Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-12-31 / 104. szám
A csodafejő — Legutóbb, amikor Kiskunmajsán jártam, ott is megmutattam, hogy ez újságíró nemcsak afféle irka-firkász — vitte a szót Kiss Béni, a riporter. — Alig derengett és én már az istállóban magyaráztam a korszerű etetés előnyeit. Aztán fejesre került a sor. Nekigyűrkőztem. János bátyámnak majd kidülledt a szeme a szakszerű tőgymasszázs láttán. Már a második sajtárral fejtem a Riskától, amikor betoppant a zootechnikus. Azonnal az elnökért szalasztott. A tehéngondozók leesett állal álltak körül, mint valaha pásztorok a messiást. Estére összehívták a taggyűlést. Az elnök könnyes szemmel mondott köszönetét, mert bebizonyítottam a teheneseknek, hogy három literrel többet lehet fejni, ha igazi szakértő kezekbe kerül a csecs ... — Ez aztán igen —, kurjantott j közbe az agronómus — erre aztán Inni kell. — összekoccantak a poharak. — Legtöbb újságíró úgy képzeli —, emelte meg hangját Béni — elég, ha beül az irodába és kifaggatja a könyvelőt, elcipel egy csomó statisztikai kimutatást, s megvan az újságcikk anyaga. Elfelejtik, hogy a dolgok mélyére kell menni, a termelésbe, az emberek közé ... — Ez a mi emberünk! — emeli magasra a poharát a zootechnikus. — Mert ugyebár, a közvetlen kapcsolat a dolgozókkal —, szavalt tovább a riporter — közvetlen az életből merített problémák alapján lehet olyan újságcikket írni, amely mobilizál, dinamizál... — Bravó — kiált közbe az elnök. — Pista bácsi, hozzon abból a legjobb, vendégeinknek félretett ötéves rizlingből —, int a pincemesternek. — De addig is ürítsük poharunkat az igazi újságíró egészségére. — Éljen!... Vivát! ... Éljen! — ban bírja, fújták a nótát, míg el nem fogyott a petróleum. A pincétől a faluig normális Körülmények között is félórányi járás. Hogy a kedves vendég ne szomjazzon, az elnök egy ötliteressel vitt pz útra is. Odakint hideg, kormos őszi eső szitált, a szél kísértetiesen süvített a védtelen fák között. Nagyokat csúsztak a nedves talajon, de azért okkal-móddal sikerült az egyensúlyt megtartani. Béni gyakran megsajnálta az ötliteres demizsont cipelő elnököt. — Aztán reggel idejében — figyelmeztetett Béni, ha meg-meghúzta a fonottat. Béni lefekvés előtt még bevágott két nyelés kacsasültet, na meg tera jegesmarkú, köhögő szél az esőcseppeket, megtorpant, mint a csökönyös szamár. — No, mi történt? — Igazán lelkiismeretlenség lenne eláztatni a ruhámat! — Hozok esernyőt. — És a cipőm? — Adok gumicsizmát. — Negyvennyolcas a lábam ... — Olyan éppen nincs, de ... — Akkor én visszamegyek. — Dehát... — Különben sem írunk korszerűtlen fejősről — kiabált vissza a konyhaajtőból. ■* * # Béni fél kilencig húzta a bőrt. Az elnök hazatértekor már a kacsa utolsó csontdarabjait szopogatta a csodafejő. — Igazán nem szép az elnök elvtárstól, hogy nem költött fel — támadt a belépőre. — Aztán az újságírót okolják, ha irodaszagú a cikk. Az elnök a meglepetéstől leült egy székre. Tanácstalanul bámult hol jobbra, hol balra. A felesége megijedt, hogy beteg, s máris ott ter-Ufaim során Felidézni egy év kóborlásának emlékei kozott valamit... egyetlen egyet? Csak egyetlen egyet? Ne, ne, azt nem lehet! Vagy mégis? De hát melyiket mondjam el? Persze, most az kell, hogy szép légyen, izgalmas, mulatságos. Talán legjobb volna, ha megírnám, hogyan áztam el a Rima parton, esetleg arról is mondhatnák valamit, hogy hogyan verték előttem az asztalt egy ipolymenti faluban. Bizony akkor nagyon megnéztem, hogy merre az ajtó. De az inkább szomorúbb lenne, mint érdekés. S csak egy utamról, mikor Komáromtól Mocsig gyalogoltam végig a Dunaparton, mennyi mindent mesélhetnék. Ha meg elgondolom, — borzongatóan nagyszerű ez is — hogy Pesten a tavasszal hogyan törte véresre a lábamat a cipő ... vagy a nyáron Rozsnyón... Hú, még most is kiver a láz. Ültem az állomáson, kábulton az álmosságtól, várva a kassai gyorsot. S mikor füst és párafelhőbe burkolva bedohogott akár egy mérges ember, megmarkoltam az aktatáskámat, s beszálltam, mintha minden rendben lenne. Egy kékruhás vasutas nitegetett utánam, kiabált is, de én a „nagy utazó“, csak legyintettem, s olyasmiket gondoltam, hogy: „Csapjon beléd a mennydörgős ..S mikor Kassa felé közeledtünk, hirtelen belém nyilait egy felismerés, valami hiányzik!'