Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-09-09 / 73. szám
Az ősziek vetésének agrotechnikai elvei I Legtöbb termelő azt hiszi, ha alapvető talajelőkészítési munkálatait jól elvégezte és a talajt vetés alá kellő ápolásban részesítette már mindent megtett a jó termés érdekében. Elvitathatatlan tény, hogy az elmondottak elengedhetetlen tényezői a jó termésnek, de egymagukban még nem elegendők annak biztositfis&ra. Jelentőségben semmi esetre sem marad •1 a vetés agrotechnikai művelete. Szükségesnek vélem ezért, hogy a vetéssel, mint fontos agrotechnikai művelettel e szemszögből foglalkozzunk és azt minden vonatkozásában kiértékeljük. Jelen cikk keretében csak az ősziek vetésével kívánok foglalkozni, minthogy annak ideje elérkezett, ősszel vetésre kerülő növényeink között elsősorban az őszi gabonákat, úgymint az őszi árpát, rozsot és búzát említjük majd az őszi hüvelyes takarmánykeveréket, az őszi repcét, esetleg a bíborherét. A fent említett növények sekélyebben lehatoló gyökérzetük miatt talajelőkészítéskor középmély vagy nyári mélyszántást igényelnek (az őszi takarmánykeverék, az őszi rozs, árpa és búza), míg feltétlenül mélyebb nyári mélyszántást az őszi repce és bíborhere. Vetés alá legjobban elmunkált és előkészített talajt az őszi repce és a bíborhere kíván. A gabonafélék esetében a kisebb rögök a talaj felszínén nem hátrányosak, mert bizonyosmérvű hófogást jelentenek, de a talaj felszíni rétegében lévő nagyobb rögök már nem kívánatosak, mert akadályozzák az alattuk fekvő magvak kikelését. A vetés szempontjából a következő agrotechnikai elvet kel! szem előtt tartanunk. A vetés mélysége mindenkor a vetőmag nagyságához és fiziológiai szükségletéhez igazodjék. Ne feledkezzünk meg továbbá a talaj vízkészletéről és kultúr - állapotáról sem. Minél nagyobb a vetőmag, annál mélyebbre vethető és viszont. A mélység meghatározásakor döntő szerepet játszik a növény faja, de sokszor fajtája is. Közismert agrotechnikai követelmény, hogy a rozsot csak sekélyen szabad elvetni, mivel a mélyebben vetett rozs lényegesen csökkenti a terméseredményi és közvetlen oka lehet — minden más termelési feltétel megfelelő biztosítása esetén is — a rossz termésnek. Ennek oka az, hogy a mélyen vetett rozs a rendes fejlődéstől eltérően nem fejleszti ki bokrosodási csomóját közvetlenül a mag felett, de előbb egy föld alatti szárrészt fejleszt és annak földközeli helyén képezi ki bokrosodási csomóját. Ez a föld alatti szárrész azután nagymértékben megnehezíti a rozs táplálkozását és fejlődését. A rozs az összes gabonafélék között a legsekélyebb vetést igényli. Ezért mondják azt, hogy „a rozs szereti hallani a harangszót.“ Mennyi igazság és évszázados gyakorlati megfigyelés érvényesül ebben a régi közmondásban. A rozs vetési mélysége 3—5 cm között mozogjon. Minthogy a rozs ülepedett talajt kíván, célszerű elvetése után gyűrűs hengerekkel, a télen uralkodó szél irányára merőlegesen meghengerezni. Könynyü, homokos talajok esetén a hengerezést meg is ismételhetjük, avagy egyiket vetés előtt, másikat vetés után végezzük. Az elvetett rozsot ilyen hengerezett állapotban teleltetjük át. Az őszi búzát és az őszi árpát már mélyebbre 5—6 cm-re vethetjük, de a vetés mélysége itt se haladhatja meg a fiziológiai határértéket, vagyis azt a mélységet, amelyben a mag a csírázásakor nem használja ki teljesen endosperm készletét mielőtt a szárrész föld fölé nem kerül és asszimiláció révén a gyökerek át nem veszik a tápanyagfelvétel funkcióját. Ugyanezen növényfaj vetési mélysége a talaj jellege szerint változik. Kötött, nehéz talajokon ugyanazon faj vetési mélysége kisebb, mint a könnyű, homokos talajokon. A vetés mélységére kihat továbbá a növény fajtája is. A nagyobb szemű fajták vetési mélysége nagyobb lehet a kisebb szemű fajtákkal szemben. A gabonák közül legnagyobb vetési mélységet a zab igényli, mivel a mag pelyvalevéllel borított és így a csírázáshoz több vizet kíván. Minthogy azonban a zab tavaszi kalászos, ezúttal nem kívánunk vele részletesebben foglalkozni Az őszi repce apró taagja egészen sekély 1—1,5 cm-es, legfeljebb 2 cm-es alátakarást kíván. Ezt csakis igen jól elaprózott és kertileg előkészített talajon tudjuk biztosítani, gyűrűs hengerek megfelelő alkalmazásával. Ugyanez vonatkozik a bíborherére is. Az őszi hüvelyes takarmánykeverék vetési mélységét a keverékben felhasznált mag