Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-07-01 / 52. szám
Ezerkilencszdzötvenkettő. Tikkasztó júliusi hőség. A nap tizedmagával íiíz a nemrég keletkezett nagy tábla földekre és a széles látóhatárra. A gabonatenger végtelenje csendes mozdulatlansággal takarja be a szikkadt talajt. A sárga kalászok a mag súlyától bókolnak, mint az urasági inas. Két napbarnította ember gyönyörködik a felséges látványban. Kovács Péter, az Indulás szövetkezet fiatal elnöke, és Korpás János bácsi, az agronómus. — Mint a nád — legelteti szemét Kovács az aranysárga tengeren. — A kombájn nem vall szégyent — fűzi tovább gondolatait. - Éppen a mi szövetkezetünkben lesz az első kombájn-aratás a járásban. De mit szól majd hozzá a tagság? Korpás egy kalászt morzsolgat izmos, vastag ujjaival. A toklászból kigurulnak a kövér búzaszemek. János bácsi barázdás arcán mosoly játszadozik. A szeme szeretettel simogatja az életet adó magvakat.- Hajaj - sóhajtott magában. - Ha az a „szamoviazacs", vagy mi a fene tönkre nem tenné, kevés lenne a magtár. Pedig a kaszák már megvannak. Ember is van elég. Harminc pár arató! De szép lenne. Egyszerre suhintana harminc kasza. Csak úgy nőne a marék, kéve, kereszt...- Talán egy szál sem dőlt meg - zavarja meg az elnök Korpás gondolatmenetét. — Ezt akár kombájnnal is lehetne aratni - veti oda látszólag nyugodtan, de belülről rejtett izgalom füti.- Ne kárhoztas! - szűkül össze az öreg szeme. - Kasza kéne ennek, semmi más!- Ugyan már, János bácsi! Hát nem dolgoztak jó tavaly az önkötözőgépek? — Jól dolgoztak, a libák meg kalászt szedő asszonyok számára. Korpás elborult arcából látta, hogy mindezt komolyan vette. Valahogy mégis csak a tudtára kéne adni a kombájnnal való aratást... töprengett magában.- Hallottam, hogy valami kombájnt is kapott a traktorállomás, — veti oda.- Kombájnt? Vigye az ördög, ott ahol van. — Azt mondják szépen dolgozik. Egy nap négy hektárt is learat - erőlteti tovább Kovács. — Arasson! Tőlem akár tizet is learathat. — Az út és a vasút közti táblákról egy nap alatt zsákban lenne a mag...- Te Péter, mi motoszkál már megint abban a hóbortos fejedben? — méri végig az öreg dühös tekintettel a hórihorgas, erösesontú fiatalembert. — Semmi. A járáson említették, hogy valahol ki kéne próbálni a kombájnt. Azt is emlegették, hogy nálunk lenne a legalkalmasabb.- Próbálják ki azon, amit ők vetettek. Amíg én leszek az agronómus, addig semmiféle kombájn nem gyúrja össze a földet és nem teszi tönkre a drága termést... — De csak próbáról van szó. Ha nem jól dolgozik leállítjuk ... — Szóval te már bele is egyeztél? A tagság tudta nélkül ? ... — Estére akarom összehívni a tagságot ... — Csinálhatsz amit akarsz, de az a vasszörnyeteg a mi földünkön nem arat, azt megmondhatom — káromitotta el magát az öreg és faképnél hagyva az elnököt elrohant. — János bácsi! János bácsi! — hasztalan minden kiabálás. Az öreg deres feje egyre messzebb csillog a napfényben. * * * Az EFSZ „tanácstermében" ásított a csend. Kovács sokáig egyedül gubbasztott, míg végre szállingózni kezdtek a fiatalok. Nem tudta mire vélni a többi tagok elmaradását. Ugyanúgy