Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-10-13 / 82. szám
Bär már erősen délutánba hajlott az idő, de az augusztusvégi nap olyan szorgalommal tűzött le a cséplőgép körül szorgoskodó emberekre, mintha külön prémiumot kapott volna érte. A hőségben táncolni látszott a hosszú istálló vörös cserépteteje, a szántáscsíkoktól tarka tarlő meg a falut övező erdők sötét sávja. A szalmakazalon izzadó Szabó Imre ügy érezte, menten elolvad a nagy hőségben. Minduntalan maga elé szúrta hosszúnyelü villáját, kalapját feltolta a homlokára, s nagy piroskockás zsebkendőjével törölgette vizes homlokát. Ilyenkor óvatosan szomszédaira pislogott szakadozó szalagú, poros kalapja karimája alól. Szomszédait figyelte. Azoknak is melegük volt, de úgy tűnt, ' hogy nem annyira, mint neki. Az igazat megvallva, Szabó Imre szenvedését nem csak a bőkezű augusztusi nap okozta. Hiszen a nap már lassan a hegy mögé csúszik, öt inkább onnan — bentröl fűtik. No, nem az ital. Nem volt ő italos ember soha, akkor sem, amikor még egyéni volt. Dehogy is volt ő italos, hiszen akkor nem is bigygyesztették volna a neve mellé a fukar jelzőt. Mert már sok év óta így hívják. Fukar Szabó Imre. Igaz, ezt azért túlzásnak találta, mert bár nem szerette szétszórni a garast, még nem fukar az ember — nem igaz? Tehát nem az ital fűti őt, hanem valami más. Igaz, ebéd után megivott két üveg sört. Hát igen. A sör az oka mindennek, ez az oka az ő nagy szorgalmának. Etért érzi úgy magát, mintha forróvizes dézsába ültették volna s ezért vet riadt pillantásokat maga köré. Délben kezdődött a dolog, a sörrel, hogy az a keserves... no.nem káromkodás ember ő, de most semmi jót nem kíván Csornai Janinak, az elnöknek. Mert szerinte mindennek az elnök az oka. A múlt héten kezdődött. Egy reggel azt hallja a faluban, hogy az elnök mondta: az idén az aratás alatt náluk is felállítják a bizalomsátrát. Valószínűleg a cséplőgép mellett.- Micsodát? Bizalomsátrát? Hát az meg micsoda? - kíváncsiskodtak az emberek.- Hát annak, hogy vásároljanak az emberek —, Így az elnök. — Oszt ki lesz a boltos? Csak nem Fáni ángyó? - nevettek a hitetlenkedők, mert Fáni ángyóról mindenki tudta, hogy sorrendben mindjárt a szarka után következik, ha csórásról van szó.- Sem ő nem lesz, sem más -, így az elnök a megmagyarázta, miről van szó. Hitték is, nem is. Hbgy csak úgy kiállítsanak a tarlóra őrizet nélkül egy csomó árut — sört, málnaszörpöt, cigarettát, mit... no, ezt mér nehéz elhinni. S hogy senki nem ügyel fel rá, mindenki akkor visz. amikor akar. Hiszi a pici, de ők nem. Ma reggel aztán Szabó Imre is kerekre nyitotta a szemét, amikor a cséplőgéptől nem messze megpillantotta a zöldszinű sátrat. S benne ott volt a sör, a málnaszörp, a cigaretta - szóval minden úgy, ahogy Csornai Jani mondta. Hm ... ez azért érdekes. Szabó Imre csak csőválgatta a fejét. Aztán napirendre tértek a dolog felett. Ebéd után elözönlötték a sátrat. Fogyott a sör, a málna, szaporodott a pultra helyezett cipősdobozban az aprópénz. Az emberek jöttek, kiválasztották az árut, aztán a dobozba tették az érte járó összeget. Szabó Imre is nagyot nyelt, amikor megpillantotta a katonás pendben sorakozó sörösüvegeket. Igaz, az ebéd sem volt rossz. A szövetkezeti konyháról olyan ebédet hoztak a cséplőknek, hogy mind a tíz ujjúkat megnyalhatták utána, ö is így nokkedlivel meg friss uborkával szereti a disznópörköltet. A koayhában meg úgy elkészítették, hogy az aszszony se tudta volna jobban. így hát ö is kivett két üveg