Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-01-25 / 8. szám
(javaslom a ftetyi nenueti fruattságna^. Akadna tennivaló — épp elég! Javaslom a nyitra-gerencséri HNB-nak, hogy idője lenne fürdőt létesíteni a falu számára. A fiatalság nyáron piszkos vízben fürdik, amely már eddig is sok gyereknek okozott bőrbetegséget. A javasolt fürdőt meg lehetne építeni a homokbányánál, ahol bőségesen található víz, csak egy csatornát kel! ásni, ellátni zsilipéi és a szükséges szűrőberendezéssel. De megfelelő helye volna az új fürdőnek a kert mögött, a régi beton-itatő helyén is. A kutat újra kell ásni, mivel azt behányták földdel, iszappal és alatta a forrás teljesen eltűnt már. Pedig valamikor elegendő volt 200 —300 szarvasmarha itatására a legnagyobb szárazság idején is. Javaslom továbbá, hogy a község egyik labdarúgó-pályáján csináljanak korcsolyapályát. Ne korcsolyázzanak a fiatalok befagyott gödrök jegén, hanem rendes korcsolyapályán. A községen áthaladó autóbusznak nálunk négy megállója van, de egyiken sincs fedett váróterem, amely mindenekelőtt a községünk iskoláiba járó gyerekek részére volna annyira fontos, hogy hideg vagy esős időben ne ázzanak-fázzahak. Ideje volna, hogy a HNB gondoskodjék legalább az iskolához legközelebb eső fedett váróterem felépítéséről. Ajánlom továbbá, vágják ki az óvoda kertjében álló szilfákat és helyükre ültessenek gyümölcsfákat, mondjuk cseresznyét, almát, szilvát. A szilfát fel lehet használni tüzelőnek. A községnek talán legégetőbb gondját egy vízzel telt gödör okozza, amely még a vályogvetők korából maradt vissza. Ha itt a faluban kutya vagy macska kölykezik, a gazdája a fölöslegesnek tartott ivadékokat ennek a gödörnek a vizébe fojtja. Ha utána elásnák ezeket a fióka-dögöket, nem is lenne belőle baj, de ott rohadnak a vízben, amely pedig kacsa és libaúsztató. Hogy abból az út mentén tátongó gödörből micsoda illatok terjednek, arról fölösleges beszélnünk. Miért nem töltetik be végre ? A községben folyó építkezésekről elég földet szerezhetne a HNB, hogy ezt a falu szégyenfoltját betemethessék vele! Megszűnhetne végre ez a baromfi-fertőző fészek, azonkívül pedig egy család részére való kert vagy ház telkét teremthetnék meg. Javaslom azonkívül a HNB-nek, építsenek fel a temetőben egy halottasházat. A faluban még mindig sok az olyan ház, amelyeknek egyegy a lakható helyisége, ha tehát ilyen házban meghal valaki, különösen nyáron, nem a legegészségesebb dolog a családtagok szempontjából 48 óráig egy hullával tartózkodni egyazon helyiségben. Azután igazán ideje volna, hogy 2000 lelket számláló falunknak végre borbélyműhelye legyen. Öregebb nyugdíjasainknak már nehezére esik beutazni hajvágás miatt a városba. Ha pedig úgy gondolják illetékeseink, hogy a borbélyműhely nem fizetődik ki, akkor legalább hetenként egy napra állapodjanak meg a járási központban a borbélyokkal, hogy mondjuk szombatra kijárjon hozzánk egy borbély. Következő javaslatom a szőlőhegyi utak rendbehozására vonatkozik. Ma, amikor a szőlő gondozása traktorok és pótkocsik bevetését is megköveteli, megfelelő utakra is szükség van. Tehát a HNB-n az elvtársaknak komolyan kéne foglalkozniuk a szőlőhegyi utak rendezésével. Ezt társadalmi munkával nyélbe is lehetne ütni. Minden szőlő vagy gyümölcsös tulajdonosának hozzájárulására számíthatnánk. És ha már gyümölcsösről van sző, beszélni kell arról is, hogy tennünk kéne valamit gyümölcsfáink védelme érdekében. Nálunk igen jó gyümölcs terem, minden kertben található 5—10 gyümölcsfa, és a szövetkezet is 400 fát tart nyilván. Az utóbbi időben azonban nagyon elszaporodtak a szövőlepkék és ellenük csak közös erővel vehetjük fel a harcot. Ezért * HNB-nek és az EFSZ-nek közösen kellene megszervezni a káros rovarok elleni harcot. És mivel a gyümölcsfák védelmében legjobb segítőtársaink a madarak, azok védelme