Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-08-05 / 62. szám

A MEZÖGAZDASÄGI DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1962. augusztus 5. Ara 40 fillér XII. évfolyam, 62. szám. Sürget az aratás, szalmakazalozás és a tarlóhántás A gabonát mielőbb a raktárakba Az első aratókoszorú Túlérik a gabona. Ha nem gyorsítjuk meg a betakarítás ütemét, fennáll a szempergés veszélye. Az pedig egyáltalán nem célunk, hogy a termés egy része a tarlón maradjon. Ezt a könnyelműséget más esztendőkön sem engedhettük meg magunknak. Most meg különösen nem, hiszen sokezer hektár gabonát — a rendkívül mostoha időjárási viszonyok következtében — kikellett szántanunk még mielőtt szárba szökkent volna. Jobb szervezést Mindjárt az aratás kezdetén úgy nézett ki, hogy a több gép, a jobb feltételek, az új technológia nagyobb méretű alkalmazása lehetővé teszi a gabonabetakarítás idejének lényeges lerövidítését, a múlt évihez viszo­nyítva. De a Szlovákiai Központi Ara­tási Bizottság legutóbbi ülése és sa­ját tapasztalataink is azt mutatja, hogy - bár a déli járásokban befe­jezéshez közeledik az aratás, így például a galántai járásban már csak egyharmada áll lábon a gabonának — jobb szervezésre, a kombájnok és rendrakó-aratógépek még fokozottabb kihasználására van szükség. Hiszen, Szlovákiai viszonylatban még a ga­bonabetakarítás felénél sem tartunk. Élen halad az aratásban a nyugat­szlovákiai kerület; ám ha figyelembe vesszük, hogy július végéig alig arat­ta le a gabonafélék 40 százalékát, elégedettségről szó sem lehet, hiszen ebben a kerületben elég sok a gabo­nabetakarítást végző gép. Hol szorít a csizma? Ott, hogy számos járás mezőgazda­sági üzemeiben csak a gépek erejére támaszkodnak, ugyanakkor a kézi munkaerőket alig veszik számításba, nem kapcsolják be tervszerűen az aratásba. Különösen a szalmaössze­­takarítás terén végezhetnek jő mun­kát, ha megszervezik a két váltást ★ ★ ★ háború veszélyének mielőbbi kiküszö­bölésére. A szocialista és a többi békeszerető országnak a leszerelés megoldására irányuló őszinte törek­vése azonban az USA és szövetsége­sei szívós ellenállásába ütközik. — mint ahogyan azt a trszticei szö­vetkezetben teszik. Itt a gondosan kazalozott szalma minden vagonja után 50 korona idényprémiumot kap­nak a kazalrakók. Reggel 4-től délig az egyik váltás, déltől este 8-ig a másik váltás emberei kazalozzák a szalmát. Természetesen, ezt csak olyan szövetkezetekben tudják meg­valósítani, ahol minden épkézláb em­bert foglalkoztatnak, ahol elegendő a munkaerő. De nagyobb körültekin­téssel a nem szövetkezeti tagok be­kapcsolásával, védnökségi üzemek dolgozóinak segítségével, valamint a tömegszervezetek (mint például a CSISZ, a CSEMADOK stb.) tagjainak kötelezettségvállalásával, mely az aratási csúcsmunkákra irányult, s most szavukat betartva, valóra is váltják azt. Lassú a gabonafelvásárlás üteme Még azokban a járásokban is, — mint például a komárnói, galántai és a dunajszkásztredai — ahol mér az aratás háromnegyedénél tartanak, csigalassúsággal halad a gabona álla­mi raktárakba szállítása. Vonatkozik ez a megállapítás a michalovcei és a trebisovi járásokra is, ahol egyál­talán nem kielégítő a gabonaeladás üteme. A helyi pártszervezetek és a nem­zeti bizottságok tevékenységén sok múlik. A faluvezetők, kommunisták és nemkommunisták tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a termés minél előbb fedél alá kerül­jön, s ügyeljenek arra, hogy a mező­­gazdasági üzemek teljesítsék az ál­lam iránti kötelezettségeiket. (kn) restessi híradó A SZALKA. Serény munka folyik a szálkái határban. Az 500 hektár gabonából, melynek felén kétmenete­­sen végzik a gabonabetakarítást, már több mint 300 hektárt learattak. Eredményesen helytállnak a kenyér­csatában a két Triev-testvér, László és György rendrakógépeikkel, vala­mint Lengyel Béla és Molnár László kombájnosok. (Jankus V. Szalka) A VINYICA. A Vinyicai Állami Gaz­daságban tevékenyen kiveszik részü­ket a gabonabetakarításből a CSISZ- tagok is. Dicséretet érdemelnek jó munkájukért Bojtos Ferenc és társa Hodák Ferenc, továbbá Báli László és társa Hraskó László, akik önkötö­zőgépeikkel több mint 120 hektárt arattak le. Szabó László kombájnos, segédjével Báli Károllyal eddig több mint 40 hektár gabonát aratott le és több mint 11 vagon gabonát csépelt ki. (Dinik Tibor, Vinyica) A BALOG. A traktorok nyergében csupa vidám fiatalt láttunk. Mics Jó­zsef, Varga István, Gyulai János és a többiek igazán jó munkát végeztek. Idén 50 hektáron arattak kétmenete­­sen, a többit kévekötözőgépekkel vágták le. A munkából jól kivették részüket Mézes László és Rég Sándor tanítók is. Reggel 6 órától este 21 óráig fo­lyik a cséplés. Rados és Krasznyica traktorosok eddig 90 hektáron végez­ték el a tarlóhántást és 6 hektáron vetették el a másodnövényt. Szövet­kezetünk a párt XII. kongresszusának tiszteletére vállalta, hogy augusztus 10-ig teljesíti gabonaeladási tervét. (Illés J., Balog) „A Csehszlovák Szocialista Köztár­saság népének és kormányának ne­vében az atom- és hidrogénbombák ellen a nukleáris háború elhárítá­sáért síkraszálló VIII. világértekezlet­nek üdvözletemet küldöm azzal a kí­vánsággal, hogy tárgyalásai elősegít­sék a cél elérését — amelyre a világ valamennyi békeszerető embere tö­rekszik —, a nukleáris háború elhá­rítását, a nukleáris és termonukleá­ris fegyverek betiltását. A szovjet javaslat — az egész vi­lág népei érdekeivel összhangban — joggal helyezi a fősúlyt a nukleáris Elakadt a kombájn Pál Kálmán, a vlcsani szövetkezet elnöke szó szerint így mondja: el­akadt a kombájn az árpában. Kétértelmű szó, de az elnök nem hagy időt gondolkodásra. — Harmincnégy hektáros volt az árpatábla. Amikor Molnár Sándor, Nagy László és Szűcs Pál kombájnjai nyeldesni kezdték a rendeket, fuldo­koltak a masinák. Csökkenteni kel­lett az iramot. A kombájnosok hek­tárteljesítménye lassan növekedett, de bezzeg garmadával ömlött a szem a tartályba. Molnár Sándor 520 má­zsát csépelt egy nap árpából. Ez a tábla 46 mázsával fizetett hektáron­ként. — Bárcsak minden táblán így el­akadna a kombájn — sóhajt nagyot Pál elvtárs. Ügy legyen, de akkor a szövetke­zet kombájnosai nem érik el kitűzött céljukat. Ugyanis aratás kezdetén éppen a vlcsani kombájnosok tettek felhívást a galantai járásban kom­bájnonként 300 hektár gabona csép­­lésére. — A hektárteljesítménytől eltekin­tünk, csak szem legyen terven felül. A kombájnosok fizetését, pótjutalmát hektár és mázsa szerint állítottuk be. Elsőként kell. hogy a minőségi mun­ka érvényesüljön, hogy ami megter­mett, mind egy szemig biztos helyre kerüljön. Mihaszna gyarapodna gyor­san a hektárok száma, ha a gabona bizonyos hányada a földön maradna. Mindamellett a vlcsani kombájno­sok egyenként már a századik hek­tárnál tartanak és nyomják a gombot istenigazában. Kerek ezer hektár sor­sát bízták rájuk, s ha továbbra is becsülettel helytállnak, dicséret illeti munkájukat. (-s-) Acsajakovoi szövetkezet a többi közt arról híres a környéken, hogy csupa fiatal vezetője, lelkiisme­retesen dolgozó tagsága van. Muzslai Sándor, a huszonnyolcéves elnök nagyra értékeli a tagság munkáját, de különösképpen büszke traktoro­saira. — A levicei járásban legütőképe­sebb gépparkkal rendelkezünk — je­lenti ki határozottan. — Kételkedik? Nézzen hát körül a határban! Ügy dolgoznak a fiúk, hogy az szinte már emberfeletti. Az árpát — 108,86 hektáron — négy nap alatt learatták és kicsépel­ték. Az állam iránti kötelezettségüket (14,40 vagon árpát) a leghamarabb teljesítették. — Hallottuk, hogy tavaszi árpából jó termésátlagot értek el. — Sóra sem érdemes — szerény­kedik az elnök. Papír, ceruza kerül elő, aztán szá­molunk. Dűlő Terület ha-ütlag összesen q B2 22 56,80 1249 B6 25 50,13 1153 Z 37,80 38,40 1414 A1 26,06 38 990 Összesen : 108,86 ha 4806 q Téglás József és Pető Sándor Ebből nem nehéz kiszámítani a 44,10 mázsás hektárhozamot. Az elnök elsietett, mert ilyenkor rengeteg dolga akad. Mi pedig a gépi részleg vezetőjével motorkerékpáron a mezőre robog­tunk. A Luky —Rotík kettős, az egyik Téglás és a Petö-pár pedig a másik SZK— 3-ason dolgozik. A két előbbi a „parancsnok“, Rotík László és Pető Sándor a segédek. Amikor megkezdődött az aratás, a két páros között nemes versengés alakult ki. A verseny „Melyik csépel ki több gabonát?“ cél érdekében in­dult. Bár nem dolgoztak egymáshoz közel, mégis tudták a verseny állá­sát. A gépek kora reggeltől késő estig szünet nélkül falták a dúskalá­­szú termést. A kicsépelt gabonát menet közben ürítették. Míg az egyik a gépen ült, a másik ebédelt. Aztán váltották egymást. Este, amikor a nap már rég a lát­határ mögé bukott, leállították a ma­sinát. A porral vastagon belepett embereket alig lehetett megkülön­böztetni, ki melyik. — Mennyi a mai teljesítménytek? A CSAJAKOVO. Az aratás mind­össze 10 napig tartott. Szövetkeze­tünk augusztus elsején elsőként fe­jezte be az aratást a levicei járás­ban. Eladási kötelezettségeit pedig már július 28-án teljesítette. Nagy segítségére voltak szövetkezetünknek a cseh kombájnosok. (Osernákné F. Janka, Csajakovo) A GALANTA. Kovács Mihály, a Tr­­noveci Állami Gazdaság hetményi részlegének traktorosa jelenleg a ga­lantai járás legjobb kombájnosa. Au­gusztus 2-ig SZK—3-as kombájnjá­val 132 hektár gabonát aratott le és több mint 3600 mázsa szemet csépelt ki. A járásban már hat kombájnos érte el a százat. De az a főcél, hogy minden kombájnra meglegyen az át­lagos 110 hektár. (Krajcsovics F., Galanta) A VAJKA. A vajkai szövetkezete­­seket nem érte váratlanul az aratás. Az EFSZ elnöke Boda elvtárs kije­lentése szerint az idei gabonabeta­karításnak 80 %-át kétmenefesen végzik. Ez annyit jelent, hogy az ara­tást 7 — 10 napon belül befejezik, míg azelőtt a régi hagyományos módon 20 napig is eltartott. (Király Mária, Vajka) A ZSELIEZOVCE. Vasárnap (29-én) teljesítette eladási tervét árpából a zseliezovcei szövetkezet. Nagyban hozzájárultak ehhez a szép ered­ményhez az uherszkéhradisteí kom­bájnosok, akik a szövetkezetnek se­gítettek. (K. T., Levice) A IZSA. Az izsai szövetkezetesek július 28-ig 221 hektárról aratták le a gabonát és 4500 mázsát tisztították ki. A tisztítás után már több mint 800 mázsa árpát adtak a felvásárló üzembe. A learatott területekről 135 hektáron Uhrin Pál és Varga András elvégezték a szalma összehordását; s utánuk Nagy József traktoros hosz­­szabbított műszakban végezte a tar­lóhántást, s megkezdték a másodnö­vények vetését is. Csaknem 60 hek­táron került földbe a mag. (Kurucz Nándorné, Izsa) Luky Béla és Rotík László — kérdi Téglás Jóska kurtán Luky Bélától. — 500 - vágja rá ugyancsak kur­tán. — Nálatok? — 507 — feleli Jóska Kitűnt, hogy a számok métermá­zsát jelentenek. Ezek után elismeréssel kell adóz­nunk a négy nagyszerű embernek, mert aznap négy 1200-as cséplőgép és 50—60 ember munkáját végezték el gépeikkel. — Nos mit szól a gépekhez és a fiúkhoz? — kerül elő valahonnan Ladislav Námesny agronómus. — Itt minden nagyszerű. Az em­berek, a gépek, s az eredmények is. Hoksza István Jó étvágyat A kolárovoi szövetkezet hatal­mas gabonatábláin mint minden évben, az idén is a cseh ország­részekből érkezett kombájnosok segítik az ország legnagyobb szö­vetkezetének tagságát a kenyér - csatában. Róluk és a szövetkezet tagjai­ról is időben gondoskodott a ve­zetőség. Több helyütt rögtönzött konyhát állítottak jel, ahol a nagy munka idején friss étellel és ital­lal látják el az aratókat. A húsellátást úgy oldotta meg a szövetkezet vezetősége, hogy két disznót átadott a Jednota hús­üzletének, amely a megállapodás szerint bizonyos napokon vissza­szolgáltatja a szövetkezeti kony­háknak. Rugalmas, ésszerű meg­oldásnak tekinthetjük ezt az el­járást. Az egeri részleg konyhájában délelőtt nagy a sürgős-forgás. Őszi Emília főszakácsné szinte futtában mondja el, hogy naponta 50—60 emberre főznek. Mindig reggel állapítják meg a létszámot, hiszen az időjárás is befolyásolja az étkezők számát. — Akik közelebb dolgoznak, be­jönnek a konyhára és ott fo­gyasztják az ebédet, akik pedig távolabb vannak, azoknak a szö­vetkezet kocsija helyükre szállítja, — teszi hozzá az „ebédes" Kálmán bácsi. Amint közelebb lépek, látom, hogy nem is akármilyen ebéd ké­szül. Finom krumplileves és ki­rántott hús várja az aratókat. Utána pedig málna vagy sör szol­gál a szomjas torkok leöblítésére. Jó étvágyat, aratók! (tg) A köztársaságban •Ásóként teljesítet­ték gabonaeladási j kötelezettségeiket > a hurbanovoi, víki i és zeleníháji sző- l vetkezetek, s en- < nek örömére meg- i kötötték a hagyó- j mányos arató - \ koszorút. (Foto: CTK — 1 L. Füle) A szociolisto mezőgazdaságéi Törekedjenek a teljes leszerelésre I Siroky elvtárs, a CSSZK miniszterelnöke üdvözlő levelet küldött az atom- és hidrogénbombák ellen és a nukleáris háború elhárításáért síkraszálló tokiói VIII. világértekezlet résztvevőinek. Az üzenetben többek között a következőket írja: Egy nap alatt IÁM mázsa gabonát két kombájn csépelt

Next

/
Thumbnails
Contents