Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-07-29 / 60. szám
Mit tehetett mást özvegy Fehérné, minthogy beleegyezett Péter korai házasságába. Tulajdonképpen semmi kifogása nem volt Ilus ellen. Csinos, fiatal, kedves leányka és oly nagy a szerelem közöttük. Csak éppen nagyon fiatalok mindketten. Péter volt egyetlen gyermeke — illetve egyetlen maradt. A fasiszták megölték férjét és már közvetlenül a felszabadulás előtt idősebb, tehetséges fiát. Péter tartotta benne a lelket és adott erőt neki az élethez, ahhoz, hogy dolgozzon, hogy helytálljon, hisz gyermekét fel kell nevelnie. Meg volt az esküvő, természetesen • mamához költöztek, aki megosztott velük mindent. — Két gyermekem van ismét — mondogatta Fehérné és amíg szükségük van rám, szeretetemmel és élettapasztalatommal segítem őket. Megjött a kis Péter. A család leírhatatlanul boldog volt. Mindhárman dolgoztak. A gyönyörűen fejlődő kis gyermek bölcsődébe került. A fiatalok gondtalanok voltak, szőrakoztak, jöttek, mentek hisz a nagymama szabad idejét unokájának szentelte. Fehérné lassan arra eszmélt, hogy Péter és Ilus sokat veszekednek — mondhatnánk semmiségeken. Igyekezett rá magyarázatot találni, de a hang bántotta. Különösen Ilus durva, tapintatlan, meggondolatlan sértésekkel illett* Pétert. No, de ahogy $ fiataloknál lenni szokott, rövidesen kibékültek. Jelentkezett a második baba — aranyos kislánykájük született. Azonban a nyers, bántő hang a fiatalok között napirenden volt. — Ideges a menyem, sok a vesződség a két aprő gyermekkel — gondolta Fehérné. Még nagyobb mértékben igyekezett tehermentesíteni őt. Egy lelrhatatlanul csúnya jelenet után Péter éppen úgy, mint pár évvel ezelőtt házassági tervét, úgy adta anyjának tudtára megingathatatlan elhatározását a válást. Fehérné pedig mint a házasság előtt, most is tehetetlen volt az elhatározás megmásítására. Nem segített semmi. A két fiatal, aki szerelmi házasságot kötött, mély gyűlölettel egymás iránt állt a válóperi tárgyaláson és elfogadták a bíróság döntését: a kisfiú apjánál, a kis aprócska leányka anyjánál maradt. Péter ismét ügy élt, mint egy legényember. Udvarolt, jött, ment, Ilus pedig úgy gondolta, hogy ha fiát apjának ítélték, neki semmiféle felelőssége és kötelezettség© vele szemben nincsen. Péterkéről nagyanyja gondoskodott, amennyire felelősségteljes munkája megengedte. A kis Péter szeretetet kapott, de céltudatos helyes irányú nevelést nem. A nagy Péter ismét házasságra gondolt. A komoly Lenkében vélte megtalálni mindazt, ami Ilusból hiányzott. A kapcsolat elmélyült, a Lenke nagyon törődött a kis Péterrel. Látszólag szerette. Sétálni vitte, foglalkozott vele. Büszke volt a szép okos fiúcskára. Megesküdtek. A leány szüleihez költöztek szép nagy lakásba. De a kis Péter minden vasárnap a nagymamáé volt. Ügy látszott, szép és jó a családi élet. Rövidesen Lenke is gyermeket várt. Péterkének kis öccse született. Természetesen az egész család figyelmének és gondoskodásának központja a kis baba lett. Péterke eleinte nagyon örült kis testvérkéjének. Érdeklődéssel figyelte, játszani szeretett volna vele. Azonban minden tilos volt. — Péter, ne zavard a babát! Péter, csendben légy, a baba alszik! Péter, menj az utcára játszani, a kicsinek csend kell! Péter, ne nyúlj a mackóhoz az az öcsié! Péter valóban kiment az utcára és piszkosan jött haza. — Péter, t* haszontalan, miattad sáros és piszkos a szép lakás! Ilyen rossz gyermek nincs több mint te vagy! — Ezt hallotta a gyerek állandóan és nem kapott mást, mint szidást. Minden szeretet, gyengédség és ajándék a kicsinek jutott. A vasárnapi nagymamalátogatások voltak életének fénypontjai. Fehérné mindent megengedett neki, amit Péterke alaposan ki is használt, de hogy a csibész, kis haszontalan lelkében megmozdult valami, bizonyítják a nagyanyához intézett szavai: — Mondd, nagymama, minek is va gyök én a világon, hisz otthon minden csak az öcsi, mindent ő kap és hallottam, amikor Lenke mama azt mondta apunak, kicsi a lakás, nincs helyem és nagyon zavarom az Öcsit. Múlt az idő, Péter helyzete csak rosszabbodott. Iskolába járt, nem tanult, csavargott, rendetlen volt. Ha hazajött az édesapja, hosszú vádirattal várták Péter viselt dolgairól. Az« apa pedig azt gondolta, egyetlen he-j lyea nevelési módszer a büntetés.! Megtiltották a vasárnapi nagymama-; látogatásokat, és mit tagadjuk, ve-; résben sem szüköiődött. órákig moz-t dulatlanul kellett ülnie a sarokban,; amíg a kicsi aludt. Igaz,rengeteg ruhát; piszkolt, nagyon rongálta a holmiját! és sok munkát adott Lenkének. ; Milyen reakciót váltott ki a gyér-; mekben ez a helyzet? Még vadabb! lett. Megszökött otthonról, és ha! csend kellett, vad dolgokat művelt.; Vásott rossz kölyök — reménytelen! eset, hajtogatta környezete. Egy viharos téli napon élbolyon-; gott. Késő este tért haza, csapzot-; tan, fáradtan, elcsigázva. A másik; vihar otthon tört ki, amelynek befe-; jezéseként leszögezték a tényt, hogy! Péter nem normális és veszélyezteti! az egész ház, de a különösen a kicsi; nyugalmát. Idegorvoshoz kell vinni.; Meg is történt. Péter megfigyelés alá! került. A nagymama belebetegedett a dől-; gokba, szintén kórházba került, öt! tették felelőssé a gyermek helytelen; fejlődéséért és volt is benne valami.; Halljuk a szakember diagnózisát: ! — A gyermek testileg, szellemileg: fejlett — egyetlen dolog hiányzik az; életéből, a szeretet! Hol találta meg Péter a szeretetet?; Egy gyermektelen házaspárnál, akik; figyelték Péter életét és magukhoz! vették. Szeretet, gondoskodás veszi; körül. A „javíthatatlan" gyermek; megszelídült, az iskolaévet jó ered-J ménnyel végezte, Nevelő szüleinek; egyetlen vágya, hogy örökbefogad-; hassák. ; Péter környezete, apja, Lenke, an-í nak szülei abban a meggyőződésben! élnek, hogy megtettek mindent a; gyermek érdekében és hogy a kisfiú! rossz és javíthatatlan. Egyet azonban| nem tudatosít Lenke, azt a nagy f©-; lelősséget, hogy a gyermek nem tehet; szüleinek zátonyra jutott családi éle-! téért, és ha egy leány vállalja, hogy; férjhez megy egy apához, ezt nyu-; godt lelkiismerettel csak úgy teheti, | ha valóban a sajátjának, az övének: érzi az első házásságból született! gyermeket, minden hibájával és sze-j retni képes azt úgy, mintha ő hordta; volna a szíve alatt. • B Üj felsőfokú művészképző nyílik Vlagyivosztokban: szeptember elsején kezdi meg működését a Távol- Keleti Pedagógiai Művészeti Főiskola 85 hallgatóval. A főiskola Szibéria és Távol-Kelet művészeti iskolái számára képez tanárokat. B A 13. velencei művészeti filmek fesztiváljának Szent Márkus Oroszlán elnevezésű nagydíjat Harry Kramer szobrász nyerte el „A zsilip“ címűt filmjéért. Kitüntettek egy csehszlo-; vák és egy francia filmet is. A CSEHSZLOVÁK RÄDIÖ MAGYAR ADÁSÁNAK MŰSORA Hétfő: 6.00 Hírek. Sporthíradó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Esztrádzene. 17.00 Ismerd meg hazádat! 17.30 Napjaink dalai. 17.50 Hírek. — Kedd: 6.00 Hírek. Az Oj Szó vezércikke. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Tánczene. 17.00 Ezt olvastuk! 17.20 Szimfonikus zene. 17.50 Hírek. — Szerda: 6.00 Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Népizene. 17.00 Faluról falura. 17.30 Fúvószene. 17.50 Hírek. — Csütörtök: 6.00 Hírek. Az Oj Sző vezércikke. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12,10 Hangos híradó. 12.30 Szovjet zene. 17.00 Tudomány és technika. 17.30 Opera-részletek. 17.50 Hírek. — Péntek: 6.00 Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Tánczene. 17.00 Kipling: Maugli (ifjúsági hangjáték — I. rész). 17.30 Zongora mellett (tánczene). 17.50 Hírek. — Szombat: 6.00 Hírek. Kommentár. 6.50 Hírek. 13.00 Hírek. 13.10 Operettzene. 13.30 Hírek. 13.40 Hangos híradó. 14.00 Tánczene. 14.30 Nyitott szemmel. 15.00 Népizene. 15.30 Tapasztalatok a hozrazcsot alkalmazásáról üzemeinkben — ipari adás. 16.00 Operarészletek. 16.20 Hemingwayre emlékszünk... — irodalmi adás. 16.50 Hírek. 17.00 Tánczene. — Vasárnap: 8.00 Hírek. Az Oj Szó vezércikke. 8.15 Filmzene. 8.45 Mi a KGST? Beszélgetés. 9.00 Magyar népi zene. 9.20 J. Capek: Mese a cicusról és a kutyusről. 9.40 Kipling: Maugli (ifjúsági hangjáték - II .rész). 10.10 Indulók. 10.30 Látogatás a N. Zámky-i Elektrosvitben (Nők félórája). 11.00 A vasárnap verse. 11.02 A pihenés jelentőségéről (Orvos a mikrofonnál). 11.12 Folytatásos regény. 11.25 Z. Fibich életművéből (zenés összeállítás). 12.00 A hét kommentárja. 12.10 Zenés köszöntő. 13.00 Faluról — falura. (Egy járás, amely elsőnek teljesítette a gabonafelvásárlási tervét). 13.30 Népi muzsika. 15.00 Népizene. VÍZSZINTES SOROK: 1. Rejtvévényünk első része (folytatás a nyíl irányában). 15. Azonos magánhangzók. 16. Nektek szlovákul. 17. Verssorok csengése. 18. Növényvédőszer. 19. Vissza: vércsatorna. 21. Hűsítő fele. 23. összeszáradt gyümölcs. 25. Sporteszköz. 26. Helyhatározórag. 27. Területmérték franciául. 29. Kellemetlen szagú növényvédőszer. 31. Nem. 32. Nyílás. 33. Tehén eleje. 34. Tüdő betűi. 36. Vágószerszám. 38. Emésztőcsatorna. 39. Tisztítóeszköz. 40. Két szó vissza: legnyugatibb városunk, helyhatározó. 42. Fénytelen, tompa németül. 44. Tör. 45. Gömbölyded, idegenül. 46. Kén és kálium vegyjele. 47. Sál betűi. 49. Méhtermék. 50. Vadászat szlovákul. 51. Jön. 52, G. 53. Klór vegyjele. 54. Fém. 55. Szamárhang. 56. Igekötő. 57. Német névmás. 58. Vissza: mintha, szlovákul. 61. Légút része. 65. Vissza, két szó: mutatónévmás, számjegy. 68. Vissza: fejnélküli Romeo. 69. O. A. ő. 71. Y névelővel. 73. Vissza: kétes gép. 74. Rónák mássalhangzói. 75. Aratásnál visszamaradt növényi szárrész. 77. Kellemetlen rovar névelővel. 78. „S‘* azonos mássalhangzók között. 79. Szlovák elöljárók. 81. Az elmúlt év legjobb kombájnosának vezetékneve és keresztnevének első betűje. 83. Latin kötőszó. 84. Dísze. 86. Mutatónévmás. 87. Bér betűi. 88. Éva betűi. 90. Rejtvényünk harmadik része. FÜGGŐLEGES SOROK: 2. Cseh visszaható névmás. 3. Vissza: rag. 4. Vissza: ragaszkodóan. 5. 55 Rómában. 6. Dzsem. 7. Nem teljes humusz — vissza. 8. Félsziget. 9. Szlovákia része. 10. Nekik szlovákul (római 999). 11. Koros. 12. Az NDK szlovák rövidítése. 13. Dété. 14. Rejtvényünk második része. 20. Rejtvényünk befejező része. 22. Vissza: kacsa mássalhangzói. 24. Világ oroszul. 25. Évszak. 26. Rejtvényünk negyedik része. 28. Erő betűi. 30. Vissza: hasznos rovar. 32. Színes fém. 33. Azonos a függ. 25-tel. 35. Verj! 37. Aludtej alkotó része. 38. Gabonaféle. 39. Fém szlovákul. 41. Férgek, rovarok fejlődési alakja. 43. Szarvasmarha. 44. Emberi táplálék. 45. Sokoldalú kártvevő. 48. Pseudo, hamis. 50. Igekötő. 59. Komló betűi, 16 nélkül. 60. Kálium és oxigén vegyjele. 61. Támasz. 63. Rag. 64. A vízsz. 19-be névelővel. 66. Gerely eleje. 67. Belsőkiválasztású szerv. 69. Fasiszta terrorszervezet rövidítése. 70. Vissza: egyszerű gép. 71. Riadó németül. 72. Vissza: fagy mássalhangzói. 76. Farok csehül. 77. Vissza: g, k kiejtve 80. Földművelő szerszám. 82. Vissza: index a fehérjék biológiai értékének számítására. 84. Időegység. 85. Azonos a vízsz. 57-tel. 88. Vet peremei. 89. Kötőszó. * * • Legutóbbi rejtvényünk helyes megfejtése a következő: HA MAJD MINDEN RABSZOLGA NÉP, JÁRMÁT MEGUNVA SÍKRA LÉP Sorsolással az alábbiak részesültek könyvjutalomban: 1. Darida Ernő, Sahy 2. Édes Sára, Modrany 3. Micsky Sándor, Licinca 4. Nagy Mária, Holice 5. Főcsffc László, Velfká nad Ipfom Hétfő: 8.05 Népdalok. 8.30 Operahangverseny. 9.10 Rádiójáték. 11.05 Zenei apróságok. 11.25 Fúvószene. 12.15 Tánczenekarok szemléje. 13.20 A zene kincsesházából. 14.00 Jól választottunk? 15.15 Tánczene. 17.30 Népdalok. 18.10 Kívánsághangverseny. 19.45 Tudomány és technika. 21.20 Kamarazene. — Kedd: 8.05 Népdalcsokor. 10.10 Tánczene. 12.05 Tánczenekarok szemléje. 13.20 A zene kincsesházából. 14.00 Jól választottunk? 17.30 Fúvószene. 17.45 Lányok, asszonyok. 20.00 A dzsessz világából. — Szerda: 8.05 Szórakoztató zene. 10.10 Zongoraszólók. 11.20 Népizene. 12.05 Tánczenekarok szemléje. 13.20 A zene kincsesházáből. 15.55 Nyelvi tanácsadó. 16.10 Tánczene. 17.30 Ifjúsági adás. 18.00 Kívánsághangverseny. 20.00 Rádiójáték. — Csütörtök: 8.05 Szórakoztató zene. 8.30 Pionír-adás. 9,25 Az opera világából. 9.50 Tarka zenés műsor. 11.05 Lányok, asszonyok. 11.20 Fúvószene. 12.05 Tánczenekarok szemléje. 13.20 A zene kincsesházából. 14.00 Jól választottunk? 16.15 Népizene. 18.00 Kívánsághangverseny. 20.00 Szórakoztató zene. — Péntek: 8.05 Szórakoztató zene. 9.10 Kis zongorahangverseny. 9.40 ESztrádzene. 11.55 Délelőtti hangverseny. 12.05 Tánczenekarok szemléje. 13.20 A ma dalai. 14.30 Operarészletek. 15.15 Szórakoztató zene. 15.55 Nyelvi tanácsadó. 16.20 Melódiáról melódiára. 17.30 Népizene. 18.00 Kívánsághangverseny. 21.30 Szimfonikus hangverseny. — Szombat: 8.05 Cseh népdalok. 9.10 Zenei nyár. 11.25 Fúvószene. 12.05 Vidám hétvége. 16.30 Tánc- és dzsessz-zene. 18.10 Kívánsághangverseny. 19.30 Szórakoztató zene. 22.45 Vidám hétvége. — Vasárnap: 9.10 Vasárnapi ritmus. 10.30 Tánczene. 12.00 A vasárnap verse. 12.05 Népizene.12.35 A hét kommentárja. 12.50 Zenei apróságok. 13.30 Földműveseinknek. 15.00 Kívánsághangverseny. 16.00 Tánczene. 19.30 Aratóknak szól ■ zene. 22.00 Tánczene. Hétfő: 8.10 Verbunkosok, magyar nóták, csárdások. 8.50 Lányok, asszonyok. 9.10 Zenekari muzsika. 10.10 Mesemondó kis tarisznya. 11.35 Operettzene. 12.10 Könnyűzene délidőben. 13.05 Heti zenés kalendárium. 14.20 Népi zene. 16.00 Szív küldi... 17.15 ötórai tea. 18.20 Tosca (részletek Puccini operájából). 19.30 Népdalcsokor. 20.30 Töltsön egy estét a rádió mellett (versek). — Kedd: 8.10 Reggeli hangverseny. 9.20 A VIT dalaiból. 9.40 Belga népi muzsika. 10.10 Tánczene. 12.15 Népizene. 13.05 Könynyüzene. 15.10 Dalok a barátságról. 15.40 Táncdaiok. 17.15 Cigánydalok, katonadalok. 17.40 Illik, nem illik? 19.05 A Szabó-család. 20.25 Hangversenyfantázia. — Szerda: 8.10 Könynyüzene. 9.20 Zenekari muzsika. 10.30 Könnyűzene. 11.05 Tánczene. 11.25 A Szabó-család. 12.15 Operarészletek. 13.25 Dallal, tánccal a világ körül. 14.20 Bartók-művek. 15.30 Szív küldi, 16.40 Könnyű fúvósmuzsika. 18.00 Könnyűzene. 18.40 Gárdonyi: Egri csillagok (rádiójáték). 20.25 Tánczene. — Csütörtök: 8.10 Operarészletek. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 11.25 Szimfonikus zene. 12.15 Táncmelódiák. 13.45 Zongoramúvek. 14.35 Régi magyar operettekből. 15.35 Tánczene. 16.05 Lányok, asszonyok. 17.50 Szív küldi... 18.40 Mozart: Varázsfuvola (operaközvetítés Bécsből). — Péntek: 8.10 Tánczene. 10.15 Könnyűzene. 11.20 Kamarazene. 12.15 Operettrészletek. 13.15 Zenekari muzsika. 15.10 Régi magyar dalok. 17.15 ötórai tea. 8.10 Könnyűzene. 9.00 Lányok, asszonyok. 9.2(3 Operarészletek. 10.30 Rádióoperettekből. 11.25 Vers és dal. 12.15 Nótacsokor. 13.05 Szív küldi... 14.20 Szimfonikus zene. 15.10 Élőszóval — muzsikával. 17.10 Könnyűzene. 18.20 Gondolat. 19.00 Híres prímások lemezeiből. Benjamino Gigli és Giuseppe de Luca énekel. 20.25 Pesti vasárnap (vidám zenés hétvége). 22.35 Táncoljunk! — Vasárnap: 8.10 Operett és filmdalok. 9.00 Kíváncsiak klubja. 9.50 Édes anyanyelvűnk. 11.00 Tánczene. 13.15 Művészlemezek. 14.45 Szív küldi... 18.20 Tánczene. 18.50 Peer Gynt (közv. a Nemzeti Színházból). 22.25 Könnyűzene. muevteiós BRATISLAVA Hétfő: 18.00 Ismerjük meg a világot! 18.30 Sport. 19.30 Szórakoztató zene. 20.00 TV-játék. 21.15 Idő, tudomány, élet... — Kedd: 10.00 Filmközvetítés. 19.30 Földműveseinknek. 20.00 Az 1962-es libereci kiállításról. 20.50 Tánczene. 21.05 Közvetítés Ostraváről. 21.30 Motoristáknak... —' Szerda: 18.00 Filmműsor kicsinyeknek. 19.30 Közvetítés Liberecből. 20.00 Mai dalok. 20.15 Az ügyész hétköznapja (TV-játék). — Csütörtök: 10.00 Házasodás (TV-játék). 11.00 Ismerd meg hazádat! 17.30 Kicsinyek műsora. 19.30 Külpolitikai kommentár. 20.00 Fekete Orfeusz (film). — Péntek: 17.30 Kicsinyek műsora. 19.45 Zermanice vízisportjáról. 20.45 Filmközvetítés. — Szombat: 15.00 Sportközvetítés. 18.00 Gyermekek műsora. 19.30 A nemzetközi események margójára. 19.50 Szórakoztató zene. 20.00 Melódiáról — melódiára. 21.00 Film a francia cirkuszból. 21.45 Tánczene. — Vasárnap: 9.30 Egy katona napja. 10.00 Pionírok adása. 11.00 Prágai hangverseny. 12.00 A legjobb földműveseknek játszunk. 14.00 Lóversenyközvetítés. 17.00 Ifjúsági adás. 19.55 A vasárnap verse. 20.00 Tisztességtudó utcalány (film). 21.50 Halhatatlan kéziratok. BUDAPEST Kedd: 18.45 Szívdobogás, (magyar kisfilm). 19.05 Amiről beszélnek... 21.35 Szól a nóta. — Szerda: 19.00 Afrika mai arca (Kalmár György útibeszámolója). 19.50 A kisfilmek kedvelőinek. 20.20 Suhog a pálca (angol film). — Csütörtök: 18.00 Kisdobosok műsora. 19.00 A jövő hét műsora. 19.05 Telesport. 20.05 Siratásra készül az ég. 20.50 Hűsítő jégkockák. — Szombat: 16.25 Vasas —Pécs labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 18.20 Csipkerózsa ( a Magyar Televízió bábfilmje). 19.00 Vigyázat, tigrisek! (szovjet kisfilm). 21.00 Játékfilm. — Vasárnap: 9.45 Hétmérföldes kamera. 10.00 Ottörőparadicsom. 11.00 A leggazdagabb szövetkezetekért. 11.30 A falvak és gyárak fesői. 19.35 Telesport. 20.00 Szegedi Szabadtéri Játékok 1962. 23.00 Hírek, sporthírek. Kiadja a Maid-, Erdő- 4a VízgazdaaégJ Mtnlaztérium a Mezőgazdasági Kiadővállalatban - Megjelenik hetente kétszer - Főszerkesztő: Pathő Károly - Szerkesztősép és kiadóhivatal: Bratislava Suvorovová 16. — Telefon: főszerkesztő 816 58. szerkesztőség 501 00. — Telefonközpont: 543 91. 511 10, 550 93. — Belső vonalak: főszerkesztő helyettese: 635. Polit. titkárság 581, mezőgazdászai osztály 632, aglt-prop. osztály 639 szakmelléklefc 519. — Nyomja a Polygraílcké závody. n, p.. Bratislava, ul. Februárovébo vlíazsfs 6/d. - Terjeszti e Poétái Hfrlapszolgálat előfizetést felver •ninden postahivatal és kézbesítő. Külföld! megrendeléseket • Pcstal Hfrlapszolgálat — sajtőkiviteli osztály - Praha L. JindfiSská ul. 14. Intézi. — Előfizetési díj évente 36.40 Kős. K-20*21215