Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-06-23 / 50. szám

Minden más nemzetközi eseményt háttérbe szorított a szovjet tudó* mány legújabb győzelme, a páros űrrepülés világraszóló sikere, Bikovszkij és Tyereskova ragyogó teljesítménye tovább fokozta a Szovjetunió előnyét az USA-val szemben a világűr békés meghódításáért folytatott nemes versenyben.

A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának plénuma is a két szovjet űrrepülő sikeres útjának jegyében ült össze Moszkvában, hogy megvitassa az ideológiai nevelés egyes kérdéseit.

A nyugati diplomácia berkeiben lejátszódó események között elsősorban Kennedy múlt heti beszédének visszhangja és az elnök nyugateurópai útjával kapcsolatos találgatások érdemelnek figyelmet

Rendkívül aggasztó hírek érkeznek Irakból, ahol a kurdok elleni megtorló hadjárat szinte a gyarmati irtó hadiáratokra emlékeztet

szét, Irodalom, filozófia, vagy egyéb társadalmi és eszmei áramlatoknak élén a kommunista pártnak kell haladnia. Akik ezt tagadják, azok az ellenség malmára hajtják a vizet.

Ennek kapcsán érdemes még megemlíteni, hogy a július 5-én Moszkvában sorrakerülő szovjet—kínai megbeszélések sikeres lefolyását nagyban elősegítené, ha a kínai elvtársak is olyan megértést tanúsítanának a nem- 1 zetközi kommunista mozgalom egy’ ségének megteremtésére vonatkozólag, mint ahogy azt az SZKP jelen- 1 légi plénuma kifejtette.

Tetteket várunk Kennedytöl

Az Egyesült Államok elnöke a múlt héten rendkívül figyelemre méltó beszédet mondott a washingtoni egyetem hallgatói előtt. Az egyik szovjet lap így írt róla: „A hidegháború évei alatt most először történt meg, hogy az USA elnöke nyilvánosan állást foglalt a szovjet—amerikai viszony gyökeres átértékelése mellett és bizonyos mértékben elismerte a békés együttélés szükségességét“.

Kennedy elnök beszédét általában Nyugaton Is rokonszenvvel fogadták. Viszont nyilvánvaló, hogy a hidegháborús politika hívei félre verik a harangot, továbbra is „kemény erőpolitikát“ követelnek az elnöktől. Hruscsov elvtárs külön nyilatkozatában foglalkozott Kennedy elnök beszédével, amelyet igen kedvezőnek ítélt meg, csupán azt tette hozzá, hogy ezeket a kijelentéseket végre tetteknek kell követniük. Ha ez megtörténik, lényeges javulás állhat be a nemzetközi helyzetben.

Mielőtt még néhány mondatban foglalkoznánk az amerikai elnök nyugat-európai útjával, szükséges megemlíteni, hogy Kennedy igen jelentős törvényjavaslatot terjesztett a kongresszus elé az amerikai négerek jogainak védelmére. Egyes megfigyelők szerint Lincoln száz évvel előtti törvénye óta nem történt ilyen határozott intézkedés a színesbőrüek érdekében az amerikai földrészen.

Örvényes lesz az út?

Az USA elnökének diplomáciai vállalkozásait talán még sohasem kisérte annyi kritika és találgatás, mint szombaton megkezdett nyugat-európai körútját. Önmagában az a tény, hogy Bonn, London és Róma érintése köz- . ben elkerüli Párizst, ahol éppen a legtöbb tisztáznivalója lenne, bizonyítja, , hogy Washington nyílt elszigetelést , helyez kilátásba de Gaulle ellen, aki- , nek makacssága továbbra is fékezi az ] atlanti atomklub megteremtését.

Bonnban túl sokat remélnek Ken- j nedy látogatásától. Szinte sajnálattal ; közölték, hogy az elnök nem vállalta - részvételét egy revansista gyűlésen, i amelyet a szocialista államok ellen t szerveznek Hitler volt bérencei. Egy í neves amerikai kommentátor „vészé- 1 lyes csapdának“ jellemezte az elnök t bonni útját és annak a reményének l adott kifejezést, hogy Kennedy elke- c rüli a nyugat-német militaristák ör- r vényes útjait és az öreg kontinensen c

tett körútja alátámasztja említett beszédének azt a részét, hogy őszintén kívánja a nemzetközi helyzet megjavítását, a béke megteremtésére tett erőfeszítéseket.

A kurdok nem adják jel harcukat

Napok óta rémisztő hírek érkeznek Irakból: az iraki kormány, amely forradalmi kormánynak hívja magát, irtó hadjáratot indított a kurdok ellen, akik szabadságukért és önállóságukért harcolnak. Irakban mozgósítást rendeltek el, hogy fokozhassák megtorló háborújukat a kurdok ellen.

Musztafa Berzene, az iraki kurdok vezetője kiáltványában hangsúlyozta: „Nincs más megoldás számunkra, csak a harc, hogy meg tudjuk védeni népünket és falvainkat. Nem vagyunk agresszorok, védelmi háborút folytatunk“.

Irakból sokszor ellentmondó hírek érkeznek. Bagdadban már teljes győzelemről beszélnek, ugyanakkor megbízható hírek szerint a kurd csapatok súlyos csapásokat mérnek a központi kormány egységeire, amelyek közül már sokan átálltak a harcoló kurdok táborába.

Világszerte elítélik az iraki kormány önkényes eljárását a kurd lakosság ellen. Az arab egység hívei pedig joggal tartanak attól, hogy Bagdad sírásója lesz a kibontakozó arab egységnek, mert imperialista sugallatra fokozza a feszültséget az országban és megtorló háborút folytat saját országának népe ellen.

1. A világ első női űrutasának életiről, munkájáról rendkívül sokat írnak a világ sajtóban. A 26-éves, alhadnagyi rangot viselő volt munkásnő szerénységéről, a munkához és munkatársaihoz való jó viszonyáról, családjához való szeretetéről és odaadásáról éppen úgy írnak, mind magánéleti kedvteléseiről. Valentyina Tyereskova nagyon szereti a könyveket és a sportot. Felvételünk otthonában készült, ahol talán éppen az űrbe készülő ruhájának egyik darabját vasalja.

• Továbbra sincs kilátás az olasz kormányválság megoldására. Nenni, az Olasz Szocialista Párt főtitkára lemondott tisztségéről, mert pártjának Központi Bizottsága nem értett egyet a párt középbaloldali kormányában való résztvételének programjában. Vélemények szerint az olasz szocialisták magatartása tovább súlyosbította a kormányválságot Olaszországban, amelyet mindeddig nem sikerült megoldani.

• Anglia nem újítja fel magaslégköri atomkísérleteit — mondotta MacMillan miniszterelnök az angol alsóházban, ha a többi nagyhatalom is így jár el. Kifejezte azt a reményét, hogy Franciaország is pozitívan viszonyul az atomkísérletek betiltására vonatkozó szerződés megkötéséhez.

• Erősödik a sztrájkhullám a nyugati országokban. Franciaországban a Neyprie-Sogreah társaság üzemének 4000 alkalmazottja lépett sztrájkba, mert az igazgatóság el akarta bocsátani a szakszervezet három vezetőjét, akik béremelést követeltek. Sztrájkba léptek az osztrák postai alkalmazottak is, mivel a kormány halogatja béremelési tárgyalásaikat. Spanyolországban bányászok fejezték be a munkát, mert a kormány nem hajlan- 1 ió eleget tenni béremelésüknek. 1

nyicseszko Delo hangsúlyozta: „Tyereskova lerombolta a világ nagyrészében még meglévő előítéleteket, hogy a nő nem egyenértékű a férfival a tudomány titkainak feltárásában".

De tovább sorolhatnánk a világ minden részéről az ilyen és hasonló

2. A Vosztok-5 kormányosa, Valerij Bikovszkij szabad idejének legnagyobb részét családja körében, Valentyina és kisfiúk Valerij társaságában tölti. Felvételünk még Bikovszkij Űrrepülése előtt készült, ahol kisfiával játszik. Vajon milyen örömmel emelte karjára kisfiát a világűrben megtett hosszú, de eredményes út után?

A

z emberek százmillióinak részvétele kísérte utolsó útjára XXIII. János pápát. Amikor 1958-ban a választási helyiség kéményéből felszálló fehér füst az új pápa megválasztását jelezte, a biborosi kollégium döntése azért emelte Angelo Giuseppe Roncalli, velencei pátriárkát a pápai trónra, mert benne látták az ellentétes irányzatok egyensúlyban tartására alkalmas személyt, a diplomáciában jártas és a kompromisszumok kimunkálására képes egyházi vezetőt. Megválasztása tehát nem elindítója, hanem következménye volt ama folyamatoknak, amelyeket a világ forradalmi átalakulása váltott ki a római egyház kebelén belül is.

Mégis XXIII. János rövid, ötödfélesztendős pápaságát nem ok nélkül minősítik hívők és nemhívők egyaránt elhatározó fontosságú időszaknak az egyház történetében. Az ihlet villámfényénél, a história nagy egyéniségeire jellemző gyorsasággal és világossággal ismerte fel, hogy a politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, tudományos és technikai forradalom hullámverésében élő világ merőben új problémákat vet fel az egyház számára, s midőn hatalmas államcsoportok új utat törnek maguknak a történelemben, a római egyház dogmáinak zárt világával, konzervatív életszemléletével, feudális jellegű hierarchiájával fokról fokra elveszti befolyását, mind kevésbé tud szót érteni a színre lépő új tömegekkel, mind kevésbé képes választ adni a modern kor komplex kérdéseire, megnyugtatást és vigaszt nyújtani a kor emberének értelmi zűrzavarában, lelki vívódásaiban.

Az új pápának elődjét kell követnie

1963. június 23.

Az egyház válaszúihoz érkezett — s ez az, amit XXIII. János pápa oly mélyen megértett. A történelem élesen és félreérthetetlenül tette fel a kérdést: a katolikus egyház továbbra is oldaláncolja magát a hidegháborús, „keresztesháborús“ szemlélethez, avagy az új eszmék roppant feszítőerejét felmérve közeledik a dolgozó tömegekhez, az újonnan felszabadult népekhez, s igyekszik beilleszkedni a kialakulóban lévő új világba. XXIII. János előrelátását dicséri, hogy az utóbbi mellett döntött.

Személye nemcsak nagy tiszteletnek és közmegbecsülésnek örvendett, hanem közszeretetnek is. Az egyházfejedelmek rangját elérve is oly egyszerű, szerény és közvetlen maradt, mint a lombardiai falu, Sotto il Monte parasztjai, akik közül maga is származott. Apja földnélküli részesmunkás volt Moriani gróf birtokán, s ama kemény észak-olasz fajtából származott, amely századokon át harcolt a sovány termőfölddel, a rossz időjárással, a földesúri önkénnyel puszta megélhetéséért. Sotto il Monténak Angelo Roncalli születésekor két temploma volt, de iskolája egy sem, s a fiatal diák a közeli faluba járt naponta mezítláb, hogy kímélje a cipőjét. Szociológusok és pszichológusok együttes feladata lenne kideríteni, hogy a gyermekkori környezet, az olasz falu élete, az onnan magával hozott benyomások és emlékek milyen szerepet játszottak történelmi állásfoglalásának kialakításában. Mindenesetre aligha kétséges, egészséges paraszti realizmusa, a szegények gondjainak és örömeinek közvetlen ismerete, az egyszerű emberek gondolatvilágának megértése, s az a tény,

hogy főpásztori tekintete a Vatikán magasságából is meleg rokonszenvvel figyelte a falu és a város kétkezi dolgozóinak életét, érlelte a szándékot ell\atározásssá, az akaratot tetté.

A Vatikánban eltöltött éveket három jelentős esemény jelzi: a Mater et magistra, a Pacem in Terris enciklika kiadása és a II. Vatikáni Egyetemes Zsinat összehívása. Az első új társadalmi gazdasági jelenségekkel foglalkozott és lényegében a Rerum Novarum továbbfejlesztését célozta.

