Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-06-16 / 48. szám
Űjböl megcsillant a remény az emberiség előtt, hogy a leszerelés ügye kimozdul a holtpontról. Az egész világsajtó részletesen foglalkozik az- 3 zal a bejelentéssel, hogy július közepén magas szintű tárgyalások kez- 3 dődnek Moszkvában a nukleáris kísérletek betiltásáról. Ennek kapcsán ■ említést érdemel Kennedy elnök hétfői beszéde, amelyben kijelentette, ■ hogy az USA nem töri meg az atomcsendet. Összefoglalónk további részében is amerikai vonatkozású hírekkel fog■ lalkozunk. Az Egyesült Államokban uralkodó fajüldözés ugyanis jogos a felháborodást vált ki világszerte. A szomszédos Ausztriában lezajló Habsburg-ügy fejleményei jóval ® túlhaladnak az ország határain. A „trónörökös“ esetleges visszatérése ugyanis alapjában rendítené meg az osztrák társadalom demokratikus n jellegét. Az egész emberiség ügyéről van szó Hivatalosan bejelentették, hogy Hruscsov szovjet miniszterelnök, Kennedy amerikai elnök és MacMillan brit miniszterelnök között megállapodás jött létre arról, hogy ez év július közepén Moszkvában felújítják az atomfegyver-kísérletek betiltásáról a Szovjetunió, az USA és Nagy- Britannia képviselőinek részvételével folytatott tárgyalásokat. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a genfi 18-hatalmi leszerelési értekezlet hosszú idő óta semmi komolyabb előrehaladást nem mutatott fel, bizakodással tekinthetünk a moszkvai megbeszélések elé. A megállapodás tulajdonképpen a három nagyhatalom kormányfői közt az utóbbi hetekben lezajlott levélváltás jelentős eredménye. A nukleáris kísérletek beszüntetéséről tárgyaló háromhatalmi értekezlet összehívása bíztató előjel, közös nevezője azoknak az erőfeszítéseknek, hogy érdemes és nagyon is szükséges ismét megkísérelni a probléma végleges rendezését. Amerikában most eléggé befolyásos erők a Nyugat érdemének igyekeznek feltüntetni a tárgyalások újrakezdését. Ez még nem is lenne olyan káros az ügy fejleményeire, de annál inkább veszélyes tünet az a kettészakadás, amely az amerikai parlament vezetői közt támadt a hír bejelentése után. Amíg pl. Mansfield szenátor és néhány társa „kellő időben tett jelentős lépésnek“ minősíti Kennedy elnök hozzájárulását a tárgyalásokhoz, egyes köztársaságpárti szenátorok újból verik a dobot és „kemény vonalat" követelnek. Azt hirdetik, hogy az USA „naiv és megalapozatlan“ lépésre szánja magát, ha megoldást keres a Szovjetunióval. Ez is bizonyítja, milyen nehéz azoknak az erőknek a helyzete Amerikában, amelyek néha-néha a realitás útjára próbálnak lépni. Az USA reakciós körei teljesen figyelmen kívül hagyják a Szovjetuniónak azt az áldozatos és meg nem alkuvó leszerelési politikáját, amelyet évek óta folytat a féktelen fegyverkezési hajsza megakadályozására. Közismert például, hogy a Szovjetunió —1 attól az elvtől vezérelve, hogy előbbre vigye a probléma rendezésének ügyét — beleegyezett a helyszíni ellenőrzések megvalósításába, bár a tudomány mai fejlettségi fokán ez teljesen felesleges. Most az a kérdés, vajon a két nyugati atomhatalom képviselői hoznak-e konkrét javaslatot Moszkvában. Az emberiség joggal elvárja, hogy ne időhúzásra és újabb taktikázásra használják fel ezt az alkalmat, hanem a Szovjetunió példáját követve, végre közös erőfeszítéseket tegyenek a világot veszélyeztető atomháború megakadályozására. Kennedy elnök hétfőn elhangzott beszédében közölte, hogy az USA mindaddig nem újítja fel a légköri nukleáris robbantásokat, amíg bármely más atomhatalom hasonlóan cselekszik. Ez a bíztató bejelentés csupán szavatartást követel. Szabadság és „szabadság“ Amerikában Lincoln elnök több mint száz évvel ezelőtt szüntette meg az amerikai négerek rabszolgaságát, de az USA- ban még napjainkban is a legnagyobb fokú fajüldözési hadjárat folyik. A színes bőrűek, akik az ország összlakosságának jelentős részét képezik, a legelemibb társadalmi jogok nélkül élnek. Nem látogathatnak mozit, kávéházat, iskolát vagy egyéb Intézményt a fehérekkel. Bár a központi kormány látszatra Igyekszik biztosítani a néger lakosság Londonban nagyarányú tüntetés zajlott le SPEIDEL tábornok angliai látogatása miatt. A volt hitlerista tábornok, aki jelenleg a NATO szárazföldi egységeinek európai főparancsnoka, ellenőrző látogatást tett az angol hadsereg egységeinél. A felvonulók követelték, hogy Speidel azonnal hagyja el az országot. Foto: CTK Közeleg az őrségváltás ideje Bonnban ... ... avagy javaslat egy bélyegsorozat kiadására e Wilson találkozása Hruscsov elvtárssal. Az Angol Munkáspárt vezére többnapos szovjetunióbeli látogatása során találkozott Hruscsov elvtárssal, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökével. A tanácskozás után Wilson kijelentette, hogy igen hasznos eszmecserét folytattak a két országot érintő kérdésekről és a nemzetközi helyzetről. • Kormányválság Görögországban! Karamanlisz görög miniszterelnök lemondott tisztségéről, mert nem ért egyet Pál király tervezett angliai látogatásával. Az Egységes Demokratikus Baloldali Párt végrehajtó bizottsága nyilatkozatában leszögezi, hogy Karamanlisz lemondása az első győzelem a görög nép harcában a demokrácia és a politikai élet rendezéséért. « Dorticos: Kuba a szocialista táborhoz tartozik. A moszkvai Pravda közölte tudósítójának a kubai elnökkel folytatott beszélgetését, amelyben Dorticos köztársasági elnök a többi között hangsúlyozta, hogy Kubában a szocialista szektorra esik a termelés több mint 90 százaléka, a mezőgazdaságban a szocialista szektorhoz tartozó üzemek a termőföld 50 százalékát képezik. Az elnök hangsúlyozta, hogy Kuba a szocialista tábor szerves részét képezi. • Válságos a helyzet Irakban. A bagdadi rádió jelentése szerint a kormánycsapatok erős- támadásokat intéztek a kurd falvak ellen. A hadműveleteket maga a köztársasági elnök és a kormány tagjai vezetik. A kormány szóvivője közölte, hogy újabb támadásokra készülnek a kurd lakosság ellen. Bombatámadásokkal fenyegették meg a lázadó kurdokat. Parasztzendülések Nyugat-N émetországban Erősödő szociális elégedetlenség ütötte fel a fejét mintegy év óta a Német Szövetségi Köztársaságban. A bajok először csak helyi jellegűek voltak, egyes szakmákra vagy tartományokra lokalizálódtak: bányászok követeltek béremelést a Ruhr-vidéken, építőipari munkások kezdtek harcba életszínvonaluk emeléséért, állami hivatalnokok sürgették a fizetésemelést. Céljaikat többnyire el is érték, a sajtó és a közvélemény nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget e mozgalmaknak, a jelenséget a konjunktúra csökkentésének számlájára Írták. A növekvő inflációval is megalkudtak: a lapok ugyan megírták, hogy a márka már csak 66 pfenniget ér, romlik a pénz értéke, de az a réteg, amely a „gazdasági csoda“ áldásait élvezte, még mindig jól élt, nem látott okot aggodalomra. A fémipari munkások sztrájkja Baden-Württembergben éppen ezért nemcsak gazdasági megrázkódtatást