Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-10-17 / 84. szám
£. Nyűiként futott. Nagy Kasa klmeredt előre, és szaladt. Én nem tudom, gondolta, mért van nekem ilyen nagy hasam. Másnak még ilyenkor is alig látszik, mégis egészséges gyermeket szül. Nekem megnő a hasam mindjárt és a mellem is, mintha másból sem állnék, csak hasból és mellből. A batyu a hátán volt, elől már nem volt semmi. Az álla alatt, úgy, hogy a húzás a két vállára essék, bokrára kötötte az abrosz két szárát. Ment. Elhagyta a város falu felé eső utcájának nagy fűszerüzletét. — Szép asszony — kiáltott ki onnan egy férfi —, nem hozott nekünk valami jót? — Nem. Csak úgy odavágta, és szaladt. Kintebb kissé megölelt egy fát. — Édes istenem, segíts haza — mondta. — Nem tudok máshol szülni, cspk otthon. Nem jut másra. Aztán indult tovább. Nem azon az oldalon ment, ahol a házak voltak, hanem a másikon, a fák közelében. Itt csak keskeny gyalogút vezetett. Egy biciklista utolérte. Csöngetett neki, hogy térjen ki. Nem tért. Sietvén-sietett. — Nocsak — mondta a férfi —, jól láttam én, hogy te vagy. Ülj fel a csomagtartóra. Elbeszélgetünk útközben. — Haladj csak magadnak. Ez a férfi udvarolni akart neki annakidején. Elment a házuk előtt kétszer. Üzent a szomszédokkal, hogy beléphet-e udvarra, ha tisztességes a szándéka ? De Márti, minthogy a férfi a gumijavitóban dolgozott és szüntelen gumiszaga volt, azt üzente neki vissza, hogy van már nekem vőlegényem. Az a te vőlegényed? kapta vissza a szót, az a részeges Dósa? Az/kell neked? — Az. Dósa Bandit választotta, hát istenem. így történt. S most még csak az kellene, hogy ez a biciklista felvegye őt a csomagtartóra. Ilyen testtel odaülni. Az kellene még csak a szóbeszédnek. Hogy Dósa Márti a Biri Palival jött haza, láttátok? Még csak az kellene. ! — Nem ülsz fel? ' — Menj már a fenébe. Biri Pali elhajtott. Ö meg egyedül ment tovább. Váltakozva ment és szaladt. A riadalom bele-belehasított a szívébe. De nemsokára megnyugodott. Mért vagyok én kétségbeesve, gondolta, ugyan mért ne érnék haza ? Hiszen jól érzem magam. Minek is annyira sietni? Menjünk csak szépen, nyugodtan. Nincs itt az ideje a gyermeknek. Jószerével legalább két hét van még hátra. Elmosolyodott. Megcsikordult egy kicsit a hasam, én meg már szaladok itten, mint a vad. Hát van jó eszem? Eszébe jutott, hogy nem evett még s a csikarást talán azért érezte. Most már jó lenne enni. Elhagytam azt a nagy fúszerüzletet, lám, pedig ott vehettem volna egy karéj kenyeret. A Steiner úr még meg is sózta volna. De nem baj. Odaérek majd a Szeszfőzdéhez és ott iszok egy kupica pálinkát. Azt mondják, a pálinka erőt ad az embernek. Hát majd csak akkor a Szeszfőzdénél. Talán. Mert ha jól vesszük, mire hazaérek, édesanyám megfőzi a kását. Aj, de jó is lesz az. Kása hülve vagy nem hülve, mindegy, hideg tejjel. Jó lesz. Még mindig nem hagyta el a várost. A fájdalom egyszerre úgy megkínozta, hogy kétrét kellett görnyednie. 