Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)

1962-06-20 / 49. szám

Szárazságtűrő A HÍ TO takarmánynövény ^ Ä gabona betakarításának nagyüzemi technológiái A takarmánytermesztés bővítése hazánkban évről évre egyre jobban élősegíti az egyes mezőgazdasági üzemek tervezett feladatainak eléré­sét és túlteljesítését. Tanúi vagyunk a terméshozamok növekedésének, mely a helyes agrotechnikai intézke­dések fokozatos és széleskörű alkal­mazása útján még tovább növeked­het. Tekintettel arra, hogy gazda­gabbá kívánjuk tenni takarmányala­punkat, szükséges az olyan takar­mánynövények termesztése is, ame­lyek jól bírják a nyári szárazságot. A cukorcirok rendkívül fontos szerepet tölthet be az aszályos kör­zetek bő takarmánykészletének meg­teremtésében, mivel szárazságtűrése igen nagy, s száraz vidékeken zöld­­tömeghozama felülmúlja a kukorica és egyéb takarmánynövények hoza­mát. A cirok a kukoricánál jobban követeli a meleget, ugyanakkor pedig jobban ellenáll a szárazságnak, ke­vésbé igényes a talaj iránt, úgyhogy kiválóan pótolhatja a kukoricát mind­azon körzetekben, ahol a kukorica termése a nyár második felében uralkodó száraz időjárás következté­ben bizonytalan. Minthogy növeke­dése rendkívüli szárazságban sem akad meg, egyes helyeken a növény­világ tevéjének nevezik. A cukorcirok melegkedvelő növény, s melegigényét kellőképpen jellemzi már az az aránylag magas minimális talajhőfok is, amely csírázásához szükséges és körülbelül 12 C fok körül mozog. A gyorsabb csírázáshoz természetesen ennél jóval magasabb hőmérséklet szükséges (18 — 20 C fok). A cirok a talaj és a levegő szárazanyagát any­­nyira jól bírja, hogy a párologta­tásra nem igényel több vizet, mint a köles, amely a gabonafélék közül a legkisebb párologtatást mutatja ki. Hatalmasan fejlett gyökérrendszere segítségével a cirok nagyon jól ki­használja a mélyebb talajrétegek nedvességét is. Aránylag hosszú te­­nyészideje következtében igen jól kihasználhatja a nyárutón lehulló csapadékot is. Megfigyelések szerint a cirok annyira jól bírja a száraz­ságot; hogy jelentős hozamokat nyújt azokban az években is, amikor más takarmánynövények teljes csalódást okoznak. A cirok aránylag csekély igényeket támaszt a talaj iránt. Termesztése sikeres a homokos talajoktól kezdve, egészen a nehéz agyagtalajokig. Leg­alkalmasabb talajok a cirok texünesz­­tésére a közepesen agyagos talajok, amelyek meglehetősen mélyek és táplálóanyagban gazdagok. A cirok nem annyira érzékeny a talaj sóinak töménységére, mint más növények, s így olyan szikes • talajon is ter­meszthető, amelyen más kultúrák előállítása egyáltalán nem jár siker­rel. A ciroknak sikeres fejlődéséhez sok tápanyag szükséges (3 —4 q kén­savas ammóniák, 3 — 3,5 q szuper­foszfát, 3,5 — 4 q kálisó). A cirok kezdetben igen lassan veszi fel a tápanyagokat. A tenyészidő első hó­napjában igen lassan és csekély mennyiségben veszi fel a foszforsavat s később, különösen a kalászolás be­fejezése előtt, a foszforsav szükség­lete megnövekszik. Hasonlóképpen kalászolásig a nitrogén és kálium szükséglete is fokozódik. Tekintettel arra, hogy a növény igényei az egyes fejlődési szakaszokban külön­bözők az egyes tápanyagok kihasz­nálása iránt, fontos a műtrágyát