Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-11-25 / 94. szám

Bevezetőül nézzünk körül Szverd lovszkban. A város főterén szálljunk fal aa ötös villamos­ra, amely az Uralgépgyár lakó­telepére vissz bennünket.- Kuznyecov utca! - kiáltja a kalauz. A gyár Igazgatósági épületén em­léktábla látható. A harmadik emele­ten a 309-es számú szobát találjuk. Az 1935 —56-os években ebben a szo­bában dolgozott Nyikolaj I. Kuznye­cov. Gyönyörű iratborító fekszik előt­tem. Rajta aranybetűs felirat: „Örök­ké megőrizni!“ Iratborító!? — mindennapi emberi alkotás. De miért olyan izgatott az üzem személyi osztályának dolgozója, amikor kinyitja? Miért emlegetik en­nek az embernek a nevét annyi sze­retettel és figyelmességgel?... Az éj leple alatt ‘ p 1942. augusztus huszonnegyedikén a Moszkva melletti repülőtérről egy kétmotoros „IL-2“ indult útra a késő esti órákban. A németek által meg­szállt Ukrajna pontosabban Sarny vá­ros felé vette útját. A gép magasan repült, hogy észrevétlenül átszálljon a front felett. Az utasai B. Szuchenko, a két Nyi­kolaj Prichogyko és Gnepjuk csen­desen beszélgettek. Az ablaknál az egész hosszú út alatt némán ült még egy személy. Az Iskolában eltöltött napokra és a bátyjának küldött le­vélre gondolt. A repülőgép váratlanul megrázkó­dott. Orrabukott, majd a magasba emelkedett. A német légvédelmi ágyúk megkezdték a tüzelést. Egy gránát a repülőgép közelében rob­bant fel. A gépnek azonban sikerült átrepülnie. Félóra múlva feltűntek a partizán­repülőtér fényei. A sötét égbolton egymás után jelentek meg az ejtő­ernyők fehér felhőcskéi. Néhány perc múlva a csoport parancsnokánál ma­gas, vállas férfi jelentkezett: — Rendelkezésére állok! Ismerkedés Rovno várossal Nemsokára a Sarnyl erdőben tör­téntek után a Rovnoba vezető úton ennek a jelenetnek lehettünk tanúi.- Kérem az iratait! - szólította fel az őrvezető a hintóbán gőgösen ülő karcsú főhadnagyot. A főhad­nagy mosolygott s két újjával, mint­ha csak véletlenül történt volna, kis fémtárgyat húzott elő — a gestapo titkos rendőrségének jelvényét — s csak ezután mutatta be szolgálati igazolványát. Az őrvezető, hogy el­kerülje a gestapósokkal kötendő kö­zelebbi ismeretséget, gyorsan befe­jezte az Igazoltatást. Csak a főhad­nagy nevét jegyezte meg: Paul Zi­­bert. A hintó folytatta útját a város felé. A főutcán álltak meg. A főhadnagy kiszállt és hanyagul, botját lóbálva sétált el a kirakatok előtt, mintha az árufajtákat vizsgálgatná. öt azonban szemmelláthatóan jobban érdekelték a számos hitlerista intézmény kifüg­gesztett táblái. Abban az Időben Rov­/ noban, amely a megszállt Ukrajna fővárosa lett, állomásozott az össz­­ukrajnaí gestapo, a tábori csendőr­ség parancsnoksága, a légierők pa­rancsnoksága, a hadtápterület pa­rancsnoksága élén Kitzinger tábor­nokkal, nem beszélve az Ukrajnai Reichskomissariatról, amelynek főnö­ke Erich Koch volt. A városban szá­mos biztonsági rendőrcsapatot és tá­bori csendőrt összpontosítottak. Min­den lépésre igazoltatások folytak. Az első ismerkedés a várossal sze­rencsésen végződött. A hintóval, amelyen a főhadnagy jött, néhány nap múlva váratlan ese­mény történt. Míg Paul Zibert dolgát végezte, a hintóra két, Medvedev csoportjához tartozó, partizán lett figyelmei. „Elvitték“ magukkal a csoporthoz. Nagyon meglepődtek, amikor a parancsnok megjegyezte, hogy saját hintájukat zsákmányolták el. Zibert tudomást szerez a titkos kábelről A Rovno-Kostopol-I úton lassan ha­ladt előre a három parasztszekér. Rendőrök ültek rajtuk. Űgylátszott a környező falvak legújabb átfésülésére indultak. Mellettük ült a már jól is­mert főhadnagy. Váratlanul felemelte a kezét s a mellette ülő rendőr grá­nátot rántott elő. A robbanás az árokba lökte a szembejövő gépkocsit. — Bocsánat Uraim! Félreértés tör­tént. Engedjék meg, hogy bemutat­kozzam: Oberleutnant Paul Zibert! — jelentette a halálra rémült hitlerista hivatalnokoknak, akik a szerencsé­jüknek köszönhették csupán, hogy életben maradtak a robbanás után. Köztük volt a birodalmi hírszolgá­lat tanácsosa Rals és Gaan gróf, akik Rovnoba igyekeztek a kijevi titkos tárgyalásokról. Csak később döbbentek rá, hogy a partizánok foglyai. Megkezdődött a kihallgatás. Egy óra múlva a moszk­vai főparancsnokságra rendkívül ko­moly és fontos adatokat tartalmazó rejtjeles rádiogram érkezett. A kihallgatás idején a foglyoknál egy térképet találtak, amelyen fi­gyelmes tanulmányozás után Berlint a kis ukrán városkával Vinnicával összekötő különös vonalat fedeztek fel. Milyen összefüggés lehetséges a fasiszta Németország fővárosa és az ukrán városka között? A németek sokáig tagadtak. Végül Rais a fogai közt sziszegte: — Ez titkos kábel­vezeték Berlinből Ukrajnába. — És miért érdekelte önöket ez a városka? A válasz megdöbbentő volt. Nem messze Vinnicától, Jakusinec falunál volt Hitler főhadiszállása a keleti fronton. A fasiszták elmondták, hogy a titkos kábelt tizenkétezer orosz hadifogoly fektette le. A titkos mun­kálatok elvégzése után a gestapo va­lamennyit kivégezte. Valamennyit egytől egyig. Így edzették az acélt Az Uralgépgyárnál fennmaradt mun­kakönyvé szerint Kuznyecov 19Í1. június 27-én született. A szegény földműves család a kis ural! falucs­kában, Zyrjankában élt. Nyiko Kuz­nyecov (így hívták őt) kezdetben helyben, később a néhány kilométerre levő szomszéd községbe Balairba járt Iskolába. A. M. Fedjunylnszka tanítónő mint nagyon szorgalmas diákra emlékszik. Szerette a verse­ket. 1924-ben egy januári reggel Nyiko könnyes szemmel ment haza. Lenin haláláról beszélt. Este az elv­társaknak verseket olvasott fel Le­ninről. A hétéves Iskolát a Járási székhelyen Talicában fejezte be. A szépirodalomban lelte örömét. Kiváló ismerője volt Gorkij, Nyekraszov, Lermontov és Tolsztoj műveinek. Itt Talicában Nyikolaj először fog­lalkozik komolyan a német nyelvvel. Nyina Nyikolajevna Avtokratova, ta­pasztalt pedagógus az ifjúban felkel­tette az érdeklődést az idegen nyel­vek iránt. Kiváló nyelvi készségek mutatkoztak meg nála. Az iskolában gyakran eljárt a gyakorlati munka oktatójához — az első világháború volt hadifoglyához. Az első világhá­ború után sok német telepedett le az Ural vidékén. Nyikolaj németül be­szélgetett velük. Néhány éven keresztül Nyikolaj az erdőterületen volt látható, ahol a másik volt hadifogoly, Gunold dol­gozott. Vele Is csak németül társal­gó«. A talici erdészeti technikumon nyelveket nem tanítottak. Itt a fő­hangsúly a terep és térkép ismeretén volt. Abban az időben öreg gárda­katona volt a főerdész. A tanulók 25 — 30 kilométert tettek meg „je­lentéssel“. Megtanították őket tájé­kozódni az erdőben Iránytű nélkül. Mindez nagy előnyére vált Kuznye­­covnak a háború idején. Az erdészeti technikum elvégzése után Kuznyecov egy ideig Kudimkár­­ban dolgozott a Komi-Permi nemze­tiségi körzetben. Itt gyorsan elsajá­tította a permi nyelvet. Később, már a partizánoknál megtanult ukránul is. Az uráli politechnikai intézetet Kuz­nyecov távúton végezte. Diploma­­munkáját német nyelven dolgozta ki. István (községi alkalmazott) vallomá­saira, akik hivatalos közegei lévén a községnek, a kihallgatásokon részt vettek és a csendőrök részéről sem­miféle erőszakosságot nem tapasztal­tak. Prágay László tanú a vizsgálóbíró előtt igazolta a csendőrök előtt meg­tett vallomását, amely szerint a vád­lott útközben Hegyről Kosút felé fel­hívta a tömeget, hogy szükség esetén kövezzék meg a csendőröket... A tanú ezt a vallomást a főtárgyaláson visszavonta... A bíróság nem ismeri •1... Tehát így állnak az ügyek! 15 csendőr tanúvallomása. Dudás, Kozma és Kurcová jelentése és néhány pol­gár csendőrpofonokkal és egyéb fe­nyítésekkel kierőszakolt vallomása volt minden, amire a bíróság támasz­kodhatott, amire az ítélet kihirdeté­sében hivatkozhatott. Mindezekkel szemben - ahogy az Ítélet megindokolásában hallhattuk — „az Országos Bíróságot nem foglal­koztatta annak a kérdésnek a megvi­tatása, jogosan használta-e a csend­őrség a fegyverét, vagy nem, mivel a fegyverek használatára csak a vád tárgyát képző bűncselekmény elköve­tése után került sor ...“ És így vált a kosúti tragédia tra­gikomédiává. Az urak röhögnek Gye­­vát, Thurzó és Zsabka sírja felett, homokot szórnak a csendőrterror összes szemtanúi szemébe és legfel­jebb grimaszokat vágnak százezrek tiltakozása fölött Igen, a véres tragédiából csak egy tragikomédia maradt hátra. Ez a vérontás után másnap kezdődött Ko­­súton, amikor a gyilkos kordon csendőrei végigpásztázták Kosútot, Hegyet, Vízkeletet, behatoltak mun­káslakásokba, összefogdosták az em­bereket, akikre egy nappal azelőtt golyózáport nyitottak, akiket gumi­­botta: és puskatussal vertek össze: Major képviselő elítélésével folytató­dott és a tanácselnöknek azzal a ki­jelentésével fejeződött be, hogy a bí­róság nem foglalkozott azzal a kér­déssel, joggal vagy jogtalanul hasz­nálták-e fegyverüket a csendőrök... A bíróság előtt nem volt lényeges Gyevát, Thurzó és Zsabka felkonco­­lása, hanem az, megtöltötték-e a zsebüket kövekkel a Hegyről Kosútra tartó munkások vagy nem, hogy Ma­jor hajlandó volt-e igazolnia magát Jánosik csendőr-főhadnagynak vagy nem, megragadta-e valaki Jánosik kardja markolatát vagy nem, lere­­pült-e a sisak Cerníöek csendőr fe­jéről egy célba találó kő nyomán vagy nem, mellbe vágták-e Kotesovec csendőrt vagy nem, stb stb. 1931. július 13-a volt. A bírósági főtárgyalás Major képviselő ellen be­fejeződött. Majort nyolc havi fogház­ra ítélték. A közönség távozik a te­remből. Az emberek megtöltik az utcákat. A gyárakban új műszak kez­dődött, kint a földeken