7 Majdnem négykézlábon állt. * • Ügy érezte, valami szétpukkan a hasában. Állt görnyedten és a szája szélét rágta. Nem mert kiáltani, pedig ordítani lett volna kedve. Csak amikor valamennyire összeszedte magát, érzékelte, hogy ruhájának alja merő csatak. Mi történt énvelem? Rettenetesen elszégyellte magát. Ilyen rendetlenséget, gondolta. Kicsavarta a ruháját és sietett tovább. Nem jutott messzire. Talán csak tíz lépést haladt. Akkor a kiáltás már ki akart szakadni a száján. De visszanyelt mindent. Nem lehet, gondolta, semmiképpen nem lehet, hogy nekem most szülni kell. Ilyesmi egyszerűen nem. létezik. Szülni otthon kell, az ágyban. Majd eljön szépen Berta néni és elvégez mindent. Másodnapon a komaasszony gyermekágyi ételt hoz, harmadnapon pedig már fel lehet kelni. Sietett újra. Jó léptekkel haladt, mégis úgy érezte, hogy csak vánszorog. Az erdei fák csupasz gallyai felette úsztak. Milyen jó lenne, ha tavasz lenne vagy nyár, gondolta. Most az erdő jó árnyékot vetne. Felséges lenne az árnyékos úton menni. De azért nem rossz ez persze így sem. Nem lesz itt semmi baj. Szépen hazaérünk. fekszünk egy kicsit, édesanyám odateszi az asztalra a kását, tejet önt rá, megesszük, jó lesz. Balogh Berci hajtott el mellette. Disznót vitt a vásárba, eladta, jó kedve volt. A jókedvtől vöröslött az arca. — Danolni szeretnék, te asszony — kiáltott le a szekérről. — Már feszít a nóta. — Siessen a határba, ott majd danolhat. A vámház épületét most hagyták el. Ilyenek ezek mind, gondolta Márti. Eladnak valamit, már mennek a kocsmába. Az én uram tán nem ilyen? Más nem ilyen? Nem számít ezeknek semmi. Csak egy kis alkalom legyen, már mennek a kocsmába, áldomást isznak, addig isznak, míg el bírnak támolyogni a szekérhez. Akor elindulnak, lehajtják a fejüket, összeokádják magukat az úton, aztán az asszony csak győzze tisztába tenni őket. Micsoda barom nép a férfi, istenem. Ez a Berci is. Annyit nem volt képes megkérdezni, hogy felülnél-e a szekérre? Persze, hiszen meg kell még állnia a Szeszfőzdénél. S egy asszonnyal álljon meg ? Ki kell daszájaszélét. De azért másnap hajnaltól kezdve dolgozott már. Nem vagyok beteg, mondta. Túl a pálinkafőzdén, ahová mégsem ment be, megint jajgatnia kellett. És észrevette a ruhája alján a vért. Lámcsak, gondolta, így még a véremet sohasem láttam. Nem is gondoltam,, hogy ennyire piros. És hogy ennyire össze tud keveredni a vízzel. Mindazonáltal egy darabig jó volt, hogy lucskosan csattogott a ruhája alja. Kifejezetten jólesett a lábának. Csak később nem esett már jól, alsónadrágja is dörzsölte a combját s ruhájának szegélye is pirosra dörzsölte a lábaszárát. Lassan annyira elviselhetetlen lett ez a dörzsölés, hogy az Cúgosban laktak, Bacsőék bementek hozzájuk szalonnát sütni. Márti öregapja csak arra vigyázott, nehogy az udvarra az ostort is behozzák. Márti arra gondolt: ha bemennék hozzájuk? Csupán egy pohár vizej kérek tőlük. A vizük jó. Jó kútjuk van. Mondják, kincset adott nékik az ördög, amikor a kútjukat ásták. Teréziát talán még arra is meg lehetne kérni, hogy fogjon be a szekérbe az ura. Fogjon be, és vigyen haza engem. Nem számít már. Mondjanak a népek akármit, mondhatják, hogy szekérrel jön haza a piacról, mint akármely kisasszony. Hát akkor mondják. Nem számít már. Van úgy az ember végül, hogy semmi nem számít már. lolnia magából a szuszt az úton. Egy nagy hasú asszony mellett dalolja, hogy száz bilikom, ezer rózsa, részeg vagyok én azóta? Már nem látta a