Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-07-22 / 58. szám

A Népek Barátsága Egyetem két év után

Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országainak szakemberekre van szüksége nemzetgazdaságuk, és kultúrájuk eredményes fejlesztéséhez. Ilyen ember sok kell, de nevelésükre ezekben az országokban még nincs elég lehetőség; a kellő tudás megszerzéséhez külföldre kell utazni.

Néhány évvel ezelőtt Londonba, Párizsba, Heidelbergbe, New Yorkba ment az afrikai, ázsiai vagy latinamerikai fiatal, aki egyetemre akart járni. Ez volt a szokásos úti terv, amelynek megvalósításához természetesen sok pénzre volt szükség.

Két évVel ezelőtt azonban új egyetem lépett be a sorba: a Patrice

Lumumba Népek Barátsága Egyetem, Moszkva —

Szovjetunió. Ez a címzés azóta ott olvasható azon a sok ezer levélborítékon, amely öt világrészből érkezik az egyetemre.

„Eleinte nagy nehézségekkel kellett megküzdenem. Egy árva szót sem értettem oroszul,-pedig mindenütt csak orosz beszédet hallottam. Kezdetben úgy éreztem, hogy soha nem is tudom megtanulni ezt a nyelvet. De tanáraim segítségével már három hónap múlva odáig jutottam, hogy ki tudtam fejezni gondolataimat oroszul, és meg is értettem az orosz beszédet. Most a mezőgazdasági szak hallgatója vagyok. Befejeződött az első félév, letettem az első vizsgákat“, — írja a fakultás „Agrobiológ“ című lapjában a ceyloni G. D. Senasinghe, elsőéves egyetemi hallgató.

A Patrice Lumumba Egyetemet

1960-ban alapították. Legfőbb célja az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok szakember-képzésének előmozdítása. Két évvel ezelőtt érkeztek meg Moszkvába az első növendékek. Útiköltségüket az egyetem fedezte. A diákok havi ösztöndíjat kapnak, nem kell fizetniük a tankönyvekért és tanszerekért, ingyenes orvosi ellátásban, üdülésben részesülnek.

Az egyetem hét fakultásán 76 országból mintegy 1300 diák tanul. Az új hallgatók az előkészítő szakra kerülnek, amelyen orosz nyelvet és néhány középiskolai tárgyat tanulnak. Ezután következik a megfelelő szak kiválasztása. Széles a lehetőségek skálája, mert az egyetemnek mérnöki, bölcsészettudományi, mezőgazdasági, orvosi, fizika-matematikai, természettudományi, közgazdasági és jogi kara van. A tanulmányi idő négy, az orvostanhallgatók részére öt év.

Milyen követelményeket támaszt az egyetem a diákokkal szemben? Csupán azt az egyet, hogy jól tanuljanak. Világosan kifejtette ezt az egyetem megnyitásán N. Sz. Hruscsov: „Tanuljanak szorgalmasan, egyetlen napot se vesztegessenek el, használjanak ki minden lehetőséget, hogy jól elsajátítsák az ismereteket, megismerjék a tudományt és a technikát.“ Az oktatók tapasztalt professzorok és docensek. Közülük 23 a tudományok doktora, 70 pedig kandidátusa. Amint fokozatosan megnyílnak a magasabb évfolyamok, az előadók száma is emelkedni fog. Külföldi professzorokat is meghívnak majd előadásuk tartására és szemináriumok vezetésére, s aspiránsképzés is lesz az egyetemen.

• * *

Minden reggel kilenc órakor megtelnek az előadótermek és a laboratóriumok. Általában naponta három tantárggyal foglalkoznak a diákok.

Délután 3 órától kezdve szabadok, de sokan még akkor sem mennek haza. Van, aki a 80 000 kötetes könyvtárat keresi fel, mások bemennek valamelyik szertárba vagy laboratóriumba (ott mindig akad tanár, aki szükség esetén segít a diákoknak). A brazíliai Clovis Vilanovát a fizikamatematikai fakultás egyik üres előadótermében találtuk, ahol éppen egy műszaki rajzot fejezett be. „Elméleti fizikus szeretnék lenni, ez minden vágyam“ —, mondotta kifogástalan orosz nyelven. Vilanova már másfél éve él Moszkvában. „Természetesen nagyon boldog1 vagyok, hogy itt lehetek, mert Brazíliában kevés szakembere van az elméleti fizikának.“

Az egyetem diákjait az jellemzi a legjobban, hogy önfeláldozóan tanulnak. Gyakran késő estig ott maradnak a laboratóriumokban. A kísérleti tanműhelyek sohasem üresek, mert egy-egy ilyen műhely tulajdonképpen miniatűr gépgyár, ahol akár egy gépkocsit is el lehetne készíteni.