töbször adagolni (alaptrágya, kikelés után és a sorközi művelés előtt). Mivel a cirok nem dől meg, a nitro­­génes trágyázástól nem kell félnünk, csupán azt kell szem előtt tartanunk, hogy növekedés kezdetén a nitrogént könnyen felvehető formában alkal­mazzuk. Bőségesen adagolt nitrogén trágyákkal a zöldtömeg-hozamot és a fehérjemennyiséget kiadósán nö­velhetjük. Tapasztalatok szerint a cirok az istállótrágyázást is meghá­lálja, ha azt ősszel elvégezzük. A cirkot, mint aránylag igénytelen növényt, sikerrel termeszthetjük csaknem minden növény után s mi­vel aránylag későn vetjük, főként őszi takarmánykeverék után számo­lunk vele. Cirok alá a talajt ugyan­úgy készítjük elő, mint a kukorica alá. Az altalaj lazítása nem hátrá­nyos, mint más növény esetén, mert a cirok aránylag jól díszük a fris­sén felszántott réteken és a lecsapolt mocsaras területeken is. A cirok ve­tőmagját vetés előtt éppúgy csáváz­zuk, mint a gabonaféléket. Mivel a cirok magas szárat és hatalmas zöld­tömeget fejlesztő növény, meglehe­tősen nagy teret igényel, ennélfogva 45 — 50 cm-es sortávolságú vetést alkalmazunk. A cirkot akkor vessük, amikor a talaj hőmérséklete már el­éri a 18-20 C fokot. Ilyenkor kellő talajnedvesség esetén 4-5 nap alatt kikel, míg kedvezőtlen időjárás al­kalmával a mag 2 — 3 hétig is hever­het a földben, ahol hosszabb idő alatt el is romolhat. A kikelt cirok az első 4-5 hét folyamán nagyon lassan növekszik. Ebben az időszakban felülkerekedhet­nek a gyomnövények, amelyek elfojt­hatják a növekedő kultúrát. A cirok növényzetét éppen ezért tisztán kell tartanunk, de fogasolását csak abban az esetben ajánlatos elvégezni, ami­kor kellőképpen begyökerezett. Fo­gasolással a cirok több kárt szen­vedhet, mint a kukorica. A továbbiak folyamán szükség szerint úgy a gyomirtást, mint a talaj porhanyítá­­sát kapálógépekkel végezzük. Ha a cirok befedte a talajt, nem szorul többé ápolásra, mert önmaga elfojtja a gyomokat és elejét veszi a talaj­­nedvesség erősebb elpárolgásának. A cukorcirok nagytömegű zöldta­karmányt nyújthat (500-600 mázsát egy hektárról). Friss állapotban tör­ténő etetéskor magas cukortartalma nagyon jól értékesül. Kedvezőtlen arányú a cukor kihasználása, ha a cirkot silózásra önmagában használ­juk fel, éppen ezért a cirkot előnyö­sebb olyan növényekkel együtt silóz­ni, amelyek több fehérjét tartalmaz­nak, mert így a cukor és a fehérjék közötti arány kedvezőbbé válik. Pósa Gyula, a Nagyidai Állami Gazdaság mezőgazdásza apjainkban egy mázsa gabona betakarítására a szokványos módszerek alkalmazása esetén nálunk 4,30 órai élőmunkára van szükség, némely fejlett | mezőgazdasági termeléssel rendelke­­l ző államban azonban csak 30 — 40 percre. Ezért 'a nagy mezőgazdasági üzemek létesítésekor új nagyüzemi technológiát kell alkalmaznunk, ame­lyek megoldják a munkálatok egye­temes gépesítését. A gabona ter­mesztésének egyetemes gépesítésé­ben döntő szerepet játszik a termény betakarítása. A gabona termesztésére fordított munka 70 %-át a betakarí­tási munkálatok emésztik fel és a betakarításra a gabona termesztésére fordított összköltségek 60 %-a jut. Ezért a gabona betakarítására két új technológiát dolgoztunk ki, az úgyne­vezett kétmenetes és a hárommene­tes