szekeret, Nem látott senkit. Annak örült, hogy a fájdalom mindig akkor kapja el, amikor nem látja senki. Ez jó volt. De az nem, hogy a medencecsontja akart szétrepedni. Nem bírt parancsolni többé a szájának, hangosan jajgatott. Szétterpesztett lábbal állt a gyalogúton és azt kiabálta, édes szűzanyám, ne küldd már rám ezt a kínt. Mégsem akart csitulni a fájdalma. Markolta a batyu bokrát, és a száját nem bírta összecsukni. Hogy lehet ez, gondolta, szültem már négy gyermeket, de velem még ilyesmi sohse történt. Ez talán nem is lehet szülés. Tapasztaltam már elégszer, hogy van ez. Könnyen és kedvemre szültem, szinte jó volt. Már a tehertől megszabadulni mindenképpen jó volt. Nyöszörögtem, meg kiabáltam egy kicsit, egyszer például ráfeküdtem a kamrában a gabonára, de mire bevittek az ágyra, már jó volt. — Na, te híres — mondta Berta néni —, hát mit kiabálsz? Itt van a kölyköd. Leharapod a köldökzsinórját? — Le. Mert egy darabkát még le kellett harapni a köldökzsinórból mindig. Aztán adta, hadd mosdassák. Utána magához szorította a gyermeket. Gyöngyöm, hát vagy.? Élsz? Ez nem, gondolta. Ez nem szülés. Felfáztam. Mi a rosszbajnak kellett nekem leülni arra a hideg vasra a piacon? Megvesztem én? Föl lehet fázni könnyen. Hallottam már. Én ugyan eddig még nem fáztam fel soha, az egészségemet nem bántotta eddig semmi, de lehet, hogy most mégis. Pedig jó ember vagyok. Szeretek mindent. A húst, az életet, a kenyeret, a krumplit, az anyámat, a gyermekeimet, mindent szeretek én. Ahogy jön. Mindent, ahogy van. Más nem is fontos nekem, csak szeressünk, legyünk, fennmaradjunk. A többi mind nem számít semmit. A szenvedés se, a kín se. Ezek velünk maradnak úgyis, akármit találnak ki. Mindörökké rajtunk marad, szegényeken. Most már leeresztetté a kezét is a földre. Ügy állt, mint a kutya. A batyu a tarkójára tolult. A kannatető csörömpölve hullott ki. Felvette, viszszagyömöszölte a batyuba. Aztán kiegyenesedett, és ment tovább. O Elhagyta a Szarvas-hidat. Elhagyta a Szeszfőzdét. Veszett világ, gondolta. Veszett élet. Szeme káprázott, és mintha az óljuk küszöbének sarkát látta volna. A sarki lyukból fehér kukacok másztak elő. A két tyúk ott-tartőzkodott. Amint meglátták a kukacokat, csőrükkel ügyesen kihúzgálták azokat a lyukból, és lenyelték. De a pondrók egyre jöttek. Amint kimásztak, nőni kezdtek. Nemsokára már nagyobbak voltak, mint a tyúkok. A kendermagos belevágott még az egyikbe, hát azonnal szétesett. Foszlós, fehér húsa volt a szétesett kukacnak, mint a vízben főtt halnak. A két tyúk undorodva fordult el. Elszaladt. Szaladni kezdett Márti is, félelem hajtotta, nem mert többé gondolatban sem rápillantani ezekre az ősz-ronda pondrókra. És azt gondolja: mi van velem? A halakat nem szeretem, rájuk sem tudok nézni. Egyszer Dósa Bandi, a férje, tapogatóval fogott egy tizenhét kilós harcsát. Megpucolták, a rokonok-ismerősök vittek belőle fél kilót, egy kilót, ami megmaradt, megfőzték mind. A két szomszéd gyermekei úgy jártak hozzájuk, mintha lakodalomban lettek volna. Aztán már nem kellett a hal senkinek. Csömörlésig ettek. Márti egész éjszaka itta a vizet és bármennyit ivott, nem volt elég. Egy egész vödör vizet ivott meg. A szája felpúposodot, a