nagysága és a növény gyökérrendszere határozza meg. A VETÉS IDEJE Általánosan megállapíthatjuk, hogy a korán elvetett növény adja a legjobb, legbiztosabb terméseredményt. Természetesen ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy idő előtt vessünk, mert az idő előtt vetett növényt szintén károsodásnak tesszük ki. A vetési idő célszerű meghatározását a tengerszínt feletti magasság, az uralkodó időjárási viszonyok alapulvételével és az évszázados gyakorlati tapasztalatok felhasználásával kell megállapítani. Döntő hatású az első fagyok beköszöntése, az áttelelés módja (hónélküli, száraz fagyok), a kifagyás veszélye az esetleges kártevők fellépte stb. Lényeges az, hogy a növények kellőképpen begyökeresedjenek és fagyállóan menjenek át a télbe. A fagyállóságot az intenzív asszimilációval felhalmozott cukoranyagok biztosítják, ez pedig sok napsugárzást kíván. Elvül leszögezhetjük azt, hogy ahol a tél hosszú, szélsőséges jellegű és hótakaró nélküli, ott minél korábbi őszi vetés kívánatos, viszont ahol a tél enyhe, hötakaróval biztosított, ott a későbbi vetés indokolt. Minden vetés, amely rossz munkabeosztás, vagy szervezési hiba miatt vált késedelmesebbé, magában rejti a tenyészidő kitolódásával és az éréskor előforduló besüléssel járó veszedelmet és agrotechnikailag nem indokolt. A VETÉS MÖDJA Az őszi kalászosok, hüvelyes gabona takarmánykeverékek és a bíborhere sűrű vetésállományt igénylő növények. Az őszi repce vethető sűrűn, de ritka sortávolságban. A vetés módja is eszerint alakul. A vetés végezhető normális sortávolságra, amely q gyár által előállított gépek szerint 10—12 cm-es sortávolság között változik, továbbá sűrű sorokba, mely esetben a sortávolság 7,5 cm körül mozog. Akár rendes sortávolságú géppel vetünk is, a vetőmag mennyisége elvileg nem változik. Ma a vetőmagmennyiséget a csírázó magvak számában állapítjuk meg, miközben alapul a magvak abszolút súlyát vesszük. A gabona esetén nagy általánosságban hektáronként 180—200 kg körül mozog, de a vetőmag-mennyiségre ki* hatással lesz a vetés végrehajtásának ideje is. A VETÉS IDEJE Minél korábban vetünk, aránylag, annál kevesebb vetőmag szükséges és viszont. Arra kell törekednünk, hogy minél tökéletesebben megvalósítsuk a négyzet alakú tenyészterületet. Ha vetőgépünk sortávolsága például 10 cm és ha 5 millió csírázó magot akarunk elvetni 1 hektárra, úgy 1 m2-re 500 mag jut vagyis egy folyóméterre 50 mag. Ez esetben a magvak számára a sorokban 2 cm-nyi szélességű, míg a sorközökben 10 cm hosszanti határvonalú terület alakul ki, ami 20 cm2-nyi tenyészterülete jelent, mely téglalap alakú és az egyes növények gyökérzetének sorközti fejlődését a sorban történő fejlődéssel szemben előnyben részesíti. Minél nagyobb lesz a sorközi távolság (változatlan mennyiségű vetőmag felhasználásakor), annál hátrányosabb a növény tenyészterülete és annak a négyzethez történő alakulása a sorokban. Ez vezetett a sűrűsoros vetés bevezetéséhez, mely alkalmazásakor ugyancsak 5 milliónyi vetőmag felhasználásakor és 1 m2-re kb. 500 mag felhasználása esetén 1 folyóméterre 38 mag jut; vagyis a magvak sorbani távolsága nem egészen 3 cm-re növekedik, sorközi távolsága pedig 7 cm-re csökken, ami biztosítja az ideális négyzetes tenyészterületéhez közeledő magelosztást. Ezen tény nagyban előmozdította a sürűsoros vetés elterjedését. A sűrűsoros vetés a normális sortávolságú vetéssel szemben azzal az előnnyel jár, hogy jobban és egyenletesebben borítja a talajt, jobban kizárja a gyomok terjedését és tökéletesebbé teszi a gépi aratást. A jövő perspektívája mégis a ritkább soros vetések felé mutat, márcsak azért • is, mivel tápanyagban gazdagabb talajokban a növényi gyökerek jobban szétterjednek és nagyobb tenyészterületről szerzik be a tápanyagkészletüket. Ilyen gabona a föld fölött erősebben bokrosodik, több produktív hajtást nevel és ezáltal pótolja a hiányzó egyedeket. A ritkább sorú vetés azonban csakis a jól bokrosodó fajták és tápanyaggal bőven ellátott talajok esetén érvényesül. Tápanyagban szegény talajokon a sűrűbb vetésállomány mindig biztosabb termést ad. Az elmondott agrotechnikai elveknek irányítaniuk kell vetési programunkat és annak meghatározását, mikor, hogyan és milyen módon vessük el őszi növényeinket. Dr. Frideczky Ákos mérnök, a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola tanára 1964. szeptember 9.
