Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-05-27 / 42. szám
Az anyagi érdekeltség szerepe EFSZ-einkben A technika és a műszaki haladás ugyan lépésről-lépésre megváltoztatja a mezőgazdasági munka jellegét és tormáit, de nem változtat azon a tényen, hogy a termelőerők legtontosabbja továbbra is az ember teremtő kezdeményezése, szaktudása és a termelési eredmények állandó javítására irányuló törekvése marad. Az a felismerés, hogy az egyéni jólét emelése csak a termelés növelésén keresztül valósulhat meg, az embert közvetlenül teszi érdekeltté minél eredményesebb termelés elérésében. A munkával létrehozott új érték teremti meg a termelés bővítésének, valamint a társadalmi szükségletnek és a személyi fogyasztás fedezésének forrását. Minél nagyobb ez a munkával létrehozott új érték, annál nagyobb a belőle személyi fogyasztásra fordítható alap. Érvényes ez az állítás a népgazdaság egészére is, de ennél még szembetűnőbben az EFSZ-ekben. Különösen világosan látható volt ez a közelmúltban, amikor az EFSZ-ek évi zárómérlegei elkészültek és megállapították a tiszta jövedelmet és azt, hogy ebből mennyi fordítandó a termelés bővítésére és mennyi osztható fel a személyi fogyasztás fedezésére. A tiszta jövedelem nagysága egyrészt az elért termelés nagyságától, másrészt pedig a ráfordított költségek magasságától függ. Ennek folytán a szövetkezeti tagság egyaránt érdekelt a termelés fokozásában és a költségek csökkentésében, mivel a termeléssel létrehozott új érték bizonyos munkának az eredménye, természetes, hogy a személyi fogyasztásra fordítandó rész elosztása a szocializmusban csak aszerint történhet, hogy ki mennyi, milyen minőségű és milyen eredményességű munkával járult hozzá létrehozásához. A szövetkezetekben tehát az anyagi érdekeltség megvalósulásának konkrét formája az alkalmazott munkajutalmazási rendszer. A munkajutalmazási rendszernek olyannak kell lennie, hogy a termelőerők adott fejlettségi fokán minél pontosabban tegye lehetővé a munka szerinti elosztás szocialista elvének érvényesítését és így minél konkrétabbá tegye a tagság anyagi érdekeltségét a termelés növelésében és az önköltség csökkentésében. A munkajutalmazási rendszernek összhangban kell állnia a termelőerők adott fejlettségi szintjével s következésképpen a termelőerők fejlődésével párhuzamosan a jutalmazási rendszernek is fejlődnie kell. Nincsenek tehát örök-érvényű jutalmazási formák. Ahhoz, hogy a jutalmazási formák ökonómiai funkciójukat a termelés fokozásának és a költségcsökkentésnek ösztönzését betölthessék, állandóan tökéletesedniök kell. Természetes tehát, hogy amikor járásunkban az EFSZ-ek belső szerkezete és irányítási rendszere a termelőerők fejlődése folytán az egyetemesen gépesített munkacsapatok megszervezésével mélyreható minőségi változáson megy át és fejlődésének minőségileg magasabb szakaszába lép, ehhez a jutalmazási rendszernek is alkalmazkodnia kell. Az EFSZ-ben a munkajutalmazás az elért jövedelemből az elvégzett munka mennyisége, minősége és társadalmi jelentősége alapján történő részesedé s._ A jutalom lényegében 3 tényezőből áll: az említett jövedelemrészesedésből, a természetbeni jutalomból és a háztáji gazdaság jövedelméből. A fejlődés különböző szakaszaiban e tényezők jelentősége és egymáshoz viszonyított aránya különböző. Az újonnan alapított vagy gazdaságilag és szervezetileg még eléggé meg nem szilárdult EFSZ-ekben a háztáji gazdálkodás jövedelme és a természetbeni juttatások fontossága sokkal nagyobb, mint a jól működő, nagy árutermelést megvalósító szövetkezetekben. A szövetkezet fejlődésével párhuzamosan nő a pénzbeli részesedés jelentőségének túlsúlya és a falu 'áruellátásának sokoldalú fejlődése folytán egy bizonyos fejlődési fokon mind a háztáji gazdálkodás, mind pedig a természetbeni jutalmazás feleslegessé, sőt gátló körülménnyé válhat. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a munka szerinti elosztás elve annál pontosabban valósulhat meg, minél nagyobb a pénzbeni jutalmazás kizárólagossága. Ugyanis, mind a természetbeni juttatások, mind pedig főleg a háztáji gazdálkodás jelentős mértékben az egyenlősdi irányában hat és sok ilyen elemet rejt magában. Ez vezette az élenjáró szövetkezeteket ahhoz a megoldáshoz, hogy a háztáji gazdálkodás földjeinek kimérése helyett a szövetkezeti termelésben kifejtett munka arányában adja ki a szövetkezet keretében művelt háztáji földek hozamát. így ezen a szakaszon is pontosabbá válik a munka alapján végzett elosztás. Az EFSZ-ek többségében a munka mennyiségének, minőségének és társadalmi jelentőségének mérésére a munkaegység szolgál. A munkadíjazásnak a munkaegység-rendszerrel történő megoldása az EFSZ-ek fennállása óta a gyakorlat és az elmélet tapasztalatainak egybevetésével jelentős fejlődésen ment keresztül. A munkaegységek az EFSZ- ben nem csupán a munka mennyiségének és minőségének mérésére, hanem az egyes termelési folyamatok munkaszükségletének ellenőrzésére, az egyes tagoknak a közös munkában való részvétele kifejezésére, valamint a jövedelem elosztására is szolgálnak. A munkaegység szerinti elszámolás alapját a termény-normák képezik. A teljesítménynorma azt a munkamennyiséget fejezi ki, melyet az adott műszaki és technológiai szinten egy általános teljesítőképességű dolgozó normális erőkifejtés mellett 8 órai munkaidő alatt teljesíteni tud. A munkák közötti nehézségbeli, fontosság és szaktudásigény szempontjából fennálló különbségek azáltal jutnak kifejezésre, hogy a munkákat 7 nehézségi osztályba sorolták s az egyes nehézségi osztályok mindegyikének 0,5-től 2-ig terjedő, egymástól egyaránt 0,25-tel eltérő az átszámítási kulcsszáma. Ezeknek a kulcsszámoknak segítségével számítjuk át a teljesített normákat munkaegységekké. Bár a teljesítménynormák, nehézségi osztályok és munkaegységek útján történő kiszámításban az EFSZ-eknek már több mint 10 éves gyakorlatuk van, a tapasztalat azt mutatja, a tagok számára még mindig nem egészen világos és magától értetődő ez a kiszámítási mód. A ME alkalmazásának során a gyakorlat egész sor módosításra szoruló kérdést vetett fel. Ezek közül a legjelentősebb annak felismerése, hogy a munka nem célja, csupán eszköze a termelésnek, így a jutalmazáskor nem ösztönöz eléggé az a mód, ha a munkaegység beszámításának kizárólagos módja és ennek folytán a jutalmazás alapja az elvégzett munka mennyisége, mivel a termelés eredménye és az üzemi jövedelmezőség nem egyszerűen a munka mennyiségétől függ. Ha a munkaegységeket a munkák mennyisége alapján számítjuk be, s ezen nem végzünk az elért eredményesség alapján helyesbítéseket, a helyzet arra ösztönöz, hogy necsak a szükséges mennyiségű munkák kerüljenek elvégzésre, ami munkaegység-hajhászásra vezet és nem serkenti a kisebb munkaszükségletű produktívabb technológiának és a gépesítésnek bevezetését. Még lényegesebb az a fogyatékosság, hogy az elvégzett munka jutalma nem csupán a beszámított ME-ek számától, hanem az üzemi összjövedelemtől függ. Az üzemi összjövedelem pedig a különböző ágazatok közös eredménye, s benne a jól és rosszul működő ágazatok jövedelme kölcsönösen kiegyenlítődik. Bénító hatással lehet az anyagi érdekeltség érvényesülésére, ha az egyik ágazat dolgozóinak igyekezetét a másik rosszul működő ágazat mulasztásai tesznek csökkent jutalmúvá. A másik jelentékeny negatív jelenség a „munkaegység-hígítás“. Ez abban a formában valósul meg, hogy lazítják a normákat és a norma alatti teljesítményekért is teljes munkaegységet számolnak el. Ezzel csökken a beszámított munkaegységekre eső tényleges teljesítmény, nő a ME-ek száma, csökken az egy-egy ME-re jutó elosztható jövedelem, s ezáltal a lazítást elkövető személy vagy brigád nem a teljesített munkája arányában, hanem annál nagyobb mértékben részesül a közös jövedelemből, mégpedig a tagság többi részének rovására. Az anyagi érdekeltség elmélyítésének szakaszán kétféle feladat is áll a szövetkezetek előtt: ki kell küszöbölni az egyenlősdi irányában ható tényezőket, másrészt pedig biztosítani kell az eredményesség szerinti jutalmazást. Az egyenlősdi kiküszöbölésére, az ifjúság megnyerésére és a haladó módszerek bevezetésének előmozdítására, valamint a munkaegységek alapján történő jutalmazás fogyatékosságainak kiegyenlítésére a szilárd pénzbeli jutalmazás rendszerének bevezetése alkalmas. Ennek lényege abban áll, hogy az elvégzett munkáért előre meghatározott díjszabás szerinti jutalmat állapítanak meg, amely havonta teljes összegben kerül kifizetésre. A munka mennyiségét itt is vagy ME-ben, vagy teljesítménynormákban mérik. A munkákat az előző rendszertől eltérően csak 6 nehézségi osztályba sorolják, s ezeket progresszív átszámítási kulcs alapján vezetik át az első kategóriába tartozó úgynevezett alapnormára. A nem normázható, hanem órákban tervezett munkából 8 órát tekintünk 1 alapnormával egyenlőnek, A funkcionáriusok munkáját pedig az üzemnagyság és a hektáronkénti bruttótermelés mértéke szerint fejezzük ki alapnormában. Az átszámítási kulcs a következő: nehézségi osztály: 1 2 3 4 5 6 átszámítási kulcs: 1.10 1.25 1.45 1.70 2.emelkedés: 0.10 0.15 0.20 0.25 0.30 A progresszív emelkedés célja a magasabb képzettséget igénylő munkák, főleg a gépesítési munkák előnyösebb értékelése, hogy ezzel serkentsék a tagok kvalifikációjának javítását. Dr. C s é f a 1 v ay Gábor mezőgazdasági mérnök, a Calovói Mezőgazdasági Műszaki Középiskola tanára 1962. május 27.