sört. Kezében ott szorongatta a tízest. A földre maga mellé tette a két üveg sört és a doboz fölé hajolt, hogy felváltsa a tízest. A ekkor történt a dolog. Valami gonosz kis ördög ragadta meg a kezét és a fülébe suttogta: ne fizess, hisz úgysem látja meg senki. Látod, hogy nem is néz erre senki. Ne tedd be a pénzt, né tedd be a pénzt! — S még most sem tudja, mi történt vele, de valami rettenetes erő húzta vissza a kezét a doboztól, s ő... igen ... nem fizetett két üveg «őrért. A két üveg sört megitta, aztán folytatták a cséplést, ahol abbahagyták. Nem is gondolt a dologra egész délután, valahogy nem érezte bűnnek a dolgot. Hiszen annyi pénz volt a dobozban, még ha meg is számolják, tán akkor sem jönnek rá a hibára. Egész délután nyugodtan dolgozott. Uzsonnakor történt, hogy kijött a A gócs Vilmos: cséplőkhöz Csornai Jani, az elnök is. De nem egyedül. Vele jött a helyi szövetkezeti áruház vezetője is. Leállt a gép is, mindenki árnyékba húzódott, hogy elfogyassza uzsonnáját, meg lehörpintsen utána egy korty sört.- No, hogy tetszik az új bolt, emberek? — kérdezte az elnök.- Sehogy —, vágta rá az egyik ember.- No-no mi baj van vele? - érdeklődött az áruház vezetője meglepődve.- Hát azért, mert ma már elsöröztem az egész heti zsebpénzemet. Nem is tudom, mit mondok majd az aszszonynak —. válaszolja tettetett boszszúsággal a kérdezett. Ezen valamennyien jót nevettek. Majd ismét az áruház vezetője szólalt meg. '- Kíváncsi vagyok, mennyi hiány lesz a pénztárban estig —, s közben az elnökre kacsintott.- Egy fillér sem! — válaszolta határozottan Csornai Jani.- No, azt éppen nem állíthatod ilyen határozottan —, ellenkezett a boltvezető.- Én pedig határozottan állítom, hogy egy fillér sem fog hiányozni, igaz-e emberek? — nézett körül az elnök s tekintetében határtalan bizalom fénylett.- No, majd meglátjuk este ...- Ne várjunk estig: most rögtön, azonnal számoljuk meg a pénzt, csináljunk leltárt és én lefogadom egy láda sörbe, hogy nem hiányzik egy fillér sem! — csapott térdére az elnök. Szabó Imre nem bírta tovább hallgatni. Úgy érezte, hogy a nyaka közé forró vizet csurgatnak. Ilyen rosszul nem is tudta, mikor érezte magát. Fel sem mert pillantani, akt hitte, mindenki őt nézi. Csak várta, mikor kiált fel valaki, hogy ne fogadj Csornai Jani, mert elveszted a fogadást, hiszen Szabó Imre nem fizetett a két üveg sörért, amit délben megivott. Ne fogadj Csornai Jani... Felugrott és úgy sompolygott el, mint valami tolvaj. Tolvaj. .. Hm ,.. hiszen voltaképpen az is. Tolvaj. Hiszen lopott. Meglopta a ... nem is tudja hirtelenében, kit lopott meg. De tény, hogy lopott... S ezt nem mossa le a nevéről semmi. Ügy támolygott fel a kazalra is, mint valami részeg. Fél füllel hallotta, hogy az üzletvezető nem mert fogadni. Lefegyverezte őt az elnök hajthatatlan magabiztossága, a tagságba vetett bizalma. Lám, Csornai Jani el sem tudja képzelni, hogy a csoportból valaki lopjon. Róla, Szabó Imréről sem hinné el. S nem is hitte el. Benne is bízik, — ugyanúgy mint a többiekben. Róla sem hinne el. hogy délben nem fizetett a két üveg sörért. Hej, magasságos Isten, mit nem adna azért, ha vissza tudná csinálni a dolgot. Az ám! Tényleg még semmi sem késő. Hiszen még nem számolták meg a pénzt! Lám, elment az elnök, meg az üzletvezető is. Ismét üres a sátor környéke. S az sem feltűnő, hogy ha most szépen lemenne a kazalról. Azt mondaná, hogy szomjas. Hiszen mások is fel-felkeresik a sátrat hol ezért, hol azért. Amikor idáig ért gondolataiban, Szabó Imre egy kicsit megkönnyebbült. Most már csak össze kell szednie magát, hogy lemenjen a kazalról. Szépen beleszúrja a villát a kazalba, egyet mordul, szidja majd a meleget, esetleg még szól ezt-azt, aztán leballag a kazalról. Odamegy a sátorhoz, kivesz egy üveg sört és háromért fizet... Hm, ez sem jó. Hátha valakinek feltűnik a dolog. Még azt találnák mondani, hogy no nézd csak, a fukar Szabó Imre milyen nagy sörivó lett egyszerre, éppen most, mikor nincsen felügyelet a kocsmában, akarom mondani a bizalomsátorban. Nem, nem mehet most. Aztán ismét arra gondolt, hogy ha most nem teszi meg, később már nem lesz rá alkalma. Jönnek és megszámolják 'a pénzt a dobozban. S ott lesz a hiány. S mi lesz Csornai Janival? Mindenki nevetné az elnököt aj nagy bizalmával. S a csúfságot ő idézte elő. Fukar Szabó Imre ... Hát nem. Ezt már nem. Egy emberrel, aki róla, Szabó Imréről nem tételezte fel azt, hogy lophat, azzal nem engedi ezt a szégyent megesni. Arra nem is gondolt, hogj( az elnök a többiekről sem tételezte fel, de hát ez nem is volt fontos ebben a pillanatban. ö ezt nem engedi megtörténni. Még akkor sem, ha olyan embernek tartják, aki a szúnyogot is megnyúzná bőréért. Vad dac lobbant fel benne. Hát az a világ megszűnt, amikor róla ezt mondhatták. Érzései hirtelen összekavarodtak. Most már jobban bosszankodott azért, mert ezzel a tettével bebizonyította azt, amit róla évek óta állítottak: azt, hogy valóban fukar. S ezt nem hajlandó elhinni sem most, sem pedig ezelőtt nem hitte. — Hé, emberek, meg kell-e nekünk itt halni a szomjúságtól, az egit a kutya világnak —, rikkantotta hirtelen jött Indulattal és poros, hullámos karimájú kalapját fejebúbjára csapta. — Gyerünk a sátorhoz, most mindenki az én vendégem egy üveg sör erejéig ... Az emberek úgy néztek rá, mint akinek elment az esze. Valaki nem is állhatta meg szó nélkül. — Mit nem beszélsz, te, csak nem betegedtél meg? — Nem én. Ilyen egészséges tán még életemben nem voltam —, válaszolta Szabó Imre és sürgetőn nézett körül. — .No, mozgás, mert pipiténk nő. mint a csibének ... " Nem’várt választ, lefelé indult a kazalról. A gép leállt és lassan a többiek is utána indultak. Szabó Imrét valami furcsa mámor szállotta meg, amint sorba szedte kifelé a sörösüvegeket és rakta a kinyújtott kezekbe. No, ha még valaki azt gondolja róla, hogy fukar... íme, itt a bizonyíték! Láthatja a világ, milyen ember ő. — Te Imre, nem is hiszem, hogy nem találtál aranyat ott fenn a szalmakazalon —, hitetlenkedtek az emberek. — Aranyat? Van az aranynál becsesebb dolog is a világon. Igaz-e Irmuskám? — csípett egyet a mellette álló menyecske csípején. — No nézd a vén rókát, fiatal húsra fáj a foga —, ütött kezére a menyecske, a többiek harsány nevetésétől kísérve. Szabó Imre is nevetett. Azt nevette, hogy ő egészen másra gondolt, mint a többiek. S miközben megszámolta a Elsős vagyok, de már nagy lány... kiivott sörösüvegeket, sorba visszarakta őket a ládába és senki sem sejtette, hogy Szabó Imre tulajdonképpen megint csalt. A barna cipősdobozba nem annyi sörért tette be a pénzt, amennyit most megittak, hanem kettővel többért. Azért is, amit délben megivott. Aranyat talált... marhaság. Hát mennyivel becsesebb az arany> mint a becsület? Semmivel. Miközben az utolsó sörösüveg is visszakerült a ládába - persze üresen — Szabó Imre felszabadultan felsóhajtott: — No, Csornai Jani, te hiszékeny szamár, most mér fogadhatsz amibe csak akarsz. „ Szüreti bél Ipolyságon Mint minden évben, ebben az évben