Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)

1962-01-21 / 6. szám

nanuár 21-én az egész haladó embe­riség megemlékezik Vlagyimir Iljics Lenin, a proletariátus lángelméjű vezére halálának az évfordulójáról. Harmincnyolc esztendővel ezelőtt, 1924- ben, a történelem nagy kormányosának a halála embermilliók szívét sajdította meg. Milliók arcán gördült le a keserűség könnye. Meghalt Lenin. Meghalt? A költő szavaival élünk: „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!“ ILIA EREN&URG; A bolsevik csoport az Avenue dOrleans egy kis kávé­­házában tartotta gyűléseit. A gyűlésen mintegy 30 ember vett részt; én csak Lenint néztem. Sötét öltönyt és ke­ményített állógallért viselt, nagyon korrekten öltözkö­dött. Nem emlékszem miről beszélt, de — mivel elég szemtelen kölyök voltam — szót kértem és valamiben ellentmondtam neki. Szelíden válaszolt, nem szidott ősz­­sze, hanem megmagyarázta, hogy ezt és ezt nem értet­tem meg... Gyűlés után Vlagyimir Iljics odajött hoz­zám; - Moszkvából érkezett? ... Elmondtam, hogy múlt év januárjáig a moszkvai szervezetben dolgoztam, aztán letartóztattak, később megpróbáltam Poltavában elhelyez­kedni, ott felkutattam az elvtársakat. Lenin azt mondta, menjek majd el hozzá. Megkerestem a Monte Souris park melletti kis utcában levő házat (most utánanéztem — a Rue Bonier volt). Sokáig álldogáltam az ajtóban, nem volt bátorságom becsengetni; előbbi szemtelenségemnek nyoma sem ma­radt. Nagyezsda Konsztantyinovna nyitott ajtót; Lenin dolgozott. Elgondolkozva ült, hosszú papírsáv fölé ha­jolt, szemét kissé összehúzta. Beszéltem neki a diákszervezet lebukásáról. Az egy­séges párt két éve című cikkemről, a poltavai helyzetről. Figyelmesen hallgatott, néha parányit elmosolyodott; úgy éreztem, - Lenin rájön, hogy tulajdonképpen még kölyök vagyok, s ez összezavarta gondolataimat. Mond­tam, észbe tartom én az újságküldésre ideadott címeket. El akartam menni, de Vlagyimir Iljics marasztalt; fag­gatott, milyen a fiatalság hangulata, melyik írót olvassa leginkább, népszerűek-e Znanya-kötetek, milyen előadá­sokat láttam Moszkvában Korsnál, a Művész Házban... Fel s alá járt a szobában, én meg egy hokkelin ijjtem. Nagyezsda Konsztantyinovna azt mondta, ideje ebédelni; gondoltam, túl sokáig maradtam, de ott tartottak, meg­ebédeltettek. Csodálkoztam, milyen rend van szobájuk­ban; a könyvek' polcokon álltak, Vlagyimir Iljics író­asztalán semmi sem hevert,— nem úgy, mint a moszk­vai elvtársak szobáiban vagy Szavcsenko és Ludmilla lakásán. £n 1909 legelején jártam Vlagyimir lljicsnél, s nem is tudtam, hogy gondolatban ismét beszélgettem vele, nem sokkal halála előtt — 1922-ben, vagy 23-ban, ami­kor első könyvemet olvasta. Lenin figyelemmel kísérte Franciaország politikai éle­tét, tanulmányozta történelmét, gazdaságát, ismerte a párizsi munkások életmódját. 1909 májusában ott voltam a Kommünárok Falához vonuló tüntetésen. Elöl a Kommün résztvevői haladtak. Aggastyánoknak tartottam őket, és a Kommünre, mint valami ókori történelmi eseményre gondoltam — hiszen, képzeljük csak el; hormincnyolc évvel ezelőtt történt! A Kommünárok Falánál viszontláttam Lenint, a bolsevi­kok csoportjában állt, és a falat nézte ... Láttam aztán Lenint a Saint Genevieve könyvtárban, a Monte Souris park egy padján, öregasszonyok és gye­rekek között, egy munkásszínházban, ahol forradalmi 5 dalokat adott elő egy énekes. Amikor Vlagyimir lljicshez mentem, a házmesterné; szigorúan rámszólt: — Törölje meg a lábát! — Vajon • tisztában volt-e vele, ki a lakója? Vajon gondolta-e j a pjncér az Avenue dOrleans-on, hogy a korsó sört ren- j delő úrról nyolc év múlva az egész világ beszélni fog?i Vajon sejtették-e a könyvtárlátogatók, az az ember, akit olyan pontosan kijegyzeteli a könyvekből a számokat • és a neveket, meg fogja változtatni a történelem mene- • tét és a szerzők