A „Békét a világnak“ enciklika az utóbbi fél évszázad legnagyobb jelentőségű pápai megnyilatkozása volt. Ebben XXIII. János korunk döntő kérdésével, a háború és a béke problémájával foglalkozott. A pápa felelősségteljes szavakkal fordult az államok vezetőihez és a népekhez, rámutatott egy esetleges háború szörnyű következményeire, s igen határozottan állást foglalt a leszerelés megvalósítása, az atomkísérletek megszűntetése, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása mellett. Egyben a római egyház vezetői közül elsőként felvetette, a hívők és a nemhívők, másszóval a katolikusok és marxisták kölcsönös megértésének lehetőségét a béke biztosításában.

A második vatikáni zsinat összehívásában XXIII. Jánost ugyancsak a béke és az egyetértés gondolata vezérelte, az az igyekezete, hogy az egyház közelebb kerüljön a hívők tömegeihez és a katolikusok közelebb kerüljenek a másvallásúakhoz

Világszerte nagy érdeklődés előzi meg a pápaválasztó konklávét. A mostani pápaválasztás elsősorban a zsinat jegyében áll. Nagyon sok függ az új pápa személyétől, hogy a zsinatot

egyáltalán folytatják-e és az végül is milyen hatást gyakorol majd az egyházra, de ezen túlmenően a jelenlegi világhelyzetre is. A Szent Kollégiumnak jelenleg nyolcvankét tagja van, ezek közül 45 kardinálist XXIII. János nevezett ki, 29-et XII. Pius és nyolcat XI. Pius. Ez lesz a második választás, amikor az olasz bíborosok kisebbséget alkotnak, 29 olasz kardinálissal szemben ugyanis 53 nem olasz tagja van a kollégiumnak. Roncalli megválasztásakor, 1958 őszén ugyancsak kisebbségben voltak az olaszok: 17 olasz bíboros mellett 34 nem olasz vett részt a választáson. Az olaszok arányszáma tehát jelen esetben valamivel jobb, mint a legutóbbi választáson volt. Nemcsak az évszázados hagyomány — az utolsó nem olasz pápát 1522-ben választották —, hanem az olaszok erős képviselete is olasz származású pápa megválasztására enged következtetni.

A bíboros! kollégium tagjai politikai értelemben, oly módon tehát, hogy mi a véleményük a mai világ realitásainak megértése tekintetében, a következőképpen lehet csoportosítani: a „modernek“, vagyis az elhunyt pápa vonalát követők, a francia Liénart, Gerlier, Lefebvre, Roques, Feltin, Richaud, a német Döpfner, Bea és Frings, az osztrák König, az amerikai Ritter, Meyer, Cushing, a belga Suenens, a kanadai Léger, a lengyel Wyszynsky, a holland Afrink, az afrikai Rugambva, az olasz Lercaro, Robeli és Cento. Ezeknek jelöltje Lercaro bolognai érsek, vagy amenynyiben nem lenne az eddigihez hasonló nagy ellenkezés külföldi főpappal szemben, a belga Suenens.

A második csoport ennek ellentéte, az integracionalisták, vagyis konzervatívok, akiket a modern világgal való szembeszegülés, a „kereszteshadjárat“ híveinek tekintenek. Közéjük tartozik Ottaviani, Micara, Pizzardo, Siri, Bracci, Antoniutti és Ruffini, továbbá a spanyol és latinamerikai egyházi vezetők nagy része. Az ő jelöltjük Antoniutti lenne, a volt spanyol nuncius.

A két csoport között állnak az úgynevezett „mérsékeltek“, az utóbbiak közül a legnagyobb kilátása a megválasztásra Montini milánói érseknek van. A befolyásos „mérsékeltek“ között emlegetik a Propaganda Fide vezetőjét, az örmény Aggianiant, továbbá a Vatikán belügyminiszterének elkeresztelt Confalonierit, a konzisztórium kongregációjának titkárát, Urbanit, Velence pátriárkáját, Marcella bíborost, a Szent Péter bazilika főpapját.

A küzdelem mindenesetre nyílt, hiszen a mérsékeltek és konzervatívok számszerűen felülmúlják a „moderneket“, emellett tekintetbe kell venni a római kúria nagy befolyását, az egyház e vezérkarának 32 bíborosa közül 22 olasz és nagy részük konzervatív. Ugyanakkor azonban a római egyház vezetőinek számolniuk kell azzal, hogy minden határozottabb eltérés a XXIII. János pápa által lefektetett világpolitikai és egyházpolitikai vonaltól messzemenő és rendkívül kedvezőtlen következményekkel járna elsősorban éppen az egyház számára. A katolikus egyház, ugyancsak a fejlődéstörvény hatása alatt áll, ami azt is jelenti, hogy a modernista irányzat nem az elhúnyt pápa, vagy akár néhány bíboros önálló „felfedezése", hanem a társadalmi fejlődés szükségszerű következménye, a kor parancsa. Ennek kibontakozását késleltetni lehet, de megakadályozni nem. •

P. T.

„Nincs többé gyengébb nem'.“

Bár a két szovjet űrrepülő sikeres visszatéréséről a Földre külön foglalkozunk lapunkban, érdemes megemlítenünk a világsajtó néhány megjegyzését Bikovszkij, de különösen Tyereskova bátor űrrepüléséről.

A világ első női űrrepülőjének útja valóságos világszenzációt váltott ki. Egyes nyugati laptudósítók szerint szinte elállt a lélegzetük a meglepetéstől, amikor a TASZSZ bejelentette a 26-éves szovjet lány űrrepülésének hírét. A Liberation nevű francia lap Így ir: „Tyereskova a női egyenjogúság jelképe, az ember rehabilitációja“. A londoni lapok II. Erzsébet angol királynő jókívánatal mellett „Soha még így lányt nem csodáltak a világon“ és hasonló címekben számoltak be olvasóink Valentyina útjáról. Az amerikai lapok címoldalain a következőket lehetett olvasni: „Férfi és nő mennyei fogócskája“ vagy „A Szovjetunió ismét az első“. A New York Herald Tribune közben arról kesereg, hogy az amerikai űrkutatás szinte behozhatatlan hátrányba került a Szovjetunióval szemben. A lengyel sajtó rámutat, hogy az első női űrutas útja azért is fontos, mert igazolásra vár a feltevés: „a kozmikus térségben való tartózkodás nem hat károsan a női szervezetre. Bulgáriában a Robotkijelentéseket, amelyek mind-mind a két szovjet űrrepülő bámulatos győzelmét dicsérik.

Ezekben a napokban ül össze Moszkvában a Nők Világkongresszusa. Két fő témája lesz: a béke és a női egyenjogúság. Valentyina Tyereskova mind a kettőhöz hozzászólt, s mindkettő megvalósításának lehetőségeire Földön igenlő választ adott. Méghozzá olyan magaslatról, olyan áttekintéssel, amilyenhez eddig nő nem jutott el.

„Átkokkal nem lehet a kapitalizmust legyőzni"

A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának az ideológiai kérdésekkel foglalkozó plénumának

ülése élénk visszhangot váltott ki világszerte. Iljicsov elvtárs, főbeszámolójában azokat a kérdéseket elemezte, amelyek a szocializmus teljes győzelme után ideológiai téren még megoldásra várnak a Szovjetunióban. Leszögezte, hogy a kommunista ideológia nemcsak hogy nem léphet kompromisszumra a burzsóá társadalom világszemléletével, hanem állandóan résen kell állnia, sőt fokozni kell harcát a kapitalizmus eszmei áramlatainak káros behatásai ellen. A főbeszámolót rendkívül tartalmas vita követte, amelynek során a szovjet társadalom valamennyi rétegének képviselői, pártfunkcionáriusok, kultúrmunkások, a rádió és televízió, valamint egyéb társadalmi intézmények megbízottai fejtették ki nézeteiket a kommunista építés során felmerülő ideológiai problémák megoldására. Különösen erős bírálat érte azokat az irányzatokat, amelyek az írói és művészi szabadság égisze alatt súlyos károkat okoznak a szovjet társadalom ügyének. Igen értékes felszólalást tartott Adzsubej, az Izvesztija főszerkesztője, aki elmondotta, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának abban van a legnagyobb ereje, hogy a forradalmi elméletet össze tudja kapcsolni a gyakorlattal. Mint mondotta, átkokkal nem lehet a kapitalizmust legyőzni, hanem a forradalmi eszméknek olyan gyakorlati tartalmat kell adni, amely a halódó imperializmus számára minél előbb megássa a sírt. A gazdasági győzelmet teljes és pártos ideológiai győzelemnek kell követnie. A művé