Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-07-11 / 55. szám
Gömöri kukoricások CÉL: SZÄZ MÁZSA KUKORICA HEKTÁRONKÉNT Kevesebb lovat, több gépet! Már Méhi határában szaladt a vonatunk, amikor az ablaknál ülő két bajszos bácsi beszélgetni kezdett. — Gyönyörű ez a kukorica — intett kifelé a fejével. — A^, hagyta rá a másik. — Tavaly Is szép vót, most még szebb. — Jó keze van annak a, izé ... — Kiszling. Az csinálja, meg a gyerekek. Ért hozzá, az biztos. Most Az most, a kedvezőtlen hideg tavasz után szépen „elindult“. Olyan zöld, mint a hagymaszár. Rendezgeti az íróasztalán heverő könyveket, iratokat, majd pár géppel írott lapot ad a kezembe. — Tessék, olvassa el. Rövid összefoglaló a munkánkról, mert mi már befejeztük a kukorica művelését. Most már csak az időjáráson múlik. A gépelt oldalakon adatok sorakoznak. így tudom meg, hogy az vette ki alaposan a részét, s összesen mintegy 2592 órát dolgoztak le a kukorica művelésénél. Oj módszerek. A diákoknak minden lehetőségük megvan az új módszerek elsajátításához. S már az iskolában megbizonyosodhatnak azok helyességéről. — Be akarjuk bizonyítani — mondja lelkesen Kiszling elvtárs —, hogy a kukorica olyan növény, amelynek nincs szüksége a kapára. Természetesen, csak abban az esetben, ha vegyszeres gyomirtást végeztünk. — És különben? — Ha nincs vegyszerünk, úgy minél többször kapáljuk, annál jobb eredményekre számíthatunk. Egy kapálás 1 — 5 mázsáig is növelheti a terméshozamot. — S a szövetkezettel hogy jönnek ki? — Nagyszerűen megértjük egymást. Most már bíznak bennünk és hisznek a munkánkban. Minden támogatást megkapunk tőlük. Szép is a kukoricánk. De menjen ki a földekre, nézze meg. III. Kiszling elvtárs lelkesedése átragadt az iskola néhány diákjára is. Ahol a traktor nem boldogult, Cizsmadia Irénke és Nagy Jolánka lóval sarabolták be a kukoricát — Itt — mutat Szajkó Boldizsár az egyik parcellára — én kultivátoroztam. , — Ide meg végig én vetettem az 1295-ös fajtát — szól Csizmadia Irénke. — Az ikersoros parcellákon pedig néhány páros sor közé kísérletképpen én vetettem csalamádét, — így Mede Pali. — Én meg az egyelésből vettem ki alaposan a részemet — szól közbe Tőzsér Sanyi. ■ És se vége, se hossza az emlékezéseknek. Mindenki megtalálja a helyet, ahol segített, ahol dolgozott azért, hogy a vállalások valóra is is ki van téve a tábla, hogy „száz mázsát egy hektárról“. — Azt mondják, tavaly má majdnem elérte, pedig az igen szűk esztendő vót a kukoricára. — Kukorica után kukoricát, mert itt tavaly is kukorica vót — bök a fejével az elmaradó tábla felé. — Mégis milyen szép. — Ért hozzá, az má szent igaz. — Nem is kapáták, mégis tiszta, meg szép, nagy. — Az azé van, mert szimazinozták. Oszt az megöli a gyomot. De, hogy nem kápáták, oszt mégis olyan gyönyörű, szinte hihetetlen. — Pedig úgy van. Csak a gépek vótak abba, meg a gyerekek egyelni. II. Mondanom sem kell talán, hogy a két öreg beszélgetésének is nagy része volt abban, hogy felkerestem Kiszling János, .elYt|£s.at, a Tornaijai Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatóját, a kukorica „szerelmesét". (Ezt a jelzőt különben diákjaitól tanultam.) — Rengeteg a munkánk, itt az év vége — mentegetőzik, de amikor megtudja, hogy a kukorica érdekel, fölcsillan a szeme. — A kukorica? Az „Iván-földi“ ikersoros kísérleti parcella „Ez mind 1295-ös fajta" mondja Mede Pali iskola idén már 52,5 ha területen termel kukoricát. A méhi szövetkezetben 18 hektáron magtermesztést végeznek, 3 hektáron pedig silókukoricát termelnek. A tornaijai szövetkezetben pedig 25 hektáron termelnek magra, 6,5 hektáron silóra. A cél 100 mázsa szemtermés és 1000 mázsa silóanyag kitermelése. Kiszling elvtárstól aztán még azt is megtudom, hogy 5 — 5 évre kölcsönözték ki a szövetkezetektől az illető parcellákat, s monokultúrás (kukorica után kukorica) gazdálkodást valósítanak meg rajtuk. — A gyomirtószer megfizethetetlen kincs — mondja Kiszling elvtárs. — .TavjJy Méhiben már alkalmaztuk. s idén is gyönyörű tiszta a föld. ijí tornaijai 'szövetkezettől kapott területén pedig Atrazinnal végeztük a gyomirtást. A föld tiszta. Kézi kapával csak egyelésnél nyúltak a kukoricához, hanem annál többször boronálták és egyszer kultivátorozták. Ezekből a munkálatokból mintegy 70 — 80 diák Azok aztán már nagyon sokszor megfordultak a kukoricaföldeken. Megszerették a kukoricát, s már most erősen vitatkoznak azon, hogy odahaza, szövetkezetükben, hogyan is fogják Kiszling elvtárs módszerét továbbvinni. Ilyen Tőzsér Sándor, Szajkó Boldizsár, Mede Pali, Radócz Marika, Csizmadia Irénke, valamint Nagy Jolánka is, hogy csak néhányat említsek. Együtt jártunk kinn a földeken, s mindenki örömmel figyelte a „kukoricáját". váljanak. S egy kicsit mindegyikük azt is gondolja talán, hogy ez a kukorica azért szép, mert ő dolgozott rajta. Száz mázsa szemtermést hektáronként. Ez a cél. Mindenki jól tudja. S ha most még nem is sikerül — mondja,a szemük —, de jövőre már mi győzünk! Megtaláljuk a titok nyitját. Hisz, ha a Szovjetunióban sikerült, nekünk is kell, hogy sikerüljön, és messzire néznek a hatalmas tábla föld felett. Tóth Elemér Aratnak a Csallóközben, há repcét is, de aratnak ... Pedig a Komáromi Járási Nemzeti Bizottságon erősen állították, hogy semmi ilyen néven nevezhető munkát nem végeznek sehol a járás területén azon egyszerű okból kifolyólag, hogy esett az eső... .Márpedig nem volt igazuk, csak legalább ne erősködtek volna annyira; most akkor nem írnék róluk két sornál többet. így viszont kénytelen vagyok néhány szóval megemlíteni, nem azért, mert nem tudták, hogy vágják Ócsán a repcét, elvégre mindent nem tudhatnak, hanem azért, mert engem is meg akartak ingatni ama szilárd hitemben, hogy a szövetkezetekben igenis minden időt becsületesen kihasználnak az emberek. Csak úgy egyszerűen, semmi nagy heje-huja, aratnak, mert megérett az őszi repce. Nem valami dús, de azért a legrosszabbnak se mondható. Az ócsaiaknak megmaradt mind a 16 hektár. Nem kellett kiszántani semmit. Kicsit ritkás, itt-ott foltos, de ezen — az idei tavasz után — nem is rendrakóból vastagon ömlik a rep.. . Pálffy Kálmán minden figyelme a vágószerkezetre összpontosul lehet csodálkozni. Mondom, annak ellenére, hogy a JNB-on azt állították, hogy nincs repcearatás, az ócsai szövetkezetben két rendrakó aratógépet találtam a legserényebb munka közben. Traktoros, áratógépkezelő egyaránt szorgoskodott. — Délelőtt nem lehetett még rájönni — mondja Pálffy László — de most már elbírja a gépeket a föld. — Megaztán ez a borongós idő is kedvez — teszi hozzá Anda István, és a fordulónál félrehárftja a rendet, hogy ne akadályozza a gépeket a munkában. Közben a másik traktor is hozzánk ér. Vasy Sándor és a fiatal Földes Lajos dolgozik ezen. Az előbbi a traktoros, az utóbbi az aratógép kezelője. — Jó idő jött a repcére, alig pereg ki belőle valami. — Jó idő. Volt már úgy is, hogy éjjel kellett vágni. — Most nem kell. — De ha kellene, akkor is vágnánk.. .. — Na gyerünk, mert még sok van előttünk. Ülünk a traktorra. Én Pálffy László mellé, a jobb oldalra, hogy ne zavarjak sokat, mert a másik oldalon megy a kasza, s a kaszára ügyelni kell. — Nem igaz az, hogy... — nem értem, mert a gép zaja elnyeli a hangját. — Nem értem — kiáltom vissza. Közelebb hajol. — Nem igaz, hogy a rosszabb gabonát könnyebb aratni, én azt mondom ... — hirtelen lefékez. Megszorult a kasza. A rendrakő kezelője ugrik, hogy kipucolja. — Az öcsém — mondja Pálffy László — Kálmán. Az öccse. Pálffy Kálmán. Két Pálffy gyerekek a gépen. Kiérünk a renddel. Megállás nélkül fordul a traktor a következőbe. Utánunk a másik traktor pufog. A rendrakókból vastagon ömlik a levágott repce. Anda bácsi meg a fordulóknál készíti a helyet. — Ügy van az, ahogy mondtam, ahol jó a repce, jobban dolgozik a gép is. Meg a gabonáknál is így van. Tudom, már tavaly is észrevettem. Megint meg kell állni. Hiába, a repce erős szára néha befullasztja a kaszát. De ilyenkor a fiatalabbik Pálffy gyerek, a Kálmán, ugrik és gyorsan kitisztítja a gépet. — Ha jó idő lesz, holnapután belemegyünk az őszi árpába — mondja a traktoros. Csak jó idő legyen. Igazán kellene már egy kis igazi nyári meleg a csallóközi földekre, meg az emberekre is, mert mégiscsak furcsa, aratásban meleg kabátban dolgozni. Ilyent még Anda bácsi se látott, pedig ő már megért vagy hatvan nyarat... — Kétmenetesen aratunk le 450 hektárt, van három kombájnunk; mi Megállás nélkül fordul a traktor. Felvételünkön Vasy Sándor és Földes Lajos A sók&eelöcei határ képe az utóbbi években feltűnően megváltozott. Még 1955-ben is több mint 100 pár lóval dolgoztak a földeken. Mondani sem kell, hogy ez az állapot nem volt valami kielégítő. A lovak etetésére sok szálas és szemestakarmányra volt szükség. Kevesebb jutott a marhaállománynak. A 100 pár lóhoz 100 kocsis kellett, így aztán a növényápolási munkákhoz alig jutott ember. A szövetkezet vezetősége fokozatosan csökkentette a lóállományt, és ma mindössze 25 pár igáslovat tartanak. A tagok közül sokan keveslik a lovak számát, különösen azok, akik kisgazda korukban lótenyésztéssel foglalkoztak. Vannak azonban olyan vélemények is, amelyek szerint még mindig sok a ló, helyettük inkább traktorokkal dolgoznának, és az így megmaradt takarmánnyal még 50 fejőstehenet tarthatnának. Minden valószínűség szerint azoknak van igazuk, akik Zelenka Ferenc nézetét vallják, aki azt mondja, hogy a lovakat nem lehet teljesen nélkülözni és a jelenlegi 25 pár lóra szükség van, hiszen a sókszelőcei szövetkezet 2508 hektár földet művel meg és ilyen nagy gazdaságban a lovak igen rugalmas és hasznos szolgálatot tesznek, amelyet a gépek sok esetben nem tudnának elvégezni. A lovak helyett most 30 kerekes traktor és 5 lánctalpas húzza az ekét. A gépeken túlnyomórészt fiatalok dolgoznak. Á fokozott gépesítés segítségével felszabadult munkaerők a növénytermelésben és az állattenyésztésben helyezkedtek el. A 800 hektár kapásnövény ápolását 210 gyalogmunkás végzi. Egy emberre így is maidnem 4 hektár föld megmunkálása esik, ami látszólag elvégezhetetlen. Számításba kell venni azonban azt, hogy a traktorosok a gépi növényápolással munkájukat igen megkönynyítik. Az előbb említettük, hogy 1955- ben 100 pár lóhoz 100 kocsisra volt szükség. Az összehasonlítás szempontjából érdemes megemlíteni, hogy a fokozott gépesítés, korszerűsítés és a haladó munkamódszerek segítségével ma az állattenyésztésben mindössze 125-en dolgoznak. A teheneket külön helyiségben fejik. Egy fejőnő 2 és Vt óra alatt 55 tehenet fej ki. A sókszelőceiek meggyőződtek arról, hogy ez a fejési módszer a régivel szemben mind gazdasági, mind tisztasági szempontból sokkal előnyösebb, s ezért elhatározták, hogy a tehenek túlnyomó részét az év végéig külön helyiségben fogják fejni. Hogy Sókszelőcén a szövetkezeti gazdálkodás jó úton halad, azt legjobban a már két éve bevezetett szilárd jutalmazás bizonyítja. A munkaegység értéke 35 korona, ebből minden hónapban 33 koronát kifizetnek. A szövetkezet gondoskodik az elöregedett tagokról is. A számos szociális intézkedés növeli a tagok bizalmát a szövetkezet iránt és fokozza a munkakedvüket. Annak ellenére, hogy a közeli Duslo-művek jó kereseti lehetőséget biztosítanak a környék lakosságának, a szövetkezetben munkaerőhiányról nem lehet beszélni. A fiatalok nem hagyják el a falut, mert azt a pénzt, amit az iparban megkeresnének, megkeresik odahaza a mezőgazdaságban is. Az állattenyésztésben dolgozók május havi átlagkeresete például 1100 koronát tett ki. Fűry József ketten rendre vágjuk az egészet, utánunk meg majd a kombájnok felszedik. Két traktor, három kombájn — tizennégy napra tervezték az aratást; lesz elég tennivalójuk, ha ennyi idő alatt végezni akarnak a 450 hektárral. -gs — FÖUTMUl/íf 3 1962. július 11.
