Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-08-05 / 63. szám
A mocsári növények silózása Sokan úgy vélekednek, hogy a mocsári növények, mint például a gyékény (thipha) a szürke káka (koloschoenus vulgaris) és a nád kevés tápértékük miatt nem alkalmasak takarmányozásra. A tudományos kutatás és néhány mezőgazdasági egység gyakorlata azonban azt bizonyítja, hogy a mocsári növények, ha megfelelő módon konzerváljuk, értékes takarmányként használhatók. A besilózott gyékénynek például nagyobb a táplálóértéke, mint a komócsinnak phleurn) és az állatok szívesen fogyasztók. Amellett, hogy a mocsári növények tápértéke elég nagy, kevés költséggel nagy termést érhetünk el, mert csak a betakarásuk és silózásuk igényel munkaerőt. A nád például 40 tonna, a szürke káka pedig a 20 tonna hektárhozamot is megadja. A gyékény gyorsan nő és már tavasszal nagymennyiségű zöldtömeget kaszálhatunk, melyet a zöld rozzsal együtt silózhatunk 2:1 arányban (egy rész rozs, két*rész gyékény). Őszig a gyékény még ad egy termést, azt pedig a csalamádéval vagy a másodvetésű takarmánykukoricával együtt tehetjük silóba. A zsenge nádat is könnyen silózhatjuk, nagy cukortartalmú másfajta takarmánynövénnyel együtt, mint például a kukoricával vagy a cirokkal. A nádsilót főleg ? kérődzők, a szarvasmarhák és juhok ogyasztják szívesen. Egy kiló nádsiló 0,1 takarmányegységet és ezenkívül 8 gramm emészthető fehérjét tartalmaz. A szürkekáka silónál is a tápértékegység és az emészthető fehérje között az arány megfelelő. így pl. 1 kg szürkekáka siló 0,13 takarmányegységet és 10 gramm emészthető fehérjét tartalmaz. A szürkekákát kellemetlen szaga miatt, zöld állapotban nem szívesen eszik az állatok. Ha azonban rozzsal, kukoricával vagy cukorcirokkal együtt silózzuk, elveszíti kellemetlen szagát s az állatok szívesen fogyasztják. Ahhoz, hogy jóminőségű silótakarmányt nyerjünk, a mocsári növényeket megfelelő időben kell lekaszálni. Mi a mocsári növényeket fiatalon szoktuk betakarítani, mert akkor a legmagasabb a tápértékük, így például a szürkekákát, a gyékényt és a kálmost (acorus calmus) virágzás előtt, a nádat pedig virágzás kezdetén vágjuk le. A mocsári növények szöveteiben sok a levegő, cukortartalmuk aránylag kevés, ezért a silózásuk is meglehetősen körülményes. A szakemberek azonban megtalálták a silózás módját. Az egyik módszer az, amikor a növényt apróra szecskázzák, s így a silógödörben a levegőt könnyebben ki lehet préselni belőle. Másrészt a kevés cukortartalom miatt a silózásnál melaszt kell a szecskázott növény közé keverni, fél vagy egy százalékos arányban, vagy pedig más gazdag cukortartalmú növénnyel, kukoricával vagy cukorcirokkal együtt kell silózni fele-fele arányban. Ez évtől kezdve ml a mocsári növények silózásánál tejsaybaktériumot is alkalmazunk. A szecská,zott zöidtömeget a silógödörben traktoi** ral préseljük. A mocsári növényeket, mihelyt lekaszáltuk a silógödörhöz kell szállítani, különben elhervadnak, megszáradnak, csők* ken a víztartalmuk, s mindez megnehezíti a silózást. A flámindai közös gazdaság bővelkedik mocsaras területekben, bőségesen terem a gyékény, szürkekáka, nád. Ezekből évről évre mind több és több silótakarmányt állítottunk elő, évente 250—550 tonnát is a fentebb leírt módszerrel. Ügy terveztük, hogy az idén az egész mocsári növény termést besilózzuk. Nocolae Gherman, a flámindai közös gazdaság mérnöke A tehenek nyári tartásának legfőbb követelményei Á kánikulai napok egyikén vetettem papírra e sorokat. Élt bennem az aggodalom, hogy még a nyárutó évszakában js léphetnek fel ilyen forró napok, melyek csökkentik a tejelválasztást. FORRÓ NAPON CSÖKKEN A TEJTERMELÉS Ma már biztosan tudjuk, hogy a magasabb hőmérséklet sokkal inkább zavaréiig hat a tejképződésre, mint a hideg, újabb vizsgálatok szerint azok a tehenek, melyek 10—15 fokos istállóban naponta 16,2 kg tejet termeltek 29 C fokos hőmérsékleten már csak 10,4 kg-ot, 35 C fokon pedig 7,7 kg-ot adnak. Minthogy nálunk a nyári kánikula idején az istállókban vagy a karámokban a 29—35 C hőfok egyáltalán nem tartozik a ritkaságok közé, könnyű kiszámítani, hogy 17—38 %-os tejcsökkenés érheti a gazdaságot, ha teheneit nem védi az abnormális hő ellen A kedvezőtlen hőhatások csökkenthetők, ha a legeltetés, általában a járatás idejét a reggeli és esti órákra helyezzük. A pihenő (delelő) állat árnyékban — lehetőleg szalma-, nád-, napraforgótetős szín alatt — tartózkodjon ahol némi légvonalra is lehet számítani. Jegenyenyárfákkal körülvett karám nem ad árnyékot a déli nap ellen! A nyári jászlat semmi esetre se tegyük olyan helyre, ahová szabadon tűz a nap. Éjjel ne legyen zárt istállóban, sűrűn egymás mellé kötve a jószág! A szőrzet lenyírása, a fürdő, a gyakori itatás mérsékli a szervezetben összegyűlt hőt. TAKARMÁNYOZÁSI GONDOK — A MEGOLDÁS LEHETŐSÉGE Tejelő állataink nyári táplálásának másik veszedelme a júliusi és augusztusi szárazság, mely leperzseli és megállítja a zöldtakarmányok fejlődését. így megáll a fehérjék az ásványi tápanyagok raktározása és általában az összes szükséges tápanyagok gyűjtése. Ez a veszedelem ez idén talán a júniusi záporesők bősége miatt nem lesz országós csapás. De azért az idei év tapasztalata alapján bizonyos kifejezetten szárazságtűrő takarmányfélék termesztését a jövő években semmiképpen ne töröljük ki programunkból! Gondoljunk az édes szudáni cirokfűre és a barna cukorcirokra. Mikor már a nyár derekán esetleg minden növény ellankad és sárgulásnak indul, feltűnik 1—2 szántó, melyen élénkzöld, sőt haragoszöld növények dacolnak a szárazsággal. Ezek a szárazságtűrő édes szudáni cirokfű vagy a barna cukorcirok! Elővigyázatos gazdaságvezetők a jobb termésű években szilázskészletet is tartalékolnak. Amikor az aszály beköszönt, elővehető a szilázskészlet. Ami megmarad belőle, az a következő év számára megnyugtató tartalék. Hiszen a szilázs iO évre is veszteség nélkül raktározható! Ha az aszály nem okoz súlyos veszteséget, akkor gazdaságainkban a nyár második felében — a talaj minősége szerint — több takarmánynövény termeszt? !ető zöldetetésre. A választék — mint a elsorolás is mutatja — nagyon jelentős lehet. Hiszen rendelkezésre állhat ebben az időszakban a csalamádé, a napraforgócsalamádé pillangósokkal, a lucerna, a vöröshere, a somkóró, a szójabab, a baltacím, szudáni cirokfű. esetleg a takarmánytök, a pohánka, a fehér mustár. Mindezek nagyon értékes és a tejelő állatnak kedvelt takarmányai. ADAGOLJUK ÉSSZERŰEN A TAKARMÁNYT Szüntessük meg azt a hibát, hogy fejősteheneinket a zöldtakarmányozás idejében rendszertelenül etetjük: egyszer fehérjéből túl sokat, máskor pedig még a legszükségesebb mennyiséget sem kapják meg. Az első esetben a drága fehérje pazarlásba megy, az utóbbi esetben nincs miből a tej legfontosabb alkatrészeit (sajtanyag, albumin) a tőgy mirigysejtjei kialakítsák. Nagyon kevés tenyésztő hiszi és vallja, hogy bármelyik zöldtakarmányból összes teheneinket egyforma bőséggel etetni — nem gazdaságos cselekedet. Számítsuk ki, hogy az etetendő takarmánynak 15 kg-nyi szárazanyagában, azaz egy középsúlyú tehén napi eleségében mennyi az emészthető fehérje, illetőleg mennyi a keményítőérték. Ha azt látjuk, hogy ez nem fedi azokat a szükségleteket, melyeket tehenünk nagy tejtermelésével igényel, adjunk neki még megfelelő minőségű abrakot is! Ha pedig a számítás olyan eredményre vezet, hogy az így fogyasztott táplálóanyag-mennyiség meghaladja azt, melyet tehenünk tejelése révén és a mér ismert adatokból kiszámítva megérdemel, akkor vagy más, kevésbé tápdús zöldtakarmányt, vagy szalmaszecskát keverjünk a szóban forgó zöldtakarmányhoz s e keverékkel lakassuk jól. Ha a zöldtakarmányban a keményítőértékkel szemben aránylag kevés a fehérje, akkor vagy fehérjedús zöldtakarmánnyal keverjük, vagy fehérjében gazdag abrakféléket (olajpogácsák, hüvelyesmagvak, szárított szeszmoslék) és szalmaszecskát adunk hozzá. Ha pedig fehérjepazarlás esete forog fenn, akkor a fehérjében gazdag zöldtakarmány egy részét pótoljuk fehérjében szegény abrakfélékkel, (cukorgyári szárított szelet, gabonadarák stb.), vagy fehérjeszegény zöldtakarmánnyal, esetleg ugyanilyen szilázzsal. Hogy bizonyos zöldtakarmányoknak szokásos egyoldalú etetése mennyire nem okszerű, annak igazolására álljon itt néhány számadat. 50—50 kg mennyiségben fogyasztott lucernában kap a tehén keményítőértéket 10 liter tejre, fehérjét pedig 21 literre: viszont ugyanennyi kukoricacsalamádéban keményítőértéket 8 liter tejre, fehérjét 3 literre. A fehérjepazarlás vagy fehérjehiány tehát éppen a leggyakrabban etetett takarmányoknál olyan feltűnő, hogy a számítás elhanyagolása súlyos hiba. Dr. Schandl Jószel
