Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-07-18 / 57. szám
A szarvasmarha-tenyésztés nagyüzemi technológiája Az állattenyésztés nagyüzemi technológiájának rendszere olyan intézkedések összessége, amelyet mind a tenyészmunkában, mind az állatállomány felújítása során, tehát a gazdasági állatok takarmányozásában és felnevelésében, á növendékállatok felnevelésében és hizlalásában, továbbá tejtermelés szempontjából a fejőstehéntartásban érvényesítenünk kell. A termelési és technikai intézkedések teljes egészében az állatok korcsoportjainak szükségleteihez igazodnak és az éló munka szükségletének állandó csökkentése mellett a munkatermelékenység növelésére irányulnak. A gazdasági állatok a húst és a tejet főleg terimés takarmányokból termelik, amelyek biológiai szempontból a legmegfelelőbb táplálékok. A rendszeres mozgáson és a helyes életmódon kívül első sorban ezektől függ az állatok jó egészségi állapotának fenntartása. Ezért az új technológia alkalmazásakor ezt tekintetbe kell vennünk, mégpedig annál is inkább, mert hiszen nagy mennyiségű anyagról van szó, amelyet a mezőgazdasági üzembe kell szállítani, a viszont onnan elszállítani. így például a fejőstehenek esetében naponta 50 kg takarmány, 40 kg trágya, 10 liter tej, szállításával kell számolnunk, ami évente számosállatonként, beleértve az ivóvizet is, körülbelül 40 tonnát tesz ki. Tehát ebből a szempontból is nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk a termelési folyamatok jó megszervezésének, a megfelelő technológia és a célszerű gépesítés bevezetésének, hogy így az emberi munkaszükségletet a legkisebb mértékre csökkentsük. Az állattenyésztési nagyüzemi technológia bevezetésekor fő célunk: • a) a munkatermelékenység növelése az állatok gondozásában, • b) a termékegységre eső önköltségek fokozása, • d) kedvező feltételek kialakítása a gazdasági állatok egészségi állapotának javítására. A nagyüzemi technológia csoportos állattartást kíván, ezért az állatokat nemcsak korcsoportok szerint gondozzuk, hanem ezen belül is csoportokat alakítunk. Az egyedi gondozást tehát a csoportos gondozás váltja fel. Ez lehetővé teszi az üzemeltetés olyan felosztását, amely igen kedvező az egyszerű és célszerű gépesítés bevezetésére, valamint az „élőmunka“ szükséglet csökkentésére. Egyedi gondozást csak ellések idején, születés után és állatorvosi beavatkozások esetén alkalmazunk. A csoportos állattartásban azon igyekszünk, hogy minél jobban kihasználjuk az állatok feltételes reflexeit és természetes ösztöneit. A szarvasmarhának főleg elegendő szabad mozgást biztosítunk, mégpedig különösen a növendékállatok felnevelésekor. Az egész üzemeltetést időben és térségben pontosan megszabott, különálló részlegekre osztjuk, összhangban a berendezés befogadóképességével, az állatok összpontosításával és csoportokba osztásával. Ha takarmányozáskor az állatok biológiai tulajdonságaiból indulunk ki s főleg törzsfejlődésüket és azt vesszük tekintetbe, hogy sok nemzedéken át a nedvdús takarmány volt a természetes QjP'álékuk, megállapítjuk, hogy olyan takarmányozási technikát kell választa-104 ( Wr^mirvSMj 1962. július 18. nunk, amely legjobban megfelel az állatok előgyomrai fejlődésének. Ezért teljesen jogos az a követelmény, hogy a téli szénaetetést nagyobb mértékben szilázzsal helyettesítsük. BORJÜNEVELÉS A zootechnika követelményeinek és a nagyüzemi tenyésztechnológia elveinek megfelelően a borjakat könnyű, levegős istállókban, mélyalmos kutricákban neveljük. Az alacsonyabb élősúlyú csoportba osztott borjak alól a mélyalmot akkor cseréljük ki, amikor azokat az idősebb borjak kutricáiba helyezzük át. A tapasztalatok megmutatták, mennyire célszerű, ha a szakosított borjúistállőkat a tejfarmon kívül építjük, mert ezekben jó munkaszervezéssel igen jó eredményeket érhetünk el. Szükséges azonban, hogy biztosítsuk a rendszeres tejellátást. A borjúistállők legyenek könnyű épületek, egyedi és közös kutricákkal. A borjakat 5 napos koruktól 6 hónapos korukig tartjuk a borjúistállóban. Be nem épített, vándoroltatható kutricákat használunk, hogy gépesíthessük a trágyázást. A takarmány előkészítését úgy gépesítjük, hogy az egyes gépeket ún. munkaszalagba állítjuk. Szénaetetés esetén igen jól bevált a széna mesterséges utánszárítása, mert csakis így őrizhetjük meg takarmány- és vitaminértékét. A borjakat — tekintet nélkül haszonirányukra — 3 — 4 hónapos korukig legelőn neveljük s a különbség csak a takarmányadagokban és a tej zsírtartalmában van. Kéthónapos korukban szüntetjük meg a tejes táplálást, mégpedig úgy, hogy a teljes tejet fokozatosan egalizált vagy fölözött tejjel és különleges takarmánykeverékekkel helyettesítjük. Körülbelül 2 — 4 hónapos koruktól a borjakat a tartás iránya és a haszonirány szerint megkülönböztetett módon neveljük. Az állatoknak szabad mozgást biztosítunk a kifutókban és a nyári időszakban a legelős kifutókban. A tartás iránya szerint, valamint gazdasági szempontból az állatokat koruk, élősúlyuk, ivaruk és haszonirányuk alapján csoportosítjuk. Abban az esetben, ha az itatásos nevelés számára nem tudjuk a tejellátást biztosítani, dajkateheneket is alkalmazhatunk. Ezzel a módszerrel például a Zselízi Állami Gazdaságban darabonként és naponta átlag 0,75 kg-os élősúlygyarapodást értek el. A NÖVENDÉKMARHA FELNEVELÉSE A növendékállatokat nyitott istállókban, mélyalmon tartjuk és megfelelő kifutókról gondoskodunk számukra. A szabad mozgás a nyitott istállókban jó hatással van az állatok egészségi állapotára s következésképp a tejelő típusú szarvasmarha kialakítására, amely nagy mennyiségű terimés takarmányt képes elfogyasztani. A növendékállatok nyitott istállóztatása szoros kapcsolatban áll a legelőn neveléssel, majd a tehenek nyitott istállóztatásával folytatódik. Nyitott istállókban az állatokat 6 hónapos koruktól tartjuk, miközben kor és faj szerint csoportosítjuk őket. Az első csoportba a 6—12 hónapos állatokat, a másodikba a 12—18 hónaposokat és a harmadikba a 18 hónapon fölüli növendékállatokat soroljuk. Az istálló fekvőtérből, takarmányozóból, kemény kifutóból és raktártérségekből áll. A növendékmarha felnevelésében alapkövetelmény a legelőn nevelés. Alföldi vidékeken a legelőn nevelést a majormenti takarmányos vetésforgókon is megszervezhetjük. Szlovákiában 59 000 növendékállatot tartunk nyitott istállókban, ebből a nyugat-szlovákiai kerületben 42 000 darabot, a közép-szlovákiai kerületben 9500-at és a kelet-szlovákiai kerületben 7500 darabot. Nyitott istállóztatással igen jó eredményeket érnek el a BajcSi Állami Gazdaságban, ahol naponta és darabonként átlag 0,65 kg-os élősúlygyarapodást mutattak ki. Egy dolgozóra 70 állatot bíztak s a munkatermelékenység 150 %-kal emelkedett. De mivel növekedett a terimés takarmányok fogyasztása, áttérték az adagolt etetésre. TEHÉNTARTÁS A tehéntartás hatékonyságának növelése céljából új istállórendszereket kell kiépítenünk, amelyek jobb munkaszervezést és belterjesebb termelést tesznek lehetővé. A nyitott istállóztatás számára biztosítanunk kell az állatok helyes kiválasztását, miközben főleg azokat a fejősteheneket helyezzük nyitott istállókba, amelyeket ott neveltünk fel. A közeljövőben kizárólag a következő istállórendszerek kiépítésére kerül sor: ■ a) nyitott istállók különféle takarmányozási módszerekkel, ■ b) négysoros áthajtős bekötős tehénistállók, ■ c) két- és többsoros istállók mozgóvályúkkal (Olomouci Állami Gazdaság). A nyitott istálló, de főleg a fejőhelyiség berendezéseinek gazdaságos kihasználása szempontjából legmegfelelőbb a 180 férőhelyes istálló építése, melyben a teheneket a laktáció szerint csoportosíthatjuk. Legcélszerűbb, ha 10—12 tehénből álló csoportokat alakítunk és ezeket egy hónapon belül fedeztetjük, hogy így új állatok nélkül biztosítsuk a csoportok folyamatos felújítását. A nyitott istállók jó üzemeltetése föltétlenül megköveteli, hogy mindenkor megfelelő takarmányalapot és fokozott mennyiségű alomszalmát biztosítsunk teheneink számára (a naponkénti és darabonkénti alomszalma-szükséglet 4 — 6 kg). Szlovákiában 1360 tehenet istállőzunk nyitottan, ebből a nyugat-szlovákiai kerületben 1280-at. Igen jó eredmények vannak a Kvetoslavovi Állami Gazdaságban, amelynek újmajori farmján naponta és darabonként 7 literes átlagtejelékenységet értek el. Egy liter tej termelési költsége itt 1,60 koronát tett ki. Egy állatgondozóra 40 tehenet bíztak amelyek évi tejhozama 105 000 liter tej volt, míg a fejőstehenek hagyományos gondozása esetén egy dolgozóra évente csak 35 000 liter tej megtermelése jutott. Ám a nagyüzemi technológia sikeres bevezetése az állattenyésztésbe megköveteli, hogy elsősorban olyan dolgozókat válasszunk ki, akik kellően értékelik az új munkamódszereket. Ezeket először 7 — 10 napra olyan mezőgazdasági üzemekbe helyezzük át, amelyekben helyesen alkalmazzák az új technológiát, hogy ott elsajátítsák a helyes fejes technikáját, megismerkedjenek az egész munkaszervezéssel, és csak azután osszuk be őket saját üzemükben állandó munkahelyükre. Szarvasmarha-állományunk nyitott istállózása ismertetett elveinek betartása mellett olyan kimagasló eredményeket érhetünk el, mint élenjáró EFSZ-eink és állami gazdaságaink. Michalec J. mérnök, az SZNT mezőgazdasági főosztályának dolgozója.
