Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-04-22 / 33. szám
A nagylégi határban kipattantak a rügyek, kidugták tejüket a zsenge növények, és mintha ember is több lenne a faluban, mint télidőben, úgy benépesedett a határ. Emberektől, gépektől tarkállik a párolgó dűlő. Vetögép térül a mezei útra, idősebb ember ugrik le róla fiatalos ruganyossággal. P 1 a v y János. Sok tavaszt megért már, de öregnek még nem mondható. Majd egy fél évszázada hinti már a magot. — Vacak idő volt. No, de tavaly még későbben kezdtük öt nappal ... Azt mondja az Imre gyerek, hogy nem késünk meg vele. ő tudja, hogy osztották be a gépeket. — Megbirkózunk a vetéssel János bá’ — nyugtatja meg az öreget a fiatal agronómus Varga Imre. — A gabona már a földben van. Harminc hektáron megpróbáljuk a szemescirkot. Azt mondják érdemes. Kell is a takarmány. Már a kukoricába is belefogtunk, — sietni kell, 275 hektár vár magra. — Nem lesz azzal baj, Imre — szól közbe C s ö 11 e Kálmán tartálytöltés közben. — Nálunk olyan a nép, hogy szívesen dolgozik, akár éjjel-nappal — ezt már hozzám intézi. — Jómagam is alig vártam a tavaszt. — Tudom én azt, mert nem úgy van most mint az én időmben. — Hát akkor hogy volt, János bácsi? — Négy hektár árendásföldön gazdálkodtam. Volt egy lovacskám, osztán ilyenkor összefogtunk a szomszédokkal. Cgy szántottunk meg fogasoltunk. Vetni? Hát vetni... csak úgy kézzel, a ponyvából... — Most gyorsabban megy-e? — Ügy bizony. Meg az ember úgy van vele, hogy ilyenkor, ha kiszabadul a határba dolgozna inaszakadtáig. Már a magamfajta. Nem nekem való az üldögélés. Meg ki tudja meddig bírja az idő. Jó, ha az eső a földben éri a magot. Mintegy parancsszóra mindannyiuk arca az égbolt felé fordul, hogy árgus szemekkel vizsgálják a bolondos áprilisi felhők kergetőzését. Mintha csak most ocsúdnának föl, egyszeriben továbbindulnak. Szó sem lehet udvariasságról, nincs ilyenkor idő beszélgetésre. Menet közben folytatjuk. — Sóderos — bök a vetőgép alá Plavy János bácsi. — Jó mélyen szántanak a traktorok. Felkerül a sóder. Az én időmben csak nyestük a földet. Nem volt agrotechnika, nem volt határidő, igaz, hogy a legtöbbször elég termés se. Mert hogy mindent idejében kell megcsinálni, tudom én azt a magam fejétől is. — Amíg be nem fejezzük a vetést, nincs vasárnap — szólt még hátra Csölle Károly, amikor új sorra fordultak. P a 1 á g y i L. Csölle Károly magot önt a vetögépbe. Foto Palágyi Magról burgonya Lehet, hogy olvasóink már hallottak róla, de magról burgonyát termelni nem mindennapi esemény. Erről beszélgettünk nemrég Jantner mérnökkel, a Král'ovái Növénynemesítő Állomás mérnökével. — Mióta foglalkoznak a burgonya termesztésével, s mi a fő céljuk? — Már jónéhány éve termesztjük a burgonyát, s a legfőbb célunk az, hogy a déli járások részére olyan vetőburgonyát állítsunk elő, amely nagy hozama mellett a betegségekkel szemben is ellenálló lesz. — Hogyan akarják ezt elérni? — Főképpen keresztezéssel. A burgonyát magról termeljük. A tél folyamán melegágyakba vetjük el a magot. A kikelése után még sok vele a munka. Virágcserepekbe ültetjük, ápoljuk, öntözzük. Amikor eléri a 15— 20 cm magasságot, akkor kiültetjük a kísérleti parcellákra. — Milyen az eredmény eddig ? — Egy mag súlya 0,02 gramm. Egy ilyen kicsi