láz táskásra verte a itatókúthoz érve alsónadrágját levette, a favödörben vizet húzott fel, kiöblítette a ruhadarabot s úgy helyezte el a kosárban. Csak amikor már elhagyta a kutat, jutott eszébe, hopy jó lett volna inni egy korty vizet. Hirtelen annyira megkívánta a vizet, hogy vissza akart fordulni. Nagyon melege volt. Megoldotta a fejkendőjét megint, és a fejkendő szárával kergetni kezdte magára a levegőt. — Hazaérek — gondolta —, nem lehet másként. Érezte aztán, hogy most le kell ülni és le kell feküdnie. De ezt nem a fájdalom váltotta ki. Most nem volt fájdalma. Más bátyus asszonyok hagyták el, akik már hazafelé igyekeztek szintén, kérdezték tőle, hogy vagy, Márti? — Hogy lennék? Jól. — Nem jössz velünk? — Jobb nékem magamban. Nem kívánta egyáltalán, hogy bárki meglássa a szenvedését. Azt meg különösen nem akarta, hogy a többiek miatta haladjanak lassabban. Mindnek dolga van otthon. Mindegyiket várja a gyerek, a ház, az udvar. Menjenek csak. S azok mentek, mert nem láttak rajta semmi bajt. Hogy már a ruhájának csatakos alja is mutatta volna ezt? Nem figyeltek oda. Hisz Márti maga is azt gondolta, hogy ezek csak olyan furcsa rendellenességek, amelyekkel nem kell sokat törődni, bár titkon, gondolatai legalján, teljesen tisztában volt azzal, mi történik. Ámította magát. S mért ne, ha más sem látott rajta semmit? Már lassan az erdő végéhez ért, oda, ahol az út egyik szára elfordul a fürdő felé. Megállt. E pillanatban úgy érezte, hogy két combjánál fogva széthasítják. Nagyon egyszerű volt az egész. Emlékezett anyai öregapja elbeszéléseire, aki még tudta s érteni vélte, hogyan húzták karóba őseiket az ellenséges hadak. Mindig minket húznak karóba, mondta az öreg, egyedül minket. Mást senkit, soha, csak a szegényt. Körülvesznek bennünket fegyverrel, szóval, bikacsökkel, megfognak s ráhúznak a karóra. Márti leült az árok partjára, és sírt tiszta szívvel. Tudta azonban, hogy ez a karóbahúzást idéző fájdalom csendesül majd. S mivel így történt, felállt, és ment tovább. Micsoda gyenge lélek vagyok, gondolta megjuhászodva, hiszen miket álltak ki azok, akiket valóban karóba húztak? Arra is gondolt, vajon nem őrült-e meg? Azok a fehér pondrók, amiket látott, egyáltalán nem tetszettek neki. Lám csak, gondolta, ha tisztességes aszszony lennék, azóta már a fakapunál járnék. Nézzünk csak fel a napra, láthatja minden ember, hol tart az idő. Ilyen utat, uramisten. Hát nem szégyen még csak szót is ejteni róla? Majd otthon azt kell mondani: későn árultam el a portékát. Nem és nem vették a paszulyt, az istennek se. Hogy mi kell annak a városi népnek a bélibe, csak az ég tudja. Érzékelte, hogy a gyermek fejét már levegő éri. Ilyet nem tapasztalt még s nem is akarta elhinni. Hogyan érezheti ő, hogy a gyermek fejét már levegő éri? Képtelenség. Mindenképpen annak akarta tartani. Aztán azt gondolta: az alsónadrágot nem kellett volna levetni mégsem. A szomjúság még mindig kínozta. S mintha a gyermek is szomjas lett volna. Mintha csak azért igyekezett volna a világra, hogy ihasson. Márti a két lábát keresztbe vetette, megkapaszkodott egy csenevész bokorban s akarta, hogy viszamenjen a helyére a gyermek. — Korán van még, nem kell még jönnöd — mondta. A gyermek visszacsúszott. Márti arcát beborították a könnyek. Nem törölte le. Nem volt ereje hozzá. Q Most azt mérlegelte, mit lehetne tenni? Végiggondolta, hogy a tanyaházakban lakók közül kiket ismer? A boszorkányos Bacsónkat jól ismerte. Olykor, amikor még a Odaért a Bacsó-házhoz. — Ácsné, lelkem — kiáltotta, — Terézia, lelkem. A láncra kötött kutya vonítani kezdett. Putkározott a hoszsú dróton, amelyre a lánca volt akasztva, és ugatott megállás nélkül; odabent mégsem mozdult semmi. — Terézia, lelkem. Annyit kiabált, hogy több ereje már erre sem maradt. A kutyát nem tudta túlkiabálni. De ha az ő hangját nem is, a kutyáét meg kell hallaniuk. Két kezével a kapufélfát fogta. A batyu már lógott a hátán, az abrosz bokra rászorult a nyakára, nem törődött vele. A lánc is ráhúzódott egészen a kutya nyakára, ^z is hörögve ugatott. Nem bírt kiabálni Márti, homlokát is nekivetette a kapufélfának és sírt. Nagyon fájt mindene. Nem bánom én már, gondolta, ha itt lesz meg a gyermekem az árokparton. Mit bánom én már. Hát érdekel engem a világ? Hát tán azért szenvedjek, hogy ne mondjanak rosszat rólam? Egyen meg a fene mindenkit, aki rosszat mond rólam. Érzik ők, amit én érzek? Mit éreznek ők? Bacsóéktól még mindig nem jött ki senki. Ellenben a nagy kutyaugatásra a szembenlevő házból nézett ki az asszony. — Kiabáljon csak, kedves — mondta. — Megsüketült a Terézia, ha nem tudná. Ö, az ördög ostora végigvágott rajta. Ács Gábor fogta az ostort éppen és odhajintott neki. Szerelmeskedéssel gyötörte az urát Terézia még mindig, csak gondolja eh Odahajintott neki az ura az ostorral, hát megsüketült. Ördög fattya, bolond lánya, mondta neki, még majd ágybéli tüzet szeretnél? Nesze. SINKA ISTVÁN: Márti nein hallotta mind az aszszony szavát, fejét nekivetette a kapufélfának, szenvedett. Drága szűzanyám, asszonyok menedéke, ne«m tudok kihez fohászkodni, csak hozzád. Engedd meg, hogy hazaérjek. Nem kívánok én mást semmit. Küldj rám szenvedést, csak odaérjek. Az átellenben levő asszony, két karját összefonva a mellén, átsétált hozzá. — Kedves, hát mi van magával? — Semmi. Rávetette a szemét az öregasszonyra s elindult tovább. Száz méternyire érhetett, amikor Ács Gáborné utolérte őt. — Mártikám, jaj istenem, hát miért kiabáltál nekem? — Hogy fogjon be Gabi bácsi. — Jaj, lelkecském, te a Márkus Anna lánya vagy, ugye? — Az. — Ö, milyen jó emberünk volt nekünk a Márkus bácsi. — Fogjon be az ura, Terézia, vigyen engem haza. — Ki nem beszélhető — mondta a Bacsó-lány —, milyen jók voltak hozzánk Márkusék. Ha a közelükben levő földünkön dolgoztunk, csak mentünk oda reggel, Annuska, megsüthetnénk a szalonnákat? Hát csak süssék, kedveseim, itt a krajszony. Itt a tűz, itt a só. Jó embereink voltak nekünk Márkusék. Öli aztán nem mondták ránk soha. hogy na, itt vannak a boszorkányok. Dehogy mondták. Ördögöt előttünk nem emlegettek. Dehát édes kincsem, csák nem vagy beteg? — Beteg vagyok, Terézia. — Ö, milyen baj. Nagy baj. Befogna a Gábor biztosan, ha mondanám neki. Tudom, hogy befogna, pedig vemhes az a ló. Ilyen télben, ilyen rögös úton járatni azt a jószágot, csak gondolj bele. — Otthon van Gábor bácsi? — Nem is tudom én, hallod. Mondom én neked tiszta