érdekében is érdemes volna harcot indítanunk a sok gumipuskás és légpuskás ifjú vadászok és idősebb kartársaik ellen. Meg kell szerettetni a gyerekekkel a madarakat és az olyan gyereket, aki madarat gyilkol, az iskolában meg kellene büntetni. Ifjúságunk a lakossággal együtt egy helyiséget társadalmi munkával klubhelyiségnek alakított át, ott szoktak azelőtt asztaliteniszezni. Ezt a termet lefoglalták mozinak, a fiatalok ezért átmentek egy másik épületbe, de onnan is kitették őket, mert a helyből gabonaraktár lett. Most pedig nagy részük hazatérve a gyári munkából már 3—4 óra között a kocsmában szórakozik. Kártyáznak, sok esetben a féldecik társaságában. Ajánlom tehát a HNB-nak, biztosítson a fiataloknak egy alkalmasabb szórakozóhelyet. Amint látszik, javaslat volna épp elég és egy kis jóindulattal, közös erővel sok mindent el lehet végezni a közösség érdekében. Sebők Antal (Nyitragerencsér) Nagy László galántal levelezőnk „Jóka ördöge“ című karcolatéból kitűnt, hogy Jókán a művelődési otthon építése körül pokoli állapotok uralkodnak, s már csak arra várnak, hogy Lucifer egyik hadsegédje, vagy akár maga Lucifer beköltözzön. De ha netalán a kemény hideg s más klimatikai tényezők kedvezőtlenek lennének az ördögök trópusi életfeltételeihez, akkor egy északabbról importált szellem is megteszi. Szerkesztőségünk bízva az emberi őszinteségben s az emberi segíteniakarásban a cikk közlését jónak látta. Ha levelezőnk ezt a tényt megállapította, leírta — méghozzá szellemesen —, gondoltuk hatására a jókai polgárok — cáfolandó ezt a cseppet sem kedvező tényt — a leggyorsabban rendbe szedik a művelődési otthont. Csakhogy az ördög az ördög. S van, akinek ördöge van. ördögi szerencséje, vagy ugyanolyan pechje. Nagy László az utóbbiakhoz sorolandó, mégpedig a saját hibájából, akkor is, ha az indíték jószándékü volt. Mert mi történt Jókán a cikk megjelenése után? A helyi nemzeti bizottság vezetősége összeült és megállapította, hogy a karcolat szerzője ugyancsak jó tollforgató, ámbár a reális ábrázolás nem a legerősebb oldala. Ezért elhatározták, hogy a szerkesztőség címére levelet írnak, amelyben rögzítik a valóságot, s amelyben az is ott lesz, hogy a hitelesség kedvéért a szerkesztőségből valaki nézze meg azt a bizonyos „romot“. A levél megérkezett, s mi, hogy tisztázzuk a tisztázandót, kiutaztunk Jókára vár-ördög és szellem nézésre. Ezek után most, hogy pontosan ismerjük a helyzetet, néhány kiegészítéssel helyre kell állítanunk az Az épülő művelődési otthon Jókán. Ebből aligha lesz egyhamarjában várrom. A műit év folyamán alaposan bonckés alá vette színjátszó-mozgalmunk problémáit a szlovákiai magyar sajtó. Általános támadás indult a giccs ellen, megszólalt a lelkiismeret: állj! ne tovább: rossz úton haladunk! Jóllehet a közölt cikkekben akadtak túlkapások, igényeinket nem mértük mindig lehetőségeinkhez, mégis úgy érezzük, úgy látjuk egy esztendő távlatából, hogy érdemes volt port verni műkedvelő színjátszó-mozgalmunk körül. Számunkra a színjátszás egy kicsit mindig nemzeti kultúránk, anyanyelvűnk megőrzését és istápolását is jelentette. A színpad fórum, a szép szó, az igaz szó fóruma. S ez egyúttal igényt is jelent: a szép, az igaz szó igényét. Ám tegyük mindjárt hozzá, ezt az igényt hazai magyar drámaírásunk sem mennyiségi, sem minőségi szempontból nem képes kielégíteni. Az így támadt „üzemzavar“ vezetett aztán az egyoldalú, fantáziátlan műsorpolitikához, amely csúcspontját éppen az utóbbi két év ben érte el. A műsorpolitikát irányít h'vatalos szervek ugyanis, a társadal ír" szükségletre hivatkozva, csupán a úgynevezett „szocialista tartalmú Lehet-e lépést tartani ?.. taDoi nem. tss ugyanakkor nem éltünk a lehetőséggel, nem aknáztuk ki megfelelő mértékben a cseh és a szlovák drámaírás nyújtotta lehetőségeket sem. Ez volt tehát a helyzet, közben