Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-09-22 / 76. szám
Lipcsében, a vidámkedvű, forgatagos vásárvárosban van egy klasszicizáló stílusban épült, oszlopos, timpanonos, komoly,- sőt talán komor épület. Egykor úgy hívták: „Reichsgerichtshof" — vagyis: „Birodalmi Törvényszék“. Ma: Georgi Dimitrov Múzeum a neve. Ennek a terjedelmes, szigorú palotának a falai között kezdődött el 30 évvel ezelőtt az a per, amely egycsapásra magára vonta mindenki figyelmét, s végeredményben világméretű politikai csatává vált. Miről is volt szó tulajdonképpen? Az események jól ismertek. A harmincas évek elején, a gazdasági válság következményeként is, egyre erősödött Németországban a szocialista munkásmozgalom. Különösen nagy tért hódított Németország Kommunista Pártja. Milliószámra szerzett híveket és szavazókat magának, képviselői a parlamentben erőteljes hangot adtak a német nép követeléseinek. A megrémült burzsoázia, a szocializmustól való félelmében, az őrült őrvezető, Hitler és szedett-vedett fasiszta bandájának „mentőövéhez“ nyúlt. A hatalomra éhes náci-vezérek készen is állottak, hogy rohamosztagaik élén megvalósítsák a fasiszta diktatúrát, s könyörtelenül leszámoljanak a német munkásmozgalommal. Hatalomátvételi terveik megvalósítását jelentősen megkönnyítette a munkásosztály átkos kettészakítottsága, egyes szociáldemokrata vezetők kétkulacsos, áruló politikája. Már csak a jeladás hiányzott a „nagy likvidálásra“, a nácik „mennybejutására". S ^rre a jeladásra is gondosan kidolgozták a terveket a titkosrendőrség, a hírhedt Gestapo vezérkarában. A Reichstag, a • Birodalmi Gyűlés épületének a felgyújtásával kellett egekig csapó jeltüzet adni minden rohamosztagosnak, hogy elérkezett a fasiszta támadás órája. Ma már tudjuk, hogy a Reichstag felgyújtásában egész egységnyi SS- katona vett részt, akik az épülethez vezető földalatti alagúton át jutottak be a tett színhelyére, majd tűntek el ismét. De a fasiszták ördögi módon felhasználták egy Van der Lubbe nevű elmebeteg holland anarchistát is, hogy az egész bűnös akciót a német kommunisták és a nemzetközi kommunista mozgalom nyakába varrják. Ennek a célnak az érdekében mozgósították egész terror-aparátusukat, tartóztatták le órákon belül a kommunista és a szociáldemokrata vezetők százait, s ültették a lipcsei törvényszéken a vádlottak padjára Georgi Dimitrovot, a bolgár nép nagy fiát, a Kommunista Internacionálé egyik kiváló vezetőjét. Ez a kiváló harcos, ez a rettenthetetlen hazafi rögtön felismerte, hogy a lipcsei pernek valami különös, mondhatni történelmi korszakot kezdő szerepe van. A Sasizmus szennyes hullámai, amely később elöntötte majd egész Európát, ekkor csapott a világ közvéleménye előtt a magasba. Ez volt az első alkalom, hogy a leendő Harmadik Birodalom urai nyíltan kimutatták a foguk fehérjét, s megmutatkoztak a maguk rémisztő valóságában, mint gyújtogatok, kalandorok, banditák. Dimitrov megnyerő, bátor, vakító szellemességű fellépése kezdettől fogva visszájára fordította a vádat. Oda idéztette a bíróság elé a Reichstag felgyűjtásának értelmi szerzőjét, a hájas repülőtábornokot, Göringet. Nyugodt, nyílt érvelésével valósággal a sarokba szorította a hatalom urát. míg 2z tajtékzó üvöltözésre ragadta magát. A bírósági tárgyalóterem hangfelvétele még ma is híven viszszaadja a nagy bolgár hazafi és a nácivezér elhangzott szóváltását. A lipcsei per Dimitrov győzelmével végződött. A per szervezőire pedig végül is egy másik —. s immár valóságos — bírósági tárgyalóteremben várt a vádlottak padja. Nürnbergben, ahol a második világháború után a nemzetközi törvényszék bírái mondtak ítéletet a népek nevében, a fasizmus felett. Lipcsétől Nürnbergig 12 nehéz, vérzivataros év vezetett, emberek milliói estek áldozatul a fasiszta szörnynek. De végül is, ahogy Dimitrov fennhangon megjósolta, a szocializmus győzedelmeskedett a fasizmus felett. A lipcsei perre és hős vádlottjára való emlékezés a béke megvédésére, az újjáéledő fasizmus elleni harcra mozgósít minden jószándékú embert. (B. R.) f*c ehszlovákiában közel 160 ezer cigányszármazású polgár él, ebből mintegy 120 ezer Szlovákiában. A kelet-szlovákiai kerületben számuk eléri a hetvenezret. Az évszázados elkülönítés sokszor kegyetlen üldözés, rányomja bélyegét a cigányszármazásúak jórészére napjainkban is. Még az első köztársaságban is elkülönítő törvényt szavaztak meg a cigányok részére, és csak a felszabadulástól egyenjogú polgárai hazánknak. Az utóbbi évtizedben sokan bekapcsolódtak közülük az építő munkába s ma már hasonló életet élnek, mint hazánk más állampolgárai. Vannak azonban jónéhányan olyanqk is, akik a régi életet élik, nem hasznos tagjai társadalmunknak. A cigányszármazásúak helyzetét vizsgálva, pártunk Központi Bizottsága 1958. áprilisában határozatot hozott, hogy egyszer s mindenkorra meg kell oldani a cigánykérdést. Azóta bár már sok minden megoldódott, de van még jőnéhány nyitott kérdés, elintézésre váró feladat. Mivel a cigányszármazásúak túlnyomó része falvainkon él, mint a falusi dolgozók lapja, cikksorozatban foglalkozunk a cigányság jelenlegi helyzetével és a megoldásra váró' problémákkal. A cigányság Indiálól származik. Eddig aég nem ismeretes, ni okból hagyták el ishazájukat. Középlurópába a XIV. száladban vándoroltak, :öztük hazánkba is. A cigányszármazású lakosság helyzetéről vádjával egy egész sereg fiatal éveket töltött vizsgálati fogságban. Végül a bíróság hamis vádakat koholva „kannibálokká“ nyilvánította őket. Ennek alapján hozták a szégyenletes 117-es cigánytörvényt, a cigányság elkülönítésére és elnyomására. Ettől az időtől különleges cigánylevéllel látták el a cigányszármazásúakat. A törvény értelmében pl. a vándorcigányok három napnál tovább nem tartózkodhattak egy helyben. Az embertelen törvény ellen, csak a párt lapja, a Kassai Munkás tiltakozott. Gott elvtárs, a „Cigánytörvény támadása a munkásosztály ellen“ címmel írt leleplező cikket. legtöbb országban évszázadokon »resztül kegyetlen üldözésben volt iszük. A cigányság kérdésével Mária Terea uralkodása alatt kezdtek foglalom és rendeletet hoztak a lete-lepíisükte. Ezek az intézkedések nem >k eredménnyel jártak, mert a mezei hatóságok nemcsak, hogy nem irődtek a cigánysággal, hanem a haisági közegek tűzzel-vassal üldözték kóbor cigányokat. Bár a XVIII. szóidban a nemesek szívesen mulattak vérpezsdítő cigányzene dallamaira, ;égis kevésbé becsülték őket és telis kiszolgáltatottságban éltek. Áltáléin az elkülönített telepeken élő, /agy kóborló cigányokat nem vetik emberszámba és ezt éreztette veik a lakosság legnagyobb része útontfélen. A cigányság helyzete lényegében sm sokat változott az első köztársaigban sem: A burzsoá kormány sem iztosított munkalehetőséget a társaalom kivetettjeinek. Főleg Szlovákia izdaságilag elmaradt részén koplalik, nyomorogtak a cigányszármazáíak. így aztán a koldulás, lopás terlészetes volt nálunk. Főleg a vándor igynevezett oláh) cigányok tartották