Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)

1963-08-11 / 64. szám

Ezekben a forrö augusztusi napokban a világ közvéleményét mindenekelőtt a moszkvai tárgyalások első szakaszának sikeres befejezése, az atomfegyver-kísérletek részleges betiltásáról szóló egyezmény aláírása foglalkoztatja. Ez a megállapodás csupán az indulást, az első határozott lépést jelenti a hidegháború felszámolása felé vezető rögös, fárasztó úton. A békés, nyugodt életre vágyó embermilliók mégis nagy megelégedéssel veszik tudomásul már azt is, hogy a három atom-nagyhatalom: a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia külügyminiszterei, az ENSZ főtitkára és mindkét nagy amerikai párt küldöttsége jelenlétében aláírásukkal kötelezik magukat kormányuk nevében: a jövőben nem hajtanak végre légköri, földi vagy vízalatti nukleáris robbantásokat.

A moszkvai nagy napok eseményeinek árnyékában szinte másodrendű epizódként regisztráljuk a nyugat-európai államok közt újra kiéleződött stratégiai és gazdaságpolitikai problémákat, a Haiti szigetén lezajló felkelést Duvalier elnök diktatúrája ellen.

1963. augusztus 5.

X moszkvai egyezmény aláírásáig nehéz és fáradságos tárgyalások folytak le azóta, amióta Linus Pauling, a békeharcos, Nobeldíjas tudós 1957- ben először követelte az atomfegyverekkel bíró hatalmaktól a próbarobbantások beszüntetését. A Szovjetunió és a nyugati hatalmak közt az 1955- ben létrejött osztrák államszerződés óta komolyabb jelentőségű megállapodást nem kötöttek. Már ezért is örvendetes eseménye napjainknak a moszkvai egyezmény aláírása és 1963. augusztus 5-ét a diplomácia történetében ünnepnapnak tekinthetjük.

Az új szerződés ünnepélyes aláírása után Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter rövid nyilatkozatában többek közt hangoztatta, hogy „a nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról szóló szerződés utat nyithat még fontosabb problémák, mint például a teljes leszerelés problémájának megoldása felé.“

Rusk amerikai külügyminiszter a három nagyhatalom megállapodását az első lépésnek tekinti a tartós béke biztosításához vezető úton, amelyet az egész emberiség hálával fogad. Lord Home angol külügyminiszter az egyezmény aláírását az egész világ népei számára nagyjelentőségű eseménynek nevezte.

U Thant, az ENSZ főtitkára, miután a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia kormányainak megköszönte a meghívást, beszédében kifejezést adott reményének, hogy most már több támogatást nyújthatnak majd annak a javaslatnak, hogy külön értekezlet tárgyaljon a váratlan támadásokkal összefüggő kérdésekről.s hangsúlyozta továbbá azt a javaslatot is, amely értelmében atomfegyVer-mentes övezetek létesüljenek Földünk különböző térségeiben.

Az aláírást követő fogadáson több pohárköszöntő hangzott el és Hruscsov elvtárs, mint házigazda, meleghangú szavakkal %üdvözölte az államférfiakat: „Ne szüntessük be a harcot a háború ellen, a nemzetközi feszültség enyhülése érdekében, a tartós békéért. A népek türelmetlenül várják az általános és teljes leszerelést, a német kérdés és más nemzetközi problémák megoldását.“ A megbeszélések folyamán a szovjet miniszterelnök a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai közt megkötendő megnemtámadási szerződés fontosságát hangsúlyozta.

Amint a napi sajtó is beszámolt már róla, a moszkvai egyezmény aláírásának hírét világszerte nagy örömmel fogadták márcsak azért is, mert a békére vágyó néptömegek jó kezdetet látnak benne. Az új szerződés óriási elvi jelentősége abban rejlik, hogy a békés együttélés politikájának helyességét és életképességét bizonyítja. A legutolsó jelentések szerint eddig már csaknem 100 állam kormánya jelentette be csatlakozását és igen sok már megbízást adott követségeinek a szerződés Moszkvában, Washingtonban és Londonban történő aláírására.

Különös és mélységesen sajnálatos azonban, hogy a Kínai Népköztársaság vezetői csakúgy mint de Gaulle, francia elnök nyíltan ellenzik az egyezményt és ez esetben a népi Kína vezetői szinte egységfrontot képeznek a francia kormánnyal a békés együttélés politikájával szemben. Az Izvesztyija szerint a moszkvai tárgyalások elleni kirohanások olyan emberektől származnak, akik sorsukat a fegyverkezési versennyel, a hidegháború politikájával kötötték össze. Megdöbbentő azonban, ha ezek a támadások nemcsak a nagyravágyó nyugati kapitalisták részéről, hanem a kínai sajtóban is megnyilvánulnak.

