Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-01-29 / 9. szám

Matematikai módszerek felhasználása a mezőgazdasági

tervezésben és igazgatásában

JA mezőgazdasági termelés további fejesztése nagy igényeket támaszt az igazgatással és különösen a tervezéssel szemben. Ez az igényesség főleg abból ered, hogy a mezőgazdaságot a legközelebbi időszakban az ipar színvonalára keli emelnünk. A mezőgazdaságnak elegendő növényi és állati terméket kell megtermeN (i1 nie a lakosság ellátására és a feldolgozó ipar számára. A növényi és állati termé- I1 kék bőségének biztosításától függ alapjában véve dolgozóink életszínvonalainak |1 további emelése.

Az említett követelmények biztosítása azonban a politikai kérdések megoldásán kívül megkívánja, bogy a természetes források és közgazdasági viszonyok hatékony kihasználásával kapcsolatos gazdasági és szervezési kérdéseket is megoldjuk. Főképpen a föld. mint termelést füóeszköz ésszerű kihasználásáról van szó, továbbá a célszerű szakosításról és együttműködésről, az új technika és technológia bevezetéséről és érvényesítéséről.

Ezeknek a feladatoknak a teljesítése m mezőgazdasági termelés tervezése és Igazgatása színvonalának alapvető emelését követeli meg, és nagy igényeket támaszt a tudomány, kutatás és gyakorlat dolgozóinak politikai felkészültségére és szakképzettségére.

Mindezeknek a szükségleteknek a fontosságát számos EFSZ és állami gazdaság követelménye is kihangsúlyozza. Ezek olyan kérdéssel fordulnak a közgazdasági tudományhoz és gyakorlathoz, hogy mi eBnyösebb számukra, helyi, természeti és közgazdasági viszonyaink szempontfából, vajon a tejtermelés, a sertéshústermelés vagy egyéb mezőgazdasági termékek előállítása.

Ez a kérdés ez ideig még nincs teljesen megoldva, mégpedig azért, mert nem csupán az egyes mezőgazdasági termékek árának relatív előnyösségéről kell dönteni. Nemcsak a termékek áráról van szó, hanem a termelés önköltségének alakulásáról is. A növénytermelés és állattenyésztés összetettsége és kölcsönös függése miatt nehéz eldönteni, hogy a tervezett beadások teljesítése esetén elő- Ryös-e a növénytermelésben az árutermelés bővítése, s mely terményeknél, továbbá célszerű-e a takarmánytermelés bővítése, s mely takarmányféleségek esetében. s ezzel összefüggésben kifizető-e az állattenyésztési termelés növelése, s ha igen, mely ágazatban.

Ennek a követelménynek a megoldása annyit jelent, hogy meg kell határozni az optimális termelési tervet. Ám ez a terv valamilyen elmélkedéssel nem állapítható meg, de még a nyert tapasztalatok alapján sem dolgozható ki. Ehhez matematikai módszerek szükségesek. Hogy a tervet matematikai módszerek segítségével kiszámítsuk, 50 korlátozó feltételt kell méltányolnunk, vagyis a matematika nyelvén kifejezve, 50 egyenletet kell megoldanunk, amelyekben kb. 60 ismeretlen volna. Ebből láthatjuk, hogy a feladat tapasztalati (empirikus), vagy becslési móddal nem oldható meg, mert ezek a módok igen sok számítást követelnének, s úgysem eredményeznének optimális megoldást.

Az ismertettek alapjan ahhoz a végkövetkeztetéshez jutunk, hogy a termelőerők fejlesztése kutatásának és tervezésének eddig alkalmazott módszerei nem teszik lehetővé sem a létező, sem a Tehetséges források kihasználását. Ezért nélkülözhetetlenül szükségessé vált az elemzések módszereinek, s főképp a mennyiségi kapcsolatoknak a tökéletesítése.

A leghatásosabbnak a matematikai módszerek mutatkoznak, amelyek a modern számítási technika kihasználása alapján lehetővé teszik számos olyan

technikai, valamint közgazdasági feladat megoldását, amelyeket eddig csak igen hozzávetőleg vagy egyáltalán nem oldottak meg.

Ez idő szerint a legjobban átdolgozott és a gyakorlatban bevált matematikai módszerek egyike a program lineáris megállapítása és a szerkezeti elemzés. Az értékek közötti kapcsolatoknak a program lineáris megállapításakor egyenes arányban kell lenniük. Ez a közgazdasági problémák túlnyomó részében be is van tartva. A program lineáris megállapításának módszere lehetővé teszi az egyes termelési ágazatok közötti kapcsolat pontos kifejezését, s elősegíti bizonyos közgazdasági feladat, mint például a lehető legnagyobb mértékű termelés, legnagyobb munkatermelékenység, legkisebb költségek elérésének a megoldását. Meg kell azonban jegyeznem, hogy mindazokért a feladatokért, amelyeket ezzel a módszerrel oldunk meg, a következők jellemzők:

Az egymástól függő tényezők rendszerének létezése.