ezrei, a világ minden nyelvén, tucat- J számra írják majd róla a könyveket? És vajon én, akii pedig áhítattal néztem akkor Vlagyimir lljicsre, elkép- : zelhettem-e, hogy olyan ember előtt állok, akinek névé- • hez fűződik majd az egész emberiség új korszakának • születése ? ; Sohasem jelejtem el a Lenin temetését megelőző négy j éjszakát, amikor Moszkva búcsúzott Vlagyimir lljicstöl.; Kegyetlen hideg volt, a tereken máglyák égtek. Amikor • beléptek az oszlopterembe, felnőtt férfiak, a tegnapi 5 vörösgárdisták sírtak, mint a gyermekek. Csoda ment S végbe: ezen a négy éjszakán valamennyiünk előtt fel-; tárult a történelem; az, ami nemrég még elfelejtődő | újságkrónika volt, egyszeriben gránittá szilárdult, — ; mindenki megértette, mit alkotott Lenin. Lenin nagy és bonyolult ember volt. A polgárháború; viharos éveiben egyszer, miután Iszaj Dobrovejn elő- ; adásában meghallgatta Beethoven egyik szonátáját, Le- í nin azt mondta Gorkijnak: — Nem ismerek jobbat az Apasszionátánál, műiden • nap meghallgatnám. Bámulatos, emberfeletti muzsika.; Mindig büszkén, talán naivan gondolom: milyen csodákra • is képes az ember! És szemét összehúzva, kesernyésen mosolyogva hozzá- f tette: j — De nem bírok gyakran Zeitét hallgatni, kihat az j idegeimre, szeretnék kedves butaságokat mondani s meg- • simogatni az emberek fejét, akik szennyes pokolban: élve ilyen szépséget tudnak alkotni. De ma senkit sem • szabad simogatni — leharapják az ember kezét, verni • kell a fejeket, verni kegyetlenül, bár mi eszményeinkben j ellenzőnk minden erőszakot az embereken. Hm, hm — | pokolian nehéz kötelesség!" Azért írtam ki Gorkij visszaemlékezéseiből ezt a hosz- | szú idézetet, mert nagyon szorosan összefügg az én • életemmel, az én gondolataimmal, nem, nem megfelelő : a névmás - a mi századunkkal, a mi sorsunkkal. Jelentős eseménnyel kezdődött az elmúlt hét külpolitikai kró­nikája. New Yorkban újból megkezdte munkáját az Egye­sült Nemzetek Szervezetének XVI. ülésszaka, amelyet tavaly december­ben félbeszakítottak. A tárgyalások felújítását megelőzve amerikai és an­gol vezető politikusok között lázas kulissza mögötti megbeszélések foly­tak. A két vezető nyugati nagyhata­lom diplomatái ke­resték annak a módját, hogy mi­ként akadályozhat­nák meg a világ­szervezetben egyre jobban erősödő gyarmat- és imperia­listaellenes erők befolyását az ENSZ- ben. 'A Nyugat ugyanis nagyon elé­gedetlen az ENSZ-ben történő fejle­ményekkel, főleg azután, hogy a vi­lágszervezetet nem sikerült felhasz­nálnia Portugália gyarmati érdekei­nek megvédésére Indiában. Nincs kizárva, hogy a vezető nyu­gati nagyhatalmak még a most folyő közgyűlés elé terjesztik az ENSZ működésének átszervezésére tett ja­vaslataikat, jóllehet ezek irreális vol­tuk miatt eleve elfogadhatatlanok. A körülbelül egy hónapra tervezett közgyűlési vita napirendjére elsősor­ban a következő, sürgős megoldásra váró tárgysorozati pontok kerülnek: Kuba panasza az USA részéről fenye­gető nyílt katonai támadás előkészí­tése miatt, az angolai helyzet, Nyu­­gat-lrián kérdése és egyéb fontos nemzetközi problémák. Ha már a tárgyalásoknál tartunk, meg kell említenünk a három laoszi herceg genfi megbeszéléseit. Bár még tavaly júniusban létrejött a laoszi hazafias erők és az amerikabarát Nosavan-kllkk csapatai közötti fegy­verszünet, a laoszi válság még máig sem oldódott meg. Washington ki­szolgálója, Boun Oum herceg — ke­nyéradóinak vezénylésére - a két­kulcsos politikát játssza: időről­időre felmutat valamiféle tárgyalási készséget, de olyan követelésekkel lép fel, amelyekről tudja, hogy a laoszi kérdés mielőbbi rendezését sürgető Souvanna Phouma és Szufa­­nuvong számára elfogadhatatlanok. Hiszen a három laoszi herceg jelen­legi genfi megbeszélései csak foly­tatása azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket már Laoszban folytattak az új koalíciós laoszi kormány meg­alakításáért, sajnos, eddig eredmény­telenül. Amíg a genfi tárgyalóasztalnál Boun Oum képmutatóan - bizonyára időhúzás miatt — a megegyezés le­hetőségéről beszél, Laosz egyes terü­letein farkasszemet néznek egymás­sal a hazafias erők és a Nosavan­• Kekkonen győzött a finn elnök­­választáson. A kétnapos finnországi elnökválasztások során Kekkonen ed­digi elnök győzött, aki a semlegesség és a Szovjetunióval való jó kapcso­latok politikájának híve. jSalan Adenauernél : : Nyugat-német lapjelentések sze­• rint Sálán tábornok, a francia | puccsisták vezére, a titkos hadse­reg szervezetének főnöke (OAS) | jelenleg Nyugat Németországban S tartózkodik. • | Közismert, hogy Salant a francia I bíróságok halálra Ítélték, ő azon­­: ban nyugodtan él és tárgyalásokat • folytat Adenauer kormányának • képviselőivel. (CTK) • • Válságos a helyzet a Dominikai Köztársaságban. Hírügynökségek je­lentései szerint Balaguer dominikai elnök lemondott hivataláról, s a kor­mányt a Dominikai Köztársaságban egy katonai-politikai csoport vette át. • Az ENSZ közgyűlés vitáján több ország képviselője követelte, hogy a portugál kormány szüntesse be az angolai nép elleni irtóhadjáratát. Portugália küldötte felszólalásában arcátlanul azt állította, hogy Angolá­ban nyugalom van és semmiféle megtorlás nincs. • Egyetlen parlament sem utasí­totta vissza Csehszlovákia felhívását a német kérdés rendezésére — írja a Neues Deutschland. A lap hozzáfűzi, hogy Csehszlovákiának a világ parla­mentjeihez intézett felhívása széles­körű visszhangra talált az egész vi­lágon. lüöt. január 21. klikk csapatai, s tovább áramlik az amerikai hadianyag az országba, és napról napra fokpzódik a laoszi fegy­verszünet megszegéséinek veszélye. Egyelőre maradjunk még Ázsiánál, s vizsgáljuk meg a nyugat-iriáni helyzetet. A holland, gyarmatosítók hadihajói támadást intéztek az indo­néz őrnaszádok ellen. Szukarno elnök közvetlenül a támadás után katonai főtanácsadóinak bevonásával rend­kívüli kormányülé­sen vitatta meg a helyzetet. Kijelen­tette, hogy a hadi­hajók támadása nyílt kihívás Indo­nézia ellen, s ezek után még sürgő­sebb az Indonéz népi erők mozgósí­tása Nyugat-Irián felszabadítására. A dzsakartai rádió közlése szerint eddig több mint hárommillió önkén­tes jelentkezett, akik készek fegy­vert fogni Nyugat-Irián visszacsato­lásáért Indonéziához. Az indonéz kormány azt is közölte, hogy a holland támadásról és az egész nyugat-iriáni helyzetről tájékoztatni kívánja U Thant, az ENSZ Ideiglenes ügyvezető főtitkárát. Ha már ismét szóba került a világ­­szervezet neve, el kell mondanunk, hogy a kongói tragédia új szakaszá­hoz érkezett, s sajnos, ebben éppen az ENSZ-nek is szerepe van. Hírügy­nökségek jelentései szerint az ENSZ haderők Kongóban állomásozó egysé­gei letartóztatták Gizengát, Lumumba politikájának hű követőjét, a jelen­legi központi kongói kormány minisz­terelnökhelyettesét. Adula, a központi kormány miniszterelnöke ugyanis, aki egyre jobban együttműködik az ame­rikai kormánnyal, bizalmatlansággal vádolta Gizengát. Jól emlékszünk még arra, hogy a kongói nép halhatatlan vezérét, Lu­­mumbát is milyen cselszövésekkel fosztották meg a gyarmatosítók mi­niszterelnöki tevékenységétől. Gizen­­ga, aki Lumumba politikájának hű követője, egyelőre az ENSZ haderők fogságában van, de hisszük, hogy a kongói nép megakadályozza az impe­rialisták gyalázatos tettét, s nem en­gedi meg, hogy Gizenga is Lumumba sorsára jusson. feleletet ad a munkásoknak a leg­égetőbb Időszerű kérdéséire. Egyide­jűleg el kellett távolítani a jobb­oldali mensevik elemeket, amelyek abban az időben likvidátori tevé­kenységükkel komolyan gyengítették a párt erejét. Ilyen fontos ülésezést nem lehetett a cári Oroszország területén meg­rendezni, ahol csak úgy nyüzsögtek a cári rendőri besúgók. Sok orosz forradalmi emigráns egymástól távol, Nyugat-Európa országaiban talált menedéket. Lenin azonban nagyon helyesen, megkövetelte, hogy ilyen fontos tanácskozáson a lehető leg­több küldött jelenjen meg az Orosz­országban működő munkásszerveze­­tekböl is. ök ismerték legjobban az otthoni légkört, az elvtársak néze­teit, vágyaikat, az általános helyze­tet. Ehhez szükséges volt olyan he­lyet kiválasztani, amely közel van Oroszországhoz. így esett a választás Prágára. Az elmúlt öt évtized hihetetlenül sokat jelentett az emberi társadalom számára: vörös zászló leng sokhelyütt hirdetve az emberiség új korszakát. Az új élet nem önmagától született: a Marx és Lenin tanaival felfegyver­zett munkásosztály új, magasabb fokú társadalom felé vezeti az em­beriséget. És e törekvésük élén a kommunisták forradalmi pártja áll, WITTENBERG JÖZSEE A Német Demokratikus Köztár­saság fővárosának dolgozói a Fried­­richsfeldi Emlékműnél kegyelettel adóztak a nagy forradalmárok, Kari Liebknecht és Rosa Luxemburg emlékének, akiket a német fasisz­ták 42 évvel ezelőtt meggyilkoltak. Az emlékműnél tartott több órás felvonulással, valamint Walter Ulb­richt elvtárshoz, a Németh Demok­ratikus Köztársaság Államtanácsa elnökéhez intézett üdvözletükkel a berliniek kifejezték szilárd elhatá­rozásukat, hogy Németország Szo­cialista Egységpártja vezetése alatt tovább folytatják harcukat a nyu­gatnémet militarizmus ellen és az egységes békeszerető Németország megteremtéséért. - Felvételünkön: a berliniek felvonulása. A transz­parensen a kővetkezőket olvashat­juk: „A fasizmus elleni gát Ber­linben Németország békéjének megőrzését szolgálja". Foto: Zentralbild. ház első emeletén egy férfitől érdek­lődött, aki az egyik ajtó felé Irányí­totta. Benyitott. A szobában lévők felugrállak és körülfogták. Lenin, jellegzetes mosolyával fogadta a fe­léje nyújtott kezeket, és boldogan ölelte magához elvtársait. A forró üdvözlés után azonnal megkezdődött az érdeklődés, kérde­­zósködés. Milyen a munkások han­gulata az oroszországi szervezetek­ben? Mit várnak a konferenciától? Lenin ismertette a konferenciára ké­szített beszámoló téziseit és meg­hallgatta a küldöttek ezzel kapcso­latos nézetét. Mindez abban az időben történt, amikor az orosz bolsevikokat kegyel­met nem Ismerve üldözte a cári ön­kényuralom. Ám a szűnni nem akaró sztrájkhullám Oroszországban, a nemzetközi méretben körvonalazódó összetúzés előjelei és a világban észlelhető számos forradalmi tünet, azt a feladatot tűzte az orosz prole­tariátus elé, hogy felkészüljön har­cának döntő szakaszára. Ezért az emigrációban élő előrelátó Lenin nagy szorgalommal készítette elő az orosz forradalmi mozgalom vezető dolgozóinak találkozását. Szükség volt egy ilyen konferenciára, amely Ölomszürke, sűrű ködfelhő borí­totta a prágai vasúti sínpályát, ame­lyen éles zakatolással robogott a nemzetközi gyorsvonat a főpályaud­var felé. A kiszálló utasok között volt egy férfi, akiről az első pillan­tásra meg lehetett állapítani, hogy régen járt ebben a városban. Körül­­tekintgetett, majd kiment a pálya­udvar elé, s ott hirtelen megállt. Nagy érdeklődéssel nézte a szétágazó utcát, a piszkos színekben ágaskodó házsorokat, s aztán elhagyta az állo­más épületét. A széles utcán balla­gott végig, a hömpölygő tömeg kö­zött. Ügy látszott, hogy az utca sohasem ér véget. Jobbra és balra hasonló utcák nyíltak. Valahogy kör­­be-körbe járt az ismeretlen utcákon. Jó ideig tartott, míg végre megpil­lantotta a helyes irányt. Itt mér ki­ismerte magát. Itt volt a régi isme­rős utca is. Prága középpontjában áll a Nép­ház tágas, kétemeletes épülete, itt adtak találkozót 1912. január 18. és 30-a között az orosz bolsevikok, hogy a VI. összoroszországi konferenciá­jukat megtartsák. Lenin a konferencia megnyitásakor érkezett. Váratlanul jelent meg, érkezéséről senki sem tudott. A Nép­

Next

/
Thumbnails
Contents