Agrárpolitikai gondok a Közös Piacon

De Gaulle, aki erőnek erejével Franciaország vezető nagyhatalmi szerepéről igyekszik meggyőzni az európai kormányokat és Kennedy elnököt, de amit még közvetlen szövetségesei sem akarnak elismerni, jelenlegi jobbrabalra duzzogó kijelentései és nyilatkozatai által hazáját az elszigetelődés felé sodorja. Az atomfegyver-kísérletek megszüntetésének kérdésében tanúsított magatartásával csak azt érte el, hogy amerikai és brit partnerei érdemesnek sem tartották arra, hogy a moszkvai tárgyalások előtt érdemleges eszmecserét folytassanak vele. Az utóbbi napokban De Gaulle elég éles hangon adta értésére nyugateurópai „szövetségeseinek“, hogy teljes mértékben revidiálja az Európai Gazdasági Közösség keretében folytatott politikáját, amennyiben a Közös Piac tagállamai meg nem nyitják piacukat a francia mezőgazdaság termékei előtt. Ezzel a kijelentésével „legkedvesebb“ szövetségese, Nyugat-Németország sarkára hágott. Adenauerék ugyanis állandóan erősödő mezö— Charles bácsi, egyre kisebb fiúnak tetszik lenni...

gazdasági termelésüket nem hajlandók feláldozni a már régebben húzódó és az utolsó hónapok folyamán kínos kilengésekben mutatkozó francia agrárválság megoldása érdekében. A Közös Piac országainak már amúgy is elég a gondjuk. Az Egyesült Államoknak ugyanis a Nyugat-Európába irányuló baromfi-kivitele ijesztő csökkenése miatt Washingtonban azzal fenyegetőznek, hogy felemelik az Amerikába küldendő nyugat-európai árucikkek vámdíjszabását.

Üjra viharok a karibi térségben

Haiti szigetén — ahol Duvalier elnöknek, a néger lakosságú köztársaság ugyancsak fekete elnökének az utolsó hónapok folyamán már sok gondot okozott az állandóan erősödő forradalmi mozgalom — néhány nap óta nyílt harcok folynak. A diktatúra által üldözött hazafiak a szomszédos Dominikai Köztársaságban szervezkedtek és onnan törtek be, hogy felszabadítsák hazájukat. Az utolsó jelentések szerint a lakosság nagy része csatlakozik a forradalmi csapatokhoz, amelyek már el is foglalták az ország második legnagyobb városát, Cap Haitien-t. Duvalier elnök az ENSZ előtt vádat emelt a Dominikai Köztársaság ellen a haiti emigránsok inváziójának támogatása miatt. SM

1963. augusztus 11.

• NIZZÁBAN, a ffancia Riviera központjában a rendőrség letartóztatott egy titokzatos amerikait, akiben egy régebben körözött kokaincsempészt véltek felismerni. Miután a gyanúsítottat néhány napig tartották már hűvösön, kiderült, hogy az illető amerikai titkosrendőr, aki maga is kábítószercsempészek után nyomoz.

A szovjet kormány nyilatkozata

a kínai kormánynak a moszkvai atomcsend-egyezménnyel kapcsolatos álláspontjáról

A népek örömmel fogadták a hírt, hogy Moszkvában parafálták a szerződést, mely megtiltja a nukleáris fegyverkísérleteket a légkörben, a világűrben és a víz alatt. A szovjet kormány és N. Sz. Hruscsov elvtárs címére szakadatlan áradatban érkezének üzenetek és táviratok állam- és és közéleti személyektől, egyszerű emberektől, akik hangsúlyozzák a Szovjetunió óriási érdemét, hogy a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetését javasolta és ezzel kiindulópontot adott a sikeresen végződött moszkvai tárgyalásokhoz. Ezek az üzenetek, táviratok elismeréssel és hálával adóznak a szovjet kormánynak, hogy politikai bölcsességről téve tanúságot, megközelítette napjaink egyik legfontosabb problémájának megoldását.

A Moszkvában lefolyt tárgyalások eredményeivel kapcsolatban a Kínai Népköztársaság kormánya július 31-én nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelenti, hogy ellenzi a nukleáris fegyverkísérletek eltiltásáról szóló egyezményt és nem hajlandó csatlakozni hozzá. A Kínai Népköztársaság kormánya egyúttal olyan „szemfényvesztésnek“ is nevezi a szerződést, amely ,,a világ népeit bolondítja“ és „ellentétes a békeszerető népek vágyaival“.

Ezzel kapcsolatban a szovjet kormány a következőket tartja szükségesnek kijelenteni:

A nukleáris fegyverkísérletek megtiltásáról szóló szerződésnek elvi jelentősége van a világot megosztó problémák rendezéséhez vezető utak további keresése szempontjából. A békés együttélés politikájának helyességét és életerejét bizonyítja. Különböző társadalmi rendszerű államok s méghozzá olyan nagyhatalmak, amelynek ellentétei több ízben majdnem a világháború szakadékéba sodorták az emberiséget — megtudták találni az időszerű nemzetközi probléma kölcsönösen elfogadható megoldását. A népek a nemzetközi feszültség enyhítésének reális lehetőségét látják benne, annak lehetőségét, hogy fel lehet tartóztatni a fegyverkezési .versenyt, amely súlyos teherként nehezedik a vállukra. A moszkvai tárgyalások eredményei reményt keltenek, hogy rendezni lehet azokat a nemzetközi problémákat, amelyek.kel összefügg a béke megszilárdítása. A szovjet kormány éppen erre törekszik és a moszkvai háromhatalmi tárgyalások napjaiban ismét széleskörű akcióprogramot terjesztett elő a béke megszilárdítására, mindenekelőtt a Varsói Szerződésben részt vevő államok és a NATO-országok közötti megnemtámadási szerződés megkötésére! A szovjet kormány ezúttal is hangoztatta, hogy fel kell számolni a második világháború maradványait, meg kell kötni a német békeszerződést, s ennek alapján rendezni a nyugat-berlini helyzetet.

A Moszkvában elért megállapodást valamennyi világrész testvéri marxista-leninista pártja teljes megelégedéssel fogadta. Az egyöntetű helyeslés közepette egy kézen meg lehet számolni azokat, akik arra vetemedtek, hogy a nukleáris kísérletek betiltásáról aláírt egyezmény nyílt ellenzőinek vallják magukat. Alig néhány nappal a három hatalom képviselőinek találkozása után már világosan kitűnt, kiknek nincs ínyére a béke erőinek új, fontos sikere. Ide tartoznak mindenekelőtt az Egyesült Államok marxista-faló körei, a nyugatnémet militaristák és revansisták legszélsőségesebb képviselői és a francia uralkodó körök nagyravágyó elemei, akik szerint Franciaország nagysága nem a nemzetközi feszültség enyhítésében, a többi néppel való barátságban rejlik, hanem az atombombához való ragaszkodásban.

Senkit sem lep meg, ha az imperializmus legharciasabb képviselői ehhez hasonló nézetekkel jelentkeznek. De amikori a nukleáris kísérletek betiltásáról szóló szerződés ellen kommunisták lépnek fel, sőt olyan kommunisták, akik szocialista országok élén állnak, az joggal kelt megdöbbenést.

A Kínai Népköztársaság kormányának nyilatkozata azt állítja, hogy a szerződés aláírása a három hatalom „nukleáris monopóliumának megszilárdítását“ szolgálja, és a Szovjetunió részvétele az ilyen szerződésben „behódolás az amerikai imperializmus előtt“. Nagyobb abszurdumot nehéz elképzelni. A Szovjetunió, az összes békeszerető erők, a nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról szóló egyezmény megkötésére törekedve, a megállapodásban olyan intézkedést látnak, amely óvja az emberiséget a légkör,

a víz és a kozmikus térség radioaktív anyagokkal való beszennyeződéséből fakadó veszélyes következményektől. Azok, akik egyenlőségjelet téve szocialista hatalom és kapitalista országok közé, vádakkal illetik a Szovjetuniót, olyan látszatot akarnak kelteni, mintha a Szovjetunió valami atommonopólium-félére törekedne, sőt „kapitulált“ volna. Az a látszata a dolognak, hogy az felelne meg a béke érdekeinek és az nem volna kapituláció az imperializmus előtt, ha a nukleáris fegyver elterjedne a világon, ha a nyugatnémet militaristáknak megengednék, hogy kezükbe kaparintsák az atomfegyvert, ha az államok sorozatos atomrobbantásai egymást követnék. Éppen ez volna felelőtlen játék milliók sorsával!