. Hát igen... Az állomáson hagytam a fényképezőgépemet. Testvérek közt is megér kilencszázat. S vissza se mehetfem, mert akkor meg a repülőgépről maradok le, s a repülőjegy már a zsebemben volt. Csekély 135 korona az ára... Bámultam ki az ablakon, közben izzadtam, s olyanokat gondoltam, hogy még most is csodálkozom, hogy a vonat nem siklott ki. S ekkor odajött egy ifjú hölgy, s negédesen ezt mondta: „Remélem, szép verset ír erről a tájról! ?“ Jó képet vágtam az egészhez, talán még mosolyogtam is, De nem írtam semmilyen Verset. S most utólag annak az ismeretlen vasutasnak szeretném megköszönni emberségét s becsületességét, akinek jóvoltából visszakerült hozzám a fényképezőgép. Mert az a legszebb, s legnagyszerűbb az egészben, hogy utpim során egyre több ilyen emberrel találkozom. Folytatni? Lehetne végnélkül. Lehet idézni a sok vitából is, amit cigarettafüstös irodákban folytattam emberekkel, emberi és gazdasági problémákról. Lehetne idézni emberi sorsok fájdalmát és az örömöket. Máshonnan az elégedettség közönyt szülő átkát, s megint máshonnan a törekvés lázában égő több etakarást. Mert a riporter-élet: vállalt sors. Menni, keresni mindazt, ami eredmény, ami nagyszerű, megfogalmazni, s mindenki elé tárni. De szükségszerű, hogy énnek ellenkezőjét is elmondjuk. így egyenlő a mérleg. így emberi. Gál Sándor kiabáltak össze-vissza s majdhogynem vállukra emelték a sugárzó arcú Bénit. — Hanem tudja mit, kedves öcsém — pödri meg bajuszát az elnök, amikor a zamatos rizlinggel is meglocsolták örökké száraz torkukat —, az ég vezérelte hozzánk. Ugyanis ma reggel a fejők közül két menyecske úgyannyira összeakaszkodott valami „nadrágon“, s a fejőszékkel oly elkeseredett csatát vívtak, hogy ha a zootechnikus időben közbe nem avatkozik, alighanem kórház vagy temető lesz a vége. Így is ágynak estek az istenadták és bizony holnap reggel rajtam a sor. De ha már ilyen derék, hozzáértő szakember került szerény falunkba, remélem nálunk is bemutatja a szakszerű fejés tudományát. — Ez igazán megtiszteltetés számomra, kezet rá ... Azaz inkább fenékig . Kisújjigj fenékig, gyakran váltották egymást. Pirosodtak a fülek, ki jobmészetesen a kacsa püspökfalatkáját. Már nagyon lötyögött az ötliteres, de annyi még maradt, hogy lenyomatták. Amikor se nem csurrant, se nem csöppent a búbánatfelejtő, Béni jóéjszakát motyogott és kissé imbolyogva indult a mindent elfeledtető falusi dunna alá. Hajnali négy óra. Az elnök egy ideig türelmesen költögeti Bénit, aztán fogy a béketűrése. Megrázza úgy istenigazában. Béni mozdul — a második oldalára. A közös gazdája elkáromítja magát és a fülébe ordít: — Ki bolondult meg? — nyöszörögte ásítozva. Jó negyed óráig tartott, míg sikerült lelket verni Bénibe. Mint kisgyerekre, úgy kellett rátukmálni zoknit, cipőt, nadrágot... — Gyerünk, gyerünk, nyakkendő nem fontos —, sürgette az elnök. Odakint ugyanúgy szitált az eső, mint éjjel. Amint Béni arcába csapta « 1 ' >0) :© •— ^ Ä Ä • rü • n 3$ C N $ 05 Cö £ « E = e :© _ u n 42 ° cl w X .2 , i | Sh s. s s « 'X .2* a sj .iS íj a 3 o r* •*-> (SS -M i; -o ti o 5 = o> 42 4? ,ea 03 *© ^ 6 * Ä | si s I O* i» N X 5^3 nmi-sä aa >ca -"cS H M mett az aszpirinnal. Az elnök szó nélkül bevette, de az valahogy cigányútra tévedt. Fuldoklott, krákogott, csak úgy csorogtak a könnyei. Béni készséggel ugrott fel és nagy szakértelemmel odasózott néhányat a fulladozó lapockái közé. A hozzáértő kéz segített... A