Jellegzetes vonása az egyetemnek, hogy a tudás, amit diákjainak nyújt, nem marad meg a szűk szakmai keretek között, hiszen a gazdaságilag gyengén fejlett országoknak különösen kellenek a széles ismeretekkel rendelkező szakemberek.

• * *

Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy az egyetem aszkéta-életet élő tudósokat kíván nevelni. A fiatalok élete nemcsak előadásokból és szemináriumokból áll. Sportolnak, színházba, klubokba járnak, változatos módon töltik el a szünidőt. A tuniszi Bszajesz Mohamed Abdel Madzsid orvostanhallgató, például kollégáival együtt két hétre Ukrajnába, Harkovba utazott a télen. Lelkesedéssel töltötte el mindaz, amit ott, az egyik legnagyobb harkovi gyárban, a műszaki főiskolán, s általában a városban látott, tapasztalt. Harkovi fiatalok kalauzolták, akikkel együtt üdült a város környékén. Ugyanakkor Mohamed diáktársai a Moszkva környéki üdülőkben síelni tanultak, pingpongoztak, televíziót néztek, táncoltak, szórakoztak.

Van egy tudomány, amely nem szerepel az egyetem tantervében, — de mégis sikeresen sajátítják el a diákok: ez a nemzetköziség tudománya. A különböző országokból jövő, különböző színű emberek testvérként élnek együtt.

„A Népek Barátsága Egyetem nagyszerűen szolgálja a világ népeinek közeledését, kölcsönös megértését“ — mondja az etiópjai Tamras Endailalu, az egyik leendő geológus.

Milyen jövő előtt áll az egyetem?

Óriási a jelentkezők száma, 1960- ban 500 helyre 43 000 felvételi kérelem érkezett. Már elkészült az egyetem új épülettömbjeinek a terve. Valóságos egyetemi város épül majd, amely a tudomány nemzetközt városa lesz.

S néhány év múlva kilép az életbe a fiatal szakemberek első évjárata, kezében a Népek Barátsága Egyetem által kiállított moszkvai diplomával.

L. T.

■ Moszkvában a leszerelési és béke-világkongresszus alatt filmhetet rendeztek olyan szovjet és külföldi filmekből, amelyek a békéért, a népek megértéséért és a békés együttműködésért küzdenek.

Amikor a kamocsai HNB titkárát, Öuran elvtársat megkértük, mondjon el valamit a falu kulturális életéről, a következőt válaszolta:

— Kulturális élet? Hát...

Hát ami az első választ illeti, az nem volt valami bizalomkeltő, de a titkár — bizonyára látván savanyodő arckifejezésünket — lassan, komótosan hozzátette:

— Van, annyi bizonyos, de,.. de nem nagyon van!... — hangzott el a „megnyugtatás“ s a titkár egy ügyes fordulattal az eladási kötelezettségek, az eladási terv teljesítése felé vette az irányt, nagyhamarjában s nem kis büszkeséggel sorolván fel az adatokat, amelyek szerint Kamocsa csupán a, tejeladás terén marad le egy keveset, de ez a lemaradás is csak átmeneti jellegű, nem súlyos,

sérülés a jobb alsó végtag gluteális részén és az alszár hátsó oldalán.

* * *

SouSek törzskapitány magához rendelte Jánoáík főhadnagyot.

— Az egész ügy kedvező irányba kezd fejlődni... A dolgok úgy alakulnak, hogy a mai összecsapás értelmi szerzője Major képviselő. Érti? Major lesz a támadók, a felfegyverzett nép vezetője, uszítőja az állami fegyveres hatalom ellen... Ezzel a teljes felelősség rá hárul... Holnap ide, Kosútra érkezik Dietrich alezredes, a bratislavai országos csendőrparancsnokságról. Részletesebb utasításokat hoz magával. Maga most megírhatná a hivatalos jelentést a ... a tüntetőkkel történt összecsapásról. Megbíz azonkívül néhányat azok közül, akik a kordonban voltak, hogy alátámaszthassák a maga jelentését. Továbbá..., Krebs őrmester Diószegről bizonyára ismeri az embereket; ő készítsen nekem egy listát a kommunistákról és a tüntetőkről, ezeket még ma előállítjuk és kihallgatjuk.

Jánosík főhadnagy előtt mindinkább tisztábban kristályosodott ki feletteseinek szándéka. Szinte érezte, ahogy megszabadul minden felelősség terhétől. A helyiségben egyedül maradva, papirost vett elő, az asztalhoz ült és nekilátott a hivatalos jelentés megszövegezéséhez.

„1931. május 25-én Soucek törzskapitány és én vezetésem alatt Galántáről egy csendőrkülönítmény szállt ki Kosútra, hogy megakadályozza a kommunisták nyilvános gyűlését. Kosűtba érkeztünk után 4 öttagú csendőrőrst bíztunk meg, hogy elzárja a községbe vezető utakat. A templom elé vezényelt ötödik Örst később viszszarendeltük.

