Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)

1962-01-28 / 8. szám

A búza féli fejtrágyázása Szakemberék körében is vitatott a búza fejtrágyázásának ideje. De érthető is, mert nem nagy múltjára tekinthetünk vissza. Hogy minden búzavetés fejtrágyát lwpjon, ezt csak a szocialista nagyüzemi termelés tette lehetővé. Azelőtt a kis- és kö­zépparasztok a búzát vagy nem, vagy csak kis részét fejtrágyázták. Ezt elsősorban az okozta, hogy a paraszt­­embernek erre nem volt pénze. Kezdetben a földbirtokosok is csak azokat a vetéseket fejtrágyázták, amelyek fagykárt szenvedtek, vagy rossz talajba, illetve nem trágyázott földbe, esetleg nem nitrogéngyűjtó növény után kerültek a vetésforgóba. Legtöbbször szárbainduláskor fejtrá­gyáztak. Ma már majdnem közismert, hogy a talajba későn juttatott fejtrágya meghosszabbítja a növény tenyész­­idejét. Ez pedig rendszerint azzal a következménnyel jár, hogy a növényt megüti a hő, a kalászban megszo­rulnak a szemek s több az ocsú, mint a szép búza. Mikor kedvezett a tavasz, még így Is utolérte a fejtrágyázott búza a többit s nemegyszer különb termést hozott. Ebből okulva a jó mezőgaz­dászok úgy kezdték fejtegetni a fej­trágyázás kérdését: „Ha a gyenge növénynél kifizetődött, akkor a jónál még több hasznot hozhat". Űj agrotechnika A búza téli fejtrágyázását a nagy termóképességú fajták tették szük­ségessé, de a többinek sem árt. In­kább használ. Erre Olaszországban fordítottak a legtöbb gondot. A nagy termőképességű olasz búzafajták téli fejtrágyázás nélkül nem adnak olyan eredményeket, mint amilyenekre ké­pesek. Ezt különösen a nálunk is ismert, sok nitrogént igénylő San Pastore és az Autonómia hálálja meg. Ezeknek a búzafajtáknak nagy az igényük az egyenletes nitrogénellá­tásra. A tudományos tapasztalatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a bú­zák, bár sokkal mérsékeltebben, de télen is tápanyagot használnak fel, lélegzenek. Ezért a természetes nit­rogénképződés hiánya miatt téli fej­trágyázással kell segíteni ezeknek a búzafajtáknak a fejlődését. Erre an­nál inkább is szükség van, mert meg kell előznünk a búzavetések nagy mértékű legyengülését, amivel a ked­vezőtlen ősz miatt számolnunk kell. Egyéb okok is késztetnek rá. A búza jarovizálódása, fajától függően, feb­ruár végéig befejeződik. Ebben az időben indul meg a hőmérséklet emelkedésével a kalászon belül a a kalászkák és virágok képződése. Meghatározódik tehát, hogy hány kalász és kalászka (szem a toklász­­szal) képződhet. így a kalászfejlődés nagy mértékben attól függ, hogy eb­ben az időpontban elegendő tápanyag áll-e a vetés rendelkezésére. A külföldi nagy termőképességű bgzafajták, különösen a nagy hőin­gadozások idején erősebb élettevé­kenységet folytatnak, mint a hazaiak. A fagyással ellenálló fajtáknak is árt, ha nappal erősen (elenged és éjszaka megfagy a talaj. A búza fagyálló­képességét fokozza, ha ebben az idő­szakban, tápanyagot vehet fel. A búzavetéseket nem hagyhatjuk magukra a kedvezőtlen időjárás el­leni küzdelmükben. A fejtrágyázás célja, hogy a növénynek akkor is juttassunk tápanyagot mesterségesen, amikor a természetes tápanyagfeltá­­ródás gyenge vagy szünetel, s ugyan­akkor a növény megkívánja. A "kételyek eloszlatására A téli fejtrágyázás nem könnyű munka. Hideg is van*a gép is könv­­nyebben eldugul, mert több a rop a műtrágyában, meg talán a régi szokás is gátolja az« embert s ki tudja, hogy még miért nehezen hódít teret a gyakorlatban. Igaz szép mél­ázóknak a száma is, akik alkalmaz­zák. Az ismert ellenérv így szól: „Mi­nek olyankor fejtrágya a búzának, amikor a föld fagyos. Más a helyzet Olaszországban, mint nálunk, mert ott télen is meleg van". Kutatóink körében is akad a téli fejtrágyázás­nak ellenzője, mert enélkül is szép eredményeket érnek el, illetve bizo­nyos kísérleteik nyomán nem ész­leltek különbséget. Ezek tulajdonképpen nem jó ellen­érvek, sőt a téli fejtrágyázás mellett szólnak. Ahol meleg van, mint pl. Olaszországban, ott nem lenne oly szükség a tápanyagok mesterséges pótlására, mert a természetes feltá­­ródás télen sem szünetel. A szovjet nagy termőképességű búzafajták is megkívánják a téli fejtrágyázást annak ellenére, hogy fagyállók. A ka­lászkák és a virágok képződése a kalászon belük gyérebb, ha a növény­nek a saját szervezetéből kell táp­anyagot adni fagyellenálló képessé­gének növelésére a nagy- hőingado­zások idején. Azok a kísérletek, amelyek kü­lönbséget nem mutattak a téli és a télen nem fejtrágyázott vetések kö­zött, a hivatásos kísérletezések ki­egészítését követelik népi kísérlete­zésekkel. Ez már folyamatban is van legtöbb gazdaságban, különösen Ke­­let-Szlovákia élenjáró szövetkezetei­ben. A hazai búzafajtáink esetében is indokolt a fejtrágyázás. A télen le­gyengült őszi búza, akármilyen fajta is, kitavaszodáskor fokozott mérték­ben igényli a tápanyagijkat, elsősor­ban a nitrogént, mert így képes ki­heverni azokat a károkat, amelyeket az időjárás okozott benne. Gyakori az az eset is, hogy a fa­gyos föld gyors olvadásnak indul, úgyhogy addig rá sem lehet menni még ki nem szikkad, vagy pedig éjszaka kell elvégeznünk a fejtrá­gyázást, amikor fagyos a föld. El­lenkező esetben a kár napról napra fokozódik. Természetes, hogy a felfagyás ve­szélyét a téli fejtrágyázás sem há­ríthatja el. Tél végén, ha a nappali felmelegedés erős és az éjszakai fagy is elég nagy, s azonkívül tartós, az idejében végzett fejtrágyázással sem kerülhető el a kár, csak csökkent­hető. A hőmérséklet ingadozására a talaj felső rétege hol felemelkedik, hol lessüllyed s ennek következtében a gyökerek elszakadoznak. A felfagyott búzát, mihelyt a tél­utó fagyai megszűntek, helyes sima hengerrel megjáratni, hogy ezáltal a gyökereket és a bokrosodási csomót a felfagyott talajréteggel együtt visszanyomjuk. A megkésett henge­­rezés feltétlen a gyengébb növény­kék kipusztulását jelenti, most pedig az ilyenek vannak túlsúlyban. Kevés bokrosodott el ősszel úgy, ahogy azt kívántuk. A nagy termóképességú búzafaj­táknál még rosszabb lehet a helyzet, mert azok nem igen bokrosodnak. Emiatt vetjük sűrűbben, mint a hazai fajtákat. De ne gondoljuk, hogy a búzának ez a tulajdonsága csak hát­rányára lehet. A sűrű állomány védi a megdőléstől. Ezenkívül a rövid szár is védi, de ez inkább azt céloz­za, hogy a felvett tápanyagból minél több jusson a magtermésre. Rend­szerint amennyi a szalmája, ugyan­annyi a szem. Egyforma hektárhozam esetében, régi fajtáink sokkal több tápanyagot igényelnek, mert azoknál sokkal nagyobb a, szalmahozama, mint a szemtermés. A tápanyaghiány pe­dig az utóbbinál eredményez nagyobb szemveszteségeket, mert mire bejön a szárazság, a szalpia már felvette szükséges tápanyagát, a szem pedig nem képes erre teljes mértékben. De, ha a szalma kevesebbet vont el, még rossz időben is több tápanyag jut a magképződésre. Ámint látjuk a fejtegetett kéré­sek nyomán egy más probléma is felvetődött. Kutatóinknak erre kell venni az irányt, a hazai nagy termő­képességű búzafajták előállításánál. Az istállótrágya, illetve a szerves­trágya problémájának megoldásához más utat kell