Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-03-17 / 22. szám
^^uíla, ez a Duna-menti nagyközség gazdag munkásmozgalmi -múlttal és a kulturális tömegmozgalom szakaszán értékes tapasztalatokkal rendelkezik. Sztrájkok és tüntetések, valamint a kulturális rendezvények sokasága bizonyította a múltban, hogy a falu adőterhekkel sanyargatott parasztsága, valamint a lakosság proletár és'félproletár rétege — céltudatos harcot folytat a szociális igazságtalanság és a maradiság ellen. Ezek után szinte magétól értetődőnek tűnt, hogy 1948 februárja, de főleg a CSEMADOK helyi szervezetének megalakulása után, a kulturális tömegmozgalom széleskörű kibontakozásnak indult. Színdarabok, esztrádestek és tudományos Ismeretterjesztő előadások sorozata hirdette éveken keresztül, hogy a falu dolgos népe kulturális hagyományaihoz híven, részt vesz szocialista kulturális forradalmunk győzelmes fejlesztésében. Az utóbbi években azonban megtört a lendület és a társadalmi szervezetek életét nagyfokú tétlenség jellemezte. Ez a megállapítás még akkor is találó, ha számba vesszük azokat a kísérletezéseket, amelyeket a CSISZ helyi szervezete fejtett ki, 1-1 esztrádműsor előkészítésével. Tény, hogy nem sikerült sem a különböző szervezetek tagságának, - sem pedig a község, összlakosságának érdeklődését kiváltani a kulturális tevékenység lránt. Hosszú évek teltek el a tétlenség okainak keresésével. A különböző gyűlések napirendjén szinte minden alkalommal ott szerepelt a társadal-Kibontakozó kulturális élet mi szervezetek aktivizálásának és a kulturális tevékenység fejlesztésének kérdése. Az idősebbek a fiatalokat okolták, és megállapították, hogy az ifjúság könnyelmű, nem használja ki az adott lehetőségeket. Az ifjúság pedig az idősebbekre, a község és a szövetkezet vezetőire hárította a felelősséget, mondván: Nem teremtenek kedvező előfeltételeket a kulturális munkához. Télen a kultúrház hideg, a szövetkezet klubhelyisége pedig nélkülözi a legelemibb művelődési és szórakozási eszközöket. Így ment ez hosszú éveken keresztül, mindaddig, míg új elnök nem került a szövetkezet élére. Petrik elvtárs és vele együtt talán a vezetőség többi tagja is tudatosította, hogy az Ifjúság és a szövetkezeti tagság kulturális igényeinek kielégítéséhez a szövetkezet is hozzájárulhat. Talán ráébredtek arra is, hogy egy ilyen községben, ahol a szövetkezet több mint 2000 hektár földön gazdálkodik, s ahol a lakosság többsége a szövetkezetből él, a kulturális tömegmozgalom anyagi bázisát kell, hogy a szövetkezet képezze. Csak ezzel lehet magyarázni azt a nemes gesztust, ami kifejezést nyert egy televízor készülék vásárlásában, az ifjúság részére. Mint látjuk egyelőre nincs szó valami nagy befektetésről. Még ezzel a cselekedetével az EFSZ nem mentesítette a különböző Amiről ismét írni kell Nagyon sok írás jelent már meg ■ különböző újságok hasábjain az Ifjúságról. A rádióban és a televízióban is számtalan előadás hangzott el, amelyek szintén ezzel a témával foglalkoztak. Fontos és időszerű az ifjúsággal állandóan foglalkozni. Ha nyitott szemmel jár az ember, s figyeli a körülötte zajló életet, sajnálattal kell megállapítania, hogy sok még a rossz, sok a javítanivaló. Ez késztetett engem is arra, hogy megírjam a következőket. Ez nem egyedülálló eset, nem egyszer történt meg, hanem állandóan megismétlődő rossz jelenség. A múlt év szeptemberétől minden hétfőn és szombaton rendszeresen utazom a Dunajská Streda-1, komárnoi és Nővé Zámky-i vonalon. Komirnóban az indulásra váró vonaton már nagyon sok fiataf foglal helyet. Nem tudom, melyik iskolából, üzemből valók, elég az, hogy fiatalok. Csevegnek, újságot olvasnak, kártyáznak. Szórakozásuk közepette nem veszik észre (nem is akarják), hogy a Dunajská Streda felől érkezők között sok idős néni s bácsi van, akiknek csak állóhely jut. Állnak is, mert nincs aki átadja nekik az ülőhelyet s beletörődnek abba, hogy ennek Így kell lenni. Nem vagyunk hívei a drasztikus nevelési módszereknek,, de azt hisszük, hogy a szocialista nevelésben, amely a felvilágosítás és a megértés elvén alapszik, az illetékeseknek egy kis szigorúságot is kellene alkalmaznia. Nem lenne helyes, ha az egyes iskolák, intézetek nevelői szombatonként ellenőrző utazásra indulnának s meggyőződnének, hogyan viselkednek tanítványaik az utazásnál. Itt volna az ideje annak, hogy ezt az évek hosszú sora óta tartó szükségtelen rosszat kiküszöböljük. Csekei Ernő (Dolná Se£) kulturális rendezvényekkel Járó anyagi gondoktól a kultúra művelőit. Talán a szövetkezet jelenlegi anyagi helyzete ennek a kívánságnak teljesülését lehetővé sem teszi. Mégis ez a kis figyelmesség, amely a szövetkezet vezetősége jó szándékának fényes bizonyítéka, forradalmi változást hozott az ifjúsági szervezet éltében és kitartó munkára serkenti a község kultúrmunkásalt. A község hagyományaihoz híven, bár kezdetben gyér érdeklődés mellett, minden hét pénteké, kulturális napnak nyilvánították. Az említett napokon tartett ismeretterjesztő előadásokon — amiért a CSISZ helyi szervezete mellett dicséret illeti az iskola tantestületének tagjait is — az ifjúság és a lakosság idősebb rétege megismerkedhet a műveltségét gyarapító különböző tudományos és társadalmi kérdésekkel. A tél folyamán, helyesebben mondva az utóbbi hetekben, már öt ismeretterjesztő előadást rendeztek és bíztató jelenség, hogy a lakosság növekvő érdeklődése mellett. A jelenlévők az előadások segítségével betekintést nyertek a természettudomány „titkaiba“, megismerkedhettek olyan országok és népek életével, amelyekről még keveset hallattak, de megismerhették azokat az Illemszabályokat Is, melyeknek betartása kulturált Jelleget ad az emberek kölcsönös kapcsolatainak. Ezek a kezdeti sikerek arra ösztönzik a muilai kultúrmunkásokat, hogy a népművelésnek ezt a formáját tovább fejlesszék, s hogy a jövőben is minden pénteken kellemes szórakozással összekötött művelődési lehetőséget teremtsenek a község lakosságának. A népnevelő munka említett formájával párhuzamosan — a régóta pangó műkedvelő színjátszás is életre kelt. Szinte egyik napról a másikra változott meg minden. A vállvonogató és sok esetben fegyelmezetlennek tűnő fiatalok mintha újra születtek volna. Égnek a vágytól, a tenniakarás lángjától. Nemcsoda tehát, hogy a Bolondóra című vígjáték bemutatásával kiváltották a közönség őszinte elismerését. Az ifjúság lelkesedése és a kulturális munka szakaszán elért sikerei mozgásba hozták a falut. Felébredtek a „régi tehetségek“ Is. Ma még külön csoportot alkotva igyekeznek bizonyítani, hogy ők is tudnak és akarnak valamit tenni a község kulturális fejlődéséért. Ez a törekvésük egyelőre egy kultúrműsorral tarkított farsangi bál rendezésében jutott kifejezésre, de már ezért is dicséret Illett az „öreg gárda“ tagjait. Ha jó megnézzük a helyzetet, akkor azt látjuk, hogy ez a fellendülés annak következménye, hogy a szövetkezet vezetősége nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyította ai ifjúság iránti jó szándékát és azt, hogy felelősséget érez a falu kulturális fejlődéséért. Ezek után el kellene gondolkodni azon, vajon nem lenne- e hasznos befektetés az a párezer korona, amelynek felhasználásával vonzóbbá, az ifjúság és a szövetkezeti tagság második otthonává lehetne változtatni a szövetkezet rideg és kihasználatlan klubhelységét?! Csicsay Alajos Ä házi ellenőr zí kovács Teremtsék meg a feltételeket... Sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy még most is számos faluból a fiatalság városban akar élni, oda megy dolgozni. Miért? Elsősorban azért, mert vidéken számos községben még most sincsenek meg az ifjúság művelődéséhez szükséges eszközök. Sok helyen a fiatalok központja a kocsma. Itt ülnek össze vasárnaponként. Ez a helyzet Velky Kamenecben is. Az említett faluban működő CSISZ szervezet gyenge tevékenységet fejt ki. Az itteni fiataloknak szükségük lenne a HNB, EFSZ és az állami gazdaság vezetői támogatására. Nekik is érdekük, hogy minél több fiatalt nyerjenek meg a mezőgazdaság számára. Van több olyan fiatalember, aki nem hagyta el szülőfaluját, otthon dolgozik, az EFSZ- oen; pl. Randa Ferenc. Az ö oldalukról meg van a kezdeményezés. Most is színdarabot tanulnak, természetesen eljhez is segítségre lenne szükségük. Azt hiszem, hogy az ilyen problémák felett elgondolkozhatnának a HNB, EFSZ és állami gazdaság vezetői, s megoldásuk érdekében tehetnének valamit. Pócsik Balázs (Vefky Kamenec) Kikopott üllő, izzadt homlok, rongyos gúnya jellemezte a múltban a sző gkészít őket. A híres cigányszög alaposan megverette magát, amíg a munkabér fejében pár garas leesett a korgó gyomrok lecsendesítésére. Talán emberem is őseitől örökölte a mesterségét. Írásos jegyzék bizonyítja: „Koloman Boldi a Rozsnyavai Gépállomás kovácsa". Valószínű ereiben csörgedezik a kovácsvér, mert foglalkozását egy vaklóért sem adná. Igaz, nem a szögeket formálgatja, patkókkal sem bajlódik. Többre vitte ennél. Gépeket javít. Hernyótalpasokat, ha úgy tetszik, DT-ket. ö így mondja: „Most egy Sztalinyecet operálok". Koloman 1959-ben került mostani munkahelyére. Beléptekor a gépállomás egyik dolgozója emígyen sóhajtozott: „Cigánnyal fogunk dolgozni? Nem ért semmihez, esetleg a hegedűhöz“. Boldi az évek folyamán rácáfolt az állításra. A hegedűhöz sosem értett, de munkahelyén állta a sarat becsülettel. Jól dolgozott a maga posztján. A pénzmag is szépszerével jövögetett. Futotta ruhára, élelemre, még takarékoskodni is lehetett belőle, s nem is akármennyit. Házra verekedte magát, saját portáján lakik. Jó kereset, családi ház, négy gyerek, szép feleség, mi kell még a földi boldogsághoz? Öröm sugárzik egész lényén, amikor családjáról, feleségéről beszél. A két iskolásról az otthon játszadozó apróságokról. Szabad idejében sokat foglalkozik velük. Segíti a tanulókat, ölébe szedi a kisebbeket. Ebmeséli nekik merre forog a világ kereke. Hogyan éltek hajdanában, kunyhókba zsúfolva, munka, kenyér nélkül. Mit csinált nagyapa, mire vitte az apjuk. Kovácsoláson kezdte és most a gépek orvosa. Szorgalmáért a járási nemzeti bizottság tanácsa kitüntetésre javasolta. Nemsokára kemény kartonpapírra írják, mellére tűzik a „medáliát“: „A mezőgazdaság kiváló dolgozója;. S. G. — Miért nem ég a villany az előszobában? Gyújtsátok meg mert nem látokl — követelődzik az ötéves csemetém. — Ülj szépen ide a térdemre, majd megmagyarázom ... — Gyújtsátok fel... — Értsd meg, hogy nem lehet! Takarékoskodni kell az árammal. — Miért kell takarékoskodni? — Mert kevés a víz a folyókban és így csökkent az áramfejlesztés. — Nem is igaz! A Dunában sok víz van. Láttam tegnap ... — Nincs sok víz. A vízzel Is takarékoskodni kell. — Csak be akarsz csapni. A villany nem ts vízből van — okoskodik öcsi. — Víz hajtja azt az erőművet, amellyel a villanyáramot fejlesztik. De neked hiába magyarázom, te ezt még úgy sem érted ... — Értem!...— hagy faképnél. —Hová tűnt el az a gyerek? — Talán a fürdőszobába ment — vonogatja vállát a feleségem. Soká nem jött, így hát utánamentem. A fürdőkád színültig tele, sőt már csurog Is le az oldalán a víz. öcsi a csappal küszködik. —■ Mondtam, hogy van elég víz! — néz rám bűnbánóan. — Minek kellett annyi vizet a fürdőkádba engedni? — Villanyt akartam csinálni... — Megbolondultál! A fürdökádbanl... — Te mondtad, hogy vízből csinálják — feleselt. — Takarod] azonnal aludni, mert viszket a tenyerem —, látok hozzá dühösen a víz feltörüléséhez. — Anyu, én nem látok, gyújtsd fel a „nagyvillanyt“! '— hallom'. — Minek neked most a villany? — Olvasni akarok ... — Te még nem tudsz olvasni... — De igenis tudok! — Akkor olvass az éjjeli lámpánál! — A „nagyvillanynál“ akarok! — Aludj már szépen ... — Nem alszom! Ha nem gyújtjátok meg a nagyvillanyt, juszt sem alszom ... — Lesz csend az ágyban — szólok közbe fenyegetően. — Én csendesen akarok olvasni. — Elhallgatsz rögtöni... — Gyújtsd meg a villanyt, akkor hallgatok. — Nesze neked villany — legyintek a popsijára. Erre rázendített. Még egy félóra múlva is pisszegett. Aztán lassanként elcsendesült. — Végre valahára elaludt — súgom a feleségemnek. — Olvasni akarok — bőg fel szerelmes magzatom. — Elhallgatsz rögtön! Nincs villany és punktum! — Akkor kapcsold be a rádiót! — A rádió Is villanyt fogyaszt. — Én rádiót akarok hallgatni. — Most nem ... — Akarok, akarok akarok ... • • * Reggel alig lehetett lelket verni ■ lurkóba. Felgyújtom a villanyt, hogy az is segítsen kinyitni a szemét. — Oltsd el, oltsd ell — ordítja öcsi. — Mozgási Ki az ágyból, mert nyakon öntelek! — Azt sem szabad, mert kevés a vízi Igen, elmegyek. Itthagyom a régi, kedves, megszokott helyemet. A meghitt szobákat, az udvarokat, a hatalmas házakat, amelyeket társaimmal oly nagy igyekezettel építettünk. Életem sorsa eddig is vál. tozatos, tarka volt. Nemcsak házakat építettünk, hanem traktoron, repülőn, hajón, lovon is lártunk. Elég gyakran váltogattuk foglalkozásunkat, mondhatnám aszerint, kinek mire szottyant kedve. Most mindezt itthagyom. A bölcsőde nővérkéje azt állítja, hogy már nagy vagyok és át kell költöznöm az óvodába ... Nagy vagyok ...? Alig hiszem. Hiszen apunak alig érem el a zsebét, ha csokoládéért kotorászok. Meg anyu is azt mondja apunak, ha rossz fát teszek a tűzre: „ne bántsd, hiszen még olyan kicsi!“ Anyunak ez az érvelése rendszerint meghallgatásra talál. Tehát megyek. Ma reggel már csak elbúcsúzni jöttem a nővérkéktől és a pajtásoktól. Beszaladtam a játékszobába. Puszit adtam Gítának és Ferkónak. Ök a lagjobb barátaim. Közöttük aludtam és Ferkó oly csodálatosan tudott berregni, ha a padra ülve autóztunk. Mindig ő volt a sofőr. Néha nekem ts átadta a kormánykereket. Akkor én ültem előre, de ő berregett. MEGYEK Apu már türelmetlenül vár. Nem érti, milyen nehéz innen elmenni. A nővérkék sorra megölelnek. „Szervusz Tányuska. Sokat gondolj ránk! jó kislány voltál.“ Eddig nyugodt voltam. Most döbbentem rá ... hát mindent itthagyok. A jó, kedves nővérkéket. Erzsi nénit is, aki mesemondáskor annyiszor felvett az ölébe. Rendszerint elszundítottam, csak Erzsi néni hangját hallottam duruzsolni és szinte láttam a repülő táltost, Piroskát és a farkast, amint a nagymama erdei háza felé oson. Az orrom viszketni kezdett, a szemem akaratlanul is megnedveskedett. Apu alcadályozta meg a mécses eltűrését. Erős karjával felemelt és kistettünk. — Ne sírj — mondotta. — Az óvodában ts lesznek nővérkék, játékok. Ott van a jucika is. Együtt játsztok majd.“ jucika a nővérem. Erre megnyugodtam. Apu gallérja mögé bújtam és úgy. néztem vissza. Átmentünk az utca túlsó felére. Egyre távolodtunk. Már csak az ablakokat láttam. Mikor a sarkon befordultunk, azok is eltűntek. Üjra furcsa érzés fogott el. Könny szökött a szemembe. Apu letörölte. — A szél kicsalta a könnyedet — mondotta. Oh, ezek a felnőttek. Nincsen bennük egy csöppnyi érzés. Nekik mindegy. Apu is azt látja az egészben, hogy nem kell olyan messzire járni velem. Az óvoda közelebb van a lakásunkhoz. De most már mindegy. — Ott az óvoda — mutatja apu. — Látod, az sokkal nagyobb ház és szebb is! Nem baj... új életet kezdek. Ott is építeni fogok. Talán olyan gagarin-repölőjük ts van. Legjobban annak örölük, hogy Jucikával együtt leszünk. Mert nagyon szeretjük egymást. Ö már btztosan tud nagyobb házakat is építeni, és talán van olyan autójuk ts, amihez nem kell berregni. Apu nagyokat fúj. Biztosan nehéz vagyok. Hiába ... megnövünk. Es apu már nem nő. De már itt az óvoda. Beléptünk a folyosóra. Első hang, ami megütötte a fülemet, az új pajtások nevetése, csilingelő kacagás volt. Most már teljesen megnyugodtam. —vető— — Azt meg honnan vetted? — Te mondtad ... — Kelj már fel, mert!... — Akkor oltsd el a villanyt! — Vigyen el az ördög — kattintom le dühösen. — Gyorsan mosakodni! — veszi kezelésbe az anyja. — Nem megyek! — Miért? — Mert kevés víz van. — Annyi van, hogy megmosakodhatsz. — Nincs, ami van, az kell villanyra! x— Né beszélj butaságot! — Az nem butaság, apu mondta! — A kölyök mindenségedet — avatkozom be és a csap alá nyomom a fejét. Este a feleségem már készíti a vacsorát, amikor hazavergődöm a legénykével. Az asszony hol ide — hol oda szaladgál. így ég a villany a konyhában, előszobában, spajzban, sőt még a balkónon is. — Anyu, miért ég a villany annyi helyen? — támad rá öcsi. — Talán inkább köszönnél!... — Nem tudod, hogy nincs elég vil‘ lány? — Tudom, de... — Akkor oltsd el, mert takarékoskodni kell! — Apu miért kell kezedet a csap alatt mosni? — köt belém kisvártatva. — Hát hol moésam? — Engedj vizet a mozsdótálba! . —Engem te ne taníts... — Tudod, hogy ... — Tűnj el a konyhából, mert kihúzod a rövldebbet. — Miért ég itt a „nagyvillany“? — vágódik be hozzám a szobába. — Nem látod, hogy olvasok? — Éjjeli lámpánál is lehet... — Még nincs éjjel, csak este... — De villany sincs ... — Ne szemtelenkedj, te kölyök —, ugrok fel dühösen. Közben Öcsi eliszkol a konyhába. — Anyu miért bömböl a rádió — hallom. — Nem bömböl. Opera-áriákat énekelnek ... — Igenis ordít! És tudhatnád, hogy kevés a villany. — A rádió nem sokat fogyaszt. — Elég sokat fogyaszt! — Honnan tudnád te azt? — Apu mondta ... — Mit mondtam én, te csibész? — veszem elő dühösen a nadrágszijat. „Figyelem! Figyelem! — recsegi a rádió. — Felkérjük a lakosságot, hogy a legmesszebbmenően takarékoskodjanak a villanyárammal. Ne égessék egyszerre a villanyt több helyiségben! Kapcsolják ki a rádiót is,'ha senki nem hallgatja azt. A többmillió rádió is sok áramot fogyaszt...“ — Nem mondtam, hogy sokat fogyaszt? — néz ránk diadalmasan öcsi. A nadrágszíjat tartó kezem lehanyatlott. — Hajaj, nehéz ma apának lenni... — sóhajtok magamban. Azóta nincs rádiózás, vasalás, éjjeli lámpa pislog egész este, reggel ronggyal töröljük ki a csipát a szemünkből és minden nap hideg felvágott a vacsora — azaz, amikor az „ellenőr“ este tíz után elszenderedlk, felgyújtom az összes lámpát, bekapcsolom a rádiót, teát főzök, élvezem a fényt, a zenét és a meleg löttyöt. Tóth Dezső
