsor nélkül. Fájt is ezek után a tétlenség, amely mindenkit*» nyomasztóan hatott. Sajnos, sok faluban a műkedvelő színjátszás veteránjai nem érzik kötelességüknek, hogy tapasztalataikat a fiataloknak átadva, kielégítsék a falusi lakosság kultúrszomját. Némely helyen teljesen félreállnak, ahelyett, hogy segítenék a fiatal műkedvelőket. Ilyen helyeken aztán a fiatalok saját erejükből igyekeznek elérni mindazt, amit a tapasztalt műkedvelőknek is gyakran gondot okozott. Az idősebbek, akik annak idején példát mutattak a környék műkedvelőinek, nem nézhették tétlenül a kulturális élet pangását. Fájt nekik az is, hogy minden oldalról csak kritika, elmarasztalás érte a fiatal műkedvelőket, bár hozzátehetjük azt is, hogy jogosan. De a veteránok bebizonyították, hogy a fülekpüspökiekből nem halt ki a színház és kultúra szeretete. Felújították a hét év előtt játszott Baróti—Dékány—Farkas: „Zeng az erdő“ című operettjét, hogy újra kellemes perceket szerezzenek a falu lakosságának. Fáradozásuk nem bizonyult hiábavalónak. A siker teljes volt. A közönség sokat derült, különösen Varga Sándor furfangos bemondásain. Varga Károlyné, Tóth István, Molnár Tiborné és Csúz Károly szintén megnyerték a közönség tetszését. Az operetthez azonban kísérőzene is szükséges volt, s azt saját zenekaruk szolgáltatta. A faluban bár nem volt zenekar, így hát szinte a semmiből teremtettek. Egy-két műkedvelő zenész segítségével összeválogatták a jó hallású férfiakat, gyakorolni kezdtek, s nemsokára már a táncmulatságokon is ők szolgáltatták a talp alá valót. Az elmúlt télen újra gyakoroltak és Molnár Tibornak, Varga Sándor segítségével sikerült az öreg zenekart összekovácsolnia, amely a színészek játékával egyenrangú kísérőzenét szolgáltatott a darabhoz. Hogy a darabnak, a színészeknek, a zenekarnak most hét év után is sikere volt, azt nyugtázzák azoknak a falvaknak lakói is, akiknek a fülekpüspökiek annyi kellemes percet nyújtottak. Voltak Magyarországon is, Somoskőújfalun és Mátranovákon. Befejezésül még annyit: az idősebbek, immár másodszor adtak impulzust a falu kulturális életének fellendítéséhez. Reméljük, a veteránok példája követőkre talál majd az ifjabbak soraiban is. Tó th László (Tompa) VEZETÉS A KIS KÖZÖSSÉGEKBEN • VEZETÉS A KIS KÖZÖSSÉGEKBEN • VEZETÉS A KIS KÖZÖSSÉGEKBEN • VEZETÉS A KIS KÖZÖSSÉGEKBEN • mikor Arisztotelész az embert ^ zóon politikonnak, vagyis eredendően társadalmi lénynek nevezte, ezzel arra utalt, hogy csakis közösségekben bontakozhat ki képessége, válik azzá valóban, ami lényege. Ezzel a megállapítással teljes mértékben egyetértenek az embert tanulmányozó mai tudományok és tudósok. Az emberi személyiség, bármilyen szempontból vizsgáljuk is, sohasem szakítható el attól a közösségtől, pontosabban azoktól a Közösségektől, csoportosulásoktól, amelyekben élete lezajlik. Azért kell többes számban beszélnünk közösségekről, mert minden ember egymást követően, de egyidejűleg is, szükségszerűen több társadalmi csoporthoz tartozik, és életmegnyilvánulásainak jelentős része azok keretében játszódik le. Az egyént az emberiséghez — mint a legátfogóbb emberi „közösséghez“ — sok kisebbnagyobb, erősebb vagy lazább kötésű csoport fűzi. Ilyenek például a család, a bölcsődei, az óvodai, az iskolai stb. társulások, a gyermek- és a serdülőkori bandák, az egyesületek, az ifjúsági mozgalom és a katonai szervezet egységei, a sportcsapatok, a munkahely különféle együttesei, klubok, egy-egy társadalmi réteg párt tagjainak közössége stb. Életünkben tehát fontos szerepet töltenek be a közösségek. „ÉN“ ÉS „MI“ Csakhogy nem minden csoportot illet meg a közösség elnevezés. Az a szó csakis az erősebb belső kohéziójú (összetartású), tudatosított, közös célokért, közös feladatokat végző együttesekre illik rá. A közös élmények a közösség tagjaiban az „én" érzések mellett egyre inkább kifejlesztik a „mi“-érzéseket, a csoportöntudatot, sőt büszkeséget. A jó közösségnek elmaradhatatlan jellemzője 1964. augusztus 8. a „mi“ tudat, a közös cél jegyében való azonosulás, a helytállás egymásért, a szolidaritás, a felelősségvállalás. Minél többször hivatkoznak az emberek a „mi“ szóval csoportjukra, annál biztosabb, hogy társulásuk a valódi közösség rangjára emelkedett. Nemcsak az egyének, hanem a társadalom egésze szempontjából is szerfölött fontos, hogy minél több ember elégedettnek érezze magát azokban a közösségekben, amelyekben tanul, dolgozik, termel, alkot, szórakozik, üdül, erőt és kedvet gyűjt további tevékenységeihez. Ez pedig nagymértékben attól függ, hogy milyen rokonszenvi érzelmek, kapcsolatok alakulnak ki az egyedek életkereteit szabályozó társadalmi közösségeken belül és milyen bánásmódban részesítik őket a közvetlen vezetők, irányítók, felettesek. Minthogy társadalmunkban egyre szaporodnak a kis munkacsoportok, mind több olyan közvetlen irányítóra, vezetőre van szükség, aki képes munkatársainak helyes kiválasztására, alapos megismerésére, és aki rendelkezik azzal a készséggel, hogy bánni is tud az emberekkel. Ez alkalommal csupán az úgynevezett elsődleges, kis vagy „intim“közösségek néhány kérdésével foglalkozunk. Ezé’: létszáma 3 és 30 között váltakozik, jellemző rájuk, hogy áttekinthetők, tagjai valamennyien ismerik egymást, gyakran találkoznak, együttesen tevékenykednek, egymást kölcsönösen befolyásolják, irányítják. Az ilyen kis közösségek természetét legkönnyebben a gyermekes családon belül figyelhetjük meg. SZEREPMEGOSZTÁS Egy francia pszichológus szerint minden életképes közösség létfeltétele, hogy rendelkezzék a szeretet, a tekintély, valamint a vetélkedés és a szolidaritás egyensúlyával. A családban ilyen vonatkozásban természetes és egészséges körülmények között a szeretet elsősorban az anya, a tekintést az. apa, a vetélkedést a gyermeVezetés a kis közösségekben kék kapcsolata, a szolidaritást pedig a szinte megszemélyesíthető „otthon“ képviseli és biztosítja. Ha külső, vagy belső események megzavarják a tényezők állandó, dinamikus, mozgó egyensúlyát, a közösség életében szükségszerűen problémák funkciózavarok jelentkeznek. Ez a saerepmegosztás nemcsak a családra, hanem minden elsődleges közösségre, sőt még az átfogóbb közösségekre is vonatkozik. A mindenkori vezetőnek kell képviselnie a megalapozott, a tagok által önként is szívesen elfogadott — szakértelemre és emberségre épülő — tekintélyt. De ugyanakkor megfelelő szeretetnek, rokonszenvnek, megértésnek, érdeklődésnek is sugároznia kell belőle a csoport minden tagjára, kivétel nélkül. Az erőket felfokozó, egészséges vetélkedés pedig éppúgy emeli a közösség színvonalát, mint ahogy pozitív ösztönzéseket biztosít a „mi“érzésben megnyilvánuló szolidaritás és az egymásért érzett felelősségtudat. VEZETÉSI STÍLUS ÉS CSOPORTKLfMA A közösségre elsőrendűen jellemző a bennük uralkodó vezetési stílusnak megfelelő légkör, atmoszféra vagy „csoportklíma“. Ennek három sajátos formáját különböztetjük meg a benne megnyilvánuló szabadság és rend aránya szerint. Gyermekcsoportokban mesterségesen is létrehozták ezt a háromféle klímát, és így vizsgálták a törvényszerűségeket. Az autokratikus vagy diktatórikus vezetési forma esetében a közösségekben rend van, de nincs egyéni szabadság. A vezető pontosan megmondja a csopoAtagoknak, hogy mit csináljanak, mintegy rendelkezik, parancsol és ők végrehajtják utasításait. A vezető nem törődik a „tömeg“ elképzeléseivel, véleményével. A „szabadjára engedett“ — anarchikus vagy ,,laissez-faire“ (francia: lesszé fér, hadd csinálja, ahogy akarja) — formában a szélsőséges egyéni szabadság a jellemző, amellyel azonban szükségképpen együtt jár az összefogott rend hiánya. A vezető itt csak akkor segít, ha kérik. Különben kevéssé vagy egyáltalában nem törődik a csoport tagjaival, sőt elvileg meg. engedi, hogy ki-ki azt cselekedje, ami neki jólesik. Az ilyen közösségben gyakran unatkoznak vagy durván tréfálkoznak az emberek. Az efféle vezetésnek persze konstruktív a hozama. A harmadik, a demokratikus vezetési forma esetében a vezető mindenekelőtt a jártasabb, szakértőbb tanácskozó szerepét tölti be. Sugalmaz, igyekszik megérteni, meggyőzni, javasol, de nem akar mereven rendelkezni, uralkodni. Az ilyen csoportban több a munkakedv. a társas öröm, a jó teljesítmény. A közösség nem esik szét, ha a vezető otthagyja őket, ami a diktatórikus vezetés esetében gyakori. Az ilyen együttesben az egyéni szabadság és a rend termékeny egyensúlyban van. Nem számítva néhány ideiglenes, átmeneti helyzetet, vagy egyik-másik gyermekcsoportot, a társadalmi élet legtöbb területén a demokratikus vezetésforma bizonyul a legeredményesebbnek, legtermelékenyebbnek. A különféle csoportok között igen jelentősek a különbségek, amiből az is következik, hogy a mindenkori sajátos körülményeknek megfelelő vezetői tulajdonságokra van szükség. E sokszínűség miatt a szociálpszichológia a vezetésre termettségnek mind ez ideig csupán néhány közös vonását derítette fel. Ezek a következők: szakértelem, aktív részvétel a csoport munkájában, szolidaritás, megbízhatóság. állhatatosság, jő szóbeli kifejezőkészség, önbizalom, népszerűség. Aki « tulajdonságokkal fel van vértezve, azt szívesen választja a csoport vezetőül és készséggel követi útmutatásait. Ha a mások által kijelölt vezető rendelkezik e tulajdonságokkal, természetesen az is nehézség nélkül be tudja tölteni hivatását. SZÜKSÉGLETEK Minden közösség produktivitását és színvonalát jelentősen befolyásolja az, hogy tagjai milyen mértékben tudják keretei közt kielégíteni szükségleteiket. Minden egyes személyiségre jellemzők szükségletei, valamint az a stílus, ahogy szükségleteinek kielégítését biztosítani igyekszik. A szükségletekkel foglalkozó néhány elmélet összesítése alapján az alábbi rangsort állíthatjuk össze. Elsődleges, alsóbbrendű, biológiai szükségletek. Ilyenek az önfenntartás (táplálkozás, védekezés), fajfenntartás (szexualitás). Másodlagos, felsöbbrendű, pszichikai, társadalmi szükségletek: a valahová, valakihez, valakikhez tartozás, a szeretés és a szerettetés óhaja, vágyódás az emberi kapcsolatokra, társadalmi elismerésre, a sikerre, az önbecsülésre. Az emberi szükségletek sorrendjére érvényes az az általános törvényszerűség, amely szerint legelőször az elsődleges, alsóbbrendű, biológiai szükségletek törnek kielégülésre, és csak ezt követően kerül sor a felsőbb rendüekre. Több szakember azt vallja, hogy a legfőbb emberi szükséglet az érvényesülés, az én „aktualizálása“, a „személyiségpotenciáI“-nak a megvalósítása, vagyis az egyén valamennyi értékes lehetőségének kibontakoztatása. Ez teljesen egyezik a szocialista etika legfőbb követelményével, a humanitás elvével, amelynek érteimébe« minden embernek efcdegeníthe-