A Kínai Népköztársaság kormánya szeretné eltüntetni világszerte ismert tényeket. Már az is bizonyítja milyen alaptalan az a kísérlet, hogy árnyékot vessenek a Szovjetuniónak a nukleáris fegyver kérdésében kifejtett álláspontjára, hogy éppen a Szovjetunió javasolta már 1946-ban elsőnek: tiltsák el mindörökre az atomfegyvereket és semmisítsék meg az atomfegyver-kísérleteket. A Szovjetunió, amely pedig a legmodernebb nukleáris fegyverekkel és a legtökéletesebb hordozóeszközökkel rendelkezik, hosszú évek óta kitartóan és következetesen küzd az atom- és hidrogénfegyverek eltiltásáért, gyártásuk beszüntetéséért, minden ilyen fajtájú fegyverkészlet megsemmisítéséért és az államok teljes hadigépezetének összezúzásáért.

Hruscsov elvtárs 1959-ben az ENSZ- közgyűlés szónoki emelvényéről javasolta az általános és teljes leszerelést. A szovjet leszerelési program alapját és gerincét az összes nukleáris fegyverek és hordozóeszközök eltiltása és teljes megsemmisítése képezi. Ismeretes az is, hogy a szovjet kormány olyan intézkedések haladéktalan megvalósítását is szorgalmazza, mint például a világ különböző térségeiben létrehozandó atommentes övezetek, másrészt pedig az idegen területeken levő katonai, támaszpontok felszámolása. «

Lehet-e azt mondani, hogy a Szovjetunió ezeknek az intézkedéseknek az indítványozásával csak saját érdekeit tartja szem előtt, s nem számol az egész szocialista közösség, valamennyi nép érdekeivel? Vajon az, amit a kínai kormány nyilatkozatában atommonopóliumnak nevez, vagyis az, hogy ez a fegyver a Szovjetunió birtokában nem játszott-e, mondhatni döntő szerepet abban, hogy a szocialista országok, s köztük Kína nem váltak az imperialista támadások célpontjává és sikerrel építhetik a szocializmust és a kommunizmust!

Kétségtelen, hogy a szerződés — ahogyan azt a Kínai Népköztársaság kormánya is kifejti nyilatkozatában — nem oldja meg maradéktalanul az atomfegyverek betiltásának, a készletek megsemmisítésének és gyártásuk beszüntetésének problémáját. Mindenki számára világos, hogy minél átfogóbb egy megállapodás, annál jobb. Ideális megoldás az lenne, ha haladéktalanul megkötnék a szerződést az általános és teljes leszerelésről. E mellett szálltunk síkra a múltban és most is ezt akarjuk.

Talán a kínai vezetők tudják annak a titkát, hogyan lehetne egy csapásra megoldani ezt a problémát? Ami bennünket illet, mi úgy véljük, hogy jobb valaminek egy részét elvégezni, mint semmit sem csinálni, ha egy ilyen részleges intézkedésre vonatkozó megállapodás megfelel a béke érdekeinek, a szocializmus érdekeinek. Ha a jelenlegi körülmények közt egyelőre nem lehet megoldani egyszerre a problémát teljes egészében, úgy az egyetlen ésszerű kiút: lépésről lépésre megtenni azt. Teljesen elveszti a realitás iránti érzékét az, aki a világ sorsát, az embermilliók életét érintő ügyekben a „mindent vagy semmit" alternatívát vallja. Könnyű dolog jobbra-balra dobálózni oly egyszerű és könnyű formulával, hogy mindent vagy semmit. Gyakorlatilag azonban ez a követelés minden reális tartalmat nélkülöz. A szovjet kormánynak az a meggyőződése, nincs a Földön egyetlen kormány, amelynek népe helyeselne olyan politikát, amely arra kárhoztatná az embereket, hogy radioaktív levegőt szívjanak magukba, helyeselné a féktelen nukleáris fegyverkezést és azokat a terveket, amelyek szerint nukleáris fegyverhez juttatnák az imperialista tábor legkalandorabb köreit, köztük a nyugatnémet revánsistákat. Ilyen nép nincs!

Nyilatkozatukban maguk a kínai vezetők is kénytelenek elismerni,

hogy a nukleáris fegyver teljes eltiltásához „fokozatosan“ kell eljutni. De ha elismerik ennek szükségességét — s a jelenlegi helyzetben más lehetőség nincs —, akkor miért tesznek szemrehányást a Szovjetuniónak azért, hogy nem tudta egy csapásra elérni az egész probléma megoldását? A kínai vezetőket nyilvánvalón elragadta a vita heve s úgy gondolják, hogy az adott esetben a logika rájuk nézve nem kötelező.

Szabadjon megkérdeznünk: megkönnyíti vagy megnehezíti a megállapodás az alapvető feladat, a leszerelés megoldását? A békének az imperialista államok táborában helyet foglaló legnyíltabb ellenségeit kivéve mindenki elismeri, hogy a nukleáris kísérleteket megtiltó megállapodás minden eddiginél kedvezőbb előfeltételeket teremt ahhoz, hogy előbbre jussunk a leszerelésben is. A tőkés országokban élő kommunisták, a szocialista országokat vezető kommunista ^pártok pozitívan válaszolnak erre a kérdésre: a nukleáris kísérletek eltiltásáról szóló szerződés megkötése megkönnyíti az általános és teljes leszerelésért folyó harcot. A Kínai Népköztársaság kormánya pedig az ellenkezőjét állítja. Kiderül, hogy az egész világ téved és csupán a Kínai Népköztársaság kormányának van igaza?!

Ki vezeti tehát félre a népeket? Az, aki az első reális eredmények elérése után a siker továbbfejlesztését, az agresszív imperialista erők ellen vívott és más fontos problémák megoldásáért folyó harc fokozását sürgeti, vagy az, aki lekicsinylőleg nyilatkozik a békéért harcolók erőfeszítéséről és eredményeiről, s ezzel félrevezeti a népeket, megingatja hitüket abban, hogy képesek a háború elhárítására. A KNK kormányának ebből az egész felfogásmódjából a pesszimizmus árad. Érthetetlen, hogyan léphet fel efféle állásfoglalással olyan ország kormánya, amely a szocialista társadalmat építi.

Kit lelkesíthet az ilyen kilátástalanság koncepciója? Az emberek nem abból merítenek energiát, hogy egyre jobban közeleünek-'a nukleáris háború feneketlen sötétségéhez, hanem abból a mély hitből, hogy megbilincselhetik a háború erőit és biztosítani tudják a valódi békét és a haladást.

A KNK kormánya szerint a nukleáris kísérletek eltiltásáról szóló szerződés ahhoz vezet, hogy az amerikai imperialisták katonai fölényt szerezzenek, s ugyanakkor a békeszerető országok, köztük Kína is, elesnek védelmi képességük fokozásának lehetőségétől.

Különös logika! Még rosszakaróink is elismerik, hogy éppen a Szovjetunió rendelkezik most a világ legerősebb nukleáris fegyverzetével, bármely célpontot elérő legkorszerűbb hordozóeszközökkel, és ez a tökéletes nukleáris rakétazár nemcsak a Szovjetunió, hanem valamennyi szocialista ország, közte a Kínai Népköztársaság biztonságát is szavatolja és a világbéke bástyájául szolgál. Á nukleáris kísérletek eltiltásáról szóló szerződés pedig a jelenlegi erőviszonyokat egyáltalában nem változtatja meg.

A KNK kormánya nyilván maga is megérti, milyen népszerűtlen dolog ma. negatív álláspontra helyezkedni a béke megszilárdításának kérdésében és a leszerelés kérdésében. Ezért úgy próbálja feltüntetni a dolgokat, mintha a nukleáris leszerelés kérdéséről maga is saját programmal rendelkezne, amely radikálisabb a Szovjetunió és a többi szocialista állam programjánál. Azonban a kínai kormánynyilatkozatban kifejtett program semmi újat sem tartalmaz. A Szovjetunió és szövetségesei annak idején már megtette a benne felsorolt ajánlatokat, amelyeket a KNK kormány csupán megismétel.

Másodszor: a Kínai Népköztársaság kormánynyilatkozatának lényege abban rejlik, hogy nem hajlandó aláírni az új egyezményt, de egyetlen meggyőző érvet sem képes megemlíteni negatív álláspontja alátámasztására.

A Szovjetunió és a többi szocialista országok a Kínai Népköztársaság kormánynyilatkozatát a legmélyebb sajnálatra méltó, példátlan cselekedetnek tekintik, amely durván ellentmond a szocialista államok általános nemzetközi politikai irányvonalának és azoknak az elveknek, amelyek ezeknek az államoknak a külpolitikáját vezérlik és amelyeket a KNK vezetői 1957-ben és 1960-ban maguk is aláírtak. Jelenlegi nyilatkozatukkal tehát nyíltan szembehelyezkednek a szocialista testvériséggel, az egész kommunista világmozgalommal, egész Földünk minden békeszerető népével.