Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-05-03 / 36. szám

Az EFSZ-ek VI. kongresszusának vitaanyagából

Jozef Trousilnak a Szocialista Munka Hősének felszólalása

Tökéletesen egyetértek a miniszter elvtárs beszámolójával. Az eredmény mindannyiunktól, a szövetkezetek vezetőitől és minden dolgozójától függ. Egyszer és mindenkorra tudatára kell ébrednünk, hogy ingyen senki sem ad semmit. Az állattenyésztés a mezőn kezdődik. Ahogy földjeinket szántjuk, trágyázzuk, gondozzuk, olyan termést takaríthatunk be. Szükséges, hogy necsak kellő mennyiségű, hanem a szükséges minőségű terményt takarítsuk be, mert ez képezi egész állattenyésztésünk alapját. Ehhez nélkülözhetetlen a jó munkaszervezés, amit magunknak kell megteremtenünk. Nem várhatjuk, hogy más végezze ezt el helyettünk. Ehhez pedig rátermett emberek szükségesek.

Szövetkezetünkben létrehoztuk a haladó tapasztalatok iskoláját, amely a tejtermelés kérdésével foglalkozik. Az iskola hivatása a tapasztalatok és a jó munkamódszerek elterjedésének meggyorsítása. Az iskolában szakoktatása is tartunk, melynek keretén belül a résztvevők gyakorlatilag ismerkednek meg módszereinkkel, közvetlenül a munkahelyen, az istállóban. Ez a legjobb módszerek egyike. Különös gondot fordítunk a fiatal zooteehnikusok és fejönők továbbképzésére. Az állattenyésztési dolgozók a köztársaság minden részéből ellátogatnak hozzánk, hogy szemináriumi iskolázásunk folyamán tapasztalatokat gyűjtsenek. Évente csaknem 500 állattenyésztési dolgozó fordul meg nálunk. Az idén körülbelül 1000 látogatóra számítunk.

Egyre azt hangoztatjuk, hogy a szövetkezeti tagok kiöregednek és ezért igyekszünk a mezőgazdaságba fiatalokat megnyerni. Kerületünkben és járásunkban minden évben teljesítjük a fiatalok toborzási tervét. Mit ér azonban mindez, ha ezek közül tanulmányaik elvégzése után a szövetkezetben kevesen maradnak. A legnagyobb hibát abban látom, hogy maguk a szövetkezeti tagok és a vezetők sem sokat törődnek a fiatalokkal. Ahelyett, hogy segítenének nekik, munkájukat még megnehezítik. A további hibát abban látom, hogy a fiatal tanoncoknak a mezőgazdaságban sokkal roszszabb feltételeik, lehetőségeik vannak és kevesebbet is keresnek, mint az iparban. Ez azonban már nem kizárólag a mezőgazdasági üzemek hibája. Nekünk mit sem használ, hogy az állam fedezd a tanoncokért járó illetékeket, mivel a tanoncóknak ebből semmi közvetlen hasznuk nincs. Roszszabb az, hogy a mezőgazdaságban az Iskolákból elsősorban azokat a gyerekeket szemelik ki, akiknek gyengébb az előmenetele. De talán ez nem a legnagyobb hiba. Gyakorlatra a mezőgazdasági tanonciskola és a mezőgazdasági műszaki középiskola diákjai járnak hozzánk. Azok a gyerekek, akik ügyesebbek, okosabbak, nagyobbára beképzeltek. A kevésbé tehetségesek azonban a munkában jobban igyekeznek, inkább megfogadják a tanácsokat, hogy ezáltal a többiekkel más téren lépést tarthassanak. Természetesen mindegyikük nem lehet egyforma színvonalon. Ha mindegyikük egyformán tehetséges lenne, senki sem akarna keményen dolgozni és mindenki csak könnyen szeretne élni.

Szövetkezetünkben a termelés szakosításán dolgozunk, előtérbe helyezve a takarmánytermesztést és a belterjes tejtermelést. Egész szarvasmarha-állományunkban 1970-ig el akarjuk érni a 4000 literes átlag tejhozamot és 1 hektárra 3600 liter tejet akarunk kitermelni. Az idei első negyedévben minden istállózott tehéntől 980 liter tejet fejtünk.

A takarmánytermesztés, a fajállattenyésztés. a beruházási építkezés és a gépesítés terén foganatosított minden műszaki-szervezési intézkedés arra irányul, hogy célunkat elérjük. A haladó tapasztalatok iskolájában azt is bemutatjuk, hogy többet, jobban és gazdaságosabban tudunk termelni.

Hiszem, hogy mindannyian mindent megteszünk annak érdekében, hogy 1970-ig mezőgazdaságunk színvonalát az ipar színvonalára emeljük. Ha már elértük az ipar színvonalát, akkor versenyre is kelhetünk az iparral, mivel ehhez minden előfeltételünk meglesz. Akkor majd megmutathatjuk ki menynyire képes. Jelenleg erre még képtelenek vagyunk.

Sajnos nálunk még olyan emberek is vannak, akik már szocialista módon élnek, de nem dolgoznak szocialista módon, és ez nagy hiba.

Befejezésül szeretném még a következőket elmondani: az állattenyésztés a növénytermesztéstől függ. A növényi termékek mennyisége és minősége nagyban befolyásolja az állattenyésztési dolgozók munkáját. Ha a tehén rossz takarmányt kap, úgy a tehenész csak néhány koronát keres, pedig az istállóban vasárnap és ünnepnap is el kell járnia, tehát azt látjuk, hogy a növénytermesztésben dolgozók előnyösebb helyzetben vannak. A növénytermesztés minden dolgozójának lehetősége van az állattenyésztésben dolgozni, de bizony ha valaki az állatgondozók közül megbetegszik, akkor a szövetkezeti vezetőknek házról-házra kell járni és könyörögni, hogy helyettesitőt találjanak.

Kívánok további munkájukhoz sok sikert és kérem tudatosítsák, hogy ahogyan dolgozunk, úgy élhetünk.

feladatul adta a megkezdett építkezések befejezését és azt, hogy nagyobb gond legyen fordítva a gépszínek, trágyagödrök és silótárolók építésére. Szövetkezetünk már sok épületet építettéit. A beruházási építkezést mindig a tervezőhivatal tervei szerint, de lényegében tervező nélkül valósítottuk meg. Sokszor rámutattunk már a típustervek hibáira, de sajnos, tervezővel még nem találkoztunk. A gyakorlatban úgy néz ki, mintha a tervezők soha nem láttak volna tehenet, vagy sertést, s mintha az emberről teljesen megfeledkeztek volna. (Egyetértést kifejező taps.)

A mezőgazdasági dolgozóval szemben követelményeket támasztanak. De ő is azt akarja, hogy minél többet eladhasson, mert hiszen abból él. De amikor olyan istállók vannak, amelyeket fűteni kell, hogy az állatok a kívánalmaknak megfelelő hőmérsékleten éljenek, akkor sok felesleges kiadással vagyunk megterhelve. Valamikor olyan istállóink voltak, amelyeket nem kellett fűteni, mert az állat saját maga képes volt a levegőt felmelegíteni, s mi csak a hőmérsékletet szabályoztuk.

Ismerjük a legújabb típusú T-1200- as sertéshizlaldát. Nekünk is van ilyen és körülbelül 600 darab állat van benne. Hat személy dolgozik az istállóban, ebből kettő fűtéssel van elfoglalva télen. Kérdezem, milyen hasznunk van ebből? Az eredeti tervek szerint ez a hizlalda a száraz takarmányozásra lett volna felszerelve, de ehhez nem lett volna elég az egész évi termésünk. Nem tudom, mit csináltunk volna a terimés takarmányunkkal és hogyan teljesítettük volna gabonából az eladási tervünket, ha a szárazetetési módszerre rátérünk. Sok munkát adott a típusterv átdolgozása, de megértő.

Véleményem szerint nem kellene szégyenkeznie a tervezőnek, ha lejönne közénk falura megtanácskozni a dolgokat. Több fej, több ész és kevesebb hiba. Sajnos a kapcsolat jelenleg csak a postán keresztül van meg. Küldik a tervét, és építs, ha nem akarsz, majd épít más. (Taps.)