okozott: ennél is nagyobb fokú volt a hirtelen ijedelem. Egyszeriben felvillant a nyugatnémet lakosság előtt, hogy milyen ingatag talajra épült az egész gazdasági rendszer. Ha a sztrájk még egy hétig tart és átterjed az északrajnai iparvidékre is, leáll valamennyi autógyár, teljesen megbénul az ipari élet. Erhard nem hiába intette egyezségre a gyárosok és a szakszervezetek tárgyalófeleit: „Néhány hét alatt tönkre tehetjük, amit több mint egy évtizeden át felépítettünk. Amíg megállapodás nincs, innen nem megy el senki!“ A sztrájk által okozott sokkot még ki sem heverte a lakosság, máris újabb tartományban billent meg a föld: Alső-Szászországban és Schleswig-Holsteinben a parasztzendülések sorozata vette kezdetét. Adenauer választási körútját Alsó-Szászországban már állandó tüntetések kísérték. Az Uelzenben mondott beszéde előtt a parasztszövetségek táviratot intéztek hozzá: „Tisztában van ön azzal, hogy a mezőgazdaság széles köreiben nemcsak bosszúság, hanem kétségbeesés is uralkodik? Ha segíteni akar, akkor azonnal és átfogóan cselekedjék. Ám ha fel akar minket számolni, akkor legalább mondja meg az igazat!“ A kancellár ötezer kisgazda előtt beszélt az uelzeni Lövölde téren. Kijelentette, hogy megkapta a táviratot, amelynek „megdöbbentő szövege“ viágosan feltárta előtte a mezőgazdaság súlyos helyzetét. „A szövetségi kormány", tette hozzá, „mindent meg fog tenni, hogy segítsen.“ Valaki ekkor közbekiáltott: „Azt ugyan nem hisszük!“ A kiáltás mintegy jeladás volt, számpl be a Spiegel május 22-i száma a népgyülésről, a tömeg egyszeribe forrongani kezdett és óriási tüntetéssel véget vetettek a beszédnek; „hátat fordítottak Adenauernek“ és a piactérre vonultak. Ott külön gyűlést tartottak, hogy elkeseredésüknek hangot adjanak. A nyugatnémet mezőgazdaság krónikus betegsége tulajdonképpen régi keletű. Részben összefügg a fejlett ipari államok hasonló problémáival. Ahol drága a termelés, ott nehéz a paraszti lakosságnak megfelelő életszínvonalat biztosítani, mert a termények és az élelmiszerek árának emelése általános drágulást vonna maga után. A nyugatnémet mezőgazdaságot eddig is csak szubvencióval tudták életben tartani. Bonn ^venként 800 millió márkával támogatja a paraszti termelés egyes ágait; a tojásra például másfél pfennig szubvenciót ad darabonként, de van állami megtérítés a tejre is, a húsra is. meg sok más termékre. Ezzel a támogatással egy ideig életben tudták tartani mesterségesen a kisparaszti gazdaságokat; menne is a dolog tovább, ha Nyugat-Németország nem integrálódna egy nagyobb egységben: az Európai Gazdasági Közösségben. A Közös Piac létrehozása által remélt ipari előnyöket azonban a nyugatnémet mezőgazdaságnak kell megfizetnie. A Német Szövetségi Köztársaság 55 millió lakosa kétségtelenül a „hatok“ legnagyobb fogyasztó állama, ami a mezőgazdasági termelvényeket illeti. Ipari termékeinek — korlátozott — exportálása ellenében a többi „öt“ jogot formál arra, hogy mezőgazdasági terményeit a nyugatnémet piacon helyezhesse el. Mivel pedig ezek az államok — különösen Olaszország és Franciaország — lényegesen olcsóbban termelnek és szállítanak, a nyugatnémetek pedig belátható időn belül nem szubvencionálhatják tovább mezőgazdaságukat, sőt a védővámot is meg kell szüntetniük, előre lehet látni a következményeket. A göttingai mezőgazdasági intézet professzorai a bonni kormány felkérésére egészen pontosan kiszámították: 1975-ig 350 ezer kisgazdálkodó teljesen tönkremegy, a nyugatnémet mezőgazdasági dolgozók több mint egyharmada pedig munkanélkülivé válik! A nyugatnémet parasztságnak ezt a sötét perspektíváját fokozza az Egyesült Államoknak az a törekvése, hogy áruval betörjön a nyugateurópai piacokra. Kennedy megbízottja, Herter, a genfi értekezleten 50 százalékos vámcsökkentést követelt az amerikai exportnak. A szállítások tetemes részét a mezőgazdasági termények képeznék. Nyilvánvaló hogy ennek az árát megint a leggyöngébb: a nyugatnémet mezőgazdaság fizetné meg. A paraszttüntetések nem most kezdődtek Nyugat-Németországban, Adenauer választási kőrútján. A gazdák már a múlt évben jelét vették, hogy mi lesz az eredménye a bonni politikának. Tavaly augusztus 23-án kétezer paraszt tüntetett Pewsumban. Szeptember 10-én három és fél ezer elkeseredett gazdálkodó vonult fel Rodenkirchenben. Szeptember 23-án Bonn szomszédságában, Bad Godesbergben nyolcezren tartottak tiltakozó gyűlést. Október 17-én Göttinga utcáit árasztotta el egy ugyancsak nyolcezres tömeg és hatszáz traktorral megbénították az egész közlekedést. November 29-én Osnabrückben háromezren protestáltak. December 7-én pedig Lüneburgban hétezren bontották ki a fekete lobogót és nyílt lázadással fenyegetődztek. ha a szövetségi kormány „tétlenül tovább nézi a parasztcsaládok megfojtását és csökkenti a védővámot a Közös Piac mezőgazdasági exportja előtt.“ December 10-én végül Münchenben hívott össze tizenkétezer gazdálkodót a Német Parasztszövetség kétségbeesett tiltakozásra. Edmund Rehwinkel, a szövetség elnöke kijelentette: „Minden eszközzel meg fogjuk akadályozni a nyugatnémet mezőgazdaság tönkretételét a Közös Piac által!“ A fekete lobogó és benne az eke meg a kard a régi német parasztlázadások jelképe. Utoljára a huszas évek végén bontották ki, a nagy gazdasági válság idején, amikor a forradalom szelleme söpört végig Németország paraszti tájain. A felkelés Neumünsterben kapott lábra; húszezer paraszt zsákokba gyömöszölte adócéduláit (az alacsony gabonaárak miatt senki sem tudta időben kiegyenlíteni adóját) és a zsákokat utánvéttel megküldték a pénzügyigazgatóságnak. A zsákok visszakerültek a feladóhoz — végrehajtók kíséretében. Az állami hatóság megkezdte az állatok és a mezőgazdasági eszközök lefoglalását. Az elkeseredésnek most már nem lehetett gátat szabni. A falvakban kitűzték a fekete zászlót az ekével és a karddal, a munka és a harc jelképével s a dolgos nép most az utóbbit vette kezébe. Claus Heim „parasztgenerális" vezetésével megkezdődött a roham az adóhivatalok ellen. Akkor több ilyen intézményt a levegőbe röpítettek. A parasztgenerális most is ott van az elégedetlen sorstársai között: időközben nyolcvan év rakódott vállára, de változatlan bátorsággal küzd a nála is idősebb kancellár és kijelölt utódjának gazdaságpolitikája ellen. Egy felszólalásban kijelentette, hogy „ma is hajlandó börtönbe menni“ a parasztság jogos igényeinek kiharcolásáért. A katasztrofális mezőgazdasági helyzet ma a bonni politika legsúlyosabb problémái közé tartozik. A kisgazdaságok felszámolásának lassú folyamatát eddig sem tudták feltartóztatni; a „nagy hal“ Nyugat-Németországban is bekapja a picit, a nagyobb gazdaságok egyre-másra nyelték el a kisebbeket, aáokat pedig a még üzemképesebb egységek olvasztják magukba. A szövetkezeti értékesítést sem lehetett dán mintára megoldani. Az uralmon levő Keresztény- Demokrata Uniónak szüksége van a széles kereskedő réteg szavazataira és támogatására, e réteg kikapcsolását elrettentő „szocialista programnak" minősítik és pártpolitikai meg „világnézeti“ okból elvetik. A Keresztény-Demokrata Unió viszont a parasztgazdaságok fenntartásához is szeretne ragaszkodni, hiszen a paraszti lakosság mind ez ideig általában a keresztény pártokra szavazott. A CDU és a CSU sohasem a nagyvárosokban erős, ott a szociáldemokraták vannak uralmon, Adenauer pártjának többségét mind ez ideig a vidéki szavazatokkal biztosította. Maradt tehát az áldatlan helyzet, mígnem most a Közös Piac és az amerikai export végleges hurkot vetett a nyugatnémet parasztság nyakába. Bonn válaszút előtt áll: vagy közös piaci politikáját számolja fel, vagy a maga parasztságát. Utóbbi a valószínű, ezért állapította meg a hamburgi Die Welt május 20-i száma, hogy a bonni parasztpolitika, az úgynevezett „Zöld terv“ a parasztság szemében tulajdonképpen vörös posztó. V. I. erőket képviselő pártokkal, Habsburg Otto visszatérésének megakadályozására. Bizonyos, hogy Habsburg Otto esetleges megjelenése az osztrák közéletben törvényszerűen a monarchista mozgalom jelentkezését váltaná ki. Az osztrák államszerződés aláírásával a békés, demokratikus fejlődés reményteljes távlata nyílt meg az osztrák nép előtt. A szerződés pedig nem csak a semlegességre kötelez, hanem a jó viszony ápolására is valamennyi szomszédos országgal A Habsburgok utolsó mohikánjának az osztrák reakciós körök általi megidézése nem járul hozzá Ausztria nemzetközi szerepének növekedéséhez, és az egész isztrák társadalomnak. -tgjogait, az egyes tartományokban önkényes eljárást folytatnak a fajgyűlölő kormányzók és bérenceik. Legutóbb az Alabama államban folyó fajüldözési hadjárat háborította fel a haladó emberiséget. Wallace kormányzó figyelmen kívül hagyja Kennedy elnök utasításait és egész nemzeti gárdáját felvonultatta, sőt „ökölvívói múltjára“ hivatkozva önmaga is megjelent, hogy megakadályozza két néger diák beiratkozását az egyetemre. Ennek ellenére a Washingtonból kirendelt szövetségi rendőrök és katonák szuronyai árnyékában megkezdték tanulmányaikat az egyetemen. Kennedy elnök kedden rádióbeszédben közölte az amerikai néppel, hogy törvényjavaslatot terjeszt elő a néger lakosság jogainak biztosítására. „Addig nem lehet Amerika szabad ország, amíg minden polgára nem élvezi a szabadságot". — mondotta az elnök. A Fehér Ház gazdája különösen az utóbbi időben tesz erélyesebb intézkedéseket a négerek ügyében, jóllehet arra számít, hogy ezáltal megnöveli előnyét a jövő évben sorra kerülő választásokon, ahol a négerek hozzájárulásával esetleg újból megnyeri az elnöki bársonyszéket. Pedig ha csak ennek érdekében cselekszik, később drágább adót fizet érte majd az egész amerikai társadalom. „Ottóka haza vágyik" Koalíciós válság van Ausztriában. Az ok: Habsburg Otto, a császári dinasztika utolsó képviselőjének hazatérési szándéka. Arról van szó, hogy a Nyugat-Németországban élő „trónörökös“ két évvel ezelőtt nyilatkozatot tett közzé, amelyben lemondott a Habsburg-házhoz való tagságáról és az ebből fakadó uralkodási igényéről. Lojalitásáról biztosította az osztrák kormányt. Azóta lépten-nyomon azon fáradozik, hogy visszakerülhessen Ausztriába. Ez a szándéka az utóbbi hetekben valóságos politikai válságot idézett elő az országban. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt, az Osztrák Kommunista Párt és a Szabadelvű Párt élesen szembeszállt a reakcióst 1963. június 16.