pedig az érett gabonában az aratók kaszája zenél. Majort elítélték. A bűnösöknek a hajuk szála sem görbült meg. * * * Az ítélet ellen mindkét fél, az államügyész és a vádlott is fellebbe­zést nyújtott be. A Felső Bíróság Bratislavában az 1931. szeptember 30-án megtartott fellebbezési tárgyaláson Major fog­ház büntetését „1 (egy) évre és 3 hónapra emelte“. Major október 2-án a Felső Bíró­ságnál újra megfellebbezi az ítéletet és leromlott egészségi állapotára való tekintette! 5000.— korona kaució fel­ajánlása ellenébe egyszersmind sza­badlábra helyezését la kérelmezi A Felső Bíróság „tekintettel az el­követett bűncselekmény jelentőségére és a vádlott személyes körülményeire a kérvényt elutasította, miután figye­lembe vette a vádlott eszmei hívei­nek rendkívül nagy számát, ami az I. és II. fokú bíróságokra érkezett sürgönyökben közölt nyilatkozatokban is kifejezésre jutott...“ Miután kitudódott, hogy a bíróság túl csekélynek találja a felajánlott kauciót, a védelem 20 000. — koronát kínál fel. Az Országos Bíróság 1931. október _31-én határozatot hoz, mely szerint 'eleget tesz Major kérelmének és sza­badlábra helyezi, amennyiben kaució fejében 50 000.— koronát helyez le­tétbe, „mivel a vádlottnak a) családja van, amelyről gondos­kodik, b) képviselő és jövedelemmel bír, c) büntetésének egy részét már kitöltötte. A kaució készpénzben helyezendő letétbe... az Országos Bíróság dön­tésétől számított nyolc napon belül.“ Másnap a napi sajtó ezt a hírt fel­tűnő nyomásban közli a nyilvánosság­gal. A burzsoá újságok irónikus al­címekkel fűszerezik a jelentést, a kommunista lapokat megdöbbenti a kaució összegének nagysága. Kihívó gesztust látnak benne azokkal szem­ben, akik az eredetileg felajánlott 5000.— koronát gyűjtéssel igyekez­tek összeszedni Major részére és már akkor meghökkentek, amikor 20 000.— korona letétbe helyezéséről volt szó. De a szlovákiai proletárok, Cseh­szlovákia kommunistái elfogadták ezt a kihívást is. Hozzáfogtak az egész köztársaságban, hogy összegyűjtsék a szükséges 50 000.— koronát. Koronát koronára raknak, a koro­násokból tízkoronások, tízesekből százasok, ezresek lesznek ... (Folytatjuk) Paul Zibert a fasiszták réme Kuznyecov testvére Viktor Ivano­­vics mesélt nekem az 1942. évi frontmelletti moszkvai találkozásáról Nyikolajjal. Rövid ideig beszélgettek. Nyikolaj ezeket mondta: „Teljesült, a vágyam. A legközelebbi napokban a front mögé repülök a né­metekhez. Védeni fogom hazámat, ha kell az életem árán is. Valószínű a háború végéig levelet nem küldök, így hát ne nyugtalankodjatok.“ Kuznyecov jól tudta mi vár rá. Június 27-én ezt írta: „Az áldozatok elkerülhetetlenek. Én nyíltan meg­mondom Neked, nagyon kis remé­nyem van arra, hogy életben vissza­térek. Majdnem százszázalékos, hogy fel kell áldoznom magam. Én teljes nyugalommal és öntudattal teszem, mert tudom, hogy szent és igazsá­gos ügyért áldozom életemet, ha­zánk jelenéért és virágzó jövőjéért“. Kuznyecov azonban nem csak saját személyére gondolt. „Elképzelem — mondta ő - ahogy 5 — 10 év múlva a győzelem után minden kivirágzik a mi földünkön. Milyen élet lesz az! Ha velem bármi is történik, tudjátok, hogy én voltam a legboldogabb em­ber a világon, mert harcoltam ezért az életért!