Körülbelül 14,45 órakor SouSek

törzskapitány az őrsök ellenőrzésére indult. Én a 28 emberből álló tartalékkal a községházán maradtam. 15. órakor Macák őrmester, a hegyi és vízkeleti úton tartózkodó őrs tagja azzal a jelentéssel sietett hozzám, hogy Hegyről 100 — 150 ember közeledik és a község határában fekvő temetőnéUkörülbelül azonos számú tömeggel egyesül. Amint a faluba tartók sokasága észrevette a községháza felé siető Macák őrmestert, meggyorsították léptüket és közvetlenül az őrmester után értek a községháza elé.

Parancsot adtam, hogy a csendőrök a községháza előtt kordont vonjanak. A tömeg a fogyasztási szövetkezet előtt torlódott össze. Egy aktatáskás férfit, akiben a felvonulók vezetőjét láttam, felszólítottam, közölje a jelenlevőkkel, hogy a nyilvános gyűlést megtiltották. Azt állította, erről nincs tudomása és a gyűlést megtartja. Az emberek körülzártak engem. — „Szuronyt szegezz!“ vezényeltem kardot rántva. A tömeg előre lódult. A veszélyesebb, jobb szárnyon csak férfiak voltak, a bal oldalon mintegy 15 nő és néhány gyerek állt. Valaki megragadta kardom kosarát. Elugrottam. Kövek repültek felénk. A tömegből egyszerre lövés dördült, s ez nyilván a támadás előre megbeszélt jeladása volt, mivel a támadás azonnal megindult a csendőrök ellen. Egyik csendőrömnek a kezéből kiszakították a puskát, egy másikat torkon ragadtak. Az adott helyzetben nem maradt más hátra, mint fegyverünk használata, mivel a fellázított és Major képviselő által személyesen vezetett tömeg felhívásomra, hogy oszoljanak, nem reagált. Ezért parancsot adtam: „Sortűz; fegyvert vállhoz, tűz!“ Erre a tömeg szétszaladt. Két ember fekve maradt. Az egyik meghalt, a másikat - Majort amint felemelte a fejét, két csendőr a községházára kísérte.“

>A jelentéssel elkészülve Jánoáik főhadnagy magához rendelte Jozef Koteüovec, Karol Krebs, Jozef Horák I., Marcelín Horník, Frantisek Psota és Jozef Cernícek csendőröket. Felolvasta nekik a jelentést.

A csendőrök egy ideig csodálkozva néztek rá ... Tehát így kezdődött a dolog... A tömegből lőttek először ... a jeladás támadásukra ... Megrohanták a főhadnagyot... a kardját akarták a kezéből kiszakítani. A puskáját is ellopták egyiküknek ... egy másikat nyakon ragadtak... és a kövek ... A csendőrök előtt most tehát világossá vált, hogy ha ő, mármint Jánosík főhadnagy nem adott volna parancsot a tüzelésre, akkor ők maguk ahányan voltak, ki lettek volna szolgáltatva a képviselő által fellázított, dühödt tömegnek... Persze, hogy csak így történhetett a dolog, ahogy a főhadnagy, a parancsnokuk idézi. Hiszen ő jobban is láthatta, mi játszódik le, mint ők maguk, — jobb volt az áttekintése, látta az egész helyzetet. S amit mond, amit itt leírt, az minden részletben pontos, helytálló és minden kétséget kizár.

Jánosík főhadnagy jól sejtette, eltart egy kis ideig, amíg a felolvasott jelentés «tartalma a csendőrök fejében elrendeződik. Türelmesen várt tehát, amíg az előtte állók arcáról le nem olvasta, hogy megértették, miről van szó.- Uraim, — mondta aztán, mintha előzőleg nem is olvasta volna nekik jelentését —, azért hivattam Önöket, mert parancsot kaptam elrendelni, hogy a mai eseményről... a kommunistákkal, ezzel a megvadult tömeggel történt összecsapásunkról — személyes jelentést írjanak.

(Folytatjuk.)

llfflllliiil

TÖRÖK ELEMÉR:

Dalok szárnyán

Száll, száll a dal a zsongó, dús rónák felől: Csallóköz, s a szép Bodrogköz rég küldi már hitvalló hü énekét, a gömöri táj is röpíti ős dalát a szeretetről.

S tudom, hogy megérted, bár magyarul repül feléd a dal szép hazám. Mi megtaláltuk benned ember-otthonunk, és melléd álltunk rendületlen, tiszta szívvel és emberül, mint ahogy a hüs lomb borul rá egymásra, s illatozva ölelkezik a rét, a réttel, s jó a hajnal bíborszínű pirkadása éltető, dús, lágy fényt hozó melegével.

Add szép hazám, hogy szüntelen enyhet leljen minden jóban a hű szívünk tárt kebleden.

Bodrogköz ölén

Amikor születtem, a Latorca partját még dudva, sás és mocsár borította.

Az elmém már szépen nyiladozni kezdett és nálunk még szent törvény volt az úrdolga, a szegény csak béres lehetett vagy szolga.

Ogy pattant, ernyedt el sok induló élet, mint hegedűhúr a legszebb nóta közben, korai halál, tüdöbaj, malária ősi vendég volt a lankás Bodrogközben, anyám is abban lelt megnyugvást a földben.

Hányszor elszomorodom, pirulok mtg ma Is, ha fellebbentem gyászfüggönyét a múltnak szelíd mámban, s szólítanak, mert ők én vagyok, szilajvérü sarja mindnek, kik elhulltak, hogy örököse lehessek minden újnak.

Én érzem őket és fáj az emlékezés, mégis Így vagyok erős, így szaporodom Bodrogköz lágy ölén megannyi gyökérré, és válók igaz eggyé velük boldogan: múltban, jelenben, s eljövendő korokban.

s az év végéig bizonyára behozzák.

Mindent sorjában alapon tíz perc múlva már javában a falu gazdasági helyzetét elemezgetjük. A titkár dicséri a falu népét, szorgalmas, munkát szerető emberek a kamocsaiak. Meg is látszik ez a falun lépten-nyomon. A munkaegység értéke magas - a titkár meg is mondja, hogy tizennyolcötven...

Az egyre jobban kidomborodó összhatást, dicséretre méltó igyekezetei elrontja a mozi. Mert mi megkérdeztük van-e a faluban megfelelő mozi amire a titkár elkomolyodó arccal tette meg a következő tömör megállapítást:

— Mozi van, de rozoga ...

Nos, ebben a „rozoga“ moziban hetente kétszer vetítenek filmet s még e két előadásra sem jön el annyi kamocsai, mint amennyit egyre várnának. Azért van-e ez, mert a mozi „rozoga", avagy ezért, mert a filmek nem tetszenek, azt elfelejtettük megkérdezni, Ellenben tudjuk, hogy amikor leszáll az este a falu házacskáiból a televízió kékes fénye villan ki az utcára. A kamocsaiak televíziót néznek. Televízió mellett töltik el az estéiket, s tulajdonképpen ez sem bűn, ez is nevezhető kulturális életnek.

A gazdasági élet boncolgatásától visszafelé kanyarodva közös erővel ugyan, de rájövünk, hogy a kulturális élet teljes kibontakozásának is születőben immár az alapjai. Egy millió kétszázezer koronáért épül a faluban művelődési otthon. S ha ez elkészül...

— Három év múlva ha eljönnek... — buzdít bennünket a titkár — akkor majd lesz több miről beszélni.

Nos, így utólagosan, azt hiszem nem kell azért három évig várni. Elég ha jól körülnézünk Kamocsán ma. Igaz ugyan, hogy a könyvtár sem valami eszményi, de a kötetek száma mégis csak megközelíti a kétezret. Olvasni tehát lehet és a falu lakosai olvasnak is. (Ezt le sem lehetne tagadni, hiszen bizonyára van róla kimutatás!)

Ami viszont a lényeg, arról majdnem megfeledkeztünk. A faluban kulturális tevékenység is folyik. Kovács igazgató elvtársnő aratási kulturális brigádot szervezett s reméljük, hogy. amióta a falut meglátogattuk, már párszor fel is léptek, méghozzá sikerrel. Úgy tervezték, hogy a szomszédos falvakat is meglátogatják. A táncokat még a tél folyamán tanulták be. így tehát a „Kacsingatós“-nak, a „Kukoricamorzsoló“-nak és „Leánytánc“-nak bizonyára nagy sikere lesz. A csoport hetente háromszor próbál.

— Meglepetésként műsorunkba az „Aratókoszorútánc“-ot is beiktattuk — árulja el a titkot az igazgató elvtársnő.

így aztán felfedve minden „titkot“ a végén kiderül, van látni és hallani való Kamocsán bőven. S a látni és hallani valók közé tartozik Kovács igazgató elvtársnő is, az alig 20 esztendős tanítónő, aki amellett, hogy helyes és kedves, , a falu kulturális életének is az egyik fontos fogaskereke. Talán az ő érdeme is, hogy nagyon jó a CSISZ és a CSEMADOK közötti együttműködés. Az emberek, a fiatalok hajlanak a szavára - pedig el sem hisszük, hogy tud szigorú is lenni. A mellékelt felvétel ezt nem nagyon bizonyítja.

P. I.

fiiimPt/tr 7

1962. júlluc 22.