ímületben a falusi lakosságot. Ha [táboroztak a község szélén, munkáa sem mertek menni a falusiak, mert jy-kettőre lába-kelt a baromfinak és tás jószágnak. A huszas évek második felében kosi öt évig húzódott a szepsi (moldaai) cigányok pere. Rablógyilkosság 'Jfutturáhs híreké • Frederic Longuet képzőművész, Marx Károly ükunokája elhatározta, hogy a moszkvai Marx- és Engels Múzeumnak ajándékozza azt a 128 fényképből álló gyűjteményt, amelyek Marxot, családtagjait és a munkásmozgalom számos kimagasló tényezőjét ábrázolják. E fényképek közül eddig számos ismeretlen volt. • A 72-tagú brnói gyermekénekkar dr. Frantisek Lyska tanár, karnagy vezetésével kéthetes csere-vendégszereplés után a napokban tért haza Bulgáriából. • Mihail Solohov, a kiváló szovjet író, a napokban hajón Esbjerg dán kikötőbe érkezett. • F. Sillanpaä Nobel-díjas finn író betöltötte 75. életévét. • A Seherezádé arab hercegnő és egy frank lovag szerelméről szól a legújabb francia—olasz—spanyol film, amely a kritikusok véleménye szerint az utóbbi tíz év leglátványosabb szórakoztató kalandfilmje. Pierre Gaspard-Hult rendezte, Seherezádét Marilou Tolo alakítja. • Eduard Fischer, a gottwaldovi Állami Szimfonikus Zenekar vezető karnagya Éva Bernathová zongoraművésznővel 14 napos vendégszereplésre a Kubai köztársaságba utazott. • Az angol középiskolák 30 százaléka a 19. századból származó, vagy még régebbi épületekben van elhelyezve. A brit iskolák állapotáról kiadott közlemény rámutat arra is, hogy az iskoláknak több mint a fele túlzsúfolt és hiány van tanítókban. Kassán 1930-ban dr. Stuhlík az állami kórház főorvosa, kezdeményezésére „társaságot“ alakítottak a cigánykérdés tanulmányozására és megoldására. A kormány nem támogatta ezt a kezdeményezést sem, így kudarcba fulladt munkájuk. A Kassai Kormányprogram alapján már a felszabadulás első évében napirendre került a cigánykérdés rendezése, ahol a következő határozatot hozták: a) tartósan le kell telepíteni a többi lakosság közé a cigányszármazásúakat; b) beszervezni őket állandó munkaviszonyba; c) fokozatosan eltávolítani az öreg cigánytáborokat (pérót); d) megszüntetni az írástudatlanságot; e) megszervezni az iskolaköteles gyermekek rendszeres iskolába járását; f) .javítani a higiéniai és egészsége ügyi rendszeren; g) harcolni a régi káros csökevények ellen. Ezen pontok megvalósításáért, amelyek lényegében a cigánykérdés megoldását jelentették, sokat tettek az állami és pártszervek, valamint a tömegszervezetek. Nem lehet azt mondani, hogy mindent. Sőt, voltak olyan járásaink, községeink, ahol. az illetékes szervek az előbb felsorolt pontok egyikében sem tettek jelentősebb előrehaladást. Ezt pártunk KB-a is megállapította, amikor 1958-ban értékelte a cigányszármazásúak helyzetét. Ezért határozatot hoztak, hogy 1965-ig folyamatosan, alapjaiban kell megoldani a cigánykérdést. Az elmúlt évben a járási párttitkárok és a cigányszármazásúak között működő bizottságok elnökei országos tanácskozáson értékelték a párthatározatok teljesítését. Megállapították, hogy fő és döntő feltétel a régi életmód felszámolására, hogy a cigányszármazásúak aktívan kapcsolódjanak be a szocializmus építésébe, tehát rendszeresen dolgozzanak. Megállapítást nyert az is, hogy a cigányszármazású férfiak döntő többsége munkaviszonyban van. Sokkal rosszabb a helyzet a nőknél, ahol a munkaképeseknek mintegy kétharmad részét kell még elhelyezni. Azokra, akik rendszeresen dolgoznak, egyre jobban hat a munkáskörnyezet. Egyre többen és többen építenek családi házat vagy kérvényeznek lakást. Évente mintegy 600 cigánycsalád költözik új lakásba. Az utóbbi években örvendetesen javult a helyzet az iskolábajárás terén is. Nehézségek főleg a magasabb osztályokban vannak, ahová már nem nagyon akarnak járni a gyerekek. A kulturális-népnevelő munka a jobb életért és a kulturálisabb körülményekért folytatott harc eredményei már napjainkban is mutatkoznak. Az egészségügynek is sikerült átfogni az összes cigányszármazású állampolgárt. Megoldódott a szociális biztosítás kérdései is. A párthatározat alaposabb elemzése azonban arra is figyelmeztet, hogy nem lehetünk mindennel elégedettek. Nézzüpk meg közelebbről néhány komoly hiányosságot az alkalmaztatás, a lakáskultúra és az iskolábajárás körül! A cigányszármazásúak közül legtöbben az építkezéseknél dolgoznak, mint segédmunkások. Ez részben abból is ered, hogy a nemzeti bizottságok sok helyütt szabad folyást engednek a cigányszármazásúak elhelyezkedésének, egyetértenek egyes üzemvezetők helytelen érveivel, al.’k nem akarnak cigányszármazásúakat alkalmazni, mondjuk a gépiparban vagy az zetből. Nagyon kevés az olyan üzemek száma is, ahol külön tanfolyamot, előadásokat szerveznek a cigányszármazású munkások részére. Sok mezőgazdasági üzemben kevés a munkaerő. Mégis könnyei] megszámlálható azoknak az EFSZ-eknek a száma, ahol a tagok sorai közé benevezték a cigányszármazásúakat. A nemzeti bizottságok sok esetben nem támogatják, sőt sokszor elutasítják a házhely igénylést a község belterületén. A cigányszármazásúakat ritka esetben helyezik el új lakótömbökben. Nem igyekeznek megnyerni őket szövetkezeti vagy üzemi építkezéseknél tagnak sem. Bár napjainkban már sok cigánygyerek jár rendszeresen iskolába, mégis, még mindig akad hiányolnivaló. A tanítók sokszor megelégednek azzal a megállapítással, hogy a szülők bűnösek azért, hogy a gyerekek *»«m járnak iskolába s hogy sokan elouknak. Hogy ne legyen magas százalékú a bukott gyerekek száma, rendszerint nem is osztályozzák a cigánygyerekeket. De a tanítók és a nemzeti bizottságok abból sem csinálnak különleges problémát, ha a cigánygyerekek legtöbbje a 4-5. osztályban végez. Egyesek nem akarják tudomásul venni, hogy a cigány gyerekek rendszeres iskolába járása nemcsak a szülők dolga, hanem a társadalom érdeke. Több helyen külön cigány osztályokat is nyitottak. Ide rendszerint a leggyengébb tanítót osztották be. Az eredmény ilyen iskolában az, hogy a tanító a falaknak magyarázott. A példák sorát lehetne felhozni, hogy az elszigetelődés nemcsak az évszázadokon keresztül üldözött kiközösítettek részéről van meg, hanem talán még jobban a többi állampolgárok, sőt sokszor a funkcionáriusak részéről. Sokan elfelejtik, hogy a cigánykérdés fontos trsadalmi probléma, amelynek megoldásához mindnyájunknak hozzá kell járulnia. élelmiszeriparban. Ritkaság az olyan üzem, mint pl. a' füleki Kovosmalt, ahol cigányszármazású szakmunkások is vannak. Komoly probléma a cigányifjúság tanulónak való elhelyezése. Sok helyütt elutasítják az olyanok felvételét, akik nem végeztek sikeresen a 9-éves iskolában. Pedig a tanonciskolának nagy jelentősége nemcsak a szakma elsajátítása lenne, hanem az is, hogy kiszakadjanak a régi környe-Hogy ne csak szárazon soroljuk fel a tényeket, a riporter ellátogatott a szlovákiai kerületek egy-egy falujába, ahol bonckés alá vette, hogyan élnek a községből távolabb eső táborban (pérőban), a falu szélén lakók és a falvak és városok közösségi életébe beilleszkedő cigányszármazású polgártársaink. (Következik: „A nyomortanyán és másutt“.) Paul Arene: salamoni ítélet Mindenki tudja, milyen szívósan ragaszkodnak a szamarak megszokott napi teendőikhez és mennyi akaraterő rejtőzik bársonyos nagy szemük mögött. Az itt szóbanjorgó csacsi e tekintetben semmiben sem különbözött a fajtájabeliektől. Nazaire úré volt, aki velünk, diákokkal örökösen hadilábon állt; a kertje a mi játszóterünk mellett húzódott. Szamarának egyéb sajátosságai mellett volt még egy egészen különös szeszélye: tisztaság iránti érzése hatotta-e át vagy ingerkedő gonoszságból tette? Ki tudja? Egyszóval: sohasem tudta magát elhatározni arra, hogy mint más tisztességes szamár az istállóban hagyja emésztése maradványait. Neki ehhez a művelethez friss levegőre és az utca látványára volt szüksége. Akár kóróval tömte meg magát a mezőre menet vagy a jászolból ropogtatta az apróra vágott szalmát - szegény csacsik zabpótló eleségét - amint elhagyta az istállót és az udvart, egyet prüszkölt, felkapta a farkát és... és a takarékos Nazaire úr máris lapáttal, seprővel felfegyverkezve rohant, összeseperte a kis rakást, hogy majd kertjét e kitűnő termékkel trágyázhassa. Így zajlott ez le hosszú ideig, amíg aztán egy szép napon a városi tanács az utcaseprésről nem hozott határozatot. Egy napszámost kineveztek fő-utcaseprőnek, és attól kezdve Nazaire úr és az új városi tisztségviselő közt állandó harcok dúltak. Mert Nazaire úr az értékes trágyát, mely elvégre mégiscsak az ő szamarától eredt, továbbra is meg akarta tartani magának; ezzel szemben az utcaseprő, nem is olyan jogtalanul, azt az álláspontot képviselte, hogy a várossal kötött szerződése feltételei értelmében minden, ami a kövezetei érinti, az ő jogos tulajdonát képezi. Végül is a bírósághoz fordultak. A tárgyalás napján ahányan voltunk, mind ellógtuk az iskolát. Még ma is magam előtt látom az öreg Trotabas bíró úr elképedt arcát, amint az állát vakargatta, majd tubákot dugott az orrába, hogy nagyobb világosság gyűljön az agyában, míg Nazaire úr és az utcaseprő szörnyű káromkodások és átkozódások, felháborodott követelések ágyútüzében igyekeztek megvédeni jogukat. „Az a trágya az enyém - mondta Nazaire úr, - mivel a szamaram az én szalmámból, az én kórómból gyártja.“ „Az enyém — erósgette az utcaseprő — mert az enyém minden, ami az utcára esik." A probléma kényes volt és Trotobas bíró úrnak volt mit fontolóra venni. Végre aztán még egy utolsót szippantott a tubákból, csendet parancsolt és kihirdette az ítéletet: „Miután nem tudtok megegyezni, az utcaseprőnek adok igazat." Békülékeny természetű ember lévén azonban így folytatta: „Neked, Nazaire, adok egy jó tanácsot. Beszélj a csacsiddal, vedd rá, hogy bent intézze el azt, amit kint szokott meg. A szamarak gyakran több belátást tanúsítanak, mint nem egy panaszos és hallgatnak a jó szóra. Amennyiben azonban a te szamarad csökönyös maradna, hát akkor köss egy kosarat a farka alá, mert az a trágya, amelyik nem esik a földre, a te tulajdonod márad.“ A csacsi nyílván mégsem hallgatott a jó szóra, mert még húsz évvel e valóban salamoni ítélet után is láttuk - hiszen a beidegzett szokások egyaránt meghosszabbítják az életét csacsinak is, embernek is — amint reggelenként a mező felé kocogott egy kis kosárral testének pont azon a részén, ahol egyetlen kutya sem hordja a szájkosarát. ford.: -sm — A lipcsei győzies 1663. szeptember 22.
