Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-07 / 28. szám
A latin-amerikai események jegyében zajlott le a világpolitika hete. Az elmúlt vasárnap Guatemalában végrehajtott szélsőjobboldali jellegű puccs sok vonatkozásban hasonlít az arab országokban nemrég lejátszódott államcsínyekhez. Kuba több szempontból is az érdeklődés előterébe került. Különösen a brazíliai Niteroiban megtartott Kubával való szolidaritási kongreszszus érdemel figyelmet. Más vonatkozásban a kubai ellenforradalmárok meg-megújuló tengeri kalózakcióit kell megvizsgálni. Ebben a kérdésben. bizonyos fordulatnak számít az USA álláspontja, amely hivatalosan elhatárolta magát a kalóztámadásoktól. Véget ért a francia bányász-sztrájk A francia bányászok töb mint egy hónapos sztrájkja a bányászok győzelmével végződött. Párizsból érkezett jelentések szerint a bányaigazgatóságok és a sztrájkolok képviselői között megegyezés jött létre, amelynek értelmében jelenleg 6,5 %-kal, egy éven belül pedig még további 6%-kal emelik a bányászok fizetését. Az állami bányák igazgatósága beleegyezését adta ahhoz, hogy a munkába visszatérő bányászok 100 frank előleget kapjanak, de ezt az összeget részletekben meg kell téríteniük. Felvételünk még a sztrájk idejében készült: a párizsi bányatröszt épülete előtt tüntetnek a bányászok. Foto: ÖTK A „helyeselt“ puccs Guatemalában az elmúlt vasárnapra virradó éjjel szélsőjobboldali tisztek katonai államcsínyt hajtottak végre. Fuentes elnököt elmozdították hivatalából és Azurdia, az előző kormány hadügyminisztere vette át ideiglenesen az ország irányítását. A katonai junta „kommunista elemek fokozott beszivárgásával“ indokolta meg Fuentes eltávolítását, aki a hírek szerint „helyeselte“ a puccs végrehajtóinak intézkedéseit. Guatemala a közép-amerikai országok között igen kedvezőtlen helyzetben van. A majdnem négymilliós lakosú ország földterületének hetven százaléka a nagybirtokosok kezén van. Csak minden harmadik ember tud írni, ezek nem részesülnek semmiféle orvosi ellátásban és évi jövedelmük nem haladja meg a 70 dollárt. Az ország külkereskedelmének jelentős része pedig az USA kezében van. Azurdia, az új elnök egyik sajtókonferenciáján kijelentette: „a hadsereg jobboldali tisztjei gyökerestől ki akarják irtani a kommunizmust Guatemalában". Vajon ezek a kijelentések nem az iraki és Szíriái katonai puccsistáktól kikölcsönzött „érvelések“ a guatemalai nép elnyomására? Mert előbb vagy utóbb, de az évszázadokig elnyomott guatemalai nép egyszer véget vet az országban uralkodó zsarnokok garázdálkodásának, akik az amerikai imperializmus dollármillióival próbálják meghosszabbítani rég idejét múlt uralmukat. A niteroi kongresszus jelentősége Amíg egyes latin-amerikai országokban kormányellenes zendüléseknek vagyunk tanúi, mint pl. a legutóbbi argentínai katonai puccsnak, a brazíliai Rio de Janeiro-állam székhelyén jelentős kongresszust tartottak. Niteroiban a Kubával való szolidaritás latin-amerikai értekezletére került sor, amelyen a küldöttek arról tanácskoztak, hogy miképpen lehetne támogatni a kubai forradalmat. A háromnapos megbeszélésről kiadott köz+» 4» ♦» •»» ■+» 4» < lemény szerint az értekezleten határozatot fogadtak el, amely a Kubával való szolidaritási mozgalom fokozására és összehangolására szólítja fel Latin-Amerika népeit. A határozat javasolja, hogy minden latin-amerikai országban meg kell erősiteni a Kubával való szolidaritási mozgalmat és arra kell törekedni, hogy e mozgalom felölelje a lakosságnak minden rétegét. Egyes vezető amerikai lapok „Brazília szégyenének“ nevezik a