Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)

1962-01-28 / 8. szám

Elsők lettek Mint ismeretes, Szlovákia 49 uta­lási irodája közül a komáromi nyerte el a „Szlovákia legjobb utazási iro­dája“ címet és az ezzel járó vándor­zászlót. Megkértük tehát Adam elv­társat, az iroda vezetőjét, ismertesse velünk az utazási iroda munkáját. — Sok ember utazott-e a múlt esztendőben? — Autóbusszal közel 1Ű 000 ember társas utazását szerveztük meg. Ezek legtöbbje a szövetkezetek tagsága soraiból került ki. Vonattal mintegy 2500 személy. vett részt társas uta­záson és 16 esetben szerveztünk kirándulást hajóval. — Főleg hová, merre utaztak az emberek? — Természetesen első helyen a Magas Tátrába. De szép számban utaztak az emberek Morvaországba és Csehországba is. Mondanom sem kell talán, hogy a kirándulásokat úgy terveztük nehogy valamilyen történelmi nevezetességű várat, stb., stb. kihagyjunk. — Az év melyik szakában volt a legnagyobb a forgalom? — Könnyen eltalálhatja. A brnoi vásárra 200 autóbuszt és két nyolc­­százszemélyes kiilönvonatot indítot­tunk. — S mindezen kívül? — Közel 6500 személy üdültetését intéztük el. — Mennyi a külföldi utazások szá­ma? — Külföldre, nevezetesen a Szov­jetunióba, Magyarországra és a többi szocialista államba indított csoportok Száma is több mint százra tehető. Ezen kívül a külföldről, főleg Ma­gyarországról hazánkba érkező tu­rista-csoportok tovább utazását is mi intéztük. — Terveik az új esztendőben? — Bennünket — úgy érezzük — kötelez a magas kitüntetés. Szeret­nénk helytállni és minél jobban szolgálni dolgozóink pihenését. Papp János (Komárom) Egyre több kubai fiatal látogat el hazánkba, hogy főiskoláin­kon, különböző szakiskoláinkon bővítse tudását, illetve szerez­ze meg szakképzettségét. A prágai CKD Dukla gépgyárába nemrégiben 14. kubai fiatal érkezett, hogy egy évig tartó tanulmányaik idején elsajá­títsák a cukorgyári fózőkádák készítésének a technológiáját. Felvételünkön M. G. Martinez és R. R. Rodriguez nagy érdeklődéssel szemlélik kollégá­juk, R. L. Marquetti Torrese munkáját, aki a hegesztés tudományával is­merkedik meg. Itt kell megemlítenünk azt is, hogy a kubai diákok nagy lelkiismeretességgel láttak hozzá hazánkban tanulmányaikhoz. A kérdések özönével árasztják el tanítóikat, mestereiket, akik természetesen azon fá­radoznak, hogy tudásuk legjavát adják tanítványaiknak. (Foto: CTK) * A CSEHSZLOVÁK RADIO i MAGYAR NYELVŰ ADÁSA • • Hétfő: 7.00 Hírek, sporthíradó. •12.00 Hírek. 12.30 Népi zene. 13.00 • Ismerd meg hazádat! 13.50 Napjaink ! dalaiból. - Kedd: 7.00 Hírek, az Üj I Szó vezércikke. 12.00 Hírek. 12.30 ! Tánczene. 12.45 Tanuljunk szlovákul. ; 13.30 Ezt olvastuk. — Szerda: 7.00 • Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 12.00 • Hírek. 12.30 Szovjet dalok. 13.00 Fa­• luról falura. 13.30 Fúvószene. — Csü­­{ törtök: 7.00 Hírek, az Oj Szó vezér- J cikke. 7.50 Hírek. 12.00 Hírek. 12.30 • Szovjet dalok. 