Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-04-11 / 30. szám
aszuhl űr, a bflntetóbíró késett. Negyed tízre járt az idő. Az államügyész, akit a titkár már elég régen behívott, az asztalnál ült és előkészítette magának az iratokat. Az írnok nekitámaszkodott az ajtófélfának; épp úgy nézett ki, mint egy múzeumbeli török katona, csak kancsal volt egy kicsit. Az alig nyitott belső ajtón át lesett állandóan a bíró üres íróasztala felé. A bírónak minden pillanatban meg kellett érkeznie. A tárgyalásra váró öt-hat ügy vádlottal és tanúi kint telepedtek le a folyosón. Rajtuk kívül ott lézengett még néhány kíváncsi néző és újságíró. Az utóbbiak azonban nem azért jöttek a bíróságra, hogy ott anyagot keressenek. A legtöbb közülük vádlott volt; az egyik szomszédos teremben a mai nap folyamán tizenhárom sajtópert tárgyalnak. Csak az egyes számú büntetőbíróság tárgyalótermében van még egyelőre csend. Ebben a teremben az írnok, az államügyész, a titkár és a gépírónő csendes beszélgetését figyeli. — ...így még nem késett soha! — ... talán beteg ? — ... azt hiszem. De talán elfelejtette tegnap felhúzni az óráját?... — ... vagy lumpolt az éjszaka. — Kizárt dolog. Fel sem tételezhető róla. Ismerem én őt jól. Ha valami bántja, rágyújt egy fél cigarettára, de ha túl súlyosak a gondjai, egészet szív el. Ennél többet azonban sohasem tesz. — Talán lemaradt a villamosról vagy az autóbuszról,..? — Az is lehet, hogy valahol forgalmi baleset történt. A beszélgetés hirtelen elakadt. Naszuhi bíró úr lépett a terembe. Mindenki felállt és a bíró elfoglalta a helyét. A jelenlevők leültek. A bíró két ujját szemöldökére szorította, aztán megsfmogatta a szakállát és odafordult a titkárhoz. — Mi az első ügy? A kérdezett tiszteletteljes mozdulattal átnyújtotta az iratokat. — Az az ing-ügy, uram, az első. A bírónak az volt az érzése, hogy valaki kalapáccsal veri fejbe. Ma reggel ugyanis neki szintén volt része egy „ing-ügyben“. S ami még rosszabb, a feleségét is megbántotta. Hosszú évek óta először hagyta el a lakását anélkül, hogy megcsókolta volna és az asszony ki sem kísérte és nem is integetett utána, amíg be nem fordult a sarkon, mint máskor. Először történt hosszú házasságuk alatt. De hát ő igazán nem tehet róla. A bírónak csak egyetlen olyan tisztességes inge volt, amelyben a nyilvánosság előtt mutatkozhatott. Az asszony az inget- már tegnap este kimosta és kijelentette, hogy majd reggel kivasalja. Azonban volt három gyerekük is, akiket reggel fel kellett öltöztetni, megreggeliztetni és az iskolába meneszteni, fis az a vasaló épp me reggel bokrosodott meg. A felesége tegnapelőtt kölcsönözte a szomszédasszonynak, aki biztosan leejtette. A vasaló tehát az istennek sem akart bemelegedni. Erre őnagysága káromkodni kezdett. Naszuhi bíró úrnak is fejébe szállt a vér, s kirobbant a veszekedés. — Nézd, a kézelő már egész rojtos! — Majd behajtom, kedves. Siess mér! — Már a másik gallér sem bírja tovább két hónapnál. Látod? — Jó. jő, hiszen tudod, hogy nincs időm. Elkésem. Nagy öröm számunkra, hogy mostanában egyre-másra érkeznek a hírek az irodalmi színpadok alakulásáról. Nemrégiben a Nyitrai Pedagógiai Intézetben is elkezdték már a munkát s most hirtelen, két hét leforgása alatt Léván és Rimaszombatban nézhettük végig az ottani irodalmi színpadok bemutató előadásait. A lévaiak Sándor Károly vezetésével készültek fel és Juhász Gyula költészetéből adtak ízelítőt a közönségnek „Himnusz az emberhez“ című összeállításukban. Léván ac a bemutató volt az első Ilyen irányú kezdeményezés. Azt mondják