niteroi kongresszus engedélyezését. Goulart elnök azonban nem sokat törődik az ilyen véleményekkel, sőt a kongreszszushoz küldött üzenetében is hangsúlyozta a Kubai Köztársaság belügyeibe való be nem avatkozás elveinek tiszteletben tartását. Újra olvashatnak a New York-iák Ha már az amerikai sajtónál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy ezen a héten megszűnt a mintegy három hónapig tartó New York-i nyomdászsztrájk. Vasárnap ismét megjelentek a napilapok New York-ban. Ágyúlövések és tűzijáték üdvözölték a sztrájk befejezését. Elsőnek a Daily Mirror került ki az újságárúsokhoz, amelynek példányszámait rögtön szétkapkodták. A New York Times első példánya 80 oldalas terjedelemben jelent meg, ezen belül 12-oldalas összefoglalót nyújtott a december 8. óta történt valamennyi nemzetközi és hazai eseményről. A lap részletesen beszámolt a nyomdász-sztrájk lefolyásáról is. A New York-i lapok történelmében lezajlott leghosszabb sztrájk a kiadóknak és a reklámvállalatoknak több mint 200 millió dollár veszteséget okozott. Kedvezőbb szelek fújnak Tokióból Amikor néhány hónappal ezelőtt Ikeda japán miniszterelnök nyugateurópai és amerikai körútja során síkraszállt a szocialista országokkal való kereskedelem kiszélesítéséért, akadtak egyes amerikai szenátorok, akik azzal vádolták a japán kormányt, hogy aláássa a Nyugat stratégiai és politikai egységét. Hogy ebben a „vádaskodásban“ Anglia ismét magára hagyta Washingtont, bizonyítja az angol külügyminiszter Japánban tett látogatása. Lord Home tokiói megbeszéléseiről kiadott közleményben a két fél továbbra is síkraszáll a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal és a többi szocialista országokkal folytatott kereskedelem fejlesztéséért. A két fél ugyanakkor leszögezi, hogy a Szovjetunió ellen Washingtonban foganatosított gazdasági embargó káros hatással van a világkereskedelem fejlődésére. A japán kormány Home külügyminiszterrel folytatott megbeszélései során sajnálkozását fejezte ki de Gaulle makacs álláspontja miatt, a Közös Piac ügyében, ikeda bizonyos ígéreteket tett az angol kormánynak arra vonatkozólag, hogy Angliát a Brüszszelben ért csalódás enyhítésére támogatni fogja különböző kereskedelmi egyezmények megkötésében. Itt említjük meg, hogy Brüsszelben véget ért a Közös Piac országai külügyminisztereinek kétnapos értekezlete, amelyen a francia fél látszólagos engedményeket hangoztatott az angolok belépése ügyében. A kérdés az, vajon a franciák nem csupán gesztusnak szánják-e ezt az engedékenységet, s amikor majd újból komolyra fordul a dolog, másodszor is becsapják az ajtót Anglia előtt. —tg— 9 A Kínai Népköztársaság elnöke Indonéziába és Burmába látogat. Pekingben hivatalosan bejelentették, hogy Liu Szao-csi a Kínai Népköztársaság elnöke Szukarno elnök meghívására Indonéziába, majd Nei Win tábornok meghívásának eleget téve, Burmába is ellátogat. • Kennedy és Wilson megbeszélései. Harold Wilson, az Angol Munkáspárt új vezére néhánynapos látogatást tett Washingtonban, ahol találkozott Kennedy elnökkel is. Lapjelentések szerint Kennedy és Wilson számos nemzetközi kérdésben egyetért. Wilson azonban kijelentette az amerikai, kormány képviselői előtt, hogy bizonyos formában el kell ismerni az NDK-t. • Kubai jegyzék' az USA kormányához. A Kubai Köztársaság kormánya jegyzéket juttatott el az amerikai kormányhoz, amelyben rávilágít a két kubai katonai repülőgép és az amerikai hajó közötti incidens körülményeire, amely március 28-án Kuba felségvizein játszódott le. A kubai, kormány rámutat, hogy az incidenst az okozta, hogy az amerikai hajót akaratlanul a kubai ellenforradalmárok hajójának tekintették, amelynek jelenlétét az adott térségben jelentették. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága levelet intézett a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságához. A levél foglalkozik a kommunista mozgalom sorai egységének és összeforrottságának megszilárdítására irányuló törekvések szükségességével. Az SZKP levele megemlíti még, hogy Hruscsov elvtárs kambodzsai útja nincs tervbe véve, tehát egyelőre nem tud eleget tenni a kínai elvtársak szívélyes meghívásának, hogy egyben látogasson el a Kínai Nép-Magyarország ünnepelt A Magyar Népköztársaság dolgozó népe csütörtökön, április 4-én ünnepelte felszabadulásának 18. évfordulóját. Budapesten színpompás katonai díszszemlét tartottak a nemzeti színű lobogókkal és vörös zászlókkal feldíszített főváros utcáin. A díszemelvényen Dobi István, a Magyar Népköztársaság elnöki tanácsának elnöke, Kádár János, a MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, a párt és á kormány több vezető képviselője, kiváló dolgozók és számos vendég volt jelen. Az ünnepi beszédet C z i n e g e Lajos vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere mondotta. köztársaságba is. Ellenben, az SZKP KB meghívja Mao Ce-tung elvtársat, hogy a neki megfelelő időben látogasson el a Szovjetunióba, amelynek során a szovjet elvtársakkal megtárgyalná a két párt között az utóbbi időben felmerült ideológiai nézeteltérések eltávolításának módját. Világűrben a LUNA-4 A világűr és a naprendszer bolygói kutatására kidolgozott program alapján a Szovjetunióban 1963. április 2-án kozmikus rakétát bocsátottak fel a Hold felé. A rakétában 1422 kg súlyú, önműködő űrállomást helyeztek el, amelynek az a feladata, hogy megközelítse a Holdat, és újabb adatokat szerezzen az ember Holdra-jutásának sikeres megvalósításához. Jelentések szerint a Luna-4 sikerrel teljesíti feladatát. A szovjet televízió műsorának nézői a rakéta felbocsátása napján 400-szoros nagyításban látták a Holdat televíziós készülékeik képernyőjén. A világ valamennyi űrhajózási hivatala jelentette, hogy felfogták a Luna-4 jelzéseit. Amerikai űrhajózási szakemberek beismerték, hogy továbbra is a Szovjetunió az elsőbbség a világűr meghódítása terén. »--♦» •»» +» 4» ♦ A Közös Piac problémái napjainkban 1QA7't,en az Eur6Pal Gazdasági 1704 Közösség, jobban ismert nevén a Közös Piac több fontos intézkedést tett a vámunió fokozatos megvalósítása érdekében: 1962. július 1- ével a belső vámtarifákat további 10 százalékkal csökkentették: ezek jelenleg az ipari cikkekre már 50 százalékkal, a mezőgazdasági terményekre 35 °/o-kal alacsonyabbak, mint a vámleszállítások megkezdése előtt voltak. Előrehaladt a közös külső vámtarifa kialakítása is. Az egymás közötti forgalomban az iparcikkekre vonatkozó mennyiségi korlátokat megszüntették; a mezőgazdasági termékekre új piaci rendtartást fogadtak el. A vámunió fokozatos megteremtésén túlmenően számos, főként elvi jellegű intézkedést hoztak a többi között a tőke és a munkaerő „szabad áramlásának“ elősegítésére, a versenyfeltételek egységesítésére, közös közlekedési és energiapolitika kialakítására stb. Kidolgozták a tagországok közös kereskedelempolitikájának alapelveit és egy, az egész közös piaci gazdaságot felölelő akcióprogramot is. A konjunktúra alakulása 1962-ben a tőkés konjunktúra lanyhuló irányzatot mutatott. Az Egyesült Államokban a múlt év elején megindult élénkülés az év közepén megállt, azóta a termelés lényegében stagnál. Nyugat-Európában a termelés emelkedésének üteme 1962-ben csökkent. A korábbi éveknél kisebb mérvű volt a világkereskedelem forgalmának növekedése is. A Közös Piac országaiban ugyanez a lanyhuló tendencia érvényesült. Brutto nemzeti termelésük az 1961. évi 5,2 %-kal szemben 1962-ben 4,5 %-kal nőtt, az ipari termelés az előző évi 6,6 %-kal szemben 6 %-kal, a külkereskedelmi \ forgalom 7,5 %-kal az előző évi 8,7 0/o-kal szemben. A Közös Piac gazdasági mutatói azonban 1962-ben is kedvezőbbek voltak, mint a többi tőkésországé. Ez a folyamat már jó néhány éve megfigyelhető, és oka mindenekelőtt az, hogy az Európai Gazdasági Közösségben, a tőkés konjuktúra fellendülő szakaszában, különlegesen kedvező pozícióban levő országok egyesültek. Az ellentétek kiéleződése 1962-ben a szervezeti megerősödés, a viszonylagos gazdasági sikerek ellenére kiéleződtek a közösség tagjai, valamint a közösség és a-többi tőkésország közötti ellentétek. Mind nyilvánvalóbbá vált a Közös Piac politikai orientációja és lelepleződtek azok a propagandaszólamok, hogy működése elősegíti a világkereskedelem fejlődését. A számok azt mutatják: a Közös Piac országainak egymás közötti kereskedelme az utóbbi évek során erőteljesebben nőtt, mint a többi nyugateurópai országgal folytatott kereskedelmük. Intézkedéseik 1962-ben is arra irányultak, hogy ezt a folyamatot gyorsítsák. Az iparcikkek területén a Közös Piacon belül működő nagy monopóliumok ezt a közös külső és fokozatosan megszűnő belső vámtarifák segítségével remélik elérni. Más a helyzet a mezőgazdaságban. A Közös Piac országai ma — mezőgazdaságuk termelési színvonalának jelentős emelkedése ellenére is még mindig — a világ legnagyobb mezőgazdasági importőrjei. De egyes közős piaci országok, elsősorban Franciaország, már arra törekszenek, hogy ők legyenek a Közös Piac éléstára. Ehhez azonban nem rendelkeznek olyan kedvező adottságokkal, mint a világ nagy mezőgazdasági exportőrállamai, az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Oj-Zéland, Argentína és bizonyos cikkekben szerényebb mértékben a szocialista országok. Ezért a mezőgazdasági termékek forgalmára vonatkozóan egy olyan piaci rendet fogadtak el, amely az úgynevezett zsillpárak és lefölözések bonyolult rendszere útján valósággal elzárja a közösség országainak piacát a többi ország árukínálata elől. Ez arra ösztönzi a Közös Piac országait, hogy a termelést fokozva, korábbi importőrökből maguk Is — exportőrökké váljanak. A Közös Piac ténykedése révén tovább mélyül a tőkésvilág viszonylagos mezőgazdasági túltermelése. Az Angliával való tárgyalások háttere A Közös Piac mezőgazdasági protekcionizmusával összefüggő problémák fontos helyet foglaltak el az Angliával folytatott tárgyalásokon. Nehéz és bonyolult kérdésekben kellett itt egyezkedni: módot kellett találni arra, hogy Anglia és a Brit Nemzetközösség különleges előnyöket nyújtó vámrendszerét, az angol mezőgazdaság saját finanszírozási elveit összeegyeztessék, vagy inkább: alárendeljék a római Közös Piac-szerződés rendelkezéseinek. A kérdések nagy részében sikerült is kompromisszumos megoldásra jutni, éspedig olyanképpen, hogy a nagyobb áldozatokat a gyengébb pozícióban levő fél, Anglia hozta. Anglia ezt tudatosan tette, számítva arra, hogy később mint a Gazdasági Közösség tagja, háta mögött a liberálisabb kereskedelempolitikában érdekelt Egyesült Államokkal, sikerül majd a Közös Piacon belüli erőviszonyokat a maga javára megváltoztatni, a francia—-nyugat-német hegemóniát megdönteni. 