szívből, hogy lassan haladjál. Nem kell sietni, gyermekem. Hová sietnél ? Jó embereink voltak nekünk a Márkusék, meg nem engedném soha, hogy siessék Gyermeket vársz? — Azt. — Ä, hát az semmi. Én csak lefeküdtem a szuppra, odajött az én Gáborom: na asszony? Amikor már a keze is kint volt a gyermeknek, csak megfogta a hónaalját, kihúzta, elszakította a köldökét, ennyi volt az egész. Csak lassan haladjál, kedvesem. — Jő. — Szép lassan. Az isten megsegít, meglásd. Akkor Márti kitátotta a száját:-r- Menjen a büdös kurva frászba — mondta. — Dehát édes gyermekem, nekünk a Márkusék. — A büdös kurva frászba menjen tőlem, azt mondtam. És sírt. (Folytatjuk) Táncoló szőlősgazdák Múlat három csepiibajszú, járja három nagyülepü szőlősgazda a gádorban; három súlyos lendületű, három rengő hasú alak (legyen csak a halál karcsú'.). Duhog a vén hegyi pince, duhogtatják a zsírosak. Sarkuk mesenagy erejű — tűz lohog a csizmájukban. ... Járja három csepübajszú, vigad három nagyülepü szőlősgazda a gádorban. Hajh, be tudnak sarkost járni, a világnak fittyet hányni, s széket s gyereket csinálni! — Fújjad, hogyha ráérsz, sípos! Porrá kell a pornak válni. ...Táncol három nagyülepü, járja három csepübajszú — múlat ám a három zsíros (csak a halál szép, ha karcsú — itt-ott asszony is van csinos). Szőlősgazdák a gádorban: három hason száz font faggyú. Járják, hogyha tánc kell nekik. ... S járják hetven esztendeig. Szűk a hegy ma régi borban. Pók legyez csak a gádorban. Hát a három zsíros hol van? hol a három kerekfejű? Alusznak már síri dohban; zöld ágak a zsenge porban, s csepű bajuszuk lenge fű. hagyományos, sorrendben a tizenegye dik őszi tárlatot, amelyen százná több képzőművész 230 kiemelkedő alkotása — festmény, grafika, szobor kisplasztika — szerepel. A kiállttá: megnyitása alkalmával adták át ünnepélyesen az ez évi Tornyai Emlékplakettet Gacs Gábor Derkovits-díja: grafikusművésznek. 0 Mannheimi XIII. nemzetközi filmfesztivál keretében kiállítást rendeztek dr. Adolf Hoffmeister rajzaiból, aki tagja a nemzetközi filmzsürinek. A kiállítás nagy érdeklődést keltett. % A Csehszlovák Rádió október 13 és 30 között sugározza a jugoszláv rádiójátékok seregszemléjét. A rádiójátékokat az esti műsor keretében Prága körzetben és a vezetékes rádión közvetítik. # Havannában és Santiago de Cubában október 14-től 28-ig tartják a latin-amerikai színi fesztivált, amelyen latin-amerikai szerzők 11 új darabját mutatják be. # A napokban töltötte be 70. életévét Karel Plicka néprajzkutató, fényképész, érdemes művész. Eddig több mint 40 000, főként szlovák népdalt gyűjtött össze és rendezett el, ezenkívül több szlovák népművészeti antológiát adott ki. # A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumában rendezték meg a % A Szovjetunióban, a szovjet népgazdaságban 2,5 millió főiskolai végzettséggel rendelkeitá nő dolgozik. A közép- és szakiskolai végzettségű nők száma négymillió. # Madách Imre halálának 100. évfordulója alkalmából a román Országos Béketanács és az írószövetség közös rendezésében emlékestet tartottak a bukaresti egyetemi házban. O Eddie Cantor híres amerikai énekes és filmszínész szívroham következtében, 72 éves korában elhunyt. 1964. október 17.