rakoncátlankodő tabletta megtalálta az utat a gyomor sötét világába. Az elnök könnyein keresztül hálásan nézett a mindenhez értő firkászra. TÖTH DEZSŐ A negyedik... Csikós Ferenc elégedetten dörzsölgeti tenyerét. A szűkkörű pártvezetöségi gyűlés a legjobb mederben halad. Már a legkényesebb ponton Is zökkenő nélkül túljutottak. Halász Péter megértette az idők szavát. Lemond elnöki tisztségéről. Már az úf elnökjelöltben is megegyezett a vezetőség, amikor Halász újból szót kért: — Elvtársak! Én átadom a gyeplőt, hadd vezessen más. De mi lesz velem? Erről is beszélhetnénk! Csikós, a párt elnöke jó vezérhez illően feltalálta magát, így tüstént odamondta: — Tiéd a szó, javasolj valami okosat. — A nappali őrséget szívesen vállalnám. Az emberek összehúzzák magukat és nagyot hallgatnak. Csikósnak sincs szava. Hát hol él ez az ember? 0 tudja a legjobban, mennyi bajt kevernek a nappali őrök a vezetőségi gyűlésen. Egy is ellátná a munkát, mégis három van belőlük. Tessék, most jelentkezett a negyedik. Hogy ne üsse meg az embert a guta! A legborzasztóbb, hogy mindannyian az elnöki székből estek ki. Ez veszélyes játék, mert a szövetkezet tagjainak is van ám esze és szeme. Egyszer majd lecsap a ménkű s valaki megissza a levét e felelőtlenségnek. A gondolatok egyre gyorsabban száguldanak Csikós agyában, mígnem a nagy csendet egy hang megtöri.: — Ez az utolsó szavad? — Ha kívánságom nem teljesül, úgy az elnöki funkcióban maradok. Utóvégre beláthatja a világ: egy volt elnök mégsem mehet kapálni. SÁNDOR GÁBOR A biblia Három „valami“ Az én esetemben különösen sok noteszlap kallódik. Persze csak akkor, ha nem kallódik el az egész notesz, mert ez is előfordul. Néhány apró történetet sikerült előkotornom. AMIT AZ NDK ŰTIKÉPEKBÖL KIHAGYTAM Altenburg városában egy ódon, de tiszta és csendes szállodában töltöttük az éjszakát. Az egyszerűen, de ízlésesen berendezett szobában különös és a mi viszonyainkhoz szokott szállóvendég számára bizarr meglepetés érte újságíró csoportunk tagjait. A szoba asztalán szép vászonkötésű, hártyavékony papírra nyomott Üj Testamentum díszlett. Egy valódi Luther-biblia. A fali naptáron pedig minden leszakítható lapon egyegy bőséges evangéliumi idézet figyelmeztetett Luther Márton barát egyházának erkölcsi parancsaira. Ott tartózkodásunkkor, október 31-én Máté evangéliumának egyik súlyos veretű mondásával kívánt a szállodás szállóvendégeinek lelki épüléséhez hozzájárulni. Magyarázatként később megtudtuk, hogy a szálloda a keresztény szállótulajdonosok szövetkezetéhez tartozott. Másnap a reggelinél sok szó esett az asztalnál a különös szállodai szokásról. Leginkább egy fiatal tagtársunk helytelenítette a vallási propagandának ezt a formáját. A parázs vita közepette lépett a terembe Ambrus szerkesztő kollégánk a vita tárgyát képező könyvvel a kezében. Egyenesen a vitázó fiatal újságíróhoz lépett, óvatosan eléje helyezte a bibliát és finom gúnnyal megjegyezte: — A szobában felejtetted a könyvedet.-petriix n&m kárpótlás Í963. december SÍ. A pecches fütő Tulajdonképpen nem is a fűtő volt pecches, hanem mi. Már akik akkor éjjel az érsekújvári szállóban szerettünk volna aludni. Ügy ahogy mondom, csak szerettünk volna. Mert olyan hideg volt, hogy nem lehetett. Az összes fellelhető rongydarabot, kezdve a télikabátomtól a szőnyegig, magamra raktam. Vacogtam és már alig szuszogtam a „takaró-tehertől“. A botrányra reggel került sor. Nem voltam hajlandó fűtési pótlékot fizetni. Mindössze pár koronáról volt szó, de elvből nem fizettem. — Legalább azt mondják meg, miért nem fűtöttek — robbantam ki. A válasz felettébb meglepő: — A fűtő tegnap elcsúszott a parketten és nagyon beverte az orrát... vérzett is neki... nem volt aki fütsön! Ez aztán még kifogásnak is nagyon rossz... Pesti dizőz A kávéházban meglepően sokan vannak, bár a pénteki nap nem éppen a legmegfelelőbb