Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)

1962-01-17 / 5. szám

Barkácsoló gyerekek Végre megegyeztünk, hogy az új képet a könyvespolc fölé akasztjuk. Rám szegezódtek a tekintetek. Ja. igen. Fel kell akasztani, illetve előbb szöget kell verni a falba. Hát lás­sunk hozzá. Nézd csak, akár a vajba, úgy megy ez a szög... No, mi az? Ahá! Tégla. Kihúzom. Persze a szöget. Igaz, egy féltenyérnyi vakolat is lehull. Eh, mit... Legalább lesz hová verni a szöget. Szóval ez is a pékeknél tanulta a kőművesmesterséget. így falat rak­ni... Az öregapám se látta ... Űjabb szög, újabb darab vakolat, újabb szög ... Kitűnő! Nahát ezt igen, ezt jól bevertem. Szenzációs! A kép el­takarja a lyukat is. (Már vagy két­­tenyérnyi.) Söprűt! Gyorsan söprűt és eltüntetni ezt a disznóságot, vagy vakolatot, vagy mi a fene ez. Nem görbe? Nem. Ä, dehogy görbe! Nagy­szerű! Bummriccsreccszrrzrrrzrr!... Az ördögbe! Ki nyitotta ki az ajtót? A huzat... Hát persze, a hu­zat kapta el. A lyuk öttenyérnyí. Most. .. Most már kőművest is kell hívni. A képet pedig... Ez a ráma már használhatatlan, illetve össze­­illeszthetetlen. Nem akarom untatni tovább ked­ves olvasóm hasonló „családi ünne­pélyek“ leírásával. Lehet, hogy nem is hisz nekem. Azt mondja: hiszen azt egy tíz éves gyerek is megcsi­nálja. Szöget verni a falba!... Cso­dálkozni fog. Tízéves gyerek az igen, az megcsinálja. Persze gondol­jon itt arra. hogy őt ma hozzáértő pedagógus tanítja a politechnikai ne­velés óráin a szögelés „tudományá­ra". Tudom, most egy jól kikent­­kifent érvet tartogat számomra. Megelőzőm! Hát nekünk is volt kézi­munkánk az iskolában. Hogyne, de még milyen! Az anyám egy-egy ilyen kézimunka óra után két napig mosta rólam és a ruháimról az agyagot. A tanterem meg a padok pedig in­kább Micsurin-kerthez hasonlítot­tak ... Szegény takarítónők. Na, ügye. Most aztán egy szót se! A múlt héten Diószegre látogat­tam el. Mondom magamban, már megnézem ezt a politechnikai „csoda-oktatást". Nos, a szemem­­szám tátva maradt. Ne beszéljünk itt arról részletesen, hogy a tanulók­nak műhely, gyalupadok, különböző szerszámok; fogó, kalapács, reszelők, szorítok, gyalult, fűrészek, stb., stb. állanak a rendelkezésükre. Ez „ter­mészetes" ügye? Úgy értem, hogy ma és a mai gyerekeknek természe­tes. Kezdjük inkább ott, hogy Schmög­­ner Zoltán tanító elvtárssal bemen­tünk az órára. Rövid magyarázat, egy-két rajz a táblára (negyedóráig sem tartott) s a gyerekek vonulhat­tak is le a műhelybe, hogy elkészít­sék a . .. Sajnos nem árulhatom el mit. A tanító elvtárs és a pajtások megígértették velem, hogy hallgatok. Annyit azonban elárulok, hogy a ké­szülő valamit meglepetésnek szánják a tanulók. S mindegyikük készít egy meglepetést. Vékony deszka és ügyes kéz szükséges csak hozzá. Eelvisítanak a fűrészek. Nézzünk körül. Az ablak melletti sarokban egy fiú magyarázgat a lányoknak Kezükbe illeszti a fűrészt. — Ő a legügyesebb — int felé mosolyogva a szemével a tanító elv­­társ. — Krommel Laci, jó szakember lehet belőle. — Kismácsédi vagyok, édesapám asztalos — „mutatkozik" be Laci. — Nagyon szeretek barkácsolni, fúrni­­faragni. Meglátszik a munkáján is. Igaz, Lacinak igyekeznie kell, hisr >u gép ipari iskolába készül. Oda pedig ügyes kezek szükségesek. Mondjuk azt, hogy Krommel Laci akkor is ügyes-kezű ezermester len­ne, ha az iskolába történetesen nem vezetik be a politechnikai nevelést. Hiszen az apja asztalos, megtanulja mellette. De... Például Gáspár Róza? Osztálytársnőjével, Sárkány Rozi­kával szorgalmasan csiszolják a desz­kalapokat, amikor hozzájuk lépek. — A végén még a két Rozikából aszta­los mester válik, — jegyzem meg A válasz meglepő. Vagy nem az? — .Sebész-orvos szeretnék lenni — jelenti ki bátran Gáspár Rozália. — Minden vágyam csak az. Az is leszek. — Ehhez egész biztosan szükséges lesz, hogy jól értsen az asztalosmun­kához. — Hát bizony szükséges is — vág vissza elevenül. — A háztartás körül sokszor kell szögelni, fűrészelni, meg mit tudom én tni mindent. A múlt­kor is meglazult otthon egy székláb, fél órába sem tellett és rendbehoz­tam. Nem mondom, szívesen feleségül vennék egy ilyen lányt mint Rozika. Mennyi mérgelődéstöl megmentene!... — Aztán a fiúk nem csűfolódnak, ha látják így magukat fűrészelni? — kérdem meg Horváth Erzsikétől, aki ugyancsak szigorú arccal méri ki a fűrész útját. — Csak próbálnák meg. Hát amikor ők gombot varrnak? Önkéntelenül is kabátofn le-le­­csüngő gombióra pillantok. Bár én is fel tudom varrni, csakhogy akkor nem lehet begombolni. Csengetnek. Senki sem teszi le a szerszámot. Még ezt, még ezt, mind­járt megyünk ... Ez is a politechni­kai óra különlegessége. Nem a többi rovására mondom, de lenn a műhely­ben nincsen olyan „varázsa" a csen­getésnek A gyerekek szeretnek bar­kácsolni. S ami a legfőbb, tudják miért teszik ezt. "Mert ők az iskolá­ban az életre készülnek! P. J. ZALA JÓZSEF­Néhány tégla derékbatörten jelzi a régi ház nyomát, s a pincét jelváltó gödörben a veréb keres lakomát, A ház porát a szél elhordta, s dolgavégezetten dalol, mintha múltunk magnetofonja szólna a tört téglák alól. Eltűnt a rom, heged a sebhely indul az ember a gépekkel, alapot ás és rak falat; mindig jelen váltja a múltat, tökéletes az elavultat, van és lesz új a nap alatt! Dicséretet érdemelnek Jól működik a csalári szövetkezet CSISZ szer­vezetének a színjátszó csoportja. A fiatalok hosszabb „hallgatás“ után, most ismét nagy­­kedvvel látták hozzá a kulturális munkához. A legutóbb Lovicsek Béla „Húsz év után" cí­mű színművét mutatták be. Az előadást közkí­vánatra még kétszer megismételték. Tehát a siker nem maradt el. S ez, természetesen, örömmel töltötte el mind a színjátszókat, mind a helyi iskola ta­nítóit, akik szívvel-lé­­lekkel segítettek a mű­kedvelő fiataloknak. Különösen Gyemer László tanító elvtársat kell kiemelnünk, aki a kulisszák festését vál­lalta, s elmondhatjuk, becsülettel megállta a helyét. Most, amikor véle­ményt kell mondanunk az előadásról, biz nem mondhatunk mást, mint azt, hogy az egész cso­port jó teljesítményt nyújtott. Mégis, ha ki Kedves vendég!... BARA MARGIT nevét jól ismerik a csehszlová­kiai mozilátogatók Hiszen láthattuk öt kitűnően alakítani a „Szakadék“, a „Bakaruhában", a „Ház a sziklák alatt“ és a „Szegény gazdagok" című ma­gyar filmekben Nos. most bizonyára örömmel tölti el olvasóinkat, amikor tudomásukra jut, hogy a neves magyar színésznő Peter Karvas „Ejféli mise" című színművéből készülő új szlovák film egyik szerepére kapott meghívást. A 'wtivésznó már hazánkban tartózkodik és a bratislami „De­vin“ - szállóban szorgalmasan tanulja a szlovák nyelvetMi pedig addig is sok sikert és jó alakí­tást kívánunk kedves vendégünknek. K. Zs. akarunk emelni valakit, hát Adám Lívia, Dola Bálint és Hlinica Magda nevét említhetnénk. A csoport úgy terve­zi, hogy a környező fal- , vakba is ellátogat ven­dégszerepelni. A bevé­telekből asztalitenisz felszerelést vásárolnak majd és még a tél fo­lyamán kirándulni sze­retnének a Magas Tát­rába. Török Benedek, (Nyárasd) Vállvetve dolgoznak Az alsópéteri szövetkezet mellett működő CSISZ szervezet tagjai egyre jobban tevékenykednek. Mindamel­lett, hogy az elmúlt év folyamán elért eredményeikkel nem nagyon dicsekedhetnek, úgy mutatkozik, hogy ebben az évben nagyobb ered­ményeket tudnak majd felmutatni. Mindjárt a hónap elején Vladimír Urbanovsky és Kovács Károly tanító elvtársak vezetésével szlovák-magyar esztrádműsorral lepték meg a köz­ség lakosságát. A műsor - amelyben a szereplők kitűnő alakításokat nyúj­tottak - megnyerte a közönség tet­szését. Holecz Erzsébet {Alsópéter) Segít az együttműködés A CSEMADOK komáromi járási tit­kárságán lázas munka folyik. Kattog az írógép - nőnek a sorok, szapo­rodnak a gépelt ivek, készül a járási konferencia beszámolója. Nem akarom feltartani Fél és Hencz elvtársakat sürgős munkájukban, így a készülő bes-ámolőt olvasgatom. A szervezeti élet javulásáról be­szél a beszámoló, amit azzal igazol, hogy száz százalékosan rendezték a kartotékokat, 220 vezetőségi. 110 taggyűlést tartottak a 36 helyi szer­vezetnél az 1961-es évben. A járási elnökség jó munkáját dicséri az is, hogy a komáromi járásban elsőként fejezték be az évzáró közgyűléseket. A járási elnökség érdeme az is, hogy végre megteremtették a jó kapcso­latot a járási nemzeti bizottsággal és a többi tömegszervezetekkel. Eredménye, hogy közösen megren­deztek egy egyhetes tánctanfolyamot és különböző közös szemináriumo­kat. Pártunk fennállásának 40 éves év­fordulója ünnepségei keretében a CSISZ-szel karöltve 16 beszélgetést szerveztek az öreg kommunistákkal a párt megalakításáról és harcáról. A járási népkönyvtárral közösen 28 irodalmi estet szerveztek. A színjátszás terén is gazdag volt az elmúlt idő. 135-ször léptek fel a színjátszó együttesek különböző szín­darabokkal — olvasom. — A szocialista dráma fesztivál­jára hány csoport nevezett be és mivel? — zavarom Fél elvtársat munkájában. — Baj van a szerelemmel - hang­zik Fél elvtárs válasza. _ 99 — No csak, ne nézz rám olyan furcsán. Ügy van ez szóról szóra, ahogy mondtam. Ugyanis 36 CSEMA- dok csoport közül 17 nevezett be a szocialista dráma fesztiváljára és eb­ből két színjátszó együttes Lovicsek Béla: „Baj van a szerelemmel" című színmüvét tanulja. — És ti ezt jónak látjátok? — Mit csináljunk velük? Addig nem fogtak hozzá színdarab tanulás­hoz, amíg meg nem jelent Lovicsek színműve. Különben itt a jegyzék, tanulmányozd, hogy a többiek milyen színdarabot játszanak. Bátorkeszi: Felnőnek a gyerekek, Pat: Fészek a viharban, Csicsó: Jó komák és Mikor a h$rs kivirágzik stb. Ez mind nagyon szép, hiszen ezek között találunk színművet szov­jet, szlovák és csehszlovákiai magyar íróktól. De talán mégis van kifogá­solni való a komáromi járás műsor­politikája ellen. Nem egészen helyes az. hogy tíz csoport ugyanazt a szín­darabot tanulja, mert így kevés le­hetőség lesz az egyes községek szín­játszó csoportjainak kölcsönös láto­gatásra és így kevesebb színdarabot láthatnak az egyes község dolgozói, mint ott, ahol felosztották a járást körzetekre és a körzet keretében mindenki más-más színdarabot tanul. Viszont, ha másik oldalról nézzük a dolgot, örvendetes az a tény. hogy amig a múltban alig akadt mai prob­lémát tárgyaló színdarab a játszott színművek között, ma döntő többség­ben csak ilyen drámát játszanak a komáromi járás CSEMADOK szerve­zetei. A komáromi járás műsorpolitikájá­ból látszik, hogy helyes volt a szo­cialista dráma fesztiváljának a meg­hirdetése, amely nagyban befolyá­solja a színjátszó együttesek műsor­politikáját. — Mik a tervek a járási konfe­rencia után? — Ezt főleg a járási konferencián elhangzott vita alapján határozzuk mag. Mi továbbra is a szervezeti élet szilárdítására és a tartalmas kultu­rális népnevelő munkára törekszünk. Énnek alapját elsősorban a népi szervekkel való közös munkában lát­juk. Célunk az, hogy a járást kultúr­­otthonnal karöltve színkörvezető, tánckörvezető, énekkarvezető és más különböző tanfolyamokat, szeminá­riumokat szervezzünk, ahol biztosít­hatjuk az egyes népmüvelödési ágak­ban a káderek szakma! továbbfejlesz­tését és utánpótlását, ami alapja a tartalmas, magas művészi színvonalú kultúrmunkának — beszél a jövőről Fél elvtárs, a CSEMADOK komáromi járás vezető titkára. Th. Napfényes öregség Darányi földesúr a Duna melletti Őrsújfalun annak idején szép nyara­lót épített. A közelben levő Duna, a hatalmas füves park, a virágágyak, a lombos fák és nem utolsó sorban a béresek és szolgák kétkezi munká­jával kiépített nagyúri kényelem von­zotta ide a kényes úri dámákat, pan­­tallós ficsúrokat. így történt aztán, hogy esténként, amikor a nincstele­nek, a kisemmizett, agyondolgozott szegény emberek silány fekhelyükön nehéz álomra hajtották a fejüket, sokáig a fülükben csengett a részeges urak dáridózásának, tivornyázásának hangja. Szórakoztak az urak. És ezek az urak még ma is szó­rakoznának, ha számításaikat nem húzták volna át azok, akiket mindig lenéztek, akiket nem vettek ember­számba. Ezek a nincstelenek, ezek az egykori szolgák és béresek azonban megtisztították az urak vandalizmu­sától beszennyezett nyaralót, s hasz­nos intézményt építették belőle. így történt, hogy örsújfalun megnyitot­ták a nyugdíjas öregek otthonát. * * * A nyugdíjasok házában nyolcvan­­heten laknak. Nyolcvanhét bonyolult sors, nyolcvanhét regény. Órákat tudna például beszélni életéről az öt­ven esztendős Lujza néni, aki arány­lag fiatalon került ide, mert ifjú évei idején tönkrement egészségileg. Vagy vegyünk szemünkre egy ilyen Pista bácsit, aki silány hegedűvel a kezé­ben kóborolt kocsmáról-kocsmára egy pohár savanyú borért eljátszván ki-kinek a nótáját, őt mindenki te­gezhette, s ha az uraknak úgy tet­szett meg, is pofozhatták. Panasz­kodni nem ment. Minek is ment vol­na. Meg aztán kihez? hova? Mennyi mindent tudna mesélni Józsi bácsi, aki a koldus-mesterséget űzte. Ma szégyenli ezt Józsi bácsi, szégyenli önmaga előtt is meggyalázott, meg­tépázott sorsát. Mert ma már más világot élünk. Ma már nem koldul senki... Józsi és Pista bácsihoz hasonló embereket találunk bőven a nyugdí­jasok házában. Idős, rokkant testű, rokkant lelkű emberek, akik hajlott háttal tanulnak emberhez méltó éle­tet élni. * * * Az örsújfalusi nyugdíjasok házénak vezetője, Valach elvtárs szívesen megismerteti a látogatóval az inté­zetet. Elmondja, hogy az öregek ki’­­tűnő ellátásban részesülnek. Élelem­mel, ruhával, mindennel elégedettek. — Többen vannak olyanok — me­sél Valach elvtárs —, akik egy per­cig sem bírnak meglenni munka nél­kül. Saját kérésükre a kertészetben alkalmaztuk őket. Természetesen, munkájuk után meg is jutalmazzuk őket. A munka szórakozás, öröm szá­mukra. Bíbelődnek a növényekkel, bokrokkal, virágokkal, takarltgatják a parkot. Persze akadnak olyanok is az inté­zet lakói között, akik lelkivilágában még nagyon is kisért a múlt. Meg­történik. hogy egyesek el-elhagyják az intézetet. Megszokták a vándor­életet. valami húzza, Ozi őket. Hama­rosan visszatérnek. Megszeretik a kö. zös életet, a társaságot, a sokoldalú gondoskodást. Megható például az is. hogy né­melyek. ha ételüket nem bírják mind elfogyasztani, felviszik a szobájukba. Elteszik. Pedig erre nincsen szükség, hiszen naponta négyszer szólal meg a csengő, amely terített ászt; ioz hívja a ház lakóit Hiába. Idős em­berekből nagyon nehéz kiirtani a ré­git, a beidegződön szokásokat. Hi­szen valamikor csak a maradék ju­tott nekik. * * * Dolgozó népünk gondoskodik az öregekről. Azokról az emberekről, akiket idöelőtt térdre kényszeritett a kegyetlen múlt Azokról, akik az utak vándorai voltak, kegyelemből éltek. S bár gyönyörű hazánk építésébe nem tudtak és nem tudnak immár bekap­csolódni. tiszteljük, becsüljük őket. Megérdemlik! Megérdemlik napfényes boldog öregséget!... K. L. Izük az ebéd... 1962. január 17.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents