Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-10-24 / 86. szám
Az elmúlt napok során igen eseménydús volt a nemzetközi politikai élet. Bár az olimpiai játékok hírei szinte az újságok, rádió és televízió rabjává tették az embereket, a világpolitika színpadán is olyan események játszódtak le, amelyek méltán kötötték le a közvélemény figyelmét. A Szovjetunió legfelső párt- és állami vezetésében beállt személycsere, az angol parlamenti választások kimenetele és az eíső kínai atomrobbantás szinte egyidőre esett. Ez a három esemény már önmagában is sokat mond. De vegyük most sorjába őket. Híven az eddigi úton Vitathatatlan tény, hogy az elmúlt napok legjelentősebb politikai eseménye a Szovjetunió vezetésében beállt változások. Ez a váratlan hír — ahogy azt a CSKP KB elnökségének nyilatkozata is leszögezi — meglepte hazánk dolgozóit és mindjárt hozzátehetjük, hogy az egész világ közvéleményét. Hruscsov elvtárs hirtelen kiválását a szovjet párt és állami vezetésből Keleten és Nyugaton egyaránt megdöbbenéssel fogadták. Természetesen a nyugati propaganda most üti a vasat és olyan légkört próbál teremteni, mintha a Szovjetunió politikai vonalvezetésnek újabb korszaka előtt állnánk. Erről azonban szó sincs. Előző számunkban már közöltük a baráti szocialista országok, illetve a testvéri kommunista és munkáspártok képviselőinek üdvözletét a Szovjetunió új vezetőihez, amelyekben a szerencsekívánatok mellett az a szilárd meggyőződés domborodik ki, hogy az SZKP továbbra is a XX. és XXII. pártkongresszuson kidolgozott és elfogadott elvek szerint, a lenini útvonalon halad a kommunista építés és a világbéke biztosításának útján. S rögtön szögezzük is le, hogy a világ már választ kapott erre a kérdésre, amikor Leonyid Brezsnyev és Alexej Koszigin beszédet mondott a három szovjet úrhajós hétfői fogadásán Moszkvában. Mind az SZKP KB első titkára, mind a szovjet Minisztertanács elnöke a békés koegzistenciát, az általános és teljes leszerelés megvalósítását, a szocialista országok egységének biztosítását, valamint a világbékéért folytatott harc fokozását jelölte meg elsőrendű feladatként. A nyugati nagyhatalmak kormánykörei a szokásos tartózkodással fogadták a Moszkvából érkezett híreket és csupán a protokolláris megnyilatkozásokra szorítkoztak. A washingtoni Fehér Ház kivételt képez, hiszen Johnson elnök rádió- és televízió beszédben foglalkozott az általunk is felsorolt legutóbbi három fontos külpolitikai eseménnyel. A Szovjetunió vezetésében beállt változások kapcsán annak a meggyőződésének adott rendszerű országok békés egymás mellett élésének gondolatát mint a konzervatívok. Wilsonék ugyanakkor mindig bizonyos gyanakvással figyelték a nyugatnémet fejleményeket. A közös NATO-atomütőerőt pedig a gondolat megszületésének pillanatától ellenezték mert ez módot adna arra, hogy a nyugat-német hadsereg tömegpusztító fegyverek birtokába jusson. Ez a határozott munkáspárti álláspont most azért is jelentős, mert az utóbbi időben olyan kísérletek történték, hogy a közös atomerőből csak két oldalú, amerikai—nyugatnémet egyezség szülessék. Hogy ez ilyen lépésnek milyen veszélyes következményei lehetnének az európai békére nézve, arról bizonyára felesleges beszélni. összegezve talán még annyit, hogy a ködös Albion bel- és külpolitikájában az angol Munkáspárt választási ...■»' iii i ii .1 sikerével bizonyos fénypontok jelen-Anglia és a Munkáspárt sikere tek me9- A wiison-kormány számos fontos kérdésben vallott nézete némi bizakodást vált ki, ehhez azonban pozitív tettek is szükségesek. Az angol választók most azt várják, hogy az ígéreteket be is tartsák. kifejezést, hogy a szovjet és az amerikai kormány a jövőben is együtt fog munkálkodni a béke megőrzésében, mint ahogy eddig. Koszigin szovjet miniszterelnökhöz intézett igen meleg hangú üdvözletében az együttműködést és az utóbbi időben kialakult konstruktív politika folytatásának szükségességét hangsúlyozta. Rögtön az elején leszögezhetjük: az angol Munkáspárt négy mandátumos választási sikere még nem teljes győzelem. Az elkövetkező hónapokban kell ezt a sikert igazi győzelemre vinni. Sportkifejezéssel élve, ez a célfotós választási győzelem tulajdonképpen előre vetíti azokat a feladatokat, amelyekkel a Wilson-kormánynak az első perctől kezdve meg kel! birkóznia. Kezdjük először Anglia belső helyzetével, a gazdasági kérdésekkel. Mint ismeretes, a szigetország az utóbbi két év során rendkívül zilált gazdasági helyzetbe került. Az ország külföldi fizetési mérlege talán még sohasem volt olyan kedvezőtlen mint most. A közös piaci kudarc és a Commenwealth-országok egyre fokozódó politikai és főleg gazdasági önállósága a volt gyarmatosító anyaországot súlyos gazdasági válságba sodorta. hiszen a konzervatívok az utóbbi időben túl sok kalandba rántották bele az országot. Gondoljunk csak az ádeni, a szaud-arábiai és a malaysiai eseményekre stb. Ez az érem egyik oldala, de nem jelentéktelen tényező az sem, hogy Wilsont a Munkáspárt bal szárnya juttatta hatalomra, amely nem mond le a gazdasági rendszer radikális átszervezéséről, különösen az államosításról. Sőt, maga Wilson is nehezen mondhat le erről, hiszen elvesztené hitelét választói előtt. A közeljövő majd megmutatja, vajon Wilson komolyan gondolja-e az angol gazdasági helyzet általa meghirdetett „vérátömlesztését“, vagy csupán választási csaléteknek szánta ezeket a beígért intézkedéseket. Külpolitikai téren a Munkáspárt határozottabban hirdeti a béke szükségességét és a különböző társadalmi Éberségre intő esemény Először önmagában a puszta tény: a Kínai Népköztársaság felrobbantotta első atomszerkezetét és ezzel megtette az első lépést az atombomba birtoklása felé. Korunk legnagyobb találmánya, az atomerő halálos veszélyt jelenthet az emberiségre nézve. Ezt a világ népei főleg a kubai válság idején tudatosították. A felhalmozódott tömegpusztító fegyverek bevetésének, helyesebben egy pusztító harmadik világháborúnak megakadályozása az emberiség létének fennmaradását jelentheti. Mint ismeretes, tavaly Moszkvában az atombomba birtokában levő nagyhatalmak részleges atomcsend-egyezményt írtak alá. Ehhez az egyezményhez azóta több mind száz ország kormánya csatlakozott. A nemzetközi helyzetben a „moszkvai szellem“ lett úrrá, amely lényegében azt jelenti, hogyha meg van a jó akarat, akkor a leglényegesebb kérdésekben is fontos eredmény születhet. Franciaország és a Kínai Népköztársaság nem írta alá a moszkvai egyezményt és az előző már korábban, az utóbbi most hajtott végre atomrobbantást. A világ népei aggodalommal vettek tudomást az első kínai atomrobbantásról, amely messzemenő következményein túl egyben azt is jelenti, hogy megnövekedett az általános és teljes leszerelésért, valamint a tömegpusztító fegyverek betiltásáért folyó harc szükségessége. (-tg-) A Német Demokratikus Köztársaság dolgozó népe október 7-én ünnepelte az első, demokratikus szocialista békeszeretö Németország kikiáltásának 15. évfordulóját. A világ haladó népei ebből az alkalomból további sikereket kívántak a szocializmust építő NDK dolgozóinak. Felvételünkön az NDK fővárosának egyik legszebb utcája, az ismert Kart-Marx-Allee látható. Foto: J. Inoveckv A Szovjetunió Tudományos .Akadémiájának elnöke, Keldis professzor bevezető előadásában többek között hangsúlyozta: „A Voszhod első repülését 24 órára tervezték, természetesen . az űrhajó berendezése hosszabb repülést is lehetővé tesz. Az űrhajó legénysége maradéktalanul teljesítette feladatát." Vlagyimir Komarov repülőezredes, a Voszhod űrhajó parancsnoka beszédében hangsúlyozta, hogy a Voszhod sokkal tökéletesebb űrhajó, mint- az előzőek és rámutatott kiváló tulajdonságaira. A repülés előkészítésének programja nagyon bonyolult és igényes volt. Sok igyekezetei követéit a három űrhajóstól. Komarov a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a Voszhod berendezésének zavarmentes működése a szovjet tudomány és technika figyelemre méltó haladására vall és a szovjet tudósok ezzel megteremtették a bolygóközi repülés feltételeit. Komarov ezredes befejezésül köszönetét mondott a kiváló űrhajó alkotóinak. Hangsúlyozta, hogy a repülés programja egyetlen olyan pontot sem tartalmazott, amely katonai célokat követne, vagy veszélyeztetné a civilizációt. Feoktyisztov, a műszaki tudományok kandidátusa felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Voszhod repülése új korszakot jelent a kozmikus technikában, valamint az orvosi és biológiai kutatásban. A repülés alatt fontos kísérleteket végeztek folyadékokkal. A gázbuborék folyadékkal töltött környezetben megváltoztatja alakját, és már kisebb ütésnél szétesik. A kis buborékok a súlytalanság állapotában nem egyesülnek, a folyadék még a nagy ütéseknél is a tárgyakhoz tapad. Borisz Jegorov, űrhajós-orvos részletesen ismertette feladatait és a világűrben végzett megfigyeléseit. Kijelentette, hogy az űrrepülés alatt nem kellett orvosi segítséget nyújtania munkatársainak, és így tulajdonképpen nem teljesíthette a fedélzeti orvos hivatalát. A leszállás , után végzett orvosi vizsgálat eredményei arra vallanak, hogy a repülés nem váltott ki alapvető változásokat egészségi állapotukban. A Voszhod utasaival tartott sajtóértekezlet több mint négy óra hosszat tartott. A beszédek elhangzása után a szovjet és külföldi újságírók számos kérdéssel halmozták el a világűr legújabb, hőseit. Arra a kérdésre, hogy ki lesz az űrhajós legénységének negyedik tagja egy újabb repülésnél, Komarov ezredes így válaszolt: „Lehet, hogy újságíró lesz, lehet hogy csillagász, s a további repüléseknél az is lehet, hogy szakács.“ A sajtókonferencia után a világűrben készített filmet vetítették le a jelenlevőknek. Tovább a lenini úion A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa vezető tisztségeiben beállt személycsere élénken foglalkoztatja az egész nemzetközi közvéleményt. Az alábbiakban ismertetjük a CSKP Központi Bizottsága elnökségének nyilatkozatát, valamint az MSZMP állásfoglalását, amely a „Népszabadságában jelent meg. 4 Csehszlovákia Kommunista Párt■ • ja Központi Bizottságának elnöksége a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1964. október 14-i tárgyalásáról szóló tájékoztatása alapján — amelyen határozatot hagytak jóvá Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs felmentéséről az SZKP KB első titkárának, a Központi Bizottság elnökségi tagjának' és a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének tisztsége alól — megelégedéssel fogadta a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának nyilatkozatát arról, hogy továbbra is a XX. és XXII. kongresszus irányvonalának megvalósitása útján, a nemzetközi kommunista mozgalomnak a marxizmus-leninizmus elvein és a proletár nemzetköziségen alapuló egysége megszilárdításának, a szocialista országok egységének megszilárdítása és együttműködésük fejlődése, a békés együttélés politikájának útján fog haladni. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Hruscsov elvtárs felmentéséről hozott határozatának hírét egész pártunk és közvéleményünk meglepetéssel és megindultsággal fogadta. Pártunk és népünk értékelte Hruscsov elvtárs tevékenységét, mind a Szovjetunió Kommunista Pártja fő irányvonalának a békés együttélés politikája érvényesítéséért vívott harcban való megvalósításával, mind a személyi kultusz időszaka helytelen módszereinek leleplezésével kapcsolatban. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége megérti a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozatát, hogy Hruscsov elvtárs tekintettel idős korára és megrendült egészségi állapotára, nem tudta maradéktalanul ellátni a Szovjetunió Kommunista Pártja fő irányvonala megvalósításából adódó feladatokat. Csehszlovákia Kommunista jártja Központi Bizottságának elnöksége a Szovjetunió testvéri Kommunista Pártjának Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársnak, akit a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárává választották, meg. valamint Alexej Nyikolajevics Koszigm elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének teljes sikert kíván a Szovjetunió fejlesztéséért végzett munkásságában, a Szovjetunió kommunista építése fő irányvonalának teljesítésére irányuló erőfeszítésben és a békeharcban. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége biztos abban hogy az országaink és testvérpártjaink közötti szoros együttműködés és barátság tovább fog szilárdulni és bővülni. 1 A „Népszabadság“ szerkesztősé“• gi cikkben foglalkozik a Szovjetunió vezetésében bekövetkezett személyi változásokkal. Többek között ezeket írja: „Brezsnyev és Koszigin elvtárs személyében olyan vezetők kerültek a Szovjetunió élére, akiknek a szovjet párt- és állami életben, valamint a nemzetközi munkásmozgalomban betöltött szerepe azt tanúsítja, hogy az SZKP és a szovjet kormány töretlenül folytatja lenini irányvonalát. Erről tanúskodnak mértékadóan azok a sokat mondó szavak is, amelyeket a Pravda, az SZKP központi lapja is kiemel: „Az SZKP Központi Bizottsága szilárdan és állhatatosan hajtja végre a párt XX. és XXII. kongresszusán kialakított lenini fő irányvonalat. A Szovjetunió népei, soraikat pártjuk köré szorosra zárva, hősiesen harcolnak a kommunizmus építése nagy feladatának megvalósításáért. A marxizmus-leninizmus zászlaja alatt, a kommunista párt vezetésével, előre a kommunizmus győzelmeiért!“ Ezekből a sorokból kiviláglik, hogy az SZKP XX. és XXII. kongresszusán kialakított politika, amely egyértelműen és teljesen megfelel a szovjet nép, a szocialista világrendszer, az egész haladó emberiség érdekeinek és kívánságainak, volt és marad a szovjet vezetők, a szovjet kommunisták, a szovjet nép irányvonala. Ez az irányvonal — amelyet lenini szellemben, tudományos módon, a párt és a tömegek alkotó közreműködésével alakított ki az SZKP Központi Bizottsága, határozza meg a jövőben is a Szovjetunió politikáját. Az SZKP arra szólítja a szovjet embereket, hogy szorosra zárva soraikat, harcoljanak ennek az egyetlen helyes, marxista-leninista irányvonalnak sikeréért, amely már eddig is oly nagy mértékben járult hozzá a szovjet ország hatalmának erősítéséhez, a gazdasági, a társadalmi, a kulturális fejlődés fellendüléséhez. A XX. és XXII. kongresszus irányvonalában korunk alapvető történelmi szükségszerűségei fejeződtek ki. A nemzetközi munkásmozgalom osztagai, köztük a magyar kommunisták ezért is fogadták el őket, ezért tekintik útmutatónak az 1957-es és 1960- as moszkvai nyilatkozatokat, azt a politikát, amelynek megalkotásában az SZKP Központi Bizottsága és Nyikita Hruscsov elvtárs is nagy érdemeket szerzett. S mert ezek a szükségszerűségek ma is fennállnak, érvényes az a politikai irányvonal is, amely a legpontosabban kitűzte őket. Biztosak vagyunk benne, hogy az SZKP, a nagy Lenin pártja újabb, történelmi jelentőségű eredményekhez vezeti a szovjet népet a kommunizmus építésének útján, újabb jelentős lépésekkel segíti elő a béke, a békés egymás mellett élés eszméinek érvényesülését. Közös erővel küzdünk a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megszilárdításáért, a szakadárok ellen. Tovább mélyítjük a megbonthatatlan magyar— szovjet barátságot, amely immár két évtizede pártunk, a Magyar Népköztársaság, dolgozó népünk minden sikerének és eredményének záloga. 9 Belgrád felszabadulásának ünnepségei. Tito jugoszláv elnök fogadta azt a szovjet küldöttséget, amely a Belgrád melletti repüiőszerencsétlenségnél elhúnyt szovjet katonai parancsnokok földi maradványait kíséri majd „a Szovjetunióba. Mint ismeretes, Birjuzov marsall, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnökének vezetésével a szovjet katonai küldöttség repülőgépe lezuhant a jugoszláv főváros közelében, amikor Belgrád felszabadulása 20. évfordulójának ünnepségeire érkezett volna Jugoszláviába. 8 Rágalomhadjárattá fajult az amerikai választási kampány. Washingtonban az utóbbi napokban brozsúrát árusítanak, amely leleplezi Goldwater szoros kapcsolatait az amerikai jobboldali mozgalommal. Egyébként a választási kampány a személyes támadások, kölcsönös szidalmazások és kínos leleplezések kampányává fajult a két párt elnökjelöltje között. 9 De Gaulle ultimátuma a Közös Piacnak. De Gaulle elnök a kormány szerdai ülésén kijelentette: „Franciaország kilép a Közös Piacból, ha a tagállamok nem egyeznek meg az egységes mezőgazdasági politika kérdésében. A kérdés ilyen élesen a földművelésügyi miniszterek brüsszeli tanácskozása után vetődött fel, mert nem egyeztek meg az egységes cukor- és gabonaárakról. 9 Csehszlovák—osztrák egyezmény. Bécsben a csehszlovák Közlekedésügyi Minisztérium képviselője és az osztrák közlekedésügyi miniszter egyezményt írt alá a két ország közötti rendszeres autóbusz-összeköttetésről. Az egyezmény értelmében 1965-ben a két állam nagyobb városai között rendszeres autóbusz-összeköttetést létesítenek. Moszkvában sajtóértekezletet tartottak az „űrtrió“ részvételével Újabb lépés a Hold-utazások felé Szerdán Moszkvában nagyszámú hazai és külföldi sajtótudósító előtt sajtóértekezletet rendeztek az első többszemélyes űrhajó, a VOSZHOD legénységének részvételével. 1964. október 24.