A legjobb lehetőségek kritériumának egyértelmű megállapítása. Azoknak a körülményeknek a pontos megállapítása, melyek meghatározzák a létező források kihasználását

Mindezek alapján tehát a program lineáris megállapításának a jelentősége abban van, hogy

■ az elsőfokú egy ismeretlen és egyenletek rendszerének segítségével lehetővé teszi a kapcsolatok megvizsgálását, s az egyenletek jellege és kapcsolatai megoldják a közgazdasági problémákat,

■ ez matematikai terület, s nagy jelentősége van a technikai, valamint a közgazdasági problémák megoldásában,

■ helyesen dönti el az üzemi és az üzemnek felülrendelt kapcsolatokat, s ami a legfontosabb, lehetővé teszi a terv több módozatában való kidolgozását, s a legmegfelelőbb terv felhasználását,

■ e módszer szerint a feladatok megoldásakor olyképpen lehet eljárni, hogy először egy alapmegoldást lehet kidolgozni, amelyet azután fokozatosan javítani és módosítani lehet, vagyis olyan más alapmegoldásra lehet áttérni, amelynek funkciója előnyösebb értékű; így lehet eljárni a kérdés optimális megoldásának az eléréséig,

■ lehetővé teszi a korszerű számítási technika kihasználását, s ezzel nagy számú dolgozó mentesítését attól hogy ceruzával a kezében számoljon; ezzel gazdaságossá teszi az egész adminisztrációt.

Azok az eddigi tapasztalatok, amelyeket a matematikai módszerek érvényesítésével a mezőgazdasági termelés igazgatásában és tervezésében a Szovjetunióban nyertek, s amelyekre nálunk is szert tettünk, arra mutatnak, hogy felhasználásuk átlag 15—20 = -os költségmegtakarítást jelent.

Ezt bizonyítja a Prágai Élelmiszeripari Kutatóintézet példája is, amelyben 3000 tonna húst termeltek, miközben a takarmányadagokat a lineáris programmeghatározás módszerével számították ki. Az elfogyasztott takarmányok önköltség-ráfordulása hagyományos és új módszer összehasonlításakor kb. 5 millió korona megtakarítást mutatott az új módszer javára.

Sok hasonló példát ismertethetnék a Szovjetunió kolhozaiban és szovhozaiban nyert tapasztalatokról, ahol a matematikai módszereket már teljes mértékben érvényesítik. Hogy ennek a módszernek a gyakorlati alkalmazásáról teljes képet nyerjünk, ismertetem a „Szunyja“ nevű észt szovhoz példáját, amely termelését állattenyésztésre specializálta. Ebben a szovhozban először meghatározták az alapkövetelményeket és kidolgozták a szükséges mutatókat: a termesztett mezőgazdasági növények tagozódását, az egyes termények átlagos hektárhozamait, egy hektár talaj átlagköltségeit, az állatállomány összetételét és a havi takarmányszükségletet. Ezek szerint a mutatók szerint a közgazdász-matematikus és matematikus-közgazdász programba vették a feladatot, majd az elektronikus számológép kiszámította a vetésterületek növényösszetételének optimális tervét. A gép számítása szerint a szovhozdolgozóinak a következő növényösszetételt kellett betartania: 573 hektáron (az addigi 694 hektár helyett) fűféléket és 321 hektáron alacsony- és magasszárű hereféléket kellett vetniük, rozsot az eddigi 170 hektár helyett 120 hektáron, cukorrépát 10 hektár helyett 20 hektáron, kukoricát pedig 100 hektár helyett 133 hektáron kellett vetniük, stb. Az elektronikus számológép tehát egészen más vetéstervet dolgozott ki, mint a szovhoz.

Hasonló módon számították ki nálunk a takarmánymérleget a Mezőgazdasági Ökonomika Kutatóintézete a niznái, gerlachovi és köbölkút! EFSZ, valamint a Nyitrai és a Gyulai-majori Állami Gazdaság számára.

Meg kell jegyeznem, hogy a matematikai módszerekkel nem orvosolható a mezőgazdasági termelés tervezésének minden hiányossága. Ezeket a módszereket kisegítő módszereknek kell tekintenünk, s ezért nem mellőzhetjük teljesen az eddig megszokottan alkalmazott módszereket, mint például a termelési mutatók, a normák és a viszonossági mutatók megállapítását. Másrészt azonban tudatosítanunk kell, hogy éppen a mezőgazdasági termelési folyamatainak szerves kapcsolatból, a rendelkezésre álló talaj, a munkaerők és technika állapotából kifolyólag lehetővé teszi a matematikai módszerek és a számítási technika széleskörű alkalmazását, mégpedig főleg az optimális termelési irány, vetésterv és takarmánymérleg megállapításában, a szállítóeszközök üzemen belüli kihasználásában, a munkatermelékenység növelésében, az önköltségek csökkentésében

Hogy a matematikai módszereket a mezőgazdasági termelés igazgatásában és tervezésében alkalmazhassuk, elsősorban elegendő szakképzett dolgozót kel! nevelnünk, mégpedig főképpen közgazdászprogramkidolgozókat és matematikusközgazdászokat. Ezek a tanulmányok a közgazdasági főiskolákon ún. posztgraduális tanulmányok keretében végezhetők el.

A mezőgazdasági termelési igazgatóságoknak, a mezőgazdasági üzemek vezetőinek és főleg a főiskolát végzett mezőgazdasági szakdolgozóknak komolyan kellene foglalkozniuk a matematikai módszerek bevezetésével, s gondoskodniuk arról, hogy azokat a mezőgazdasági üzemekben mielőbb érvényesítsék.

Bernik Peter, okleveles közgazdász, a SZNT Mezőgazdasági Főosztály ályának dolgozója