1963 januárjában azonban de Gaulle, a tizenöt hónapja folyó tárgyalások folytatását megakadályozta, arra hivatkozva, hogy Anglia politikailag, gazdaságilag egyelőre alkalmatlan a közös piaci tagságra. De Gaulle nyilvánvaló abból indult ki, hogy Anglia belépése nemcsak a Közös Piac bővülését jelenti, hanem kérdésessé teszi, hogy fennmarad-e a francia—nyugat-német vezetés a Közös Piacon belül, sikerül-e a francia nagyburzsoázía azon terve, hogy a nyugati világban eddig érvényesült angolszász poliitkai és gazdasági vezetés mellett — részben annak riválisaként — egy, a szocialista táborral ugyancsak szemben álló új erőcsoportosulást hozzon létre. A tárgyalások megszakadása után Ez a francia—nyugat-német politika azonban a Közös Piacon belül és azon kívül ellentmondásokat érlelt. A Közös Piac gazdasági politikája, mely mindenekelőtt Franciaországnak kedvezett, sértette a kívül álló nyugati államok, elsősorban az Egyesült Államok exportérdekeit (az amerikai gabonaexportnak egyik legnagyobb, a baromfiexportnak pedig éppen legnagyobb piaca a Közös Piac országai; a Közös Piac zárt jellegének megtartása amely a francia—nyugat-német nagyhatalmi pozíciókat erősítette, veszélyezteti az Egyesült Államok célkitűzését, hogy egy széles — politikai hegemóniát szolgáló — atlanti gazdasági és politikai közösséget alakítson ki. Érthető tehát, hogy a Közös Piac azon tagországai, amelyek eddig is aggodalommal nézték a közösségen belüli francia—nyugat-német pozíciók túlsúlyát, most az angol belépés meghiúsulása után növekvő nyugtalanságukat fejezik ki. Az nem várható ugyan, hogy Franciaország egyoldalú lépése miatt a Közös Piacból kilépnének vagy akár megbontanák annak egységét, de mindent elkövetnek az Angliával való tárgyalások folytatása érdekében, és igyekezni fognak megakadályozni olyan újabb intézkedéseket, amelyek a Közös Piac zárt, protekcionista jellegét tovább erősítenék. Az elmúlt hetekben már voltak olyan jelek, hogy Olaszország és Hollandia borsot kívánt törni Franciaország orra alá, amikor megakadályozták a tizennyolc társult afrikai országgal kö. tött egyezmény jóváhagyását. A Közös Piac kereskedelempolitikája különben 1962-ben is veszélyeztette a gyengén fejlett országok pozícióit, és nyíltan diszkriminálta a szocialista országokat. A Közös Piacnak, mint szervezetnek a szocialista tábor ellen irányuló éle 1962-ben még nyilvánvalóbbá vált. Egyes, az Európai Gazdasági Közösséghez tartozó államok kétoldalú gazdasági kapcsolataikban 1962-ben és ez év folyamán is késznek mutatkoztak engedményekre a szocialista országokkal szemben. Nem szabad azonban, hogy ezek az engedmények a Közös Piaccal, mint szervezettel szemben illúziót keltsenek. Az Anglia belépésének meghiúsulását követő első viharok elülte után a felszínen most nyugodtabbnak látszik a helyzet. Ez a csend azonban senkit se tévesszen meg: az ellentétek nagyok és bár a nyugati szövetség egységének látszatát meg kívánják őrizni, megoldásuk nem könnyű. A francia politikai koncepció egészében ellentmond az amerikai hegemónia fenntartására irányuló Kennedy-féle politikának, a gazdasági protekcionizmus, különösen a mezőgazdaságban, keresztülhúzza az amerikai gazdaságpolitikai elgondolásokat egy, az egész nyugati világra kiterjedő liberális kereskedelempolitika létrehozására, és veszélyezteti az amerikai fizetési mérleg szempontjából létfontosságú Nyugat-Európába irányuló agrárexportot. De Gaulle nemcsak Angiiénak, de az Egyesült Államoknak is nemet mondott, amikor becsapta az ajtót Nagy Britannia orra előtt. Ezért a következő hónapokban sorra kerülő tárgyalásokon újabb összeütközésekre lehet számítani. R. I. Az egység megteremtésének érdekében 1963. április 7.