Az utóbbi időben sokat foglalkozunk a gyümölcstermesztés kérdésével és hangsúlyozva van az új telepítések szükségessége. Sajnos azonban, a helyzet jelenleg úgy néz ki. hogy azzal sem bírunk, ami van, illetve azt sem tudjuk gazdaságosan kihasználni. A mi járásunkban szép gyümölcsösök voltak. Az általuk termelt gyümölcs ismert volt az egész környéken. De ismert volt szilvapálinkánk is. A fák azonban lassan kipusztulnak, a szilva a fákon marad, mert nem éri meg leszedni. Ezen a helyzeten feltétlenül változtatni kell.

Ing. Stefan Karvajnak a suranyi EFSZ elnökének felszólalásából

Ján Spírek felszólalásából

A senicai járáshoz tartozó Popudinské Mocidlany-i szövetkezetnek vagyok négy éve elnöke. El akarom mondani szövetkezetünk dolgozói megbízásából, hogyan akarjuk teljesíteni feladatainkat és egyben azt is, milyen akadályok fékezik munkánkat. A hibákról azonban nem azért akarok beszélni, hogy én is mondjak valamit, hanem azért, hogy azokat mielőbb eltávolítsuk. Pár adattal azonban azt is szeretném jellemezni, hogyan fejlődik szövetkezetünk.

Szövetkezetünk 736 hektár földön gazdálkodik. Amikor magángazdálkodók voltunk, évente öt vagon húst adtunk az államnak, míg a múlt évben 14,5 vagonnal. Gabonát a múltban évente 25, 1965-ban pedig 43 vagonnal adtunk el. Egy munkaegység értéke 20 koronát tesz ki.

Az egy hektárra eső össztermék értéke 9777 korona és annyi gazdasági épületet építettünk, mint a múltban mé/g soha.

Nagy feladatokat tűztünk magunk elé az 1964-es évre. A szövetkezetei saját tulajdonunknak tekintjük és ott úgy akarunk dolgozni, hogy minden szövetkezeti tag örömét lelje eredményeinkben és azokra büszke lehessen. Szövetkezetünk tagjai mindannyian ismerik feladatukat és értékes kötelezettségeket is vállaltak. Szocialista gondozásba vesszük az épületeket, a gépeket, felszereléseket és az állatállományt és meggyőződésből állítom, hogy feladatainkat túlteljesítjük.

Kormányunk komoly eszközöket fordít mezőgazdaságunk fejlesztésére. Láthatjuk ezt a gazdasági épületeinkben és a gépparkokon is, amelyek jelenleg a szövetkezetek birtokában vannak. Olyan értékek vannak birtokunkban, amilyenekre 1957-ben, szövetkezetünk megalakulása idején gondolni sem mertünk.

Nagyon igaz az a mondás, hogy aki semmit sem csinál, az el sem ront

semmit. De az is igaz, hogy közülünk már mindenki vétett hibát — egyik kevesebbet, a másik többet. Vannak akik ezekről a hibákról sokat szeretnek beszélni, írni. De a televízió és a rádió is sokat foglalkozik velük. A kritika és az irónia azonban kevés azok eltávolításához.

Nézzük meg elvtársak mezőgazdaságunk gépparkjait. Valóban sok gépet gyártottunk. De közülük sok van olyan, hogy mielőtt munkába lett volna állítva, ócskavasba került, mert minőségileg rossz és lényegében használhatatlan. Hány féle traktorunk van? — a legújabbakat nem is ismerem. Itt van például a Major 3011-es és a 1011-es. Ezeken olyan „ésszerű“ újítást alkalmaztak, hogy a karoszériában csak egy személy foglalhat helyet. Ügylátszik a tervező elfelejtette, hogy segédtraktoros is létezik és annak az előírás szerint nem a pótkocsin van a helye.

A gabonavetőgépeknél pedig már annyira messzire mentünk, hogy megfeledkeztünk róla, hogy azokkal lucernamagot Is kellene vetni. Vajon ki felelős ezért?

Gépek vásárlására minden évben előirányzunk koronákat. Tudjuk, hogy egyszerre mindent nem lehet. Azt is tudjuk, hogy a gépeket a gép- és traktorállomásoktól vesszük, s hogy nincs minden a legnagyobb rendben. De ki törődik azzal, fontos, hogy valaki fizessen.

Novotny elvtárs arról beszélt, hogy a gépállomásokat a jövőben a termelési igazgatóságok irányítják. Véleményem szerint ez jó gondolat és szükséges, hogy elgondolkodjunk felette. De meg kellene követelni mezőgazdasági gépgyárainktól is olyan gépek gyártását, amelyek nem egyenest az ócskadombra kerülnek.

Nagyon helyeslem a központi bizottságnak azt a határozatát, amely

Az érsekújvári járás a nyugat-szlovákiai kerület legproduktívabb járásai közé tartozik. Rendszeres növekedést ér el a felvásárlási feladatok teljesítésében. A jó eredmények mellett azonban jelentős hiányosságok is merülnek fel a járásban, mindenekelőtt az állományok emelésének szakaszán és a gazdasági állatok hasznossága terén. Ennek egyik legkomolyabb oka a mezőgazdasági üzemek egyes ágazatai közti összhang hiánya.

Szövetkezeteink gazdálkodásának elemzése, különösen a növénytermesztés és az állattenyésztés közti kapcsolatok, valamint az egyes termelési ágak közti helyes együttműködés lehetőségeinek vizsgálata, komoly aránytalanságokra hívta fel figyelmünket. Mindenekelőtt fel kéll figyelnünk az állatok helyes takarmányozására, és azokra a növényekre, amelyek döntő tényezők a gazdasági állatok hasznosságának növelése és a különösen fontos növények hdktárboza mainak emelkedésében.

Járásunkban az állományok a hasznosság és a piaci termelés szempontjából főként a szarvasmarhatenyésztés szakaszán nem érik el a kívánt színvonalat. Az EFSZ-ek közös tenyészetében tartott állomány emelése olyan takarmány alapot követel meg, amely biztosítja az elegendő és jóminőségű takarmánymennyiséget. Ezt a követelményt minden mezőgazdasági üzemben teljesen fedeznie kell a saját növénytermesztésből, annál is in- Ráfbb, mivel a takarmányvásárlás forrásai korlátozottak.

Röviden vázolom járásunk takarmányalapját az utóbbi években. Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy a takarmányok részesedése a szántóterületen — tekintettel arra, hogy járásunk a kukoricatermelő körzetbe tartozik — nagyon alacsony. Ez a részesedés 1961-ben 26,23 százalék volt, amelyből évelő takarmány 13,16 százalék; 1962-ben 22,66 százalék, melyből évelő csak 10,62 százalék; 1963- ban pedig 27,59 százalék volt, amelyből évelő takarmányok 16,8 százalékot tettek ki. A szükséglet 1961-ben és 1962-ben zabegységben számítva 77 százalékra, emészthető fehérjékben pedig 56,5 százalékra volt fedezve. A helyzet 1963-ban lényegesen javult, amikor a fedezet zabegységben 97,1 százalékot, emészthető fehérjékben pedig 75 százalékot tett ki.

Ez az évről évre ismétlődő hiányosság, a szükséglet és a saját termelésű fedezet közti aránytalanság, a hasznosság emelésének és az állati termékek eladási terve teljesítésének fékezőjévé vált. Az említett, különösen az 1981—62 évi aránytalanságok váltották ki azt a kezdeményezést, hogy mozgalmat indítsunk a maximális mennyiségű tápanyag eléréséért minden hektár takarmánnyal bevetett területről. Konkrét feladatot tűztünk magunk elé s teljes komolysággal és felelősséggel láttunk hozzá a takarmánytermesztés növeléséhez. Az 1963- ra szükséges takarmányt a magra termelt és silókukoricával, az évelő takarmányokkal és a cukorrépával biztosítottuk. A takarmánytermesztést tudományosabb alapra helyeztük és a járási politikai, valamint gazdasági szervek ellenőrzése alá vontuk.

Pozitív eredmények születtek. Ha összehasonlítjuk egyrészt az 1958— 1962 évi, másrészt az 1963 évi hektárhozamokat, az alanti képet kapjuk:

A magra termelt kukorica átlagos hektárhozama az 1958—1962 években

27,1 mázsa, 1963-ban 36,7 mázsa volt. A takarmányozási célokra termesztett cukorrépa hozama a fenti öt évben 234 mázsát, 1963-ban már 331 mázsát tett ki. Lucernában az 1958—62 években 44,4 mázsa, 1963-ban 42 mázsa volt az átlagos hektárhozam. Mivel azonban az évelő takarmányok vetésterületét felemeltük, 1963-ban több

szálastakarmányt takarítottunk be, mint 1962-ben. Nagyjelentőségű az a tény, hogy 9177 hektár területről virágzás előtt takarítottuk be az évelő takarmányokat és teljes mértékben felhasználtuk a hideg levegős szárítást. Ezáltal kiváló minőségű szálastakarmányt nyertünk.

