Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-02-22 / 16. szám
Ha valakitől megkérdeznénk, akarja-e, hogy a takarmány nagy része az állat emésztőszervein áthaladva kihasználatlanul a trágyába kerüljön, biztosan csodálkozva nézne ránk. Pedig sajnos, ez a folyamat játszódik le a legtöbb szövetkezetben, csak az állatgondozók nem vesznek erről tudomást. Az ok; az állat emésztőszerveiben a szénhidrátos (cukor- és keményitőtartalmú) takarmányok csak akkor emésztődnek fel, ha az emésztésnél megfelelő mennyiségű táplálékfehérje is közreműködik. Pontosabban; 6—7 tonna szénhidráthoz 1 tonna emészthető fehérje kell, hogy az állat maradék nélkül meg tudja emészteni. Hazánkban a takarmánymérlegek szerint évente kb. 200 000 tonna emészthető fehérje hiányzik, ami annyit jelent, hogy 1 200 000—1 400 000 tonna, a növénytermesztésben nagy fáradsággal kitermelt szénhidrát nem érvényesül. A fehérjehiány nemcsak nálunk okoz nehézségeket, hanem világproblémát jelent. Ezért behozatallal sem enyhíthetjük. A fehérjék és a szénhidrátok közötti arányt bizonyos mértékben javíthatjuk — tehát jobban kihasználhatjuk a takarmányalapot — ha a takarmányadagokba fehérjét juttatunk; tehát a takarmányt élesztősítjük vagy pedig karbamiddal vagy ammóniákos vizzeldúsítjuk. A dunaszerdahelyi járásban a fehérjehiányt folyékony élesztősltett takarmányok gyártásával próbálják leküzdeni. Sok szövetkezetben saját, folyékony élesztősített takarmányt gyártó üzemet építettek. Egész komoly kis üzemek ezek, ahol gomolygó, kissé savanykás, gyümölcsszagü gőzfelhőkben, hatalmas katlanok mélyén szaporodnak az élesztőgombák és növekszik a takarmány fehérjetartalma. Tehát munkába fogták a csak mikroszkóppal látható apró élőlényeket — az élesztőgombákat. S ezek azzal, hogy szaporodnak, gyártják a takarmányadagból hiányzó fehérjét. Rácz Péter, a nagyabonyi szövetkezet fiatal elnöke leplezetlen örömmel figyeli a mikroszkóp alá helyezett cseppben lubickoló élesztőgombákat. Ä mikroszkóp mellett ott a lakmuszpapír is, amelynek segítségével ellenőrzik a takarmány savanyú kémhatását, vagyis nincs-e benne a megengedettnél több sav. Az élesztősített takarmány ugyanis körülbelül olyan savanyú, mint a jó silótakarmány: átlagban 3,9—4,1 pH tartalmú. Ezért minden liter takarmányhoz 5—7 gramm ásványi anyagot vagy takarmánymeszet kell adagolni, méghozzá az etetés előtt, hogy a savak semlegesítése az emésztőszerveken kivül játszódjék le. Ahol a fehérjét gyártják — Vannak olyan szövetkezetek, ahol arra panaszkodnak, hogy az élesztősltett takarmánytól hasmenést kaptak a tehenek. Ez nálunk még nem történt meg. Csak néha. nagyritkán egy-egy tehénnél, s akkor is igen kis mértékben -/ mondja Rácz Péter. Felvezetett a lépcsőkön az „emeletre“, ahonnan éppen bele léhet látni a hatalmas üstök mélyébe. A kétkarú keverő állandóan keveri a folyadékot, „szellőzteti“, hogy az élesztőgombák állandóan friss levegőhöz jussanak. A gőzgépben szakadatlanul lobog a tűz, s ketten — a fűtő és a takarmányélesztősitést végző dolgozó — naponta 7—8 ezer liter takarmányt készítenek. A gyártás teljesen gépesített. A cukorrépát a mosógépbe adagolják, ahonnan tisztán, felvonó segítségével a darálóba kerül. A ledarált cukorrépát a szállítószalag az üstbe viszi, ahol 4—5 órán át főzik, majd az előkészítő kádban a masszát 3,5 % cukortartalmúra hígítják és hozzáadják a megfelelő mennyiségű szuperfoszfátot és kénsavas ammóniákot. Innen az erjesztőkádba kerül. Itt 100 liter torulatejet hozzáadva 1000 liter cefrét készítenek. Három órán át állandó keverés közben erjedni hagyják, majd óránként 1500—2000 liter cefrét öntenek hozzá és ismét szellőztetik. Közben az élesztősített takarmány hőmérséklete nem haladhatja meg a 28—30 C fokot, mivel magasabb hőmérséklet esetén az élesztőgombák életképessége csökken, szaporodásuk korlátozott és így nem szaporodik kellőképpen a takarmány fehérjetartalma sem. Az is akadályozza az élesztőgombák szaporodását, ha a savanyú kémhatás meghaladja a 3,5 pH-t. Ezért erjesztés közben állandóan figyelik a kémhatást és szükség esetén a savanyúság csökkentésére mésztejet vagy takarmánymeszet adnak hozzá. Rácz Péter, Mihályién látta először a takarmány élesztősítésének módját. Amikor náluk is hozzáláttak az üzem felépítéséhez, egy hétre elment Mihályiéra „inasnak". Megtanulta az erjesztés csínját bínját és otthon az első napokban ő végezte ezt a munkát. Még most is naponta többször megnézi, mi újság az erjesztőkádak körül. Mit mondanak a számok — Nagyabonyban még sohasem volt ilyen jó kondícióban az állatállomány és ilyen nagy a tejelékenység, mint az idén! Ezekkel a szavakkal íogadott a járási mezőgazdasági termelési igazgatóság dolgozója, akit a szövetkezet irodájában találtam. Erről pár perccel később magam is meggyőződhettem. Az istállóban elégedetten kérődztek a jó erőnlétű tehenek. — Az állatnak is jól esik a hideg téli hónapokban a meleg takarmány — mondta a szövetkezet egyik dolgozója. Jól esett látni, hogy az emberek együtt éreznek az állatokkal. Ennek meg is van az eredménye. A nagyabonyi szövetkezetben még a téli takarmányozásra való áttérés előtt megkezdték a takarmány élesztősítését, s így a tejhozam sem csökkent. Az istállóátlag napi 7 liter. Tavaly ilyenkor 250 tehéntől 650—700 liter tejet adtak naponként a közellátásra — idén 1500 litert. Az állatok súlya sem csökkent, pedig tudjuk, hogy szövetkezeteink túlnyomó részében a téli időszak alatt a rossz takarmányozás következtében az állatok gyakran 30—50 kg-ot is veszítenek súlyukból. Ez 250 fejőstehén esetében 7500—12 500 kg húst jelent. Ennek a súlykülönbözetnek a kiegyenlítésére tavasszal 4175 mázsa jó minőségű zöld herére lenne szükség. Mondanunk sem kell, mit jelent ez a takarmányalap szempontjából. Még jobb eredmények is lehetnének A felsorolt szép eredmények ellenére a nagyabonyi szövetkezetben sem érték el a legnagyobb elérhető eredményt. Ugyanis az élesztősített takarmány élesztő — szárazanyag mennyisége a cefre 3,5 °/o-os erjeszthető cukortartalma esetén elérheti az 1,5—1,8 °/o-ot is. Ilyen esetben az élesztősített takarmány 3—4 literrel is növelheti a napi istállóátlagot. (Nagyabonyban csak 1 literrel.) Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy: 1. állandóan megfelelő minőségű torulatejet kapjanak vagy pedig sajtolt takarmányélesztővel dolgozzanak; 2. kifogástalan nyersanyagokat használjanak; 3. szigorúan ügyeljenek a megfelelő hőmérséklet és savtartalom betartására, hogy semmi se gátolja az élesztőgombák szaporodását; 4. rendszeresen ellenőrizzék az élesztősitett takarmány élesztő-szárazanyag-tartalmát, hogy annak csökkenése esetén azonnal intézkedhessenek; 5. a kész élesztösített takarmányt sohase hagyják több (10—14) órán át a levegőn, azonnal etessék fel, mivel nagyon gyorsan romlani kezd, veszít ízességéből és táperejéből, s komoly emésztési zavarokat okozhat. Szinte kínálkozik a kooperáció Amint megtudtuk, a Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat tulajdonában levő bősi torulatejgyár nem mindig szállít le megfelelő szárazanyagtartalmú torulatejet. S ez hatással van azután az erjedés lefolyására is. A torulatejet nagy fagyok idején is nyitott tehergépkocsikon, kannákban szállítja. Nem csoda, ha a torulatej megfagy, az élesztőgombák sejtfala megreped, leromlik a fiziológiai állapotuk és rosszabbul szaporodnak. Jó lenne, ha a vállalat igazgatósága kidolgozná a torulatej, gyártási minőségének és szállításának módjára vonatkozó pontos normákat, mert csak ilyen esetben válhat az élesztősített takarmány gyártása valóban kifizetődővé a szövetkezetek számára. A nagyabonyi szövetkezet nagy segítséget nyújthatna a szomszédos szövetkezeteknek is. Hiszen három műszak bevezetése és a berendezés teljes kihasználása esetén naponta 40—42 ezer liter élesztősített takarmányt is gyárthatnának. Tehát ötször annyit, mint eddig, hiszen egy hatalmas erjesztőkád teljesen kihasználatlan. így a befektetési költségek is gyorsabban megtérülnének és a szomszédos szövetkezetek állattenyésztése is fellendülne. A reális helyzet szinte kikényszeríti a mindenképpen előnyökkel járó szövetkezetek közötti együttműködést — a kooperációt. Gajdács Irén Állami gazdaságaink és termelőszövetkezeteink részben olyan területen gazdálkodnak, amely csaknem évente nagy eróziós károkat szenved. A szocialista átszervezés után a nagyüzemi táblák sablonos kialakítása, valamint a gépi technika alkalmazása következtében ezek a károk még inkább fokozódtak. A kártétel nemcsak abban jelentkezik, hogy a lejtős területek terméshozama azonos talaj- és éghajlati adottságok, valamint agrotechnika mellett is — statisztikai adatok alapján — gabonából 60—70 %-kaI, évelő pillangósokból 25—30 %-kal, egynyári takarmányokból 15—20 %-kal kevesebb. Igen jelentősek azok a károk is, amelyek 'a gépek gyorsabb elhasználódásából, a gépfenntartás és üzemelés nagyobb költségeiből adódnak. A Gépkísérleit Intézet adatai szerint, pl. a lánctalpas erőgépek ráfordításai — azonos üzemidő alatt — azonos mennyiségű munka elvégzése esetén 40—45 °/o-kal nagyobbak, mint a sík területeken. Legnagyobb részt a fenti okok következménye, hogy a lejtős területeken gazdálkodó állami gazdaságok és szövetkezetek általános termelési szintje még a legutolsó években is alacsony, ugyanis nagy költségekkel dolgoznak. Jelentős részük veszteséggel termel. A lejtős területek védelme nagy anyagi erőfeszítéseket követel, jelenleg azonban elsősorban nem a rendelkezésre álló beruházási eszközök hiánya, hanem a helytelen felfogás akadályozza eredményes megvalósítását. Nehezen megy át ugyanis a köztudatba, hogy ez a talajvédelem nem más, mint sajátos hegy-és dombvidéki gazdálkodási forma, mely szigorú rendszabályokhoz kötött. Az itteni gazdálkodásnak az üzemszervezési, agrotechnikai, biológiai és műszaki talajvédelmi eljárások együttes alkalmazására kell épülnie. Megvalósításának meghatározott feltételei vannak. Berendezés és gépesítettség tekintetében nem igénye! többet, mint a jelenleg meglévők, csak típusaiban alkalmazkodik a domborzati adottságokhoz. Vetésszerkezetében megkötöttségeket tartalmaz, előnyben részesíti a talajt, hosszú ideig takaró, úgynevezett talajvédő növények termesztését. Szakmai ismeretekben és műszaki létesítményeihez speciális igényeket támaszt. Az eddigi kísérleti megfigyelések és gyakorlati tapasztalatok mérlegelése azt mutatja, hogy viszonyaink között a lejtős területek védelmét nem főként a rétegvonalak fő irányában, vagy azzal szorosan, párhuzamosan végzett munka biztosítja, ami viszont elsősorban géprendszer kérdése. Meglévő erőgépeink közül a lánctalpas traktorok képesek ugyan 25 százalékos lejtésig a feldőlés veszélye nélkül vízszintes irányú munka végzésére, kormányzási nehézségek miatt munkájuk minősége azonban kifogásolható. A kormányszerkezet és a lánctalp az egyirányú igénybevétel miatt lényegesen gyorsabban elhasználódik. Gazdaságos alkalmazásuk ezért csak az 5 %-on aluli lejtőkön valósítható meg. Az 5—12 %-os lejtésű területek vízszintes művelésénél a sikvidékekkel azonos kerekes erőgéptípusok használhatók. A 12—17 %-os lejtőkön a magasépítésű traktorok veszély nélkül csak abban az esetben dolgozhatnak, ha a szántás mindig a barázda-szelet hegyfelé történő forgatásával jár. Ezt viszont csak váltvaforgató ekék alkalmazásával lehet biztosítani. A 17—25 százalékos lejtésű területek még váltvaforgató ekével is csak mélyépitésű, 4 kerék meghajtású traktorokkal végezhetők. A talajmüvelésben használt egyéb művelő gépek alkalmazása is korláto-11 IIIUWHW+W-HUltlHÍ&ttM illllflll I iHgffl zott a lejtős területeken. Az oldalirányú csúszás miatt már a 12 %-on aluli fejtőkön is javasolható a függesztett munkagépek alkalmazása. A 12 %-on felüli lejtőkön pedig feltétlenül szükséges. A váltvaforgató eke használata melbeárnyékoló hatású, nagy szársűrflségű és gyökértömegű, a talajt több éven át fedő növények (füvesherék, lucerna, vöröshere, szarvaskerep) arányát a lejtő százalékához és a talajadottságokhoz szabjuk, figyelemmel az üzemszervezési lehetőségekre. A lejtős területek talajvédelme és művelése lett a lejtős területek művelésében az altalaj lazításnak van különös szerepe. A lejtős területnek nagy része ugyanis altalajuk és sekély termőrétegük miatt nem részesíthetők forgatásos mélymüvelésben. A talajok vízbefogadó képességét a mélylazítás általában kétszeresére, esetenként háromszorosára növeli. A lejtős területeken ezért a mélyszántó ekék helyett a mélylazítók alkalmazása indokolt. A vető-, növényápolő- és betakarító gépeknél is a függesztett kivitelű gépek alkalmazását kell előtérbe helyezni. A munkát a gazdaság területének művelési ágakénti felülvizsgálatával kezdjük. A művelési ágak meghatározásánál a gépek alkalmazhatósága miatt a 25 %-on felüli lejtők rendszeres szántóföldi művelése nem jöhet számításba. Ha az adottságok megfelelnek, szőlővel vagy gyümölcsössel telepíthető be. Ha erre nincs lehetőség, az erdősítés jöhet számításba, vagy néhány helyen a megfelelő klimatikus és talajadottságok mellett, mint állandó jellegű kaszálók hasznosíthatók. Az így kieső területeket a rétek, illetőleg legelők területéből kell pótolni, ezek meliorációs munkáinak elvégzése után. A művelési ágak rendezése után végre kell hajtani a táblásítást. A lejtős területek táblaméreteit, azok alakját, szigorúan a domborzati viszonyokhoz és a talajadottságokhoz szabjuk. Ezeken a területeken a sík vidékekhez hasonló táblakialakításra és tömbösítésekre nincs lehetőség. A 0,5 %os lejtésű, 400 méternél hosszabb lejtőjű területeken a táblákat a lejtésre keresztirányban úgy alakítsuk ki, hogy szélességük 400 méternél kisebb, hoszszanti művelésük megközelítően szintvonalas legyen. Gondoskodni kell arról is, hogy a lejtőn egymás alatt elhelyezkedő táblákon felváltva, különböző talajvédő hatású növényeket, a talajvédelmet elősegítő agrotechnikával termeszszünk. Esetleg a táblaválasztó utak megfelelő kialakításával, árkolással és biztosított vízlevezetéssel is mértékelni lehessen az eróziót. Az 5—12 %-crs lejtésű szántóterületeken a táblásítást ugyancsak a főlejtés irányára úgy kell végezni, hogy a táblákon a vízszintestől legföljebb 4 %-os eltéréssel közel szintvonalas művelést lehessen folytatni. A táblák itt a talaj- és lejtésviszonyoktól függően 150—300 méter szélesek lehetnek. A 12—17 %-os és a 17—25 %-os lejtésű területeken szigorú talajvédelmi rendszabályok alkalmazandók. A táblákat a rétegvonalak irányában 4 %-os eltéréssel 80—150, illetőleg 40— 80 méteres szélességben alakítsuk ki. Legalább a terület felén jó talajvédő hatású növényeket- termesszünk. A vetésszerkezet kialakításában elsődleges a talajvédelmi szempontok figyelembe vétele. A talajvédő, nagy Korszerű agrotechnika bőséges termés napraforgóból Mezőgazdaságunk rohamos fejlődésével a napraforgótermesztésben is változás állott be. Az országot járva szembetűnik, hogy a korábban főleg a táblák szegélyeként vetett napraforgósorok helyét több hektáros parcellák foglalják el. A napraforgó termesztési módszerében beállott változás, a kimagasló eredmények elérése szükségszerűvé teszik a korszerű agrotechnika alkalmazását. Mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy a napraforgót megfelelő vetésforgóba termesszük. A gondos talajelőkészítésre, tarlóhántásra, őszi mélyszántásra, istálló- és műtrágya használatára is nagy gondot kell fordítani, bár a napraforgó sovány földben is megterem, de lényegesen gyengébb eredménnyel. A napraforgótermesztés agrotechnikai munkálataihoz szükséges gépek megfelelő menynyiségben állnak a termelők rendelkezésére. A négyzetes vetőgépekkel a vetést, a traktoros kultivátorokkal a kapálást, a megfelelően átalakított kombájnokkal pedig a betakarítást és a cséplést oldhatjuk meg. Termesztésének nagy előnye a kiváló minőségű, magas olajtartalmú mag nyerése. A Krasznodári 1646 és a Vniimk 6540 fajták — az utóbbi évek eredményei ezt bizonyítják — termesztésével érdemes foglalkozni. mert minden tekintetben fölümúlják a hazai fajtákat. A jelenlegi vetésterület fenntartása a nagy olajtartalmú fajták elterjesztése azért is fontos, mert egyre szélesedik az állati zsír mellett a növényi olajfogyasztás. A nagy olajtartalmú fajták előnye, hogy feldolgozásuk olcsóbb és ezen kívül jobb minőségű az olaj-kivonás után visszamaradt olajpogácsa. Az állattenyésztés részéről jelentkező fokozott igények kielégítése miatt fontos gazdasági érdek a napraforgó termesztésének növelése. Molnár László, Üjélet Az utak nyomvonalának meghatározásánál az legyen a cél, hogy az utat mindenkor a lehető legenyhébb lejtésben vezessük», azokat minél kevesebb külvíz rongálhassa, magára az úttestre lehulló csapadékot pedig mindenkor mielőbb elevzethessük az útpályáról. A lejtőkön felgyülemlő fölös vizek a vízvezető hajlatokon keresztül jutnak az alacsonyabban fekvő területekre. Ezek általában a művelési irányra merőlegesek. A vízlevezető hajlatok kiképzése azért olyan formában oldható meg, hogy azok géppel átjárhatók legyenek, másrészt a víz romboló hatásának ellenálljanak. Az üzemi táblák, táblás sávok határait 2—3 sorban élösövénynek Ültetett cserjével (pl. mogyoró, som, eleagnusz, sajmeggy) tanácsos állandósítani. A cserjesort hordalékszűrő hatásának kihasználására az utak, terep szerint felső szegélyén kell telepíteni, egyrészt ezért, hogy az út, illetve az ővárok feliszapolódását késleltessük, másrészt azért, hogy a tábla (sáv) természetes terraszolódását elősegítsük. Az élősövényt fásor közbetelepítésével is ültethetjük. A hegy-völgy irányban haladó hullámbordázott utak szegélyére, különösen akkor, ha azok az uralkodó szél irányára keresztben (Ény—DK, Ny—K vagy Dny—ÉK) vezetnek, legalább ötsoros szabvályos mezővédő erdőpászta telepítendő, Dr. SUtő Kálmán agromémök Budapest Termeljünk több lóbabot A csallóközi talajokat kedvelő lóbab termelésével érdemes foglalkozni. Fehérjékben gazdag, bőtermő növény. Kedveli a mérsékelt melegségű, nem túl száraz éghajlatot. Legtöbbet a jó erőben lévő mélyrétegű agyagos vályogtalajban terem. Az őszi mélyszántást feltétlenül megköveteli. Hosszú tenyészidejű növény, kései fagyokra nem érzékeny, ezért feltétlenül korán kell vetni, mert így jobban ellenáll a rozsdabetegségeknek és a levéltetvek kártételének. A lóbabot hengeres vetőgéppel felülről vetjük, hogy a magot a gép ne törje. A nemesócsai szövetkezetben megfelelő távolságra, vetőgéppel vetették. Kukoricakapálógéppel háromszor sarabolták. A gadóci szövetkezetben 45 cm sortávolságot hagytak és cukorrépasarabolóval kapálták. A nagy jégverés ellenére is 20 mázsás hektárhozamot adott. E természeti csapás kedvezőtlen hatása nélkül 40 mázsás hektárhozamra számítottak. A magot 6—8 cm mélyre vessük, és ha 15—18 cm magas a növény, könynyű lovasfogattal fogasolhatjuk. A virág megjelenésétől kezdve minden növényápolási munkát be kell szüntetni, mert a magkötésre igen kényes. A begyűjtést kombájnokkal végezzük egymenetesen. Jó nyitott dobbal arassunk, nehogy sok mag törjön. A lóbab fehérjetartalma 19—23 %, zsírtartalma 1,6 %, keményítőértéke pedig 55—60 % között mozog. Ize kesernyés. Eetethetjük fejőstehenekkel, hízósertésekkel, malacokkal és lovakkal. A teheneknek és sertéseknek mérsékelt mennyiségben adagoljuk. Nehéz terhet húzó lovakkal egy etetésre 1 kg-ot is etethetünk. A vemhesség utolsó szakaszában sem tehenekkel, sem anyasertésekkel ne etessük, mert esetleg elvetélést okozhat. Szalmáját birkákkal rágathatjuk. Zöldtakarmánynak, silótakarmánynak más növénnyel együtt megfelelő. Nagy Tibor agronómus, (Komárom) 1064. február 22. Látogatás ....... a fehérjegyárban 5