is megtartották a már hagyományossá vált szüreti bált Ipolyságon. A bált esztrádmüsor előzte meg a városi parkban. Szépen sikerült a felvonulás is. Parasztruhába öltözött fiatalok, mint már sok évnek előtte is, lóháton, hintók és kocsik kíséretében végigvonultak a város utcáin. A felvonulás után folytatódott az esztrádmüsor. Énekszámmal léptek fel a magyar középiskola tanulói, utána a mezőgazdasági technikum tánccsoportja következett. Nagy tetszést aratott Hulicska Erzsébet, aki táncdalokat adott elő a mezőgazdasági technikum zenekara kíséretében. Majd megkezdődött a bál. A táncoló közönséget a magyar középiskola és a mezőgazdasági technikum zenekara mulattatta. A bál a város egyik kávéházában folytatódott. Badó János (Ipolyság) GÁL SÁNDOR: yífjin^en után A kiáltás végig remeg a házak mellett A nyár után barna kérgű merev szobrok az utak mentén fejüket arany pikkelyek fedik lassan hulló arany pikkelyek s a fényt feledik Minden után a harmadik évszak elindított egy kiáltást amely végig remeg a házak mellett ütufiurábs hírek/ • Szlovák grafikai kiállítás nyílt meg a Csehszlovák Kultúra helyiségében Budapesten. A kiállításon a mai szlovák grafikusművészek alkotásait mutatják be. • Arthur Miller új darabját, „A bukás után, avagy a túlélő“ címmel januárban mutatja be a New Vork-I Lincoln Center. Millernek nyolc év óta ez az első színdarabja. • „Auschwitzi gyermekek" címmel film készül a varsói dokumentumfilmstúdióban azokról, akik az egykori hir hedt haláltáborban születtek s jelenleg Lengyelországban élnek. • József Attila-kötet jelent meg Buenos Airesben. A kötetben szereplő 33 verset Hugo Acevedo fordította. Ő írta a bevezető szöveget is. A kötet a Rosa Blindada-sorozatban jelent meg. Ez a sorozat a világirodalom legnagyobb költőinek verseit közli. • Múlnak az évek. Rita Hayworth, a háború előtti évtized legünnepeltebb amerikai filmsztárja, legközelebb új filmszerepet játszik. Egy új filmben Claudia Cardinale, a népszerű olasz színésznő, édesanyját alakítja. Százezer dollár gázsit kap a szerepért és lehetséges, hogy ezért az összegért még nagymamát is hajlandó volna alakítani. • Kodály Zoltán Háry János című daljátékát valószínűleg még ebben • színházi évadban bemutatják Mulhouseban. Ez lesz a Háry János első franciaországi előadása. • J. Ozerov, „A prágai tréfacsináló'' és l. Talankin, a „Messzi utca" rendezője, a Magyar Filmművész Szövetség vendégei. Magyar újságírókkal beszélgettek a szovjet és a magyar filmművészet jelenlegi helyzetéről, s a fejlődés további lehetőségeiről. • Budapesten rendezik meg a szocialista országok zeneművész szövetségeinek idei tanácskozásét. A háromnapos konferencia szeptember 30-án kezdődik. • Párizsban megnyílt a fiatal képzőművészek 111. biennáléja. A nemzetközi tárlaton az idén a Szovjetunió is részt vesz és először jelentkeztek alkotásaikkal több fekete-afrikai állam művészei. A kiállításon 56 ország közel 700 fiatal művészének alkotásai láthatók. • Magyar íróküldöttség érkezett Prágába Földeák János vezetésével, a magyar—csehszlovák kulturális egyezmény munkatervének alapján. A küldöttség tagjai: Benjámin László és Fábián Zoltán. • A Szovjet Hadsereg Színháza nagy sikerrel mutatta be Dürrenmatt: Fizikusok című drámáját. A darab főszerepét Andrej Popov a Szovjetunió népművésze alakította. • A CSISZ Magyar Népművészeti Együttes Füleken is bemutatta ú] műsorát. A közönségnek legjobban az „Ördöglagzi“ és a „Gömöri Farsang“ tetszett. (Torpis József, Fülek) 1963. október 15.