A mozgalom záróértékelése tanúsította, hogy 1963-ban 1197 vagon magkukoricával, 1409 vagon szénával, 2342 vagon kapástakarmánnyal és 11325 vagon silóval többet termeltünk mint 1962-ben. Az eredmények még jobbak lettek volna, ha több trágyával rendelkezünk.

Az 1963-ban elért eredmények ugyan szerények, mégis reményekre jogosítóak. A mozgalom alapja 1964- ben is a magra termelt és a silókukorica lesz, valamint az évelő takarmányok, főként a lucerna.

Az évelő takarmányok tartósításának igen bevált módja a fehérjés és félfehérjes silózás általi konzerválás. Ezt a módszert már a múlt évtől alkalmazzuk némely üzemünkben, például Bélán, Érsekújvárott s máshol, és nagyon jól bevált. Az idén járásunkban 12 ezer mázsa speciális silót szándékozunk készíteni. Ezt a feladatot nemcsak teljesíteni akarjuk, de túl is szeretnénk szárnyalni. Megteszünk minden intézkedést, hogy a takarmánybegyüjtés a legjobb legyen, s nehogy a kedvezőtlen időjárás esetén a lekaszált termés kilúgozódjon. Ezért silózni fogjuk mind a fonnyadt, mind pedig a friss takarmányt.

Végül engedjék meg, hogy a surány-i szövetkezeti tagok üdvözletét tolmácsoljam önöknek. A kongresszus tiszteletére 327 ezer korona értékű szocialista kötelezettséget vállalunk. Mégpedig olyan termékekben, melyre társadalmunknak a legnagyobb szüksége van: 150 mázsa sertéshússal, 35 ezer liter tejjel és 40 ezer tojással többet adunk dolgozóink asztalára. Kijelenthetem, hogy a két utóbbi tétel már teljesítve van, a húseladást, illetőleg pedig úgy igyekszünk, hogy ebben sem legyen hiba.

Václav Túrna felszólalásából

Mindannyiunknak, akik a nemzet élelmezéséről gondoskodunk, hő kívánsága, hogy a szövetkezetek VI. kongresszusa elősegítse a fölösleges irányelvek és körlevelek kiirtását, amelyek a mezőgazdasági nagyüzemi termelést inkább fékezik, semhogy elősegítsék nagyobb fejlődését. Ez irányban mindannyian megnyugvással üdvözöltük azokat az intézkedéseket, amelyekről beszámolójában a miniszter elvtárs beszélt. Szükséges az is, hogy a szövetkezeteket, ha nagyobb fejlődésüket akarjuk elérni, ugyanarra a színvonalra emeljük, mint amilyenen partnereik, üzlettársaik a felvásárló üzem, a gépállomás, a tejcsarnokok stb. állnak, illetve, hogy ezeknek az üzemeknek nyújtott segítség a mezőgazdaságnak nyújtott segítség egy láncszemét módosítanák. Eddig, sajnos, ezeknek az üzemeknek ténykedése a nagy hasznot biztosító ügyletek lebonyolítására irányul. Azonban lépten-nyomon hallunk és olvasunk arról, hogy a mezőgazdaságnak segítőkezet kell nyújtani. De nézzük meg ezt a kérdést az érem másik oldaláról.

Néhány példát sorolok fel.

A szakemberek körében a múltban és a jelenben is nagy vitákat vált ki a hús fölvásárlásának rendszere. Nem lehetünk elégedettek a felvásárlásnak ezzel a rendszerével. Jelentősen megkárosítva érezzük magunkat a marhahúsnak élősúlyban történő felvásárlásakor. A felvásárló üzemnek átlag 500 kg-os élösúlyú bikákat adunk át. Ha ezeket A1 minősítéssel veszik át, úgy értük kilogrammonként 12 koronát kapunk. Megtörténik, hogy az ilyen bika a lábát töri el és a vágóhídra szállítják. Levágása után értékesítve a tényleges haszonértéke szerint egy kiló húsért 13 koronát bevételezünk. A kérdés abban rejlik, hogy az a 200 állat, amelyet levágásra adunk, mind nem törheti el a lábát és így csak a mi szövetkezetünk minden eladott bika után 400—500 koronával károsul. (Taps.) Ezt már kipróbáltuk. Felteszem a kérdést ezzel kapcsolatban: mit csinál a húsértékesítő vállalat az így nyert bevételtöbblettel ?

Az előbb ecsetelt állapotot az élősúlyban végzett húsfelvásárlás adott rendszere okozza. Ügy vélem, hogy mielőbb át kell térni a haszonérték szerinti húsfelvásárlásra

A továbbiakban még néhány, a délcsehországi kerületből származó adattal szeretnék szolgálni, amelyeket készségesen bocsátók további megtárgyalásra. A múlt évben egy gabonaszárítót kezdtünk építeni. Felszerelését a gépállomás öt dolgozója egy hét alatt végezte el. Ezért a munkáért a számla szerint 4726 koronát fizettünk. A jelenlegi szokásokat figyelembevéve, mondtuk akkor, ez lehetséges, nem is nagyon túlhajtott ár. De milyen nagy volt meglepetésünk, amikor rövid idő elmúltával megkaptuk az egységes kalkuláció szerinti végelszámolást 6074 koronára. Elképzelhetik, hogy ez milyen hatást váltott ki belőlünk.

Egy további példa a felvásárló üzem tevékenységéről, amely nekünk egy krumpliszsákért, amelyben a vetőburgonyát szállította, de amely zsákokat azonnal vissza is szolgáltattunk, darabonként 4,40 koronát számított fel. (Taps.) Ez szintén összhangban van az érvényes rendelettel. Kiszámítottuk, hogy a felvásárló üzem egy zsákon 15 koronát keres, mert egy új zsák ára 7—8 korona és az ilyen zsákot legalább ötször fel lehet használni.

Tetemesen ráfizetünk, ha valamelyik üzemben olyasvalamit akarunk csináltatni, amit magunk nem tudunk elkészíteni. Az ember nem ismeri ki magát abban, milyen kalkulációs kulcs szerint számítják nekünk az üzemi rezsiköltségeket. Minden esetben úgy számítják ki, hogy az illető közületi vagy nemzeti vállalat tekintélyes nyereséget vágjon zsebre, Ha a szövetkezet ilyen alapon számítaná ki egy liter tej termelési árát, főképp ahol a tejelékenység fejőstehenenként nem éri el a 2000 litert évente — és ilyen köztársaságunkban a szövetkezetek többsége — bizonyára a 2 koronánál kevesebb nem lenne. (Taps.)

Ezzel kapcsolatban szeretnék a miniszter elvtárs és az elnök elvtárs beszámolójának, illetve beszédének azokra a részeire hivatkozni, amikor a mezőgazdasági termékek felvásárlási árainak rendezése iránti követelményekről beszéltek. Azokkal a végkövetkeztetésekkel és megoldásokkal, amelyeket megemlítettek, tökéletesen egyetérthetünk, a tej problémáját kivéve. Azt a nézetet vallom, hogy a tehéntenyésztés és a tejtermelés kérdéscsoportját, problematikáját, valamint a legtöbb szövetkezetben az egy liter tejre eső önköltségek magasságát figyelembevéve helyes lenne emelni a tej felvásárlási árát. (Taps.) Ezáltal lényegesen megváltozna az a gondoskodás, amit az állattenyésztés és általában a mezőgazdasági termelés e fontos ágazatára a mezőgazdasági üzemekben fordítanak. Jelentős mértékben segítene ez azoknak az intézkedéseknek megvalósításában, amelyeket járásunkban és kerületünkben a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése terén előkészítünk. Igaz ugyan, hogy ennek a kérdésnek megoldásában a legnagyobb tartalékkal közvetlenül az egyes mezőgazdasági üzemekben rendelkeznek, sajnos azonban, hogy rövid időn belül és a felsőbb szervek segítsége nélkül ezt a kérdést nem lehet megoldani.