magból a múlt évben 4,72 kilogramm burgonyát termeltünk egy tövön. — Mennyit vetnek el ebben az évben? — Csodálkozni fog. Kiültettünk 44 ezer darab palántát, s ez már mind cserepekben van. Búcsúzunk a mérnöktől, s további munkájához sok sikert kívánunk. Krajcsovics Ferdinánd Annuska Prágába megy Gutenkó Anna gyermekkorától a mezőgazdaságért rajongott. így történt, hogy — nem hallgatva barátnői szavára — a mezőgazdasági mesteriskolába jelenkezett, s utána elvégezte az egyéves baromfitenyésztő tanfolyamot. Már két éve a nádasdi szövetkezet baromfigondozója, s mint mondta, nagyon szereti munkáját. Csak azf fájlalja, hogy nincsenek megfelelő tyúkóljaik. A rossz körülmények közt télen csökken a tojáshozam és gyakran betegség is felüti a fejét. Annuska és társainak munkája azonban ennek ellenére is meghozta gyümölcsét. Míg 1961-ben 120 ezer tojást termeltek, a következő évben már 170 ezret és tavaly 345 000 darabot. Két éve a tyúkok átlagos tojáshozama 85 volt. s tavaly már 150. Hasonló a helyzet a baromfihús eladás terén is. Gutenkó Annában bíznak a szövetkezet tagjai. Bizalmuk legfőbb jele, hogy a VI. országos szövetkezeti kongresszus küldöttének, valamint a Kosicei Járási Bizottság képviselőjelöltjének választották. M a t ó Pál (Kosice) Jól választottak Cizela Kiselová a vámosladányi EFSZ fejőnője semmiképpen sem látszik 45 évesnek, pedig már 20 éves katona fia van, aki Ipolybélen végezte el a mezőgazdasági iskolát. Ha leszerel, ő is a szövetkezetbe lép, akár az anyja vagy apja, aki tehenész az ÉFSZ-ben. Maga a szövetkezet elnöke, Adámy János elvtárs azt szokta mondani, ha valaki a tagok munkája felől érdeklődik: — Sok a jó dolgozó nálunk, derék fejőnöink is vannak. De olyant, mint Gizela Kiselová elvtársnő, csak kettőt ismerek. A másik Kecskés Margit elvtársnő, aki családot vár a napokban. Kiselová szorgalmas munkájával bebizonyította, mire képes a jó dolgozó. Évi átlagban 20 tehén fejése hárul rá. jóllehet jelenleg csak 16-tal foglalatoskodik, mert 4 darab szárazon áll. Mivel az ottani te-4- Lakszakállason 220 hektár árpa helyett 250 hektárt vetettek el. Az évelő takarmány elvetése után rögtön megkezdték a csíráztatott burgonya ültetését és a cukorrépa vetését. Minden munkaerő a mezőn szorgoskodik. (Bajcsy Jenőné, Lakszakállas) -4- Ipolykeszin két műszakban dolgoznak, s így öt nap alatt befejezték a 35 hektár tavasziárpa, 10 hektár keverék, 4 hektár zab és a 3 hektár mák vetését. A HNB titkára is több éjjel traktoron ült. Zajos a határ, zúgnak a tratkorok, mindenki arra törekszik, hogy a mag mielőbb a földbe kerüljön. (Koncz Béla, Losonc) -4- A tompái szövetkezet traktorosai hosszabbított műszakban dolgoznak. A lánctalpas traktorok naponta átlagban 35—40 hektár területen végzik el a simítást és két nap alatt 60 hektár árpa a földbe került. Ezenkívül elvetettek 5 hektár mákot és 15 hektár borsót. (Judim Dániel, HNB titkár, Tompa) -4- A galántai járás mezőgazdasági üzemei az első negyedévben 131 százalékra teljesítették a meliorációs munkák tervét. Negyeden megkezdték egy 30 hektáros és egy 13 hektáros parcella lecsapolását. Jókán, Rétén és Taksonyon pedig egy-egy öntözőkút fúrását fejezték be. Kár, hogy az úrföldi ÁG munkásai a hiányos tervek végett nem tudták megkezdeni a 150 hektár öntözésre szolgáló medence építését. (Mécses János, Galánta) -4- A rimaszombati járás mezőgazdasági dolgozói 1 300 000 korona értékű kötelezettségvállalást tettek. Ez évben terven felül 59 663 kg sertéshúst, 326 802 liter tejet és 22 000 darab tojást adnak el terven felül. (Kovács Zoltán, Rimaszombat) -4- Lassan halad az EFSZ-ek szövetkezeti lakásépítése a galántai járásban. Két lakóházat még a múlt év tavaszán kezdték építeni, de az egyiket sem fejezték be határidőre. Az idei tapasztalatok sem biztatóak. Három hónap alatt a javorinkai társasházon alig 35 000 korona értékű munkát végeztek el, a felsőszeli lakásokon pedig nem is dolgoztak. Az ilyen lassan haladó építkezés sem a szövetkezet, sem pedig a társadalom szempontjából nem gazdaságos. Különösen akkor nem, ha helyes lakáselosztással a szakkáder-kérdést is megoldhatnák. (Mécses János, Galánta) -4- Jól halad a vetés. A padányi szövetkezet tagjai is gyorsan végeznek a vetési munkákkal. Többek között a földbe került 30 hektár borsó és tíz hektár tavaszi keverék is. A munkából különösen Bartalos Károly, Jakubik Rudolf, Dobrovodszky Ferenc, Rásó Géza és László Jenő vette ki a részét. Dicséretet érdemel Bíró Kálmán, a szövetkezet legfiatalabb tagja is. (Öllős Márta, Padány) henészetben még nem teremtették meg a gépi fejéshez szükséges feltételeket, kézzel végzi a fejést, ami 80 liter napi tejhozamnál bizony ■’em csekélység. Májustól novemberig azután napi 140 literrel kell Kiselová elvtársnőnek megbirkóznia. Ehhez nemcsak erő és kézügyesség szükséges, hanem a munkához való jó viszony is. Neki és munkatársainak köszönhető, hogy tavaly 130 %-ra teljesítették a tejeladás tervfeladatát. Jozef Sluka © Magyar régészek Mongóliában ősrégi hún család sírjára bukkantak. A gyermekek csontjai mellett ugyanolyan játékkockákat találtak, amilyenekkel azon a vidéken most is játszanak a gyerekek. Találtak egy fémtükröt is teljesen ép állapotban, amely 2000 év után semmit sem vesztett a fényéből. © A Skóciához tartozó Arran-szigeten a tengeri mentőszolgálatnak egy 10-tagú csoportja nemrégiben a partmenti fövényben megtett igen fárasztó gyaloglás után két torpédót halászott ki a sekély vízből, amelyet az amerikai hadi tengerészek gyakorlatuk alkalmával vesztettek el. Egy torpedó értéke meghaladja a 800 000 koronát. Az ügyes skót mentők most felháborodással utasították vissza azt a 720 korona értékű csekket, amelyet az amerikai flottilla parancsnoksága utalt át részükre a megtalált „értéktárgyak“ jutalmául. © Az angol királynő nagybátyjának, a gloucesteri hercegnek Vilmos nevű fia már másodszor bukott meg a közigazgatási szolgálathoz szükséges felvételi vizsgán. A „kékvérű" fiatalember a brit nemzetközösségi minisztériumban szeretne elhelyezkedni. © Minnesota államban (USA) hatósági rendelet tiltja női és férfi fehérnemű szárítását egy kötélen. © Kenia fővárosában, Nairobiban, a golfpálya az ottani állatkert szabad kifutójának szomszédságában terül el. Ezért a golfsport szabályait ezen a pályán a következő kiegészítéssel pótolták: „Amennyiben a golflabda 9 méternél rövidebb távolságra esne egy oroszlántól, fölösleges azzal tovább játszani.