irodalmi színpad. A neve is ezt bizonyítja: Juhász Gyula Irodalmi Színpad. A műsort, konkrétan a mostani bemutatón, Juhász Gyula verseiből állították össze. Ez az első és a leglényegesebb összetevő: Ehhez társulnak még a zene és a fényhatások. Ez ideig e három alapegység lehetőségeiből épült fel az irodalmi színpad. Léván ehhez hozzájött még az ének (Juhász Gyula megzenésített versei), és a népi tánc. Az utóbbi két tényezőre vonatkozóan megoszlanak a vélemények. Nem lehet teljes határozottsággal kijelenteni és indokolni sem, hogy nincs helyük az irodalmi színpadon. Tény az, hogy az irodalmi színpad, mint zsáner még nincs pontosan elhatárolva és meghatározva. Ezért minden művészeti ágat képes felölelni, minden művészeti ágnak képes teret és funkciót biztosítani. Az irodalmi színpad: a végtelen lehetőségek formája, hordozója és megvalósítója. — Szomorú, hogy egy bírónak, mint nem engedlek el benneteket. Otóvégneked, egy váltani való inge se legyen, re megmentetteket engem is, a hajót — Mit csináljak? Tűrjem talán, és a rakományt is, tehát én is szerethogy megvesztegessenek? Vagy lop- nék a kedvetekbe járni. Kívánjatok jak? valamit. Mire volna szükségetek? — Mondj le az állásodról! Ma még i egy pincér is ... Es a három matróz végre beval-Erre Naszuhi úr dühösen kiragadta ^ lotta: felesége kezéből az inget. — Egyetlen valamire való ingünk A titkárt meglepte, milyen dühösen sincs, ha valahol partra szádunk... rántja ki a kezéből az aktákat a bíró. — Ing ? Igazán csak inget szeret - Naszuhi bíró űr az írnokra tekintett, aki már várta ezt a pillantást. Kitátotta a száját és hangosan kiáltotta: — Mehmed Pojraz, Musztafa Denizer, Ali Chíplaak! A három vádlott egy csendőr kíséretében a tárgyalóterembe vonult. Tengerészek voltak, az „Alendar“ mentőhajó legénységéből. Ügy álltak a bíró előtt, mintha a kapitányuk parancsára sorakoztak volna fel a fedélzeten. Mehmed birkózóbajnokra emlékeztetett. Alakja méternyi vállakba terebélyesedett. Lába, mint egy lovasé, befelé görbült. A nadrágja erősen gyűrött volt, valószínűleg maga alá húzott lábakkal ült a fogházi kétemeletes ágyon. Lyukas harisnyájából fehérlő sarka frissen hámozott krumplira emlékeztetett. |y| usztafa nad■ ■ rágján hátul hatalmas folt éktelenkedett. Alinak szép karcsú nyaka volt és hosszú haja hátulról úgy hatott, mintha varkocsba fonta volna. Az államügyész felolvasta a vádiratot. Aztán a bíró a vádlottak felé fordult. — Mi a megjegyzésük a vádhoz? — A bíró úr lelkiismeretére bízom — mondta Mehmed. — Amit elmondhatnánk, azt már elmondtuk a kihallgatáson — jegyezte meg Ali. Amit pedig elmondhattak volna, az röviden összefoglalva a következő volt: A Galipoli-öbölben egy angol gőzös zátonyra futott és az oldalára borult. Az Alendar sietett a segítségére. Három órás hősies küzdelem után sikerült megmenteni az angol gőzöst, melynek kapitánya nagyon boldog volt. Tudott valamit törökül. Miután elintézték a fizetési formalitásokat, Mehmedet, Musztafát és Alit a kabinjába kérette. Kinyitott egy üveg whiskyt, majd megkérdezte tölök. — Hát fiúk, mit tehetnék értetek? — Kedves egészségére! — válaszolták. — Szép, szép — elégedetlenkedett a kapitány, s mégegyszer töltött. — De mondjátok meg végre, mivel járhatnék kedvetekre? — Egészségére! — Goddam! Szavamra mondom, így nétek? — csodálkozott a kapitány, majd egy-egy fiaskó whisky kíséretében midegyiknek ajándékozott egy gyönyörű neylon-inget. Aztán kedélyesén búcsút vett tőlük. A három tengerész minden jót kívánt és a maga módján hálálkodott. Ali egész éjszaka szinte sírt. Nem a whisky szállt a fejébe, hanem arra gondolt, hogy egy jószívű brit alattvaló többet ér tíz igazhitűnél is. Amikor aztán hajójuk reggel a Dardanellákhoz közeledett, fináncok léptek a fedélzetre. Csempészárú után kutattak. Az ő dolguk ...! A vámosok azonban a fejpárnák alatt rövidesen rábukkantak az ingekre és az üvegekre. A három legényt vád alá helyezték és néhány nap elteltével csak ma került sor a tárgyalásra. Az áilamügyész a büntető törvénykönyv erre meg erre a paragrafusára hivatkozva vádolta őket, hogy ingeket csempésztek. A vádbeszéd vége felé újra idézte az említett paragrafusokat. Naszuhi bíró úr egy pontra meredt, de hogy iát-e valamit, azt megállapítani nem lehetett. A gépírónő Ali hatalmas öklét csodálta. Jobb karján tetoválás látszott. Hal vagy valami sellö lehetett. Az államügyész éppen mondókája befejezéséhez vett mély lélegzete«., amikor valaki az ajtónál félretolta az ott lézengő írnokot és a terembe lépett. Barettes, taláros ügyvéd volt. — Bocsánatot kérek — motyogta —, és a nagy asztal felé Igyekezett, mialatt aktatáskájából iratokat halászott ki. — Elkéstem! — Maga elé rakta az aktákat és máris hozzáfogott a védőbeszédhez. A következőket mondotta: — Megfelel ugyan a valóságnak, hogy a gépházban és az árnyékszék- ' ben néhány európai árú találtatott. Ezt nem is kívánom kétségbe vonni. Azonban a kérdéses golyók, a 182 osztrák öngyújtó, a 80 töltőtoll, az angol tweed és a neylon-harisnyák, a másfél kilogramm Arpej-parföm, a tizenhat aranyóra és a számológépek semmi esetre sem tekinthetők csempészárunak. Mindezek európai rokonok ajándékai, török személyiségek részére, akiket itt nem kívánok megnevezni. És klienseim kötelességüknek tartották az ajándékok kézbesítését. Követelem tehát úgy Karoglu kapitány, mint Eneii kormányos felmen.,. — Micsoda kapitány?! — vágott közbe a bíró —, milyen kormányos?! Ezek itt egyszerű tengerészek ... — Kérem a biró urat, ne tessék engem félbeszakítani! A bíró türelme fogytán volt. — De kérem! Kit véd ön tulajdonképpen ? Az ügyvéd felnézett — Te nagy isten! Hát nem a „Samsun“ személyhajó fedélzetén talált csempészárúról van itt szó? — De nem ám! — Jaj, bocsánatot kérek ... Ogy látszik egy kis félreértés van a dologban ... azaz egy kissé ... talán megzavarodtam ... Az írnok, aki közben a közelébe sompolygott, a fülébe súgta: — tessék egy emelettel feljebb menni, ügyvéd úr. A Samsun ügyet éppen fölöttünk tárgyalják. Az ügyvéd gyorsan összeszedte a cókmókját és sietve távozott. A teremben síri csend honolt. Naszuhi bíró, aki talán éppen ebben a csendben hallgatott lelkiismerete szavára, hozzáfogott az ítélet kihirdetéséhez és diktálásához. Hangja kissé remegett és rekedt volt. Szavai az Írógép kopogásán keresztül elég nehezen voltak érthetőek. Mehmed azonban mégis eleget kivett belőlük. Musztafa és Ali ugyanúgy. A bírónak mindenesetre nem volt annyi mondanivalója, mint az ügyésznek. ... A vádlottak nem érzik magukat bűnösöknek — mondta a bíró ... — Az elkobzott ingek a vádlottaknak kiadandók ... A perköltséget az állami tengerhajózás igazgatósága köteles megtéríteni ... — Aztán egy kézmozdulattal adta tudtára a vádlottaknak, hogy távozhatnak. De még mielőtt azok szót fogadhattak volna, 6 maga felállt és a szobája felé indult. Még az ajtóig sem jutott, gyufát vett eló és cigarettát. A bíró úr egy egész cigarettára gyújtott, ami nála nagyon súlyos gond jele volt. Kint a folyosón a félmeztelen AM megállította két cimboráját: — Csak annyit mondok fiúk, ennél rendesebb bírót még nem láttam! Amint visszakapjuk az