aratást. Főként az arató-cséplő­géppel végzett kétmenetes aratást oldottuk meg annyira, hogy ezt az összes mezőgazdasági üzemben a lehető legnagyobb mértékben alkal­mazhatjuk. A betakarítás kezdete A többmenetes aratással az érési folyamatot erőszakkal megszakítjuk. A gabonát viaszos érésben rendre kaszáljuk, s a mag lassacskán beérik. Csak az árpát kaszáljuk olyan álla­potban, amikor a szálkája már ho­­rogszerűen visszahajlik Ha az aratást egyenesen az arató­cséplő géppel végezzük el, akkor a betakarítást a gabona teljes beérése után kell megkezdeni. Az érés fokának megállapítása A gabona érésének fokát többnyire szubjektív . értékeléssel állapítjuk meg. Az érés fokának pontos meg­állapítására szolgálnak az eozinvizs­­gálatok, amelyek megfelelőek az ár­pa, a búza és a rozs érési fokának megállapítására. A vizsgálat lényege abban rejlik, milyen gyorsan szívódik fel a festő­anyag a szár felső 20 — 30 cm hosszú részébe. Ha a festőanyag (legjobb az 1 %-os eozín oldat) három óra alatt a gabonaszemhez jut, akkor a gabona még nem érte el a viaszos érési fo­kot. Kétmenetes aratás Kétmenetes aratással takaríthatjuk be mindazokat a gabonaféléket, ame­lyek egyenletes sürűségűek, tehát egy négyzetméteren legalább 300 — 350 növényegyed van, és a gabona szal­mája nagyobb 80 cm-nél. 1. menet: A viaszérésű gabonát rendrakók­­kal kaszáljuk. A nálunk alkalmazott gabonakombájnokra való tekintettel a rendrakónak legalább 240 cm-es munkaszélessége kell hogy legyen (rendrakásra módosított kévekötő). Erre a célra a módosított kévekötő­kön kívül a 300 cm-es munkaszéles­ségű ZRZ —305-ös rendrakót használ­juk. A rendrakáskor ügyelnünk kell arra, hogy a rend egyenletes legyen. A rendet nem szabad a traktor után maradt keréknyomokra rakni. A tarló átlagos magassága 14 — 16 cm között mozogjon, hogy a rend alatt meg­felelő légcsatorna alakuljon ki. Milyen gondoskodást kíván a ren­deken száradó gabona? A szokványos rend 2 — 3 kg/m2-es súllyal nehezedik a tarlóra. Eső után a rend súlya 5 — 6 kg/m2-re növek­szik, s ezért a rend a tarlót lenyom­ja. Ilyen esetben a következőképpen segíthetünk: a rendet egyszerűen felemeljük vagy megfordítjuk, eset­leg a rendet fölemeljük és arrébb rakjuk. 2. menet: A rendre rakott gabonát arató­cséplő géppel szedjük fel. A kiszá­radt rendet akkor kezdjük kombájn­nal betakarítani; amikor a gabona nedvességtartalma 17 % alá csökken. Ez rendszerint 4 — 6 nap elteltével következik be (az időjárás szerint). Bizonytalan időjárás esetén ajánlatos a rendet már a gabona 20 %-os ned-A renden száradó gabona felszedése az SRUZ —42-es rendfelszedő-szecs­kázógéppel (hárommenetes aratás) vességtartalma idején betakarítani. A gabonát a kétmenetes aratás alkalmazásakor az S —200-as rendfel­szedővel emeljük fel, amelyet a kom­bájn arató-berendezésére szerelünk. A rendfelszedő 1942 mm széles, dob­szerű és lengő, s ezért önműködően követi a talaj felszínét. A rendet felszedő arató-cséplő gépet úgy irányítsuk a betakarítás idején, hogy a gabona a vágóasztalra mindig kalásszal előre jusson. A kicsépelt szalmát a kétmenetes aratás alkalmazása esetén sajtoló­géppel szedhetjük fel vagy szalma­­összehúzókkal takaríthatjuk le a tar­lóról. Két és félmenetes aratás Némelyik mezőgazdasági üzemben (például a Zselízi Állami Gazdaság­ban) úgy oldották meg a szalma be­takarítását, hogy a szecskázógépet beépítették a kombájnba. A fölszecs­kázott szalmát a kombájnhoz csatolt nagy ürtartalmú pótkocsiba fújatták. Ez a betakarítási technológia ösz­­szesen 12 — 14 munkaerőt kíván. Hárommenetes aratás A szalma betakarításával kapcso­latos nehézségek és az alapvető munkálatok automatizálásának ne­­hétóége miatt a kétmenetes aratást sem tekinthetjük a jövő betakarítási módszerének. Ennek következtében mind külföldön, mind nálunk kísér­leteket folytatunk a hárommenetes aratás bevezetésével. A hárommene­tes aratás a következő munkálatokból áll: ü I. menet — rendrakás (ugyanúgy, mint a kétmenetes aratásnál), ö II. menet — a gabona rendfel­szedő szecskázó géppel történő beta­karítása és a felszecskázott anyag eljuttatása a géphez kapcsolt nagy űrtartalmú pótkocsikba. B III. menet — a felszecskázott ga­bona cséplése. A betakarításnak ezt a módját a gyakorlatban egyelőre csak kísérlet­képpen alkalmazzuk. Az egész beta­karítási gépcsoportot megfelelő gé­pekkel és berendezésekkel kell ellát­ni. A gépek gondos módosítása és előkészítése esetén a meglévő gépi eszközökből is összefüggő, teljesen gépesített technológiai gépsort állít­hatunk össze. A második menetben előnyösen ki­használhatjuk., az SRUZ —42-es rend­­íelszedő-szecskázógépet a rendfel­szedő adapterral. A következő egy­szerű módosítást kell rajta elvégez­ni, hogy a szemveszteséget a lehető legkisebbre csökkentsük: a) Módosítani kell a terelődobot. Az alsó terelőújas dobra 3 falécet szerelünk, (amelyeken nyílásokat hagyunk az újak számára), még­hozzá oly módon, hogy a dob forgása közben a falécek a hátsó fordulónál teljesen eltűnjenek. b) Alaposan eltömjük a ferdesíkú szállító és az egyenes síkú szállító találkozásának helyét. Erre a célra az igelit felel meg a legjobban, amely megakadályozza a magok kihullását. c) A szecskázógép fúvóscsövének szórófejét alul 1 méter hosszú­ságú pléhdarabbal takarjuk el a cső függőleges része felől. d) A terelődobot rögzítjük. Ezzel el­érjük, hogy a terelődob jobban kopírozza a talaj felszínét. A rendrakó és a rendfelszedő­szecskázógép használata esetén bú­zából 4,9 %-os, árpából 4,5 %-os, rozsból pedig 4,5 %-os szemveszte­séggel számolhatunk. A kévekötő­géppel végzett aratás esetén a szem­veszteség a legjobb esetben 6,5 %. A fölszecskázott gabonával megra­kott nagy ürtartalmú (45 m3 befoga­dóképességű) pótkocsikat a mezőről a szérűre vontatjuk. A szérűn az adagoló asztal, a cséplőgép és a fúvóberendezés működik. A kocsik tartalmát a magasabban fekvő rako­dóról az adagoló asztalra borítjuk. Onnan a fölszecskázott gabonából a cséplőgépbe kerül, amely a magot ki­csépeli és külön választja a szalmá­tól és a pelyvától. A rendfelszedő — szecskázógéppel történő betakarításnál ugyanis a ga­bonaszemek 95, sőt több százaléka is kihullik. A hárommenetes aratásnál többnyi­re a MAR —90-es cséplőgépet hasz­náljuk. Ugyanúgy alkalmazhatjuk a többi nagyteljesítményű cséplőgépet is. A fölszecskázott anyag cséplő­gépbe való adagolására jól beváltak a gyártóüzem által utólag módosított DoD S —5-ös adagolóasztalok. A gabona hárommenetes aratása esetén a munka folyamatossága megkívánja, hogy az egyes munkála­tokat helyesen kapcsoljuk össze. Jól meg kell szerveznünk a gabona szállítását, a rendfelszedő- szecská­zógéptől a cséplőgépig. Ha a két gép munkahelye közötti távolság több mint egy km, akkor a szállításnál két traktorra és 4, esetleg 6 pótko­csira van szükség. A hárommenetes aratás körülbelül 9 munkaerővel számol. Az említett technológiák előnye a többi betakarítási technológiákkal összehasonlítva a következő táblázat­ból is nyilvánvaló. Közvetlen költségek A betakarítás módja Kcs/ha Kcs/q Kézi aratás csépléssel 963 39 Aratógéppel végzett betakarítás 848 34 Kévekötővel és cséplőgéppel végzett betakarítás 684 27 Kombájnos aratás 652 26 Kétmenetes aratás 492 17 Hárommenetes aratás 367 12,6 A gabona és a szalma megfelelő minősége és a munka termelékeny­sége szempontjából napjainkban min­den nagyobb technikai felszerelés és kiadás nélkül sikeresen alkalmaz­hatjuk a kétmenetes aratást. A há­rommenetes aratás magában foglalja a kétmenetes aratás minden előnyét, s ezen kívül még jobban növeli a munka termelékenységét. Mezőgazda­ságunk számára azonban fokozatosan olyan gépeket kell előállítani a gabo­nabetakarítási gépsor számára, ame­lyek minden tekintetben megfelelnek. F o r t u n í k Frantisek mérnök, a Mezőgazdasági Technikai Kutatóintézet (Rovinka) dolgozója Három új sertésfajta a Szovjetunióban Tavaly augusztus 25-én a Szovjetunió Mezőgazdasági Minisztériumá­nak Kollégiuma három új sertésfajtát ismert el: a kemerovszki, a tarka ukrán sztyeppi és az észt bacon fajtákat. Az észt bacon-fajta, például, a baconsertések szaporításában nagy je­lentőséggel bír. A kolhozok jövedelmének kb. egynegyede az Észt Köz­társaságban a sertéstenyésztésből és hizlalásból származik, fontos volt tehát olyan gyors fejlődésü fajtával rendelkezni amellyel ezt a jövedel­met fokozni lehet. Ezért az utóbbi években szinte teljesen áttértek a baconsertések hizlalására. A sertésállomány összetétele 1960. I. 1-én: 74 % nagyfehér és 26 % lógófülű volt. Az észt bacon vagy lógófülü fajta kitenyésztésében részt vettek a he­lyiek -mellett a nagyfehér, a német és a finn nemesített sertésfajták. Legnagyobb jelentősége azonban a dán lógófülü sertésnek volt, 1936 óta tervszerűen tenyésztették ki ezt az új fajtát, amelyből az év elején már 15 800 db volt a tenyésztő gazdaságokban. Az észt baconfajta közepesen fejlett, fejét hosszú fül takarja. Széles mellkas, mély törzs, hosszú és széles hát, jól fejlett, telt és mélyen lehúzódó sonkák jellemzik. Nyu­godt természetű. Nagy értéke, a hosszú törzs, a gyors fejlődés, nagy sza­­poraság és a jó takarmányértékesítés. Első malacozásra 10,6 db malacot, az öreg kocák 12,2 db-ot adtak átlagosan. A tenyésztő gazdaságokban az 1 kocára jutó malacszaporulat 19 db. Az ellenőrző hizlalás során a 90 kg-os súlyt 176 nap alat értékel. A törzshossz 93,8 cm volt. 1 kg súlygyarapodáshoz 2,5 kg keményítőértéket használtak fel. A hízékony­­ságvizsgáló állomásokon tovább javítják minőségét, hogy még több húst tudjanak termelni a leggazdaságosabb módon. Dr. Nagy László A „Szvinovodsztvo“ nyomán A renden száradó gabona kombájn­nal történő felszedése (kétmenetes aratás)

Next

/
Thumbnails
Contents