Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)

1963-06-16 / 48. szám

— Szépirodalmi pályázatunk elsődíjas elbeszélése — Az országúton haladó szekér egyenletes zaka­tolással zavarja meg a dermedt októberi reggel néma mozdulat­lanságát. A lovak fújtatva, fejüket rázva poroszkál­­nak az aszfaltos úton, könnyedén rángatják maguk után a minden részében rázkódó, zörgő szekeret. Vödrök és puttonyok járnak csárdást az üres kádakban, lármájukban elvegyül a patkók kop­­panása. A kocsin ülők arg£t pirosra csípte a hideg. A hűvös őszi levegő kímélet­lenül furakodik a ruhák alá, átjárja a nyári meleghez szokott testet, szin­te a velőkig hat. Berkes Gáspár szótlanul, feszesen ült a bakon, görcsösen szorítja kezé­ben a gyeplőt. Zsíros kalapját mélyen a szemébe húzta. Tíz éve tagja a szö­vetkezetnek, de tartásában még van valami a nyolchektáros gazdáéból. Nehéz kendőbe burkolózva ül mel­lette az asszony, tekintetével a va­sárnapi tétlenségben pihenő földeket szemléli. A felkelő nap sugarai áttörik már a tájra nehezedő ködöt és meg­akadnak az egyenes sorokba rende­zett ezüstösen csillogó répahalmokon. A harasztot már részben elvitték, né­hány elszórt levél mutatja csak a kupacok helyét. Jobbra egy hatalmas táblán fiatal szőlőtőkék sorakoznak. A szövetkezet büszkesége ez, ötven hektár újtelepítésű szólő. A szokatla­nul széles sorközökben alig találni gyomot. Á szekér aljában húzódik meg a két gyerek. Marika már nagylány, ö ven­dégnek számít itthon, mert a nagy­­távolság miatt csak ritkán kerül haza. A szüretet azonban sosem hagyta még ki. Ez a mostani különösen értékes számára, mert már utolsó éves, előtte az érettségi és azután vége a gondta­lan diákéletnek. térkő kilencedikes. Pajkos gyerek, de nem rossz tanuló. Jól megjegyez mindent, amit az öreg Rostás mond az iskolában és máskor is jól felel, ha nem is veszi kezébe a könyvet. Napestig a réten szaladgál, rúgja a focit a többiekkel, sárkányt ereszt­­getnek vagy bújőcskát játszanak az istállók környékén. Ha már olvasásról van szó, akkor is inkább valami könyvtárból kölcsönzött regényt vesz a kezébe. Gondolatai ismeretlen vi­lágrészeken, ismeretlen emberek kö­zött kalandoznak ilyenkor és csak akkor rezzen fel, ha az anyja vízért vagy fáért küldi? 'De megszokta TtTSr az engedelmeskedést és szó nélkül teljesíti anyja minden parancsát, ha nincs is éppen ínyére a dolog. Közben a szőlőhegy körvonalai is kibontakoztak a ködből. Itt az út kissé emelkedik és a gazda lépésre fogja a lovakat. A hegy lábánál gyü­mölcsösök, szőlőskertek sorakoznak, a terebélyes diófák árnyékában né­hány rozzant hajlok is meghúzódik. A szőlőskertek alatt hatalmas kukori­catábla terül el. Az érett csövek kó­kadtan lógatják fejüket a sárguló szárakon, de néhol még zöld szín is vegyül az elhaló szárak közé. Berkes Sándor kezében megfeszül a gyeplő és a szekér lekanyarodik a kukoricás melletti kocsiútra. A lovak megbéjcélten haladnak tovább, a ke­rekek zörgését itt már elnyeli az út sárga pora, a kád falához verődő edények zaja sem sérti már az ember fülét. vetkező témát választjuk ki... fel­írom a táblára... Rostás a táblához lépett és szép, kerek betűkkel írta fel a dolgozat címét: „Védjük meg szövetkezetünk közös tulajdonát!“ — Bal oldalon írunk, a jobb oldalt hagyjuk tisztán! Felülről kihagyunk két sort és utána jön a cím. A margó három centis, nem elfelejteni! Két óránk van a dolgozat megírására. Egy óra a piszkozat, egy a másolás. Ha valamit nem értenétek, kérdezzétek meg!... Kinek van kérdeznivalója? Rostás körülnézett az osztályon, de nem jelentkezett senki. — Egyszóval, világos minden!... Akkor hát... rajta!... Az osztályon erőt vett a buzgóság. Meglepetés volt a dolgozat címe, nem számított rá senki, de nem is ijedt meg tőle. Akik a címet leírták, sza­porán rágni kezdték a töltőtollak szá­rát. Ez már az összpontosítás jele, Rostás tehát nyugodtan leülhetett a katedra mögé. Beírta az osztályköny­vet, aztán fölkelt, hogy körüljárja az osztályt. — Te süket vagy, Kalmár? ... Nem megmondtam, hogy két sort hagyunk ki a cím fölött? Kalmár Józsi fülig vörösödött. Csakugyan, ő mindjárt a második sorba írta a címet. Rostás tovább folytatta az ellen­őrzést. A címet már mindenki leírta, csak Berkes Ferkó ült maga elé me­redve a helyén, mozdulatlanul tartotta kezében a tollat. — Mi van veled, fiam? — szólt hozá Rostás. — Még a címet sem írtad le ? Ferkó lehajtott fejjel nézett maga elé. Rostás meglepődve vette észre, hogy Ferkó füzete lapján egy hatal­mas könnycsepp jelenik meg, aztán meg egy, aztán három, négy, szapo­rán hullanak Ferkó könnyei a fehér irkalapra. — Mi bajod van, Ferkó? — szólt hozzá gyengéden az öreg Rostás. — Eláztatod az egész füzetedet!... Be­teg vagy, fiacskám? Erre már az egész osztály odafi­gyelt. Ferkó felállt, de nem tudott szólni. Gondolatai ott jártak a kuko­ricatáblán, látta magát a nehéz zsák­kal, látta az édesanyját, aki gondo­san betakargatta a letört csöveket a szekérben, látta apja rosszalló tekin­tetét és rettentően szégyellte magát. Hirtelen egész testében megrázkódva felzokogott, zokogása betöltötte az egész osztályt. — Menj ki, fiam, pihend ki magad, aztán, ha úgy gondolod, gyere vissza. Majd később beszélgetünk, most za­varod a többieket. Ferkó bezárta a füzetét, és,megin­dult az ajtó felé.. Az ajtóban még megállt, gondolkozott, aztán egyszer­­csak kint találta magát a folyosón. Kiment az udvarra, de nem tudta, mitévő legyen. Haza nem mehet, nem is merne otthon az anyja szemébe nézni. Leült a kispadra, de újból elő­vette őt a zokogás. Később megnyugodott, de ijesztően nehezedett rá az egyedüllét. Nincs az udvaron senki, csak egy borzos tyúk kapargá# a sarokban. Az osztályban már a piszkozatot is megírhatták. Mi lenne, ha visszamenne? Az ő lopásá­ról nem tud itt senki. Ha bemegy, megírhatja még a dolgozatot. És töbször nem fog lopni. Akkor sem, ha az édesanyja parancsolná. Felkelt a kispadról, letörölte könnyeit és megindult vissza az osztályba. Makrainé Blahovics Ilona — Fogd meg, amíg rágyújtok — szólt az asszonyhoz a gazda, kezébe nyomva az ostort és a gyeplőt. Elő­kotorássza a dóznit és a gyufát a zse­béből, a rágyújtás azonban nehezen akar sikerülni. Az égő gyufa mindig kialszik, mielőtt még a szájához emel­né. Már az ötödik szálat sercenti végig a doboz pldalán és tenyeréből tölcsért formálva óvatosan emeli a szájához. így már sikerült, de az égő gyufa a körmét is megpörkölte. Ká­romkodna egyet, de a szájában füs­tölgő cigaretta leköti a figyelmét, nagyokat szippant belőle és megelé­gedetten fújja maga elé a füstöt. — Nem valami szép ez a kukorica — mondja az asszonynak. — Alaposan megviselte a májusi hideg, meg az a szárazság. — Mikor akarják ezt betakarítani? — kérdi az asszony. — Maholnap már rájön a dér és még el sem kezdték. — Kombájnnal lesz betakarítva. Most szerelik át az eszkáhármast. Ha nekimegy, öt nap alatt végez vele. Az asszony elgondolkodott. Ki hal­lott még ilyet!? Kombájnnal aratni a kukoricát! De hiszen akkor böngészés sem lesz az idén! Tavaly még kézzel törték és a behordás után másfél má­­zsányit szedett össze az elhullott csövekből, öt libát hizlalt