mulatozásra. — Pestről van itt énekesnő! — Pesti műsort hallhatunk! — Csinos pesti lány énekel! Aha. Ezért e pénteki látogatottság. A dizőz valóban csinos, a hangja is szép, a zenekar is jó, csak a műsor ... Olasz dal, spanyol dal, német dal, mittudoménmilyen dal!... magyarul alig-alig valami. Ez persze bosszant bennünket. Éjfél. Záróra. A dizőz a mikrofonhoz lép és nagyon udvariasan, nagyon szépen mosolyogva suttogja: — Dovidenia. Valaki felszól neki és elég hangosan: — Spanyolul nem tudja?... Szivarozni tilos! Zakatol a vonat. Ugyanúgy mint minden más vonat. A dohányzó fűikében ülünk és természetesen cigarettázunk. Kövér, nagybajszú bácsi £urakodik be közénk. Fészkelődik pár pillanatig aztán a zsebéből előhúz egy jókora szivart. A szivart a dohányosok nagy része sem szereti. Mi, akik ott benn ültünk, szintén nem szerettük. Az egyik utas nem állja meg, hogy ne szóljon: — Itt ám nem szabad szivarozni, bátya! — Neem? — Nem bizony. — Hát cigarettázni? — Azt lehet. Csak szivarozni nem szabad. — Hát akkor — hunyorgat ravaszul az öreg — kínáljon meg egy cigarettával!... Polák Imre Joggal mondhatnák a kollegák, de még az olvasók is, hogy miféle notesz kallódó lapjairól akar írni a „külpolitikus“, hiszen valójában nincs is birtokában ilyen „alkotó“ füzetnek. Azonban sokszor én is érzem, hogy a heti összefoglalók, kommentárok vagy jelentések anyagából helyszűke miatt leginkább olyan dolgok maradtak ki, amelyeket az olvasó szívesen felcserélne a leközölttel. * * * Kétségtelen, hogy Gagarin világűrrepülése óriási örömet és csodálatot váltott ki világszerte. De a világ nem lenne egész, ha nem lennének kételkedők, vagy mondjuk gonoszok. Én egy örökös kételkedővel találkoztam össze azokban az áprilisi napokban, amikor Gagarin neve szájról-szájra járt a földtekén. — Hát én aztán el nem hiszem, hogy az a „pilóta“ körülrepülte á földet és sikeresen visszatért, — hajtogatta a hosszú bajúszú Pista bácsi. — Dehát a TV is közvetítette. Nem látta? — érveltem. — Láttam én, de ki tudja honnan jött a kép, csinálhatták azt egy szobából is, — erőlködött az öreg bácsi. — Én csak azt hiszem el a TV-ben is, amikor Albert gólt lő a hálóba ... * * * Maradjunk még az űrhajósoknál. Tyeresková és Nyikolájev űrhajós esküvője után a Kremlben tartott lakodalmi ebéden Hruscsov elvtárs tréfásan megjegyezte: „Gyermekkocsit és cuclit egyelőre nem hoztam. Most már az önök dolga, hogy kis űrhajósokról gondoskodjanak és akkor az ajándék sem marad el.“ Voltak olyan „jó emberek“, akik megütköztek e tréfás megjegyzésen és szinte parancsot láttak benne, mondván, hogy a szovjet miniszterelnök gyors utódlásra szólította fel a boldog űrhajóspárt. De hát melyik lakodalmon nem hangzanak el ilyen és hasonló megjegyzések, célzások. Tyeresková és Nyikolájev pedig éppen olyan ember és fiatal, mint a többi száz és ezer szerte a világon, csak annyival különböznek tőlük, hogy mindketten megjárták már a csillagok világát. Csupán a fiatal férj nem ígérheti hitvesének a sokszor elhangzott „lehoznám érted a csillagokat“, hiszen Valentyina felmegy értük maga ... * * * Szüless és halj meg, mondta Goethe, a költő. Az élet ilyen és ilyennek kell lennie. Aki meghalt, úgy nyer elégtételt, ha nemes ügyének folytatója is akad. Kennedy tragédiája százmilliókat döbbentett meg és a jóakaratú emberiségnek ökölbe szorult a keze: nem szabad megengedni, hogy távozása kihasson a világpolitika kedvezőnek indult helyzetére. De a „végtelen lehetőségek“ hazájában egyesek még egy nemzeti tragédiából is üzletet csinálnak. Jack Ruby, dallasi bártulajdonos. Kennedy állítólagos gyilkosának megölője emlékiratait írja a börtönben, miközben tárgyalásokat folytat amerikai kiadókkal. — A szerződést csak akkor írom alá, amikor az utolsó oldalt is befejeztem és az ára attól függ majd, milyen veszteséget jelentett számomra a fogság... Tóth Géza
