Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-07-15 / 56. szám

Bratislava, 1962. július IS. Ara 40 fillér XII. évfolyam, 56. szám. A moszkvai Kremi­palota nagytermé­ben hat napon ke­resztül tárgyaltak a világ legjobb bé­keharcosai a lesze­relési és béke­világkongresszuson. Picasso békega­lambja körül több világnyelven olvas­ható e felirat: „A háború nélküli vi­lágért'.“ } Á CSKP Központi Bizottságának • • A KÖZLEMÉNYE Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1962. július 10-11-én, Prágában plenáris ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és jóváhagyta: — a „Szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatai“ című dokumentumtervezetet; — Csehszlovákia Kommunista Pártja új szervezeti szabályzatát, melyet a kongresszus előtt vitára bocsá­tanak és a XII. pártkongresszus elé terjesztenek. E kérdésekről Antonín Novotny elvtárs számolt be. Beszéde elején népgazdaságunk helyzetével foglalko­zott és beszámolt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Taná­csához tartozó tagállamok kommunista és munkáspártjai KB első titkárainak és kormányfőinek moszkvai érte­kezletéről. Kiemelte az értekezlet nagy jelentőségét a szocialista országok gazdasági együttműködése és nép­gazdaságunk továbbfejlődése szempontjából. A továb­biakban a társadalmunk fejlődésének problémáival ösz­­szefüggő alapvető kérdésekről beszélt, amelyeknek meg­oldására a kongresszus előtt vitára bocsátott dokumen­tumok mutatnak rá. Rámutatott a népgazdaság irányí­tásának, pénzellátásának és tervezésének néhány kér­désére, és megemlítette, milyen intézkedések történnek szocialista gazdaságunk továbbfejlesztésével kapcsolat­ban. Beszédében az ideológiai munka kérdéseivel is foglalkozott, amelyek társadalmunk további fejlődésének elválaszthatatlan részét alkotják és jelentős szerepük lesz a kongresszust megelőző vitában. Az új szervezeti szabályzat tervezete megfelel a párt feladatainak és céljainak — hangoztatta Novotny elv­társ. Az új szervezeti szabályzat a kommunisták kezé­ben eszköz lesz arra, hogy a párt vezető szerepe életünk valamennyi területén még jobban erősödjék. A vitában sok elvtárs szólalt fel. Utána a Központi Bizottság jóváhagyta Novotny elvtárs beszámolóját a KGST-hez tartozó országok kommunista és munkás­pártjai KB-ai első titkárainak és kormányfőinek június elejei moszkvai értekezletéről. Örömmel fogadta az értekezlet tanácskozásait és ha­tározatát, mely tovább fejleszti a nemzetközi szocialista munkamegosztást. A Központi Bizottság elhatározta, hogy Intézkedéseket foganatosít a határozatban foglalt Intézkedések teljes érvényesülésére népgazdaságunkban. A Központi Bizottság jóváhagyta Novotny elvtárs be­számolóját és a benne foglalt javaslatokat. A Központi Bizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy Otakar Simunek miniszterelnök helyettest mentse fel az Állami Tervbizottság elnökének tisztsége alól, s hogy Simunek elvtárs miniszterelnök helyettesi tisztségben felelős legyen a nemzetközi szocialista munkamegosztás szervezéséért és irányításáért hazánkban, az Állami Tervbizottságért, a külkereskedelemért és más szaka­szokért. Jóváhagyta továbbá azt a javaslatot, hogy Alois Indra elvtársat, a CSKP KB tervezési-, pénzügyi- és kül­kereskedelmi osztályvezetőjét jelölje miniszteri minő­ségben az Állami Tervbizottság elnöki tisztségére, s hogy mentse fel tisztségétől S. Vlna miniszter elv­társat, és nevezze ki miniszterhelyettessé, az Állami Tervbizottság elnökének helyettesévé. A Központi Bizottság örömmel fogadta a CSKP XII. kongresszusának tiszteletére kibontakozott szocialista munkaverseny eredményeit. A versenymozgalom nagy értékeket eredményez, és jelentősen elősegíti a terv­feladatok teljesítését. A Központi Bizottság értékelte azt a nagy lelkesedést, melyet azzal Ismertek el, hogy a legeredményesebb 29 munkaközösséget a CSKP XII. kongresszusának brigádja címmel tüntették ki. A Köz­ponti Bizottság elhatározta, hogy az új szervezeti sza­bályzat tervezetét augusztus 1-től 31-ig a taggyűlése­ken, a „Szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatai" című dokumentumtervezetet pedig augusztus 25-től szeptember 30-ig nyilvános pártgyűléseken vitas­sák meg. A szervezeti szabályzat tervezetét a július 23-a és 28-a közötti héten, a „Szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatai" dokumentumtervezetet pedig augusztus 13-a és 18-a közötti héten hozzák nyilvános­ságra. A kongresszusi vitának az lesz a célja, hogy a párt valamennyi dolgozóval egyetemben részt vegyen a to­vábbi irányvonal kidolgozásában, melyet a jövőben szo­cialista társadalmunk fejlesztésében kell követnünk. A Központi Bizottságnak az a meggyőződése, hogy a CSKP XII. kongresszusát megelőző vita, szocialista társadalmunk további fejlődése távlatainak megvitatása nagymértékben kibontakoztatja a dolgozók kezdeménye­zéseit, s újra bebizonyítja, hogy dolgozóink készek elő­mozdítani az új erőforrások és tartalékok feltárását. A Központi Bizottság felszólít minden kommunistát és dolgozót, hogy a XII. pártkongresszus előtt még tevékenyebben lendítsék fel a szocialista munkaver­senyt, hogy becsületesen teljesítsék termelési felada­taikat, ötleteikkel és javaslataikkal segítsék elő mostani és távlati feladataink megoldását. GYORSAN, VESZTESÉG NÉLKÜL Tíz-tizenkét nap alatt Aratási bemutató E héten aratási bemutatót tartottak a Szomotori Állami Gazdaságban a két- és hárommenetes aratásról. A résztvevőknek Lorencik mérnök elv­társ tartott értékes előadást, majd a gazdaság körtvélyesi részlegén került sor a gyakorlati bemutatóra. Ezek után könnyebb és eredményesebb lesz a kombájnosok versenye, amelyet a kerület indított a XII. pártkongresszus tiszteletére. Az SK-3 jelzésű kombájnok csoportjában az J. díj 2000 korona, a második 1500, a harmadik 1000 korona. A 2M-330 kombájnok csoportjában a díj ugyan­annyi, csak kisebb teljesítményt kell elérni. Az SK-3 kombájn 300 hektár learatása és 600 tonna termény kicséplése annyinak számít, mint a ZM-330 kombájn 220 hektár aratása és 440 tonna cséplése. (cs) Learatták az őszi árpát, beérett a rozs is A közép-szlovákiai kerület lo­sonci és rimaszombati járásaiban jól halad az aratás. Már befejez­ték az őszi árpa aratását az ipolynyéki, vrbovkai, tomásovcei, rimaszécsi szövetkezetben, vala­mint a feledi és a lesenicei állami gazdaságokban. Jövő héten már a rozsot is aratják. A losonci járásban 10 ezer hek­tár gabonát aratnak idén több­menetesen. (ct) TÖRÖK ELEMÉR: Ili tiltj-a mefyí Lenge bíbor fényesség terül a pipacs-tájra, s nyüzsögni kezd az élet a hajnal lágy szavára. Ölelő karként fogja össze az egyik dolog a másikat, s a világ, mint a tenger háborog. Minden hullám mormolás, húsomba mar, 6, világ; millió nyüzsgő élet ma velem: Nemet kiált. 0 Elég a felkorbácsolt tomboló, vad haragból, ki tiltja meg a békét ősi ember-magamtól?! kinek a véres tegnap t, ütött, nagy sebként fáj még, f, s szívében reményt érlel ft az intő, tiszta szándék. Aki élni akar, harcoljon a leszerelésért A moszkvai Kreml-palota nagyter­mében folytatja munkáját a leszere­lési és béke-világkongresszus. Az első két nap után, amelyen a kongresszus plenáris ülést tartott, a küldöttek kü­lön csoportokban tárgyalták meg a leszerelés kérdéseit. A moszkvaiak milliói nevében Nyi­­kolaj DIGAJ, a moszkvai városi tanács elnöke üdvözölte a kongresszus kül­dötteit. Ismertette Moszkva nagyvo­nalú építkezését, s reményét fejezte ki, hogy a becsületes emberek közös erőfeszítése diadalra viszi a béke esz­méit és megakadályozza az atomhá­borút. A latin-amerikai békemozgalom küldöttei - Pablo NERUDA chilei költő és Alvaro LINZ küldött elítél­ték az amerikai imperialistákat, akik felelősek a latin-amerikai országok gazdasági elmaradottságáért. A küldöttek viharos tapssal fogad­ták Juan MARINELLONAK, a havan­nai egyetem rektorának felszólalását, amelyben hangoztatta, hogy a kubai küldöttség büszkén hirdeti a kong­resszus eszméit. A német békeszerződés kérdését vetette fel beszédében Werner HART­­KE professzor, az NDK küldötte is. Kijelentette, hogy az NDK kormánya kész mindenképpen hozzájárulni a le­szereléshez és vállalni a közép-európai atomfegyvermentes övezet megterem­téséből reáháruló kötelezettségeket. Felszólalása végén felolvasta Ulbricht elvtárs üdvözlő levelét. Ezen a napon szólalt fel még a laoszi, dél-vietnami, olasz, angol, svéd, jugoszláv, amerikai, magyar, mongol és más küldöttségek képvi­selője is. Szerdán a kongresszus küldöttei előtt felolvasták a 18-hatalmi bizott­ságban képviselt egyes államok kor­mányfőinek üzenetét. Ezek az üzene­tek választ képeznek a kongresszus előkészítő bizottságának arra a kéré­sére, hogy a 18 állam kormányfői a leszerelés kérdésében fejezzék ki ál­láspontjukat. A kongresszuson közölték, hogy KENNEDY, az USA elnöke nem vála­szolt az előkészítő bizottság levelére és nem is igazolta a levél átvételét. A béke-világkongresszus csütörtök délelőtti ülésének megkezdése után Jozef Macek akadémikus, a kong­resszuson résztvevő csehszlovák kül­döttség vezetője rövid bevezető után felolvasta Viliam SlROKYNAK, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének üzenetét, amely­ben kifejezte Csehszlovákia kormá­nyának és népének a leszerelés kér­désében elfoglalt álláspontját. A kül­döttek figyelemmel hallgatták Cseh­szlovákia kormányának üzenetét, amely a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság dolgozóinak a leszerelés mi­előbbi megoldásába vetett szilárd hitét tolmácsolta. A leszerelési és béke-világkong­resszus munkájának legkiemelkedőbb pontjaként említhetjük meg a keddi plenáris ülésen felszólaló Ny. Sz. HRUSCSOV, a Szovjetunió Miniszter­­tanácsa elnökének beszédét, aki rész­letesen kifejtette a szovjet kormány nézetét a leszerelés kérdésében. Nagy jelentőségű beszédének egy részét, amely az egész világon óriási vissz­hangot váltott ki, az alábbiakban ismertetjük. Ny. Sz. Hruscsov beszédéből Bevezetőül üdvözölte a béke-világ­kongresszus küldötteit és biztosította őket arról, hogy lélekben velük van az egész szovjet nép, mert a kong­resszus céljai teljesen megfelelnek létérdekeinek. Hangsúlyozta, hogy a legszélesebb néptömegek haladéktalan határozott akcióira van szükség, hogy erősen lefogják a nukleáris rakéta­háború gépezetének gombjait kereső bűnös kezeket. A leszerelés kérdéséi nem lehel tovább halogatni — hangsúlyozta Hruscsov elvtárs — szembe kell nézni az igazsággal: fennáll egy új világháború veszélye. Ha az emberiség nem tesz határozott lépéseket, belesodródhat az új hábo­rúba. Látni kell, hogy a tömegpusztító fegyvereket állandóan tökéletesítik és felhalmozásuk válságos pontra jutott. Szinte azt mondhatjuk- a teimonuk­­leáris töltetű rakéták maguktól kez­denek repülni. A háború előkészítése sohasem öl­tött olyan óriási méretet mint most. Tekintélyes nyugati atomszakértők szerint a „nukleáris halál ereje“ vi­lágszerte eléri a 250 ezer megatonnát, azaz 2500 milliárd tonna trinitroto­­luolt. A föld minden lakójára tehát átlag itöbb mint 80 tonna robbanó­anyag jut. (Folytatás a 2. oldalon) A MEZŐGAZDASÁGI dolgozok lapja Idén a galántai járásban is megké­sett a gabona beérése. Az így nyert napokat az alapos előkészületek meg­tételére, a szervezés tökéletesítésére, nyilvános gyűlések megtartására hasz­náltuk fel. E gyűléseken arra töre­kedtünk, hogy a gabonabetakarítás leghaladóbb módszerei érvényesülje­nek a gyakorlatban, s a szocialista munkaverseny tömeg jellegűvé váljék; mind az egyik, mind a másik jelen­tősen hozzájáruljon a „Tíz-tizenkét nap alatt learatni!“ jelszó megvaló­sításához, a gabona veszteségmentes, gyors betakarításához. Járásunk mezőgazdasági üzemeinek dolgozóihoz ez alkalommal levelet in­tézett a járási pártbizottság és a JNB mezőgazdasági osztálya, melyben fel­hívja figyelmüket a gépek. teljesítő­­képességének maximális kihasználá­sára, a munkatermelékenység növelé­sére, valamint a termelési költségek csökkentésére. E levél a kombájno­­sokhoz szólva kifejti, hogy minden Dunamocson is aratnak Az EFSZ 22 hektár őszi árpája már renden van. Pár nap múlva kombájn­nal csépelik. Tehát kétmenetesen aratnak. TRENKA TIBOR ZM —330-as kombájnnál legkevesebb 120 hektárt, SZK —3-massal pedig 200 hektárnyi gabonát takarítsanak be. Erre a felhívásra elsőként a far­­kasdi szövetkezet k°mbájnosai vála­szoltak, akik 300 ha-ra kötelezték magukat. Kötelezettségvállalásukban azt is megemlítik, hogy nagy figyel­met szentelnek a munka minőségé­nek, hogy mind a gabona, mindpedig a szalma gyorsan lekerüljön a földek­ről. A farkasdi kombájnosok ezúttal versenyre hívták a járás valamennyi kombájnosát a legjobb eredmény el­érésében. az idei aabonabetakarítás­ban. A felsőszeli kombájnosok mind­járt a helyszínen — a kombájnosok és gépkezelők járási értekezletén — elfogadták a farkasdiak versenyfelhí­vását. Azóta már számos szövetkezet és állami gazdaság kombájnosa vála­szolt az említett versenyfelhívásra, többek között az alsószeli kombájno­sok is. Jellemző az új technológiára és a gépek szóhozjuttatására, hogy a 24 503 hektár gabona 91 százalékát többmenetesen takarítják be járásunk szövetkezetei, állami gazdaságai. SZIGETI JÖZSEF, a JPB titkára, Galánta dolgozó veszt ki majd részét, két váltásban a gabonacséplésböl, 14 na­pon át. E segítségen kívül az üzem még a szövetkezet rendelkezésére bocsát a gabonabetakarítás idejére egy 6 tagú gépjavító csoportot, autó- és traktor­­vezetőket, gy tehergépkocsit és egyéb eszközöket. TÓTH JÁNOS, Nővé Zámky A gabonabetakarítás mielőbbi sike­res elvégzése érdekében nagyon ér­tékes kezdeményezés született az ér­sekújvári ELEKTROSVIT dolgozóinak körében. Az üzem kommunistái elha­tározták, hogy a tardoskeddi szövet­kezetnek az aratás-cséplés idején se­gítséget nyújtanak; mégpedig oly­képpen, hogy egy cséplőgéphez —. a cséplés egész időtartamára — munka­erőket biztosítanak. Ezt a példás kez­deményezést az üzem munkásai ha­marosan követték. Hat százhetvenkét Segít a védnökségi üzem

Next

/
Thumbnails
Contents