nyakra-főre panaszkodtunk, hogy nincs mit kiadni, nincs mit bemutatni, bár figyelembe kell itt venni azt a körülményt is, hogy műkedvelők képességeihez és lehetőségeihez kell szabni a darabokat. Viszont nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a MATESZ-nak nem áll módjában — s fizikai lehetetlenséget kívánnák, ha ezt mint követelményt támasztanánk — Dél-Szlovákia magyar közönségét megfelelőképpen ellátni. Tehát a probléma nem éppen egyszerű, ám ha nem támasztunk igényeket, ha nem akarunk mindig többet, színvonalasabbat, sőt belenyugszunk középszerűségünkbe, szemet húnyunk a giccs előtt, — mondván, hogy ez van, hát mi mást tehetünk, elsáfárkodjuk hagyományainkat, képességeinket. Korai lenne felmérni, értékelni színjátszó-mozgalmunk jelenlegi műsorpolitikáját. A legtöbb helyen még csak készülnek a bemutató előadásra. A választott színművek, a műsorra kerülő darabok tarka színessége arra enged következtetni, hogy mind színjátszó-mozgalmunk irányítói, mind műkedvelőink megszívlelték a múlt évben elhangzott bírálatokat. A hibák feltárása, tudatosítása ösztönöz és továbblépést eredményezett, ez kétségtelen. A hazai cseh és szlovák fordításokon kívül műsorra kerül Moliére, Goldoni, Dosztojevszkij, Csehov, Kisfaludy, Szigligeti, Bródy, Barta, Tabi, a hazai magyar drámaírók közül Egri Viktor és Dávid Teréz drámai alkotásai.. Mindez bíztató kezdet s igazolás is egyúttal: igenis, lehet lépést tartani! Polák Imre A szocialista dráma fesztiválján megjutalmazták a kiválóan szereplő zselízi színjátszó-együttest. Azóta is műsorukon tartják a díjat kapott Űri muri-t és sikeresen szerepelnek Dél- Szlovákia különböző helyein. 1964. január 25. szabb, tehetségtelen, glccses alkotásoknak. S ami még rosszabb volt — azt a músorpolitika helytelen értelmezése Szakái Kató és Morvay Lajos a Csárdás című táncban fellépés után hatalmas tapsviharral jutalmazta őket. Népeink és nemzeteink kultúrája sikert aratott. Voltak városok, ahol a fellépés után azt mondták nekik, hogy az utóbbi hat évben nem volt olyan együttes, amely hasonló eredményeket könyvelhetett volna el magának, mint ez a csoport, Az újságok hasábos cikkekben méltatták a zenekart, a táncosokat és a szólóénekeseket. A mi újságjaink eddig nem szóltak róluk. Igyekezünk jóvátenni azt, amit elmulasztottunk. A 110 tagú Magyar Dal- és Táncegyüttesből tizenhatan voltak Nyugat- Németországban. Diákok és fiatalok. Sokan voltak olyanok, akik először jártak külföldön és mindjárt hatalmas sikerrel. Azok, akik itthon maradtak, lelkesen készültek és készülnek most is az ezévi bemutatóra. Kíváncsian várjuk a Magyar Dal- és Táncegyüttes új műsorát. Ők is várnak valamit: a vidéki kőrútjukon nagyszámú közönséget és sok-sok tapsot. (esik) Az újságokban, lapokban nem adtak hírt az indulásukról, és amikor megérkeztek, akkor sem fogadtuk őket úgy, ahogy illő lett volna. Csak barátok, rokonok jelentek meg az üdvözlésükre. Most, amikor már rendeződtek bennük a fölhalmozott élmények, most kapunk mi is a fejünkhöz, hogy adósak maradtunk valamivel az olvasónak és azoknak, akik három hónapig sikert sikerre halmozva járták Nyugat-Némteország városait. Az elmúlt év szeptemberében indultak el, szám szerint harmincán, táncosok, szólóénekesek és a Csehszlovák Rádió népi zenekara, Farkas Jenő vezető prímással, hogy a szocialista államok népi kultúrájában gyönyörködtessék azt a nézőközönséget, aki eddig vajmi keveset hallott róluk. Pedig illő lett volna írni, mert jócskán voltak közöttük az olvasók előtt is ismert Magyar Dal- és Táncegyüttes tagjai közül is, hogy csak néhányat említsünk: Kálmán Olga, Jóba Lajos, Kvocsák József, Morvay Lajos, akiket mint kitűnő szólőtáncosokat ismerünk és a magyar népitánc legjobb tolmácsolóit látjuk bennük Csehszlovákiában. Nyugat-Németországban, a csárdás aratott legnagyobb sikert. -Nyolcvanhárom