ki rajta. Az idén pedig a háztájin is alig termett valami. Pedig kettőt már régebben befogott a kilenc közül, a másik ket­tőt meg most akarná. Egyet a szabó­nak ígért, hogy idejében elkészüljön a Marika szalagavatási ruhája, a má­sikat meg kisüti és megkészíti neki ha visszautazik. Igaz, hogy nem pa­Az utóbbi Időben többször hallot­­tam olyan megjegyzéseket, hogy Ipolyság lakosságát nem lehet kizök­kenteni közömbösségéből, érdektelen­séggel fogadnak mindent, s szinte le­hetetlen áttörni a kényelmes meg­­szokottság korlátáit. Mielőtt az orvos megállapítaná a be­tegséget, feltétlenül ismernie kell a kór okozóját is. Keressük hát mi is az okot. Az első talán az emberek túlzott kényelmes­sége, és a másik pedig — a manap-Bízni kell az emberekben ság oly sokat emlegetett személyi kultusz, amely annak idején Ipolysá­gon is uralkodott. Ez főleg az embe­rekkel szemben tanúsított bizalmat­lanságban nyilvánult meg. Pártunkhoz és köztársaságunkhoz hű dolgozókat alaptalanul meghurcoltak, ellenséget keresve bennük. Itt van hát az ok, amiért az emberek tartózkodókká, kö­A gyerekek örülnek legjobban a parknak. Előtérben a kis óvodások, háttér­ben az érettségiző ballagó diákok. zömbösökké, otthonülőkké lettek. Ma bizalommal kell lennünk velük szem­ben és föloldódik a kikényszerített magatartás. A városi nemzeti bizottságon az utóbbi időben sokat foglalkoztak a tömegpolitikai munka elmélyítésével, a tömegszervezetek, s közülük a CSE­­MADOK eddigi és a jövőbeni tevé­kenységével. Mondhatnám, a jelek igen biztatóak. A CSEMADOK mostani vezetői terveket szőnek a tömegek megmozgatására és erre a legalkal­masabbak tartják a klubtevékenység felújítását, valamint kiszélesítését, s utána esetleg mással is lehet majd foglalkozni. A nemzeti bizottság más vonalon is akcióba kezdett. Törték a fejüket, ho­gyan lehetne a fiatalokat és időseb­beket megmozgatni egy közös akció számára. Adva volt a lehetőség a régi park. Ennek újjárendezésére határoz­ták el magukat. Tizennyolc napi megfeszített munka eredményeképpen otthonos parkot lé­tesítettek, s június 8-án átadták ren­deltetésének. Benne táblák hirdetik, hogy melyik iskola milyen mértékben vette ki részét a munkából. Példásan dolgoztak a mezőgazdasági műszaki középiskola, az általános mű­veltséget nyújtó szlovák és magyar iskolák diákjai, a városi nemzeti bi­zottság dolgozói és mások. A park körül 260 gödröt ástak a betonoszlo-J. V. SLÄDEK: útiján esle Opálos esthomályban hálni tért a nap. Felhők közül halványan csillog pár csillag. Becsukódtak a kelyhek: langy harmat szitál. A kertben a kas felett az ág alszik már. Szívek harca elcsitult, bú a gond szendereg. Oly távoli az égbolt, csendes fény dereng. Az utolsó kis ablak most sötétült el; az egész föld nyugalmat és békét lehel. Fordította: Fügedi Elek • A csalóka pillangók csaknem ha­lálát okozták egy angol tudósnak. A lepkék után jutva, egy 10 méter mély szakadékba zuhant. Mikor a kórházban eszméletre tért, ott látta éjjeli szek­rényén, gombostűre tűzve a lepkét. A nővér „kedveskedett“ így a tudós­nak. • Hermész szobra rövid nadrágban pompázik Johannesburgbaif Johanna Carbutt asszony háza előtt. A járó­kelők kérdésére a hölgy azt válaszol­ta: „Sértette a szemünket ez a mezte­len szobor. Mivel szemben lakom, be­mentem házamba és egy virágos füg­­gönydarabból csinos nadrágot fabrikál­tam az istennek " • Varsóban ünnepélyesen megnyílt a Nemzetközi Színháztudományi Inté­zet 10. jubileumi kongresszusa, ame­lyen 31 ország csaknem másfél száz írója, színművésze, rendezője és a színművészet más szakembere 1 vesz részt. • Sziámi-ikrek születtek az Egyesült Államokban. A két kislány mellénél és gyomránál van összenőve. Az orvosok még nem tudják megmondani, vajon széjjel lehet-e választani az egyébként teljesen egészséges gyermekeket, • Debrecenben emléktáblát helyez­tek el annak az épületnek, a falára, amely 1896-ban Ady Endre debreceni lakóháza volt. • Babával altatnak az egyik krakkói klinikán. Operálás előtt babát adnak a gyermekeknek, amikor azt magukhoz szorítják, a baba testében rejtett fiola altatóanyagot permetez. Ez a módszer lehetővé teszi a pszichikai izgalmi ha­tások kiküszöbölését, ami altatáskor a gyermekek többségénél fellép. • Huszonhároméves eszkimóasszony meséskönyvét adták ki. nemrégiben a kanadai Ottawában, eszkimó nyelven. pok elhelyezésére és több mint 450 méter dróthálót erősítettek az oszlo­pokra. Kollektív összefogás eredménye, hogy 18 nap alatt a brigádosok 120 ezer korona értékű munkát végeztek el, amelyből 32 000 koronát tett ki az anyagköltség, ennyit adott a városi nemzeti bizottság erre az akcióra. A kezdet bíztató, s azt kell mon­danunk, hogy a fiatalok valóban nagy­szerű és hasznos munkát végeztek. Most már az idősebbeken a sor, hogy tovább vigyék a megkezdett vonalat. Amikor Horniak elvtárs, a városi nemzeti bizottság elnöke megnyitotta a parkot és átadta a fiataloknak, a je­lenlevők — mintegy kétezren — a hasznos munka láttán, ujjongtak az örömtől, Ott voltak a kicsi óvodások és a három iskola érettségiző, ballagó nagydiákjai, az alsóbb osztályok ta­nulói és sokan mások. írásom elején közömbösségről be­széltem. Nos, az emberek lassan visz­­szanyerik bátorságukat. A kórokozót mindörökre kioperáltuk társadalmunk életéből. Hátra van még a túlzott ké­nyelmesség. Persze, ezen már könnyű­szerrel túltesznek a ságiak, csak óvni kell a visszanyert bizalmat és erő­síteni a dolgozó polgárok egységét nemzetiségi különbség nélkül. HOKSZA ISTVÁN ^Kulturális hírek/ mint amikor egymást bíztatják a ba­rátaival, hogy ki ugrik át a kerítéser egy sapka almáért. — Kié az a kukorica, édesanyám? — kérdezte Ferkó gyanakodva. Ösztönö­sen jött szájára a kérdés, de hamai belátta, hogy illetlenséget kérdez Hiszen saját édesanyja nem küldhet őt lopni! — Hát kié volna, te gyerek! f paiénk! ... Ha a szövetkezeté, akkoi a miénk is!... Ez a darab itt az apát földje, emlékezhetnél rá, te is itt ját­szottál, amikor még az apáddal kapál gsttuk!... No, fogd a zsákot, aztár ugorj! De azért menj beljebb, ott job­ban tudsz válogatni! Ferkó nem is akadékoskodott to­vább. Leugrott a szekérről, hóna alí kapta a zsákot és eltűnt a kukoricás ban.’Háromszor is fordult, amíg édes­apja és Marika megjöttek a kosai almával. 3. Becsengettek. Mindenki a helyén sietett, csak a hetesek maradtak mé{ elől. Kovács Pista a táblát törli. Már­kus Józsi a papírdarabokat szedi ősz­­sze. Nyomasztó a csend. Az örej Rostás még szombaton bejelentett« a 'dolgozatírást, izgul az egész osz­tály. Készenlétben vannak a tollak mindenki az ajtót lesi, hogy mikoi lép be már az öreg. A folyosóról ismerős léptek köze­ledtét hallani. Kovács lecsapja a szi­vacsot és a helyére siet. Még le sen ül és már nyílik is az ajtó. Az ajtóbar fehér köpenyben, nagy csomag dolgo­­fatfüzettel a hóna alatt megjeleni! Rostás Aanító elvtárs. Az osztály tisz­telettudóan felpattan. Minden szén a dolgozatfüzeteket nézi. Ijesztőer hat most az ajtó csikorgása is, amim azt az öreg bezárja mag£ mögött. Rostás leteszi a füzeteket az asz­talra és az osztály elé lép. — Üljetek le! Szombaton megemlí­tettem, hogy ma megírjuk az else dolgozatot. Eredetileg irodalmi tétell akartam adni, de tegnap megondol­­tam. A hetesek osszák szít a füzete­ket. — Maradjunk kérem csendben Ezt ugyan fölösleges volt mondani a feszült várakozásban meg sem muk­kant az osztály. A hetesek is illedel­mesen, lábujjhegyen járva hordják szét a dolgozatfüzeteket. A csendet csak Rostás szava töri meg. — Hozzátok illő témát választot­tam. Elég nagyok vagytok már, hogy megértsétek ... Tegnap résztvetterr a szövetkezet vezetőségi gyűlésén. A kukorica betakarítását a szövetkezet gabonakombájnnal akarja elvégezni 5s egy-két napig még megtart az át­alakítása. Közben pedig felelőtlen emberek lopják a közös kukoricát. A legnagyobb kár a szőlőhegy kör­nyékén van. Azt hiszem mindnyájan tudjátok, mi az a takarmányalap, együtt voltunk az új nagyhizlaldában a múlt héten, beszélgettünk ott a szövetkezet gyarapodásáról, a szövet­kezeti termelés jelentőségéről, úgy gondoltam, helyeseb lesz, ha a kö­naszkodik a lány a kosztra, de olyan színtelennek látja őt, mióta elment hazulról, jót tesz majd neki egy kis hazai addig is, amíg a disznót levág­ják. — Hóóóó!... No, megérkeztünk!... Leszállás! — zavarta fel az asszonyt a gazda hangja. A lovak engedelmes­kedtek a parancsnak és a szekér egy odvas cseresznyefa mellett megtor­pant. Itt kezdődik Berkesék szőlője. Nem nagy darab és az is elég hiányos. Pótolni kellene a tőkéket, de a gaz­dának nincs hozzá kedve. Mikor az új ház építésébe fogott, kevés volt a kő, fogta magát, szétszedte az öreg haj­iokot és berakta az alapba. Ügy gon­dolta, kényelmesebb lesz, ha otthon tartja majd a borát. Az új pince a ház alatt azonban rosszul szellőzik és a bor minden évben valami furcsa cementes szagot kapott. 2. Lefelé járt már a nap, mire az utolsó puttony is megtelt. Az oltvá­nyok közül csak a muskotály meg egy kis ezerjó termett valamit, ezt a ki­sebb kádba szedték. A másik kádba került a többi, piros delavári, konkor­­dia, izabella és ez majdnem tele is lett. Legyen a gazdának jó bora is, meg sok bora is. Az egyik ünnepekre vagy ha vendég áll a házhoz, a másik pedig jó lesz fogyasztásra, ha meg­szomjazik az ember. Berkes Sándor nincs megelégedve a terméssel. Eladó lánya van, aki minden pillanatban beállíthat az apai áldásért és akkor könnyen a nyakába szakad a lagzi gondja is. Töprengésé­ből felesége hangja zavarta fel. — Te Gáspár! Itt van ez a sok ka­­cat a szekéren. Törhetnénk ebből a kukoricából a szekér aljába, be is lehet takarni, nem látja meg senki. A gazda meglepetten nézett az asz­­szonyra. Szinte torkán akadt a ciga­retta füstje. — Tudod, megint befogtam két libát a hízóba. Az otthoni meg kell a ma­lacnak. Ha kombájnnal arattok, bön­gészésre sincs kilátás és ahogy nézem jónéhány cső hiányzik már innen. Nem lesz azzal se több, se kevesebb! “Gáspár még mindig" gondolkozott. Ritkán kér tőle valamit az aszony és ő mindig beleegyezik, ha valamit akar. Most azonban nem tudta mit válaszoljon. — A te dolgod, Julis, csinálj amit akarsz. Én elmegyek Marika elé, so­káig jön azzal az almával —, szólt végül és lassú léptekkel elindult a szőlőhegy felé. Az asszony a szekérben lévő holmi közül egy öblös zsákot szedett elő. — Ferkó!... Hallod-e kisfiam? — szólt halkan az asszony a kád szélén üldögélő fiúhoz. — Ugorj ide a kuko­ricásba és szedd tele ezt a zsákot!... Sütnivalőt is szedhetsz, ha találsz még benne!... Máskor Ferkó szó nélkül ugrott volna az anyja szavára, most azonban valami különös érzése támadt. Fur­csán hangzottak az anyja szavai, úgy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents