Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-09 / 3. szám
A Fehér Leghorn tyúk Talán túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a Fehér Leghorn a „legklasszikusabb“ tyúkfajta, hosszú idő óta és még ma fs a legjobban elterjedt fajták egyike a világon. A Leghorn származási helye Olaszország, ahol parlagi változatát több mint 2000 éve tartják. Innen több, európai országba, és már 1835-ben az Egyesült Államokba Is szállították. Olaszországban tenyésztésére nem fordítottak nagy gondot, a mai kultúrfajtává elsősorban az Egyesült Államokban és Angliában nemesítették. Az Egyesült Államokban az import olasz tyúkot fehér Minorkával, spanyol tyúkokkal, Viadorokkal, egyes adatok szerint Yokohama és Főnix fajtákkal is keresztezték. Ennek eredményeképpen az olasz parlagi testnagyságú megnövekedett és tojáshozama is jelentősen javult. A céltudatos tenyésztői munka következeiében már akkor kialakult a Leghorn ma is egyik legjellemzőbb tulajdonsága: az egyöntetűség. Angliában 1870 körül az amerikaiak által már nemesített Leghorn került, és itt az 1876-ban megalakult Leghorn Tenyészegyesület folytatta tovább a tenyésztői munkát. Az angolok cseppvérkeresztezéssel javították tovább Dorking, Minorka és Viador fajtákkal. A Fehér Leghornnak számos, gazdaságilag rendkívül fontos értékmérő tulajdonsága van. Kétségtelen, hogy még ma is a speciális keresztezett fajtákkal szemben felveszi a versenyt a tojástermelésben. A viszonylag alacsony takarmány-fogyasztással s a nagy tojáshozam miatt legolcsóbban termeli a tojást. Az edzettségnek és kitűnő aklimatizáló képességnek köszönheti széleskörű elterjedését. Élénk vérmérséklet, gyors fejlődés, korai és Jó tollasodás, a kottásnak szinte teljes hiánya, korai ivarérés és a nagy tojássúly jellemzi. Kétségtelen viszont, hogy a hús minősége gyengébb, mint az úgynevezett kettős hasznosítású, vagy a húsfajtáké. A Fehér Leghorn jelentősége még ma is rendkívül nagy az egész világon, annak ellenére, hogy létszáma némileg csökkent. Ez a csökkennés azonban csak látszólagos, mivel szinte az öszszes speciális tojótípusú keresztezéseket Gépesítés irányítja a fajtaképzést A kombájnbetakarítás követelményeinek figyelembevételével keresztezték a Martanvásári 5-os fajtájú lófogatú beltenyésztéses hibridkukoricát. Szára és csutkája a szokottnál vékonyabb, viszont bővebb szemterméssel fizet, amit a felvételünkön látható cső keresztmetszete szemléltetően bizonyít. (Foto: B. Dusek) vagy vonalakat Jórészt Fehér Leghorn fajtákból állították elő. Hazánkban a Fehér Leghorn fajta tartásának nincsenek olyan régi hagyományai, mint a legtöbb európai országban és az USA-ban. A nagyobb baromfitenyésztési kultúrával rendelkező országok állományának igen jelentős százaléka Leghorn. Részben ez a magyarázata annak, hogy hazánkban az átlagos tojáshozam rendkívül kevés. A nagyüzemi baromfitenyésztés és főként a speciális árutermelő telepek kialakítása sürgősen parancsolja, hogy a Fehér Leghorn tartásával nálunk is az eddiginél jóval nagyobb mértékben foglalkozzunk. A tojástermelés költségeinek mintegy 2/3—3/4 részét a takarmány költsége teszi ki. A felhasznált takarmány csak részben hasznosul a termelésre, a többi a létfenntartáshoz szükséges. New- Hampshire jércéknél figyelték meg, hogy 72 °/o-os termelés esetén az elfogyasztott takarmány 710/0-a fordítódott létfenntartásra, 2%-a a testsúly növelésére és csupán 27 %-a tojástermelésre. A létfenntartó szükséglet viszont a testnagyság növekedésével arányosan növekszik. A Fehér Leghorn tartását tojóüzemeinkben éppen az indokolja, hogy az alacsony testsúly miatt (1,7—2,0 kgj kevesebb takarmányt Igényel a létfenntartásra, emellett magas tojáshozamra képes. Külföldi teljesítmény-vizsgálatok eredményei szerint az 1 kg tojás termelésre fordított takarmány Leghorn tyúkok esetében csupán 3,5 kg, a Fehér Plymouth, vagy a New Hampshirené! 4—4,5 kg. A Fehér Leghorn tartásának ellenzői hátrányként említik, hogy a selejt tyúk értéke kisebb, mint az ún. kettős hasznosítású fajtáké. A gazdaságossági számítások viszont kétségtelenül azt bizonyítják, hogy minden tényezőt egybevetve, a tojóüzemekben kedvezőbb a Leghorn jövedelmezősége. A baromfitenyésztők előtt egyik legfontosabb közvetlen feladat az, hogy a tojástermelést kimozdítsuk, arról a holtpontról, ahol jelenleg van. Kétségtelen, hogy ez igen sokirányú feladat. Ennek egyik fontos része az lenne, hogy a kitűnő tojáshozamra képes Fehér Leghornt célszerűen felhasználjuk mindenhol, ahol arra a lehetőségek biztosítottak, illetve törekedjünk az Ilyen feltételek megteremtésére. Morvái István Anyák korai petézése a méhészetben Még mindenki emlékezhetik rá, múlt év januárjában egyáltalán nem volt télies az időjárás. Ennek az eredménye lehetett, hogy január 25- én olyan szavahihető méhésszel beszéltem, aki előző napon kaptárt bontva, egyik családjánál majdnem tenyérnyi kelő Hasítást talált egy léputca mindkét oldalán. Eszerint ennek anyja már január első napjaiban megkezdte a petézést, de az is meglehet, hogy még annál is korábban, esetleg már decemberben Is petézhetett. A tartósan enyhe januári időjárás következtében az én zárthelyi teleltetésem sem bizonyult zavartalannak, már csak azért sem, mert az e célra használatba vett hajdani istálló egyáltalában nem tekinthető jó telelő helyiségnek. A külső hőingazodás szerint a decemberi nagy hidegek Idején —7 C° fokos hideget, januárban pedig tartósan + 4—5 C° meleget mértem. A tartós felmelegedés következtében néhány családom nyugtalankodni kezdett. Különösen egy volt feltűnően nyugtalan. Ezt két ízben is próbáltam megitatni, előbb a felső keretlécek vízzel való fröcskölésével, majd, mikor ez nem használt, pár nap múlva jókora nagy, lucskosan vizes ruhát terítettem a fészek fölé a rostaszövetre. A nyugtalanság ennek ellenére sem szűnt meg. Most már egérre vagy pedig anyátlanságra kezdtem gyanakodni. Február 4-én, szélcsendes, derült, meleg időben ezt az egy kaptárt kivittem az udvarra, a méheket kiengedtem, sőt a fészket is átvizsgáltam. Nem kis meglepetésemre, 3 kereten, mind a két oldalon jókora leveles-tányérnyi Hasítást találtam, de sem egér, sem más rendellenesség nem volt tapasztalható. A család nyugtalansága tehát azért nem szűnt meg az itatás ellenére sem, mert a szükséglethez viszonyítva kevés vizet kapott. A család etetőkeretjébe körülbelül vizespohárnyi vizet töltöttem, amelyet két nap alatt el is hordtak, és most már el is csendesedtek. Ezután fél liternyi vizet töltöttem az etetökeretbe, sőt a takaró zsák alá bőrlemezt tettem a fazék fölé; hogy az azon keletkező páralecsapódás révén is vízhez jussanak. Február 8-án a családot teljesen megnyugodva, szabályos téli fürtbe összehúzódva találtam, s vize még volt. Ezek után főként arra volnék kíváncsi, vajon mikor kezdhette ennek a családnak az anyja a petézést, ha február elejére ilyen nagy méretűre növekedett a fiasítása, hiszen ennyi még egy teljes hónappal később, az első tavaszi átvizsgáláskor is méltán feltűnő lehetne. Bizonyosra vehető, hogy az anya nemcsak úgy, máról holnapra kezdett egyszerre három kereten is petézni, hanem fokozatosan terjeszkedett keretről keretre. Ogy lehet tehát, hogy ez a család is rendelkezett Hasítással már decemberben is. Ha már most figyelembe vesszük azt, hogy az 1960 évi decemberi cikkemben leírtak szerint november 16-án is volt található petés, álcos és fedett Hasítás, amelynek kinevelése már csak decemberben fejeződhetett be, akkor azt hiszem, nem mondható túlságosan merésznek az a feltevés, hogy kivételes külső körülmények mellett akadhatnak a méhcsaládok között is olyanok, amelyekben decemberben is, s ezzel most már az év bármely időszakában, megvan a lehetősége annak, hogy valamelyes Hasítás legyen náluk található. Külön említésre méltó érdekessége ennek a három keretes Hasításnak még az is, hogy az egyik kereten a kijárónyílás felöli felső sarokban levő heresejtek be is voltak Hasítva. Befedés előtt álló, fejlett hereálcák voltak bennük. Ezzel a saját méheimtől kaptam cáfolatot a „Méhészet“ 1960. évi júliusi számában, a herenevelésre vonatkozó cikkemben kockáztatott azon állításomra, mely szerint a kora tavaszi fészekben a család még a fészek közepében levő heresejtekben sem nevel herét. Ez a másfél éves, 1960-ban nevelt anya, bizony bepetézte a fészekben talált heresejteket, annak ellenére, hogy azok kívül estek a Hasítás szabályos körterületén. Konkoly Jenő