választanunk, nem a búzaszalmát. Sokkal eredményesebb lesz, ha bővítjük az évelő pillangó­sok vetésterületét és növeljük a siló­kukorica, illetve a többi takarmány hektárhozamát. Ha bármilyen szemszögből nézzük tehát az őszi búza téli fejtrágyázását, annak elvégzése indokolt. A trágya­adag nagyságát a fajtán kívül a ta­laj is befolyásolja. Ugyanez vonat­kozik a fejtrágyázás idejének meg­választására is. Ebben pedig a me­zőgazdászé a döntő sző. Csurilla József Segítenek a főiskolások A Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán, ahol 2360 hallgató szerez magasabb színvonalú szakképzettséget, a hall­gatók tanulás mellett nem feledkez­nek meg az iskolán kívüli munkáról sem. Az első és második évfolyam hallgatói — 558-an — nagyban hoz­zájárultak ahhoz, hogy az új inter­­nátus két hónappal a határidő előtt elkészülhetett. A harmadik és negye­dik évfolyam 20 hallgatója pedig a szövetkezetekben tart szakelőadáso­kat a szövetkezeti munkaiskola kere­tében. Az iskola ötödik évfolyamának hallgatói pedig az 1962. évi pénzügyi­termelési tervek elkészítéséhez járul­tak hozzá. Továbbá, a negyedik év­folyam 150 hallgatója februárban se­gít a szövetkezeti gazdálkodás öko­nómiai elemzésében, (tbny) Érveli és ellenérveli a helyes takarmányozás körül Fenti címen előző számunkban a tehenek egyedi takarmá­nyozására vonatkozó felszólalásokat ismertettük. Most a ló, juh, sertés és a baromfi-etetése körüli viták során elhangzot­takról szólunk. Az eredmények beszélnek Hajnali négy óra. Ilyenkor télen későn világosodik. Pered község fe­lett is még sötétség uralkodik. Az idő is hűvös, ködös. Csak imitt-amott csillog egy-egy utcai lámpa. Az egyik házban csörögni kezd az ébresztőóra. L a c z k ó Antal fel­gyújtja a kicsi éjjelilámpát, megdör­zsöli még álmos szemét, és lámcsak, máris talpon van. Egynéhány perc telik el, s báránybőrsapkáját mélyen a fejére húzva fürgén lépeget a szö­vetkezet gazdasági udvara felé, ahon­nan messzire hallatszik az éhes ser­tések visítása. L a c z k ó elvtárs gondjaira törzs­könyvezett állatokat bíztak. Egyik szebb mint a másik, összesen 130 darabot gondoz a derék etető. Anya­sertésből ugyan nincs sok, csak 9, de van köztük olyan is, mint a Fa­­gota 2254-es, amelytől a múlt évben 31 malacot választott el Laczkó elv­társ. Ez nem csoda, hanem valóság. Laczkó Antal munkájának valósága. Az állatok választási súlya 20 — 21 kg között volt.'* Laczkó Antal a szövetkezet legjobb dolgozói közé tartozik. Már 1960-ban átlagosan 16 malacot választott el a törzskönyvezett anyakocáktól. Tavaly pedig járási rekordot ért el, mivel anyakocánként átlagosan 19,8 mala­cot nevelt fel. — Járjuk ám mi a környékbeli tenyésztállat-vásárokat is — büszkél­kedik Laczkó elvtárs, — %őt már két­szer Prerovon is voltunk a kiállítá­son. Jó vásárt csináltunk, ugyanis 6 Elit-Rekord és 67 Elit minősítésű állatot adtunk el. S ezért több mint 360 000 koronát „zsebelt be“ szövet­kezetünk. A gondos munkáért tehát Laczkó elvtársat kárpótolja az eredmény. No, persze az apukának segít néha­­néha a 15 éves Pista fia és a fiata­labb Lacika is. Az ő dolguk naponta több mint egy órahosszat „sétáltatni" az állatokat, főleg az apaállatokat, hogy azok izmosodjanak, szép for­másak legyenek. Laczkó elvtárs most azon töri a fejét, hogyan tudna még jobb ered­ményeket elérni. Ügy határozott, hogy még nagyobb gondot fordít az elválasztásra, ugyanis az a terve, hogy több sertésnél eléri a három­szori malacozást. Fzenkívül vállalta még, hogy idén átlagosan 21 — 21 ma­lacot választ el anyakocánként. Sok