ingeket, én az enyémet selyempapírba csomagolom, megszerezzük ennek a jó léleknek a címét, elmegyünk hozzá és majd azt mondjuk neki: — Itt van bácsi, fogadja el tőlünk szeretettel ezt a kis ajándékot! Fordította: Somló Miklós htTROSLJtV HO LOB: Az ősember felfedezése Az Hete 9égén az alig érzékelhető nappali fénynél fölfedezte az ősember koponyáját, Elég lett volna körüümia, s ünnepeltebb lett volna, a Castuziai győztesnél. De ő két évig kutatott a könyvekben míg talált egy elfelejtett hirt arról az öt csontról. Felhívta rá a figyelmet, különben semmit se irt. S ez az ősember ma a történelem pillére mint Caesar, mint Kolumbus, mint Napóleon. Ez az ember meghalt láthatatlanul. De a tudomány hatalmas piramisa mely a Wegától az Andromedáig feszül szögletével az ő mellén nyugszik. Fordította: Gál Sándor József Attila születésnapját a Költészet Napjává avatják A Magyar írószövetség elnöksége megvitatta és jóváhagyta a Költészet Napja előkészítőbizottsága programjavaslatát. A javaslat szerint április 11-ét — József Attila születésnapját a Költészet Napjává avatják. Ez a nap minden évben az élő magyar költők alkotásainak ünnepi népszerűsítését szolgálja. Az idei ünnepségek programja a következő: A megnyitó est április 10-én lesz. Műsorát a budapesti televízió közvetíti. Április 11-ére költőolvasó találkozókat terveznek. A bizottság azt javasolja, hogy ^ találkozók kezdeményezői magúk keressék a személyes kapcsolatot a költőkkel. A könyvtárak kiállításokat és klubesteket, a műkedvelő irodalmi színpadok pedig költői esteket rendeznek. Az általános- és középiskolákban néhány irodalmi órát szentelnek a költészet napjának és a szavalóversenyek döntőit is ebben az időben rendezik meg. A középiskolákban pályázatot hirdetnek élő magyar költők munkásságát értékelő dolgozatokra. A könyvkiadás az 1963-as év legszebb verseiből összeállított antológiával készül a Költészet Napjára. A könyvesboltok kirakatait verseskötetekkel és a költők arcképével díszítik. A Költészet Napja záróünnepségét április 12-én rendezik meg Szolnokon. öiuttuYÚbs íurefvs Két bemutató Azonban a lévaiak előadásába nem illeszkedett bele szervesen sem az ének, sem a tánc, még akkor sem, ha a tánckompozíció Juhász-vers motívumára épült. Az énekszámok sem fokozták, nem vitték előbbre a koncepciót, nem ^növelték a drámai hatást. Ettől eltekintve érdekes problémát hoztak felszínre, mégpedig azt, hogy mi módon lehetne az irodalmi színpad keretei közé szervesen beépíteni az éneket és táncot. Most már nemcsak kizárólag a lévaiak bemutatójáról van szó, hanem általában az irodalmi színpadok lehetőségeiről. A MATESZ irodalmi színpada bizonyítja, hogy a modern tánc fokozza az irodalmi színpad drámaiságát. Ebből következtetve valószínű, hogy kellő hozzáértés és ötletesség mellett a néptánc is képes ugyanerre, viszont a lévaiak bemutatóján ennek pontosan az ellenkezőjét tapasztaltuk. Nem illeszkedett bele a koncepcióba, s a nézőben semlegesítette a versek által létre jött feszültséget, az élményt, s ami még károsabb ez a semlegesítő hatás megszakította a folyamatosságot. Ennek ellenére el kell gondolkodni e fölött, s megtalálni azt a módot, amelynek alapján nem elvesz, hanem hozzáad, többletet teremt a tánckultúra az irodalmi színpadon. Mivel a tánc szerepe inkább gyakorlati megoldást kíván, fölösleges sokat vitatkozni. Sokkal inkább kérdéses az ének. A lévaiak irodalmi színpadán első ízben találkoztunk vele, és nem mondhatjuk el, hogy kivívta volna az elismerést. Most nem arról van szó, hogy gyenge volt az előadás, mert az előadás szép és érdekes volt, illetve lett volna, ha az egy különálló műsorszámként szerepel. De így beleillesztve az irodalmi színpad keretébe többet ártott, mint használt. Mégis érdemes elgondolkodni az ötlet felett. Nincs kizárva, hogy a jövőben másutt is megpróbálkoznak vele. Az a nézetünk és véleményünk, hogy rendszerint a koncepciótól függ a siker. Az irodalmi színpad lényege, hogy a verset, a lírát drámai funkcióra emeli, cselekményt visz bele azáltal, hogy színpadra helyezi. A lévaiak esetében — de ez a helyzet a rimaszombatiak Emberi hang című összeállításánál is — ez a koncepció nem érvényesült. A versek így csak versek maradtak. S ha még ezt ének- és táncszámmal darabolják részekre, akkor oda a folytonosság és az irodalmi színpad irodalmi estté redukálódik, amely jóval alulmarad hatásaiban az irodalmi színpad mellett. A rimaszombati irodalmi színpad gárdája már a tizedik bemutatónál tart az Emberi hang című összeállításával. Joggal vártuk, hogy valami újat, valami többletet hoz. De sajnos, Veres János és Mács Zoltán összeállítása most nem volt valami szerencsés. Az indok: hogy az előző bemutatók túl igényesek voltak, a közönség nem értette meg mondanivalójukat, most olyat kellett adni, ami egyszerű és mindenki számára érthető. Ez talán helyes egyféle szempontból. Másrészt viszont úgy tűnik, kockázatos az ilyen lazítás. Az elért szint komoly erőt jelent, s ha már eljutottak valahová nem szabadna annál alább adniuk. Ismerjük az irodalmi színpadok lehetőségeit, az anyagi nehézségeket, a körülményeket, amelyek között dolgoznak, s e helyütt nem elmarasztalni akarjuk őket azzal a néhány észrevétellel, amit elmondtunk, inkább csak lehetőséget látunk a többi irodalmi színpad vezetője és szereplője elé vinni mindazokat a szakmai problémákat, amelyek a mostani fejlődési fokon az irodalmi színpadok munkájában felmerülnek. Ma már nem fér kétség ahhoz, mi az irodalmi színpadok szerepe. Sokkal több, mint azt egyesek gondolnák. Nem csak az irodalom népszerűsítéséről van szó, hanem arról, és főleg arról, hogy a XX. század embere számára tömörré fogja össze a művészetet, s olyan élményt nyújt egyszerre, amit külön-külön sem az irodalom, sem a zene, sem a képzőművészet nem adhat. Az irodalmi színpad műsorának azért olyannak kell lennie, amely teljességre törekszik. Ezért nagy öröm, hogy egyre több helyen s egyre többen látják ezt és művelik szeretettel, odaadással. G. S. # A magyar könyvkiadás fejlődését és helyzetét bemutató, mintegy kétezer magyar könyvből álló kiállítást nyitott meg Helsinkiben Kornis Pál, a kiadói főigazgatóság helyettes igazgatója és Kustaa Vilkuna akadémikus. # Hatvanéoi kísérletezés után Honoret Bedret párizsi lakosnak sikerült kövekből zongorát készítenie. Bedret rájött arra, hogy selyemzsinórra függesztett apró kövek, ha megfelelően választják ki őket, nagyon szép hangot adnak. A billentyűk zsinórokon lógnak és kis automatikus kalapácsokkal csalják ki a hangot a kövecskékből. , # Az 1964. évi Orleans -i Szűz Mária Löddé, 19-éves bölcsészhallgatónő lesz április 29 és május 8 között tartandó hagyományos Jean d’Arc-ünnepségeken Orleans-ban. A leány ősei a város évkönyvei szerint már 435 év előtt mai házukban laktak. # „Bozena Némcová miskolci levelei", címmel a miskolci Herman Ottó Múzeum megjelentetett egy kötetet. Az újkori cseh széppróza klasszikusa 1851-ben járt Miskolcon, ahol férjét látogatta meg. Írásaiban, amelyeket levél formájában küldött meg Csehországban levő barátainak, a korabeli életről festett érdekes képet. »84. április n.
