Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-12-05 / 97. szám
Bratislava 1962 december 3. Ära: 30 fillér. • XU. évfolyam, 97. szám. A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZOK LAPJA Vállalásuk teljesítésével Köszöntik az ülésező pártkongresszust A Csehszlovákia Kommunista Pártja XII. kongresszusának tiszteletére indított, s azóta már országos méretűvé vált munkafelajánlási mozgalomba hazánk dolgozóinak százezrei kapcsolódtak be, köztük a mezőgazdasági üzemek dolgozóinak tízezrei is. Szavukat adták a pártnak, hogy a rejtett tartalékok feltárásával, előirányzott feladataik túlteljesítésével járulnak hozzá a termelés gazdaságosabbá tételéhez, mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. Ám az adott szó kötelez! S dolgozóink színe-java hozzálátott az eddig még kimerítetlen lehetőségek felhasználásához, hogy méltó módon köszönthesse az ország legkiválóbbjainak tanácskozását, a CSKP XII. kongresszusát, amely felméri, miként teljesítettük a XI. pártkongresszus által kitűzött feladatokat, s amellett megszabja további tennivalóinkat, az elkövetkező néhány évre, mind az országépítés, mind a termelés, mindpedig az embernevelés szempontjából. Az alábbiakban a teljesített kötelezettségvállalásokból közlünk egy csokorravalót: ■ A Zsitva-menti mihali szövetkezet növénytermesztői a XII. pártkongresszus tiszteletére tett vállalásukat 29 ezer koronával teljesítették túl; az állattenyésztési dolgozók pedig 35 ezer darab tojást adtak el terven felül, s 5000-rel még meg is toldották. A terven felül vállalt 15 mázsa helyett 25 mázsa húst adtak a közellátás részére, (gáb) ■ Termelési feladatainak túlteljesítésére vállalt kötelezettséget a velkíblhi szövetkezet tagsága is. Ígéretüket, a pártnak adott szavukat példásan betartották. Búzából több mint 6 mázsával, árpából közel 5 mázsával teljesítették túl a vállalt hektárhozamot, kukoricából és burgonyából pedig elérték azt a mennyiséget, amelyre vállalkoztak. Burgonyából 100 mázsával haladták túl a termelési tervet. Marhahúseladási évi tervüket már a kongresszus megnyitása előtt túlteljesítették: 593 q helyett 625 mázsányit adtak el, s a sertéshúseladási tervüket is túlteljesítik az év végéig, (adab) ■ A kosicei járás állami gazdaságai közül a valaliki elsőként teljesítette évi tejtermelési tervét. Sőt, a XII. pártkongresszus tiszteletére vállalták a gazdaság dolgozói, hogy az év végéig még 100 ezer liter tejet adnak el. Vállalásuk teljesítésére megvan minden előfeltétel. Például Gyabolka Vilma és Rik Mária 8,7, Stibrik Vince, Stibrik József, Timkó Jakab, Hurka Imre, Szabó Mária, Varga Imre, Hrubsí István és Begány András kiváló fejők naponta 8 liter tejet fejnek tehenenként, (is) ■ A galántai járásban levő hurbanováveszi EFSZ tagjai is vállalásuk teljesítésével köszöntik a CSKP XII. kongresszusát. Terven felül kitermeltek és eladtak 200 q marhahúst, 85 q sertéshúst és több mint 110 000 darab tojást, (kf.) ■ A tvarozsnái szövetkezet (Brno-vidéke járás) dolgozói, a szövetkezetek és állami gazdaságok pártunk XII. kongresszusa tiszteletére indított országos versenyének kezdeményezői november végéig a tejtermelésen kívül teljesítették összes ezévi termelési és eladási feladataikat, beleértve azokat is, amelyeket szocialista munkafelajánlásuk keretében vállaltak. Ez év elején ígérték, hogy 1260 mázsa sertéshúst, marhahúst és baromfit, 530 000 liter tejet és 279 000 tojást adnak el. November végéig az ígért mennyiségen felül 10 000 tojást adtak el és decemberében még további 5000 tojást adnak dolgozóink asztalára. A tej eladási tervének túlszárnyalására vonatkozó kötelezettségvállalásokat december végéig- teljesítik. A tvarozsnái szövetkezet dolgozói még ebben az idei kevésbé termékeny évben is teljesítik árutermelési tervüket. Amennyivel kevesebb kukoricájuk termett a kedvezőtlen időjárás következtében, annyival jobban fizetett a cukorrépájuk, amelyből hektáronként átlagban 400 mázsát takarítottak be. Az új évbe a tvarozsnái szövetkezetesek körülbelül 500 vagon silótakarmánnyal lépnek, úgyhogy legalább júniusig silóval takarmányozhatnak. Mindjárt az év elején 100 hízósertést adnak ,el. Tehát pártunk XII. kongresszusa tiszteletére a tvarozsnái szövetkezetesek nemcsak tiszta számlával zárják le az esztendőt, hanem az új évbe is kedvező termelési feltételekkel lépnek. A rozsnyavai járás szövetkezetei is helytállnak Az elmúlt kilenc hónap alatt, amikor egész országunk területén dolgozóihk értékes munkafelajánlásokkal köszöntötték pártunk XII. kongreszszusának összehívását, a rozsnyavai járásban a szövetkezetek dolgozói kötelezettségvállalások keretében — tehát terven felül — a következő mezőgazdasági termékeket adták közellátásunknak: 79 948 liter tejet, 154 mázsa húst, 131556 tojást, 2095 mázsa gabonát és 888 mázsa burgonyát. A kötelezettségek teljesítésében egész sor szövetkezet mutat példát: Így például a húseladásban a gemerszkímilhostyi, a hrhovi, rostári, siveticei és egész sor más szövetkezet jár az élen. A tej eladási tervének túlszárnyalására irányuló felajánlások teljesítésében a dobsinai, a gocsaltovoi, szilicai, szirki szövetkezetek, a tojás eladási tervének túlszárnyalásában pedig a gocsaltovói, licincei, rejdovái, revúcai, visnászlanái szövetkezet mutat példát. A szocialista munkavállalások teljesítésében nagy érdemeket szereztek azok a munkakollektívák, amelyek a szocialista munkabrigád, valamint a CSKP XII. kongresszusa címért versenyeznek. Azokon a kollektívákon kívül, amelyek már megkapták a szocialista munkabrigád címet, a szövetkezetekben még további hét kollektíva versenyez ezért a címért. A gocsaltovói szövetkezetben, amely — amint már említettük — kitűnt mind a tej, mind a tojás eladási tervének túlszárnyalásában, három munkacsoport versenyez a CSKP XII. kongresszusának munkabrigádja címért. A példásan dolgozó és munkafelajánlásait teljesítő munkakollektívák közé tartozik a csiernálehotai szövetkezet szocialistá munkabrigádja, a plesiveci szövetkezet kertészeti munkacsoportja, a szlaneci szövetkezet traktorosai, valamint a szilicei és a hrhovi szövetkezet traktorosai is. A gocsaltovói szövetkezetben a CSKP XII. kongresszusának munkabrigádja címért versenyző fejőnők munkacsoportja az elmúlt kilenc hónap alatt tejeladási tervét 130 °/o-ra teljesítette. Ez annyit jelent, hogy pártunk XII. kongresszusára tett munkafelajánlásaik keretében 19 300 liter tejet adtak el terven felül. Pártunk XII. kongresszusa tiszteletére megindult szocialista munkaverseny, valamint az elfogadott kötelezettségvállalások a rozsnyavai járásban visszatükröződnek az elért hektárhozamokban is. Például gabonából a járásban átlagosan 23 mázsás hektárhozamot értek el a tervezett 19 mázsával szemben és rozsból is az átlagos hektárhozam a tervezett 19 mázsa helyett 21 mázsa volt. Sok szövetkezetben a szocialista munkafelajánlások teljesítésére irányuló igyekezet nagyon szép eredményeket hozott a burgonyatermesztés terén. így a poprádi mozgalomba bekapcsolódott brezovái, csiernalehotai és más szövetkezetek 210 — 230 mázsás hektárohazmot értek el. A Rozsnyavai Járási Nemzeti Bizottság Tanácsa a szocialista munkafelajánlások teljesítésének letárgyalásakor egész sdr intézkedést foganatosított, amelyek elősegítik minden mezőgazdasági üzemben az elfogadott kötelezettségvállalások teljesítését. Többek között járási aktívára hívják össze a szocialista munkabrigád és a CSKP XII. kongresszusa címért versenyző munkakollektívákat, ahol értékelni fogják munkájukat és új szocialista kötelezettségvállalásokat tesznek az 1963-as évre vonatkozólag. A járásban ökonómiai konferenicákat tartanak a nagy terméshozamok és a gazdasági állatok nagy termelékenysége érdekében. A téli időszakot a járásban többek között a mezőgazdasági dolgozók iskoláztatására, szakmai tudásuk növelésére és a legjobb dolgozók tapasztalatainak általánosítására és terjesztésére használják fel. (B. N.) A békés megoldás érdekében Nehru levele Csou En-lajhoz Indiai hírügynökségi jelentés szerint Nehru miniszterelnök üzenetet intézett Csou En-lajhoz, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökéhez. Az üzenet válasz Csou En-laj november 28-1 levelére. Nehru miniszterelnök felsorolja azokat az elveket, amelyek alapján el lehet érni az indiai —kínai határkonfliktus békés rendezését. Ezek az elvek a következő pontokon alapulnak: 1. meg kell teremteni a kedvező légkört a békés rendezéshez; 2. az ellentéteket békés tárgyalások útján kell megoldani; 3. egyik félnek sem szabad megkísérelni, hogy egyoldalú követelményeket kényszerítsen a másik félre; 4. a tárgyalások megvalósítására vonatkozó előkészítő intézkedéseket mind a két fél méltóságával összhangban kell végrehajtani; 5. az intézkedésekkel nem szabad megsérteni egyik fél érdekeit sem a határ helyes kijelölésénél. Az indiai miniszterelnök javasolja továbbá, hogy a kínai fél fogadja el azt az indiai javaslatot, amelynek lényege az 1962. szeptember 8-a előtt fennálló status quo felújításában rejlik. Hazánk fővárosa, a soktornyú arany Prága e napokban meleg szeretettel látja vendégül pártunk XII. kongresszusának küldötteit és a külföldi testvéri kommunista és munkáspártok képviselőit. Odaítélték a CSKP XII. kongresszusának munkaközösége címeket Beérett a példás munka gyümölcse A CSKP XII. kongresszusának munkaközössége megtisztelő cím elnyeréséért folytatott munkaversenyben 27 250 kollektíva s szocialista munkabrigád, 4749 műhely és üzemrészleg, valamint 1451 üzem és 282 vállalat vett részt. A versenyző kollektívák többsége becsülettel teljesítette pártunknak tett ígéretét és példás eredményeket ért el, amelyekkel jelentősen hozzájárult népgazdaságunk fejlesztéséhez. A munkában tanúsított áldozatkészség, a haladó munkamódszerek és az új technika alkalmazására irányuló törekvések meghozták a gyümölcsüket. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Központi Szakszervezeti Tanács elismerését fejezi ki mindazoknak a versenyzőknek, akik teljesítették a CSKP kongresszusának tiszteletére vállalt kötelezettségeiket. A CSKP KB a munkafeladatok teljesítése és túlteljesítése közben tanúsított rendkívüli kezdeményezésért és áldozatkészségért a CSKP XII. kongresszusának munkaközössége megtisztelő címet adományozta: 5270 szocialista munkabrigádnak, 10 440 kolektívának, 1722 műhelynek, 1583 üzemrészlegnek, 1010 üzemnek, 217 vállalatnak, 71 EFSZ-nek és 70 kisipari termelőszövetkezetnek. A CSKP KB és a KSZT meggyőződése, hogy az említett kollektívák tagjai a jövőben is példát mutatnak a termelésben, a fogyatékosságok leküzdésében, a szocialista munkaviszony elmélyítésében, s a társadalmi érdekek mindenekelőtti érvényre juttatásában. > > Ketten a legjobbak közül Laskovics János elvtársat a perini szövetkezet fiatal, 35 éves elnökét tapasztalt szakemberként emlegetik. A kosicei járásból utazott fel Prágába, pártunk XII. kongresszusára. Az ifjú Laskovics a felszabadulás után mihamar megértette, hogy új társadalmi rend van kialakulóban, s a föld azé, aki megműveli. Tetszett neki a szövetkezeti gondolat. Ötvenegyben a Moldovai Járási Nemzeti Bizottság mezőgazdasági osztályára került. Több mint egy évtizeden át dolgozott a növénytermesztési és az állattenyésztési szakaszon, különböző beosztásokban. Majd a moldovai gépállomás igazgatóhelyettese is volt. így módjában állt a mezőgazdasági termelés gépesítésének problémáit megismerni. ELSŐK KÖZÖTT jelentkezett, amikor a párt a szövetkezetek megerősítésére szólította fel a szakembereket. Azután két évig instruktorként dolgozott a perini szövetkezetben, majd látva ügyességét, rátermettségét, a szövetkezet tagsága elnökké választotta. Vezetésével azóta a szövetkezet nagyot lépett előre, a szövetkezet tagjai egyetlen nagy családba forrtak össze. Az új elnök nemcsak megnyerte a tagság bizalmát, hanem az új termelési módszerek meghonosításával, a szilárd jutalmazás bevezetésével, a komplexbrigád megszervezésével fellendült a perini szövetkezet gazdálkodása. NEM ÜRES TARSOLLYAL indult el Prágába. Örömmel számolhat be arról, hogy a XII. pártkongresszus tiszteletére vállalt — terven felüli — 50 ezer liter tejet is kitermelték. De onnét sem tér vissza üres kézzel: bizonyára sok újat hoz majd a kongresszusról, amely további előrehaladásuk javára lesz. (A. S.) < ► Tarcsi Ervin a másik... «► A töltésről messzire látni. Klizs- ,, szkányemá mellett magasra rakták, hogy védje a falut, a szántókat, ha megárad a Duna. Most " azonban nincs valami nagy szűk- ■> ség rá, mert a víz nagyon is mész- ,, sze van a gáttól... De hagyjuk a Dunát... Esett az éjjel, a sárguló füvek '' hegyén itt-ott még esőcseppek • • ragyognak a novemberi napfény- ,, ben. Déli tizenkettő már elmúlt, amikor a szövetkezet elnökével kiértem arra a dűlőre, ahol TARCSI '' Ervin szántott. A DT a töltés ár- < • nyékában állt; a fűre dobott trak- ,, torülésen egymás mellett ült a fiatal házaspár. A férj éppen ebédelt, jó étvággyal, ahogy azok az " emberek szoktak enni, akik egész •• napokat töltenek a friss levegőn. ,, S Tarcsi Ervin bizony többet van a határban, mint a faluban. Míg nem esett az eső, naponta 8 — 9 " hektárt is felszántott, s most, hogy ■ > sárosabb lett a talaj, „csak“ hat ,, hektárig viszi. Viszont ottjártamkor már (van vagy három hete) több mint 500 hektáron végezte el " a mélyszántást... Eszerint egyike ■ • a legjobb traktorosainknak, s bi- ,, zonyára ez volt az egyik tényező, amelyért őt is jelölték a párt XII. kongresszusára" a komárnói járásból. .. Ügy van rendjén, ha a becsüle- ,, tesen végzett munkát méltón jutalmazzák. Ebben az esetben is így történt. '' A 27 éves traktoros 1956 óta .. tagja a pártnak, azelőtt a CSISZ- ,, ben tevékenykedett, s mióta leszolgálta tényleges katonai idejét, a szövetkezetben dolgozik. Nagyon örül, hogy ott lehet a .. párt XII. kongresszusán; persze, ,, mikor megtudta, hogy jelölték, meglepődött, mert nem számított ' ’ rá, de most annál boldogabb. En- " nél szebb jutalmat és nagyobb el- .. ismerést a munkájáért még úgy sem kapott. — gás-Üdvözöljük Csehszlovákia Kommunista Pártja XII.kongresszusát A szocialista mezőgazdaságén