“ Nemcsak egyszerű szavak voltak ezek. Moszkva időben tudomást szerzett: a németek támadásáról az ben meggyilkolták Hans Peters al­ezredest. 17.00 órakor Ismeretlen sze­mély kapitányi egyenruhában enge­dély nélkül meglátogatta fent neve­zett házat. Az őrség feltartóztatta és Peters alezredes elé vezette őt. Szol­gálati igazolványának ellenőrzése közben az álkapitány, aki Paul Zibert néven mutatkozott be három pisz­tolylövéssel meggyilkolta Peters al­ezredest. A tett színhelyéről észre­vétlenül eltávozott. A gyilkosság he­lyén három 7,65 mm hüvely volt ta­lálható, amelyeket mellékelek ...“ Nagyon érdekes ezen dokumentum befejező része: „Figyelembe véve a 18/11-44 96-os számú jelentést, felté­telezhetjük, hogy egy és ugyanazon személyről van szó ...“ Mi is a 96-os számú jelentés? Február tizenkettedikén a megszál­lók újsága gyászkerettel s az első oldalon a következő szöveggel jelent meg: „Bauer főgubernátor utolsó útja." Mit tartalmaz ezzel kapcsolatban a gestapo jelentése: 9/II-44 7 óra 45 perckor Lvovban a Lei tenstrasszén eddig ismeretlen személy merényle­tet követett el Bauer főgubernátor és Dr. Schneider elien. A támadó va­lószínűleg automata pisztolyt hasz­nált. A tett színhelyén két 7,65 mm hüvelyt találtak. Felmerült annak a gyanúja, hogy az Ismeretlen merénylő több merényletet követett el a biro­orlov-kurszki gyűrűnél, arról, hogy a hitleristák titkos fegyverek gyártását kezdték meg, és sok sok másról. Mindez „Paul Zibert“ — Kuznyecov példátlan bátorságának és lélekjelen­létének volt köszönhető. Egy alkalommal partizánlányt, Va­lentina Oszmolova rádióst kellett Rovnoba szállítania. A hintó ismét előkerült. ,A rádióslányt felültették, a rádiókat, gránátokat és géppiszto­lyokat takaró szőnyegre. Mellette Paul Zibert ült. Kezdetben minden a legnagyobb rendben ment. A járőrök nem állították meg a hintót. A város előtt közvetlenül (ez télen történt) a lovak megcsúsztak és váratlanul megbokrosodtak. Kuznyecov, Valen­tina és a kocsis Nyikolaj Prichogyko kiugráltak, de a hintó néhány másod­perc múlva a német őrök szemelát­­tára felborult. — Mit bámészkodtok! — kiáltott a meglepődött katonákra a szigorú fő­hadnagy. — Vagy nem látjátok! El­fogott orosz partizánlányt viszek Rovniba. Segítsetek összeszednem a zsákmányt és állítsátok fel a hintót! A katonák úgy is cselekedtek. A rádióslány szerencsésen megérkezett a városba. Kuznyecov régóta figyelte Ukrajna reichskomiszáriátusa vezetőjének, E. Kochnak segédjét, Dargel tábornokot. Tudta, hogy meghatározott időben elhagyja Sposztraszén lévő villáját. 1943-ban, egy szeptemberi napon az autó, amelyen Paul Zibert és hű so­főrje Sztrutyinszkij ültek, ezen az úton állt meg. A tábornok kijött a házból. Segédjével maradt kettesben. Kuznyecov közvetlen közelről kétszer tüzelt. — Most aztán hajts! — kiáltott Sztrutyinszkijre. Az Opel gyorsan tá­volodott. Másnap reggel Kuznyecov kis meg­jegyzést olvasott a helyi fasiszta lapban: „Rovnoban meggyilkolták a birodalom ukrajnai komiszáriátusa mellett működő főpénzügyosztály ve­zérét Hans Hel miniszteri tanácsost és az igazgatóság inspektorát Vinter Adolf