sikert, Laczkó elvtárs! Krajcsovics Ferdinand (Gaunt-) — A lucerna tápanyag-felhaszná­­lódását lényegesen növelhetjük, — magyarázta dr. Kurelec Viktor, az Állattenyésztési Kutatóintézet takar­mányozási osztályának vezetője —, ha lisztté őröljük. Amennyiben nem etetünk takarmánytápot, sertéseknek a takarmány 10 — 15 százaléka, ba­romfinak pedig 3 — 5 százaléka erejéig adagolhatjuk a lisztet. A kívánt ered­ményt azonban csak akkor érhetjük el, ha jő minőségű, leveles lucerna­szénából készítjük a lisztet. Ez a táp­szer egyidejűleg csontképzö anyagok­kal és karotinnal is- ellátja az állatok szervezetét. A birkák általában emészthető fehérjében szegény abra­kot kapnak, főleg kukoricadarát. De ha ehhez/3’"százalék karbamidot ke­verünk, a csupán 2 százalék emész­­hető fehérjét tartalmazó abrak táp­értékét kísérleteink szerint 15 száza­lékra emelhetjük. Ez az eljárás per­sze csak akkor alkalmazható ered­ményesen, ha az adagokat pontosan be tudjuk tartani. Ä lucerna fontos szerepét az állattenyésztésben a kisbér-battyánpusztai szövetkezet elnöke is kidomborította. Magyaror­szág szántóterületének egynegyedét — úgymond — lucerna foglalja el. 100 holdanként tavaly 102 darab, egyenként átlag 108 kilós sertést adott le a szövetkezet, ami holdan­ként több mint egy hízónak felel meg. De ha az összes abrakfélénket csak a sertésekkel etetnénk meg, akkor sem lenne elég. A hiányt ezért lu­cernával pótoltuk. 100 hold szántóra tavaly 10 anyakoca esett és évenként kétszer, március meg szeptember ele­jén ellettünk. A tavaszi malacoknak választás után, májusban már bősé­gesen, 4 —5-ször naponta is adhatunk lucernát, télen ped’g a száraz lucer­nát használhatjuk fel sikeresen a hizlaláshoz. Ha vonódott (fonnyadt) és nem darálható, vagy szálasán dob­juk a malacok elé, vagy félcentisre szecskázva leforrázzuk és úgy kever­jük el az abrakkal, mert így is sze­retik az állatok. A tehenészetben nem ismerünk abrakot! — folytatta beszámolóját Hodek elv­társ —. A megspórolt abrakot a ser­tések kapják. Papíron ily módon min­den évben 10 vagon abrakhiány mu­tatkozik nálunk, amely a valóságban nem létezik. A silókukoricát tavaly az aszály miatt a birkákkal legeltet­tük le s ezért nagyon vigyáztunk a kukoricaszárra: szeptember közepére már letörtük a kukoricát. A szárat kézzel vágtuk le és úgy silóztuk be melaszos vízzel. A juhokat a „gazda­ság seprűinek“ tekintjük. Amíg le nem hullott a hő, állandóan kijártak és azután is csak zabszalmát vagy legfeljebb lucernasarjút kaptak, nem pedig lucernaszénát. Hiszen a juh jóformán mindent összeszed, amit a legelőn vagy árokparton talál. Abra­kot csak bárányozás után szoktunk adagolni, 20 dekát bárányonként, de azt sem huzamosan. Ennek ellenére 12 évi nyírási átlagunk elérte az 5,5 kilót, tavaly pedig már 5,81 kilóra rúgott. A takarmánykáposzta kitűnő tömegtakarmány — hangoztatta a büki Lenin Termelő­­szövetkezet elnöke. — Az 1961 évi szárazság fényesen bebizonyította, hogy nemcsak nedves időjárás, ha­nem aszály esetén is bőségesen fizet és késő ősszel, sőt télen is etethe­tünk belőle. Azok a szövetkezetek is bevezethetnék termesztését, amelyek még nem próbálkoztak vele, mert takarmánykáposztával könnyebben biztosíthatjuk a téleleji tömegtakar­mányt. Ugyancsak sokat segít az abrakhiányon a napraforgó után ter­melt olajpogácsa. — A mérki Kos­suth Tsz állattenyésztője egyben fi­gyelmeztette szaktársait, ne állítsák be a tenyésztésbe a kényes fehérhús­sertést, ha nem biztosították eleve a fehérjében gazdag takarmányala­pot és a megfelelő elszállásolási fel­tételeket. A mangalica viszont fel­szedi a tarlón található valamennyi hulladékot. Ezért mintegy szállóigévé vált mifelénk, hogy amit a lelki­­ismeretlen szövetkezetes otthagy a termőhelyen, azt a lelkiismeretes mangalica felfalja. Sok takarmányt pótol a sertések és juhok téli legeltetése — szólt a tárgyhoz Bakcsányi állat­­gondozó. — Amíg hómenetes a határ, mindig talál harapni valót a sertés meg a birka. Jól ennék a szövetke­zetek, ha többet foglalkoznának a téli legelő biztosításának gondolatá­val, hiszen egyes füfajták télen is zöldellnek. A tavalyihoz hasonló ta­­karmányinségés években fokozott mértékben fontos az állatok eleségé­­ről való gondoskodás, mert azon mú­lik, lesz-e bőség asztalunkon, vagy sem. De nemcsak a sertés meg a birka, a téli legelőn a baromfi is megtalálja „számítását“. A derék A Szűzföldek kerületének dol­gozói elsöévi nagysikerű mun­kájuk után hozzáfogtak ezévi. tervük óriási feladatainak tel­jesítéséhez. V. Rubec, a petropavlovszki szovhoz baromfigondozója fél­­automatikus berendezés segítsé­gével rövid negyedóra leforgása alatt néhány ezer tojóstyúkot etet meg. (Foto: CTK-TASZSZ) szárnyasokról lévén szó, a mezőke­resztesi főállattenyésztő megjegyezte, hogy náluk a tyúkok a napi 5 deka tojótáp mellé 5 deka kukoricát és 2 deka zabot kapnak. Ezzel az etetési módszerrel 4 ezer tojó átlagában 130 darabos termelést értek el. De amint megvonták tőlük a zabot, csökkent a tojóképességük. / -A lovakat nem kell kizárólag abrakon tartani! Ezt a kijelentését azzal toldotta meg a felgyöi szövetkezeti elnök, hogy külön silótakarmányt készítenek sző­kébb hazájában a lovak számára. Ily módon sok abrakot takarítanak meg, amit gazdaságosabban, hizlalási cé­lokra használnak fel. A felgyöi jűho­­kat zoídtrágyának vetett sömkőrón legeltették, ami nem befolyásolja a tavaszi sarjadást, mert ügyeltek arra, hogy az állatok ne rágják le törzsig a hajtásokat. Miért értékesebbek a takarmánykeverékek a kukoricánál? Erre a kérdésre a polgárdi takar­mánykeverő üzem vezetője válaszolt: mert olyan anyagokat is tartalmaz­nak, amelyek a hagyományos takar­mányfélékből 1 hiányoznak. Az üzem fennállása óta egyetlen állat sem be­tegedett meg annak készítményeitől. A takarmánytáppal való etetés elen­gedhetetlen feltétele azonban, hogy az állattenyésztők és gondozók tüze­tesen megismerkedjenek a keverék összetételével és adagolási módjával. Nem kevésbé fontos továbbá az át­menet betartása a keveréktakarmá­nyozásra történő áttérés előtt, akár az őszi takarmányozásból a télire való áttérésnél. A szárított baromfitrágya takarmányértékéről végül a Győri Baromfifeldolgozó Vál­lalat főorvosa számolt be a követke­zőkben: ez az értékes, nagy fehérje­­tartalmú és az egészségre ártalmat­lan takarmány nagy mennyiségben áll rendelkezésünkre a nagyüzemi tojó­házakban, hizlalókban és feldolgozó üzemekben. De a gazdaságokban is olcsón előállítható, mert már 70 — 80 fokon elpusztulnak a benne lévő csí­rák és könnyen porrá szárítható a baromfitrágya. A Gallitáp (a latin galjina szó tyúkot jelent) nevű takar­mányféleség béltartalma 60 száza­lék keményítőértékkel és 20 százalék emészthető fehérjével egyenlő, vagyis háromszor annyival, mint a kukorica. Értékét nagyban növeli még magas riboflavin, B12 és nyomelem-tartalma. A kísérletek bebizonyították, hogy a Gallitáp 10 — 20 százalékos etetése esetén 1 kiló baromfihús előállításá­hoz 60 deka abrakkal kevesebb ta­karmányra volt szükség, mint annak alkalmazása nélkül. (K.) 1902. januar 28.

Next

/
Thumbnails
Contents