kidoboltatta a gyűlést, mint máskor. Akkor alig fértek. Most ? ... Szégyel végignézni a majdnem üres teremben. — Hol vannak a többiek - fordult a fiatalok kis csoportja felé. — A kocsmában kéne a gyűlést megtartani - veti oda Nagy Laci. - Ott többen vannak. — Néhányon már jól felöntöttek a garatra. Nagyon emlegetik az „anyádat" - toldja meg a másik. János bácsi!... villant át Kovács agyán. Most már azért is! Hatalmas ökle akaratlanul az asztalra zuhant. Saját maga is összerezzent a tompa puffanástól. — Fiúk, arról lenne szó ... — Tudjuk, tudjuk — kiabáltak közbe. Nálunk próbálják ki a kombájnt. — Alig várom, hogy láthassam — harsogta túl a többieket egy pufókképű traktoros. A többiek is hasonlóan vélekedtek. — Szóval bíztok bennem — esett le a nehéz kő Kovács szívéről. — Akkor gyerünk a kocsmába! A rozzant csárdában szinte vágni lehetett a füstöt. Az összetolt asztalok mellett egymást kiabálták túl az emberek. Az asztalfőn János bácsi trónolt. Mellette a spekuláns Ferenc Zsiga feszített. — No nézzük a piszkos árulóját — kászálódott fel a testes, vörösarcú Zsiga. - Még ide meri tólni a pofáját! Ki vele innen! — Ki vele, kidobni! — hangzik most már innen is, onnan is. — Emberek - próbálta Kovács túlkiabálni a bábeli zűrzavart, de ezzel csak mérgesítette a helyzetet. Az asztaloknál egyre jobban ordítoztak. Fenyegetően emelkedtek az üvegek és a poharak. Kovács feje mellett egy féldecis zúgott el és csörömpölve törte be az ablakot. — Ezek azok az emberek, akik néhány hónappal ezelőtt ujjongtak az elnökké választásomkor? Most mit tegyek? - nézett tanácstalanul a körülötte lévő fiatalokra. - Verekedni ? Apáim lehetnének ... Szótlanul kifordult az ivóból. A fiatalok követték. — Ne törődj velük — vigasztalták. Hiába bíztatták, Pétert állandóan kínozta a gondolat. Mit vétettem? Mivel vesztettem el a bizalmukat? ... Csak akkor rezzent fel gondolataiból, amikor a sötétben botorkálva levert egy virágcserepet. Még szerencse, hogy békésen alvó kis családja nem ébredt fel. Szemével szeretettel simogatta végig kisfia holdtól megvilágított gömbölyű arcocskáját. De a felesége, mintha mocorogna.- Biztosan vár a kedves - vetkőzött sietve. Felzaklatott szívét megnyugtatni bújt felesége mellé. Átölelte gömbölyű vállát, amely mindig engedelmesen simult karjába.- Mi ez? Mi történt? - lepődik meg. Mintha valami idegen kéz taszítaná el kezét a puha meleg, asszonyi testről. Nem ez lehetetlen. S mégis az ö keze volt. Hát, még ö is... - sajdult meg a szive. A hamutartó megtelt cigarettacsikkel mire a kakasok hajnalt kukorékoltak. Péter tompán, fáradtan állt fel az öreg tölgyfaasztal mellől. Elindult céltalanul.- Talán az etetőket kellene megnézni — fordult be az egyik udvarba. A köszönése süket fülekre talált. A mindig humoros Bokor bácsi komor arccal hordta a lovak elé az illatos, ropogós lóherét. Péter igyekezett szóbakeveredni a vén tréfacsinálóval.- Nem érek rá tereferélni, dolgom van — hagyta faképnél az elnököt. Kovács az iroda felé vette útját. Sokáig tett-vett, de gondolatai másutt kalandoztak. A telefon éles berregése zavarta meg céltalan munkájában.- Mi újság Kovács elvtárs? - hangzik a drót másik végéből. — Remélem minden rendben van? A kombájn már elindult, nyolcra mi is ott leszünk. A párttitkár elvtárs is résztvesz az aratás ünnepélyes megkezdésén. Kultúrbrigádot is viszünk ...- Álljon már meg azzal a szóáradattal. Semmi sincs rendben. Nálunk nem lesz kombájnaratás. Nem akarja a tagság.- Ugyan ne vicceljen már - és kezdődött a telefonon keresztüli meggyőzés. Kovács feje és füle zúgott már a sok szövegtől. Hogy szabaduljon, végül kinyögte: csak baj ne legyen belőle.- Minek annyit papolni. Ök tudják, vagy mi, hogy mi a helyzet? — csapta le a kagylót. Kisvártatva a kisbíró fia ront be, teljesen kifulladt a futástól. Azt hebegi, hogy valami furcsa cséplőgép áll a falu végén és a titkár elvtárs üzeni, hogy azonnal menjen oda.- Mondd meg neki, hogy menjen 6, ha akar. — Mégis lassan szedelödzködött. A kombájn méltóságtéljesen csillogott a tüzelő nap fényében. Árnyékávarában fészkelődött, mint akit nagypénteken libasült fogyasztása közben kapnak rajta. — Kérem alázattal... erről valahogy ... ne tessék rossz néven venni. De majd mindjárt gondoskodom róla. Már is hívom a kisbírót, a dobost. — Nem, nem! Nem olyan sürgős a dolog... A gyűlést háromra jelentették be, ugye? Eszerint elég lesz, ha ... mondjuk, úgy kettőkor ... — mondta Soucek törzskapitány csak úgy maga elé, aztán emeltebb hangon -folytatta: — Hát akkor, bíró, doboltasson délután kettőkor. De egy perccel sem korábban! Megértette? Petrovics Ignác, a bíró, nem értette; annyit azonban tudott, hogy a dobolás két órakor annyit ér, mintha egyáltalában nem doboltatna. Akkor már miért ne doboltasson mindjárt most, amikor az emberek kijönnek a templomból és hazafelé mentükben az utcán lesznek...? A csendőrtiszt Petrovics Ignácnak e kérdéseire már nem felelhetett, mert közben kiment a községháza udvarára. A kosúti bíró még sokáig nézett ki az ablakon az üres utcára. Megpróbált rendet teremteni az agyában száguldozó gondolatok között, hogy mérlegelje a mai nap lefolyását Amikor pedig látta, amint a községházából öttagú csendőrjárörök vonulnak ki egymásután, hogy lezárják a faluba vezető utakat, úgy rémlett neki, újra a tizennyolcas államfordulat napjait éli át. A csendőr járőrök elzártak minden utat, mely Galánta felől, Diószegről, Vizkeletről és Hegyről vezetett a faluba. A negyedik járőr a templom elé vonult, a főutcára, hogy szétzavarja az embereket, amennyiben csoportokba verődnének. Féltizenkettőkor Soucek törzskapitányt a községháza irodájában a kosúti kommunisták két vezetője, Czagány Mihály és Zsabka József keresték fel. — Az emberek felháborodtak... Mindenki azt kérdi, mit jelentsen a faluban ez a sok csendőr — kezdte Czagány, de Soucek nem adott lehetőséget arra, hogy folytassa mondanivalóját, a szavába vágott: — Kézbesítették maguknak a járási hivatal végzését? — Igen — válaszolt keményen Czagány. — Tehát tudják, hogy nyilvános gyűlésüket letiltották? — Tudjuk — hagyta helyben Czagány és folytatni akarta, ahol az előbb abbahagyta. Soucek azonban újabb kérdéssel rukkolt ki. — Értesítették a letiltásról politikai híveiket? — és merev arccal nézett végig Czagányon és Zsabkán. — Akiket elérhettünk... az utcán, a kocsmában... — sietett Czagány segítségére Zsabka. — Kötelességük, hogy mindenkit értesítsenek. Felelnek érte! — Sokan jöttek... és még jönnek a környékbeli községekből! — Küldjék őket haza, mind! Nem tűrök csoportosulásokat! — Ezt korábban értésünkre adhatták volna a járásról... nem most... — Figyelmeztetem magukat, ha bárki is megkísérelné megszegni a Járási Hivatal tilalmát, erőszakot alkalmazok. Kezeskednek érte, hogy a gyűlésre nem kerül sor. Czagány nem volt biztos benne, sikerül-e gátat vetnie a Kosút felé igyekvő emberek áradatának. — Nem kezeskedhetem azért, ami lesz ... (Folytatjuk) ban egész gyermeksereg ugrándozott, örvendezett a furcsa jövevénynek.- Hol vagy ilyen soká, Péter? - üdvözli türelmetlenül a HNB titkára. Mindjárt itt lesznek a járásról. - Mutasd meg az elvtársnak - int a rákvörösre sült kombájnos felé, hogy merre tartsunk.- Mondd Gál elvtárs, tudsz te arról, hogy milyen a hangulat?- Ugyan, ne legyél már gyerek? Mit törődsz azokkal a maradiakkal.- Jó! van. Nekem mindegy. — Intett a kombájnosnak, hogy induljon utána. A motor felzúgott és a hatalmas alkotmány lomhán elindult. A gyerekek ujjongva ugrándozták körül a robusztus gépet. Az elnök intésére a vasúti töltés előtt, a gép parancsnoka a búzatenger szélére irányította a kombájnt. Ebben a pillanatban mintha megelevenedett volna a vasúti töltés. Kaszás, vasvillás emberek nyomultak át a töltésen komor, mindenre elszánt arccal. Szótlanul a kombájn előtt sorakoztak.- Mit jelentsen ez János bácsi? — kérdezte ijedten a titkár.- Azt, hogy csak a testünkön keresztül tehetik tönkre ezt a drága termést. Az egyik paraszt kaszája fenyegetően megvillant a napfényben. A titkár jónak látta odébb húzódni. A cseh kombájnos a csodálkozás és az ijedtség vegyes érzésével figyelte a furcsa jelenetet. A föútról egy „Tatraplán" és egy autóbusz fordult be a döcögős mezei útra. Az autóból a párttitkár szállt ki. Az autóbuszból tarkaruhás lányok, népviseletbe öltözött fiúk özönlöttek ki nagy csetepatéval. Gál titkár fellélegzett. Sietve üdvözölte a vendégeket és suttogva magyarázta el a történteket. Lakatos, a tagbaszakadt, vidámarcú, Kérdezze meg Ferencz Zsigától — rántja ki sértődötten a kezét. — Szóval magát nem tartotta Eszterházi érdemesnek arra, hogy kezet fogjon - komorodott el a titkár hangja. - önála a kézfogás a húszholdasoknál kezdődött. Nem tartja furcsának egy ilyen emberrel egy csatasorban állni? — mutat a sunyitó Ferencz Zsiga mellé. Korpás elvörösödött. A hájas Zsiga pedig lassan elsomfordált a többiek közé. A sokszor hevessé váló szóváltás még sokáig tartott, amikor végül is megegyeztek abban, hogy egyszer körülarathat a kombájn. A kombájnos türelmetlenül figyelte a furcsa ünnepséget, amelyben még eddig sehol nem volt része. Örömmel vette tudomásul, amikor a kaszásvasvillás emberek félrehúzódtak előle. A párttitkár tudtára adta, hogy kezdhetik. A gép lassan megindult. Motollája először értelmetlenül kanalazta a levegőt. De aztán leereszkedett, a motor felzúgott és egy fél fordulatot téve vágni kezdte a búzát. Lassan, méltóságteljesen haladt előre. A parasztok kövémeredve figyelték a kombájn munkáját. Aztán néhányon félredobva a „fegyvert“, a kombájn után indultak, először féltérdre ereszkedve, majd két térden, mint a zarándokok, megindultak a kombájn után és árgus szemmel figyelték elhullik-e a szem. Kovácsnak egy hatalmas szikla esett le a szívéről, amikor a kombájn az első kört megtette és a parasztok tekintetét nem látta oly komornak. Közben a gyerekek hírül vitték a faluba, hogy elindult a furcsa masina. Még a legöregebbeket is elhozta a kíváncsiság.- Forduljatok még egyet —, kérlelte a tréfacsináló Bálint bátyó — örökké mosolygó párttitkár a kombájn oldalának támaszkodó, halálfehér Kovács Feri felé vette útját. — Fel a fejjel - Kovács elvtárs - veregette meg a vállát. Volt ez már rosszabbul is. És elindult a „felfegyverzett“ parasztok elé. Egy pillanatig farkasszemet nézett a furcsa csoporttal. — Jónapot János bácsi! Csak nem Dózsa György katonáit támasztotta fel? — nyújtotta barátságosan a kezét az öreg felé. Korpás nem akarta észrevenni a feléje nyújtott kezet. — Jobb lesz, ha az úr elhordja magát — mordult fel valaki a parasztok közül. Mivel a párttitkár továbbra is kinyújtva tartotta a kezét, János bácsi elrestelte magát és kényszeredetten a titkár izmos kezébe tette lapátnyi tenyerét. De amikor a volt vasas, megszorította azt, felszisszent. Lakatos nem engedte el a kezét. — Talán Eszterházi simábban szorította? — mosolygott Korpásra. hadd lássam ezt a csodabogarat evés közben. - A szomszéd faluba is eljutott a hír. Ki gyalog, ki kerékpáron igyekezett a „csodát" megnézni. Még egy forduld, s még egy forduló s a hullámzó búzatengert csupasz tarló és szalmakupacok cserélték fel. János bácsi megkövültén állt a tarló szélén. Arca még barázdásabb lett, összeszűkült szemmel egyre gyakrabban pislogott a boldogságtól ragyogó arcú Péter felé. Végül is a párttitkár teszi a két dolgos kezet egymásba. János bácsi szeme furcsán ragyogott, amikor Péter megszorította kezét —, krákogott, köhögött, de torkán akadt a szó. — Nagyapó, nagyapó — zavarja meg egy gyermek hangja. — Vegyél nekem ilyent — repdes körülötte kis unokája és a kombájn felé mutogat. — Veszek, veszek — motyogja. A kis szöszi szája mosolyra húzódik: - Most mindjárt? — csillan fel csodálkozó kék szeme ... TÓTH DEZSŐ ► +» +»• <♦» «♦» <♦» ■»» +» ♦» <♦» « in NEVETŐ NYÁR \ Dufók dongók — zümmögnek a gépek, jj * tarkaszoknyás lányok és legények kévét kötnek és csomókat raknak, <, melege van hej, az öreg napnak. IX évét kötnek, kövér nagykalászok { k *^a vállukra hajlanak — szép lányok. o Szél lobogja körbe-körbe őket, 4 4 és a tarlón szöcskék kergetőznek. '' IX ergetőznek lányok és legények, < ► szemük mélyén pirostüzű fények o lobognak mint óriási fáklya, ’ ’ aratógép úszik — kicsi gálya. < 1 M agy, hatalmas aranytenger mellett, 'k 1 ” a kévék mint halottak hevernek. Szegfű-lányok felölelik őket, ] J tűz-pirosak, karcsúk, nevetősek. pufók dongók — zümmögnek a gépek, tarkaszoknyás lányok és legények < > szeme közé nevetnek a napnak, ,, s a virágok is velük kacagnak. 11 TÓTH ELEMÉR 41