politikai előadót. A gyilkos német katonai egyenruhát viselt. Ed­dig nem sikerült őt elfogni... És Dargel? Vagy nem vele végzett Kuznyecov? Kiderült, hogy a felde­rítő tévedett. Hel úgy hasonlított Dargelra mint egyik tojás a másikra. Dargel sem menekült meg Kuznyecov golyójától. Tíz nap múlva ugyanazon a helyen egy golyó végzett a fasiszta tábornokkal. Két jelentés Az előttem lévő két dokumentum a bátor felderítő utolsó hősi tettei­ről beszél. A Ívovi gestapo iratai közt találták őket. Az egyik dokumentum a Ivovi tá­bori csendőrség bűnügyi osztályának jelentése Krakóba arról tanúskodik, miként „1944. január 31-én 17 óra 20 perckor Lvovban a légierők épületé­dalmi németek és a németek szo'gá­­latában felelős helyeket betöltő más személyek ellen“. Az 1944-es év ezen februári nap­jaiban a szovjet felderítő legendás tetteiről Berlinben is tudomást sze­reztek. Az egész titkos rendőrséget mozgósították. Mindenhová szétküld­­ték Paul Zibert fényképét (a halott Peters görcsösen psszeszorított kezé­ben maradt a „biztonsági rendőrség századosának“ szolgálati igazolványa). Február 12-én Kuznyecovnak és társainak Belov Ivánnak és Kamin­­szki Jánosnak sikerült elhagynia Lvovot. Nyomuk veszett. A további események részletei csak 15 év múlva váltak ismertté. Tizennyolc kilométerre Lvovtól Ku­­rovice falunál az autót tábori csend­őrség őrjárata állította meg. A ges­tapo jelentésében ez volt: „Ebből az autóból 1944. II. 12-én Kurovicenél meggyilkolták a katonai járőrt. A lö­völdözők elrejtőztek. Kuznyecov, Belov és Kaminszki el­hagyva az autót gyalog folytatta út­ját. A hanovicseszki erdőségbe jutot­tak, ahol a csoport két partizán tag­jával Pristuppal és Drizdovval talál­koztak. A partizánoknál azonban nem volt rádióadó s így Kuznyecov a to­vábbhaladás mellett döntött. Egy hó­napig bolyongtak az erdőben. Már­cius 8-ról 9-re virradó éjjel az erdő szélére jöttek. Előttük Boratin köz­ség terült el. A felderítők tudták, hogy németek itt nincsenek. Kuz­nyecov és Kaminszki egy házba men­tek be. Belov az utcán maradt. A ház pincéjében azonban bandita-bende­­risták rejtőztek. A házba rontottak. Vezérük, Csernogora megismerte Kuz­­nyecovot (fejére a németek 25 ezer aranyat tűztek ki). És "ekkor a bátor felderítő leütötte a petróleum lámpát s „így halnak meg az orosz partizá­nok!“ kiáltással kirántotta a grant' biztosítékát... (Fordította: Bergendi Kálmán) Tanulni sosem késő A „Dolgozó Nő“ szerkesztősége be­szélgetést rendezett a levelezőkkel, amelyen értékelték az „Ifjú szemmel“ címen folyó ankét eredményeit. A tanácskozáson mélyen vitatták az if­júság helyzetét és feladatait a mező­­gazdaságban. A felszólalók többen arról beszéltek, hogy az ifjúság megmaradására a mezőgazdaságban nem elég csak a gazdag kulturális élet megteremtése, ha nem becsülik meg a fiatalokat a munkában, ha sok a bírálat és kevés az elismerés. Vie­­dermanné felszólalásában arról be­szélt, hogy a megbecsülésnek az alapja a hozzáértésben, a szakkép­zettségben van. Mint öt gyermek anyja ezt nemcsak vallja, hanem ő maga is a Dunaszerdahelyi N 'zögaz­­dasági Technikum második osztályába jár. %

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents