Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-08-19 / 66. szám

A legszebb csillagok Elmentek hát a gyerekek világot látni, tanulni. Anyóka szeme még mindig könnyes volt, amint utánuk nézett a messzire húzódó ország­úton. Nem is csoda, hiszen csak ez a három fia volt. Igaz, azok se mind egyformák, de hát most egy évig tá­vol lesznek, majd csak tanulnak va­lami szép, okos, hasznos mesterséget. A legkisebb — Miskát — nem fél­tette, az mindig jó gyerek volt, ott­hon is sokat segített a főzésnél, mo­sogatásnál, meg a ház körüli mun­kákban. De Géza - a középső — világéletében nagyon lusta volt, leg­jobban szeretett az ágyon heverészni. Jóska, a legnagyobb, meg szörnyen okosnak képzelte magát, mindig job­ban tudott mindent, mint mások. — Majd meglátjuk, mire mennek V» suttogta maga elé anyóka, s azzal dologhoz látott, mert munka mindig volt a ház körül. Olyan gyorsan eltelt az az eszten­dő, hogy alig vette észre az anyóka. Egymás után érkeztek meg a távoli útról a fiúk. Elsőnek Géza lépett be az ajtón, köszönt, aztán máris le­feküdt az ágyra, s nagyot ásítva mondta: — Rettentően éhes vagyok, édes­anyám, hoznál-e nekem valamit enni? — Hát, fiam — sóhajtotta szomo­rúan anyóka —, te bizony nem sokat változtál. Olyan lusta vagy most is, mint amilyen voltál. - Hamarosan megérkezett Jóska is, a legnagyobb fiú. — Nagyon éhes vagyok, édesanyám — kezdte mindjárt a köszönés után. — Majd ha Miska is itt lesz, akkor eszünk, fiam, együtt. De addig is me­séld el, mit tanultál a világban. — Hogy én? Ugyan mit mutathat­tak volna nekem, amit én nem tu­dok? — válaszolta hetykén a fiú, s azzal leült az asztal mellé. Nagyot sóhajtott anyóka, s most már csak a legkisebbik fiúban re­ménykedett. Be is lépett hamarosan Miska is. Szép új ruha volt rajta, nagy batyu a hátán. Illedelmesen köszöntötte anyókát, aztán elővett a batyuból egy gyönyörű selyemkendőt. — Ezt édesanyámnak hoztam - mondta —, abból a pénzből, amit a gyárban kerestem. Hej, nagyon örült anyóka, lám mégsem csalódott mindegyik fiában. De mielőtt enni adott volna a gyere­keknek, elhatározta, hogy próbára teszi őket. Megmondta: mindegyiknek csinálnia kell egy szép csillagot. Ezen mutassák meg, mit tanultak egy esz­tendő alatt a világban. Elsőnek Gézát szólította. A lusta fiú fogott egy kis botot, még az ágyáról sem kelt fel, csak az oldalára fordult, aztán a padlóra rákarcolt a bottal valami csillagfélét. — Jaj , jaj, fiam — bánkódott anyó­ka —, te bizony alighanem lefeküdtél az első bokorban az országút mellett, s ott lustálkodtad át az egész esz­tendőt, mert ugyan nem tanultál köz­ben semmit. Hát most lássuk, Jóska, te tudsz-e szép csillagot csinálni nekem! — Az is valami - dörmögte Jóska, ezzel elővett egy darab papírt, ollót, s kivágott belőle egy csillagot. — Ej-ej, fiam — korholta anyóka, — hiszen ezt akkor is tudtad, amikor itthon voltál! Biztosan csak csava­rogtál egész idő alatt, mert azt hit­ted, te már úgyis mindent tudsz. Pedig vannak ennél sokkal szebb csillagok is! Ekkor Miskára nézett anyóka. Eszre sem vette, hogy a fiú közben átöltö­zött, kék munkaruhát vett magára. Indult ki az udvarra, s ott nagy erő­vel dolgozni kezdett. Anyóka meg a két nagyobb fiú is kiment utána, nézni, mit csinál. Miska úgy dolgozott hogy öröm volt nézni. Nagy kövekből óriási kat­lant épített, a belsejébe vöröses szí­ni, faréra köveket — ahogyan 4 mondta: vasércet — rakott, aztán rengeteg fát hordott alája. Hatalmas tüzet gyújtott. A két fiú csak mo­solygott, rajta, de anyóka egyre na­gyobb örömmel nézte, milyen ügyes munkásember lett a legkisebb fiá­ból. Egett-lobogott a hatalmas tűz a kókatlan alatt. Már este lett, amikor Miska úgy látta, elég volt már a tü­zelésből. Ekkor fogott egy hosszú rudat, s kilyukasztotta a katlan alját Rettentő melegen kezdett ömleni k* felé a megolvadt vas. S közben cso­dálatos szikraesőt hullatott az éjsza­kába. Apró, vörös csillagok lobbantak fel a sötétben, megszámlálhatatlan sokaságban. Messze bevilágították a környéket, röpködtek, sisteregtek. Milyen öröm volt nézni ezeket a gyö­nyörű kis csillagokat! — Ezek a legszebb csillagok... — suttogta anyóka, s megölelte Miskát. De erre már a két idősebb fiú is elszégyellte magát, s ugrott segíteni a legkisebbnek. Hamarosan megtanul­ták a mesterséget, s ettől kezdve anyóka nagy-nagy örömére mindig együtt dolgoztak a kicsiny kohó mel­lett, együtt olvasztották ki az ércből a vasat, együtt készítettek belőle ásót, baltát, ekét meg másféle szer­számokat. De a csapolást mindig es­tére hagyták. Amikor besötétedett, kiengedték a folyékony vasat a kohó­ból, s gyönyörködtek a csodálatos szikraesóben, a legszebb csillagokban. G P. Keresd meg! Minden mondatban egy-egy gyü­mölcs nevét rejtettük el. Keressétek meg! 1. Ki szaval ma? 2. Tükör-terem is volt a várban. 3. Fogd meg Gyuri! 4. Legjobb a racka juh. á. Ez a fa szil, vagy hárs? 6. Kering, lót-fut a gyerek. 7. Hárman dulakodnak. 8. A nyílvessző lőszer. 9. Bandi óbégat. (Beküldte: N. J.) 1962. augusztus 20-tól augusztus 26-ig A CSEHSZLOVÁK RÄDIÖ MAGYAR ADÁSÁNAK MŰSORA Hétfő: 6.00 Hírek. Sporthíradó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12:10 Hangos hír­adó. 12.30 Szórakoztató és tánczene. 17.00 Üzemeink életéből. 17.30 Dalok zongorakísérettel. 17.50 Hírek. — Kedd: 6.00 Hírek. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Ritmusok és melódiák. 17.00 Ezt ol­vastuk! 17.20 Szimfonikus hangver­seny. 17.50 Hírek. — Szerda: 6.00 Hí­rek. Mezőgazdasági tanácsadó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos hír­adó. 12.30 Szovjet együttesek műso­rából. 17.00 Faluról — falura. 17.30 Fűvószene. 17.50 Hírek. — Csütörtök: 6.00 Hírek. Az Üj Szó vezércikke. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos hír­adó. 12.30 Szovjet dalok és táncok. 17.00 Magvető (kulturális híradó). 17.30 Operarészletek. 17.50 Hírek. — Péntek: 6.00 Hírek. Mezőgazdasági tanácsadó. 6.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Hangos híradó. 12.30 Tánczene. 17.00 Kis partizánok. 17.30 A SZNF zeneszerzőink müveiben. 17.50 Hírek. — Szombat: 6.00 Hírek. Kommentár. 6.50 Hírek. 13.00 Hírek. 13.10 Részle­tek „Fehér akác“ című operettből. 13.30 Hírek. 13.40 Hangos híradó. 14.00 Tánczene. 14.30 Nyitott szem­mel. 15.00 Szlovák népizene. 15.30 A kicsinyek hegye. 16.00 Az operák vi­lágából. 16.20 A román líra és próza kincsestárából. 16.50 Hírek. 17.00 Tánczene. — Vasárnap: 8.00 Hírek. Az Űj Szó vezércikke. 8.15 Esztrád­­zene. 8.45 A folyékony arany nyomá­ban. 9.00 Magyar népi muzsika. 9.20 Arany, ezüst és a vas. 9.40 A SZNF, nyomában. 10.10 Napjaink dalaiból. 10.30 Beszéljünk a szakmai tudás emeléséről. 11.00 A vasárnap verse. 11.02 Orvos a mikrofonnál. 11.12 Foly­tatásos regény. 11.25 Zenés összeállí­tás. 12.00 A hét kommentárja. 12.10 Zenés köszöntő. 13.00 Faluról - fa­lura. 13.30 Népi muzsika. 14.00 Afrika partjainál. 15.00 Indulók. 15.30 Rész­letek Szabó Béla készülő regényéből. 8.10 Könnyűzene. 9.20 Gyermekdalok. 10.10 Részletek Verdi operájából. 12.15 Tánczene. 13.05 Népizene. 15.10 Énekkarok énekelnek. 15.40 Esztrád­­zene. 16.00 Könnyűzene. 17.15 Egy kit frissítő (könnyűzene). 19.05 A Szabó­család. 19.35 Szórakoztató magyar muzsika. 20.20 Operettzene. Szerda: 9.20 Tánczene. 11.05 Operettdalok. 11.25 A Szabó-család. 12.15 Verbun­kosok, magyar nóták. 14.20 Szív kül­di... 15.50 A barátság hullámhosszán. 18.40 Népdalcsokor. 19.25 Táncdalok. 20.20 Feketeisárga panoptikum. — Csütörtök: 8.10 Tánczene. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 9.45 Katonadalok. 10.15 Gyermekbalett. 11.25 Operettdalok. 12.15 Könnyűzene délidőben. 13.40 Egy falu — egy nóta. 14.25 Opera­részletek. 15.45 Lányok, asszonyok. 16.00 Könnyűzene és sport. 18.00 Ifjú Figyelő. — Péntek: 8.10 Opera­részletek. 9.20 Magyar gyermekdalok. 10.15 Népek zenéje. 11.20 Liszt-mű­vek. 12.15 Operettzene. 15.30 Szív A konstrukciós hiba Megérkezett az új gép, a kék színű le­tör, s vele együtt a vadonatúj kévekötő­aratógép is. A szövet­kezet vezetősége Gaj­dos Sanyit ültette a le­tör nyergébe, az arató­gép dirigálásával meg a csupa-kéz, csupa-láb süvölvényt, Balázst bíz­ta meg. Pattant is a két le­gény tüstént a gépekre, aztán irány egyenest a szőkén ringó ősziár­pa-tábla. Fogadkoztak keményen: az új gépe­kért, a megbízatásért cserébe olyan aratást művelnek, amelyet a szövetkezetben eddig még nem látták. No, az akarással, a lendülettel nem is volt hiba! Gajdos igencsak szapora mozgásra ösz­tökélte a karcsútestű masinát, s Balázs gé­pének jobboldalán gyors egymásutánba kötődtek, s potyogtak a tarlóra a kévék. Az első jorduló si­mán ment. A második is. A harmadiknál vá­ratlanul elszakadt a ké­vekötő spárga. Balázs erre ordítani kezdett: — Gajdos! Gajdooós! De kiabálhatott. A letör üvegkalickájában ülő legény dehogyis hallotta meg. A motor hetykén zakatolt, a levő­­gott árpa meg — akár a széna — aranysárga csíkban hullott a tar­lóra. — Gajdos! Gajdooós! Állj meg, az apád'.... Hát persze, hogy nem állt meg. Sőt! Mintha még jokozta volna a tempót! Kapkod erre a Balázs jobbra is, meg balra is, mígnem eszébe jut a cigarettatárca. Az ezüst cigarettatárca! Pannitől kapta, félti is, mint a szeme világát, de tör­ténjék bármi a tárcá­val, mese nincs, csele­kedni kell: Rántja hát elő, aztán sutty, odavág­ja a ketyergő letör üvegkalitkájához. Gajdos meghőköl, rá­lép a jékre, s elcsava­rodott nyakkal, mered­ten nézi Balázst, aki úgy mutogat és hado­nászik, hogy majd le­esik az aratógép nyer­géből. No, összekötik a spár­gát, indulnak tovább. A negyedik forduló­­ban ismétlődik az egész, szakad a spárga, károm­­kodik Balázs, az ezüst­­tárca az üvegkalitkán csattan. Ez már nem tréfa, itt már legalább­is tanakodni kell. Tanakodnak is, össze­húzott, gyanakvó szem­mel járják körül a gé­pet, mígnem Gajdos kiböki a sommázott sze?itenciát: — Konstrukciós hiba! Vagyis, hogy a ter­vezők nem gondoltak arra, hogy a spárga el­szakadhat, kifogyhat, s a kalickában levő veze­tőnek valahogy, valami módon ezt tudtára ké­ne adni! Hát most mi legyen? — Szólunk az elnök­nek — ezt mondta Gaj - dós. — Szólsz ám a fenét! — ezt mondta Balázs. — Hát? . — Megcsináljuk'. Gajdos a vállát vono­­gatta. Balázs meg moz­gatni kezdte az orrát, ami nála a gondolkodás legbiztosabb jele. Egy­szeresük a térdére csap és vihogni kezd. — Gajdos! Eridj a gu­lyához! A zetoros elámult. — Megbolondultál, Balázs ? — Eridj no, hozd ide a Szekfű nyakáról a kolompot! Gajdos egy percre megmered, aztán rö­hög, aztán fut. Mire a kolomppal megérkezik, a letör üvegkalitkájá­ban, fejmagasságban ott van már a kereszt­be húzott drót, amire tüstént rákerül a ko­­lomp. A kolomp tetejé­re meg a spárga, ami­nek végét - mint pa­rádékocsis a gyeplőt — Balázs fogja az arató­­gépen. El is kiáltja ma­­gá a Balázs: — Gyi, Gajdos! Me­hetsz! — Es ránt egyet a méla hangú kolom­­pon. Hát innen van az, hogy a gulya ma is ko-, lomp nélkül jár a le­gelőre, viszont az új gép konstrukciós hibá­ját tökéletesen kikü­szöbölték. S. J. Az aratási gépek­nek műhelykocsik nyújtanak első­segélyt. — Itt nézze meg, nővérke! —— küldi... 16.00 Könnyűzene és sport. 17.15 ötórai tea. 18.20 Népdalcsokor, nótacsokor. 20.55 Az Állami Népi Együttes műsorából. 22.30 Tánczene. — Szombat: 8.45 Lányok, asszonyok. 9.05 Zenekari muzsika. 10.30 Román Zenei Hét. 12.15 Operarészletek. 15.10 Élőszóval, muzsikával. 17.45 Gondolat. 18.55 Az eltűnt miniatűr (zenés ko­média). — Vasárnap: 8.10 Klasszikus operettrészletek. 8.55 Édes anyanyel­vűnk. 9.48 Puccini: Gianni Schicchi (opera). 11.05 Tánczene. 13.15 Mű­vészlemezek. 14.45 Szív küldi... 15.45 Kincse Kalendárium. 18.15 Tánczene. 19.05 Színes népi muzsika. 20.00 Edin­burghi Fesztivál 1962. 20.55 Félel­metes szerelem (mai költők versei­ből). 22.30 Vasárnap este (könnyű­zene. Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére .. METEOROLÖGIAI JELENTÉS NAPJAINKBAN — Felhős idő, helyenkén záporok­kal... S Hétfő: 8.30 Operahangverseny. 10.15 • Tarka dallamok. 11.05 Zenei aprósá­• gok. 12.05 Tánczenekarok szemléje. S 13.20 A zene kincsesházából. 14.00 í Jól választottunk? 15.15 Dzsessz­­| zene. 15.15 Nyelvi tanácsadó. 17.30 | Népizerte. 20.00 Vidám hétfő... - J Kedd: 8.05 Népimgzsika. 10.05 Zenés • összeállítás. 11.35 Szórakoztató zene. • 12.05 Tánczenekarok szemléje. 13.20 ; A zene kincsesházából. 14.00 Jól vá­• lasztottunk? 16.00 Kívánsághangver­• seny. 17.30 Fúvószene. 19.45 Szülők í iskolája. 20.00 A dzsessz és a modern J tánczene kedvelőinek. — Szerda: 8.05 • Szórakoztató zene. 9.10 Kívánság­• hangverseny. 11.05 Szülők iskolája. 5 11.20 Népizene. 12.05 Tánczenekarok J szemléje. 13.20 A zene kincsesházá­• ból. 14.00 Jól választottunk? 15.55 • Nyelvi tanácsadó. 16.10 Tánczene. S 18.10 Kívánsághangverseny. 20.00 • Mária (vígjáték). - Csütörtök: 8.05 I Szórakoztató zene. 9.25 Román opera­­f zene. 11.05 Lányok, asszonyok. 11.20 • Fúvószene. 12.05 Tánczenekarok szem­• léje. 13.20 A zene kincsesházából. 5 14.00 Jól választottunk? 15.15 Bará­taink dalai, táncai. 18.00 Kívánság­­: hangverseny. 18.50 Tánczene. 20.00 | Esztrádzene. - Péntek: 8.05 Szóra­­; koztató zene. 9.10 Kamarahangver­­; seny. 12.05 Tánczenekarok szemléje. • 13.20 A ma dalai. 14.30 Operarészle­• tek. 15.15 Szóraokztató zene. 15.55 : Nyelvi tanácsadó. 16.20 Esztrádzene. 518.00 Kívánsághangverseny. 20.30 A : kék hullámon.. - Szombat: 8.05 • Szórakoztató zene. 10.00 Zene mellett : jobb dolgozni. 11.25 Fúvószene. 12.05 ■j Vidám hétvége. 16.30 Tánczene. 17.30 • Tánczene. 18.10 Kívánsághangverseny. : 20.00 Esztrádműsor. 21.00 Kívánság­­: hangverseny. - Vasárnap: 9.10 Va­­j sárnapi ritmus. 10.30 Tánczene. 12.05 • Esztrádzene. 12.50 Zenei apróságok, í 13.30 Népizene, népdalok. 14.30 Orosz • operákból. 15.00 Kívánsághangver­­j seny. 16.00 Tánczene. 17.55 Sportköz­• vetítés. 19.30 Szórakoztató zene. 21.35 ; Dallamok. mawizm BRATISLAVA Hétfő: 16.00 Közvetítés Lipcséből az úszó, műugró és vízilabda Európa­­bajnokságról. 18.00 A tudomány vilá­gából. 19.30 Népizene. 20.00 Szlovák film. - Kedd: 10.25 A Szlovák Nem­zeti Felkelés filmen. 16.00 Üsző EB. 18.00 Ifjúsági műsor. 19.30 Földmű­veseinknek. 21.10 TV-film. — Szerda: 16.00 Üszó EB. 18:00 Kicsinyek’mű­sora. 20.00 TV-vígjáték. 21.00 Mi ér­dekli a nézőket? 21.30 A sportszur­kolók iskolája. — Csütörtök: 10.00 Francia film. 11.40 Állatok, erdők. 16.00 Üszó EB. 18.00 Kicsinyek mű-Hétfő: 8.10 Operarészletek. 9.50 Könnyűzene. 10.25 Térzene. 12.10 Né­pizene. 13.40 Szív küldi... 15.00 Op8- rett-belépők. 16.00 Könnyűzene és sport. 17.45 Esztrádzene. 18.15 Petőfi Sándor versei. 19.20 Tánczene. 20.10 Ördögdomb. (Rádiójáték). — Kedd: sora. 20.00 Élő hősök. 21.15 Fúvós­zene. — Péntek: 16.00 Üszó EB. 18.00 Kicsinyek műsora. 20.40 Esztrádmű­sor (népizene). — Szombat: 16.00 Üszó EB. 19.50 yránczene. 20.00 TV- játék. 20.20 Esztráműsor. — Vasár­nap: 17.30 Ifjúsági műsor. 19.$0 A va­sárnap verse. 20.00 Cseh film. 21.30 Harmonikaverseny. BUDAPEST Hétfő: 10.00 Az öreg Bakony. 11.00 Nagyhegyes — 10 éves. 15.55 Üszó EB. 19.00 Heini virágszála (TV-játék). 20.00 Csudapest (zenés revűfilm). — Kedd: 16.25 Üszó EB. - Szerda: 15.55 Üszó EB. 18.10 Ifjúsági műsor. 20.20 Apát keresünk (csehszlovák film). — Csütörtök: 15.55 Üszó EB. 18.30 Meg­emlékezés a Román Népköztársaság nemzeti ünnepéről. 20.00 Lányok, asz­­szonyok. 20.30 A pékinas lámpása (TV-játék). — Péntek: 16.25 Közve­títés Lipcséből az úszó EB-ről. — Szombat: 17.00 Üszó EB. 21.30 Sava­­ria Napok 1962 (közvetítés Szombat­helyről). — Vasárnap: 9.30 Ifjúsági filmmatiné. 11.30 Falusi emberek. 19.00 Hűsítő jégkockák IV. 20.05 Va­sárnapi vers. 20.10 Tommy Steel (an­gol dzsessz-film). , Kisdia a MezO- Érd#- és VIzgazdasígl Minisztérium a Mezőgazdasági Kiadóvállalatban - Megje’enlk hetenta kétszer - Főszerkeszt#: Path# Károly - Szerkesztőség é* kiadóhivatal: Bratislava. g-ZMTSCi. Suvorovová 16 - Telefon' fSszerkeazt# S15 S8 «zerkeszlőség 501 00. - Telefonközpont: 543 91, 511 10 , 550 93. - Bels« vonalak: «szerkeszt# helyettese: 635. Pollt. titkárság 584. mezőgazdasági Kft! KUffíl/ffr osztály 632 aglt-prop. osztály 639 szakmelléktet 519 - Nyomta a Polygraflcké zävody. n. p., Bratislava, ul. Februárovébo vlíazstva 6/d. - Törleszti a Postai Hlrlapszolgálat előfizetést felvesz 1n*,1001 » If&irm v&f BJt Jünden postahivatal éa kézbesít#. Külföldi megrendeléseket a Postai Hlrlapszolgálat - sajtíklvitell osztály - Praha I., JlndflSská ul. 14. Intézi. - Előfizetés! díj évente 36.40 K6a. K-1U Z1ZZ1

Next

/
Thumbnails
Contents