13.00 Oj könyvek. • 15.30 Operett részletek. — Péntek: { 7.00 Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 112.00 Hírek. 12.30 Tánczene. 13.00 • Iskolások műsora. 13.30 Népi zene. — • Szombat: 7.00 Hírek, kommentár. • 12.00 Hírek. 12.10 Operettzene. 13.00 S Tánczene. 13.30 Nyitott szemmel. 1'4.00 I Népi zene. 14.30 Üzemeink életéből. • 15.20 Irodalmi adás. — Vasárnap: 8.00 • Hírek, az Üj Szó vezércikke. 8.45 Ta­• nuljunk szlovákul! 9.00 Magyar nép­­: dalok. 9.40 Pionírok hangos újságja, í 10.10 Napjaink dalaiból. 10.30 Nők ; félórája. 11.02 Jogász a mikrofonnál. • 12.00 A hét kommentárja. 12.10 Ze­­í nés köszöntő. 13.00 Faluról falura, t 14.00 A kőolajvezeték szívében. • i : sárnap: 7.00 Szövetkezeti munkaisko­la. 7.15 Reggeli hangverseny. 8.00 Mese. 9.00 Élőszóval. 9.10 Ritmus és dallam. 9.50 A tudomány és technika világából. 10.00 Hatvan perc egy .vi­dám amerikaival. M.00 Kívánság­hangverseny. 12.05 Zene. 12.50 Szvit vonósnégyesre. 15.00 Mezőgazdasági dolgozóinknak. 15.00 Kívánsághang­verseny. 16.00 Táncóra. 17.00 Elbe­szélés. 17,20 Szórakoztató dalok. 18.00 Pillantás a világba. 18.15 Kívánság­­hangverseny. 19.30 Esztrádzenekarok. 20.00 Ifjúsági rádiójáték. 22.00 Kül­földi tánczene. Bálint bácsi — a; televízió tulajdonos; Hétfő: 8,10 Könnyű zene. 9.00 Lá­nyok, asszonyok. 10.10 Óvodásoknak. 10.30 Elhangzott műsorainkból. 12.10 Operett-részletek. 15.05 Zenés kalen­dárium. 14.00 Ordasok között X. rész. 14.33 Népi zene. 16.00 Szív küldi... 17.15 Tánczene. 19.00 Népszerű meló­diák. 19.40 Hangverseny. — Kedd: 8.10 Operett-részletek. 9.00 Gyermek­rádió. 10.10 Magyar , nóták. 12.15 Ze­nés ajándékműsor. 13.00 Gazdatanfo­lyam. 13.20 Egy falu, egy nóta. 14.00 Ifjúsági rádió. 14.25 Tánczene. 15.25 Ez nem tréfa. 17.15 Régi magyar da­lok. 17.30 Illik, nem illik ? 17.50 Köny­­nyű zene. 19.05 A Szabó-család. 20.25 Tánczene. 21.10 A nemes vér (rádió­játék). - Szerda: 8.10 Operarészle­tek. 9.00 Egy régi katonáról (elbeszé­lés). 9.20 Vidéki kórusok és népi zenekarok. 11.25 A Szabó-család. 12.15 Tánczene. 14.00 Ordasok között. XI. rész. 14.40 Operett-részletek. 15.30 Szív küldi. 17.35 Nádirigó (rádiójá­ték). 20.25 Hangversenyfantázia. — Csütörtök: 8.10 Reggeli hangverseny. 9.00 Mesejáték. 10.15 Kórusok. 11.00 Munkásakadémia. 13.20 Egy falu, egy nóta. 15.10 Könnyű zene. 16.15 Lá­nyok, asszonyok. 18.00 Tánczene. 20.25 Szimfonikus zene. — Péntek: 8.10 Tánczene. 10.15 Könnyű zene. 12.15 Operett-hangverseny. 13.10 Gaz­daszemmel. 13.25 Nótacsokor. 14.30 Tánczene, 15145 Szív küldi... 17.15 Ötórai tea. "19.00 Pénteken este... — Szombat: 8.50 Lányok, asszonyok. 10.30 Operettrészletek. 13.15 Könnyű zene. 15.10 Élőszóval — muzsikával. 17.50 Gondolat (a rádió irodalmi heti­lapja). 19.00 Millöcker: „Koldusdiák“ — Vasárnap: 8.10 Könnyű zene. 9.05 Édes anyanyelvűnk. 10.00 Tánczené. 11.00 Tánczene. 12.15 Népi zene. 12.50 Hétvégi jegyzetek. 13.00 Szív küldi, 13.30 Rádiólexikon. 15.20 Mézeskalács (operett-részletek). 16.25 "Népi zene. 17.10 Kincses Kalendárium. 18.16 Tánczene. 20.20 Baleset^ avagy az igazság lovagja (rádiójáték). • Karlovy Varyban május 24 és 27-e között tartják meg az első nemzetközi dzsessz zenekari ver­senyt. A versenyben részt vesz a Szovjetunió, Lengyelország, Romá­nia, az NDK és néhány kapitalista ország dzsessz zenekara is. • Berlinben a Csehszlovák Kul­­túrábán fényképkiállítás nyílt meg, amelyen fotóriportereink díjat nyert képeit állították ki. • Koppenhágában megnyílt a szocialista országok tudományos­műszaki irodalmának kiállítása, amelyen Csehszlovákia is részt vesz. • Kairó egyik legrégibb negye­dében egy kislány 288 aranyérmet tartalmazó korsót talált. A kincs — a szakértők véleménye szerint — ezer éves, és feltehetően Al Moez kalifa tulajdona volt. A CSEMADOK rima­­szombati szervezetének neve említésekor az em­ber akaratlanul is a szebbnél szebb népi tán­cokra gondol, amelye­ket a különböző dal- és táncünnepségeken láttunk a lelkes tánc­­együttestől. Városi szervezeteink mellett kevés állandóan jól működő tánccsoport van. A járási székhe­lyen működő helyi cso­portok vezetői arra hi­vatkoznak, hogy a vá­rosi fiatalokat nem érJ dekli a népi tánc, s a fiatalok inkább a tele­vízió mellett szórakoz­nak. Miért nem hivatkoz­nak a rimaszombati fia­talok is a televízióra? Miben rejlik jó műkö­désük titka? Erre, a választ nem­csak a CSEMADOK ve­zetőségének jó munká­ja adja meg. A rima­szombati táncmozgalom alapja a tizenegyéves iskolában van. Az isko­la tanárai között több lelkes tánc-tanító van és rendszerint több jól működő tánccsoport is tevékenykedik az isko­lában. A gyerekek itt szeretik meg, itt nő szívükhöz a népi tánc. Az iskolából kikerült fiatalokat a táncművé­szet szeretete viszi a CSEMADOK tánccso­portjába. A rimaszombati tánc­csoport most sem tét­lenkedik. Kamarás 3 számú ■ szelvény VÍZSZINTES SOROK: 1. Rejtvényünk első része, (foly­tatás a nyíl irányában). 9. Lám. 10. Táncmulatság. 11. Japán pénzegység. 12. Föléje. 13. Mezőgazdasági szer­szám. 15. Csomagol. 17. IGK. 18. Kötőszó. 20. Rejtvé­nyünk negyedik része. 22. Kettős betű. 23. Francia névelő. 25. Ady Endre. 26. Azonos magánhangzó. 27. Tintatartó. (latinul). 30. Akadémiai cím. 32. Magyar­­országi község. 33. Helyhatározói rag. 34. Sírfelirat. 36. Előregyártott épületelem. 37. E napi. 38. Német filo­zófus. 40. Évi betűi. 42. EOL. 43. Fogoly. 47. Szintén. 49. Hóhér szlovákul. 51. Energia. 52. Állóvíz. 53. Nem kevés. 55. Nagyváros Németországban (betűhiány). 57. Pálca. 58. Város Erdélyben. 59* AOÖ. 60. Zola ismert regényének címe. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Ismert magyar író vezeték­neve. 2. Rezső Béla. 3. Nagy tengeri hal (betűhiánnyal). 4. Vissza: hamis németül. 5. Hogy betűi felcserélve. 6. Vissza: tompa ellentéte. 7. Zóna mássalhangzói. 8. Tivornya. 9. Rejtvényünk második része. 14. Ő németül. 16. Rejtvényünk harmadik része (folytatás a nyíl irá­nyában). 17. Az izmot köti a csonthoz. 19. Idegen nyomás. 21. Lemásol. 24. Fundamentum. 25. Nagy tó a Szovjetunióban- (ékezethiba). 28. Páva betűi felcse­rélve. 29. Régi római köszöntés. 31. Barlang közepe. 35. Magyar tenger. 35. Talár mássalhangzói. 37. Csőcse­lék (angolul). 39. Tik ikerszava. 41. Daru. 42. Csapadék. 44. Hüvelyes vetemény. 45. ... muri (Móricz ismert regényének címe). 46. Dal. 48. A könyvben sok van belőle. 50. Gyógynövény. 54. Kicsinyítő képző. 56. Fedd. 57. Helyhatározórag. A múlt heti számunkban megjelent rejtvény helyes megfejtése a következő: AZ ÁLTALÁNOS ÉS TELJES LESZERELÉS A BÉKE ÜGYÉT SZOLGÁLJA. : nak. 18.00 Fiatalok stúdiója. 19.40 { Köztársaságunk fiataljai. 20.00 Tánc­­’ zene. 20.40 Katonáinknak. 21.40 A tet­• tes ismeretlen. — Szerda: 8.05 Szó­• rakoztató zene. 8.30 Moszkva beszél. • 9.50 A tettes ismeretlen. 10.40 Isko­­j Iáknak. 11.05 Köztársaságunk fiatal­­fjai. 11.25 Népi zene. 13.20 Opera­• részletek. 14.10 Operett- és fiimdalok. ! 15.15 Vonósnégyes. 15.55 Nyelvlecke, j 16.00 Ritmus és dallam. 17.30 Ifjak {világa. 18.00 Kívánsághangvérseny. • 19.45 Napjaink kultúrája. 20.00 Leo- 5 nard Frank: Az ok (rádiójáték). — • Csütörtök: 8.05 Szórakoztató zene. 5 9.10 Óvodáknak. 9.25 Operahangver- Sseny. 9.50 Szórakoztató dallamok. 11.05 | Asszonyoknak. 12.05 Tánczenekaro.k • szemléje. 13.20 Zene. 14.00 Tánczene. • 15.15 Barátaink dalai és táncai. 16.00 • Orosz nyelvlecke. 16.15 Népi zene. ! 17.30 Tánczene. 18.15 Kívánsághang­­: verseny. 19.45 Ipari rovat. 20.00 Eszt­• rád dalok. 20.30 Rádióegyetem. 21.30 • Kabaréműsor. - Péntek: 8.05 Szóra­• koztató zene. 9.40 Tarka hangulat. S 10.30 Gyermekeknek. 11.05 Rádiő­­; egyetem. 12.05 Tánczenekarok szem­léje. 12.50 Gyermekdalok. 13.20 Móz­• galmi dalok. 14.00 Moszkva beszél. ; 15.15 Pioníroknak. 15.45'Téli örömök. ; 15.55 Nyelvlecke. 16.00 Emberek az ! építészetből. 16.10 Zenei hangulatok. •17.30 Kis hangverseny. 18.00 Kíván­­•sághangverseny. 19.45 Átengedjük a ! mikrofont. 20.00 Szocialista munka­­! brigádoknak. 20.30 Köztársaságunk | fiataljai. — Szombat: 8.05 Népi együt­tesek. 8.30 Köztársaságunk ifjúsága. 19-10 Vonósnégyes. 9.45 Átengedjük a [mikrofont. 10.00 Táncdallamok. 12.05 A lapunk 4. számaDan megjelent rejtvény helyes;vidám hétvége. 13.20 Hazánk dalai­­megfejtői közül az alábbiak részesültek könyvjutalom-; bői. 14.00 Gogol elbeszéléseiből. 14.30 ban: ; Vidám népdalok. 15.15 Pionír-délután. 1. Celeng Ferenc, Cebovce f 17.30 Szovjet esztrádzenekarok. 18.00 2. Hanzelík Ilona, Neded {Hallgatóinkkal beszélgetünk. 18.15 Kí-3. Kalapos József, Leles ; vánsághangverseny. 19.30 Népi tán-4. Pál Ilona, Busince ;Cok. 20.00 Üzemeink dolgozói között. 5. Szőke Adél, Backa £21.00 Kívánsághangverseny. — Va-Kiadj* a Mező-, Érdi- «s VUgazdasägl Minisztérium s MezőgazdasSgl Kiadóvállalatban - Megjelenik hetente kétszer - Főszerkesztő: Pathó KSroly - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, Suvorovová 16. - Telefon: főszerkesztő 515 58. szerkesztőség 501 00. - Telefonközpont: 543 91, 531 10, 550 95. - Belső vonalak: főszerkesztő helyettese: 634. Polit. titkárság 639, mezőgazdasági' osztály 632, aglt-prop. osztály: 635, szakmelléklel 519. - Nyomja a Polygrafické závody, n. p, Bratislava, ul. Februárového vftnzstva 6 d. - Terjeszti a Postai tiírlapszolgélat előfizetés: felvesz „ minden postahivatal és kézbesítő. Külföldi megrendeléseket a Postai Hírlapszolgálat — sajtőkiviteli osztály — Praha I., Jindfiáskí ul. 14. intézi. — E'Afizetési dij évenle 36.Kis. K-19*21030 üJbZ. január Z9-tol február 3-iq Imre vezetésével húsz fiatal próbál rendszere­sen. Az igyekezetük céltudatos. Az átdol­gozott „Gömöri Leány­kérővel“ a CSEMADOK gombaszögi dal- és táncünnepély éjjeli mű­sorában szerepelnek majd. Rövidesen két más tánckompozíció be­tanulásához is hozzálát­nak a közeljövőben. Húsz lelkes fiatal a rendszeres próbákon egyben eleget tesz pár­tunk felhívásának is. De nemcsak testüket edzik a próbákon, hanem rit­mikai érzésük fejlesz­tésével a munka ritmu­sát is jobban érzékelik s ezáltal a munka min­den szakaszán jobban, ügyesebben dolgozhat­nak. -Th-Kedvelik a népi táncokat Hétfő: 8.05 Janka Guzová énekel. 8.30 Operarészletek. 9.00 Sajtószemle. 9.10 Rádiójáték. 10.40 Iskolásoknak. 11.25 Fúvószene. 12.15 Tánczenekarok szemléje. 13.20 Zene. 15.15 Tánczene. : 15.55 Nyelvlecke. 17.30 Népdalok. 18.00 Mi hatvankettőben. 18.10 Kíván­sághangverseny. 19.40 Beszélgetés a kerek asztalnál. 20,00 Tarka hétfő. — Kedd: 8.05 Népi zene. 8.30 Tánczene. 9.10 Szórakoztató revümüsor. 12.05 Tánczenekarok szemléje. 13.20 Zene. 15.30 Moszkva beszél. 16.00 Kíván­sághangverseny. 17.30 Jánosik, Jáno- : sík... (népdalok). 17.45 Asszonyok-j BRATISLAVA Hétfő: 18.00 Ifjúsági adás. 20.00 Kaleidoszkóp. 21.15 Szilveszteri mű­sorunkból. — Kedd: 18.10 Kiváncsi . kamera. 19.30 Emberek, földek, gé­­j pék. 20.00 Tízszer telelj! — Szerda: : 18.30 Orosz nyelvtanfolyam. 19.30 A nap kérdéseihez. 19.45 Ütkeresztező- i dések (film). 21.10 Idő, tudomány, élet. — Csütörtök: 17.00 Ifjúsági . adás. 19.30 Városban és városkában. 19.45 CH Brno —Slovan Bratislava, jégkorong-mérkőzés. - Péntek: 19.30 Emberek és a ma. 20.00 Friedrich Schiller (film.). 21.20 A világ térképe felett. — Szombat: 19.30 Külpolitikai összefoglaló. 20.00 Vigyázz a lavinára! (tarka műsor). 21.30 105 °/b alibi. — Vasárnap: 10.00 Gyermekeknek. 17.00 Különös találmány (vígjáték). 19.40 Slovan Bratislava-Sp. Praha Sokolo­­vo, jégkorong-mérkőzés. BUDAPEST Hétfő: A Leningrádi Állami Fil­harmónia Szimfonikus Zenekara ját­szik. — Kedd: 17.30 Iskolások mű­sora. 19.50 Vörös felhő (balettfilm). - Szerda: 19.05 Offenbach „Hoff­mann meséi“. - Csütörtök: 19.00 Panoptikum. 19.55 A lelkiismeret lá­zadása I. - Szombat: 18.00 Mese a cicáról... 19.05 Filmkaleidoszkóp. 20.00 Kellemes szórakozást! — Va­sárnap: 9.45 Ifjúsági filmmatiné. 18.00 Téli esték. 19.20 Utazás közben. 20.10 Napfény a jégen (film).

Next

/
Thumbnails
Contents