“ © Oklahoma amerikai város központja fölött nyolcszor naponta kis magasságban sugárhajtású repülőgépek száguldoznak. A repülések célja: a szinte elviselhetetlen zajkeltés reakciójának megállapítása. Az eddigi eredmény: a lakosság tiltakozása lassan már alább hagy, a tyúkok tojáshozama azonban ijesztően visszaesett. © A világon mintegy 2500 ismert klgyó/ajta közül csak 200 veszélyes az ember számára. A Chilében, Üj Zélandon, Írországban, Madagaszkáron és néhány más szigeten fellelhető kígyók nem mérgesek. A Világegészségi Szervezet kimutatása szerint évente mintegy 40 000 ember veszti életét kígyómarás következtében, 70 százalékuk Ázsiában. © Egy váratlanul erős hóviharba rekedt autó utasa 7 napon át fogkrémen, rágógumin és havon kívül semmit sem evett. Az utazó a kaliforniai Sacramentoból Colorádóba volt útban, amikor egy kisforgalmú útvonalon a heves havazás megállásra kényszerítette. A hőmérséklet mínusz 20 fokra esett és a vezető a fűtést sem kapcsolhatta be, mivel a kocsi kipufogóját a hő betömte és attól félt, hogy a mérges gázok a kocsiban terjednek szét. © Jugoszláviában meghalt egy Vácié Jovanka nevű asszony. Az orvos által megállapított halál beállta után másnap a gyászoló családtagok körében felült koporsójában és határozott hangon kijelentette, hogy nagyon éhes. Az asszonyt az előző nap hozzátartozói eszméletlen állapotban találták meg és a rögtön odahívott orvos már nem tudott rajta segíteni. Vacic Jovanka kiadós uzsonája után átköltözött az ágyába, hogy kipihenje „elhalálozása" fáradalmait. © A new yorki rendőrség letartóztatta Harrington E. Drake egykori repülőtisztet, a Mason és Társa cég tulajdonosát. Drake 1953 óta a rendőrség hallgatólagos beleegyezésével gyártott cinkelt játékkártyákat és egyéb hamisjáték-kellékeket. Egy napon azonban nagyobb társaságban borgőzös hangulatban azzal hencegett, hogy a legjobb vevői a „felsőbb tízezer" tagjai, s ezt üzleti okmányokkal is bizonyíthatná. Már másnap „utőlérte a törvény büntető keze" és az azonnali házkutatás nyomán a cég összes üzleti könyve és irata eltűnt. © Az utóbbi időben New Yorkban annyira elszaporodtak a közlekedési kihágások, hogy a bíróságok már nem győzik az eseteket letárgyalni. Nagy nehézségeket okoz a kirótt pénzbírságok beszedése is, ha az elítélt nem hajlandó azonnal fizetni. A pénzbírságok kinnlevőségeinek összege csaknem elérte már az 50 millió dollárt. Nagy a hiány alkalmazottakban is, akik felelősségre vonhatnák az adósokat. © John Bolter, 28 éves utazó ügynöknek az USA különböző államaiban harmfneftét felesége voft. A clevelandi bíróság most emiatt három évre elítélte. Amikor a bíró kihirdette az ítéletet. Bolder etpityeregte magát. „Látom, megbánta bűnét — mondta a bíró részvéttel. — Ugyan, dehogyis. Azt sajnálom, hogy kis mennyasszonyom most Pittsburgban hiába vár rám!" © A nac/y amerikai kozmetikai vállalatok az utóbbi években erősen népszerűsítik a férfiak kozmetikáját. A piaci kutatás szerint az utolsó két év alatt az „ápolt férfiak" száma az USA- ban a négyszeresére emelkedett és néhány áruház már a férfiak számára is nyitott kozmetikai osztályt. © 'Olaszországi lapjelentések szerint Donna Rachele, Mussolini özvegye a vendéglátó iparra szakosította magát. Szállodával kombinált éttermet nyitott az észak-olaszországi Rocca della Caminate-ban, ahol egykor hatalmas férjura fényében sütkérezett. A ma 74-éves talián „mámmá“ (ahogy a környékbeliek nevezik) a „Duce“ dicstelen kimúlása után először emlékiratai kiadásával próbálkozott. Mivel azonban az írásmesterség tudvalevőleg felette igényes feltételekhez van kötve, kénytelen volt jövedelmezőbb foglalkozás után nézni. Kisebb kávéházat nyitott tehát az Ischia szigetén fekvő Casamicciolában. De a szerencse istennője kerülni látszott a szigetet, mely után az isiász nevű farzsébát keresztelték el. Az olasz hatóságok végül is annyira megindultak a „tengődő özvegy" sanyarú sorsán, hogy a feketeinges vezér lefoglalt vagyonából csak úgy kutyafuttában egy kastélyt, két nyárilakot és hét földbirtokot adtak vissza a pityergő donnának. A nem várt „gyorssegély" fölötti örömében aztán Mussolininé honfitársai és külföldi turisták szolgálatába állította szakácsmesterségét. A főleg idegenforgalomra beállított előkelő éttermet amerikaiak is látogatják, akik szívesen megfizetik a borsos árakat kíváncsiságuk kielégítéséért. A felszolgált különlegességeket korszerű díszítő jelzőkkel tarkítják a nagyobb hatás — és az árak kedvéért. így például Mussolini mama „Sofia Loren módon készült csirkemellekkel" vagy „Királyfácánnal farkostól" kedveskedik vendégeinek. © Párizsban minden 514-ik lakosra egy orvos, minden ötezredikre egy lelkész és minden 120-ikra egy jósnő jut. © Konrad amerikai szenátor egy kambodzsai jóismerősétő! elefántot kapott ajándékba. Nem lehetett nagy az öröme, mert az állat szállításáért 1400, a kötelező állategészségi védőzárlatért pedig 380 dollárt kellett leszurkolnia. © Ázsia déli részén — amely szárazföldi területének mintegy hatodát képezi — az emberiség fele. azaz 1500 millió ember él. Az ENSZ adatai szerint Ázsia lakossága 1980-ig egy további milliárddal növekedik. © Érdekes kereskedelmi kísérlettel próbálkoznak a japánok. Százhúsz kereskedő a Sakura Maru gőzösön 40 ezer árucikkel mintavásárt rendezett be. Az úszó áruraktár eddig Szíria, Törökország, Görögország, Marokkó] Líbia és az EAK kikötőiben volt megtekinthető. © A múlt hónapban egy ötéves kisfiú a Niagara-vízesésbe zuhant, de 45 méteres mélységben csodával határos módon fennakadt egy a víz fölé kinyúló faágon. Miután megmentették, a legközelebbi kórházban csupán enyhe zúzódásokat állapítottak meg rajta. ©» Nagyon ráfizetett két vándorcéllövölde tulajdonosa az olaszországi Penevento-ban, akik az ottani búcsú folyamán „főnyereményként" egy csinos 17-esztendős lányt ajánlották fel. A rendőrség azonban közbelépett. A „leleményes" vállalkozók a rendőrbíró előtt azzal védekeztek, hogy elgondolásukat a „Bocaccio" című olasz filmből vették át, — amelyben Sophia Loren filmcsillag alakított hasonló „főnyereményt". Bár a rendőrbíró ismerte a nálunk is sikert aratott darabot, a két vállalkozót kerítés vádjával jelentette fel az államügyészségnél. A bíróság el is ítélte őket. © A Bahama-szigetcsoport, Anglia Atlanti óceáni gyarmata az év elején belső önkormányzatot kapott. A 700 szigetből álló új államalakulat összlakossága 170 000 ember, legfontosabb jövedelmi forrásuk az idegenforgalom. © A newyorki „Daily News“ egy hirdetése: „Elveszett a papagályom. Ismertető jele: ha azt mondják neki „Aranyos“, a madár válasza „Vén hülye!" „Nincs vasárnap" E c CB JS © O) ^ |l fi E =° 01 44 fi *03 >» fi v> © 2 °* 2 ÉS O >» fi *0 < 1964. április 22.