fellépést abszolváltak és 20 000 kilométert tettek meg a három hónap alatt. Megérte a fáradságot, mert életre szóló élményekben volt részük. Nem felejtik el a hálás közönséget sem, mert minden Megkésett riport igazság nagyon is félrebillent mérlegét. Tehát: a jókai művelődési otthon építését 1 800 000 koronás beruházással 1957-ben kezdték. Az összeget évi 100, esetleg 200 ezer koronás részletekben meríthetik ki, ami azt bizonyítja, hogy 1957 óta ilyen körülmények között nem készülhetettek el vele. A karcolat szerzőjének az az állítása, mely szerint a szemlélő a jókai művelődési otthon helyén egy romot talál, teljesen helytelen. A művelődési otthon építése a körülményekhez viszonyítva szépen előre haladt. Ezt bizonyítja a jókai lakosok által ledolgozott 374 768 korona értékű társadalmi munka is. Ezenkívül a helyi adottságokat kihasználva 60 ezer téglát égettek a művelődési otthon építéséhez. Az EFSZ is minden eszközzel támogatta ezt a fontos építkezést. A karcolat szerzője ezeket a tényeket nem ismerte, mert nem is ismerhette, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az illetékeseket meg sem kérdezte. Mindezen túl az építkezést sem nézte meg. Hibát követett el, amelyet most utólag kell korrigálni. Am ez csak az egyik rész. Ugyanis a „Jóka ördöge“ már a galántai járási újságban is megjelent, méghozzá az elmúlt év április 29-ki számban. A szerző sem azelőtt, sem a cikk megjelenése után nem nézte meg a valóságos helyzetet. Ilyen alapon a jókai vezetők joggal kérték az írás helyesbítését, mi ezt örömmel tesszük annál is inkább, mert se ördögök, se szellemek nem laknak a jókai művelődési otthon romjai között, mert romokat nem is találnának. Ellenben elmondhatjuk a jókaiaknak, hogy a JNB illetékesei szerint az idén két művelődési otthon építését fejezik be a galántai járásban, s a kettő egyike a jókaiaké. —9s— ^k-kkk-kkkírkkkkkirk it ■kit kk-kA kirí Nem is olyan fekete az ördög... jelentene anuan a vunaiKuzasuan, hogy nem egy-egy járás, kerület, illetve nagyobb tájegység műsorpolitikájának a komplex irányítására került sor, hanem leszűkített, csoportonkénti megvalósítására. így azután hovatovább nagyobb „példányszámban“ kerültek bemutatásra az ízlést romboló, valóságot torzító alkotások. A kór, a járvány elemi erővel a szocialista dráma fesztiváljain tört ki, ahol — mint ismeretes — a csoportok nyolcvan-kilencven százaléka mutatott be azonos színművet. Mindez mégsem válhatott volna ennyire kirívóvá, ha szabad, így nevezni: botrányossá akkor, ha e fesztiválokra „vízumot“ kapnak a klasszikusok is. A drámaírás klasszikusainak méltatlan mellőzése, a műveik beszerzésével járó gondok, szinte lehetetlenné tették, hogy színjátszó-mozgalmunk berkeiben legalább egy alulról jövő tisztulási folyamat induljon. (A kezdeményezésre nem egyszer sor került!) Mert hiszen nehéz elképzelni színjátszást Shakespeare, Moliére, Goldoni, Schiller, Gogol, Kisfaludy, Szigligeti, Csiky nélkül — az bizonyos. Am a tetejében a szocialista realista drámaírás klasszikusairól is megfeledkeztünk. Gorkijt, Trenyovot, Tolsztojt, Visnyevszkijt, Brechtet nem ismerjük. Eddig legalább is nem nagyon állt módunkban velük megismerkedni, nem szólva a haladó nyugati drámairodalomról. (Cocteau, Sartre, Dürrenmatt stb.). Szinte leróhatatlannak látszanak adósságaink a mai magyarországi drámaírással szemben. Illyés Gyula, Németh László, hogy csak e két nevet említsük, művei mindmáig nem értek el hozzánk, ha csak a televízió jóvoidrámai művekre helyezték a hangsúlyt, s fittyet hányva a szocialista realizmus esztétikai kategóriáinak, hangos propaganda kíséretében, minden olyan drámai művet rátukmáltak tnűkedvelöinkre, amely éppen ma élő tollforgató kezéből került ki. így jutottunk a lejtőre, annak is a legmeredekebbjére, „hivatalos“ elismerést, srvényt szervezvén a rossznál-roszé
